Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-26 / 22. szám

iilllllppltl Életre születtem — kemény, kimért időkre — ten­ni, adni, szeretni, érezni, gyerekeket szülni és szeretni őket. A többi az jön; mint érett gyümölcs a nyárral, hulló levél a zörgő avarral és a leesett hó lépteinkkel. A többi az jön; még ha nehéz idők eltört cserepein járok is — mosolygok, felemelem őket, s mindig találok nekik egy tiszta mezőt, leülünk, végigsimít tekintetük, s arcukon látom: ők jobban szenvednek — A többi az jön még, ha kimért az idő, s ráncok­ká olvad az arc, ha nehezen mozognak az arcok, akkor is. Sípos Anna Ágak és törzsek Magasba törő ágak — alattuk korhadt törzsek: kettétört minden találkozás A szobor Mítosz fénylik Fehér füvek fákra hullptt álomporok élő ecsettel megfestett lidércek belesúgnak a bárányos gyapjasodé ködbe s valahol az élet delén maradnak a mozdulatok Belevacogok a benti félhomályba mély leheletekben ömlik szét a meleg vér áramokban feszülő indulata fehér füvek az élettelen fák megcsillanó ágain s mint örök idők szakadatlan védekezéseit nyújtaná lombtalan elvarázsolt intő karjai alatt. Cles levegővel hasit belém a múlt s belém ásitja a tátongó kietlenséget a jelent súlyoktól remegő magasságok a fagyokban reszkető mélységek között Álltam a ködben mint a jégcsap lubickoló hegyek malomkövek > gurultak gomolyogtok körém tekeredtek s elnémították telkemből feltörő utolsó nyögéseimet. A láthatatlan szobrász alkotott faragni kezdett homlokán megcsillantak hüs nedűként a lecsorgó aranycsöppek ellepték arca minden pórusát s beszívódtak ruhái szövetszálai közé s a rongyokként elrepülő ködfoszlányai alatt egy kőből formált kisgyermek vonulatain csillant meg a kezéből rátapadt aranypor 11 kerek lángokkal szétáramló fénycsikokkal a szakadékok kies reményt vesztett gondolataim előtt. A kalapács mindig erősebben csapódott ütései alatt s a visszhang döbbenéseitől megremegtem mint halálra készült utolsó énekükön tépelődő hattyúk mintha szikrák ereszkedtek volna lefelé a látótér még szűk vonulatain s ezüstbe öltözött boszorkányok léptei nyomán felolvadt volna a dermedő föld s virágcsokorba kötötte izzó sebeimet hogy megtaláljam az aranyban búcsúzó friss gyanta illatában megfogant rügyek nevetései alatt megölelhessem az integető szobrot az édes gyermeket FECSKE CSABA Kerub egy hónap múltán, hogy tükörbe néztem nem ismertem magamra a tükörképben hát én volnék ez a végképp leépült alak: a pergamen színű bőr. a lefittyent ajak?! szemem oly hirtelen-kék lett a szenvedéstől mint az üveg színe a repedésnél eltorzult, bizonytalan képeket láthattál kedvesem, amikor belenéztél! mint kővel sebzett víztükör a partot: összetörve mutattam szomorú arcod míg szorítottad csontos kezemet arra gondoltam: milyen jó veled! egyszer, mikor a lemenő nap haldokolva ritt, észrevettem: már vannak ősz hajszálaid füled mögött megbújva szemérmesen mint hópehely ha hull, hanyatlott kezem sűrűn teleírt homlokodra! s a bőröm bőrödnek halkan susogtcf mindazt, amit a nyelv már képtelen boldog voltam, hogy öledben pihenhet béna félkezem s a kórterem kegyetlen-fehér ketrecében' földerengett a szabadság ege kéken tudtam: kitárul az ajtó, s én kilépek; mintegy bizonyságául a lélek: elnyűhetetlen hitének s nagyot lélegzek: ó életi Elek, hát mégis élek! közben az ősz lassan már télbe fordul az ablak alatt tovasiető lépted csikorduf a deres úton: viszed az elmúlt, s hozod a jövendő napot s én már messziről érzem köd-, Hold-, és1 gyógyszer illatod s míg az infúzió szörcsög a csöndben mint nagyszárnyú lepke mosolyod röpköd fölöttem ké tenyeredbe fogod forró fejemet vajon miféle hírt hoznak-visznek a lüktető erek? megfejthetjük-e a másik rejtjeleid vagy vakok vagyunk, és