Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-11 / 161. szám
imuprOl whprw napról napra nmPHűL NAPRÓL NAPRA MnPRÚL MAPRil NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: M. Szabó Zsuzsa Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-600 Bal felső sarok A pocakosodó szomszéd meglepett egy pompás és roppant csicsás bermudanadrággal. Arra hivatkozott, Hogy megunta, de gyanítom, hogy kinőtte. Nem ő, hanem a pocakja. Köszöntem, felpróbáltam, s iszonyodva gondoltam arra, hogy a mecénás tíz évvel fiatalabb és húsz kilóval nehezebb nálam. A jeles gatyát azóta is viselem: otthon, horgászat közben, vagy vadregényes kiránduláskor. A korpulens szomszéd, aki azóta is rövid gatyában jár, szemrehányást tett, hogy nyilvános helyeken, úgymint utca, bolt, kocsma, tömeg- közlekedési jármű, miért nem viselem a megörökölt ruhaneműt. Mint mondta, az ember magának öltözik, a lényeg az, hogy a derekát átérje a szíj . . . ízlés dolga. Én rövidnadrágban a zöldségeshez sem megyek le, bár testsúlyom és magasságom pontosan megfelel a nemzetközi szabványnak. A múltkor például, az üvegvisszavál- tónál, előttem állt egy hölgy, aki aligha felelt meg az internacionális normáknak. Azaz, rövid volt a lába, combjai szerepelhettek volna egy sonkakiállításon, emlőit egy szoptatós kismama is megirigyelhette volna. De ez még semmi. A hölgy kéttenyérnyi textilt viselt alul és fölül. Én jöttem zavarba, de nem izgalomba, amikor üres buté- liáimat egyensúlyozva araszoltam a csupasz háta és aprócska nadrágját túlnövő feneke mögött. Nemcsak a meleg miatt folyt rólam a víz. Restelltem magam, bár tudtam, hogy nem engem néznek, hanem az ízléstelenül alulöltözött hölgyet. Honnan veszi a bátorságot, hogy kellemetlen helyzetbe hozza más ízlésű honfitársait? A demokrácia előnye, vagy hátránya-e, hogy a magamutogatás szabadsága exhibicionista szabadossággá váljék? A kérdések fölmerültek bennem más alkalomkor is. Jól öltözött emberek a Parlamentben, vagy a televízió képernyője előtt, akarva-akaratlanul, pőrére vetkőztek. Szép, ami érdek nélkül tetszik, de egy jól sveifolt politikus aligha szerezhet babért akkor, amikor pucér valóságában produkálja buta meztelenségét. Van egy másik történetem is. Egy szép, csinos hölgynek, a társaságbéli pezsgős összejövetelen azt a kérdést tettem föl, hogy láthatnám-e meztelenül. A válasz igen volt. Menjek ki holnap a nudista strandra, s az illem határain belül minden alkatrészét közelről megszemlélhetem. Köszöntem, de nem fogadtam el az invitálást. Lehet, hogy konzervatív a véleményem, de bizonyos dolgokat csak négyszemközt lehet elintézni. Nem kell hozzá pap, bíróság, tanú és pucér közönség. Az ősi szemérem nem érdem, de erény, s ennek megőrzéséhez nem kell erényöv. (brackó) Enélkül nem megy... Biztosítási szelvény a határátlépéshez Így kibírható Bűnügyi napló Rejtélyes gépkocsi-gyújtogatások Közlemények Úgy tűnik, tisztázásra szorul még néhány kérdés a kötelező felelősségbiztosítás körül. Hallani, hogy a magyar autósoktól a határállomásokon a vámosok a biztosítási kötvényt kérik, enélkül nem engedik átlépni a határt. Jogos-e ez az intézkedésük? — kérdeztük Tóth György századostól, a hidasnémeti vámhivatal parancsnokától. — Egészen pontosan így szól a rendelkezés: július elsejétől a magyar forgalmi rendszámú gépkocsik csak a kötelező felelősség- biztosítás megkötését igazoló szelvény birtokában léphetnek ki az országból. — Tehát nem a kötvényt kell bemutatni? — Természetesen nem. A kötvény alján található három