Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-22 / 170. szám

a M1IPROL IUM3RA NAPRÓL NAPRA IUAPROL NAPRÓL NAPRA HIAPROL MARRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Kovács Judit Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-888. A telefonáló természetrajza Hol is kezdjem az ügyeleti összefoglalót? Panaszkodjam én, vagy hagyjam az olvasót? Leszek olyan önző, s mondom ami nyomja a telkemet: Felvállaltuk, anno, az ügyeletesi rendszer bevezetésekor, hogy próbálunk még többet segíteni a hétköznapi ügyes-ba­jos dolgok megoldásában. Biztattuk az embereket, szóljanak, ha úgy érzik: tudunk valamit tenni. Hasznos volt ez szá­munkra is,hiszen a tanulságos eseteket közzé tettük lapunk­ban. Nincs gond, amikor a telefonáló felháborodottan mesél egy történetet — tudjuk, nem ránk haragszik. Ám sokszor előfordul, hogy az olvasó az ügyeletes riporter, az újság tor­kának ugrik, mert ;— mint utóbb kiderül — rosszul olvasott el egy anyagot. Igenis gyakorta benne van, amit éppen szá­mon kémek rajtunk!... Egy úr azért ordított mintegy fél percig eme Bell-féle szerkezetbe, hogy tudtunkra adja — osztrák főnökünk nevét is szájára véve — az újságnál nem változott semmi, mert nem közöltük a sajóörösi leány elleni erőszak elkövetőinek nevét. (Koch úrnak — valószínűleg — van alibije erre az időpontra.) Szerettem volna elmondani: még az is lehet, hogy a rendőrség nem adta ki az információt. Ám az úr — ahogy az egy mai kultúremberhez illik — lecsapta a kagylót. A telefonálók többsége nem kér, hanem elutasít, s akár­hány telefonba, akármennyi időnkbe kerül kérésének telje­sítése, még mindig támad, ahelyett, hogy megköszönné. (Nagy elvárás?) Én köszönöm azoknak, akik emberi hangot használtak, hogy azt tették ... * Azért feldobok néhány téma-labdát, hátha lecsapják az illetékesek. Egy miskolci olvasónk azért panaszkodott, mert a vízmű­vek másodszor csapta be őket. A lapunkban megjelent köz­leményük ellenére nem zárták el a vizet, így a lakók hiába gyűjtötték azt kádba, fazekakba. Van mibő] pocsékolni?... Diósgyőrben a lakók gyűjtöttek aláírásokat egy fasor ki­vágásáért, mondván, hogy besötétítik a szobát. Luxus nap­pal is égetni a villanyt, a kis nyugdíjból nem telik. Meg­győző érveim ugyan nincsenek, ám mégis a telefonáló úrral ériek egyet, aki a fákért harcol, s azt mondja, minden levél egy kis oxigén nekünk. Többen telefonáltak a kuvaiti munkalehetőséget hirdető kft.-vel kapcsolatban. Furcsállják, hogy csak egy helyen, elég drágán végzik az orvosi vizsgálatot, s kérdezik, úgy ál­talában: nem egy nagy csalás ez az egész?... (dobos) Gitárzene a templomban Tatár Iván és barátai ad­nak koncertet Miskolcon, az Ortodox-temp]ómban, július 23-án (kedden) este 7 árától. A belépés díjtalan, adomá­nyokat a templom javára elfogadnak. Klasszikus és saját darabokat, illetve dzsesszfeldolgozásdkat hall­gathatnak az érdeklődők. Vendég lesz a Minorita­templom ifjúsági kórusa. KÖZLEMÉNY Puskás, Hidegkúti, Buzánszki, Czibor és Grosics Miskolcon. Akar a munkatársunk lenni? És egyben a DVTK szponzora! A Futballferia Kft. egy nyugati szisztémájú direkt marketing tanfolyamot tart, azonnali mun­kalehetőséggel! (kb. 50 000 Ft havonta, mellék- vagy főfoglal­kozásban lehetséges). Előadó: Kosa Lajos, MTS Lübeck Euró­pa Direktor. A résztvevők ta­lálkozhatnak a DVTK NB 1.