Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. január 5., szombat Hegyi György életútja n Baradla-barlang múlt századi kutatója Schmidl Adolf A XVII. században a Moszkvában élő íkülföldiek találkozóhelye volt, a XIX. században mintegy félezer tagot számlált. Egyébként esalk férfiak járhattak a klubba, nőszemélyeiket nem engedtek be. I. Pál cár utasítására egy időre bezárták, de 1802-ben újra megnyitották. Puskin Csadajev, Lev Tolsztoj gyakori vendége volt a klubnak, a moszkvai nemesség is itt ünnepelte a napóleoni háború győzteseit. Az októberi forradalom után a forradalmi múzeum költözött be az egykori angol klub épületébe, egy villába. A klub megszűnt, de mind a mai napig megmaradt a rendkívül értékes könyvtár. Az 1922-ben, Budapesten született művész manuális készségét a szülői házból hozta. Apja véső-faragó ember volt, de készített grafikákat is. (Tanári diplomája, mellé bőrdíszműves segédlevelet is szerzett. Hegyi György rajztehetisé- gére gimnáziumi tanára figyelt fel. A Képzőművészeti Főiskolára szeretett volna bekerülni, apja biztatására rendes szakmát választott, címfesitő lett. A képzőművészet iránti vágy egyre növekedett benne és szabadiskolákon • képezte tovább magáit. A háború után átmenetileg Kolozsvárott telepedett le, első önálló kiállítását is itt rendezte meg 1946-ban. Hazatérve a Képzőművészeti Főiskola mozaik tanszakán Főnyi Gézánál diplomázott 1951-ben. Még főiskolás korában sikeresen kísérletezett a mozaik felrakásának új technikájával. Kutatta: miként szolgálhat a mozaik táblakép gyanánt is. Ennek érdekében a mozaikkockákat nem a szokásos módon cementbe köti, hanem műanyagba ágyazza, így :a kép lényegesen könnyebbé, fál- raakaszthatóvá válik. Hegyi kétségtelen sikerei lassan— lassan ultat törtek az új technikának és felhasználási módnak, bár vallja: méreteiben és megjelenésében egyaránt monumentális mozaik a műfaj reprezentánsa. A művész munkásságának jobb megértését 37 fekete—1 fehér • és 1 színes reprodukció segíti. A közelmúltban elhunyt Csapó György könyve a Képzőművészeti Kiadó Mai magyar művészet 1971-ben lindított sorozatának utolsó, 98. kötejte. G. T. Schmidl Adolf geográfust a barlangokkal foglalkozó tudományág, a szpeleológia „-atyjaként” tisztelik nemzetközi száfcmái körökben. A csehországi Königswartban született 1802-bem. A bécsi egyetemen bölcsészeti tanulmányokat folytatott, mégis mint természetbúvár vált ismertté. Viszonylag későn, csak 48 éves kora utón fordult érdeklődése a barían- • gok felé. Az elsőik között végzett céltudatos, rendszeres és tudományos megalapozottságú komplex vizsgálatokat az egész Habsburg- birodalom barlangjaiban. Kutatási eredményeit kitűnő könyvekben és tanulmányokban tette közzé, melyek a modem szpeleológia alapvetését jelentették. 1857- től 1863-ban bekövetkezett haláláig Budán -élt, a József Műegyeltem tanára volt. Életműve nálunk nem kapott érdemeivel arányos megbecsülést. Újabb lexikonjainkban hiába keressük a nevét. Magyarország jelentősebb karsztvidékei sem kerülték el Schmidl figyelmét. Kutatóit a Gömör-Tornai Kiarsz- iton, az erdélyi Bihar hegységben, a Mecsekben és a Buda környéki hegyekben is. Hazánkban elsőként '.az akkor már messzeföldöm ismert aggteleki Baradlát és a ma Csehszlovákiában lévő Szilicei jégbarlangot tanulmányozta 1856. augusztus 12. és 18. között. A bécsi Akadémia kiadványában még Schmidl Adolf (1802-1863). Korabeli rajz a neves barlang- kutatóról. ugyanezen év novemberében megjelenít a -két barlangról írt értekezése „Die .B'aradla- Höhle beli. Aggtelek und die Ledui c a- E iisih öh le bei Sziliit- ze ám Gömörer Comitate Ungarns” címmel. 