már a vakító fény sem segít?! elmorzsolsz egy verítékcseppet arcomon nem vagyok hálás, noha tudom jól: tartozom ti Miskolc, 1990, november SZŐKE LAJOS Távolság én: lombkorona te: lombkorona csak az emlékezet átragyogó' fényszálaival érintkezünk Várakat épít a köd romjaikon füstölög a szél fel-felvillannak alagútjaik A Mizontrop összeráncolja szemöldökét vakukként villognak vámpír-fogai Szétporladnak a földrétegek fókusztalanul maradunk a végtelenbery Nyirkos falak — mítosz fénylik a halálban is; Amon szüzek — s a Minotaurusz GYÖRGYEI GÉZA BESZÉLGETÉSE MAGER ÁGNES FESTŐMŰVÉSSZEL — Kedves Ágnes! Szom­bathelyen születtél, 1971- től élsz Miskolcon. Pá­lyád jelentősebb kiállítása­it Miskolcon, Budapesten a Dorottya utcai kiállító­teremben, a Várszínház Galériájában, külföldön Angliában, Németország­ban, Olaszországban ren­dezték. Festészetedben fon­tos helyet foglalnak el a mitológiai, bibliai tárgyú, valamint a zenei és iro­dalmi ihletésű képek. — Igen. Egy bibliai, mi­tológiai, zenei, irodalmi téma parafrázisával újra- fogalmazhatők az „örök­zöld” témák. — Híres a Dante soro­zatod. Számtalan zenei in­díttatású képed is van. Beszélnél ezekről? — Röviden nem lehet ezekről beszélni, hosszan pedig helyszűke miatt, gondolom nem tudok, ösz- szefoglalva: a művészetek szintézisében hiszek. Ezért nyúlok vissza bátran ze­nei, irodalmi elődölkhöz. A költők (közül Ady adta az útravalót: „... ifjú hiteik / örökös urának maradni: / Nem adaitik meg min­denkinek, / Csák aki vé­res, igaz életű.” — Pilinszky, akihez ba­rátság fűzött, neked a tiszta költészetet jelenti? — Igen, szinte indula­toktól mentes, filozófilkus. Ogy beszél mindenről, kezdetről, a végről. — Tudom, hogy lelkes és támogató híve voltál Miskolcon a művészeti gimnázium alapításának. — Én most is megten­nék érte mindent. Az elő­ző „felállás” tisztelet a kivételnek, részben pénz­hiányra hivatkozva, de va­lójában nem ismerte fel, hogy nökünik borsodiaiknaik mi lenne abban a jó, ami­kor hiányzik az infra­struktúra, a lakás stb. Ha­gyományos, akadémikus művésziképzés helyett, szakmájukat .művészi, kor­rekt módon produikáló em­beréket képzett volna. Eb­ben az ipari régióban el­maradott a csomagolás­technika, a réklám, a kéz­művesség. Bizony, a fel­újított belvárosra is „rá­fért” volna egy hasonló szemléletű gondolkodás. Zöld, piros, lila a város, ám a színek nem jélente- nek színességet, hanem egy újabb uniformist. — Tanítasz, rajzszakkö­röket vezetsz. — Szeretek tanítani, mert tanulok én is a ta­nítványoktól, és korrektú­ra közben meg kell fo­galmaznom olyan gondola­tokat, melyék engem is foglalkoztatnak. Sajnos pénz hiányában a műve­lődési házak nem sokáig tudják a szakkörök műkö­dését biztosítani, pedig egyre inkább a kisebb közösségéknek kell sze­mélyiség-formálóvá válni. Felfokozott világunkban felértékelődött a kreativi­tás, a létrehozás öröme. Nagy hibát követnének el az önkormányzatok, ha nem ismernék fel, hogy a kultúra és művelődés te­rületén milyen visszavon­hatatlan mulasztásai vol­tak az elmúlt rendszernek. Minden pénzt az oktatás­ba, művelődésbe kellene fektetni, mert ez lenne az egyetlen befektetés, ami kamatos-kamatostól „visz- szajönne” az országnak. — A múlt év nyarán egy képzőművészeti tábort vezettél Gömörszőlősön. — Sátrakban, füstös há­zaikban laktunk. Ott fes­tettem azokat a népi bal­ladák ihlette, református, kazettás mennyezetek mintájára fatáblára fes­tett, eredeti népi motívu­mok felhasználásával ké­szült képéket, melyékből kiállítást rendezték a fa­luban. Gömörszőllős, ez a kis falu úgy maradt meg bennem és él a mai na­pig, mint az a tiszta, in­tim világ, ahol ember, táj, évszakok, munka kerék egységet alkot. — Harmóniára törek­szel, a külső és belső