Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
1991. január 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Itt a romák beszélnek Szovjet óra az amerikaiaknak A Sivatagi pajzs fedőnevű, Szaúd-Arábiában összpontosított amerikai csapatösszevonásban részt vevő egységeknek tervezett szovjet óra, amelyet a Moszkvától 700 km-re fekvő városban, a szovjet hadsereg tisztjeit ellátó óragyárban készítenek. Az- első szállítmányt útnak indították az Egyesült Államokba, amely 200 ezer darabot rendelt belőle. Rembrandt és a Biblia A rézkarckészítés módszerét a XV. század óta ismerik Európában. Rembrandt már fiatalon elsajátította és magas szántén alkalmazta a rézkarctechnikát. Nemcsak kora legújabb eljárásaival ismerkedett meg, hanem maga is állandóan kísérletezett, kutatta az új kifejezési leheltőségeket. Arnold Honbrachen, a németalföldi művészetről készített munkájában úgy fogalmaz, hogy Rembrandt termétszetes és mégis utánozhatatlan rézkarcstílusa önmagában is elegendő lenne hírneve megőrzéséhez. Rembrandt a bibliai történetek feldolgozásához két jellegzetes eszközt használt. Egyes rézkarcain „kiegészít”: az összefüggés, az értelmezés kedvéért az adott jelenetben nem is szereplő alakokkal bővíti az alkotást. A másik eszköz a kihagyás, vagy a kiemelés. Az elbeszélésből kiemel egy-egy jellegzetes részletet, csoportot, vagy alakot, hogy a figyelmet arra összpontosítsa, s a mondanivalóit szemléletesen, netán új oldalról mutassa be. A Képzőművészeti Kiadó Rembrandt 30 legszebb bibliai tárgyú rézkarcát jelentette meg eredeti méretben, hasonmáls kiadásban. A képek az Ó- és Újtestamsn- tum ismert epizódjait jelenítik meg, de a jobb megértést szolgálja a Károli- bibliából származó szöveg idézése is. A képválogaitás és a metszetek művészettörténeti méltatása Kelényi Györgyöt dicséri. G. T. Az elmúlt időszakokban a romák nem haladtak együtt a magyar néppel. Ezért manapság már sokszorosan hátrányba szorultak. Embert másságuk, -népszokásaik elhddegülést és diszkriminatív helyzetet teremtettek. * A városoktól eltérően a falvakban a munkanélküliség miatt egyre több közöttük az éhező család. A szociális létbiztonság hiánya, a szakképzetlenség, ezáltal a kisebbrendűségi érzet körükben nagymértékű. Ez hátrányos helyzetbe szorítja őket. Az átalakulási időszakban a választások nem hoztak számukra hatékony érdekképviseletet. Szinte rájukzuhant a nagy demokrácia, amellyel nem tudnak mit kezdeni. Ezért szükséges, hogy olyan roma vezetők dolgozzanak e népréteg helyzetének javításán, akik felkészültséggel rendelkeznek és felelősséget éreznek e kisebbségért, akik tárgyaló- partnerek lehetnek profi magyar vezetőkkel szemben, vagy mellettük. Mivel a magyar demokratikus átalakulás európai érdek is, ezért a kisebbségi törvénytervezetben bíznak -a romák és remélik, hogy végre nem kell szégyellniük, hogy másnak szülöttek és egy kisebbségbarát jogállam keretébe tartozhatnak. Nekik, az emberi másságukkal együtt kell ériniük, el kell fogadniuk önmagukat olyannak, amilyennek megszülettek, mert senki sem bújhat ki a bőréből. E népréteg évszázadok óta az egész világon hazátlan, árva nép. A legtragikusabb életformát éli -a mai napig is mindenütt. A társadalmi félretaszíitattság börtönökbe szorítja őket, a nyomor, az éhezés lopásra és különböző csencselésekre kényszeríti, a cigányság nagy részét. Aki fehérebbnek született, még érvényesülhet, de jaj annak, aki barnának született. Nehezebben tud munkába állni. Ha elmegy a boltba, vagy buszra iszáll, sok esetben félrehúzódnak tőle és miikor meglátja a házak falára festve, hogy „cigány-, vagy zsidómentes lövezet”, csak nő benne a félelem és- a másodrangúság rossz érzése. Hiába hoznak kisebbségvédő törvényeket, ha a magyarság ezt nem tolerálja. A kisebbség és a többség közelítése a' legfontosabb ahhoz, hogy a békés egymás mellett élés fogalmát meg .tudjuk valósítani. Az országot