Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-19 / 168. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1991. július 19., péntek Major—Gorbacsov találkozó A brit kormány még eb­NDSZ: nem szervezik a hetedik frakciót, de kihasználják a lehetőségeket Újabb földrengés Temesváron Tegnap a déli órákban is­mét megmozdult a föld Te- mesvárott. 14 óra 57 perckor a Richter-skála szerinti 5,5 fokos földrengés pattant ki. A rengés epicentruma ezút­tal nem a Bánlak, Kará­csonyfalva és Dócz községek által határolt térségben volt — mint múlt pénteken, jú­lius 12-én —, hanem a Vas­kapu közelében, Orsóvá és Herkulesfürdő között, vagy­is a megyeszékhelytől mint­egy 150 kilométeres távol­ságban. Az epicentrumban a földlökések erőssége 8-as fo­kozatú volt a Mercálli-skála szerint. A földrengést egész Olte- niában észlelték, Bukarest­ben a Mercálli-skála szerint 3—4-es fokozatúnak mérték. Érezhető volt a földmozgás Belgrádban és Budapesten is. Anyagi károkról az első órákban nem érkeztek jelen­tések. Mindössze néhány ház­tető omlott be, kémények dőltek le. Emberéletben nem esett kár, s a koraesti órá­kig sebesültekről sem tud­tak. (MTI) A Néprajzi Múzeum XXXIX. Országos Néprajzi és Nyelv­járási Gyűjtőpályázatára olyan munkák adhatók be, amelyek eredeti ismeret- anyagot tartalmaznak a pa­raszti, illetve a falusi élet­ről, sajáit tapasztalat, hely­színi gyűjtés, vagy történeti, levéltári kutatás alapján (le­írások, feldolgozások, erede­ti források, fénykép- és dia­sorozatok, magnó- és video­felvételek). Pályázni lehet felnőtt és ifjúsági kategóriában. Kívá­natos, hogy a pályázók előbb a megyében meghirdetett me­gyei néprajzi, honismereti pá­lyázatra juttassák el munká­jukat két példányban. Ennek feltételeiről a megyei múzeu­mok adnak felvilágosítást. A pályázatokat közvetlenül is el lehet juttatni a Néprajzi Mú­A TIT Megyei Szerveze­tének rendezésében a B.-A.-Z. Megyei Bíróságon 1991. június 10-én megtar­tott alapítványi konferenci­án megfogalmazott célkitű­zések realizálása érdekében a Miskolci 4. ez. Ügyvédi Munkaközösség alulírott tag­jai vállalják a következőket: 1. Megszerkesztik és nyomdai úton előállítják a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Alapítványok Kataló­gusa című füzetet. A füzet alapítványként a következő adatokat fogja tartalmazni: az alapítvány neve, az ala­pítvány székhelye, a cél tö­mör megfogalmazása, a ku­ratórium elnökének neve, lakcíme, a cégbírói előszó, valamint a hatályos jogsza­bályokat és a Legfelsőbb Bíróság elvi döntéseit is­mertető záró rész teszi még tartalmasabbá a füzetet. 2. Elkészítik a megalakí­tandó Borsod-Abaúj-Zemp­lén Megyei Alapítványok Érdekvédelmi Egyesülete el­nevezésű szervezet alap­szabályát és mindazokat az egyéb okiratokat, amelyek a szervezet bírósági beje­gyeztetéséhez szükségesek. A szervezet célja: munkakap­csolatot tartani a konkrét ügyekben a cégbírósággal, az adóhatósággal, a tömeg­kommunikációs szervekkel. Ezen túl, ellátja mindazo­kat a feladatokat, amelyek­ben a hónapban Moszkvába küldi Norman Laimont, ipénz- ügyminisztert, hogy felmér­je, milyen sz-alkmai segítsé­get nyúlj tsamák a Hetek a szovjet reformokhoz — mondta John Major minisz­terelnök tegnap, miután tár­gyalt Mihail Gorbacsov