1857-ben önállóan is kiadták 45 oldalas füzet formájában. Ez máig a Banadla egyik legjobb ismertetése: összefoglalja a- kutatások . addigi eredményét, Schmidl eredeti megfigyeléseivel kiegészítve. Az általános részben be- ipuitatja a környékeit, a terület karsztjelenségeit, ösz- szehasonlíllást tesz külföldi barlangokkal. Megállapítja, hogy hosszúság tekintetében csak iaz amerikai Mammoth- barlang előzi meg a Barad- lált. Bővebben szól a gazdag állatvilágról, vázl-aitosain áttekinti a barlang megismerésiének 'történetét is. Külön fejezetet szentel a meteorológiai viszonyoknak, ebben saját méréséit korábbi adatokkal veti öisisze. A továbbiakban részletes topográfiai leírási következik, melynél Vass Imre 1831-ben megjelent könyvét veszi alapul. Az egyes helyek é,s álakzatok elnevezéseit magyarul és németül közli. A bejárattól való '.távolságot ölekben adja meg. Bemutatja az oldalágiakat is, szám- ezerimt nyolcait. A Szilicei jégbarlangra- viszonylag .keveset, mindössze két és fél oldalt szentel. Végül a függelékben a Baradlia irodalmát veszi számba, nem felsorolásszerűen, hanem kritikai megjegyzésekkel kísérve az egyes bibliográfiai adatokat. Ebből kitűnik, hogy Schmidl alaposan ismerte a barlangról korábban megjelent írásokat. Ko- rabinslkytól Vass Imréig. Schmidl Adolf Baradláról írt munkája korai honismereti irodalmunk kiemelkedő darabja. Mivel az .akkoriban Európa nagy részén használt német nyelven jelenít meg, belőle a külföld iis alaposabban megismerhette bairlanguinikait. A szerzőről és művéről megyénkben, mindeddig nem esett emlékező szó. írásunkkal ezit az adósságot kívántuk leróni. ' H. S. Nincs szükség újabb hivatalokra Hozzászólás Bár családom nem tudott e témában folyó aláírásgyűjtésről és így nincs álnevünk a népszavazást kérő közel 500 fős listán, egyetértünk az abban megfogalmazottakkal. Ésszerűnek és jogszerűnek tartjuk Miskolc- tapolca autonómiája növelésének. lakossági indítványát. A december 18-i lapban megjelenít interjút érvein túl az alábbi, szempontokat is érdemes lenne a döntések meghozatalánál végiggondolni : — Tapolca nemcsak a (tapolcai lakosoké. Az itt állandó lakással rendelkezők számát sokszorosan meghaladó miskolci, Miskolc környéki és távolabb lakó magyar állampolgár, sőt egyre több külföldi veszi igénybe az üdülőhelyet, vagy rendelkezik itt Itelekkel, ingatlannal. A fürdőhely iránt már eddig is meglévő érdeklődéshez képest 'és a lehetséges továbbfejlesztést fi- gyelembevéve Tapolca soha nem kapta meg és nem is kaphatja meg a jövőben sem az .ipari nagyváros, Miskolc helyhatóság! vezetésének megfelelő figyelmét. Ez az állításom nem szemrehányás akar lenni, csupán annak rögzítése, hogy Miskolc város vezetése mindig is és még jó ideig sokkal nagyobb megoldandó gondokkal küzd, minitisem meglévő természeti adottságával, a városkörnyéki idegenforgalmi értékeinek megfelelő felhasználásával kellőképen tudna foglalkozni. Miskolc nem hasonlítható Eger, Sopron, Sárospatak, Tokaj, de még csak Szeged városához sem (és még sorolhatnám tovább a településeket), ahol 'a vendéglátós, a turizmus, miint önálló, jól prosperáló iparág a városi honatyák figyelmének homlokterében áll. Külföldieknek eladni egész Tapolcát és ezzel, „letudni a gondját” —, mint