-be felkerült csapat játékosaival, ve­zetőivel és a Magyar Arany­csapat tagjaival. Az élménybe­számolót vezeti: Kopeczky La­jos. A rendezvény időpontja: 1901. július 23-án, 17 órakor, a Rendezvények Házában (Mis­kolc, Széchenyi út. 107.) Részvé­teli díj: 9000 Ft (amely az adó­alapból leírható). Minden részt­vevő egy db éves tribünre szóló bérletet kap a DVTK hazai mérkőzéseire és egy db 7 éj­szakára szóló Bónusbreaks sza­badidőcsekket, mely Európa 400 legszebb szállodájában biztosít díjtalan szálláslehetőséget 2 fő részére. Jelentkezés és befize­tés: 22-én, hétfőn 8—-18-ig; 23-án, kedden 8—14-ig Varga Béla me­nedzsernél, a DVTK-stadion I. em. 50. sz. szobájában. Telefon: 70-585. BÖCS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE PÁLYÁZATOT hirdet az 1991. szeptember 1-jén beinduló, 300 adagos nap­közis konyha vezetői állására. Pályázati feltételek: vendéglátóipari főiskola, 5 éves szakmai gyakorlat és veze­tésben való jártasság, vagy kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola, 10 éves szakmai gyakorlat, és vezetésben való jártasság. Bérezés: az érvényben levő jogszabályokra tekintettel, megegyezés szerint. A pályázatokat a megjele­néstől számított 10 napon belül lehet benyújtani Bocs köz­ség polgármesterénél. ISIW-EllMillÄI ESfsS" Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztő­ség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Ki­adja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezetó: GÖRÖMBÖLYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Cooper Shaftesbury (1621— 1683) angol államférfi. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Délelőtt ismét többfeié vár­ható záporeső, zivatar, ké­sőbb azonban csökken a fel­hőzet, és több órás napsü­tésre van kilátás. Az északi, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül. A hő­mérséklet hajnalban 15 és 20, délután 24 és 28 fok kö­zött várható. (MTI) Magdolna A Magdolna név eredetéről május 29-én már írtunk. Most újból csak annyit, hogy a név héber eredetű, s azt jelenti: „magdalai nő”. Az ünnep névadója Mária Magdolna, aki a züllött- ségből szabaduló, bűnbánó nők védöszenlje. De védő­szentje a „kezdetben könnyelmű” Magdolna a fodrá­szoknak, fésűsöknek, kozmetikusoknak, a könnyeit hullató, bűnbánó Magdolna pt'4'9 a forrásoknak. Az ország több vidékén e napon a kislányok ha­jából néhány ujjnyit le kell vágni, hogy aztán ősi leányékességük annál hosszabbra nőjön. A Bácská­ban Felsőszentivánon a kislányok haját úgy nyírták le, hogy közben kenyérsütő lapátra ültették őket. A lenyírt hajat azután egy fa alá elásták, de senkinek sem volt szabad tudnia róla, mert ,különben egyetlen hajszál birtokában is meg lehetett a lányt rontani. Dologtiltó nap a mai, sem mosni, sem sütni nem szerencsés, sőt meszelni sem, mert megjelenik Mag­dolna képe a falon. Esőt is jósolnak e napra, mondván „Mária Mag­dolna siratja bűneit”. De pzek csupán átfutó zápo­rok, mivelhogy „Magdolna könnyen elpityeredik, de ritkán sír sokáig.” (ha) Naptár _______ 1 991. JÚLIUS 22., HÉTFŐ A Nap kelte 5.09, nyugta 20.33 órakor A Hold kelte 17.43, nyugta 1.00 órakor Névnap: Magdolna Háromszázhetven éve szü­letett gróf Anthony Ashley Hovatovább majdnem in­gyen jut egy minden igényt kielégítő, mi irt egy négyszáz négyzetméter alapterületű ABC-áruházhoz Onga. A község ugyanis mindössze a közművesített telket biztosí­totta az építkezéshez, a pénz előteremtése a Miskolci Élelmiszerkereskedelmi Vál­lalat dolga volt. A cég pedig nem keveset, cirka 35 millió forintot áldozott a boltra, berendezéssel, árukészlettel egyetemben. Elsősorban azért — tudtuk meg a vál­lalat vezetőjétől —, mert Miskolcon kívül új piacok­ra kívánnak betörni, s erre kiváló alkalom kínálkozott Ongán. Egyébiránt az áru­házát negyed évvel ezelőtt kezdte építeni a dorogi Struktúra Rt. generálkivite­lezésében az ÉÁÉV Közmű- és Mélyépítő Jogi, Gazdasági Munkaközössége, s már — várhatóan — augusztus kö­zepén átadják a vásárlók­nak. Fotó: Farkas Maya. forgalmi rekordok Hegyeshalomnál Véradónaptár 1991. JŰLIUS 22—26-IG Megyénkben az alábbi üzemek dolgozói biztosít­ják a betegellátáshoz szük­séges vérmennyiséget: HÉTFŐN: Avas Bútor­gyár, Miskolc. Avas Ruha­ipari Szövetkezet, Miskolc. Arnót, Sajópálfala közsé- gck. KEDDEN: Magyar De­mokrata Fórum Miskolci Szervezete. Autóvill Mező­kövesdi Gyáregysége. Mis­kolci Építőipari Vállalat. SZERDÁN: Centrum Áru­ház, Miskolc. Mátra Fü- szért, Miskolc. CSÜTÖRTÖKÖN: Edelé- nyi Bányaüzem. Vasipari Szövetkezet—KPM—Ci­pész Szövetkezet, Sátoral­jaújhely. Műszéntermelő Vállalat Villamoskefe Gyár­egység, Kelemér. Özdi Ko­hászati Üzemek; Acélmű. Ózdi Zöldért. PÉNTEKEN: Országos Takarékpénztár, Miskolc. Patyolat Vállalat, Miskolc. Sajópetri óvónők. • Félreértések elkerülése végett iközlöm, hogy az Észak-Magyarország 1991. július 19-i számában meg­jelent „Gazduramék! Ez már bűn!” írásomban, az 1943. szeptember 12-én (kezdetű mondatban foglaltaik idéző­jelben értendők, mert Pártay Tivadar volt az’ emlékezetes gyűlés szervezője. (Hegyi Imre) Ilyen állat talán nincs is — gondolhatnánk a képre nézve. Való igaz, nagyon kevés él már belőlük Mada­gaszkár erdeiben. Ez az Szombat délelőtt 30 percre csökkent a hazánkba beuta­zók várakozási ideje a he­gyeshalmi közúti határátke­lőhelyen. A Magyarországra tartó turistáknak, illetve a tranzitutasoknak szombatra virradó éjszaka jóval többet, másfél órát kellett várakoz­niuk, majd a kora reggeli órákban egyórás vesztegetést követően jutottak be az or­szágba. Szombat délelőtt 11 ay e-aye (Daubenton i a ma- dagascariensis) a főemlősök rendjébe tartozó lemurfélék (félmajmok) egyik faja. Az állatka az orrától a farkaiig mindössze 80 centiméter hosszú, fülei denevér mód­jára megnyúltak, mellső vég­tagjainak középső ujja hosz- szú, hegyes karomban vég­ződik. Funkcióját tekintve nagyjából ugyanazt a szere­pet tölti be, mint a harká­lyok csőre. Az aye-aye ugyanis a főemlősök világá­ban egyedülálló élelemszer­zési technikát fejlesztett ki. Étrendjébe a gyümölcsök és a különféle magvak mellett a rovarlárvák is beletartoz­nak. Ez utóbbiaikat a fák odvábán, kopogtatással kere­si meg. Ezt a képességét olyan fokra fejlesztette, hogy tévedhetetlenül meg tudja állapítani, hol rejtőznek od- vak a fa kérge alatt, és me­lyikben lapul lárva. Fogság­ban, laboratóriumi körülmé­nyek között is végeztek vele kísérleteket, és az állatok sosem hibáztak. Hogy külön­legesen jó hallásuknak, ne­tán finom tapintásuknak, esetleg a szaglásuknak kö­szönhetik-e ezt a sikert, egyelőre tiltok. óráig 40 ezren lépték át a határt. Az Ausztria felől ér­kező forgalom a kifele tar­tónál jóval erősebb volt: 32 ezren utaztak be s csupán 8 ezren mentek kifelé. Az át­lagos napi 50—60 vízummal szemben szombat délelőtt 2 ezer vízumot adtak lei, eze­ket csaknem kivétel nélkül azok a török tranzitutasok igényelték, akik a jugoszlá­viai események miatt Ma­gyarországon keresztül igye­keznek haza nyári szabad­ságra. A hegyeshalmi határátke­lőhelyen felkészültek a hét végi török ostromra, a belé­pőket 10 forgalmi sávon fo­gadták, tekintettel arra, hogy a német Baden-Württemberg tartományban pénteken fe­jeződött be az iskolai év, és a török családok tömegesen indultak haza Magyarország érintésével. Pénteken egyébként re­kordok dőltek Hegyeshalom­nál, több mint kétszer any- nyian — szám szerint csak­nem 105 200 személy és 32 300 jármű — lépték át a határt mint a nyári nagy­forgalmú napokon. Pénte­ken 4000-nél több vízumot adtak ki. A nagy zsúfoltság ellenére atrocitásokra nem került sor sem pénteken, sem szombat délelőtt. (MTI) Droghalát Szomorú rekord Berlinben: az idei év eleje óta 104 iká- bítószerélvező halt meg a városban — közölte pénte­ken a rendőrség. Ez 27-tel több droghalál, mint ameny- nyit 1990 első felében nyil­vántartottak. Tavaly egész évben 146-an haltak meg. a városban kábítószerfogyasz­tás következtében. A rendőrség által közölt adatok szerint a kábítószer idei áldozatai csaknem kivé­tel nélkül Berlin nyugati ré­szében éltek. Csak egyikük tartózkodott hosszabb ideig a város keleti felében. Az idei droghalálok több mint felét (ötvenhármat) heroin - mérgezés okozta. KÖZLEMÉNY Az ÉMASZ V. Kazincbarcikai Üzemigazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy Jákfalva, Sza­badság út 20 kV-os leágazás és tr.-állomás 1991. július 23-án fe­szültség alá kerül. A vezeté­kek, tartószerkezetek, tr.-állo- más megközelítése, érintése ti­los és életveszélyes! A Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hirdetésszervező üzletkötő manager MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj, Szerencs, Mező­kövesd, Ózd, Kazincbarcika, Edclény, Encs, Szikszó, Mezőcsát, Putnok, Tiszaújváros, Sajószentpéter tér­ségéből. Jelentkezését várjuk minden, jó megjelenésű, közép-, illetve felsőfokú végzettségű, sikeres, határozott fel­lépésű, intelligens, tárgyalóképcsségű, agilis munka­vállalóknak Saját személygépkocsi és üzenetrögzítős telefon a munkavégzésnél előnyt jelent. Előnyös. Munkaszerződés köthető fő-, mellékállás, illetve vál­lalkozóként is. KIEMELT JÖVEDELMEZŐSÉGET BIZTOSÍTUNK! Jelentkezni lehet: MAGÉRA ISTVÁN, 3529 Miskolc, I. Aulich Lajos u. II. 11/3. levélcímen. Telefon: 46 66-518 Egy valódi szörnvecske ABC épül Origón

Next

/
Thumbnails
Contents