Észak-Magyarország, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. szeptember 28., szombat Vasárnap Dédestapolcsányban Lajos Árpádra emlékezünk T okaj testvérvárosi kapcsolatban áll a németországi Oestrich-Winkel nevű városkával. A két település lakói rendszeresen 'látogatják egymást, ismerkednek, barátkoznak, hogy életre keltsék az 1989-ben aláírt testvérvárosi szerződésben megfogalmazottakat. Ilyen látogatásra indult legutóbb is egy busznyi tokaji polgár, s velük jómagam is a Rajna-menti kisvárosba. Visszagondolva, mintha nem is velem történt volna mindaz a szép és jó, aminek négy teljes napig részese lehettem a Tokaj—Oestrich-Winkeli Baráti Társaság jóvoltából. Mintha egy filmszalag kockái peregnének a szemem előtt, amikor visszaidézem emlékeimet, élményeimet. Egy jó filmé, amelyet nem elég egyszer megnézni, ahhoz, hogy minden részlete kitörölhetetlenül belém ivódjon. Nehéz az újságíró dolga, amikor egy véges cikkben kényszerül írni mindarról, ami egy kisebbfajta kötetet is megtölthetne, nehéz visz- szaadni a vadregényes rajnai táj hangulatát, a folyó illatát, a sétahajó duruzsoló motorjának hangját, mindazt, a kedvességet, amivel vendéglátóink elhalmoztak. Felsorolni is lehetetlenség e helyütt, mi mindent láttunk, menynyi érdekes programmal. vártak házigazdáink. Benyomásaimról mégis megpróbálok kronológiai sorrendben számot adni, persze a teljesség igénye nélkül. Hosszú és fárasztó, de annál szebb, húszórás autózás után augusztus 16-án, pénteken este érkeztünk meg Oestrichbe. Mivel tudtuk, hogy családoknál szállásolnak el bennünket, mindannyiunkban volt egy kis szorongás: vajon kihez kerülünk, hogyan fogadnak minket, nem leszünk-e vendéglátóink terhére? Már a bemutatkozásnál eloszlott minden kételyünk, a Harte család Lenchenhof borházában mosolygó arcok fogadtak. Én egy fiatal házaspárhoz kerültem, akik két gyermeket nevelnek. Az apa iskolavezető, a fiatalasszony, aki egyébként logopédus, nem dolgozik, a családot és a háztartást látja el. Bár két autójuk van, nem mondható, hogy „nagy lábon" élnének. A családfenntartó fizetéséből (4000 Márka) ezret fizetnek minden hónapban a háromszintes lakás béreként a banknak. Azt azért megtehetik, .hogy bejárónőt fizessenek, aki hetente egyszer besegít a takarításba. Ahogy észrevettem, főleg az étkezésen spórolnak. Az asszony elmondta, hogy zsemlét nem vesznek mindennap a reggelihez, mert drága — meg nem is olyan egészséges — tette hozzá —, mint a hajszálvékonyra szelt barna kenyér. Amikor az el- ső reggelinél, ami mindennap ugyanaz volt (vaj, dzsem, szalámi, sonka, kávé), a bőven megvajazott kenyeremre rátettem a szalámit, majd a sajtot, felvilágosítottak, hogy ők, vagy csak szalámit, vagy csak sajtot szoktak enni. Méltányolva azonban ízlésemet, az utolsó este a szalámis-sajtos kenyérre kaptam egy tükörtojást is. A másik napon Wiesbadenbe látogattunk, a híres fürdővárosba, amely mindössze húsz kilométerre van Oestrich-Winkeltől. Épp egy bor- fesztivál kellős közepébe csöppentünk. Ezt olyan rendezvénynek kell elképzelni, mint nálunk a búcsú, csak itt a bor körül „forog” minden. A híres rajnai szőlőtermelők kínálják itt felállított bódéjukban legfinomabb boraikat, de természetesen vannak pecsenyesütők, bazárok is. A