igazolólap, azt kell kitöltve a forgalmi engedélyben tartani. Ez a lap igazolja a biztosítás megkötését, szerepel rajta a gépjármű tulajdonosának, üzembentartójának neve, címe, a vezető neve, címe. és a gépjármű forgalmi rendszáma. — Nagyon sokan még nem kapták kézhez a kötvényt. ök mit tegyenek, ha külföldre szeretnének utazni? — Nyugodtan utazhatnak, ugyanis ha a biztosítást megkötötték, a pénzt befizették, akkor kaptak csekket, igazoló szelvényt. Ez föltétlenül legyen náluk a határátlépésnél . . . A kánikulában július 9-ét egy viszonylag csendesebb napként könyvelhették el a miskolci rendőrök. Mindez nem jelenti azt, hogy nagyobb lélegzethez jutották volna a kapitányságon, hiszen a korábbi ügyék feldolgozása bőven ad munkát valamennyi szolgálat számára. A miskolci rendőrök vizsgálódnak például az utóbbi hetekben megszaporodott, rejtélyes gépkocsi- gyújtogatások ügyében, nyomoznak eltűnt szélvédők után is. Ezekről csák .később tudósíthatunk, mert figyelembe kell venni a nyomozás érdekeit. De nézzüik most azt, mi történt július 9-én. A miskolci kapitányságon őrizetbe vettek két miskolci fiatalembert. Őket azzal gyanúsítják, hogy még februárban elloptak egy félmilliót érő személyautót. Két magánlakás-betörés ügyében szintén vizsgálódnak: az egyikbe a rácsok kifeszítése után hatoltak be, a másikban viszont könnyű dolguk volt a zsiványoknaik. A nyitott abEgyelőre még nem a nyugat-dunántúli tempóban, de azért érezhetően szépülnek a miskolci utcák. Nemcsak a tömbtatarozások (nem tudni, van-e még ilyenre pénz?) nyomán, hanem a helyet kereső, találó új üzletek kialakításával változnak a portálok, színesednek az utcák és új tartalommal töltődnek a régi miskolci házak belső, hátsó traktusai is. Mintha az utóbbi időben már a Széchenyi utcáról leágazó közök, mellékutcák iránt mutatkozna nagyobb érdeklődés. Tegnap délelőtt a Déryné utcában új, korszerű antennaüzlet nyílt kimondottan az égi adókra tekintő berendezésekkel, alkatrészekkel, kábelekkel. Mert az utóbbi időben mind többen néznek már otthon idegennyelvű, jobbára nyugati lakon keresztül mehettek be a lakásba, s onnan több mint ötvenezer forint értékben aranyat vittek el. A Csanyikban a Rumcájsz büfét látogatták meg hívatlanul a betörők. Italt, dohányárut, olaj- és grillsütőt sikerült zsákmányolniuk. A kár 30 ezer forintra tehető. Nyékládházán egy butilkot feszítettek fel és 100 ezer forintos kárt okoztak a tulajdonosnak. Az Egyetemvárosban, Miskolcon az ÉÁÉV asztalosműhelyének ajtaját feszítették fel és 10 ezer- forint értékben vittek magukkal különböző holmikat a tettesek^ A Zámenhof utcában a menedzserirodába, Hernádnémeti'ben a Páva presszóba törtek be. Ernődön, a Bagoly csárda födémszerkezetét bontották meg a most még ismeretlen tettesek. Az eddigieken kívül négy víkendház feltörésének ügyében helyszíneltek a miskolci rendőrök és több gépkocsilopást is jegyzőkönyvezték. műsorokat. Családi házak, épületcsoportok, társasházak és lakótelepek vételi tervezésére, szerelésére és szakmai tanácsadásra vállalkoznak a kimondottan elegáns üzletben, a Taszner AnSzerencs város képviselö-tes- tületc 129-2/1991. Tk. — 45-49/ 1991. öt. számú határozatával elrendelte a Szerencsi Városgazdálkodási Vállalat megszűnését 1991. június 30. napjával. A felszámoló bizottság felhívja a gazdálkodó szerv hitelezőit, hogy követeléseiket a közzétételt követő 30 napon belül a felszámoló bizottságnak (Szerencs, Rákóczi út 94. sz.) 2 példányban, bizonyítékaikat is csatolva, jelentsék be. Az