ahogy erről még a közelmúltban is komoly tárgyalások folytak — lehet, hogy az iltt lakók egy részének jó lenne, de a miskolciaknak, :a kispénzű embereknek semmiképpen. Hia tehát a tapolcai lakosság a jelenleginél jobb színvonalom önmaga akar gondoskodni a nagyváros melletti fürdőhely vendéglátási színvonaláról, akkor ezt bizonyára csak üdvözölni és támogatni fogják — jól felfogott közös érdekből — Miskolcon is. — A tapolcai lakosság azonban nemcsak önzetlenül, hanem jogos önvédelemből is cselekszik, amikor a '.törvény lehetőségével élve fontolgatja az önálló önkormányzat létrehozását. Mi úgy tapasztaljuk, hogy iittis miint ahogyan máshol (vagy talán még jobban) elherdálják meglévő értékeinket. Az egyébként szűkös beruházási, felújítási, parképítési, karbantartási pénzkeretek pazarló módon kerülnek felhasználásra. A jó gazda ezekből a ráfordításokból sokkal többre vinné. Az állami vendéglátó vállalatok több százmilliós értékű hatalmas épületkomplexumukkal csak vegetálnak, miközben az idén már az egyetlen cukrászdái kenthelyisé- ge|t sem nyitották ki, Miilli- árdokban mérhető az az állami, szövetkezeti• és magántulajdonú üdülőkben, nyaralókban, hétvégi házakban megtestesülő vagyon, amelyet az ország minden részéről az eltelt években ide- hordtak és amit a megváltozott társadalmi körülmények miatt egyre kevésbé használnak ki. A dolgozói üdültetési támogatások csökkenése, a turizmus visszaesése már 1990-ben jelentősen visszafogta a családi házak nyár! értékesítési lehetőségét is, ami sok 'itt élő családnak 30—40%-o® jövedelem- kiesésit jelentett. E téren a kilátások egyre rosszabbak. Miiközben a megélhetés a lakosság számára, mind nehezebb, iaz itt élők jövede- 'lemkiesése nő, a kiemelt övezetű terület adói, rezsi- költségei meredeken emelkednek. Mind gyengébb Tapolca kulturális, kínálata, megoldatlan a teljeskörű lakossági szolgáltatás és alapellátás, növekszik a környezet- szennyezés, egyre rosszabbá közbiztonság. Már nemcsak víkendházak, üzletek sorozatos feltöréseiről, hanem fényes nappal végrehajtott rablótámadásokról is hallani az évszázadok óta pihenésre, felüdülésre, nyugalomra és a szórakoztatásra berendezkedő kiemelt fürdőhelyen. 'Teljesen jogos tehát az itt élő lakosság reflexe, önvédelmi szervezkedése a további gazdasági, kulturális és társadalmi leromlás ellen. Méltányolni kell, ameddig még megvan és ameddig lehet a tapolcaiak önerőre támaszkodás! készségét. Én őszintén remélem, hogy ezeknek és a még felsorolható sóik egyéb érveknek a figyelembevételével Tapolca mielőbb rátérhet történelmének egy olyan fejlődés! szakaszára, amely például az osztrák üdülő kistelepülések felvirágoztatását is eredményezte. Oravecz Klára tapolcai lakos Visszaáll a bürokratikus tanácsrendszer? A mezőgazdaságban tervezett változtatások legalábbis ezt sejtetik. A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezte a megyei földművelésügyi hivatalok megszervezését. A létrehozandó intézményeik dolga a volt megyei tanácsi mezőgazdasági osztályok munkája lenne, nevezetesen a meliorációval, a borgazdálkodással, halászattal, vadászattal, szakoktatással kapcsolatos teendőik irányítása. A minisztériumban hangsúlyozták, hogy ezen hivatalok létrehozása nem érintené a már működő szakintézményeket, így változatlanul dolgoznának a növény- és talajvédő, az állategészségügyi és élelmiszervizsgáló szolgálatok, valamint a mezőgazdasági intézetek. A központi elképzelések