szerető, féltő magyar állampolgárnak a nemzeti kisebbségi törvényeket itisziteletben kellene tartania, ahogy mi is elfogadjuk a többségi, törvényeket, mert csak így együtt valósíthatjuk meg Magyarországon a demokráciát. Ameny- nyiben nem így lesz, számunkra ez csak utópia fog maradni. Nem akarunk mást, miint azokat a jogokat, amelyek minden embert megilletnek alttól a pillanattól, amikor megszületett. Szeretnénk a népszokásainkat ilsí megtartani, mert ebben benne van az lis, amely a legnemesebb érzés: a gyermek szerététe. Mi romák nem a magyar nép ellenségei vagyunk. Tiszteletben kell, hogy tartsuk a magyar nép történelmét, himnuszát, ha kell fegyverrel szolgáljuk az országot, de nem fogjuk engedni, hogy továbbra is népnyomorító döntéseket hozzanak nélkülünk, mirólunk. Mert a régi és az új kormányok többször jeleztek, hogy azért képtelenek megtenni a cigánysággal kapcsolatos lépéseket, mert a cigányságnak nincs egységes politikai arca és érdekképviselete. Ezt a roma vezetők sosem tartották elfogadhatónak, mert ezidáig semmi sem akadályozta a kormányokat abban, hogy biztosítsák: a kisebbségvédelem jogi garanciáit, a nemzeti jogokat, a szociális létbiztonságot. Nem szükséges roma egység ahhoz, hogy a kormány munkahelyet teremtsen ott, ahol nincs, iskolákat és óvodákat hozzon létre ott, ahol nincs, felszámolja a nyomortanyákat, cigánytelepeket oitt, ahol van. A régi és új vezetők évek óta kijátsszák egymás ellen a roma szervezeteket, ezér.t niagyon fontos, hogy végre mi is felismerjük ezt és lerázzuk magunkról „.az ellen- cigányszervezet'i” státust. Autentikus, következetes politikai erőit kell, hogy képezzünk. A romák egységessége több száz éve követelmény. Az ő ügyük fölötte áll minden pártpolitikának, annak nem lehet eszköze, össztársadalmi ügy. A romák szakképesítésének feltételeit rehabilitációs anyagi keretből kell megteremteni. A magyar átalakulás akkor lesz iteljes értékű, ha ki- sebbségbarát politikát folytat. Ezáltal megvalósítja a demokratikus jogállamiságot Európa közepén. így teljes értékű tagja lesz az „Európai Közös Háznak”. Oláh Vadász Erzsébet ügyvivő Horváth Géza szóvivő Magyarországi Cigányok Igazság Szövetsége Hát—far-csomag a szegényeké Húshagyó esztendő? Úton-útfélen kapható a baromfi. Hegyen az csirtke (tyúk), liba. Árulják élőként vagy fagyasztva, „fris- senvágottan”, vagy dara- boltan, comb—szárny-éso- magolásban. Kaphatunk bontottat, hát—far-csomagot, vagy kilós máj adagot, tisztán zúzát, tisztán combot. Szóval, amit akar a kedves (kedvetlen) vevő, és amit elbír a pénztárcája. Eladóknak, vásárlóiknak jó vásárnak bizonyult — évente több alkalommal is — a „letojt” tyúkok végkiárusítása, amikor is a nagyüzemek megfelelő „tojásprodukció” után árulják a szárnyasokat, (például a hernádnémetiek) a háziasszonyok nagy örömére, és sikere van a pulykamellnek, a füstölt pulykacombnak, a csirke hát—far-adagnak, és egész megyénkben állandóan keressük a zúzapörkölt- nek-valót. A szárnyasok népszerűsége nemcsak Magyarországon, az egész világban is biztosított. Az elmúlt húsz évben a világ baromfihús-termelése (e termelésnek mintegy 75 ■százaléka pecsenyecsirke), háromszorosára növekedett" Ma már a világon előállított összes húsfajtának mintegy 22 százaléka baromfihús. Növekszik a baromfihús részesedése a teljes húsfogyasztásban. 