Észak-Magyarország, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-21 / 222. szám

1991. szeptember 21., szombat ÉSZAK-MAOYARORSZÁG 7 Lóerők helyett - ló Fülek ékessége — A vidéki rendőrikapi­tányságok sorra adják visz- sza a gyors, nagy teljesítmé­nyű személyautókat és a jól bevált Ladákhoz ragaszkod­nak, mert az alacsony épí­tésű kocsikkal az adott út­viszonyok mellett nem bol­dogulnak. Mert a rendőrnek olykor be kell menni a bű­nözők után a makadám- utaikra, a víkendházak között vezető, murvávia'l felszórt, kátyus, gödrös átkötő szaka­szokra is — hallottuk a to­kaji önkormányzati fóru­mon dr. Magyar,i Sándor megyei rendőrfőkapitánytól. Ha mór itt tartunk, akkor az ilyentájt elharapózó me­zei lopások megelőzéséhez, megakadályozáséihoz legjobb kivezényelni a lovas rend­őröket. Nem számít ez visszalé­pésnek, morfondírozik a hí­rek hallatán az olvasó. Ló eddig is volt az országban, a Ford, a Volkswagen meg most, antikorra került ilyen is, nem kell a vidéki kapi­tányságoknak. Más oka is van annak, hogy vidéken húzódoznak a modern nyu­gati kocsiktól, azok ugyanis katalizátorral felszerelt mo­torral működnek, és az üze­A Talmudból olvastam, hogy Izraelben már ezer év­vel ezelőtt törvény volt ar­ra, hogy a termés hatvanad részét nem szabad betakarí­tani. Ez a termésmennyiség az arra járó vándorok meg­segítését szolgálta. Napjainkban változott a helyzet. Megtermeljük a gyümölcsöket, zöldségféléket, amivel feljogosítjuk az arra sétáló „félderítőket”, hogy az első terméseinket nyugodtan szedjék le, nemcsak a szük­ségletüknek megfelelő meny. nyiséget, hanem annyit, hogy eladásra is jusson belőle. Mert tudjuk, hogy ők regge­lenként száraz torokkal éb­rednek s azt nem tudják sokáik elviselni. Én is nagy örömmel tapasztaltam, hogy cseresznye termésű nikkel nem lesz sok bajunk, de még jö­vőre sem, mert a fa 2—3 centi vastag ágainak egy ré­szét a szomszédom kertjében találtam meg. Egy má'siik barátom cse­resznyéjét is érdemesnek tartották a fogyasztásra, majd igyekezték földeríteni, hogy melyik nyílászárón ke­resztül juthatnák legkön­nyebben be a hétvégi ház­ba. Néhány nap múlva le­szedték az ablakrácsot, be­verték a kétszárnyú ablakok üvegét és teljesen otthono­san érezték magukat a ház­ban. Ettek, ittak — még a macska eledelét is —, a fölösleget pedig elvitték. Most azon tanakodunk többen is, hogy hétvégi há­Vitéz Vitéz kapitánynak vitéz a százada. Nem nagyon ismert köz­mondásunk ez, és aránylag régi is. En­nek ellenére a mai tartalmat — sőt, alig­ha tévedünk, hogy mindenkorit — is hor­doz. Mivelhogy jelen­tése szerint a feljebb­való magatartását, út­mutatását követik az alárendeltek. Más szóval: előbb- utóbb „ráfázik" az olyan vezető — hívják bár menedzsernek (di­vatos szóval) —, aki rossz példát mutat. Ideig-óráig leplezheti ugyan hitványságait, eltitkolhatja, bogy csőd felé viszi a cé­gét, amire volt példa térségünkben is. De — mint mondani szokás — kibújik a szög a zsákból. Ha nem előbb, utóbb minden­kép . . . (m — r — n) meltetésükhöz szükséges ólommentes benzinért a kis­városból Miskolcra kellene menni rendszeresen tankolni. — Szó sincs visszalépés­ről — válaszol a kérdésre Nagy Gábor, a kazincbar­cikai rendőrkapitányság ve­zetője —, én inkább úgy mondanám, hogy folyamato­san és szemlátomást gazda­godik