Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7

1991. augusztus 18., vasárnap

Ilyen az élet...

Néhány hónapja történt. Még nem írtam róla, túl korainak tartottam az esetet. Félő volt, hogy az ismerősöm magára ismer.

Valamit osztottak a szegényeknek, akik igazolhatóan rászorultak az adományokra. Ha jól emlékszem, cukrot, konzervet és lisztet kaptak a jelentkezők.

Akkor, aznap délelőtt éppen egy újgazdag ismerősömnél viziteltem, lévén jélig-meddig \a barátom is. Őszintén szólva kiváncsi voltam, hogyan kapaszkodik az „uborkafára” miként is lett csendes milliomos. Mert meg kell adni, felvitte iaz Isten a dolgát, új ház, két autó, egy személy és egy tehergépkocsi, video, magnó, három tv, néhány huszonötezres festmény, egymillió forintos betétkönyv, szóval van mit aprítania, a tejbe.

A lakásgusztálás után kint csevegtünk a kertben, azaz inkább ő beszél, valahogy így:

— Tudod öregem, vagy jó három éve kezdett rámvirradni. Kiváltottam az ipart, a feleségem meg butikos lett, és némi kölcsönökkel beugrott a vállalkozásunk. A család sem nagy, egy lányunk van, az is férjnél, diplomás ember az ura. A feleségem édesanyja van csak velünk, ügyes kis öregasz- szony semmi bajunk vele. Szóval megy itt minden csak kapkodd a lábad, vagy ahogy a közmondás tartja, kaparj kurta neked is lesz. Persze menni, mozogni kell, forgatni a pénzt, használni az észt. Az állandó siránkozással nem jutsz messzire márpedig mi.. .

Nyílik az utcai kapu. Idős, de fürge léptű asz- szonyka huzakodik elő, jókora, dugig tömött szatyrokkal.

— Na — mondja az ismerősöm — már meg is jött a mamácska, az anyósom. Lám, ugyancsak felpakolt.

— Mit hoz?

— Megkérdem, várj, mamácska sikerrel járt az expedíció? Mit tetszett hozni?

— Hát emezt, s amazt. Kaptam egy csomó konzervet, öt kiló cukrot, különben majd meglátod. Alig bírtam elcipelni, megyek pihenek kicsit...

— Tudod — fordul felém az ismerősöm — segélycsomagokat osztogatnak. A mamácska meg csak mondja, neki kevés a nyugdíja, semmije sincs, hiszen eladta a házát falun, a pénze jól jött nekünk az üzlethez, szóval azt mondja: megpróbálom én, hátha nekem is adnak valamit. Hát mit csináljak vele? Igen energikus, eszes kis öregasszony, így aztán ráhagytam, tegyen amit jónak lát. Meg aztán szemesnek áll a világ, és miért ne gyarapítaná. Amit hozott, az is pénz, márpedig a pénzt nem szabad veszniliagyni...

Az ismerősöm huncut mosollyal néz rám, még csippent is a szemével, várja az én beleegyező, cinkos válaszmosolyomat. Miután nem kapja meg, ránt egyet a válán és azt mondja:

— Azok, azokból sokan úgyis eladják a kapott holmit, a pénzt meg viszik a kocsmába. Hát nincs igazam?

Ugyan mit is mondjak?

Ilyen az élet és az ember . . .

(holdi)

Leninnek zakó, Andropovnak divatos öltöny

Beszélgetés dr. Matyi László országgyűlési képviselővel

Az Állam- és Jogtudományi Egyetemen végzett Budapesten.

Felesége, városunk szülötte úgyszintén jogász. Matyi László 1985 áprilisától dolgozott az 1. számú ügyvédi munkaközösségben, ügyvédjelöltként, majd ügyvédként Mindig érdekelte a politika, abból is a szociális, liberális értékek. Ezért csatlakozott a Szabaddemokraták Szövetségéhez, s a miskolci szervezet alapító tagjaként a választási kampányban szerényen, kitartóan munkálkodott az SZDSZ sikeréért. Országgyűlési képviselőnek választották, tagja a parlament költségvetési bizottságának. Neve az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos vitában, illetve a szak- szervezeti törvényjavaslat egyik beterjesztőjeként vált ismertté.

