Észak-Magyarország, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
1991. szeptember 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Horn Gyula Közszolgálat = a köz szolgálatával CÖLÖPÖK III. Októberben kerül a könyvesboltokba sorsfordító esztendőink egyik koronatanújának emlékezése. A szerző szavaival: „Célja, hogy egy szemtanú, az események szereplője láttassa az olvasóval mindazt, amit megélt.'' Horn Gyula, az MSZP elnöke, politikusi életútjának néhány dokumentum-epizódját közöljük, a szerző hozzájárulásával. „Miért ugrálsz a GB ülésein?” Az államtitkári poszt együtt járt azzal a büntetéssel, hogy tagja lettem a kormány Gazdasági Bizottságának, majd amikor megszűnt, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságában képviseltem a Külügyminisztériumot. Balga fejjel megpróbáltam beleszólni a dolgokba. Az egyik ülésen .például javasoltam, hogy a korszerűtlen, nagy fogyasztású, a környezetet is károsító szovjet, keletnémet, csehszlovák gépkocsik helyett, térjünk át a minden tekintetben előnyös nyugati autók beszerzésére. Kaptam is a fejemre. A bizottsági elnök egyszerűen kigúnyolt, s azzal próbált nevetségessé tenni, hogy úgymond, fogalmam sincs a szocialista országokkal kialakult gazdasági kapcsolataink mély ösz- szefüggéseiről. Másik alkalommal, amikor az akkori Ipari Minisztérium előterjesztette a szovjetunió- beli tengizi beruházásokban való magyar részvételre vonatkozó javaslatot, ugyancsak szót kértem. Hivatkoztam arra, hogy ia szovjet gazdaság kaotikus állapotban van, az ottani partnereink megbízhatatlanok, s ezért további alternatívák előterjesztését javasoltam a beszerzési forrásokra. Az elnök rá,ráförmedt, hogy „feleslegesen okoskodsz, mert a párt Politikai Bizottsága már régen eldöntötte a beruházásban való részvételünket”. Erre begerjeditem, s azzal vágtam vissza, hogy „akkor mi a fenének játsszuk el, hogy mi döntünk az ügyben”? Erre választ nem kaptam, de másnap a miniszterem lehívatott, s szemrehányást tett, úgymond: „Miért ugrálsz a GB ülésein?” Arra persze nem tudott elfogadható érvet mondani, hogy ebben az esetben mi értelme van a külügyi képviseletnek a bizottságban. Élesebb összeütközés a csernobili katasztrófa miatt keletkezett. Mint ismeretes, a szovjetek kezdetben elhallgatták a katasztrófa adatait, s először csak a szövetségesekkel, majd nemzetközi nyomásra és Gorbacsov fellépésére voltak hajlandók közölni a sugárzási adatokat. A budapesti amerikai és kanadai nagykövetség kérte a sugárzási adatok átadását számukra. Az illetékes kormánytag ezt kereken visszautasította, mire felhívtam a pártközpontban Németh Miklóst és Havasi Ferencet, akik azonnal egyetértettek az adatok átadásával. Még aznap üzent a miniszterelnök, hogy igazoló feljegyzést kér tőlem a történtekről. Szitkozódás közepette megírtam számára a papírt, hangsúlyozva, hogy elsősorban az ország gazdasági érdekei vezettek a döntésemben. Hiszen mindkét állam jelentős mennyiségben importál tőlünk élelmiszereket, főként állati eredetű termékeket, s joggal kérik számon, hogy ezeket az árukat nem fenyegeti-e a sugárfertőzés veszélye. Nem sikerült meggyőznöm, s szóbeli feddésben részesültem az „önkényes eljárás miatt”. Később tudomást szereztem arról is, hogy a katasztrófa kapcsán mi játszódott le a Szovjetunióban. Moszkvai ismerőseim elbeszélése szerint a kudarcsorozat és az okozott károk annyira sokkolták Gorbacsovot, hogy végleges elhatározásra jutott