Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-22 / 248. szám
1991. október 22., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ml kerül a kormány elé? Munka is lesz az átképzés után? Megyénk legfrissebb foglalkoztatási adatai jelzik; tovább romlott a helyzet Ózdon és az iparváros környékén, illetve a /megyeszékhelyen is. A munitoainérküli- ség aránytalanul Ikoncen'trá- lódilk a /megye nehézipari központjaira, valamint az elmaradott .térségekre, azokra, ahol a termelés jövedelmezősége az átlagosnál is alacsonyabb volt. A munkahelyek elvesztése azonban nemcsak az említett ágazatokat érinti, megjelent és tartósan jelen van a ruházati iparban, sőt az élelmiszeriparban és a kereskedelemben lis. Mindezekkel szemben érezhetően emelkedett az új gazdálkodó szervezetek száma, de ez korántsem mondható elég dinamikusnak. Ha a régió jelenéért, jövőjéért felelősséget érző kormány igazi segítségnyújtásra határozza el maigát, úgy be kell látnia, hagy a gazdaság átstrukturálásán, kondícióba- hozásán túlmenően együtt, vagy egymást erősítő folyamat részének kell tekinteni az oktatás, a kultúra fejlesztését, a szükséges irányok meghatározását. Mi.nd- eat a mai, vagy mégiinká'bb a holnapi világpiaci követelményekhez kell igazítani. A képzetlen, -vagy alulképzett munkanélküli i tömeget (őlk képviselik a munkanélküliek .nagyobbik felét) igen nehéz lesz világszínvonalú, vagy legalább -európai színvonalú termék előállítására kiképezni. A szakadék amit át kell (muszáj) hidalni kimondhatatlanul nagy, de -át- hidalliható. Nem a -mi gazdaságunk lenne az első, amelyiknek ez a rendszerváltással egy.időben az egyetlen esélye a felzárkózásra. Az átképzés tár-gyii, technikai feltételeinek megteremtése önmagában is nagy vállallkozás és költségemésztő is egyben. Példák már most is vannak arra, hogy hogyan lehet ezt csinálni, reméljük lesznek arra is, hogy hogyan lehetne jobban a mostaninál. Ment amíg az átképzési bázisok megteremtésén -fáradozik a térség, azalatt sorra „szabadulnak fel”, válnak -gazdátlanná szerte a megyében a -mindmáig jól funkcionáló tanműhelyek -támogató vállalatok híján. Lehat, hogy ezek felszerelése, berendezése nem éppen a legkézenfekvőbb, de valószínű, -hogy a /sóikkal olcsóbb megoldás. És több, -mint biztos: .nem a tanműhelyek kihasználatlanságának felfedezése az egyetlen takarékossággal kecsegtető tartalék a megyében. Ha már a képzésről, átképzésről, továbbképzésről, a megszerezhető szakmák, a megszerzett ismeretek konvertálhatóságáról esik szó, hizony nagyon jó lenne tudni, -hogy a holnap, a tágabb holnap szakácsok, pékek, tévészerelők, kertészek vagy lakatosok, öntők képzését várjaBorsodtól, bankszakemberekét, brókerekét, üzletkötőkét, borászokét, vagy bányászokét. Mert a nem könnyű újrakezdést igen megkeserítheti a konvertálható új szakmák elsajátítása ellenére is a további té- tovaság. Ezért él bennünk a várakozás, hogy egy átgondolt, egységes szemlélet alapján készült fejlesztési koncepció egyszerre sok kérdésünkre is választ tud majd adni, ha mindegyikre nem is. Bhlh-ez nélkülözhetetlen a területpolitikai elvek kidolgozása, a központi és a helyi pénzügyi a-lapok megteremtése. Ezt ki kél-1 mondani akkor is, ha a kormány jelenleg minős éppen a pénzosztó szerepében. A másmás térségek lakossága számára hozzávetőleg azonos feltételék megteremtése, azonos életesélyek nyújtása nem lehet irreális igényünk. Amikor oktatási, művelődési szakértők véleményezték a kormány számára készített jelentést, a megye általános kulturális színvonalát súlyos megállapításokkal illették. Kétségbev-onhatak- lamságát e megállaipitások- nak, véleményeiknek éppen az erősíti ,meg, hogy olyanok fogalmaztak lesújtóan, akik életüket tették rá, hogy e térség kulturális színvonalát jóval a régi fölé emeljék. A szélsőségesnek ítélhető minősítés szerint egyre jobban érzékélhető az elbunkóso- dás, a műveletilemség kihívó önmutogatá9a, az otrombaság, durvaság — sajnos az iskolázottak körében is. Ennek felpana szol á sakor azért érdemes megállni egy pillanatra eme észrevételnél, még ákkor is, ha túl sommásnak érezzük és árnyaltság híján kicsit a tartalma is megfoghatatlan. Jól tudjuk, hogy ez valóban a levegőben van, hogy valami elűzhetetlen szmogként vesz körül bennünket a