Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-08 / 133. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1991. június 8., szombat „A sztrájk az ország stabilitását veszélyezteti (Folytatás az 1. oldalról) akadémia ismét megbízást kapott — arra is, hogy keresse a kapcsolatot a szlovák akadémiával. Annus Antal honvédelmi államtitkár bejelentette: június 11-én, 12 órakor az utolsó szovjet katonai vasúti szállítmány is elhagyja áz országot. Ezt követően már csak minimális a jelenlét, s úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy június 29-án 18 órára végleg befejezik a kivonulást. A kormány június 10-re elkészül a mérleg elkészítésével, így akkor .megkezdődhetnek a tárgyalások a vitás anyagi kérdésekben. Van előrelépés a szovjet részről magyar magánszemélyeket ért sérelmek jogorvoslati megoldásában is. Erről is születik törvényja- vasítat. (bp. szerk. — D. Ä.) Hatszázmilliós beruházás Évadzáró a Miskolci Nemzeti Színházban Bár előadások még ma és holnap este is lesznek, a tegnap délelőtt megtartott évadzáró társulati üléssel befejeződött az 1990—öl-es évad. A színház igazgatója, Gyanmaiti Béla ünnepi köszöntője előtt — jobbúlást kívánva — külön is megemlékezett Szabados Ambrusról, a színiház örökös tagjáról, aki .negyven év óta először volt kénytelen távol maradni. Az elmúlt évadot értékelve, Gyarmati Béla többek között elmondta, hogy a hatszáz előadást 110 ezer néző látta. A Makrancos hölgy 34 előadásán összesen 22 ezren, a Sirály 22 előadásán 10 ezren voltaik, a Bál a Sarvoyban című operettét a 48 előadáson 27 ezren látták. De egy-egy Truíbadúr- él'őadáson — megelőzve az operettét is — átlagban hat- száznégyan voltak. A Játékszínben és a Kamaraszínházban bemutatott darabdkat — Kísértétek, Shliirley Valentine, Szeréten, ó — mindvégig telt ház előtt játszották. A következő évadtól más színházhoz szerződött Egri László. Matus György, Szűcs Sándor. Fehér Ildikó, Dut- kon Márta. A főrendezőnő, Gtalgóczy Judit megköszöntté ’kollégáinak az éves munkáját, majd ismertette az 11991—92 -es évad műsortervét. Várhatóan Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét, szerelem című musical bemutatásával kezdődik az évad, ezt követően Moliére Úrhatnám polgár, Shakespeare: Othello, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi -erdő című darabját láthatjuk. Az operabemiuítató: Miascagmi Bamaiszt- ibecsület. Tervezik még az idén siikenrél játszott darabok felújítását, őszre pedig a mozgásszínházi hetek megrendezését. A társulati ülés végén adták át a különböző díjákat, kitüntetéseiket. ötvenéves színészi pályafutásáért kapott babérkoszorút Máthé Éva, a színház örökös tagja. A közönség díját — Mager Ágnes festményét — Mikola Róbert, a Miskolci Tavaszi Fesztivál díját Lukin Márta, az Emberért, MS-sfcoloért alapítvány díját Balogh Csilla vette át. Miskolc város nívódíját Csorna Judit, Gesz- tesi Károly és Pirisi Edit kapta meg. A kollégák javaslata alapján Dézsy Szabó Gábor leltt az évad színésze, ezért diplomát, vándorbotot, az utóbbihoz a Mlisslo Tours- tól hatnapos párizsi utat kapott. Az évadzáró társulati ülés után a színház rekonstrukciójáról tartott sajtótájékoztatót Csaba Tamás, Miskolc város polgármestere. Elmondta többék között, hogy a 600 milliós beruházás nagyobbik részét — 500 millió forintot — a központi költségvetés fedezi. A tervek szeiiint négy év alatt készülne el a teljes felújítás, melynék során korszerűsítik a színipadteöbnifcát, új műhelyeket, szerelőcsarnokot, ehhez kapcsolódva szabadtéri színpadot, színésZházat építenék. Bodonyl Csaba építész tervei és rekonstruk- cíórnialkettj,e a színház jegyirodájában feKihtihető meg, és itt várják a miskolciak észrevételeit, javaslatait a tervvél kapcsolatban. (fg) Június 13-án Kétórás figyelmeztető sztrájk Az MSZOSZ felhívása Június 18-án, 8—<1(2 óra ■közötti időpontban megtar- taritamdó 2 órás figyelmeztető sztrájkra és demonstrá- dióra adott ká felhívást az MSZOSZ pénteken délután megalakult sztrájkbizottsága. A több műszakos munkahelyeken dolgozókat arra kérte fél a bizottság, hogy helyi ölhátározásisal döntsenek a figyelmeztető sztrájk, vagy demonstráció időpontjáról. A felhívás kiadása élőtt a bizottság összegezte a tagság Véleményéről befutott jielentéséket, s megvitatta Antall József miniszterelnök, illetve a kormány- szóvivő válaszá t az MSZOSZ szövetségi tanácsülésén felvetett kérdéseikre. Minderről levélben értesítették a miniszterelnököt — mondotta Bálint Attila, az MSZOSZ szóvivője a sztrájkbizottság döntése után az újságíróknak. A levélben megismételték követeléseiket, egyeztető eljárást kezdeményezték, s kérték a kormányt, jelölje ki az érdemi tárgyalásra alkalmas személyekét. Mint a sztrájkbizottság részéről elhangzott, a vasasok közül a tagság kétharmada ént egyet a figyelmeztető sztrájkkal, a kereskedelmi dolgozóknál szinte az egész tagság. Miint ismeretes, az MSZOSZ csütörtöki tanácsülésén azt kérték a kormánytól, hogy az érdemi tárgyalások idejére, függessze fél az energiaár- emeléseket, kezdjen azonnal tárgyálásolkát a bérliiberalí- záoióról, illetve adja vissza a munkiaiválfalólk utazási kedvezményét. (MTI) Szolidaritásukat hajlandóak kifejezni SZDSZ-sajtótájékoztató Hogyan lett az 59 képviselőből 62? A május 31-d miskolci ■ képviselő-testületi ülésen, fogadták el „a nem lakás céljára szolgáló helyiségek igénybevételi és bérleti díjának megállapításáról és az ezzel kapcsolatos kedvezményekről” szóló önkormányzati rendeletet. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a szavazáskor az SZDSZ-frákció tagjai, kivonultak a teremből, nem vettek részt a közgyűlés munkájában. A tegnapi sajtótájékoztatón Szabó István frakció- vezető, Bányai Lajos és Fü- löp Tibor képviselők, Tóth István és Mezei György, a miskolci szervezet ügyvivői mondták el a „máért”-re a választ, - valamint azt, hogy a szavazatok összeszámlá- lásakor óriási hibát követett -el mind Csaba Tamás polgármester, mind dr. Szá- deezky Zoltán jegyző. De menjünk sorba. A közgyűlésen elhangzottak magnófelvételé a szabad demokraták rendelkezésére áll. Ezt meghallgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a módosító javaslatoknál többnyire 53— 54 képviselő szavazott. Mivel hárman igazoltan távol voltak, maximum 56 fő volt a legtöbb, aki bent lehetett a teremben-. Az ominózus napirendet — mint azt a rendelkezésünkre bocsátott jegyzőkönyv fénymásolatából és a meghallgatott magnófelvételből is kiderült — 34 igen, 3 tartózkodás és 5 nem szavazattal fogadták el. Ez 42 szavazó. Ha ehhez hozzáadjuk a 17 kivonuló SZDSZ-es képviselőt és a 3 távollevőt, az ugye már 62. Június 4-én, kedden délelőtt az SZDSZ-képviselők felkeresték a polgármesteri hivatalt, ahol meghallgatták a hanganyagot és megnézték a jegyzőkönyvet, s ezután a jegyzőhöz fordultak, elmondva neki ész-bevételüket. A jegyző úr elismerte, hogy valóban- valami hiba történt a számolásnál, bár a valós eredmény és a teremben lévő képviselők száma nem állapítható meg a- jegyzőkönyvből. A frakció javasolta, hogy a következő közgyűlésen- vagy akár egy rendkívüliin is semmisítsék meg a hozott határozatot, és szavazzanak újra a témáról. Ez azért fontos — mondta Szabó T-amás frak- oi-óvezető —, mert az elfogadott rendelet június 15- év-el lépne hatályba, de addig amíg .a közgyűlés nem korrigálja ezt a h'ilbát, nem léphet életbe a -rendelkezés. Arról, hogy miért nem vett részt a frakció a szavazáson-, -a képviselők elmondták: céljuk az volt, hogy nem szaviatzaUukniak nagyobb hangsúlyt adjanak. Nem pártpolitikai érdekből, hanem a város minden lakójának érdekében tiltakoztak a drasztikus emelés ellen, hiszen a kereskedők egy részét lehetetlenné teszik ezekkel a magas bérleti díjakkal, gátolják a privatizációt, arról nem is beszélve, hogy a kereskedelmi és szolgáltatási árak emelkedését vo-nja maga után. Mi ú-jraszavazá&t és nem újratárgyalást szeretnénk — hangsúlyozták a szabad demokratáik. Tiszta helyzeteket, szavazásokat, a város lakóinak érdekeit szem előtt tartó