a rendőri munkához szükséges eszközök és mód­szerek tára. Való igaz, hogy a mezei lopások, a víikiend- ház fosztogatások ellen más­ként hatékonyan nem tud­tunk fellépni, ezért állítot­tuk be a lovas rendőröket. Ugyanakkor nem hanyagol­juk el a korszerű technikai felszerelések beszerzését sem. A gazdálkodóegységek, pénzintézetek, kereskedelmi vállalkozások segítségével, a vagyonvédelmi alap forint­jainak felhasználásával szá­mítógépes védernyőt hozunk létre. A rendszerbe kötött intézményeikből betörés ese­tén azonnal érkezik majd a jelzés, ám a helyszínen nem villog, nem szirénázik, úgy, hogy az elkövetőket tetten érhetjük. Hiszen az azon­nali számítógépes informá­ció alapján nyomban a helyszínre küldhetjük az ép­zainkat — melyéket sajnos nem lopásból szereztünk — összkomfortossá tesszük, fo­lyamatosan feltöltjük étellel, itallal a kényes igényeknek megfelelően. A telek kapu­ját, a ház ajtaját, csak ki­lincsre zárva hagyjuk, így talán elkerülhetjük a ron­gálást. Minden hétvégi ház­ban tv-t, rádiót helyezünk el, a hűvös időszaktól kezd­ve villany fűtőtestet. Ahol ez nem lehetséges, ott kály­hát, a megfelelő mennyisé­gű, felvágott tüzelővel. Ter­mészetesen gondoskodunk párnákról, takarókról is. Egyedül a szerszámost zár­juk be, nehogy megsebesít­senek valakit a számukra teljesen ismeretlen eszközök, ha kíváncsiságból mégis kéz­be veszik. Induló „mozgalmunknak” már van némi eredménye, egyik teléktársunlk fölaján­lotta nékik uborkáját és krumliját. A krumplihoz kapát is készített. Sajnos, a „látogatók” nem tudták, hogy az mire való, csak a szárakat tépték ki, a termés szebbik része a földben ma­radt. Szervezzük a körte-alma akciót is. Ennek keretében táblát teszünk ki, hogy me­lyik gyümölcs érett, melyik nincs permetezve. A fák alá kétágú létrát teszünk, fű­részt és baltát, hogy a „rit­kítás” szakszerű legyen. Gondoskodunk az elszállí­táshoz szükséges zsákokról is. .Szüretikor vállaljuk a SZÜLETETT GONOSZ „Ha a kérdéses arab egyén már vakon született Izraelben, ez voltaképpen az antiszemi­tizmus megnyilvánulása; in­kább a vakságot választotta, minthogy lássa a zsidó álla­mot." (E. Habib, író) MEGLEPŐ FORDULAT „Őszintén szólva megdöb­bentett, hogy az Ursus trak­torgyár dolgozói nem kapták meg a júniusi és a júliusi fi­zetésüket. Azt hittem, hogy csak az augusztusi fizetési nem kapják meg." (Bielecki, lengyel miniszterelnök) PROGRAM, ODAÄTRA „Amikor a dohánygyárosok úgy döntenek, hogy több ci­garettát kell eladni egy bizo­nyos társadalmi rétegben, azon munkálkodnak, hogy ez a ré­teg előbb jusson el az örök­kévalóságba.” (P. Wilbur, do­hányzásellenes propagandista) AZ ERŐSEBB NEM „ Mi izlandiak azért va­gyunk ilyen erősek mert min­pen legközelebb portyázó járőrkocsit. — Ehhez gondolom a régi recsegő, sípoló hasábrádiók­nál jobb eszközökre lenne szükség. — Ügy látszik, ez is meg­oldódik, ötven 'kilométeres sugarú körben is kitűnő adást-vételt nyújtó berende­zésekkel szereljük fel a jár­őrökét, köztük persze a lo­vas rendőröket is. — A technikai felszerelt­ség bővítésével, korszerűsíté­sével munkaerő szabadul fel. Mi lesz velük? — Ez egyáltalán nem okoz gondot, hiszen ismert, hogy nálunk a lakosság számát tekintve, sokkal kevesebb rendőr van, mint más or­szágokban. A felszabaduló kapacitással az utcai