Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-10 / 134. szám
1991. június 10., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 HOLLAND BÁLÁSRUHA, MOSÓSZEREK, ÖBLÍTŐK VÁSÁRA! 1991. június 11-én, 9-18 óráig Mezőkövesden, a művelődési központban, 1991. június 12-én, 10—18 óráig. Sajószentpéteren, a művelődési központban, 1991. június 13-án, 10-19 óráig Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Központban. Több ezer pár tavaszi, nyári lábbelivel, 30-40-50 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBB ÁRAKKAL várja vásárlóit a DOMINA GMK. Bálabontás a helyszínen! A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT FÖLD-TÖRMELÉK, SZEMÉT ÉS GUMIABRONCS ELHELYEZÉSÉRE VONATKOZÓAN A föld, illetve a szeméttelepen 1991. június 10-től hulladékot elhelyezni az alábbiak szerint lehet: — a már korábban bevezetett (vállalatunk központjában előre megvásárolt) utalványtömb szelvényének leadásával, — helyszínen fizetendő, készpénzes számla ellenében. Fentiekre vonatkozó tájékoztatás a 44-499,21 -es telefonon. szamitögepes oktatás, A COMPUTER PRAXIS KFT. SZERVEZÉSÉBEN! Bármilyen témában, egyedi; tematika alapján is vállaljuk számítástechnikai tanfolyamok megrendezését vállalatok, intézmények, magánszemélyek részére. Várjuk jelentkezésüket a — NOVELL-liálózat (CLIPPER többfelhasználós környezetben) 1991. június 17-től 21-ig; — Személyi számítógép-kezelő, 1991. június 24-től 28-ig; — dBASE III. + CLIPPER használata (haladó), 1991. július 1-től 4-ig TANFOLYAMAINKRA. Az oktatás helye: a Zrínyi Ilona Gimnázium, valamint a Bláthy Ottó Villamosipari Műszaki Szakközépiskola. Bővebb felvilágosítással a (46) 47-898-as telefonszámon 'Bök József né oktatási csoportvezető, a (46) 49-619-es telefonszámon Schmidt Ferenc vállalkozási irodavezető áll rendelkezésükre. EGY BIZTOS PARTNER AZ OKTATÁSBAN IS! Számítógépes tanfolyamok Az IBM PC XT, AT személyi számítógépek használatához nélkülözhetetlen tanfolyamaink közül jelenleg az 1 hetes (30 órás) intenzív + AutoCad kezdő (1991. június 24-töl 28-ig), ♦ DOS-alapismeretek, utility használata (1991. július 8-tól 12-ig) kerül megrendezésre. Az országban az elsők között Miskolcon először oktatjuk az új + dBASE IV. 1. 1. magyar nyelvű változatát, melyet ajánlunk minden kezdőnek és haladónak: — magyar menürendszer, — magyar help, — magyar ábécé szerinti rendezés, — felhasználóbarát, — nem igényel angol nyelvtudást. A tanfolyam ideje: 1991. július 1-től 5-ig. Tanfolyamainkra várjuk vállalatok, intézmények, magánszemélyek jelentkezését. Címünk: KSH SZÜV, 3515 Miskolc-Egyctcmváros. Bővebb felvilágosítást a ,46/61-622-es telefonon Csernyi József- né és Bolt Sarolta munkatársaink adnak. Szellemi magaslaton? öl hónapos kényszerszünet után májusban indult újra a Magyar írószövetség lapja, a Magyar Napló. Most ismét főszerkesztőváltás előtt áll, mert Pályi András csak az elindítást vállalta. De vajon milyen jövő vár rá. vajon elbírja-e, hogy terjesztése továbbra is csapnivaló, hogy a vidéki újságárusoknál ma sem könnyű hozzájutni. — Minden bizonnyal ősztől a varsói Magyar Intézet igazgatója leszek. Ezért keresünk most új főszerkesztőt — mondja Pályi András. — A június 20-i írószövetségi választmánynak kell majd kinevezni. — Miért vállalta akkor az újraindítást? — öt hónapig szünetelt a lap, a munkatársak felmondási ideje éppen lejárt. Ez volt az utolsó pillanat, különben szétszéledtek volna. — Hányán