Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-05 / 156. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1991. július 5., péntek Tigrisek taposta ösvényen U Samsung Miskolcon A Samsung ugyancsaj? ér­ti a dolgát, pontosan tudja, mit szeretne elérni a mafi gyarországi piacon. Érdekes, hogy amíg az ázsiai tigri­sekkel, a poénos szlogennel ismerkedett az ország, sen­ki sem tette szóvá, végtére is mire jó ez a hihetetlenül nagy hírverés, amikor Sam­sung termékekkel alig, vagy nem is taliálkozumk a hazai piacon. A figyelem ébreszté­sének ez is egyik igen ha­tékony módja, megteremte­ni az érdeklődést, felfokoz­ni a vánakozást. Ám ezt csak olyan cég teheti meg:, amelyik mindezeknek meg is tud felelni áruival. A Samsung bízik önmagában, a tigrisek kitaposták előtte az ösvényt. A hármas főúton .történt súlyos közúti baleset miatt tegnap elterelték .a forgal­mat, így némi késéssel ér­kezett csak a miskolci meg­nyitóra. U. T. Kim a cég magyarországi igazgatója és Somogyi Mária marketing vezető, akik elégedettek vol­tak a Bajcsy-Zsilinszky ut­cai üzlet kialakításával. (Nyolc nap alatt készült el.) Az érdeklődésre jellemző, hogy a megnyitó ünnepség atett is többen benyitottak a járókelők közül, hogy lás­sák mit is kínál az új már­kabolt. A cég pedig nem olyan, amelyiknek alkalma­zottait az érdeklődő, a vá- várló bármikor zavarhatná, hiszen elsőszámú érdeke, hogy eladjon. — Ám nem elég eladni, a legjobb termékhez is kell a megbízható szerviz, az al­katrész. Mindezt felelősség­gel szervezték meg — mond­ja a cég képviselője Sol- tészné Derekas Erzsébet. — így délután egy órától már a vásárlóké volt a bolt. öt­féle televízió, négyféle mik­rohullámú sütő /(ez utóbbi­hoz szakácskönyvet ús ad­nak) négyfajta videoberen- dezés közül válogathattak a vevők. Ezenkívül rádiós magnók, hifi-berendezések a Samsung újdonságai és mi? után ez a második hazai márkabolt az országban, semmi kétség, hogy a várt fogadtatással sem lesz gond­ja a kelet-ázsiai cégnek. — nagy j — fotó: Laczó J. Tegnap délben, az Or­szággyűlés rendkívüli ülés­szakának plenáris ülésén a képviselők — számos álta­lános felvetést is tartalmazó hozzászólás után — lezárták a volt egyházi ingatlanok helyzetéről szóló törvényja­vaslat részletes vitáját. Az igazságügy-miniszteri válasz­ra és a határozathozatalra várhatóan a jövő :héten ke­rül sor. A T. /Ház ezután folytatta az egyes állami tulajdon­ban lévő vagyontárgyak ön- kormányzati tulajdonba adá­sáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Néhány perccel fél öt után. befejezte rendkívüli ülésszakának ötödik munka­napját az Országgyűlés. ,Ezt megelőzően a. képviselők ha­tároztak a nemzeti és etni­kai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásából elkülönített tartalékalap el­osztásáról. A [honatyák le­zárták a Magyar Köztársa­ság kitüntetéseiről szóló tör­vényjavaslat általános vitá­ját. V/ita nélkül emelték törvényerőre azt a javasla­tot, amely a Magyar Köz­társaság területén ideiglene­sen tartózkodott szovjet csa­patok által okozott károk megtérítésére nyújt lehető­séget bírósági úton. (MTI) Három hétre a Drótgyár Megint a szénről... őszintén megvallva: rette­netesen unom a témát, mert évtizedek óta hallom. Meg is írtam, a kollégáim is többször. De történhet