szov­jet elnökkel. Szó lehet a brit kormány Szovjetuniónak szánt know­how alapja bővítéséről is, amelynek tavasszal megálla­pított eredeti keretösszege 20 millió font, két évire. Ez az alap brit szakembereik A kárpótlási igény beje­lentésére szolgáló egységcso­magok forgalmazását a pos­ta augusztusban kezdi meg. Azért csak akkor, mert az ezzel megbízott nyomda au­gusztus 5-én lát hozzá az zeumba. A beküldött kézira­tok a múzeum adattárába kerülnek, s ott a kutatók, érdeklődők rendelkezésére állnak. Az eredményhirdetés ’92 májusában lesz, a múzeumi világnaphoz kapcsolódóan. Beküldési határidő: 1992. március 15. Cím: Néprajzi Múzeum, Etimológiai Adat­tár, Gyűjtésszervezés, 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér Vasárnap, 21-én rendezik meg, immár ötödször Alsó- szuhán a- Szuha-völgyi na­pokat. Az idei esemény dél­kel az alapítványok konk­rétan megbízzák. Az érdekelteket kérjük, hogy a várható költségek fe­dezésére 1991. július 20-ig szíveskedjenek alapítvá­nyonként egyezer forintot befizetni a 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség 641-031 521-4 OTP (Miskolc, Szemere út 5.) átutalási számlájára. Avagy, a 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség pénztárába személyesen is befizethető nyugta ellenébe. Pénzes pos­tai csekken is feladható. # A Kereszténydemokra­ta Néppárt képviselőjelöltje dr. Sója Szabolcs, tállyai körzeti főorvos, dr. Giczy György, országgyűlési kép­viselő és dr. Isépy Tamás, államtitkár kíséretében a következő helyeken és idő­pontokban lakossági fóru­mot, illetve választási nagy­gyűlést tart: július 19-én, 18 óra, Vámosújfalu, lakos­sági fórum, 19 óra 30 perc, Olaszliszka, lakossági fórum. Július 20-án, 19 óra 30 perc, Megyaszó, lakossági fórum. Július 21-én, 10 óra 30 perc, Erdőbénye, isten­gét, brit befektetők előzetes tanulmányait finanszírozza. (Hasonló alapokat működtet a brit kormány a kelet- eurqpai országok számára is. Az 1990 áprilisában indult magyar know-ihow alap ke­rete 25 millió font, öt évre.) Major maga is még az idén Moszkvába utazik a Héték képviseletében. Gorbacsov tegnap találko­zott Andreotti olasz és Mul- roney kanadai kormányfő­vel is, aki felszabadította a balti eseményük miatt az év elején befagyasztott 130 mil­lió dolláros gabonavásárlási hitelt a Szovjetuniónak. (MTI) adatlapok elkészítéséhez. A posta így csak ezt követően tudja az ügyfelek rendelke­zésére bocsátani az egység- csomagokat — tájékoztatta az MTI munkatársát Jakab Györgyné, a Posta Vállalat osztályvezetője. A Posta Vállalat 1,5 mil­lió darab igénybejelentőt ren­delt, de ha ez kevésnek bi­zonyul — ma még ugyanis senki sem tudja felmérni a tényleges igényeket — után- rendelésre is lehetőség van. A posta az első ütemben a fővárost és a nagyvárosokat látja el adatlapokkal, a töb­bi postahivatalba csak ezek után jutnak el az okmányok. A kitöltött adatlapot au­gusztus 12-étől lehet postára adni, mégpedig az egység- csomagban található boríték­ban. Az igények bejelentésé­re ettől az időponttól szá­mítva 60 nap áll az érdekel­tek rendelkezésére. (MTI) előtt 10 órakor, a polgár- mester köszöntőjével kezdő­dik, majd dr. Somody Ist­ván - ismerteti dr. Püski Sándor, könyvkiadó mun­kásságát és megnyitja a Püski Kiadó