Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

- ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. március 30., szombat Tatárjárás II. Nyakunkon a veszedelem 5z Országos Nagy Naptár 1851. áprilisi jeles nap a Az Űr 1241. esztendejének márciusa meghozta a várva várt tavaszt. Az északkeleti országrészben nyugtalanság ütötte fel a fejét. A Kárpá­tok gerincvonulatánál ekkor már hetek óta izzadtak a fejszés jobbágyok: hatalmas ősfákat döntöttek le, hogy elzárják az utakat. Ungban még inkább szorgoskodtak, a Magyarkaput (Vereckét) át- hatolhatatlannak hitt torla­szok zárták el. Jön a tatár — terjedt el futótűzként a hír! Kik ők — senki sem tudta pontosan. De rebesget­ték, hogy lovaikon úgy nyargalnak, mint a szél, íjuk messzebb hord minden­kiénél, s töménytelen sokan vannak, s nem irgalmaznak senkinek: se harcosnak, se nőnek, se csecsemőnek. Aki kezükbe kerül, arra halál vár, s nem marad nyomuk­ban semmi épen, minden porrá, hamuvá lesz. Voltak, akik féltek, mások azonban csak magabiztosan legyintet­tek. Besenyők, kunok is pró­báltak már magyar földre betörni, de véres fejjel taka­rodtak vissza, s még a vé­gén meghunyászkodva ők kértek bebocsátást. Lám, a kunok is. A tapasztaltabb harcosok egyike-másika jól emlékezett, hogy Halicsban bizony még királyfi korában a király urat, Bélát meglec­kéztették. S most Kötöny fe­jedelmük alázatosan fejet hajtott, s a keresztségre is hajlandó, csakhogy a ma­gyarok oltalmát élvezhesse. Március 12. Kedd. A ná­dor, Tomáj nembeli Dénes Verecke őrzője. Bíznak a torlaszokban. Lovas sereg azon ugyan nem jön át! S aztán egyszerre, váratlanul az égből hullani kezdenek a nyilak. Sűrűn kopognak a páncélokon, pajzsokon. Aki teheti, a torlaszok mögé bú­jik, legszívesebben a föld alá húzódna. S a nyilazás oltalmában ezernyi orosz fa- * vágó indul fejszével roham­ra a torlaszok ellen. Ha le- nyilaznak, levágnak közülük tízet, százat, újak lépnek a helyükbe. Meghátrálni nem lehet. Aki megfutna, a tatá­rok lenyílazzák. Itt csak két halál között lehet választani. A nádor úgyszólván fel­ocsúdni sem ér rá, s nincs serege. Maroknyi megmaradt emberét maga köré gyűjti, s kétségbeesetten menekül, hogy megvigye a hírt Béla királynak: nyitva az ország a tatárok előtt! Ung, Zemplén, Abaúj, Borsod várába futótűzként jut a hír: nyakunkon a ta­tár. Aki teheti, menekül. De egyelőre csak átszáguldanak a portyázók, átkelve — ta­lán Tokajnál — a Tiszán, majd a Sajón. S mennek egyenesen nyugatnak. Men­nek tévedhetetlenül. Egyene­sen a menekülő nádor nyo­mában, aki alig ér előttük be Pest városába, már mö­götte trappolnak a fürge, mokány kis tatár lovak és sivítanak a levegőben a fé­lelmetes nyilak. Béla király megdöbbenni is alig ér rá. Erre nem számított! Körü­lötte az ország fő méltósá­gai. Március 17-én, vasárnap misét hallgatnak. A szent áhítatosság alig ér véget, Pest falai alól a tatárok or­dítását hozza a szél. Ugrin kalocsai érsek dühödten ront ki rájuk kis csapatával. Gyávák, nem várják be a talpig páncélba öltözött, jól begyakorlott lovasokat. Azok diadalittasan vágtatnak utá­nuk. Aztán a talaj hirtelen süllyedni kezd, s rémülten veszik észre, hogy körülöt­tük mindenütt mocsár van. S akkor a tatár íjak veszik át a főszerepet. Az érsek csak a csodának köszönheti, hogy megmenekül. Dühöng, hogy magára maradt, s tá­madásra nógat mindenkit: a királyt, az urakat, s még in­kább a kunokat. Lábra kap a suttogó sejtés: hátha nem is tatárok az előőrsök, ha­nem kunok. Azok kémlelték ki az országot! A tömeget ellepi a düh hulláma, s töb­bé megfékezni nem lehet! Kötönyt és embereit ízekre tépik. Ügy