jár­őrözést erősítjük meg, ily módon javíthatjuk a közbiz­tonságot. Ha a megyei főka­pitányság, a helyi önkor­mányzat, a biztosító társa­ságok, a vállalkozók ugyan­így mellénk állnak, támogat­ják a törekvéseinket, akkor belátható időn belül meg­változhat a jelenleg jónak még éppen nem mondható közbiztonság — válaszolta a kapitány. Nagy József szőlő leszedését, kipréselését, a mustot műanyag kannák­ban könnyen észrevehető helyre tesszük, a gyengéb­bek kedvéért „Szőlőlé” fel­irattal. Amikor már minden anya­gi erőforrásunk kimerült — miivel mi nem kapunk az államtól szociális juttatást, csupán kisnyugdíjumikból élünk —, nem tudunk majd adót fizetni, házainkat nem tudjuk a megfelelő szinten tartani, fel fogjuk ajánlani az APiEH-nak további üze­meltetésre. Biztos meggyőző­désünk, hogy egy év múlva az APEH is tönkremegy. Mozgalmunkat kiterjesztjük megyei, sőt országos szint­re is. Legjobb lenne, ha a tehe­tősebb emberek alapítványt hoznának létre, ékszer, mű­kincs, nyugati autó, valuta is felajánlható. Javasoljuk, hogy csatlakozzanak a „Nyi­tott ajtók és kapuk” mozga­lomhoz a butikosok, éksze­részek, postahivatalok, ban­kóik, OTP-ik, áruházak, vál­lalatok, végcél, hogy minden ajtó és autó legyen állandó­an kinyitva. Mozgalmunk végeredmé­nye lesz egy megszűnőiben lévő rendőrség és bíróság. Tálán elő tudjuk így segíte­ni egy „igazságtalanul” so­kat szidott réteg felemelke­dését, mely az elmúlt évszá- zadökban még nem sike­rült. Völgyesi Béla dent úgy csinálunk, ahogy az asszonyok mondják." (Sig­ma rsson, miniszterelnök) LELTÁR „Nekünk van mindenünk. Szennyezett vizeink, pusztuló erdeink, szétszórt hulladéka­ink, kihalt állatfajaink, defor­mált újszülötteink. Nincs vi­szont szennyezett tengerünk." (Moldan, cseh és szlovák kör­nyezetvédelmi miniszter) EGYSÉG „ENSZ-küldöttségünk mindig teljes létszámmal vesz részt az üléseken. Senki sem beteg, és senki sem lóg. Legyen ez pél­da a többi küldöttség számá­ra." (Claudia Fritsche, a liech­tensteini ENSZ-küldöttség egyet­len tagja) FONTOS ÜLÉS „Nincs kifogásom az ellen, hogy a képviselők zöme a T. Ház bárjában ül. Ügy vélem azonban, hogy parlamenti te­endőink fontosabbak a ginnél és a whiskynél." (Major, brit miniszterelnök) A fülbevaló divatja alig­hanem a primitív népek népszokását átvéve terjedt el a civilizált országokban. Van is a fül lyukasztásának némi kapcsolata a babonás, rituális hiedélmékikel, szo­kásokkal. A leánycsecsemő fülébe illesztett csöppnyi ékszer megóvja viselőjét a betegségtől, a rontástól. A szívforma fülbevaló a szív- béli jóságot, a virág a sze­rénységet, a patkó a szeren­csét juttatja a gyerek osz­tályrészéül. Évek és divatok változá­sával hol a nemesfém és többnyire a fülön átszúrt ék­szerek, hol a csatos klip- szek élveztek előnyt. Méret­ben is nagy volt a változa­tosság. De soha annyira, mint manapság. Amikor is Megint egy csekklap! A ha­zai olvasónak nem kell ma­gyarázni, miről van szó. Va­laki, valahonnan pénzt kér. Elvben persze kaphatnék is pénzt csekken, mondjuk egy ilyen levél kíséretében; „Uram! Mióta az üzleti élettől vissza­vonultam, s otthagyva Kalifor­niát ismét itthon élek, jut időm mindenfélét olvasni. így akadtam rá az ön szombati jegyzeteire. De nem szaporí­tom a szót. (Csak itt az óha­zában beszélnek annyit az em­berek.) Legyen