Harmincegy éves, egy négyéves kislány édesapja. Őszinte, nyitott ember. A kérdésekre pontosan, világosan fogalmaz. Az újságírónak könnyű a dolga.

Moszkvában él egy asz- szony, aki kapásból sorolja a szovjet állam volt vezetőinek 'méreteit, beleértve Lenin mellbőségét is. Klava Ljubeskina a KGB biztonságában folytatta úri, azaz hogy elvtársi szabómesterségét, a felső kétszáz általános megelégedésére. A K omsz.amo'l szka j a Pravda riportere megkereste az „aranykezű mesterasszonyt”, aki manapság már a szép emlékeiből él. A nyugdijból nyomorog. Milyenek voltak a kuncsaftok? Szuszlov: „Ha nem tetszett neki a kabát, földhöz csapta és ordítozott velünk.” Gromiko: „Ugyanazt a ru'hát nyúzta, .míg csak ki nem térdesedett-.könyö- kösödött. A zakót inkább megfol'toztatta, de nem rendelt újat. Brezsnyev: „Nem szívesen jött hozzánk, azért, mert mi varrtunk Hruscsov- nak is: „Andropov: „Azon

kevesek közé tartozott, akik szerették a divatos ruhát.” Klava asszony a vendégei között tudhatta Fidel Cast- rót, sőt egyszer még De Gaullenak is készített díszruhát. És persze ő szabta- varrta Lenin mauzól'eumi ruháit. „Másfél évente kaptuk a rendkívül fontos utasítást, hogy új ruíha kell Leninnek. A kelme speciális, jól elzárt szekrényben volt. Ehhez csak nékem volt kulcsom. Zárt ajtók mögött dolgoztunk, a bejárat előtt pedig fegyveres őrök álltak.”

Nem sokkal Gorbacsov hatalomra kerülése előtt a KGIB-kórházba hívatták, ahol is a zárt, pszichikai osztályon „kezelték.” Kiszabadulása után japán órát kapott ajándékba. De azt most sem tudja, mi volt a baja ...

Egyébként Gorbacsov nyugaton dolgoztat.

— A kormány gazdasági programját Kupa-programként ismeri a közvélemény. A közelmúltban viszont megjelent az SZDSZ gazdasági válságkezelő programja. Meglepő, hogy egy ellenzékben lévő párt nyilvánosságra hozza válságkezelő programját. Miért lépett így az SZDSZ?

— A magyar gazdaság súlyos válságban van, a kormány tétovasága növeli a válságot, és az emberek széles köreit teszi bizonytalanná. Mára, a kormány általános tehetetlenségével maga is a válság tényezőjévé és okozójává vált. Az emberek mind nagyobb része végzetszerűen éli meg élet- körülményeinek fokozatos romlását, és félő, hogy a kormány tehetetlensége miatt az egész parlamentáris rendszer ellen fordul. Ebben a helyzetben az SZDSZ úgy döntött — mégha szokatlan is ez egy ellenzéki párttól —, hogy kormányprogram szintjén átgondolja a teendőket, mert meggyőződésünk, hogy van kiút, igaz, ehhez olyan kormány kell, mely tudja, mit akar, és a múlt helyett végre a jövőbe néz.

Azt meg kell állapítani, — amit az emberek Kupaprogramként ismernek —, az ma már nem létezik, annyi helyen kapott léket. (Például kárpótlási törvény, egyházi vagyonnal kapcsolatos törvény stb.) A pénzügyminiszter úr is késlekedett a fontos törvények előterjesztésével!

— Az SZDSZ ellenzékben lévő párt, s manapság igen kemények a bizalom, a választók megnyeréséért folyó politikai csaták. Nem félnek attól, hogy a kormánykoalíció, a jelenlegi hatalom szép csendesen elorozza a programból a neki tetsző elemeket?