érzik, győztek, megbosszulták az előbbi ve­reséget. A vérengzésből megmenekült kunok kétség­beesve menekülnek. Seregük a hírt hallva, a magyarban is ellenséget lát. Mit tehet­nek, csak dél felé térhetnek ki a tatárok útjából. Az Al- Duna felé vonulnak, s akit útjukban találnak, azt ki­fosztják, megölik. Pusztítva, rabolva menekülnek. Pest körül Béla király úr hívó szigorú parancsára egy­re gyűl a had. De kell vagy három hét, míg megindul­nak a visszahúzódó tatárok nyomában kelet felé. A régi hadiúton páncélosok és könnyűlovasok haladnak hosszú;- kígyózó sorokban. Nyikorgó szekerek viszik a málhát: a sátrakat, élelmet, tartalék fegyvereket. A tatárok meg sem pró­bálnak megállni. Vigyáznak arra, hogy utóvédjeik biztos távolságban legyenek a ma­gyaroktól. Sokan azt hiszik, egész Vereckéig fog tartani ez az üldözés, s talán ott a szoros előtt, vagy a szoros­ban megszorítva a pogány hordát, örökre elveszik a kedvüket az ország pusztítá­sától. A tatárok már a dél-bor­sodi síkon járnak. Romba- dőlt falvak, felgyújtott templomok, hullahegyek mu­tatják a magyar seregnek, merre járt az ellenség. Áp­rilis második hetének elején már a Sajónál járnak a ma­gyar elővédek, ahol egy fa­híd ível át a folyón. Ott azonban megtorpannak, a túlparton, a vízmenti erdők­ben megbújva tatárok lesel­kednek. Az innenső oldalon állnak meg, várni kell az átkeléssel. Lassan megérke­zik a zöm is a királlyal. Rö­vid tanácskozás. Letáboroz­nak. Béla óvatos. Az innen­ső parton marad. A hídhoz őrséget állíttat. A két hete úton lévő fáradt sereg meg­pihen. Lemálháznak, a lovak abrakolnak, a vitézeknek is felüdülés levetni a nehéz páncélt, megszabadulni a fegyverektől. Lobognak a tá­bortüzek, a bográcsokban húst, vagy halat főznek, s előkerülnek a boroskupák is. Jobban esik a hegy levét inni. mint a zavaros, meg­áradt folyóból meríteni. Alkonyodik, szinte idilli, békés csend van. A híd kör­nyékén csak az őrség éber. Semmi mozgás. Lassan a tá­bor zaja is csendesedik. Egyre többen hajtják álom­ra a fejüket, azon töpreng­ve, mit hoz a következő nap. (Folytatjuk) Dr. Csorba Csaba Jókai Mór a becses emlé­kű naptárjában gondot for­dított az iskolaügy állapotá­nak bemutatására, azért is, mert a forradalom és szabad­ságharc során többen életü­ket vesztették, vagy közsze­replésük miatt tanári hiva­tásukat kénytelenek voltak — ha időlegesen is — el­hagyni. A politikai változá­sok ellenére Paták iskolavá­rosként működött tovább. E tényt Jókai úgy kívánta az ország nyilvánosságával kö­zölni, hogy a tanárokat szak­területükkel mutatta be. To­vábbra is működött a vá­rosban a református egyhá­zi főiskola jogi és hittudo- mányli karral, egy nyolcosz­tályos főgimnázium, vala­mint egy elemi iskolai osz­tály. A Református Fő Ta­noda igazgató tanára Zsar- nay Lajos, aki a főiskola papja, a keresztény erkölcs és paptan tanítója, egyház- kerületi főjegyző is volt. Ta­nárok: Somossy János és a héber szentírás értelmezésé­nek tanítója, alsó-zempléni esperes, Kalniczky Benedek, egyháztörténet, görög iroda­lom újszövetségi szentírás magyarázatának tanítója, Gortvai János, a köz-, ma­gán-, polgári, váltó- és bá­nyatörvények tanítója, Cso­rna Mihály, az állam-, al­kotmány-, egyházjog, neve­léstan, pénzügyi, közigazga­tási törvények tanítója, Er­délyi János, a plhilosophia, természatjoig, politikai tudo­mányok Encyclopédiája ta­nítója, Kallós Lajos, az ausztriai polgári és bünte­tőjog tanítója. A gimnázium direktora Molnár István a mathézist és a phyZikát tanította, Ma­joros András a lélek-érte- lemtan, s a magyar iroda­lom tanításán kívül a 8. osz­tály vezére (főnöke) volt. Soltész