a radikális változások szükségességéről. Persze az elhatározás nem mindenben bizonyult következetesnek, főként a ’ súlyos problémák megoldásának a mezején. Szépen haladtak a szovjet—amerikai fegyver- korlátozási tárgyalások, de igen sok új, megoldatlan kérdés is felmerült. Reagan azzal a váratlan ajánlattal állt elő, hogy tartsanak Reykjavíkban egy soron kívüli csúcstalálkozót. A szovjet vezetést meglepte a javaslat. Vita kerekedett, a katonai lobby nemigen támogatta az ügyet, de Ahro- mejev marsall akkori vezérkari főnök készséggel elvállalta Gorbacsov felkérését, hogy elkíséri a találkozóra. A csúcstalálkozó, mint ismeretes, felemás eredménynyel zárult. A szovjet vezetés 1983 márciusa óta, vagyis az SDI (űrfegyverkezés) Reagan által meghirdetett programjának elkezdését követően lépten-nyomon követelte annak haladéktalan leállítását. Nyilatkozatok, állásfoglalások tömege foglalkozott éveken át az űrfegyverkezés veszélyeivel, a stratégiai védelmi fegyverek egyensúlyának felborulását jelentő SDI-program haladéktalan leállításának szükségességével. Az izlandi fővárosban folytatott tárgyalások lényegi eleme az a szovjet álláspont volt, hogy a Szovjetunió hajlandó visszavonni az SS—20-as rakétáit, amennyiben Reagan feladja űrfegyverkezési programját. A további leszerelési tárgyalásokat is ettől a lépéstől tették függővé. Az amerikai elnök elutasította iaz „áru- kapcsolást”, a tárgyalások megfeneklettek, s az ügy a „reykjavíki csomag” néven vonult be a szovjet—amerikai kapcsolatok történetébe. Néhány hét múlva ellátogattam Moszkvába, s felkerestem egyik szovjet barátomat, aki Gorbacsov külpolitikai tanácsadójaként, a főtitkár közvetlen közelében, a KB épületében dolgozott. Szívélyesen fogadott, egy-két régi emlék rövid felelevenítése után belemerültünk a politikába. Különösebb átmenet nélkül rátértem arra, hogy „ismét gondjaim vannak a szovjet külpolitikával”. Nekem is — válaszolta a barátom —, de most konkrétan mire gondolsz? „A reykjavíki csomagra” — válaszoltam. Majd kifejtettem, hogy szerintem a szovjet álláspont hibás, mert az SS—20-ast nem szabad más fegyverkategóriákkal összekötni. A Szovjetunió ugyanis sokait nyerhetne azáltal, ha megkezdené az SS—20 rakéták egyoldalú kivonását Európából, beleértve saját európai területeit is. A földrész népei félnek a szovjet fegyverektől, nincs bizalmuk a szovjet politika iránt. Márpedig a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon csak akkor leheit eredményt elérni, ha az európaiak kellő nyomást gyakorolnak az amerikai vezetésre. Barátom kezdetben szenvedélyes hangon védelmezte a szovjet álláspontot, majd ellianyhulit, amikor belépett a főtitkár. Bemutattak neki, szívélyesen üdvözölt és megkérdezte, hogy miről vitatkozunk. Barátom felém bökve csak annyit mondott: „Azt javasolja, hogy bontsuk fel a „reykjavíki csomagolt”. A főtitkár kérte, hogy indokoljam meg a javaslatomat. Erre röviden összefoglaltam álláspontom lényegét, azzal fejezve be, hogy e lépéssel lehetne igazán hitelessé tenni a szovjet békeszándékot. Gorbacsov figyelmesen végighallgatott, majd ennyit jegyzett meg, hogy „én is valami hasonló irányban gondolkodom”. Majd röviden szóltam arról is, hogy szerintem ideje lenne beszüntetni a Békevilágtanács működését, mert csak árt a szocialista országok új nemzetközi törekvéseinek. A főtitkár helyeslőén bólintott, majd elbúcsúzott. Barátommal folytattuk a vitát, majd amikor elváltunk, úgy