legmeglepőbb az volt, hogy egyetlen részeg embert sem láttunk a kortyolgatok között. A négy nap legcsodálatosabbika a vasárnap volt, amikor, egy — csak a számunkra kibérelt — sétahajón végigcsordogáltunk a Rajnán, a híres Loreley-szikláig, majd megnéztük a porosz—francia háború emlékére emelt monumentális Niederwald-emlékművet. Innen libegővei leereszkedtünk Rüdesheimbe, a turisták paradicsomába, végül' busszal visszatértünk kiindulási helyünkre. Kimerültén, de teli élménnyel tértünk nyugovóra. Hétfőn túrával egybekötött szabadtéri grill- partira invitáltak minket. Én azonban inkább arra voltam kíváncsi, milyen egy német iskola, s eklísértem házigazdámat 15 kilométerre levő munkahelyére. Náluk ugyanis nyáron is van tanitás, igaz szakaszosan. A négy osztályos, alsó tagozatos intézménybe, mindössze 72 gyermek jár, s csupán négy pedagógus oktat — beleértve az iskolavezetőt is. Ügy látszik, a német iskolák sincsenek jobb anyagi helyzetben, mint a hazaiak. A felszereléseket, a kellékeket szülők, bankok, vállalatok adományaiból tudják csak beszerezni. Nagy kincs a tankönyv - ugyanis borzasztóan drága —, ezért év végén minden diák köteles beadni — épen és tisztán —, hogy a következő osztály is használhassa. Aki megrongálja vagy elhagyja, annak meg kell fizetnie az árát. öt éven át őrzik meg így őket. Nagy élmény volt megnézni másnap, Rüssel- sheimban az Opel-művek egyik gyárát, ahol 31 ezer ember talál munkalehetőséget. Jólle- het, szinte valamennyi műveletet számítógépvezérelte robotok végeznek. Naponta 1440 autó gördül le a futószalagról, melyeket az itt dolgozók bizonyos kedvezménnyel vásárolhatnak meg. A cég egyébként nagy becsben tartja — jól megválasztott — munkatársait. Nyolc orvos, órás váltásban „járőrözve” vigyázza épségüket, egészségüket, ingyenes továbbképzéseken fejleszthetik tudásukat, évi 30 nap szabadságot kapnak, s ha szükséges, 2—3 évente gyógykúrára küldik őket. Havi 4—6000 márkás fizetésük mellé, karácsonykor plusz juttatást is adnak. Ezen kívül tiszta, korszerű, jól szervezett munkahelyet. Mi pedig azért, mert „hajlandók" voltunk megnézni a gyárat, bőséges és gazdag ebédet kaptunk ajándékba. Az utolsó nap délutánja az elmaradhatatlan vásárlás ideje volt, néhányon azonban in- káb megnéztük a közeli Mainz nevezetességeit. Bebarangoltuk a híres dóm zegzugait, csodáltuk lenyűgöző freskóit. A Dóm-téren éppen akkor zárt a piac. A kereskedők még javában pakolták áruikat, mikor az ügyes kis utcaseprő masinák már megkezdték a takarítást. Néhány perc elteltével, már semmi nem emlékeztetett arra, hogy itt zöldséget, gyümölcsöt árultak. A legmélyebb benyomást egyébként éppen ez a rendszeretet, a precizitás tette rám, amivel egész idő alatt találkoztam. A németek ily módon is szeretik hazájukat, óvják, védik környezetüket. Vasúti átjáróknál, rendőrlámpáknál például tábla figyelmezteti az autósokat, hogy amíg várakoznak, állítsák le a motort. És megteszik. Csakúgy mint azt, hogy — akár hacsak 100 métert is mennek gépkocsijukkal —, mindig bekapcsolják a biztonsági övét. A szabály, az szabály. Meglepődtem viszont azon, hogy házigazdáim például mennyire nem tudnak semmit Magyarországról. Beszélgetéseink során elképesztő kérdéseket tettek fel az itthoni életről érdeklődve. Van-e