elég annyi, hogy nekem már nem szombat a szombat, ha nem olvasha­tom a maga sorait. Ilyen em­berre mi Amerikában lapot alapítottunk. Csak lennék fia­talabb - mi ketten még meg, tudnánk mutatni. Na mind­egy ... Ezt az ezer dollárt azért küldöm, hogy utazgasson egy kicsit, szerezzen élménye­ket. Szégyen, hogy egy ilyen publicistának Tiszacsegén kell vikendeznie. Hát csak igy to­vább! Azzal maga ne törőd­jön, hogy csak filléreket kap honoráriumként. (Én a pedi­kűrös kisasszonynak is többet fizetek.) Tehát írjon, csak ír­jon, hogy egy öreg magyar utolsó éveit megfűszerezze." Talán nem kell mondanom, hogy évek óta hiába várok egy ilyen levelet. (Ezek után persze elképzelhető, hogy — uqratásra mindig kész — kol- léaóim megeresztenek majd néhánv sort, csak éppen az ezer dollárt nem mellékelik.) Pedig igazán összeadhatnák azt a kis pénzt. Hát mi az? Ha minden miskolci újságíró csak tíz dollárt adna — ezer­nél is több dolcsi jönne össze.. Na dehát nem ettek meszet! Faészen abszurd doloq. hoav ilyesmi jut eszembe. Mire föl kezdenék én kunverálni? HÁT AZ A SOK 'EGYESÜ­LET. KÖZÜLET, CÉG. VÁLLAL­KOZÁS ÉS A SZÁZSZOR ANY- NYI MAGÁNSZEMÉLY, MIRE FÖL KUNYERÁL? Istenem, hát, mert szegé­nyek, vagy legalábbis nem gazdagok. Azért kéregetnek, koldulnak, kundorásznak (jó szó, mi?), mert ínséges időket élünk. Persze a vagyon kötelez! Természetesen nem arra, hogy szétosztassék, hanem csak ar­ra, hogy segítségével (a pénz­zel, vagy a pénz ésszerű be­az alig néhány milliméteres valódi drágakő — briliáns, rubin, türkiz — és igaz­gyöngy fülbevalótól a ma­lomkerék nagyságú karikáig minden divatos. Ez az év azért mégis a klipszek és a hosszan le­csüngő fül-ékek éve. Fényes fémekből, csillogó festett kö­vekből a legkülönfélébb alakzatok ereszkednék állá a női füloimpákból. Van kö­zöttük, amelyik szőlőfürtöt idéz, van virágfüzér, levél­forma és geometrikus alak­zatokat felhasználó csüngő. Ha igazán divatos, legalább a váliig ér. Ennék a fazon­nak többféle előnye van. A (férfi) szemeket magához vonzza, elterelve a figyelmet az arc némely hibáiról, sza­bálytalanságairól. Előnyös fektetésével, forgatasaval) ne­mes közcélokat is szolgáljunk. Tanulják ezt már a mosta­ni gazdagok, újgazdagok is. Akik bizonyára nem rosszab­bak, mint a régi gazdagok, legfeljebb műveletlenebbek. Egy József Attila formátumú költő támogatásához, tudniil­lik nemcsak a Hatvaniak va­gyonával kell bírnia a mecé­násnak. Szükség van némi vá­gott dohányra is ... De én most nem a gazda­gokról, meg azok segítőkész­ségéről szeretnék szólni. A gazdag ember — a vállalkozó — nyilván beszáll egy, vagy több alapítványba. Ez min­denkinek jó. Mert az adakozó megnyugtatja a lelkiismeretét, leírják az adójából a kulturá­lis célú támogatás összegét, és hót jól jár a támogatott is, mert a pénzzel talán lehet kezdeni valamit. De mit kezdjek én - és a hozzám hasonló sok tízezer, bérből élő — mikor megérkez­nek napi postánkkal a pénzt kérő csekklapok? Hisz tulajdonképpen nekünk sincs, nekünk is kérni kellene. És kérünk is. Egyelőre még nem magunknak, hanem mondjuk, az intézményünknek. De kérnek az intézménytől is. Vagyis: csekkek mennek vándorútra. Új játék. Vidám­nak éppen nem mondanám. De nem is igazán hasznos. KOLDUSTOL ALAMIZSNÁT? Persze azért próbálkozunk. És a csekk még nem