éreztem, hogy komolyan elgondolkodik a hallottakon. Következik: (Rizskov ultimátuma,) A143 éves ifjú és a pap, aki elvesztette a kalapját nüjtökmuzsaj. Sokan gyanakodnak e név hallatára. vaTami „mucsai” ügyet sejtenek benne. Pedig egész más lesz. Ebben a faluban — a múlt században — élt egy paraszt krónikás. Megírta azt is. hogy talmikor Jellasics martalócai — 1848-ban — a faluhoz közeledtek, a katolikus pap futásnak eredt, es ..........oly nagyon megszaladt, h ogy á kalapját is elvesztette”. Ez a kis történet egy nagy történet része. A magyar honvédség első születésének kis epizódja. Miért kellett ennyire szaladni? Volt rá oka. 1848. április 11-én törvény született (a királyi kamarilla ellenállását megtörve), hogy legyen magyar hadügyminisztérium és önálló magyar hadsereg. Megindult a toborzás. 10 zászló- alja és 1 üteg. mint „rendes nemzetőrség” lett szervezve, ez helyhez volt kötve. 4 kerületben Pedig „mozgó nemzetőrség”-et szerveztek szabadcsapat jelleggel és voltak még ..népfelkelők”. Nevet kellett adni a seregnek. A hazafias költészet segített. Kisfaludy Károly az „Élet korai” c. költeményében fordul elé a „honvéd” szó. Innen lett a sereg „keresztneve”: Honvédség. A keresztelőre 1848. szeptember 29-én, Pákozd—Sukoró térségében került sor. De micsoda előzményekkel? A királyi kamarilla olvan állapotokat akart teremteni.' hogy legyen indok az ország megszállására. Már április végén provokátorok zsidópogromokat szerveznek. La- básokat. üzleteket dúlnak fel. Székesfehérvárott. Szombathc- lyen. Pozsonyban véres események történnek. A magyar korhiríint r l*zítAkra statáriumot hirdet. Ezzel vége is a pogrom- hangulatnak. Van jobb megoldás. Föl kell lázítani a nemzetiségeket. Máius 13-án Karlócán a Dél-Szláviát álmodó illir mozgalom szervezésében megválasztották szeri» pátriárkának Rajasicsot, Vajdának Suplikácsot és meghirde tek a felkelést. A szerb felit lök 10—12 táborba szálltak k 20 ezren. Mindennel el voltí látva. A király — Zsófia he cegasszony kedvencét — Jellat csőt horvát bán közjogi mélt Sággal tünteti ki. A bán 18( vftP„nember U-6n átlépi a Dr Vát 40 ezer emberrel. Célja, hói Magyarországon „rendet” t remisen. 4 seregtest szállta m< vele kb- 6000 honvéd .-I vele szemben. A honvédek vis szavonulnak. Közben a magyi katonák alakulatban szökdö nek haza külföldről. 1848. szeptember 29-én Jelül sics és Hartlieb arcból támad honvédségre. Tüzérségünk <í akkori Európa legjobb tüzérsi ge) rendre szétlövi a rohaint kát. A szárnyakon a lovassí remekel. A harcban (a hai levéltár igazolja) a borsodi öt kéntesek kitüntették maguka Abaúj és Zemplén pedig a k< söbbi „veressipkás” hősöket ac ta. Dr. Szádeczki Zoltán — a megyeszékhely jegyzője Alig ültünk lie Misikoilc város jegyzőjének szobájában, amikor megszólalt az avasi harangjáték. Tizenegy órát jelzett, találkozásunk korábban egyeztetett időpontját. Dr. Szádéczkii Zoltán, Mis- ikolc jegyzője reggel közvetlen munkatársaivá! tanácskozott, de ekkorra már rendelkezésünkre állt. — Megtapasztaltuk, hogy ,pontos a város jegyzője. De kicsoda Is dr. Szádeczki Zoltán és hogyan lett jegyző? — Miskolc 'szülöttje vagyok, szüleim is itt éltek. Itt tanultam, majd Debrecenben,, a KiLTE-n szereztem bölcsészdiplomát, magyar— orosz iszaikon. Miskolcon a Kossuth Gimnáziumiban tanítottam öt évig, később az akkori tanács művelődésügyi osztályára kerültem köizépis- kolai tanulmányi felügyelőnek. öt esztendő imúlv,a Rózsa Kálmán meghívott az elnöki referensi teendőik ellátására. Időközben levelező tagozaton diplomát szereztem az EILTE .