Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-18 / 141. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. június 18., kedd „Három alkalom. Csaknem száz éve áll To­kajban egy zsinagóga. Vala­mikor a város ékszerdoboza volt, aztán lepusztult. Meg­mentése, felújítása az utób­bi években kezdődött meg, eddig tizenöt millió forintot fordítottak a rekonstrukció­ra. Közpénzekből és adomá­nyokból. Szeretnék a város­ban, ha a hasznosítása- használata megkezdődne. Ennek a reménynek egyik valósága lesz a ma, kedden kezdődő „Három alkalom”. Június 18-án, 19-én és 20- án este hat órától istentisz­teletek lesznek a tokaji zsi­nagógában. Mindegyik na­pon Johny Noer lelkipásztor beszél a következő témáról: „Mit jelentenek ki a zsidó próféták a mi korunkról?” Az összejöveteleket a „Je- ruzsálemi Zarándokok”, az utazó dán csoport tagjai rendezik. (Képünkön a zsinagóga — 1990-ben.) Velünk a Illés Lajos új nagylemezéről A Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának megrendezésére készül Ma­gyarország (június 21—24.). Megyénk, mint a Tiszán- inneni Református Egyház- kerület központja, aktív részt vállalt a világtalálko­zó rendezésében, lebonyolí­tásában. A budapesti és debreceni főrendezvények mellett Sárospataknak is önálló napot szentel a ma­gyar reformátusság, s ez al­kalommal az észak-magyar­országi viszonyokkal ismer­kedhetnek meg az érdeklő­dők. Itt kell megemlíteni a legendás hírű Illés együttes névadó tagjának közremű­ködését a világtalálkozó programjában. ülés Lajos, az egerlövői református lelkipásztornő Makkai Lilla férje, lemezt készített a református ma­gyarok világseregszemléjé­re. A lemezre egy reformá­tus liturgia szerinti isten- tisztelet kerül, melynek bib­liai igéje: „Az ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami el­veszett”. Az egész, versben előadott istentisztelet erre a bibliai mondanivalóra épül. 50 éves osztálytalálkozó Nem mindennapos ese­ményre készülnek a volt miskolci Evangélista Taní­tóképző Intézet 1940-ben, 1941-ben végzett hallgatói, egykorú öregdiákjai. Diplo­májuk megszerzésének 50. évfordulóját köszöntik júni­us 22-én, 10 órakor a Day­ka Gáborilv,u. 4. sz. alatt. Novák Pál, a találkozó szer­vezője kéri a volt öregdiá­kokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a megemlékezésen, s aki tud­ja, értesítse a volt osztály­társakat is. Természetgyógyász Miskolcon Stanislaw Kajtek, krakkói természetgyógyász, akinek gyó­gyító ereje testének bioenergiájában van, és kézrátéttel gyó­gyít, június 21-én Miskolcon fogadja a betegeket. Érdeklőd­ni a til-499-es telefonon lehet. %/(«# /Q M V ÍWíA-rtVtj; Az alkotás nem mellőzi — bár modern formában adja elő —, a református zenei hagyományokat. Ahhoz nem told, és abból el nem vesz semmit. A szöveget — mely a pré­dikáció, imádság és áldás­ból áll — Varga Miklós énekli a budapesti szimfo­nikusok kíséretében. A le­mezt a II. Világtalálkozó Alapítvány, a Hungaroton és a Budapesti Szabadtéri Színház közösen adják ki. A borítón majd a zsinat engedélyével a magyar re­formátusok címere lesz. A lemez a kereskedelemben (kazettákkal együtt) a hó­nap végén lesz kapható. Ze­nei anyagát június 28—29- én, a Margit-szigeti Szabad­téri Színpadon koncertpó­dium keretében mutatják be. Ezt Tom Parker: Ifjú Messiásával együtt élvezhe­ti majd a szerencsés szín­házlátogató. György Horváth László Germán eredetű a ma ünnepelt névnappár első tag­ja, az Arnold. Az eredeti Arnwald elemeinek jelenté­se: sas + uralkodó. Tehát szép az Arnold eredeti je­lentése, ám e nevet idegen csengése miatt évente csu­pán 8—10 