maradtak a régiek közül? — Lényegileg mindenki. Ennek megfelelően próbáltuk is folytatni a régi magyar naplós hagyományokat. Sőt ha lehet, még következetesebben. Nem menni bele a napi küzdelmekbe, pártharcokba, de azért — talán valamilyen magasabb szellemi pozícióból — mindig elmondani a véleményünket. A lap formailag ugyan változott, s most kéthetente jelenik meg, ötezer példányban. — Tavaly a leállás után any- nyi petíció, annyi nyílt levél fogalmazódott meg az önök érdekében, annyi magyarországi és határon túli értelmiségi ragadott tollat, hogy csodálkozom ezen az alacsony példányszámon. Hiszen — ha jól emlékszem — 1989 októberében ncgy- venezerrel indultak . . . — Tény, hogy az a hatalmas visszhang, amit annak idején a szüneteltetés kiváltott, azt jelezte, hogy azért nagyobb hatása volt a társadalomban ennek a lapnak, mint mi azt a napi munkában érzékeltük. Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy ez egy bizonyos kötelezettséget is rótt a szerkesztőségre. — S most, hogyan tovább? — Sajnos, abban nem reménykedhetünk, hogy egy ilyen profilú lap eltartsa magát. De talán valamilyen szponzort sikerül találni. A Soros Alapítványnak és a minisztériumi támogatásnak köszönhetően annyi pénzünk éppen van, hogy ilyen kis példányszámban, és kéthetenként megjelenve ez év végéig kibírjuk. No és persze, addig is még egy főszerkesztőt is kell keresni . . . (bpszerk. — dombrovszky) Barátságok nemcsak bor- fogyasztók, de bortermelő vidékek között is teremtődhetnek, miként ezt Tokaj és a Rajna-menti Oestrich- Winkel három éve tartó testvérvárosi kapcsolata is bizonyítja. A németek a testvéri sze- retetüket tettekben is kifejezésre juttatták, látogatásaik során soha nem érkeztek üres kézzel. A helyi kórház felszereltségéhez mintegy 200 ezer márka értékben járultak hozzá, és lehetőségeik szerint segítettek a város oktatási intézményeinek is. A kapcsolattartás azonban nem kizárólag a segítségnyújtásban merül ki. Június elejétől az oestrichi városrészből tizenhét diák érkezett Tokajba, tíznapos látogatásra. Egy középiskolai osztály. Kicsit furcsa volt első hallásra, hogy ott nem harminc-negyvenes osztálylétszámokban gondolkodnak, mint ahogy az is, hogy ugyan Németországban június végéig tart a tanév, ez az osztály már májusban befejezettnek nyilvánította a tanulmányokra szánt időt. A gyerekek egységesen tizenöt évesek, tehát a fiúk már nem igazán kisfiúk, a lányok pedig már majdnem hölgyek. Annyira azért még nem felnőttek, hogy tátott szájjal rá ne tudjanak csodálkozni a Hortobágyon a csikósok parádéjára, hogy ne tudjanak szégyenlősen elfordulni a fényképezőgép lencséjétől, hogy ne tudjanak összebújva vihorászmi. Hogy a tíz nap alatt ne unatkozzanak egy percig sem, arról Tóthné Salgó Anna — lelkünkre kötötte, szigorúan csak Anna nénizzük — gondoskodik. A látogatásunkig eltelt három nap alatt a német diákok már töviről hegyire bebarangolták Tokajt, részt vették a polgármester fogadásán, csónaktúrán sikeresen beborultak a Tiszába, izomlázat szereztek a kopasz-hegyi gyalogtúrán, de jövő csütörtöki búcsújukig előttük áll még a miskolctapolcai barlang- fürdő, egy tiszai hajótúra, Lillafüred és egy budapesti városnézés. Ha valami kimaradt, az csak azzal magyarázható, hogy Anna néni nem emlékezett minden programra. Az oestrichi diákok június 13-án vesznek búcsút az általuk először meglátogatott Magyarországtól, de a vi- szontlátogatás sem késik