— A lelkűk rajta. Vegyék át. Mi ennek örülnénk, de az eltérő gondolkodásmód és szemlélet miatt félő, hogy nem veszik át. Annyira etatista, a régmúltba visszanyúló gondolkodásmód uralja a koalíciót, a kormányt, hogy képtelenek átvenni egy olyan programot, amely szembenéz a valósággal, ugyanakkor a jövőbe tekint. Tudomásul kell venni, hogy a világ megváltozott az elmúlt ötven évben, Francia- ország, Anglia, Németország, Európa nem azonos azzal, ami korábban volt, de jó, ha számba vennék azt is, hogy már a harmincas évekbeli Magyarország is történelmi késésben volt, tehát nem sokat ér a múltba való merengés, a nosztalgia.

— Mennyiben különbözik az SZDSZ programja a kormányétól?

— Az SZDSZ programja egységes, szemben a kormányéval, amely kicsit Kupa-, egy kicsit Kádár-. A kormány programja a terjeszkedő államapparátust tekinti társadalmi bázisának Az SZDSZ a nagy államgépezel helyett az állampolgárok, helyi közösségek kezdeményezésére épít. Meggyőződésünk szerint az állam ne döntsön a polgár helyett, de tegye egyértelművé az egyén kezdeményezési kereteit. Nem az államot akarjuk megszüntetni, csak a helyét, szerepét kijelölni, ott legyen

és ott cselekedjen, ahol lennie és cselekednie kellene! A válságkezelő programunk három összefüggő fő célt fogalmaz meg: az infláció letörését, a privatizáció fel- gyorsítását és az export-vezérelt gazdasági növekedést. Az SZDSZ sohasem tagadta, hogy az átalakulás sok családot érint hátrányosan, ezért programunk hangsúlyos része: a munkanélküliség, a szociálpolitika problémáinak megoldása.

Gyakran szemünkre vetik, mi nagymértékű munkanélküliséget, úgymond sokkterápiát akarunk, abban gondolkodunk. Az SZDSZ nem sokkterápiában gondolkodik, csak egy konzekvensebb, határozottabb, radikálisabb gazdasági rendszerváltást akar. Mert sajnos, ma már bizton látjuk, a sokk már itt van, a terápia viszont sehol. Az SZDSZ programja kiszámítható életfeltételeket ígér, az általános bizonytalanság helyett.

— Jó. Elfogadom. A válságból kiutat mutató program készen van. Ám a kormánykoalíció, a parlament működésének ismeretében ez a program csak akkor vihető át a gyakorlatba, ha az SZDSZ hatalomra kerül. A helyzet pedig súlyos .. .

— Egy dolgot fontos leszögezni. Amikor a programot készítettük, tudtuk, hogy abból a kormány nem vesz át semmit. A program azért készült, hogy a társadalom számára nyilvánvaló legyen: van alternatíva, és van a parlamentben egy olyan párt, amelyik tudja a válságot kezelni. Egy ellenzékben lévő pártnak — többek között az a szerepe, hogy alternatívát mutasson a kormány politikájával szemben.

— Mi haszna 6ebből az egyes embernek, a társadalomnak? Hiszen pusztán az, hogy van alternatíva, az önmagában mit sem ér, a v(Tl- ság pedig mélyül...

— Igen. A válság mélyül. Már februárban mondtuk, hogy az SZDSZ készen áll a kormányzásra, vállalja a kormányzati felelősséget. Régóta mondjuk, hogy a jelenlegi kormánykoalíció több kárt okoz az országnak, mint hasznot. A döntés nem a mi kezünkben van. A döntés — az MDF, illetve a miniszterelnök kezében van. Mikor látja be azt, hogy a koalíció fenntartása a válság további mélyüléséhez vezet.

— Az SZDSZ piacgazdaságot akar, erős, hatékony érdekvédelemmel. Ugyanakkor az önök által is a parlament elé terjesztett és ott elfogadott szakszervezeti törvény sokak szerint hatásosan elősegíti a szakszervezetek szétverését. Tapasztalható, hogy a törvény nem keltett osztatlan elismerést a szakszervezeti tagság körében.