gyermek kapja nálunk. Annál gyakoribb viszont napjainkban a másik név, a Levente. Űsi magyar név, eleinknél már a keresz­ténység felvétele előtt is szokásban volt. Bíborbanszületett Konstantin császár 950-ben írta a De adminis trando imperio című munkájában, hogy Árpád vezér fia is ezt a nevet viselte. A név jelenté­se á lesz ige levő alakjából vezethető le, azt jelenti tehát: létező, lévő, aki van. A katona, dalia jelentésű levente szavunk, a XVI. század óta ismert, a költő Zrínyi Miklós is használta: „Az egész szigetvári leventák”. Ez a közszó azonban nem azonos, nem rokon a személynévvel. Ez a perzsa lavand szóból származik, hozzánk oszmán-török köz­vetítéssel került. (ha) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.50: Hangszemle. — 8.20: Válogatott perceink. — 9.05—11.00: Napközben. — 11.10: Országok, tájak népzenéje. — 11.37: Bouvarci és Pecuchet. Gus­tave Falubert regénye. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Poggyász. — 14.35: Dzsesszmelo- diák. — 15.05: Ezredforduló. — 16.35: Britta kiönti a szívét. Ast­, rid Lindgren regénye. — 17.05: Olvastam valahol . . . Középhul­lámon: 18.00: Esti Krónika, — 18.30: Ráadás. URH-n: 17.35— 19.00: Közvetítés a labdarúgó Ma­gyar Kupa döntőjéről. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hal­lottuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.50: Hajszál­gyökerek. — 20.05: A gazdaság- politikai rovat műsora. — 20.34: Britten: Szerenád. — 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: Front. Zalán Tibor rádiójátéka. — 22.00: Késő esti Krónika. — 22.30: Ba­rangolás régi hanglemezek kö­zött. — 23.05: Kamarazene. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Társalgó. — 10.05: Ope­rettkedvelőknek. — 11.03: Mii üzen a rádió? — 11.33: Éneklő Ifjúság. — 13.03: Popzene szte­reóban. — 14.00: Sokféle. —14.30: Nemcsak zene. — 15.05: Csúcs- forgalom. — 17.00—19.00: Rádió- Ma. — 19.03: Talpalávaló. — 10.30: Pop-regiszter. — 20.00: összjá- ték. — 21.22: Nóta-só. — 22.20: Zarándokúton. — 23.10: Album- ajánlat. BARTÓK: 9.10: Híres előadó- művészek felvételeiből. — 10.20: A magyar nyelv századai. — 10.35: Lakodalom. Szeberényi Le­hel novellája. — 10.50: A Buda­pesti Kamaraegyüttes játszik. — 11.30: Szerelmi kettősök operák­ból. — 12.05: Zenekari muzsika. — 13.00: Fabula rasa. — 13.48: Zenei Tükör. — 14.17: Erik Satic műveiből. — 15.02: Szimfonikus zene. — 16.05: Victoria de Los Angeles dalhangversenye. — 17.05: Zenekari muzsika. — 18.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sor. — 18.20: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.25: Üj operalemezeinkből.. —20.14: Beet­hoven: D-dúr szerenád fuvolá­ra, hegedűre és mélyhegedűre. — 20.40: Haldokló őserdők nyo­mában. — 21.00: Sioni Feszti­vál 1990. — 22.15: Diszkotéka. — 23.17: Jézust-kiáltó. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyar­országi krónika. — Ungvári vá­sár. Verpeléti tervek, elképze­lések. — Dr. Tímár László bí­rósági jegyzete. — Reklám. — Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, ze­nes műsora a Rádemis Kft. me­nedzselés ében. TELEVÍZIÓ 1 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt Magyarország! — 5.50: Falutévé. — 6.00: A' Reggel. — 8.30: Sze­ressük egymást gyerekek! — 9.00: Bébi és társai. — 9.25: Kép­újság. — 16.15: Képújság. — 16.20: Szlovák nyelvű nemzeti­ségi magazin. — 16.50: Telesport. — 19.30: Esti mese. — 19.40: Híradó. — 20.10: Kerékbár. — 20.45: Akik a híreket csinálják. Angol tévéfilm. — 21.40: 6szín- tér. — 22.10: Adám fiai, Éva lá­nyai. — 22.50: Magyar dzsessz- pódium. — 23.30: Késő esti Hír­adó. — 23.35: BBC-híradó. 