Állam- és Jogtudományi Karán. Ezután lettem a megyei tanácsnál előbb a sport-, később az összevont művelődési és sportosztály vezetője. Itt kaptam 1991-ben a megyerendszer lényeges módosulása folytán titkársági osztályvezető-helyettesi beosztást március 1-vel. Alig vettem át a kinevezésemet, amikor megkerestek. Azt mondták: mind a pártok, mind az önkormányzati dolgozóik köréiben kompromisz- szuim születne, ha elvállalnám a jegyzői állást. — Miért vállalta el? — Bizonyára közrejátszik ebiben valamiféle kihívással szembeni megmérettetés igénye. Hogy no .hát akkor vágjunk bele! Biztos van benne hiúság is, mert nagyon hangzatos az, hogy ekkora városnak a jegyzője lehet az ember. Sokkal fontosabbnak érzem, hogy bizalom árad a régi munkatársakból, meg 'különböző emberiekből. A felkérést nem lett volna etikus víisszaufcaisítanam. Egy fél év elteltével úgy látom, rendkívül színes, változatos, nagyon érdekes, ugyan akkor — na gyképűség nélkül mondhatom — rendkívül megfeszítő az a munka, aimiit a jegyzőnek ma végeznie Ml. — Mit szól mindehhez a család ? — Egy biztos családi háttér nélkül ezt a munkát képtelenség lenne csinálni. Csak zárójelben jegyzem meg: otthon nem aratott osztatlan sikert, hogy jegyző lettem. Addig ^ sem túl sok szabadidőmből szinte 'semmi sem maradt. Rövidesen huszonöt éves házas leszek, ha megérem. Feleségem a városi Jellasics fegyverszünetet kért és csapatait Ausztriába vezette. Csakhogy csapatának egy része gyülevész martalóc volt, akik gyújtogattak, raboltak és — mint ortodoxok — a katolikusokra haragudtak, ezért a papjaikat verték. Jellasics a határnál a martalócokat Theodo- rovics tábornok „gondjaira” bizta azzal; ezeket nem lehet kultúrországba vinni, vigye haza őket. így került a Sopron megyei Röjtökmuzsaj az útjukba. ezért kellett a plébánosnak úgy szaladni, hogy a kalapjáért nem fordulhatott vissza. A falutól délre Horpács határában. Karger és Vidos parancsnokok vezetésével a vasi hadosztály a martalócoknak útját állta és kemény harcban szétszórták őke*. Azok mégiscsak Ausztriába menekültek. Így lett a honvédség első szü_ letésnapja 1848-ban. A második a kiegyezés után. a harmadik Trianon után. a negyedik a párizsi békeszerződés után. az ötödik 1956-ban. a hatodik napjainkban. (Magyar módra már csak így megy.) Ezért mondhatjuk. hogy 143 éves az „ifjú”. Csapó András könyvtár gazdaságvezetője. Van egy fiaital asszonylá- ny-om, alkii szeptemberben állt életében először katedrára. Tanítónő. Férje orvostanhallgató. Májusban kötöttek házasságot. Stabilnak érzem ezt a hátteret. — A családi tűzhelyhez is magával viszi a város jegyzője a hivatalii gondokat? — Fogadkozásunk szerint, soha! Amikor fiatal házasak voltunk, azt mondtuk, ha megtörtöd a lábad, ha beléptél az ajtón, akkor 'magánember vagy. Mégha nem is vinném haza a gondokat, gondoskodnak mások arról, hogy azok hazaikísérjenek. Nem titkos ia telefonszámom. Ismeretlen állampolgárok is felhívnak. Felvilágosítást a lakásán nem szívesen ad az ember, vitákba sem bonyolódik. Közvetetten tehát igenis minden .problémát hazaiviiszelk, hiszen azok lerakódnak naponta a sejtjeimben. — Milyen kihívásokkal kelil szembenéznie a jegyzőnek? — Előzmény nélküli ez a funkció. Nem .lehet másolni, nem lehet tapasztalatokat átvenni. Ez volt az első kihívás — az előzménynéikü- l'iség. A