— Ez a törvény nem tartalmaz mást, mint azt, hogy a nagyértékű ingatlanokat, illetve a gazdasági társaságokban bentlévő vagyonra egy évi elidegenítési és terhelési tilalmat mond lói. Ezalatt a vagyon felmérésre kerülne, s egy év múlva sor kerülne az üzemi-tanácsi, illetve egy szakszervezeti választásokra. Ezek után ez a vagyon a munkavállalók, illetve a tagság döntésének

megfelelően felosztódna. Tehát az állam semmit sem vesz el, és nem akadályozza a szakszervezetek működését. Az, hogy Magyarországon legyen erős szakszervezet, az kizárólag a munka- vállalókon múlik. És hangsúlyozom: az SZDSZ szerint szükség van erős szakszervezetekre, mert enélkül valóban nem képzelhető el hatékonyan működő piacgazdaság. A privatizáció során ugyanis az érdekvédelem döntő súllyal a munkahelyekre kerül, tehát csaknem minden, a munkavállalót érintő megállapodást ott kötnek majd meg, a kormányzat, a hatalom szerepe egyre csökken. A törvénnyel kapcsolatban még annyit: nagy hibája, hogy megkésett, mert szerintem már korábban meg kellett volna tartani az üzemi, tanácsi, illetve a szakszervezeti választásokat.

— Amikor az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényjavaslat a parlament elé került, a vitában ön azt mondotta: a javaslat nem törődik azzal, hogy az ingatlanok visszaadása milyen negatív hatással lesz a költségvetésre.

— Az egyházi vagyonról a parlamenti többség úgy alkotott törvényt, hogy tulajdonképpen senki nem tudja; az egyházak mennyi ingatlant igényelnek vissza, s hogy ez mivel jár, mennyibe ikerül. Idevonatkozóan csak annyit: 4500 iskola volt egyházi tulajdoniban. Egy iskolát csak 20 millió forint értékkel számolva, az ösz- szeg 90 milliárd forintra rúg. De ki épít fel ma egy iskolát 20 millióért? 'Nyilvánvaló tehát, hogy a kormány nem sokat törődik a magyar gazdasági helyzettel, csupán a saját politikai bázisát akarja szélesíteni. Ez leginkább abban érzékelhető, egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy az ön- kormányzatok képesek lennének megállapodni az egyházakkal, amire pedig számos jó tapasztalat van az országban. Megdöbbentő az is, hogy a kormánypártok, amelyek szakadatlanul hangoztatják liberalizmusukat, azt az eötvösi oktatási törvényt, amelyet 1868-ban alkottak, negligálták, hiszen a vitában nemmel szavaztak arra, hogy olyan településen, ahol Csak egyetlen iskola van, az az iskola mindenképpen állami maradjon. Mert miről van szó: ma az önkormányzatok törvény általi kötelessége az alapfokú oktatás biztosítása. Nos, ha az egyház elvesz egy iskolát, akkor az önkormányzatnak építeni kell egy újat. De miből? Mi azt mondtuk, hogy az egyházaikat el kell látni ingatlamvagyonnal, de az döntően a hitéletre szorítkozzon. További fejlődésüket szerintük .részben üzleti vagyon átadásával, részben adókedvezmények biztosításával kell lehetővé tenni.

— Beszéljünk a kárpótlási törvényről, ami szerintem, egyrészt megosztja a társadalmat, növeli a feszültségeket, másrészt pedig úgyszintén kiszámíthatatlan hatással lesz a költségvetésre is. Mi az ön véleménye?

— Amikor a kormány megalakult, 1990 májusában, a miniszterelnök olyan programot terjesztett elő a kárpótlással kapcsolatban, ami — mint szokás mondani: ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Meggyőződésem, hogy a miniszterelnök úgy gondolta, a kisgazda- párttal meg tudja oldani, hogy a kárpótlási törvény ilyen formában ne kerüljön elfogadásra. Ezt nem érte el, s ez demonstrálja, hogy a kormánykoalíció jelenlegi fenntartása károkat okoz az