2. MŰSOR: Jó reggelt! — 6.00 —9.00: Nap-kelte. — 10.00—13.00: Parlamenti Napló. — 16.10: Hí­rek. — 16.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 16.30: ötről-hat- ra. — 17.30: Dominó. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.15: Tele­sport. Jó estét! — 18.35: Műsor­előzetes. — 18.40: Esti egyenleg. — 19.00: A bűnös.'NSZK tévé- film. — 20.35: Gondolkodó. — 21.15: La Fontaine-mesék A farkas és a kutya. NSZK-ma- gyar rajzfilm. — 21.30: Múlt idő. — 22.00: Híradó. — 22.35: Nap­zárta előtt... — 23.00: Az isz­lám kardja. Angol dokumen­tumfilm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ l. MŰSOR: 8.10: Iskolásoknak. — 8.30: Német nyelvtanfolyam. — 9.00: Események, kommentá­rok. — 9.30: Hírek. — 9.35: Fia­talok magazinja. — 10.35: Sport­visszhangok. — 11.35: Hírek. — 13.00: Francia magazin. — 15.10: A szociológiáról. — 15.40: Hírek. — 15.45: Fúvószene. — 16.15: A Polaniecky család. Lengyel té­véfilm. — 17.40: A nap percei.— 17.50: Piac, kereskedelem, pénz­ügy. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: Ma es­te én játszom! Julius Satinsky. — 21.05: Divatbemutató. —21.25: A párbeszéd stúdiója. — 22.05: Események, kommentárok. — 22.35: Zenei magazin. — 23.20: Hírek. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyeL! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévé­bolt. — 10.10: Ne küldd Olaszor-* szagba a feleséged! — 12.05: Sze­rencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bingo. — 14.00: Rendőr- akadémia. — 14.25: Közkórház.— 15.10: Szomszédok. — 15.35: Té­vébolt. — 15.50: Bonanza. —16.45: Film. — 17.45: Boszorkányt sze­retek. — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét, Németország! — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: Mancu- so, FBI. Krimi. — 21.00: Az arany jutalma. Angol játékfilm. — 22.55: A nap hírei, sport. — 23.10: Spie- gel-tévé. — 23.30: A kicsi és a ,,Drunken Mester”. Hongkongi film. — 0.55: Mancuso, FBI. — I. 55: Képújság. RTL: 6.00: Halló, Európa! — 8.35: Vásárlók magazinja. —9.20: Már megint te? — 9.45: A Te­gernsee vadásza. Német népies film. — 11.10: Kockázatos! — II. 30: Vásárlók magazinja. — 12.00: Játékshow. — 12.35: Mesék a Wells Fargo-expresszről. Wes­tern. — 13.10: A kalapács. — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A springfieldi történet. — 15.10: A szív szava. — 15.55: CHIPS. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Já­tékshow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A bionikus nő. — 18.45: Híradó. — 19.20: Knight Rider.— 20.15: Királyi gyalogáldozat. Ame­rikai krimi. — 22.00: Vigyázat, robban! — 22.50: A St.-Elsewhere klinika. — 23.50: Kígyótojás. NSZK—amerikai film. PR07: 6.40: Future kapitány. — 7.05: Lassie. — 7.30: Történe­tek Szinbáddal. — 7.55: Scarlet kapitány és a Mysteronok bosz- szúja. — 8.25: Doc Elliot. — 9.15: Egy fiú a másik csillag­ról. — 10.05: Doogie Howser. — 10.35: Mr. Smith. — 11.05: A sza­muráj bosszúja. 7. rész. —12.00: Doc "Elliot. — 12.50: Egy csodá­latos vidék. Amerikai western. — 14.35: Future kapitány. —15.00: Tapsi Hapsi. — 15.35: Lassie. — 16.00: A béke birodalma. —16.55: Doogie Howser. — 17.20: Hara­pós borharapó. — 17.55: Kémke- dek. Amerikai krimi. — 18.50: Tapsi Hapsi. — 19.20: Starsky és Hutch. — 20.15: Gyémántkuta­tók. Dél-afrikai kalandfilm. — 21.50: Dr. Diabolo „kínzókertje”. Angol horror. — 23.25: Starsky és Hutch. — 0.25: Elátkozottak. Olasz játékfilm. — 2.55: T.H.E. Cat. Kétség önmagával szemben. — 3.20: Csodálatos vagy, Júlia! Francia—osztrák film. MOZI BÉKE: Rendőrakadémia VI. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: f3, f5 órakor. — Játé­kos végzet. Mb. színes amerikai film. Kezdés: f7 órakor. — Ez is Amerika! Mb. színes ameri­kai dokumentumfilm. 18 év! Kezdés: f9 órakor. — BÉKE VI- DEOMOZI: Cody Nicole eroti­kus naplója. Mb. színes ameri­kai erotikus film. Csak felnőt­teknek! Kezdés: du. 1, 3, 5 és este 7, f9 órakor,. -- KOSSUTH: őfelsége, Ralph király (King Ralph). Mb. színes amerikai víg­játék. Kezdésr 9, 11 és f3 óra­kor. — Ez is Amerika! Mb. szí­nes amerikai dokumentumfilm. 18 év! Kezdés: hn5 órakor. — Rendőrakadémia VI. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 7, 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILM- Klub: Zabriskie Point. Színes amerikai film. Kezdés: f5, f7 órakor. — Szuperhekusok. Mb. színes amerikai vígjáték. Kez­dés; f3, f9 órakor. — HEVESY IVÁN VIDEOMOZI: Aranyeső Yuccában! Mb. színes olasz ka­landfilm. Kezdés: de. 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS: Kacsame­sék. Mb. színes amerikai rajz­film. Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — Saint Tropez-i le­ánykereskedők. Színes francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI: Kapja meg a jussát, Serry! Mb. szí­nes amerikai szexfilm. Csak fel­nőtteknek! Kezdés: fl2, f3, 17 órakor. — Tökéletes takarítás, Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: fio és f5( órakor. — MISKOLCI EGYETEM: Bizánci tűz. Színes amerikai vígjáték. Kiemelt hely­ár! Kezdés: 5 órákon. — PANO­RÁMA AUTÓSMOZI, GÖRÖM- BÖLY: Fekete eső. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: este 9 órakor. — KA­ZINCBARCIKA, BÉKE: Házi- nyúlra nem. lövünk! Mb. szí­nes amerikai film. Kiemelt hely­ár! Kezdés: 6 és 0 órakor. — KAZINCBARCIKA, KAMARA: A gyilkos lövés. Mb. színes ame­rikai bűnügyi film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — KAZINCBARCIKA, STRAND- KERTMOZI: Szörnyecskék II. Mb. színes amerikai sci-fi. Ki­emelt helyár! Kezdés; este 9 órakor. — SÁROSPATAK: Harry és Sally. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kez­dés : 5 és 7 órakor. — SÁTOR­ALJAÚJHELY: Oké, Néró! Mb. olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZE­RENCS : Keresztapa III. Mb. szí­nes amerikai film. Kiemelt hely­ár! Kezdés: 6 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk ! BOSCH HÁZTARTÁSI GÉPEK VÁSÁRA június 17-től 23-ig BOSCH SZUPERÁRAK mosógép 42 400 Ft-tól-f- porszívó 12 000 Ft-tól most a porszívóhoz ingyen textilporzsákot is adunk. Iparcikk Áruház Miskolc, Eszperantó tér. Kisíczky Kft. Miskolc, Széchenyi u. 56. sz. Tv-szalon Miskolc, Széchenyi u. 3—9. sz. Előzékeny kiszolgálással várjuk önöket. BOSCH-KÉPVISELET Nagykereskedelmi tevékenység irányítására vezetőt keres mis­kolci telephellyel rendelkező me­gyei vállalat. Követelmény: felsőfokú vég­zettség és többéves vezetői gya­korlat. A pályázatokat a hirdetőbe kér­jük beadni 1991. június 20-ig „Nagyker” jeligére. A pályázathoz kézzel Írott önéletrajzot kérünk mellékelni. VARBÚ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET óvodavezetői állás betöltésére. Képesítési feltételek: + felsőfokú óvónőképző, 5 év szakmai gyakorlat. A pályázathoz kérjük csatolni:-f- érvényes erkölcsi bizonyítványt, az óvoda vezetésével kapcsolatos szakmai programját, végzettségét igazoló okirat másolatát. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatot a megjelenéstől számított 14 napon beiül lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz. Cím: 3778 Varbó, Rákóczi F. u. 41. H A tokaji zsinagógában

Next

/
Thumbnails
Contents