nálunk földelt konek- tor, lehet-e építőanyagot kapni, Trabanton és Wartburgon kívül, létezik-e más autó is? Egy alkalommal, amikor játszótérre vittük a gyerekeket, azt tudakolták, hogy a magyar gyerekeknek is van-e forgóhintájuk. Tudom-dy mi az, hogy logopédia, s vannak-e nálunk ilyen pedagógusok, láttam-e már mosogatógépet stb. Hitetlenkedve hallgatták, hogy minden van nálunk, mindent meg lehet vásárolni, ha van elég pénzünk. R emélem, egyszer eljönnek hozzánk, s viszonozhatom kedves vendéglátásukat. Nem utolsósorban pedig megmutathatom nekik mindazt a szépet és jót, amit Magyarország is nyújtani tud, s tudna, ha még jobban szeretnénk, vigyáznánk rá. Aki látta, aki ismerte, csak szerethette. Ritka ember volt. Sűrű szellemi és fizikai tudással. Tolakodás nélkül kényszerül ki belőlem első találkozásunk emléke. Még 1973-ban 'történt. A megyei művelődési központ egyik dolgozószobájába toppant be, pillanatok alatt kiszúrta, hogy ül itt egy zöldfülű „idegen”. Kollégáim mint új munkatársat mutattak be, mire ő: „No, öcsém, csinálj egy kis helyet az asztalodon, tégy oda egy újságot, terítsd ki..Szófogadó lévén, megtettem. Ö hátrált másfél métert, majd a következő pillanatban az íróasztal tetején termett. És bemutatkozott: Lajos Árpi bácsi vagyok, 62 éves. Hallomásból ismertem akkor csak a nevét, később megtanultam a borsodi fonók hagyománygyűjtőjét, a kiváló néprajzost tisztelni, emberi tulajdonságait „irigyelni”. Az újságot már nem csak terítgettem, írni is megengedték, amikor lecsapott a sötétség híre: „Lajos Árpád közúti baleset áldozata lett”. Ennek éppen tizenöt esztendeje. S hogy előtolulnak most szavaim, annak is oka van: Dédestapolcsányban — ahol kívánsága szerint pihen — vasárnap, szeptember 29-én megemlékeznek róla, halálának évfordulóján. A meghívó közlése szerint, a tisztelők gyülekezése a polgármesteri hivatal előtt lesz, délután fél négytől kamarazene szól — Staccato Rézfúvós Társulás —, majd 16 órakor kezdődik a megemlékezés a település temetőjében, a program: koszorúzás, ünnepi beszédet mond Nagy Károly nyugdíjas iskolaigazgató, helytörténész; a dédestapolcsányi hagyományőrző gyermekcsoport ad műsort. A szervezők lapunk révén is szeretnék, ha az eseményről a megye néprajzosai, Lajos Árpád tisztelői, tanítványai tudomást szereznének. Kovács Judit (■t. m. j.) Agárdy-ikon Abaújszántón A jövőre 200 éves évfordulóját ünneplő abaújszántói görög katolikus templomban, az elmúlt vasárnap szentmise keretében szentelték fel Agárdy Gábor Kossuth-díjas színész Krisztus a min- denség ura című ikonját, amelyet édesanyja emlékére adományozta a templomnak dr. Maróti Zsuzsanna. A Szabad Demokraták Szövetsége és az Európai Magyarországért alapítvány szeptember 20-án Budapesten és az ország öt nagyvárosában hangversenysorozatot rendezett A jövő zenéje címmel. A miskolci koncerten a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében a Miskolci Szimtonikus Zenekar és Király Csaba zongoraművész előadásában két XX. századi zenemű csendült fel. Kovács László karnagy vezényletével. A koncert első részében Witold Lutoslawski 1988-ban komponált Zongoraversenyét hallottuk. Lutoslawski a lengyel zeneművészet 78 éves „nagy öregje” a hatvanas évektől kezdve az európai zenei