másikat a törvénykezés fogyatékosságai jelentik. A harmadikat a gazdaság jelenlegi helyzete. Mindezek következtében sem látványos sikert elérni, sem máról holnapra közérzetet javító eredményt felmutatni nem lehet. Egy ilyen örökös őrtődésben, taposómalomban dolgozni, szóval ez okozza a legnagyobb kihívást. — M,ilyen főbb teendőket lát Mískólcon? — A város fokozatos rendbetétele igényli a legnagyobb feladatot. Az anyagiak híján is. Folytatjuk a belváros rekonstrukcióját. A belvárosi rendőrőrs létrehozásával javítottuk a közbiztonságot. Szeretnénk az állampolgárok hangulatán változtatni, a türelmesebb ügy- félfogadással. Mindent lehetőleg a közgyűlés tudtával és jóváhagyásával akarunk eldönteni. Újszerű feladat, kihívás, hogy a demokráciáiban a pártok különbözőségét miként lehet a legkonstraktívabban a város szolgálatába állítani. Hogy ne széthúzás legyen, hanem a különböző érdekek ütköztetése révén mégis egy irányba haladjon a szekér. — „Magára valamit is adó” település már régen le akarta váltani a polgármesterét, el akarta küldeni a jegyzőjét. Miskolcon milyen a hivatal vezetői és a testület kapcsolata? — Nem kerülhetem meg a sportmúltamat. Ha nem megy a labdarűgócsapatnak, az edzőt szokták meneszteni. Vallom: ha egy tisztségviselő jó szándékkal, tiszta kézzel és kompromisszumkészséggel van „megáldva”, akikor öt a bukás veszélye nem fenyegeti. A szélsőségek lehántá.sával, az útszéli hangnem kiküszöbölésével, tárgyalásos alapon minden rendezhető. Miskolcon — úgy érezem — a mindenáron való megbuktatás veszélye egyelőre senkit sem fenyeget. Aki viszont ilyen pályára adta a fejét, számoljon azzal, hogy rotációs rendszer van, s aki ma hatalmon van, a következő választás után esetleg kiike- rü onnan. — Van-e kapcsolata a korábbi tanácsi apparátussal? — Szükségszerűen van. Szerencsére itt nem volt olyan nagytakarítás, mely szerint mindenkit le kell váltani. Nálunk a személyre szabott mérce az volt, ki, mennyiben hatott közvetle- nü közre esetleges károkozásban. Ha ilyen ,priusza” nem volt, akkor nem kellett mennie innen. Ugyanakkor volt egy interregnum, amikor bizonytalan volt mindenkinek a sorsa, és akinek volt lehetősége máshová menni, akkor el is ment. De a régi tanácsi apparátus jó része ma is a polgármesteri hivatal dolgozója. — A sportos múltjából mi maradt meg? Ha van szabad ideje, mivel foglalkozik? — Csupán a sport szere- tete maradt meg. Munkám nem teszi lehetővé a rendszeres testmozgást. Hét végén szeretek kijárni a telekre és szeretek a családdal együtt lenni. Az sem titok, hogy különösen mostanában szeretek nagyokat aludni. Küönös hobbim nincs. Szívesen kirándulok, szeretek elmenni messzebbre, külföldre is. Most voltam Olaszországban, ez hivatalos út volt. Tizenöt európai országiban jártam eddig. Az előző szakmámból, a pedagógusiból fakadóan sokat tolmáoskodtam. Huszonvalahányszor voltam például a Szovjetunióban. Ma már ez ugyan nem érdem, de én nem tagadom le. — Mi az ars poeticája Miskolc jegyzőjének? — Forduljon bizalommal mindenki hozzánk, akinek gondja van. Forduljon akikor iis. ha ez többletterhet ró ránk. Aki ezt a funkciót vállalta, ellátja, erre szegődött. Régi mondás: a közszolgálat = a köz szolgálatával! Azért pedig a hozzánk forduló ne sértődjön meg, ha közvetlenül, szemtől szembe a színtiszta igazságot mondjuk, mégha ez számára kellemetlen is. Ez lehetne egy ars poetica, vagy valamiféle hitvallás. Faragó Lajos Fotó; Farkas Maya