is tisz­tességtelen dolog. De működ­nek a pénzkérö levél-láncok, a csodacsináló csalók, az ügyeskedők, a szélhámosok; a polgári társadalmak kis kók­lerjei és nagy szemfényvesztői, akik mindig szent célok ne­vében, de mindig a saját zse­bükre ügynökölnek. Ez van, dehát ne hagyja magát az ember palira venryi. Ne adjunk mindenre, minden­kinek! Vagy a dolog nem eny- nyire egyszerű? Mert itt van­nak például a megpályázható alapítványok. Az ugyebár na­gyon helyes, hogy nem az egyenlősdi korszerűtlen — kontraszelekcióra vezető - gyakorlata alapján részesül­nek személyek, vagy csoportok a működésükhöz szükséges anyagi eszközökben. Dehát még a Baumgorten-dij kura­tóriuma is tévedett egyszer­annak, akinek kicsi és göm­bölyű arca, van, akinek rö­vid a nyáka, akinek nagy az orra. Jól mutat rövid haj­jal, de szép, ha hosszú haj- zuhatag közül csillan elő. Különös harmóniát adhat az öltözéknek egy, a ruhá­zat valamelyik hangsúlyos színével egyező fülönfüggő. Mindig elegáns, leggyakrab­ban nem valódi arany, ezüst színben csillogó fém fülbe­való. Jól keretezi az arcot egy hatalmas gyöngyház szí­nű, elefántcsont-, vagy por- celánfehér fülbevaló. Hogy újabban a fiúk is ki- luikasztatjáik a fülüket? Nos, az ő divatjuk mind­emellett szóra sem érdemes a női füleik ékei mellett. (MTI-Press) kétszer annak idején... Ma­gyarán: nem vagyok biztos abban, hogy mindig a legtöbb szellemi, művészi tőkével bí­rók kapják a támogatást, vagy a legtöbb támogatást. Azt hiszem, a nagyon erős tehetségű alkotók soha nem elég ügyes és élelmes embd* rek. Mit tegyenek, másra sziP lettek. Nagyobbra! - ha úgy tetszik. Köztudomású, hogy milyen sok az úgynevezett „értékelésre nem alkalmas", vagyis nem méltó pályázat. De azt nem tudjuk, hogy mekkora összegek folynak el sarlatánok kezén, akik nem késnek le a pályázatról, akik tetszetős tanulmányokat tud­nak írni — csak éppen produ­kálni nem tudnak, vagy nincs szellemi, művészi, erkölcsi ér­téke — minősége — annak, amit létrehoznak. Az emlékezetes három „T" furcsa metamorfózisának nap­jait éljük. Jóllehet, tiltás most nincs (pedig bizonyos szemé­remsértő, erkölcsromboló ter­mékek kivonathatnának a for­galomból). Ami viszont o TŰ­RÉST ÉS A TÁMOGATÁST Il­leti, azt gondolom, hogy — nagy szegénységünkben — oly­kor bőkezűbbek vagyunk a kel­leténél. Mert erős és erőszakos — doktriner — központi irányí­tás ugyan nincs, de azért va­laki mindig szól valakinek, va­laki érdekében. És sok ember van, akinek pénzt ér a szava. Igy aztán lassan eljutunk oda, hogy a klasszikusok ki­adása, szinrevitele egy ideig talán még eltűretik, támoga­tásra viszont csak a pénzt ho­zó termékek számíthatnak. Tessék talán végigsétálni a könyvárusok „piaci asztalai" előtt. Ha jól számoltam, az idén csak öt, vagy hat diákkönyv­tári kötet jelent meg. A csekkek között persze van örömhírt hozó is. Rövide­sen megjelenik a Magyar Larousse Lexikon — az első részlet mór fizethető. Mikor gondolatban helyet csinálok a világhírű mű négy kötetének a polcon, azon kapom magam, hogy számolok. Á kézikönyve­im forintértékét próbálom meg­határozni. Talán négy hóna­pig se tudnék ebédelni abból a pénzből, amit negyven éven át könyvekre fordítottam. Pe­dig a Larousse-nak már alig jut hely. „Nyitott kapuk és ajtók” Szövegelés

Next

/
Thumbnails
Contents