történetét be­mutató kiállítást. Irodalmi és népzenei műsorral közre­működnek Birinyi János népzenész, Faragó Laura énekművész, Havas Judit és Torday Ferenc előadóművé­szek. A vásárolt könyveket dr. Püski Sándor dedikálja. Délután két órától isten­tiszteleten vesznek részt a Szuha-völgyi napok vendé­gei. Három órától ismét a művészek szórakoztatják a közönséget, majd: E. Ko­vács László: Gömöri Nyár 1991., dr. Czenthe Zoltán: Históriák Gömörből, dr. Lenkey István: Kutak Ä1- sószuhán címmel tart elő­adást. Végezetül az alsószu- hai népdalkor gömöri nép­dalokból összeállított műso­rát hallgathatják meg a résztvevők. tiszteleten való részvétel, 12 óra 15 perc, Erdőbénye, vá­lasztási nagygyűlés, a kul- túrházban. 16 óra, Szegilong, lakossági fórum a kultúr- házban. 18 óra, Szegi, lakos­sági fórum az iskolában. 19 óra, Bodrogkisfalud, válasz­tási gyűlés a kultúrházban. f( Ruszkabányai András és Kis Péter, miskolci ön- kormányzati képviselők jú­lius 22-én (hétfőn) 18—19 óra között a Vár út 5. szám alatt fogadóórát tartanak. (Folytatás az 1. oldalról) — Egy mozgalom indítá­sának rengeteg tanulsága van. Mindenek elé helyezem az ertíbeneiklkeil való kapcso­lattartás rendszerét. Az MDF sorsának fontos alakítója volt, hogy egy személyes kockázatot vállaló csoport indította él, majd a feltöl- tődés folyamián Olyan em­berek sokasága került a mozgalomba, afcilk nem az áldozatvállalás tudatával, ha­nem különféle álmoktól, vá­gyaiktól vezérelve dolgoztak, illetve tudatosain építették a karrierüket. Ez utóbbiak habitusa napi aktivitásban is tükröződött, megelőzve az alapítók megfontoltabb mo­dorát. A másik tanulság: egy erős testületi munka után, mint amilyet az elnök­ség végzett, szinte feidolgoz- ha'taifton a testület rendkí­vül gyors szétesése, s a pár­huzamos batalomkoncentrá- oió. Az elnökség tevékenysé­ge kuszává, esetlegessé vált. Az MÖF vezetőtestületénék politikai elemzéseiket kellett volna készítenie az önkor­mányzati választások, vagya tajdi'sblolfcád után, ezt azon­ban rábízta a szűk politikai vezetésre. — Közismert, hogy nem azonosult a centralizált pártirányítással. Ma igazol­va látja magáit? — Igen. Természetesen lel­kiismereti vizsgálódással iis járt az MDF-iből való kilé­pésem, de túl vagyok rajta. Nem mainadlbatitaim tagja egy formális szerepre kárhozta­tott testületnek. Két alka­lommal tettem kísérletet a korrekcióra, miután nem jártam sikerrel, nem marad­hattam tovább. Látnom kel­lett, hogy az MDF egy kény­szerpálya sodrásálba került, mély sodrást az MDF belső hatalmi koncentrációja, más pőirtoklhoz való viszonya és az általános politikai hely­zet okozta. Az MDF az én kilépésem idején olyan párt volt, amelylben kizárt volt a kor-rékdió lehetősége, ami pedig elemi demokratikus lehetőség. Schamschula Györgyöt, a Munkaügyi Minisztérium po­litikai államtitkárát arról kérdeztük, megkülönböztetett figyelmet fordít-e a tárca a munkanélküliség szempontjá­ból kritikus helyzetben levő északkelet-magyarországi ré­gió problémáinak megoldá­sára. — Az aktív foglalkoztatás­politikai elképzelések meg­valósítását — ide tartozik a munkahelyteremtés — nagy­ban behatárolják a pénzügyi lehetőségeink — kezdte vá­laszát az államtitkár. — A minisztérium, érthető módon, nem képes