avantgarde vezető egyénisége volt. A magyarországi bemutatóként elhangzott Zongoraverseny azt jelzi, hogy az idős mester is csatlakozott az utóbbi évtized törekvéséhez, amely szerint a komponisták igyekeznek a kortárszenét közelíteni a közönség ízléséhez. A versenyműben a szerző kedvenc aleatorikus szerkesztésmódja érdekesen keveredik romantikus harmóniákkal és Bartók utolsó zongoraversenyére emlékeztető hangulatokkal. A szólista — Király Csaba fiatal zongoraművész — rendkívül nehéz szólamát technikai biztonsággal és meggyőző muzikalitással játszotta el. A hangverseny második részében századunk egyik — ma már klasszikus értékűnek számító remekmű — Bartók: Táncszvitje hangzott el a zenekar szép előadásában. Az est dirigense Kovács László ismét bebizonyította századunk zenéjének értő szerete- tét. A koncert közönsége annak ellenére, hogy a kortárs- zene városunkban még nem népszerű, a műsort tetszéssel fogadta. A koncert közreműködői tiszteletdíjukat a Mis- kolcért, a gyermekekért alapítvány javára ajánlották fel. H. Gy. wmmmmmmwmssmmsm mmtmmmmmfßy Matinéjáték 2. forduló A fejtörőnkben szereplő cseh szerző ismertebb drámái: A távozás művészete, Szemtől szembe, A király korona nélkül, A wallensteini hadak hercegnője. Az 'Új Kilátó Iirodalompárto- iió Egyesület október 6-án, va- .sárnlap délelőtt tizenegy órától igazi 'csemegével várja az iro- dalomikedvelőlket ia miskolci Zenepalotában. (Bartók tér .1.) A 'szlovák, icsdh, lengyel és magyar írók felolvasó délelőttijén köszöntőt mond dr. IZirno- myii (Zoltán, az egyesület elnöke;, az Előadásit bevezeti Rudolf Cíhimel, a IClsIdh és Szlováik Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. Vendégek lesznek: Jaroslav P.uitik 'író (Prága), Karel Siiktanc költő (Prága), Karol W.lachovSky műfordító (Budapest, Pozsony), Konrad Su- tardfci költő (Budapest—Varsó). A műsortban közreműködik Felkér Ildikó iszímműivész és a Bartók Béta Zeneművészeti Szakiskola növendékei. A be-_ szélgetést Tornai József költő vezeti Ez lesz tehát az .irodalmi program. A játék pedig egy kis irodalmi .fejtörő, mély a cseh irodallomlh'oz ős színházhoz kapcsolódik. Két ‘évvel ezelőtt A negyven gonosztevő jós egy darab ártatlanság icímű cseh drámával nyitotta évadját a Miskolci Nemzeti Színház. Ki volt a darab .szerzőije? A helyes megfejtést beküldőik között ebiben a (fordulóiban 'is tíz daiiab 'belépőjegyet sorsolunk ki :az előadásra. Ezek és valamennyi 'belépőjegy részt vesz a matinét követő sorsoláson, melynek (Dodija a Bíbor Könyvterjesztő Bt. által felajánlott 5000 iFt-os könyvutalvány. Tovalblhi nyeremények: két daralb iszí nih áztbér.let az 1991—92-es évadra (a Miskolci Nemzeti Színház ajándéka), a iHolnap. és az Orpheusz című 'irodalmi folyóiratok egy-egy évfolyama, ikét darab bangver- senyjegy a Nemzeti Filharmónia évadnyitó koncertjére. A cseh szerző inevét az ÍJszak-Magyarország szerkesztősége címére (Miskolc, Bajcsy- Zsil'inszlky u. '15.) küldjék be októtoer 3-ig. A levelezőlap vagy 'boríték címoldalára írják rá: .Matinéjáték. Az előző forduló nyertesei: Farkas Istvánná, Miskolc; Fábián József, Miskolc; Katona Sándorné, Miskolc; Tar M.ik- ■lósné, Miskolc. A belépőjegy6' ■két postán kapják meg nyerteséin k. Koncert Miskoleért, a gyermekekért