János orvostudor, a népszerű orvostudomány és természetrajz, az ágostai vaillástételűelk catedhetája, a 7. osztály vezére. Osztályfő­nökök voltaik még: Bakó Dá­niel a 6., Somossy István az 5., Soltész Ferenc a 4., Fin- key József a 3., Apáthy Já­nos a 2., Árvay József azl. oszt. tanulóinál. Rajtuk kívül Szűcs István rajzot és szép­írást, Kriesch Ferenc zenét tanított. Az elemi osztály vezetője Farkas István volt. Április hónap „Nemzeti és históriai név- és esemémytá- ra” az alábbi eseményekre emlékezteti a naptár olva­sóit: Április 1. Géza király a .Géza nevet két Árpád-lhá- zi királyunk viselte: 1. Gé­za 1074—1077., II. Géza 1441 —411:62. között. Géza volt I. Szent István apja 970—997., Géza, mint fejedelem. Ápri­lis 2., Délinké kiveszett női személynév, mely a deli fér­fi becézett változata. Április 3. Csák neve március 2-án már előfordult. Április 4. Etele Attila hun király ne­vének változata a gát „altta” = atya névnek kiiosinyítő- képzős változata. Április 5. Jenő, ótöröik eredetű név, jelentése bizalmas, tanács­adó. Anonymus a honfogla­ló vezérek egyikét e néven jegyezte fel. Jenőnek for­dítják ógörögből az Eugén nevet is. Április 6. Mátyás királyunk halálának a nap­ja 1490, Székesfehérvárott temették el. Április 7. Ár­mán (rossz szellem) ma nem használatos személynév. Áp­rilis 8. Inda régi szép női név, változata fiaital hajtás, kacs. Április 9. Bendegúz a mondák szerint Attila, Bu­da és Keve apja. Április 10. Etelke = Etelka név vál­tozata, Dugonics András fel­kapott regényalakja, Etele név női változata. Április 14. Baján avar kán volt. A Baján név török méltóságot jelentett. M.a .a Bán változa­ta ismerős. A Baj, Bán, Ba­ján jelentése „gazdag”. Áp­rilis 10. Uzád kazár vezér neve. Az uzok a IX—X. szá­zadban, a Volga és Urál közt, a mai Kazahsztán te­rületén éltek. A kazár-tö­rökök 888 táján kiszorítot­ták a besenyőket, azok vi­szont a magyarokat Lefbé- diáiböl. Április 13. Salon név elfelejtett, ködbevésző elne­vezés. Április 14. Tiborc név a latin Tiburtius = tiburi névből származik. Bánk bán Erkel operájának ismert alakja. Április 15. Neszter ré­gi vezetéknév, emlékét egy beszarábiai magyar telepü­lés, Neszter-Fehérvár őrizte, mely a népvándorlás után, Akkertmán néven újjáépült. 1812-ben román fennható­ság alá került. Április 16. Viliiké névnap eredetét ho­mály fedi, kapcsolatban le­het a Vilmos, idegenül Vil- helyu név nőli kicsinyített változata. Április 17. Recső, ismeretlen eredetű, haszná­latból kiveszett férfinév le­hetett. Április 18. Linda név beceneve a Melindának, új.aibban felikapott kereszt­név. Április 19., az Adorján név is ritka. III. Béla ki­rály korában királyi jegyző, kancellár, budai prépost, majd 1189-től erdélyi püs­pök. Április 20. Vid, ritka személynév a német Widó, az olasz Guido és a horvát- délszláv Viddel rokon. Zrí­nyii Miklós a Szigeti vesze­delem munkájában írt Deli Vidről, ami szintén a hor- vát származására utaz. Vál­tozatai a Vida, Vidos csa­ládnevek. Április 21. Deve- cser ma gyakori helységnév. Volt egy Devecser nevű hí­ve Péter magyar királynak, aki 1045-iben elárulta, hogy elégedetlen magyar vezetők Vazul herceg fiait akarják meghívni a trónra, Péter az összeesküvőiket megbüntette. Április 22. Sőtér, ma is használatos családnév, vala­mikor személynév volt, ere­dete a messzi múltra vezet­hető vissza. Április 23. III. Béla király halálának a nap­ja (Iili96) 111172-től uralkodott. Fiatal korában Bizáncban élt, nevelését Emanuel bi­zánci császár irányította. Húsz évig tartó uralkodása alatt a feudális magyar ál­lamot úgy belsőleg, mint nemzetközileg megszilárdí­totta. Április 24. Gyerő név a Georgius = György becé­zett változata. Április 25. I. Géza király halálának a napja (1077), Vácott temet­ték el, utóda I. Szent Lász­ló lőtt. ö alapította a ga- ramszentbenedeki bencés ko­lostort. A vasárnapi napo­kon tartott vásárokat szom­baton tartotta meg, hogy va­sárnap ünnepeljenek. Ápri­lis 26. Rugilla, Attila őse — mondja a naptár. — A történelem Attila nagybáty­ját Rugónak ismeri, aki 434- ben a hunok fejedelme volt, mikor Európára törték. Áp­rilis 27. Vándor. 