egyedül megol­dani a problémákat, ahhoz a többi tárcával való szoros együttműködésre van szük­ség, így is mindaddig csak tűzoltásra szorítkozhatunk, amíg a várva várt gazdasági fellendülés nem érezteti a ha­tását a munkaerőpiacon is. — A munkanélküliek 30 százaléka Szabolcs, Borsod és Hajdú-Bihar megyében él. A gazdasági fellendülés egye­lőre még távolinak tűnik, ugyanakkor a térség kriti­kusan rossz helyzetben van az ország többi területéhez viszonyítva. Milyen elképze­lések vannak a válság keze­lésére? — A kormány úgy dön­tött, hogy a területfejleszté­si alap idei teljes összegét — 1,5 milliárd forintot — bor­sodi és szabolcsi infrastruk­turális beruházásokra fordít­ja. Egy másik program ke­retében — a közlekedési tár­cával közösen — út- és út­környezet karbantartó mun­kákat szervezünk, éppen az — Térjünk a Nemzeti D e­mokrata Szövetség tevékeny­ségére! Csúnya a kifejezés, de így kérdezem: az NDSZ arra a leépülésre játszik, ami a ma meghatározó pár­tokban zaljldlk? — Mii sem hagyhattuk fi­gyelmen kívül, hogy megfi- gyélbető ez a leépülés, de nem ezt hangsúlyozzuk. A leépülés nem a .pánttagság szempontjaiból érdékes, ha­nem a hat parlamenti párt társadalmi támogatottságát tekintve. Bizalmi válság van kialakulóban, amelynek oka­it és lehetséges következmé­nyéit elemezve dolgozunk. Megfelelő felkészültséggel és szilárd erkölesi'sóggel meg­szerezhető a bizalom. ■— Az ND'SZ egyik vezér­alakja Pozsgay Imre, akitől az MDF 'két és fél éve el­határolta magát. Ma harcos­társak. — Az MDF-ben heves vi­ta előzte meg azt a dön­tést. A fórum korántsem volt egységes, ma is sóik olyan ember van ott, lafeimek szim­patikus az a politikai irány, amelyhez Pozsgay Imre is tartozik. — Megállja a helyét az a kombináció, hogy Pozsgay Imre alkalmas arra, hogy az őszre parlamenti frakció (Folytatás az 1. oldalról) egy részének átcsoportosí­tásából, illetve a szolidari­tási járulék összegének meg_ emeléséből kívánják előte­remteni. A foglalkoztatottság szem­pontjából legkedvezőtlenebb helyzetben lévő északkelet- magyarországi megyék kö­zül Borsodban 6,6, Szabolcs­ban 9,5, Hajdú-Biharban 4,2 százalék körül mozog a mun­kanélküliségi ráta. A mun­kanélküliek száma csak eb­ben a három megyében el­e térségben oly jelentős szá­mú alacsony iskólázottságú munkanélküli foglalkoztatá­sára. A bérek és a kapcsoló­dó kiadások 70 százalékát a minisztérium állja majd. A Földművelésügyi Minisztéri­um segítségével — szintén e két kritikus helyzetben levő megyében — erdőtelepítési akciókkal próbálunk meg enyhíteni a munkaerőgondo­kon. — A területfejlesztési ala­pot milyen konkrét beruhá­zásokra kívánják felhasznál­ni? — Most folynaik az egyez­tetésék a területfejlesztési minisztériummal éhben a kérdésben. Konkrétumokról egyelőre nem szívesen nyi­latkozom, miivel jelenleg még elég távolitok az állás- poiPtjiaiinik. — Egyre súlyosabb hely­zetbe kerül a borsodi ipar­vidék. Ezzel kapcsolatban számba vették-e már a teen­dőikét ? — A Munkaügyi Minisz­tériumnak nem feladata és nem is célja, hogy iparpo­litikai 'kérdésekkel foglal­kozzék. Amit tehetünk, az legfeljebb az átképzés terü­leteire korlátozódhat. Meg kéll azonban mondani, hogy sokakat — éppen az alacsony iskolázottságuk és életkorúik mltott — 'egyszerűen lehetet­len bevonni az átképzési programokba. A nemzetkö­zi .szakirodalom szerint is a munkainéiküliiekn'ék legfel­jebb a 15 százaléka képez­hető át. Más megoldásokat kéll hát keresnünk. A repri­selőket is említhetek: Béke Kata, Csaipody MiHós, Ki­rály Zoltán. — Ezt a kérdést rendre -nékünik szegezik. Mii azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy nem szervezünk hete­dik frakciót. Az más kérdés, hogy mi történik, ha az MDF-en, az MSZP-n, vagy más frakción belül elindul egy mozgás. Ennék látható jeléi vannak. — Az NDSZ hibát követ­ne eh ha nem használná ki az esetleges mozgást. — Nékem is ez a vélemé­nyem. — Hol tartanaik a mozga- 1omszenvezésben ? — Anyagi bázisunk szin­te a nullával egyenlő. Né­hány tízezer fonintos támo­gatásokkal oldjuk meg leg­szükségesebb feladatainkat, a postázást, néhány terem­bérletet. Fokozatosan szer­vezzük a tagságot, párhuza­mosán alakítjuk a progra­mot. Ez utóbbi nem átfogó kötet lesz, hanem a gazda­ságra és a szociálpolitikára koncentráló részprogram. Ez a változat felel meg legin­kább a maii követeimé,nyék­nek, őszre kerülünk olyan állapotba, hogy aktív politi­kai szerepre vállalkoZba­éri az.összlétszám 30 száza­lékát. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumá­nak becslései szerint csak a keleti kereskedelem össze­omlásának következtében — kedvező esetben — 80—100 ezerrel nő a munkanélküli­ek száma az év végére. Bo­rúlátó elképzelések szerint ez az emelkedés 150—200 ezerre tehető. A Munkaügyi Minisztérium 1991 végére összességében 300 ezer mun­kanélkülire számít. vatizáéióra felkészülve Öz- don és környékén például gazdaképző intézményeket állítottunk fel, ahol azok, ákilk esetleg gazdálkodni szeretnének, az ezzell kap­csolatos alapvető tudmivaló- (kat elsajátíthatják. Elősegít­hetjük a vállalkozóvá válá­sukat, jó lenne elősegíteni a mobilitásukat is. Nyugaton az átköltözés! segélyek rend­szere bevett dolog — ideha­za erre rtinas pénz. — Egy vállalkozás beindí­tásához azonban nem ele­gendő az elhatározás, tőké­re is szükség van. A hitel- konstrukcióik kedvezménye­zettjei viszont nem éppen a munkanélküliek ... — Miinden ember felelős a saját sorsának alakulásáért. Ülni és várni a szerencsénk­re — ez a legrosszabb, amit tehetünk. Ha valaki jól szét­néz maga körül, biztosan ta­lál Olyan jövedelmező elfog­laltságot magának, amihez nincs szükség jelentősebb tő­kebefektetésre. — A külgazdasági tárca szakemberei a munkanéllkü- liék szármának százezres nagyságrendű növekedését jósolják a keleti 'kereskede­lem összeomlásának követ­kezményeként. Mennyiben érinti ez a régiót? — Az előzetes becslésük szerint év végére 30—40 szá­zalékkal nő a ráta ebben a térségben. A növekedés nyolcvan százalékáért a ke­leti piacok beszűkülése okoz­ta leépítésük lesznek a fele­lősük. Sinka Zoltán (ISB) A Néprajzi Múzeum pályázata Alapítványok katalágusa 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség HÍREK szovjetunióba!! tevékenysé­Kárpátlási igénybejelentés augusztus 12-étől 12. 5. Szuha-völgyi nap S. Z. (ISB) Infrastrukturális beruházásuk a munkaerőgondok megoldására Interjú a munkaügyi államtitkárral tűnik. szerveződjön köré? Képvi- Krecz Tibor ,(ISB) 3,9 százalékos az inflációs ráta

Next

/
Thumbnails
Contents