itt rendszerváltás, privatizáció, kivonulhatnak a szovjet ka­tonák, a lyukói szén minő­sége nem javul. Ezer tonna­szám fuvarozzák — pocsé­kolva a valutáért vett ben­zint — a szemetet. Ez ön­magában is vérlázító. csak­hogy közben megduplázták ß szén árát! De nem a nyugdíjakat, fizetéseket! Egy kocsi szén, s ezzel még nincs megoldva a téli fűtés! — egy nyugdíj! Ez még ak­kor is felháborító lenne, ha ezek a többszörösen kiszol­gáltatott emberek valóban fűthető anyagot kapnának. De a vevőt büntetik azzal, hogy a kárigényét bejelent­se. Mire is kijön (vagy nem jön) egy pökhendi kishiva- talnok, aki — szemre — le­méri a meddőhalmazt, jegy­zetel, vacakol valamit, s a dühtől fuldokló vevő várhat­ja a pénzét, esetleg a sze­net. szén címén az újabb meddő adagot. Kérdéseim: a) meddig le­het még packázni a vevő­vel, állampolgárral? b) ki védi meg, képviseli a káro­sultat? (kisnyugdíjasok), c) miért nem zárják be a meddőtermelő bányát? d) ha félünk a munkanélküli­ségtől, miért nem állítunk be több embert, gépet, akik kiválogatnák a föld alól fel­Fogadóóra Értesítjük a Miskolc, Ár­pád u. páratlan és 2—58-ig, a Kuruc u., Berekalja, Vár környéke, valamint a kis­vasút és a Táncsics tér kö­zötti terület választópolgá­rait. hogy Ruszkabányai András és Kis Péter, önkor­mányzati képviselők 1991. július 8-án, (hétfőn) 18—19 óra között a Vár u. 5. sz. alatt fogadóórát tartanak, melyre tisztelettel várják a lakosságot. hozott szemétből a szenet? e) hányszor kell még erről a témáról írni? f) s mit ér, ha az újságíró koptatja a tollát?! hs Tegnap, Mezőkövesden Megemlékeztek a szövetkezeti napról A hagyomány szerint jú­lius éliső va-sánnapj'a a szö- vatibezetii ,nap, a Mezőkövesd és Viidóbe Afésznél mégis úgy döntöttelk, .már csütörtö­kön megemilékieznök a szö­vetkezőik 69. nemzetközi napjáról. A Hőfürdő Étteremben összegyűlt tagokat, vendége­ket Eperjiesii József elnök köszöntötte. Koós András nyugdíjas szövetkezeti tag emlékezett ezután az 1899- ben, Köveseién alakult Han­gya Szövetkezetről; beszélt arról a folyamatról, hogyan atalkuilt az országszerte is el­ismeri t ‘kövesd! áfész azzá, ami ma. A megemlékezés aHhalimá/bó‘1 Koós András ,kis kiálllítáist rendezett az étte­rem előcsarnokában fotók­ból, plakátókból, régi új'ság- kiiváigásókból — .mutatva az áfész több évtizedes fejlődé­sét. Légpárnák a busz alá Dr. SZilvaisán Pál, az ÄF1EOSZ, valamiint az Or­szágos Szövetkezeti Tanács soros alinölke közvetlen han­gú megemlékezésében azt emélite ki, hogy nem sza­bad a fogyasztási szövetke­zeteket „sztálliniista rraairad- vány”-nák titulálni. Ha volt is a mozgalomnak sok hibá­ja a múltban, azt le .kell vet­kőzni és a ma is elismerés­re méltó értekéket kell to­vább fejleszteni. Éhhez az áifészek adottságai kedvező­ek, szerepűik a vidék ellá­tás ábain nélkülözhetetlen. Eperjesi József ezután fel­olvasta Göncz Árpád köz­társasági elnök üzenetét, amelyet a 69. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából fogalmazott (részletesen a mai lapdk közliik). Az ün­nepség befejező részében 'ki­tüntetéseket adtaik át. Ket­ten — Koós András és Éva Kulbony, a lengyel társszö­vetkezet elnöke — a tavaly alapított Szövetkezeti Díjat kapták, nyolcán pedig Ki­váló Szövetkezeti Tag 'ki­tüntetést. A December 4. Dirótmű- vek vezetősége rendkívüli vezérigazgatói értekezleten VII. 3-án úgy döntött a szakszervezet helyi szervé­nek véleményének kikérésé­vel', hogy a vállalat terme­lőtevékenységének döntő ré­szét VII. 8-tól VII. 29-lig — 3 heti időtartamra — leál­lítja. A válllalla'tnál ez idő­szak alatt termelőitevékeny- ség csalk a betonpászma gyártásánál folyik. A rend­kívüli intézlkedlést az tette szükségessé, hogy a belföl­di alapanyag-ellátás beszű­kült, illetve megszűnt, ugyainalklkor az alapanyag külföldiről történő beszerzé­se -nem várt nehézségekbe ütközött. A leállás egybe­esik -a munkavállalók nyári szabadságolásának igényével és a vállalat költségcsökken­tő törekvéseivel. Ezért a le­állás ideje ailaitt a vállalata murtkaiváiM'ók résziére az alláhbi eszközrendszert al­kalmazza: a dolgozóval tör­ténő magállapodás alapján évii, rendes fizetett szabad­ságot vehet igénybe, kérés­re fizetés nélküli szabad­ság vehető igénybe, továbbá a hatályos kollektiv szerző­dés szerinti állásidő díjazá­sa, amely az utolsó naptári negyedév munkajogi átlag- keresetének 95 százaléka. Ezúton is értesítjük tisz­téit megrendelőinket, hogy a leállás ideje alatt felállított ügyeleti rendlszerünlkben 'ko­rábbi megrendeléseknek ma­radéktalanul eleget teszünk, a kiszállítás zavartalanul fo­lyik és fogadj ulk újalbb meg- ranidaléseilket. Selling Emil vezéirliigazgató Miskolcon megalakult a KDNP Női Tagozata Ez év február 16-án Bu­dapesten — fejtett országok testv-érpárltjainak példája nyomán — megalakult a Kereszténydemokrata Nép­párt Női Tagozata. Az ala­pítok között ott található Biaraosy Ferencné, a KDNP MliSkÓlai Szervezetének tag­ja. Az elmúlt napokban Mis- ikolcan is létrejött a helyi alapszervezeten belül' a női tagozat, amelynek egyiik fő feladata, hoigy a főleg szo­ciális és egészségügyi terü­leten jelentkező gondOk, problémáik megoldásában te­vékenykedjen, a KDNP prog­ramjában foglál'tak értelmé­ben. A ,másik fontos cél, hogy fórumot teremtsenek a nők számára speciális érde­keik érvényre juttatásában, biztosítani a nőik aktív rész­véteiét a politika formálá­sában az országos, megyei, városi és falusi szervezete­iken belül. A mai nehéz helyzetben fokozott jelentő­sége van a társadalmait al­kotó legkisebb sejteknek, a családoknak az egybetartá- sára, ahól döntő szerepe a családanyának van. A nők feladata a gyermeknevelés­ben és a keresztény erköl­csi értékek visszaállításában rendkívül nagy. A korábban hirdetett női egyenjogúság csak szólamnak bizonyult. Tömeges munkába állításuk valójában csalk túlterheltsé­gükhöz vezetett. A nőik ará­nya a politikai életben je­lenleg is elenyésző. A par­lament 354 képviselőjéből mindössze 1.2 nő. Ezen a helyzeten szeretne változtat­ni a KD'NP-n belül létrejött női .mozgalom. Miskolcon az allapszervezet női tagozata megválasztotta vezetőségét. Elnök nők Bara- osy Ferenonét, ügyvezető titkárnak dir. Márkus End- rénét, szervezőtitkárnak Haj­dúk Is'bvánnéit. vezetőségi ‘tagoknak Rusznák Berta- lainnét, dr. ZáborsZky Jud'i- tot és Király Melindát vá­lasztották meg. (Folytatás az 1. oldalról) felborult jármű alá helye­zik (mindössze 25 millimé­ter maeiaissású a helyigé­nye). maid felfújják azt. A teanani gyakorlaton egy ol­dalára fordult autóbuszt emeltek így meg. ám ez a párna, illetve