1988- ban az Egyesült Államokban ez az arány 32 százalék volt, Japánban 28, a közös piaci országokban 21 százalék, Brazíliában a múlt évben több mint 40 százalék. A baromfihús-termelés költségei általában alacsonyabbak, mint a marhahúsé és a sertéshúsé. A költségek vonatkozásában azonban az egyes országúk között továbbra is jelentős különbségek vannak. Amerikai felmérésekből tudjuk, hogy 1987-ben egy kilogramm pecsenyecsirke előállítása az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Thaiföldön 65,8—67 centbe ikerült, Brazíliában 70,5, Kanadában és Űj-Zéland- ban 72,7—74 centbe. Franciaországban 76,6 centbe, Malajziában 82,8, Tajvanon 104, Nagy-Britanniában és Spanyolországban 121 centbe (1989-es adatok), Japánban pedig 136,6 centbe. Minthogy a termelési költségek ilyen jelentős mértékben eltérnék, az egyes országok a legkülönbözőbb eszközöket alkalmazzák egyrészt hazai termelésük védelme, másrészt az export megkönnyítése érdekében. Az Egyesült Államokban például költség- vetésből fizetik az állatorvosi-állategészségügyi szolgáltatásokat, és a baromfitenyésztők hitel- és adóikedvezményekben is részesülnek. Bár az állami támogatás különböző formáinak az aránya (az adókedvezményeket is beleértve) nem haladja meg a termelés ér- tékénék 8,3 százalékát (azaz ez az arány alacsonyabb, mint más agrártermékek esetében), az amerikai baromfihús-termelők olcsó, támogatott árú takarmányhoz is hozzájutnak. Az export- támogatás amerikai rendszere, amely a konkrét külföldi átvevőknek szóló meghatározott exportszállítások támogatásán alapszik, lehetőséget nyújt a kivitel rendkívül nagyarányú támogatására. A világon előállított baromfihús zöme (1989-ben 54 százaléka) a fejlett országokra esik. a növékedési ütem tekintetében azonban újabban a fejlődő országok lépték előtérbe, amelyék a világtermelésben ma mintegy 46 százalékkal részesednék. Külön ki kell emelni itt Brazíliát, Thaiföldet és Indonéziát. 1990-ben a világ baromfihús-exportja 2,4 millió tonna körüli, a teljes termelés mintegy 6 százaléka. Ez az export az elmúlt tíz évben 60 százalékkal növéke- dett. Ügy tűnik tehát, hogy a baromfihúsból ez évben is lesz bőven, most már csak egy nagy kérdés marad: itthon ebből ki. mennyit és mennyiért vásárolhat majd ebben a „húshagyó” esztendőben. r r Azt mondják az írások avagy Hireszteiő után Azt mondják, az 1990-es esztendő a Ló éve volt. Nem kell persze, nem kellett vakon „felülni” a csillagjósoknak. A csillagok — vörösek és ötágúak — amúgy is hulltuk rendesen hazánkban és szomszédainknál. Nekünk mindenesetre a saját portánk előtt illik takarítani. . . ... s innen egy jó lóugrással máris helyben vagyunk: „A téma most különösen kínálja magát. Megalakult és november 1-től (természetesen 1.990-ről van szó) működik az Észak-Ma- gyarország Osztrák—Magyar Kft.” — e hír jegyében kértük olvasóinkat, mondják el véleményüket, észrevételeiket. Ilyen kérdéseket mellékeltünk a felhíváshoz: „Mit remélnek ettől a változástól? — Miben változzon, miben ne változzon az Észak- Magyarország? — Miről írna ön, miről olvasna szívesen? — Mi a véleménye az újságírói alkotói függetlenségéről'?” Az ígéret szép szó, s mi megtartottuk. Négy decemberi lapszámunkban közöltük a Hireszteiő leveleit. A magunk részéről pontot tettünk a végére, amikor érkezett még egy, gondolatgazdag hozzászólás. Sajnos, a végén kell kezdeni: „Ez az iromány Önöknek szól. Fölöslegesnek tartom megjelentetni. Ha mégis közölni akarják, nevem és címem ne jelenjen meg.” Nos, a levelek gondozója arra jutott magában, hogy belefér ebbe az összefoglalóba — a kérés tiszteletben tartásával — egy gondolat- menet. íme: „'Ha lehet — a változások jegyében — próbálják meg kompenzálni azokat a negatív hatásokat, melyeket a korábbi évek egyoldalúsága miatti ízetlen írások okoztak. Ez így elég általános, picit részletezve kifejtem, mire gondolok. — Ebben az időszakban — a normál élethez tartozó híreken és beszámolókon kívül — hatásos vagy hatástalan módon az életszeretetet erodáló ateista, ún. szocialista ideológia terjesztése volt jellemző lapjukban. Az evvel szembenálló vallásos világnézet vagy nem kapott publicitást, vagy csak jelképes mértékben. Ezt tartom igazságtalannak, ami kompenzálásra szorul a jövőben. — Egy rövid kitérőt illik tenni: a sajtó némasága tulajdonképpen csak következmény volt. Ugyanis e kor a tudományos technikai forradalom eredményeit és az osztálynélküli társadalom szellemét helyezte