Autóközlekedési Tanintézet július hóban induló személygépkocsi-vezetői tanfolyamán egy-egy fő TANDÍJMENTESEN TANULHAT. Minden tanfolyamból egy főt kisorsolunk, akinek teljes tandíját az ATI FIZETI. LEGYEN ÖN A SZERENCSÉS! Jelentkezni lehet: Miskolc, József A. u. 20., telefon: 24-633. DIAKOK és PEDAGÓGUSOK a vakáció ideje alatt VIZSGAD1J-KEDVEZMÉNYT kapnak az ATI-tóI. Tanfolyamindítás július 15-én, 22-én és 25- én. A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola (3501 Miskolc, Hősök tere 1. sz.) az 1991—92. tanévre felvételt hirdet levelező tagozaton idegenforgalmi szakra. Jelentkezés feltételei: érettségi bizonyítvány ; legalább alapfokú nyelvvizsga angol, orosz, vagy német nyelvből. Jelentkezési határidő: 1991. augusztus 15. ORVOSI HÍR Természetgyógyászati módszereket (táplálkozásterápia, gyógy, növény terápia, reflexológia) alkalmazó magánrendelésem tovább folytatom a Szikszói Kórház belgyógyászati szakrendelőjében, kedden és csütörtökön, 15.30—17.30-ig. Dr. Biczó Erzsébet, belgyógyász szakorvos. lennában, ahol azért azt a vevőt is kiszolgálják, aki egyszerű földi, és autós berendezéseihez keres — antennákat. (nagy—laczó) Naptár _______ 19 91. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 4.58. nyugta 20.42 órakor A Hold kelte 4.11, nyugttá 20.32 órakor Névnap: Nóra, Lili Kétszázhuszonöt éve hunyt el Madridban Farnese Erzsébet (1692—1166) spanyol királyné. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Jobbára napos idő várható, folytatódik a kánikula. A hőmérséklet általában 30 fok körül alakul. (MTI) Telelottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a júliusi telelottó-sorsoláson 5 talá- latos szelvény nem volt, a 28. hétre átvitt öttalálatos nettó nyeremény alap 21 032 767 forint. A nyeremények: a négyesekre egyenként 191 326, a hármasokra 1849, a két talá- latos szelvényekre 87 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) Vízhiány A Miskolci Vízművek tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt) vízhiány lesz m|a 8—14 óra között a következő miskocii, házakban: az Arany J. u. 2—10., a Korvlin Ottó'u. 2—< 10., Uitz Bélau.l—7. és a Szemere u. 5. számú épületekben. A háziak által körülzárt téren faj tkoc síiből kaphatnak vizet az ott lakók. BeefhovenesT Július 12-én este hét órai kezdettel rendezik meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar immár hagyományosnak nevezhető Beethoven-estjét a miskolci Minorita templomban. Az érdeklődők ezúttaf a II. szimfóniát és a C-dútj misét hallgathatják meg. Ez utóbbi megszólaltatásábanl közreműködik Ardó Mária,' Németh Judit, Martin János, Tóth János valamint a Budapesti Kórus. Az est karmestere Antal Mátyás. Piac Kedvezményes piacot tart az MDF Miskolci Szervezete július 12-én, pénteken reggel 8-tól 13 óráig a Diófa ABC mögötti parkolóban, július 13-án szombai- ton reggel 8-tól 13 óráig a Stadion étterem mögötti parkolóban. Kedvező áron kaphatók: 5 literes üveges és 1 literes dobozos gyümölcslevek, zacskós, kukoricapehely, makói vöröshagyma, kristálycukor i kilogrammos, és 50 kilón grammos csomagolásban, valamint különféle kozmetikai és vegyi áruk. I. S. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Miskolc. Pf.: 351.Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók , Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. -4900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedév re 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC (U- j.) Égre tekintő berendezések Antennaszakbolt Miskolcon