28-án Vi- tályos nevek eredetét az is­meretlenség homálya fedi. Április 29. E napon kötötték meg 1711-ben a szatmári békét, és megegyezéssel vé­gét ért a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc. Végül április 30. Gizella napja. Gizella Szent István kirá­lyunk neje volt. Kedvenc tartózkodási helye Veszp­rém, ahol emlékét a XIII. században épült és ma is álló Cizelila-kápolna őrzi. Kamody Miklós Soltész Nagy Kálmán nagy, személyes kudarcának tartot­ta, hogy nem sikerült Mis­kolcot törvényhatósági jog­gal felruházott város rang­jára emelnie. Pedig a vár- megye gyámkodását a roha­mosan fejlődő Miskolc egy­re elviselhetetlenebbnek érez­te. A történelmi fordulatot ezen a téren utóda, dr. Szent- páti István polgármester te­vékenysége hozta meg, 1907- ben. Szentpáli István nem volt miskolci születésű. 1861-ben, az Ugocsa vármegyei Halmi községben született, Erdély­ből származó családban. Ta­nulmányait Szatmáron és Iglón folytatta, majd jogot végzett Budapesten és Bécs- ben. Pályáját a budapesti Vasúti és Közlekedési Köz­löny szerkesztőségében kezd­te, ahonnan rövidesen a, Közmunka- és Közlekedési, majd a Kereskedelmi Mi­nisztériumba került. A rang­létra minden fokát bejárba: előbb fogalmazó-gyakornok, majd segédfogalmazó, végül, fogalmazó lett. Képességei­vel, feltűnő szakmai tudá­sával hamarosan felhívta magára Baross Gábor mi­niszter figyelmét, aki minisz­teri titkárának alkalmazta. 1890-ben pedig kinevezte a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara titkárává. így került Miskolcra, ahol hamarosan beilleszkedett környezetébe. Könnyű volt őt befogadni, igen kellemes, jó természete volt. Kortársai szerint „abszolút jóember”­Várostörténetiinkből Szentpáli István és Miskolc nek ismerte mindenki. Min­dig, mindenkinek segített, szívességeket tett, soha sen­kinek nem tudott nemet mondani. Lelkiismeretessége, puritánsága és önzetlensége mellett — ha a szükség úgy diktálta — nem volt azon­ban híján a kellő erőnek és erélynek sem a munka te­rén. Miskolcra helyezésének pillanatától sokat tett a vá­ros iparának és kereskedel­mének fellendítéséért. Kü­lönböző megbízatásokat ka­pott és vállalt el: tanított a Kereskedelmi Iskolában, igazgatósági tagja volt a miskolci Agyagipari Rt.-inek, miniszteri biztosa a nagyrő- cei Felsőkereskedelmi Isko­lának, tagja az Országos Iparoktatási Tanácsnak, Bor­sod megye Törvényhatósági Bizottságának, az Országos Közgazdasági Társulatnak, titkára a miskolci Közmű­velődési Egyesületnek stb. Rövid idő alatt úgy hoz­zátartozott Miskolc társadal­mához, mint egy tősgyöke­res miskolci. Szinte termé­szetes volt, hogy őt jelölték polgármesternek/ Kétszer is megválasztották erre a tiszt­ségre, 1902—'1912 és 1917— 1922 között. Elődje város- fejlesztő munkásságát már csak folytatnia kellett. Eh­hez minden adottsága meg­volt, párosulva nyugat-euró­pai ízléssel, széles látókör­rel, modern szakismerettel. Két határozott irányt jelölt ki fejlesztései céljául. Az egyik: a szűk határok közé szorított Miskolc ingatlanva­gyonának növelése, a másik; a közoktatás támogatása. Első