előtérbe, a vallásos világnézet a korlátoltság, butaság szinonimájává váilt. így természetes volt, hogy egy magára valamit adó újság nem jelentetett meg a hasábjain vallásos ostobaságokat. Pl. az aktuális űrutazásról' hírt adó cikkek között.) ,,— Egy napilapnak nagy a felelőssége, hiszen tömegesen olvassák. És tömegesen nem is olvasnak mást. Főleg nem vallásos irodalmat. Kérem, gondolják végig: az Önök segítsége sokat jelenthet, any- nyit, mintha egy vakon tapogatózó ember szeméről vennék le a kötést — aki ekkor venné észre, hogy csak a kötés miatt nem látott, a szeme világa ép —.” Felelősség. Segítség. Visz- szatérő fogalmak, gondolatba ágyazott jelek érkeztek hozzánk decemberben. Aki figyelemmel kísérte a Hí- resztelő olvasói írásait, azt ismét megtapasztalhatta: csodák pedig nincsenek. Nem csoda, hogy 1990 végén mi, az Észak-Magyarország újságírói osztrák—magyar kft.- ben élünk és dolgozunk... Nem csoda, hogy olvasóinknak ez tetszik — és nem tetszik. Bizonyára nem felesleges visszaidézni mondatokat: A megértés és elfogadás szellemében: „... a külföldi tőke bevonása mindenképpen javítani fogja a nyomdatechnikát”. — Nehéz a gazdasági helyzetünk, sajnos még lesz nehezebb is, tehát el kell fogadnunk a váltást, mert más kiút jelenleg nincs.” — „ ... kezdem köszöntő és köszönő soraimat szeretettel, tisztelettel és bizalommal abban a reményben, hogy megyénk hír-hordozója átlépi megyénk határait...” Az aggódás, a nemszeretem mondataiból: „Személyesen nem vagyok elragadtatva amiatt, hogy megint a „Nyugat” húz ki a bajból egy lapot. Van még Magyarországon magyar lap egyáltalán?” — „Én nem tartom helyesnek, hogy az Észak-Magyarország az osztrák lapkiadó vállalattal dolgozzon együtt...” — „Az Észak-Magyarország című lap ilyen áron ne változzon! Az évtizedek óta megszokott témák továbbra is érdeklik az olvasókat.. Tisztelet és köszönet az Olvasónak, aki nem csupán lapunkat veszi meg, de tollat fog, írógéphez ül; levelezőlapot, borítékot és bélyeget — drágább mint a napilapunk! — vesz. Megosztja velünk gondolatait. Biztatás és aggódás, remény és csalódás', féltés és számonkérés — s mindez együtt azt jelenti, hogy az Észak-Magyarország érdekli a szűkebb haza polgárait. Emlékezzünk csak: felelősség és segítség. 'Felelősen segíteni... bár az igazi újságíró soha nem feledheti a „bensőből” vezérlést; jólesik, ha megérintik olvasói is a gondolattal, az együttérzéssel... A Hireszteiő gondozójának mégis van némi hiányérzete. Néhány levelet nem közölhettünk. Egyet nem — mert azt tartjuk, névtelenül sem dicsérni, sem kritizálni nem sportszerű dolog. (Ha lehet itt személyeskedni: magam ha már mesterember — kétbalkezesség okán — nem lehettem, büszke vagyok azért, hogy minden „munkához” a nevemet kell adni!) Nem közölhettünk három levelet-véleményt, mert íróik kikötötték: kifejezetten olvasó-lapcsinálók közötti eszmecserének szánják soraikat; nem kérnek a nyilvánosságból. Sajnos!, mert kifejezetten jó ötleteket, megvalósíthatónak tűnőket kaptunk, s fáj a szív, hogy a névvel és címmel magukat vállaló olvasóink elzárkóztak „sorstársaik” elől... S nem közöltünk egy „törzs-híresztelőnek” számító olvasónktól sem sorokat. Abból a meggondolásból, hogy személyekre szabott véleményét elég ha az illető személyek megszívlelik; meg- hányják-vetik magukban a leírtakat. Talán éppen ebből, kimaradhat a nyilvánosság. Végezetül: harmadízben is köszönet az Olvasónak, aki megosztotta velünk véleményét a HÍRESZTELÖ-ben. És emlékezetünkbe kell vésni a gondolatot: ... a mi kéréseink csak akkor lesznek érdemlegesek, ha elfogadhatóvá érvényesülnek .. azokkal az elköszönő szavakkal fejezem be levelemet, hogy legyen közös örömünk az újságunk. Önöknek az írás, nekünk az olvasás!” — mondják berzéki olvasónk sorai. Vannak csililagjósok, akik szerint a Kecske éve vár ránk. Bízzunk benne, hogy káposztánk lesz, legalább ... T. Nagy József