munkahelyen, az utcán és még a családban ás. A vendégként érikező kormány ígérhet akár több iskolapadot, katedrát, egyetemi bővítést, kollégiumi szobákat, jól felszerelt, kitűnő akusztikájú előadótermeket, ha annak falaii között és falain kív-iil is elvadult marad a .környezet, felütheti fejét a dudva, és a posvány fölött egy Sióikkal .méreti a színvonal. Ezzel már itt helyben, nékü-nlk kell megkínlódnunk. •Nagy József Szüret (felsőbb szervek nélkül) „Hát nincs itt egy miniszter?" Túlzás nélkül elmondható: igen-igen megszaporodtak hazánkban a nyílt levelek, a tiltakozások, amelyeket hol egyik, hol másik potentáthoz címeznek elkeseredett, dühös, felháborodott íróik. Kijut belőlük miniszternek, országgyűlési képviselőnek, vállalatvezetőnek, régi és mai rendünk (rendszerünk) előkelőségeinek egyaránt. Az ilyen nyílt leveleket általában megelőzi egy-egy társadalmi réteg, egy-egy érdek- szövetség sebtében vagy hosszú vajúdás után összehozott gyűlése, értekezlete, lakossági fóruma stb. Mert ilyen összejövetelekre általában meg szokták hívni az érintett térség országgyűlési képviselőjét, a tárca miniszterét, minimum államtitkárát. Természetesen ezeken a fórumokon a meghívott potentátok általában nem szoktak megjelenni. Egyrészt azért, mert éppen arra a napra legalább öt-hat helyre kellene menniük egy időben, másrészt azért, mert hónapokkal korábban már „betáblázták” maguknak az érintett időpontot. És akkor megérkezik a hivatalos kimentés, hogy az államtitkár úr, a miniszter úr ma éppen külföldön tárgyal, minimum Dél- Amerikában van, esetleg valamely hasonló sorsú kelet-közép-európai országban tárgyal, netán „épp agarász”. Az egybegyűlteket ettől függetlenül megérti, problémáikat sajátjának érzi, támogatja elképzelésüket, s hajlandó életét, vérét áldozni az ügyért, de zabot nem. Akkor az ülés szónoka mélységesen felháborodik, sőt tiltakozik az ilyetén megítélés ellen, emlékezteti az egybegyűlteket, hogy e fenti kimentési módszer kezd elterjedni, amellyel szembeköpik a demokratát, semmibe veszik a választópolgárok jogos igényeit, hogy tudniillik a frissen megválasztott képviselőjüknek itt kellene lenni *l.Ven nagy horderejű téma tárgyalásakor. Nemrégen ez ismétlődött meg Tokajban, a Tokaj-hegyaljai Szőlő- és Bortermelők Egyesületének aktuális közgyűlésén, ahol — micsoda udvariatlanság — nem vett részt a térség új országgyűlési képviselője, de még egy fia államtitkár sem, noha időben elküldték meghívóikat a PM-be, meg a Földművelésügyi Minisztériumba is. A szépnevű szérvezetndk be kellett érnie néhány megyei érdekképviseleti szerv munlkaitársával meg két vezérigazgatóval. Ostorozták is az otthonmaradottakat, hogy azért ez mégse járja, hogy csak úgy ukmukfűkk, nem jön meg a pénzügyminiszter, nem érfkeziik meg egy államtitkár, amikor a térség létéről van szó. A fura csupán az volt az egészben, hogy alkiken múlott például a szőlő idei felvásárlása, az aszú, a must elhelyezése — e fenti hírességek nélkül is — szóval akik mindezért még tehettek valamit a szüret előtti időszak huszonnegyedik órájában, azok mégiscsak meg tudtak egyezni a szőlő-bortermelők képviselőivel, hogy — egyrészt 19 cukorfokon felüli szőlőt minden továbbá kikötés nélkül felvásárolják, másrészt az e határérték alatti gyengébb minőségűt bizományosi formában átveszik ugyan, de meg nem vásárolják, ellenben bérben feldolgozzák a termelőnek, helyette adnak esetleg sűrítményt, aszút, ha megfizeti a különbözeiét, a tárolást a termelő. Ez is eredmény, ha nem is teljes az öröm, annyira elég, hogy ne maradjon a szőlő a tőkén. És ezt a termelő, az integrátor és a borkombinált mégiscsak közösen ötlötte ki, minden felső és legbelső főemberek nélkül, tehát nem is annyira pótolhatatlanok ők. Remény van arra is, hogy nem ez az utolsó megállapodás e témában, hiszen még az igazi szüret Hegyalján október 26. után kezdődik, s oda sem fogják hivni a termelők mondjuk a képviselőt vagy a miniszterit (ámbár nem ártana). (bekccsi) Búzát, rönkfát, fénymagot tessék! Szikszói napraforgó a hollandoknak Egy hónapja szinte ugrásszerűen megnőtt a különböző mezőgazdasági (termékek exportja megyénkből. Most már naponta mintegy 40—50 vagonnyi különböző terméket vizsgálnak meg a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Növényegészségügyi és Talaj- védelmi Állomás szakemberei, hogy megfelelnek-e a fogadó ország előírásainak — kaptuk a tájékoztatást Koncz Istvántól, az állomás igazgatójától. A skála igen széles körű és sokféle. Mint ahogy az áru rendeltetési állomása is különböző országokban található. Arról kaptunk tájékoztatást, hogy például búzát, lisztet, árpát a Szovjetunióba szállítunk megyénkből. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság papír- és rönkfát exportál Olaszországba, de küldenek ilyen árut Jugoszláviába is. A mezőgazdasági termékek között szerepel a napraforgó, melyet a szikszói téesz szállít Hollandiába. Ugyancsak megyénkben termett az a fénymag is, amelyet Olaszországban vásároltak meg. A Miskolci Hűtőházból pedig malátát, a sörgyártás egyik fontos anyagát, exportálják. Megkezdődött a gyümölcsexport is. Léalmát küldtek Németországba, valamint Csehszlovákiába. Ugyancsak ide szállítottak a miskolci állomás szakembereinek vizsgálata alapján kamionokban szőlőt is. A keresett exportcikkek között szerepel a dióbél, amelyet Abaújszán- tóról két kamion vitt Ausztriába. (Fotó: F. L.) . Rátákon is gond Mindenki a ruhán spórol A könnyűipar — sok ágazathoz hasonlóan — haldoklik. Nem túlzás ez. hiszen kormányzati körökben is visszafejlesztést emlegetnek. Megyénk egyik legjobban prosperáló ruházati szövetkezete, a sárospataki, még úgy- ahogy tartja magát. Hogyan sikerül mindez, mire számítanak? — erről beszélgettünk Schneider Józseffel, a szövetkezet elnökével. * — Nemrég tartottunk vezetőségi ülést. Mint szokás, a háromnegyed évet értékeltük. A mérleg egyelőre pozitív. Amit tudni kell a patakiakról: termelésük 90 százaléka anyagmentes bérmunka. A holland, a német, a francia megrendelő adja az anyagot, a kellékeket, a szabásmintáit, majd beáll a kamionnal és viszi a szebbnél szebb női ruhákat külföldre. Az évből két hónap akad, ami szezonkívülinek számít, ilyenkor a belkereskedelemnek varrnak. — Éppen ezzel van baj — folytatja az elnök —, mert tavasszal 10 ezer ruhát megvarrtunk, de jó részük még itt áLl raktáron. Pedig szépek, divatosak, csak minket is utolért a válság : az embereknek nincs pénzük, s mi, magyarok inkább a ruhán spórolunk, mint a hasunkon. A tények elgondolkodtatták a szakvezetést. Ezért most azon töprengenek, szezonálissá teszik a termelést. A külföldi megrendelések közötti időszakban jövőre inkább nem termelnek, minthogy a raktározás költségei őket terhelje. Az elnök szerint többet hoz a gyártásra fordítandó pénz a bankban, mintha eladatlan ruhákba ölnék. Ez azt jelenti a dolgozóknak, hogy tíz hónap alatt kell megtermelniük azt az értéket, amit egy év alatt szándékoznak előállítani. * Az anyagmentes bérmunkával egyébként jól állnak. Megrendelőjük akad bőven, még válogathatnak is az ajánlatok között. Érezni ezt a szövetkezetben dolgozó asszonyok fizetésén is. — Az idén átlagosan 30 ezer forinttal növeltük a béreket, így azok már elérik az étkezési hozzájárulással együtt a 155 ezer forintot. Tudom, hogy nem sok, de az iparágat tekintve ezzel az országos élvonalban vagyunk. Itt, Borsodban akad olyan /ruházati cég, ahol a százezret sem érik el. Hiába, ilyen az iparág! Hogy mi lesz jövőre, arra már nehezebb felelni. Marad a bérszínvonal, mert emelni ezt már képtelenség — ha így tennének, veszteségessé válna a szövetkezet. A termelékenységet, a munkahatékonyságot sem tudják növelni. Marad a költség- csökkentés egyik módszere: a kisegítő, tehát konkrétan nem termelő dolgozói létszámot lépítik. Nem sok, de ez is megtakarítás. A 45 érintett emberből 5—6-nak a fizetéséit lehet így megtakarítani; talán ezzel sikerül a béreket szinten tartani. — Latolgatjuk, mi lesz jövőre, mivé alakuljunk, ha megjelenik végre az új szövetkezeti törvény? A (tagság dönt majd erről, nekünk kötelességünk mindegyik változatot érdemben ismertetni velük. A lényeg, hogy azok járjanak jól, akik hosszú távon nálunk akarnak boldogulni. Ügy érzem, 1992. még nehezebb lesz, csak azt nem tudom, egyes politikusok mire alapozzák azt az optimizmusukat, hogy kezdődik a kilábalás? Mi ebből semmit nem érzünk, csak azt, hogy egyre szegényebbek az emberek, s inkább a bálás ruhát veszik. Nem csoda, hogy szurkolunk a fellendülésért — fejezte be az elnök. m. sz. zs.