rendeleteket. Borsod-Abaúj -Zemplén megyében a szakszervezeti tagok, munkavállalók egyetértenek a MSZOSZ tárgyalásra felajánlott követeléseivel. Hajlandóak szolidaritásukat kifejezni — törvényes kereteken belül — az eredménnyel biztató tárgyalások megkezdése érdekében. Az elmúlt napokban történt vélemény-kikérések alapján: Megyénkben a vasas üzemek, a bányászati üzemek, az építőipari vállalatok dolgozói, a ruhaipari dolgozók szükség esetén a figyelmeztető sztrájkot is vállalják. Szolidaritásukat fejezték ki a szolgáltató iparág dolgozói, a kereskedők, a helyiipar területén dolgozók, a közszolgálati dolgozók, a vegyipar és villamosenergiaipar dolgozói, továbbá a mezőgazdasági és élelmiszeripaCsütörtökön délután dr. Czabán János elnök és Kő- falvy Zsolt titkár vezetésével tanácskozott a Szervezési- és Vezetési Tudományos Társaság Borsod Megyei Elnöksége. Először Kőfalvy Zsolt számolt be az országos elnökség legutóbbi üléséről. Ott kidomborodott, hogy a megyék és a régiók minden eddiginél nagyobb önállósággal működhetnek. Egy-egy régióba négy-öt megye tartozik, amelyek most már teljes joggal intézik szervezeteik és tagságuk ügyeit. Ez utóbbi, vagyis a tagság fő témája lett az elnökségi ülés további részének. Arról van szó ugyanis, hogy noha a Borsod megyei szervezet több, mint 600 tagot tart nyilván, ennél sokkal kevesebben fizetik a tagsági díjat. Pedig ez teljes egészében itt marad. A tagdíj a rí üzemek dolgozói, valamint a textilipar dolgozói. A szolidaritás kifejezésének ágazaton belül, munkahelyenként is különböző formáit fogják és kívánják alkalmazni. (Munkásgyűlés, a MSZOSZ követeléseinek ismertetése, aláírás-gyűjtés stb.) A vasútnál dolgozók véleményének alapján a döntés meghozatala a későbbiekben kerül nyilvánosságra. A közlekedési vállalatok szolidaritásukról biztosítják a MSZOSZ törekvéseit; viszont helyzetüknél fogva — mint autonóm szakszervezetek — a tárgyalásokat támogatják; esetleges figyelmeztető sztrájkban résztven- ni nem tudnak. Miskolc, 1991. június 7. MSZOSZ B.-A.-Z. Megyei Képviselete közelmúltban 100-ról 300 forintra nőtt, ám a nyugdíjasok és egyetemisták ennek csak a felét fizetik. Szintén sok szó esett a jogi tagvállalatokról. Korábban az ezek által fizetett tagdíj is a fővárosba került, most azonban ennek 60 százaléka helyben marad, s a megyei szervezet működését segítheti. Az elnökségi ülés végül egyéb aktuális témákról tárgyalt. Bejelentették, hogy dr. Simái Mihály akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója elfogadta a borsodiak meghívását, és június 12-én, szerdán, 10 órakor „A ’90-es évek világgazdasági folyamatai és a magyar változások” címmel előadást tart a miskolci akadémiai székházban. Előadását szakmai konzultáció követi. — ny-s — Fedett téren a Szabad Tér SZYT elnökségi ülés Jól sikerült háztűznéző A Szabad Tér Színház június 10. és 19. között nagyszabású koncertsorozatot bonyolít le nyolc vidéki városiban A magyar rodkszín- pad eslilílagaii címmel, laimely- nék teljes bevételét a Nemzeti Alapítvány javára aján- lainalk fel. A vállalkozás egyedülálló, (több szempontból is. Nem osaik a Szabad Tér Színház, de más hazai színházaik életében :is példa nélküli, hogy egy 130 személyes stáb kilenc nap alatt nyolc előadást tartson az ország különböző pontjain, és az is ritkán történik meg, hogy egy műfaj szinte valamennyi kiemelkedő képviselője vállalta ezt a megtisztelő, de U’gyainlalkikor rendkívül megerőltető feladatot. A műsor első részében az idén végre állandó otthonra talált Jtodkíszímház eddigi legsiilkerésébb bemutatóiból 'hangzanak el részletük, egyebeik között az Evítáböl, a Nyomorultakból, a Bábjátékosból és a Jézus Krisztus Szupersztárból. Ezt követően következnek a Szörényi— Bnódy szerzőpáros percei. Először a Pesti Színházban többszázas szériát megélt Kőműves Kelemen című rockbaMadla .részletei csendülnek fel) majd a műsor másodlük részében a már klassZiikiusnalk számító István, a király .mintegy .negyvenöt perces „zianzásított” változata zárjia