szerint a hivatalok felállítása az első lépés egy korszerű agrárigazgatási intézményrendszer kialakításához. A fejlesztésnél már tekintettel lesznek arra is, hogy az igazgatás nem feltétlenül köthető a megyehatárokhoz, hanem inkább gazdasági térségeikhez. A minisztériumi tervezetet megkapta a Magyar Agrárkamara is amely határozottan tiltakozott az új intézmények felállítása ellen. Mielőtt véleményüket nyilvánosan kifejtették, több fórumon is megvitatták a tervezett intézkedést. Mindenütt arra a következtetésre jutottak, hogy az új hivatalok a bürokrácia bástyáit erősítik, a szakigazgatási intézményék és az önkormányzatok 'közé ékelődve állandó ütközési pontok lesznek a megyékben, hátráltatva ezzel az új gazdálkodási rend kialakulását. Az agrárkamara szákszolgálati kollégiuma elsősorban a már működő szakintézmények markáns feladat-elhatárolását sürgeti. A volt MÉM ugyan .meghirdette az intézményrendszer korszerűsítésének elveit, ám ezekkel ellentétben olyan konkrét szabályokat hozott, amelyek operatív, a MÉiM- ben el nem végezhető munkák tömegével terhelték a szakmai szervezeteket. Az agrárkamarai kollégium javaslata éppen ezért az, hogy abból a — fejlett mezőgazdaságú országokban általánosan alkalmazott — rendező elvbőil induljanak ki, miszerint világosan elkülönül az állami-hatósági és a piac működtetéséhez .szükséges szolgáltatási munka. Az állam feladata ugyanis a jogalkotás, a minősítési, forgalmazási szabályok megfogalmazása, betartatása. A gazdálkodóik érdeke viszont az, hogy önálló, nem a megyei rendszerhez kötődő, pártatlan szakszolgálati intézményeket működtessenek, melyek mindenki számára garantáltan megbízható vizsgálatokat végeznék. Természetesen az államnak és a gazdálkodóknak egyaránt megrendelésre, térítés ellenében dolgoznak, így a feltétlenül szükséges hatósági vizsgálatok is a gazdaságilag- indokolt mértékre korlátozódnak. Az agrárlkamarai álláspont szerint a gazdasági rendszerváltásnak is új intézményei az önkormányzatok. melyeknek partnerei lehetnék a szakmai szövetségek, az érdekvédelmi szervezetek. Együttműködésüket gátolja a bürokratikus irányítási lépcsőik közbeiktatása. A termelőik elsősorban saját önszerveződésükre támaszkodva, a piac által is kezelhető intézményrendszert várnak. Simon Jézusnak két Simon nevű tanítványa volt, egyiket azonban Simon-Péterként emlegeti az egyházi irodalom, mivel Jézus „Petros”-nak, vagyis kősziklának nevezte el, s őt inkább Péter apostolként ismerjük. A másik Simon Szent Lukács szerint a Zelóta Simon. Ebből a zelóta szóból arra lehet következtetni, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza. Legendája szerint Zelóta Simon Judás Tádéval úgy lett vértanú, hogy kettéfűrészelték őket. Ezért ezt a Simont fűrésszel szokták ábrázolni, s a favágók tekintik védőszentjüknek. Ismerünk egy harmadik Simont is, aki a hagyomány szerint Jézus atyjának, a názáreti Józsefnek nagybátyja vagy bátyja volt, s aki a jeruzsálemi gyülekezet püspöke lett. Traianus császár feszíttette keresztre. A Simon név „meghallgatást” jelent, s eredeti héber alakjában Simeonként szerepelt. Az egyháztörténetben az önsanyargatást és remeteséget vállaló, úgynevezett oszlopszentek közül kiemelkedik Oszlopos Simeon, aki harminc évet töltött egy húsz méter magas oszlop tetején. Tulajdonképpen a mai január 5-i Simon nap az oszlopos szent névünnepe. (ha) Kecske-etűd Feledy Gyula rajza Angol klub Moszkvában Tapolca védekezése