párnák 68 ton­na súlyt is képesek emelni. Az osztrák cég képviselője előadásában azt is elmon­dotta. hogy gyártmányuk alkalmas veszélyes anyagot szállító járművek megeme­lésére is. ezen acélhálós párna segítségével a kör­nyezetre káros apyagok el­szivárgását is meg tudják akadályozni. Kétségtelen: a bemutató és az ismertetés hatásos, szemléletes volt. Persze a kívánatos az lenne: ha so­ha nem vetnék be ezeket az eszközöket, amelyeket egyéb­iránt ildomos volna megvá­sárolni. Hogy biztosak le­gyünk benne: katasztrófa esetén lehet menteni... (ülésy—laczó) Közlemények ÉRETTSÉGIZETT FIATALOK FIGYELMÉBE! Intenzív nyelv- tanulás, egyetemi előkészítő vagy szakmai képzés. Minden egy helyen, egy tanév alatt Pécsett, a Grastyán Alapítvány nyelviskolájában. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Hívja a 72 10-808, 10-924 számo­kat! Nyelvvizsgára felkészítő tan- folyamot indítunk angol és né­met nyelvből a Tudomány és Technika Házában (3530 Mis­kolc, Felszabadítók útja 5.) 1991. augusztus l-től 29-ig napi 5 órában. Jelentkezni július 15-ig lehet a fenti címen vagy a 25-055-ös telefonon Aggod Pe­temé oktatási menedzsernél. Az ÉMASZ Miskolci Üzem- igazgatósága értesíti Sajóbábony lakótelepen lakó és üzemelő Tisztelt Fogyasztókat, hogy az önök folyamatos és minőségi villamosenergia-eilátása érdeké­ben. 1991. július 10-itől 1991. jú­lius 11-ig, munkanapokon 7—16 óráig az áramszolgáltatást re­konstrukciós munkálatok vég­zése miatt szüneteltetni fogja. Fogyaszitóink megértését kér­jük. Legjobbat a legolcsóbban! Su- lák szönyeghét a Royal Rt. Lakberendezési Áruházában, Miskolc, Besenyői u. 14. sz. alatt. Július 1-töl egész héten a belga és német szőnyegeinket és padlószönyegeinket 10%-os árengedménnyel árusítjuk. Ma­gyar szőnyegeink a legolcsób­bak. Ne feledje: Sulák szőnyeg az igazi! A Tokaj-hegyaljai Állami Gaz­dasági Borkombinát 10 éves bér­leti időre, 130 000 Ft évenkénti bérleti díjért bérbe adja a Mezö- zombor községhez tartozó Be- kényi-tanyán levő (37-es múút mellett) éticsiga-tenyésztö tele­pét. A telep 0,8 ha nagyságú, vagyon és kártevők elleni védel­met szolgáló kerítéssel (beton­oszlop, drótháló, tüskésdrót) el­látott terület. Ezen belül 40 db, egyenként 45x4 m-es csigaketrec található. A területen öntözőbe­rendezés is van. A telephez tar­tozik 1 db 65 m2 alapterületű, 5 helyiségből álló épület, A telep növényállománnyal be van tele­pítve. A csiga-törzsállomány ki­egészítésre szorul. Érdeklődni lehet: T. A. G. Borkombinát termelési osztályán, Sátoraljaúj­hely, Mártírok u. 17. Telefon: 22-133, telex: 62-255. T. A. G. Borkombinát. II. sz. szőlészeti ágazat, Tárcái Állami Gazdasá­gi Külterület. Telefon: Tárcái 6, telex: 62-374. AKCIÓ! AKCIÓ JÚLIUS 5-20-IG AKCIÓ! Még olcsóbban BÚTORT Füzesabonyból! Bemutatótermünkben kiállított minden bútor 10 százalékkal még olcsóbban I Szolgáltatásként az általunk térítés ellenében házhoz szállított bútorokat az akció idején lakásán díjtalanul összeállítjuk! Nyitva: 8.00—17.00 Szombaton: 8.00—12.00 Telefon: 39/41-414 Ne feledje, kedvező árak, kedvező kínálat! BÚTORT Füzesabony, Ifjúság út 30-ból. ÁFÉSZ Füzesabony Az Országgyűlés tegnapi munkanapján Lezártál az egyházi tulajdonról szóló törvényjavaslat részletes vitáját

Next

/
Thumbnails
Contents