célkitűzését földvá­sárlásokban látta megvaló­síthatónak. Megvette Tapol­cát (s megoldotta vele a vá­ros vízvezeték- és csatorná­zási problémáját), előnyös feltételekkel a Liebermann- és Posta-féle földeket, a Martin-tagot (ahová aztán gyárakat telepíttetett), a He- jőcsabához tartozó tisztvise­lőtelepet a Nádpataki-bir- tokkal együtt (s mint Diós­győrt, Hejőcsabát is bekap­csolta Miskolc vérkeringésé­be a villamosvonal kiépíté­sével). Vasútvonalat építte­tett Mezőcsátig, jéggyárat, szemétégető telepet létesített. Minden módon arra töreke­dett, hogy a várost moder­nizálja és gazdagítsa. Az utóbbi célt szolgálta akkor is, amikor állami kezelésbe adta az elemi iskolákat és ezzel csökkentette a város költségvetési terheit. Gazdálkodásának eredmé­nyeképpen Miskolc város va­gyona 1910-re, közel 3 mil­lió koronával gyarapodott. Másik célkitűzését új is­kolák — köztük szakiskolák — létesítésével valósította meg: Állami Felsőkereske­delmi Fiúiskolát, a Kun Jó­zsef utcán kétemeletes ele­mi iskolát, Vas- és Fém­ipari Szakiskolát építtetett. Támogatta a katolikus al­gimnázium főgimnáziummá fejlesztését és az új iskola felépítését is. Legmaradandóbbat azon­ban közigazgatási téren al­kotott: sikerre vitte, elődei próbálkozásait folytatva, a törvényhatósági joggal fel­ruházott város rangjának ki­vívását. 1904-ben kért elő­ször kihallgatást gr. Tisza István miniszterelnöktől — mellőzve a vármegye közve­títését. A jelentős tárgyalás­ra egész küldöttség utazott Pestre Miskolcról. A minisz­terelnök jóindulata és segí­tőkészsége reményt és biza­kodást keltett a küldöttség tagjaiban, de egyelőre nem kaptak határozott választ. A változó politikai erőviszo­nyok egy időre késleltették a döntést, de az elszánt mis­kolciak nem adták fel ter­vüket. Pár hónap múlva új­ból kérvényeztek. Megszerez­ték közben gr. Andrássy Gyula támogatását, aki el­vállalta, hogy a törvényja­vaslatot a képviselőház elé terjeszti. A parlament a tör­vényjavaslatot ekkor válto­zatlan, teljes szövegével megszavazta és törvénybe iktatta. A törvény 1907. de­cember 16-án került kihir­detésre az Országos Törvény- tarban. a záradék egy év átfutási időt biztosított a varmegye és Miskolc köz- 1 igazgatásának átszervezésé­re. .. meleg, hálás „ ünnepelte. Érdemeit könyvben örökítették Lichtenstein József — nek oroszlánrésze volt kerben — könyvben meg a város önállósí nak részletes történetét Szentpáli Istvánt 1912-ben országgyűlési képviselő­nek választotta a déli kerü­let. A parlament pénzügyi bizottságának tagjaként to­vábbra is sokat tett Mis- kolcért. Az ország költség- vetésének tárgyalásakor hoz­zászólása, szakvéleménye meghatározó volt. Az 1920-as években súlyos betegséggel küzdött. Időn­ként gyógyíttatta magát, majd új erőre kapva, to­vább dolgozott. 1924 szep­temberében még részt vett az üléseken. Októberben ha­zajött Miskolcra pihenni. Állapota azonban rosszabbo­dott, be kellett szállítani az Erzsébet Kórházba. Orvosa — Henszelmann tanár — azonban már csak fájdalma­it tndta enyhíteni. Október 24-én harangzúgás tudatta Miskolc polgáraival, hogy a közszeretetnek örvendő, népszerű képviselőjük el­hunyt. Ravatalát a városhá­zán állították fel. Temetése napján a boltok bezártak, a város feketéllett a gyászlo­bogóktól. Ezrek kísérték utolsó útjára, a Deszka-te- metőbe, ahol díszsírhelyet kapott. Halála után — a szoká­soknak megfelelően — utcát neveztek el róla, a mai Be­loiannisz utcát. 1990 nyarán Miskolcra látogattak külföl­dön élő rokonai. A temetőt is felkeresték, de sírját már nem találták meg ,.. Zimányi Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents