Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-10 / 134. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. június 10., hétfő M agyar Elektra a diósgyőri várban Előadás előtt: lassan, de kitartóan gyülekezik a közön­ség. A pénztár előtt nincs kígyózó sor, na ja, elővételben olcsóbb volt a jegy, de mint .később kiderült, nem egészen ez volt a valódi ok. Az este fél kilencre hirdetett előadás­nak még kilenckor sincs se híre, se hamva. Amerre a szem ellát, mindenütt fiatalok, elvétve egy-lkét középkorú állam­polgár szigorúan a várba vezető lépcsősor előtt. Tudósítóban a halvány sejtelem bizonyosságá érik, mi­kor illetékes — szintén fiatal — megsúgja: az AVasi Gim­názium vette meg az előadást, ez már ötszáz jegy, ha még sikerül kétszázat eladni, rentábilissá válik az előadás. BL zakodás nagy, eredmény kevésbé: összesen ötszázhatvan­hét jegy talál gazdára. Az előadás: kilenc után pár perccel megjelenik a vár lépcsőin a kórus, invitálják a nézőket, ugyan fáradnának utánuk, mert a játszó személyek készen vonnának a da­rab előadására. Ismét műhelytitok: a kései kezdésre azért volt szükség, mert .a gyertyáiknak, fáklyáknak és a fényef­fektusoknak kellőképpen érvényesülniük kell. Az Arvisura Színház valódi félprofi társulat, csak a cím­szereplő, Ráokevey Anna ébreszt a hallgatóság körében olyan „Valahol mintha már láttam volna”-érzéseket. Ami nem is baj, mert a nézők így egyáltalán nem lehetnek sem­milyen irányban elfogultak a szereplőkkel, minden figyel­müket a cselekményre, a színpadi történésekre irányíthat­ják. Persze csak akkor, ha rendelkeznek a megosztott fi­gyelem képességével. Egyszerre kell(ene) ugyanis befogad­ni a korhű — ki ne felejtődjön, a művet Bornemissza Pé­ter írta néhány évszázaddal ezelőtt — szöveget, a prózai részek alatt elhangzó énekszámokat, a sodró lendületű, olykor barbár-jellegű táncokat és megfejteni a szimbólu­mokat. Nem könnyű feladat, de a darab rövid. Bornemissza Pé­ter csak a legfontosabb szövegrészeket magyarította át a görög tragédiából, a többit a mozdulatokra bízta. Az ókori görög színjátszás egyik legfontosabb „kelléke”, a kórus eb­ben a darabban szinte végig néma marad, annál többet táncol. Előadás után: nehéz eldönteni, a szereplők többsége ki­váló színészi képességgel megáldott táncos, vagy fordítva. Ez az egy óra többezer évet foglalt magába: ókori görög tragédia archaikus magyar nyelvű átirata, magyar népdalok­kal, délszláv ritmusú pogány táncokkal és a kereszténység jegyében fogant tanulsággal. Mindez pedig történt vala június hó ötödik napjának es­téjén az fiatal lelkeknek pallérozására és szintúgy pedig okulására. — bánhegyi — r — — — — — — — — — — — — — — — — -—--T ELEGANCIA A ZSÁKBÓL? &iL NIVOKER KERESKEDŐ HÁZ Központi raktár Kaposvár, Dombóvári u. 1. Telefon: 82/19-687 BENNÜNK NEM FOG CSALÓDNI! «■ — — — — — — — — — — _-.____-._ji Házimozi Kalózok, profik, szomszédok Ismerik a viccet: a mozi nézőtere napok óta kong az ürességtől, viszont Móricka ■már hatodszor vált jegyet ugyanarra ,a filmre. A pénz­táros meg is kérdezi, ugyan mi tetszik neki ennyire. — Semmi — hangzik a válasz —, csa'k a végén megjele­nik egy pucér nő, és szeret­ném látni, de az egyik sze­replő mindig elé áll. Hátha ma ügyesebb lesz a nő, és ő áll előre ... A viccnek mára hosszú szakálla nőtt, ráadásul tel­jesen használhatatlan-. Ha manapság egy filmben mez­telen nő szerepel, hagynak annyi időt az alkotók a .bá- mésakodásra, hogy minden néző alaposan tanulmányoz­hassa a különböző testtája­kat. Ráadásul, hu tetszik, haza is viheti a filmet. Ott­hon aztán annyiszor néz­heti meg, ahányszor tet­szik. A moziban vetített fil­mek előbb-utóbb megjelen­nek videokazettán is. A fe­ketepiacon pedig nagyon gyakran a magyarországi bemutató előtt megkezdik a siikergyanús filmek „forgal­mazását”. Ezek a sokadik másolatok néha teljesen él­vezhetetlenek, a háziszink- ron csapnivaló. Viszont er­re csak otthon jön rá a filmbarát, akkor -meg már futhat a félpénze után-. A kalózkiadólk virágzása nemcsak a filmek minősé­gét, dé a videotékák forgal­mát is rontja. Azt hihet­nénk, hogy a videotékák meg a mozikat teszik tönk­re, ha nem látnánk, hogy például Miskolcon a Mozi­üzemi Vállalat a Béke és a Kossuth mozi előcsarnoká­ban is működtet videoka­zettát árusító és kölcsönző üzletet. — A videotéka és a mozi nyugodtan megélhet egymás mellett — mondja Bíró Ti­bor, a Moziüzemi Vállalat munkatársa, aki egyben a Kossuth moziban található videotéka vezetője is. — I-gaz, a nézők minidig azt keresnék, amit éppen a mo­ziban is adnak, de a film­forgalmazó vállalatok nem mindig veszik meg a vi-deo- foirg-almazási jogot. Ha pe­dig megvették, ki leteli vár­nunk azt a fél évet, egy évet, amíg lefut a film a -mozikban. — Milyen filmeket keres­nek leginkább a nézők? — Rendkívül változatos kívánságokkal keresnek fel bennünket. Általában úgy kölcsönöznek, -hogy egy -ka- landíilm, egy mesekazetta a gyerekeknek, és valami por­nó. A lehető legtermészete­sebben viszik a pornókazet­tákat. Régebben még ma­gyarázkodtak egy kicsit, hogy a szomszédnak kell. — A mi kínálatunk némi­leg eltér a többi kölcsönzőé­től — mondja O-lá-h Éva, a Béke moziban működő Te­1-evideo márkabolt felelős vezetője. — Itt is megtalál­hatók a leggyakrabban ke­resett sikerfilmek, mesek-a- z-etták, viszont ez az üzlet az ország keleti részének egyetlen Televideo márka­boltja. Nem kell Pestre utaz­nia annak, aki újra meg akarja nézni a tévében lá­tott műsorokat. Garantáltan jó minőségben-, a hét min­den napján — szombaton és vasárnap is — megkap­hatja nálunk. Körülbelül hatszáz filmet kínálunk íme-gvéteire és eladásra. A klubtagoknak kedvezményt, a nyári szünetben pedig a diákoknak is jelentős en­gedményeket aid-unk. Ter­mészetesen az iskolák és a művelődési intézmények mindig olcsóbban kölcsönöz­hetnek. A kötelező olvas­mányok feldolgozásai, isme­retterjesztő filmek, életraj­zok, nyelvleckék . . . Mind­mind nagyon jól szolgálnák az oktatást. Sajnos, nem igazán használják ki ezt a lehetőséget az iskolák. (filip) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Nyitány. — 9.05: Nap­közben. — 11.10: Hagyomány­ápolók. — 11.32: Bouvard és Pecuchet. Gustave Flaubert re­génye. — 1Ö.05: Klasszikusok dél időben. — 14.05: Előjegyzés. — 14.35: Mesezene, gyerekek­nek. — 15.05: Kóruspódium. — 15.30: Zenei Tükör. — 16.15: Concertino Prága. — 16.30: Nyit- nikék. — 117.05: Eco-mix. — 17.30: Sanzonok. — Középhullá­mon: 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — URH-n: 17.05: Közvetítés a vízilabda-bajnok­ság döntő mérkőzéséről. — 19.15: Láttuk, haillottuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt ... — 19.50: Gong. — 20.05: Üt-elágazás. — 21.05: A Rádiószínház bemutató­ja: Hogyan .szórakoztassuk Mr. Martint? Borislav Pekic hanejá- téka. — 21.47: Hangszerszólók. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Beszélgessünk . . . PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Nullpont. Ulla-Lena Lundberg hangjátéka. — 9.28: A Rádió Dalszínháza: Suppé: Paj­kos diákok. Daljáték. — 11.03: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Behár György szerzeményeiből. — 12.00: Nóták. — 13.03: Sláger­múzeum. — T4.00: Kettőtől ötig... — 17.00: RádióMa. — 19.0.3: Kölyökrádió. — 19.30: Popregiszter. •— 20.00: Garázs. — 20.30: Nótakalendárium. l— 21.03: Aflbumajánlat. — 22.05: Rockújság. — 23.10: 20 éves a debreceni dzsesszfesztivál. BARTÓK: 9.10: Pietro Locatel- li hegedűversenyei. — 10.10: A hét zeneműve. — 10.40: Dietrich Fischer-Dieskau operaáriákat énekel. — 11.20: Zenekari mu­zsika. — 12.05: A kamarazene kedvelőinek. — 13.00: Kilátó. — 13.45: Labirintus. — 14.00: Új lemezeinkből. — 14.34: Eric Sa­tie műveiből. — 16.08: Barokk zene. — 16.05: Közvetítés a New York-i Metropolitan Operából. Rossini: Semiramis. Opera. — 18.07: Zenekari muzsika. — 18.30: Törd a fejed! — 18.45: Fonóka. — 19.05: FoMow me! — 19.20: A Void of America soro­zata nyelvtanulóknak. — 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 21.10: Két szimfonikus költe­mény. — ’22.00: Váradi Júlia dal­estje. — 23.30: A hét zeneműve. MISKOLCI STÜDIÓ a 268 m közép, valamint a 6G,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyar­országi krónika. — Észak-ma­gyarországi Urbanisztikai Kon­ferencia kezdődik. — A Törté­nelmi Igazságtétel Bizottság a jövőről. — A stúdió vendége. Telefonszám: 35-510. — Reklám. Szerkesztő: Tolnai Attila. — 21.30: Híradó. — 21.53: Sport. — 22.00: Vitamüsor időszerű kérdésekről. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÄSAI: SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévé- bolt. — 10.10: Az ezüst város. Amerikai film. — 112.05: Szeren­csekerék. 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Újdonságok a mozik­ban. — 14.00: Ali Meseország­ban. — 14.25: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Té­vébolt. — 15.50: Daniel Boone. — 16.45: Cagney és Lacey. 17.45: Boszorkányt szeretek. — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét, Németország! — 19.15: Szeren­csekerék. — 20.00: Tőrvető John, az orvostudor. — 21.00: Heintje — a legjobb barátom. Német film. — 22.45 : A nap hírei, sport. — 23.00: Hírek és sztorik. Magazin. — 23.45: Filozófiai ki­rándulás Peter Sloterdijkkel. — 24.00: Kék G.auíl'oise. Francia játékfilm. — 1.30: Vallásos szemszögből. — 1.35: Tőrvető John, az orvostudor. — 2.35: Képújság. RTL: 6.00: I-Ialiló, Európa! — 9.10: Már megint te?! — 9.35: A kivégzés. NSZK—izraeli thriller. — 11.10: Kockázatos! — 11.30: Vásárlók magazinja. — 12.00: Játékshow. — 112.35: Rendőrségi jelentés. — Iß J0: A kalapács. — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A springfieddi történet. — 15.10: A szív szava. '— 15.55: Galaktika, a harci csillag. — liG.45: Kockázatos! — 17.10: Já­tékshow. — 17.45: Gsillagtallér. — 18.00: A bionikus nő. — 18.45: Híradó. — 19.20: Az A-csapat. Kaliandfiltmsorozat. — 20.15: A főnök. — 21.1'0: Fedőneve: Róka­tűz. Amerikai kémfilm. — 22.55: Kulturális magazin. — 23.25: Hírek, időjárás. — 23.35: Éjsza­kai pilayboy. — 0.30: Elsőfokú készültség. Amerikai akciófilm. PR07: 6.40: Marco. — 7.05: Lassie. — 7.30: Szabad nevetni. — 7.55: Muppet-show. — 8.20: Csirkefogók partija. — 9.10: Perry Mason. A terhelő magnó­szalag esete. — 10.05: Roseanne. — 10.35: Barney Miller. — H.05: Bili Cosby-show. — 11.30: M. A. S. H. — 11.55: Csirkefo­gók partija. — 12.45: Kamion­sofőrök. Amerikai akciófilm. — 14.30: M.arco. — 14.55: Tapsi Hapsi. — 15.30: Lassie. — 15.55: Egy fiú, a másak csillagról. -t- 16.50: Doogie Howser. — 17.15: Mr. Smith. — 17.55: San Fran­cisco utcáin. — 18.50: Tapsi Hapsi. — 19.20: Strasky és Hutch. — 20.15: Tűz. Amerikai film. — 22:00: A borzalom éj­szakái. Angol horror. — 23.30: Starsky és Hutch. — 0.30: A ta­nácsadók. Olasz krimi. — 2.10: Az autóstopos. — 2.40: Angya­lok, akik megégetik a szárnyu­kat. NSZK játékfilm. — 4.05: Egy halál anatómiája. Amerikai játékfilm. „Kard szerezte e hont, de a kereszt tartotta fenn...” ... olvasható a felirat Óz- don; az I. kerületi katolikus templom előtt felállított kő­kereszt alapzatán. Egy mon­dat mindössze, de benne az ezeréves magyar történelem. Fenti idézetet az Ózdon élő honiismereti kutató, Dobosy László nyugdíjas iskolaigaz­gató legújabb néprajzi mun­kájában találjuk. Ezúttal az „Egyházi emlékek a Han- gony-völgyében” című gyűj­teménye örvendeztette meg olvasóit. A Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékének kiadásában, köz­érthető igényességgel dolgoz­ta fel a Borsod legnyugatibb táján fekvő vidék szinte va­lamennyi egyházi emlékét. Templomok ismertetése, ha­ranglábak, hiarangók, kő­szobrok, útszéli és faluvégi keresztek részletes leírása mellett bemutatja az itt ta­lálható temetőket is, a sírje­leket és sírfeliratokat, temet­kezési szokásokat. V:aila- meranyi felekezetet magába- ölelve készült ez az igen ala. pos munka, mely nemcsak egyházi értékekkel ismertet meg, hanem a magyiar nép történelmébe is betekintést nyújt. Fényképek és szak­szerű grafikák teszik színes­sé ezt a hézagpótló kiad­ványt. (GÖMÖR NÉPRAJZA XXVIII. kötete). 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. me­nedzselésében. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.50: Faluné­vé. — 0.00: A Reggel. — 8.30: Dallas. — 9.15: Képújság. — 15.00: Parlamenti Napló. — 16.15: A nagy szerb vándorlás. — 16.45: Képújság. — 17.55: Kato­likus krónika. — 18.05: Pénzvi­lág. — 1.8:15: Gyerekeknek! — 18.45: IS. — 10.15: Mini klip­mlx. — 19.30: Híradó. — 20.00; Telesport. — 20.10: Boulevard. Francia film. — 21.45: Zenéről mindenkinek. — 22.25: Eszmék, eszmények, nosztalgiák. — 23.45: Késő esti híradó. — 23.50: BBC- híradó. 2. MŰSOR: Kellemes délutánt! — 16.10: Hírek. — 16.15: Olasz nyelvlecke, kezdőknek. — 16.30: ötről hatra. — 17.30: Kérdezz! Felelek. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.10: Hanglemezkiadók rock­magazinja. Jó estét! — 18.35: Műsorelőzetes. — 18.40: Esti egyenleg. — 19.00: Boldog csa­lád. NSZK tévéfilm. — 19.50: A hét műtárgya. — 20.00: Tele­sport. — 21.00: Stúdió ’94. — 22.00: Híradó. — 22.35: Napzár­ta előtt . . . SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Hírek. — 9.05: Objektív. Magazin. — 9.35: Dokumentumfilm. — 10.25: Folklórműsor. — 11.00: Süketek tévéklubja. — 11.30: Hírek. — 1.1.35: A prágai nemzetközi té­véfesztivál műsorából. — 12.40: Zenés műsor. — 13.00—14.00; Francia magazin. — 15.15: Hí­rek. — 15.20: Gyerekek publi­cisztikai műsora. — 16.20: A Po- laniecky család. Len-gyei tévé­film. — 17.40: A nap percei. — 17.50: sportvisszhangok. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv­napló. — 20.00: Publicisztikai műsor. — 20.45: Ha majd jön a kandúr. Cseh film. — 22.25: Események, kommentárok. — 22.55: Publicisztikai műsor. 2. MŰSOR: 17.05: Legrosszabb gyerek a világon. Magyar film. — 18.00: Esti mese. — 118.20: Portugál természetfülm. — 18.30: Meghívó a Cyprus-szigetre. — 18.45- Zenei magazin. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-naptó. — 20.00: Az utolsó völgy. Video­film. — 21.20: .Dokumentumfilm. MOZI BÉKE: Gyerünk Trabi, gye­rünk! Színes német filmvígjá­ték. Kezdés: f3 órakor. — Ol­lókezű Edward. Mb. színes ame­rikai fantasztikus film. Kezdés: 15 órakor. — Házinyúlra» nem lövünk. Mb. színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: f7, f9 óra­kor. — BÉKE VIDEOMOZI Ci- nevision-kivetítővel: Kapja meg a jussát Serry! Mb. színes ame­rikai erotikus film. Csak fel­nőtteknek! Kezdés: du. 1, 3, r» és este 7, f9 órakor. — KOS­SUTH: Házinyúira nem lövünk. Mb. színes amerikai filmvígjá- 'ték. Kezdés: 9, H du. hn» óra­kor. — Kacsamesék: A film az elveszett lámpa kincse. Mb. szí­nes amerikai rajzfilm. Kezdé;: ífr órakor. — Gyerünk Trabi, gyerünk! Színes német film­vígjáték. Kezdés: 7 és 9 óra­kor. — HEVESY IVÁN FILM­KLUB: Oké Nóro. Mb. olasz film. Kezdés: f5 órakor. — Na­gyítás. Színes angol film. Alap- helyár! Kezdés: f7 órakor. — Leszámolás—bosszúvágy. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: f3, f9 órakor. —, HEVESY IVÁN VIDEOMOZI: Folytassa, doktor! Mb. színes angol vígjáték. Kez­dés: de. 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS: Azok a csodálatos Baker-fiúk. Színes amerikai ze­nés film. Kiemelt helyár! Kez­dés: 15. f7 órakor. — TÁN­CSICS VIDEOMOZI Cinevision- kivetítővel: Amber Lynn forró drótja. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: fl2, f3, f7 órakor. — Nyilvános afférok. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőt­teknek! Kezdés: de. fio, du. f5 órakor. — ADY MŰVELŐ­DÉSI HÁZ: Hair. Színes ame­rikai zenés film. Kiemelt hely­ár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC, EGYETEM: Zöldfü­lűek. Színes amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TAPOLCA, ADY: Arachnophobia. Színes ameri­kai horrorfilm. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI, GÖRÖMBÖLY: Halálra jelölve. Színes amerikai akciófilm. ifi év! Kiemelt helyár! Kezdés: es­te 9 órakor. — KAZINCBAR­CIKA. BÉKE: A halál kereszl- útján. Színes amerikai krimi. Kiemelt, hely ár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — KAZINCBARCIKA. KAMARA: Az égigérő fű. Szí­nes magyar mesesorozat. Kez­dés: 5 órakor. — MEZŐKÖ­VESD: Ébredések. Mb. színes amerikai film. Kiemelt, helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. A műsorválftoztatáK jogát fenn­tartjuk ! Pályázati felhívás A GELKA VÁLLALAT pályázatot hirdet a mezőkövesdi motortekercselő üzemébe (3400 Mezőkövesd, Tanácsköztársaság u. 139. sz.) üzemvezetői munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel: Iskolai végzettség: középfokú szakirányú végzettség. Életkor: maximum 50 év. Minimum 5 évi vezetői gyakorlat. Szolgáltatásban való jártasság. Bérezés: megegyezés szerint. A részletes szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatokat o GELKA Vállalat munkaügyi szakterületére (1908 Budapest VII., Dohány u. 98.) kérjük, a megjelenést követő 1 héten belül megküldeni. Érdeklődni lehet telefonon: a személyzeti és munkaügyi vezetőnél, 1-220-679-es telefonszámon. Korkos Jenő: Gimnazista.

Next

/
Thumbnails
Contents