a programot. Az utazó csapat a turné negyedük áílarná'salkiénlt június 1'3-án érkezük Midkol-cra, alhol este hét órai kezdettel lennék fel a városi sportcsarnokban. Az „élcsapat”: Niagv Anikó. Sasvári Sándor. Makrái Pál, Hegedűs D. Géza, Szakácsi Sándor, Kováts Kriszta, Varga Mlilklós, Biródy János, Deák Blilíl Gyula, Sebestyén Márta, Császár Angéla, Victor Máté, Nagy Feró, Vértes Attila. A névsorból hiányzik Koppány,, PMéltus és Jean Vialljéan alakítója, Viükidál Gyula. Mint a koncert szervezői kérdésünkre elmondták, a népszerű művész sajnos nam árt rá ebben az időpontban, mert a Miadáoh Szúnlhédban június 13-án láp fel a Mánia evangéliuma című rockoperáhan. A koncert megrendezéséhez a város önikormányzata is hozzájárul, hiszen a sportcsarnok hatvanezer forintos bérleti díját átvállalták magukra. A turné köl tségeit az Országos Keresikedélmí és Hitelbank R't., a Budapest Bank Rt. és a Magyar Távközlési Vállalat fedezi. A gálaest belépőjegyeit a város több pontján már árusítják. A jegyék egységesen kétszáz forintba kerülnek. Június 1-jén, 10 perccel hajnali két óra előtt a mu- csonyi országúton a rendőrök igazoltatták a GZ 83- 99-es rendszámú piros Ladát, a Rádiótaxi 130-as gépkocsiját. A rendőrök ellenőrizték az autó csomagtartóját, ahol négy pénzeskazettát fedeztek fel. A kazettákban körülbelül százezer forintnyi fémpénz volt. A rendőrök előállították a gépkocsi tulajdonosát, Dorgai László személyszállító kisiparost, s rövidesen kiderült, hogy a kazetták Károly Andrásné kazincbarcikai (Szabó Lajos utca) játékterméből származnak. A taxis, aki más bűncselekményekkel is gyanúsítható, június 1-jén éjszaka le(Folytat ás az 1. oldalról) benyomásai ? — kérdeztük Hans Hikade polgármestertől. — Kedvezőek, s biztatóak. Már a fogadtatás első óráiban éreztük a híres miagyar vendéglátás ezernyi megnyilvánulását. Szép a nagymúltú város környezete. A különböző intézményekben, kulturális és egészségügyi létesítményekben tiszteletre méltó eredményeket láttunk, szép sikerek tanúi lehettünk. Ami a kapcsolatok további sorsát illeti: úgy érzem, feszítette a játékterem bejárati ajtajáról a lakatot, majd felfeszítette a játékautomatákat is. A taxisról kiderült, hogy még 1987-ben az ország különböző területein játékautomatákat fosztott ki. A négy évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményekért most(!) vonják felelősségre a bíróságon. A kazincbarcikai betörésben részt vevő társait — összesen négyen voltak — szintén ő toborozta, és ugyancsak ő adta a tippet is. A taxist és Tóth Józsefet előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, míg L. Laura és a fiatalkorú H. Sándor szabadlábon védekezhet. Az ügyet a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vizsgálja. hogy van jövője a testvérvárosi együttműködésnek. A polgármester úr a to- vábbiialkban arról szólt, hogy szerencsésnek ítéli meg e találkozást a két város, illetve egyelőre még azok vezetői között. Hasonló a felépítésük, a területi adottságaik, a népesség alakulása. Talán abban különböznek, hogy a többszáz éves Szikszó mellett a jelenlegi Waldems — mint közigazgatási egység — aránylag fiatal múltra tekinthet vissza, hiszen 1976-ban hozták létre hat kisebb, korábban önálló, de szintén régi település egyesítésével. — A város önkormányzati testületétől azt a megbízatást kaptuk, hogy mérjük fel a kapcsolatok kialakításának, hasznos működtetésének lehetőségeit. Már most elmondhatom: jó hírrel megyünk haza ... Ami pedig a folytatást illeti: már a közeljövőben szeretnénk vi- szonitlátogatásra városunkban üdvözölni Szikszó városának képviselőit. * Tegnap, pénteken délelőtt a német vendégek a szikszói képviselőtestület vezetőinek társaságában az oktatási intézményekbe látogattak. Megtekintették a tavaly 100 éves szikszói óvodát, s szerepelt a programban a Szepsi Csombor Márton Gimnázium, a Móricz Zsigmond Álltalános Iskola, a református műemlék templom megtekintése. — gyárfás — Fotó: Fojtán László —bg— Pénzeskazetták a csomagtartóban