országnak. Olyan kárpótlási törvényt fogadtak el ugyanis, aminek súlyos következményei lesznek. A törvény nincs tekintettel arra, hogy ma a falun lakó, a mezőgazdaságban dolgozó emberek jelentős része nem azoknak a leszármazottja, akiknek volt valaha tulajdona. A kárpótlás kedvezetijei, ma döntően városokban élnek, illetve, ha „földközelben”, akkor olyan idős emberek, akik már képtelenek a földművelésre. A törvény nincs tekintettel arra sem: ahhoz, hogy kárpótlási jegyeket adjunk ki, fel kell gyorsítani a privatizációt, mert a kínálatot is meg kell teremteni, ha már a keresletet megteremtettem. Nincs tekintettel arra sem a törvény, hogy a mezőgazdaságból származó adóbevételek többsége, a termelőszövetkezetektől folyt be; egyesek szerint 10—12 milliárd, mások szerint 30 milliárd forint. Ezt az összeget valahonnan majd pótolni kell. A törvény felelőtlen atekintet- ben is, hogy nem lehet beugratni az embereket magán- gazdálkodásba akkor, amikor ahhoz nincs eszlköz, gép, tőke. A magángazdálkodónak nem lesz 30, 40 millió forintja egy farmer- gazdaság felszerelésére, de nincs pénz ennek meghitelezésére sem. És még számos példát sorolhatnánk, amivel a kárpótlási törvény nem néz szembe. S hogy a költségvetésre milyen hatással lesz, arról .senkinek sincs halvány fogalma sem.

— Engedjen meg egy, a házunk táját szorosan érintő kérdést. Korábban, a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei képviselők egy csoportja bojkottálta lapunkat. Ön nem csatlakozott a bojkotthoz, ezt mi úgy értelmeztük: Matyi László érzékeli és méltányolja azt a törekvésünket, hogy lapunk igyekszik megtalálni helyét a működő demokráciában, ahol a sajtónak fontos szerepe van.

— Tudomásul kell vennünk azt a tényt ,hogy a demokráciát most tanuljuk. Tanulja a kormány, a képviselő, a parlament és az újságok is. Ami pedig az újságot érinti: én is úgy vagyok ezzel, hogy van cikk, amivel egyetértek, és van, amelyikkel nem. De szamomra elfogadhatatlan, érthetetlen, hogyha olyan írásra akadok, amivel nem értek egyet, akkor bojkottálok újságot és embereket, és megpróbálom őket lenyomni, letaposni. Ha valaki képtelen a toleranciára, a másság elviselésére, ne mondja magáról, hogy demokrata. Ha nem leszünk türelmesek, és nem vesszük figyelembe hogy mindannyian — mint mondottam — tanuljuk a demokráciát, akkor ez az ország nem fog sehová eljutni. Jómagam hangsúlyozottan fontosnak tartom a toleranciát, és azt, hogy higy- gyünk a másik embernek.

Szarvas Dezső Fotó: Farkas Maya

Mit hirdetsz a hasadon?

Kezdetben volt a Tacebao, a faliújság. A rendszert bíráló politikai divatból már arra az időre sem maradt semmi, amikor megjelentek a T—54-esek a pekingi utcán. És most itt az új divat, a „T-shirt” és attól tart a rendszer, hogy a divat politikává válik. Ezek a trikók ugyanis, amelyek, mint ismeretes, évtizedek óta uralják a világ nagyvárosainak utcaképét, Pekingben aggodalmat keltenek. Az angol nyelvű Economic Daily dörgedelmes cikkben üzent hadat a pamuttrikón hirdetett életfelfogás ellen. „A nép eldöntheti, hogy mit eszik és hogyan ruházkodik, a hatóságnak viszont kötelessége ezekre figyelni.” — Így a gazdasági szaklap, példákkal is illusztrálva felháborodását. „Mi lenne, ha minden kínai olyan trikóban járna, amelyen ez olvasható: „Pocsékul érzem magam, hagyjatok!” Ugyan miféle kép alakulna ki a modern Kínáról az ilyen trikószövegek láttán: »Unatkozom!’ ,Elegem van az egészből!’ ,A családot szeretném támogatni!’ A China Daily című újság azt javasolta, hogy inkább a tanévzáró beszédek szövegét kellene magukra venni a diákoknak, „ily módon is szolgálva a haza érdekeit és hogy semmiképpen se ragadtassák el magukat, mint a múltban.”

Mert, ugye,, volt a Tacebao, aztán a T—54 és most itt a T-shirt, a gyalázatos trikó, a Mennyei béke terén.

Tanuljuk a demokráciát