sokáig: a tokaji küldöttség augusztus közepén utazik a rheingaui borok hazájába. — bg — Á kis hal is jó hal A közelmúltban rendezett megyei horgászversenyne.k a sárospataki Berki-holtág adott otthont. A szép környezetben 14 egyesület csapata indult, s a háromórás verseny jobbára a Közalkalmazottak Horgász Egyesülete pecásainak sikerével zárult. Az apró hal is hozhat sikert. A csapatversenyben az első két helyet a közalkalmazottak vitték el, •harmadik lett a sörgyári együttes. Egyéniben győztes Németh László, a dobogósak: Balázs Attila és Lup- kovics Imre György. A női verseny legjobbjai: Németh Szilvia. Bata Olga, Lupko- Vics I-mréné. Az érmesek részt vesznek A MISKOLCI CENTRUM ÄRUHÄZ június 10-től háziasszonyoknak nagykereskedelmi áron kínál különféle mosóporokat Tomi Sztár, 7,5 kg-ost 795 Ft-ért Tomi Brill, 3 kg-ost 361 Ft-ért Tomi Gála, 3 kg-ost 471 Ft-ért Tomi Sztár, 600 g-ost 70 Ft-ért Most vásároljon, megéri, mert kedvező ár, nagy választék! Várja Önt a CENTRUMj ■ •'-fíVv.i V X' > ' MISKOLCI ÁRUHÁZA a szekszárdi, június 15-én kezdődő országos bajnokságon, illetve indul egy ifjúsági csapat is az olaszországi, pármaú vetélkedőn is. Miskolcról hat versenyző és ikét vezető vág neki az útnak. Csalival és jókívánságokkal. Növényvédelmi teendők a kiskertekben A kártevők és kórokozók helyzete alapvetően megváltozott az elmúlt héten. A felmelegedés hatására elsősorban a kártevők lettek ak- tívabbák. Megkezdődött az almamoly rajzása és kialakult szilva- és keleti gyümölcsmoly rajzásosúcsa is. Ez azt jelenti, hogy utóbbi két kártevő ellen a hétvégén mindenképpen indokolt a védekezés a szilva- és barackfákon. Az almamoly ellen inkább június 10—15. közt célszerű elvégezni a permetezést. Javasolt növényvédő szerek Decis, Chinetrin, Fendona, Karate, Bancol. Várható a levéltetvek és takácsa t:kák fellépése a fertőzés gyors erősödése a párás melegben, gyümölcs- és zöldségfélékben egyaránt. (Bi—58, An- thio, Neoron.) A betegségeknek is kedvez ez az időjárás. Az alma- és körtevarasodás gyors erősödése várható, a csonthéjas gyümölcsösökben pedig a le- véllikasztó betegségek fellépése. A' gombabetegségek ellen is gondosan válasszuk meg a permetezőszert a várakozási idő függvényében. Használhatjuk a kombinált hatású Rubigan 12, Funda- zol, Topsin M gombaölő szereket. A Dithane M—-45, vagy Orthocid és Zinebet a lisztharmatra fogékony kultúrákban ki kell egészíteni Szulfurral vagy Karathane- nal. A szőlőben indokolt lehet a szőlőmoly elleni védekezés (ugyanazok a szerek, mint a gyümölcsmolyoknál) és számíthatunk a peronoszpóra, a botritisz, az orbánc fellépésére is. Megelőző jelleggel védekezzünk Ortho-Fhaitan- nal. A Dithane M—45 használata esetén a szünkepe- nész elleni védekezésül Fun- dazollal vágj' Ronilannal, Rovrallal kombináljuk a védekezést. Levélatka fertőzés, esetén Neoron, Oxotin, Bd— 58. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a kistermelők nem fordítanak elég figyelmet a szőlőmoly és szürkepenósz elleni korai védekezésre! Megkezdődött a burgonyabogéi' lárvakelése. A védekezésre Decis, Bancol, Een- dona, Karate rovarölő szereket javasoljuk. A zárt lombú fejlett állományokban a permedéhez keverjünk gombaölő szert is burgonyabetegségek leküzdésére. Dithane M—45, Miltox-Special, Poly- nam Combi. Ismét felhívom a figyelmet a permetezési napló gondos vezetésére, az előírások betartására. Dr. Gyurkó Péter szakmérnök Német diákok Tokaiban