egy­ség megteremtésére. Lírai szépség sugárzik képeid­ről, mégis nyugtalan ter­mészet vagy. Milyen ter­veid vannak? — Nemcsak a nyugta­lanság, a helyi körülmé­nyek miatt is, egy magán rajzi,skolát szeretnék létre­hozni. Méltó környezetben: könyvtárral, olvasóterem­mé!, társalgóval, hogy olyan központ legyen, ahol jól érzik magúikat a nö­vendékék. Nincs a város­ban, sem a környéken olyan előkészítő, ahol ko­molyan foglalkoznának a főiskolára készülőlékel, pe­dig van rá igény. — A közeljövőben mi­lyen kiállításokra ké­szülsz? — Februárban Hatvan­ban nyílik (kiállításom Sza- lay Lajos grafikusművész­szel közösen, áprilisban Budapesten a Jókai-klub- ban, májusban Miskolcon a Galériában, június vé­gén pedig Szombathelyen, a Bartók szimpóziummal egyidőben, zenei tárgyú képeimből. — Köszönöm a beszél­getést és tartós sikereket kívánok! TOB Szentistvántól - Miskolr Beszélgetés Juhász Józseffel — Miskolci lakásodon beszél­getünk, de ahogy elnézlek, s verseidre gondolok, hallom, hal­lani vélem a tilaji pusztán szá­guldó szeleket, s látni glória­ként fejed körül szentistváni nagyapád hajdani gondjait. És szemedben villanni ia jelent. — Nagyapám gondjait mintha átörököltem volna, ha nem is egészein azokat és úgy, ahogy az övéi voltak, de hasonlóalkat. Én ugyan, a társadalmi rétegződés tekintetében magasabb szintre jutottam, mint ő, aki béres os­tort pattogtato tt a Ti la j-puszit« káptalan birtokain, mégis több, mint száz év múlva, a létért .va­ló küzdelem kísér engem is. És ilyenkor élesen felvetődik a kér­dés: mit haladtunk előre ebben a szerencsétlen országban? Nagyapámnak mennie kellett a pusztákon átszáguldó szelekkel, mert nem viselte el, hogy a tiszttartó ,hozzávágta botját ket­tejük vitája közben. A sértett önérzet visszavágta azt... Az Arany János-i „szelídség”: „Ha egy úri lócsiszárral /Találkoztam s bevert sárral:/ Nem pöröltem —I Félre álltam, letöröltem” — szilaj magyar öntudata .kirobban­totta indulatát. Az elmúlt negy­ven s egynéhány év bőven pro­dukált ilyen, vagy még kegyet­lenebb megalázásokat, mert ha nagyapám elvesztette is állását, de nem kísérte a személyzetis káderlapja, amelyik az ország bármelyik részén utolérte vol­na, hogy a legszerényebb mun­kahelyről is kidobják. Szabadon akart élni. Itt jut eszembe Pe­tőfitől „,A kutyák dalia” és „A farkasok dala”, hogy a kutyába belerúgnak, mégis nyaldossa gazdájának „kegyelmes lábait”, a farkas része pedig „minden nyomor”, mégis azt választja, mert szabad. Visszatérve a jelenhez, alig ju­tottam előbbre gatyás, mezítlá­bas nagyapámnál. Talán most értem utói abban, hogy ma már én is szabadabbnak érzem ma­gam. A többi, elsősorban anyagi gondok elviselése nagyrészt ön­fegyelem dolga. Tudom, hogy közeli történelmünk alakulását két világháború sodorta kataszt­rofális helyzetbe. Népünk re­ménye, szorgalma azonban vi­szonylag normális, kiegyensúlyo­zott életet teremtett magának, amit aztán egy hamis ideológia, párosulva kalandor politikával, szakadék szélére sodort. Ezt a szakadékot kell erőltetett türe­lemmel kikerülnünk. <!( — Az irodalomban való rész­vételedet mikortól számítod? Milyen volt a „betörésed" e ber­kekbe? — Az irodalomban való részvé­telemet húszéves koromtól szá­míthatnám, hisz azóta kisebb- nagyobb megszakításokkal jelen vagyok ott, de a „betörés” — igazi jelentése szerint — soha nem sikerült. Ügy tartották és tartják sokan még ma is, hogy Pesten megjelenni! Ez számít ,hetörés”-nek, beérkezésnek. Ez 1944-ben megtörtént, de a sors­fordulók (1945, 1956) az érvénye­sülés útján, mindig visszavetet­tek. Ahogy Kabdebó Lóránt irodalomtörténész írta rólam, és Gergely Mihály íróbarátom is nyilatkozott erről, ahhoz a nem­zedékhez tartozom, amelyiknek ez a sors jutott. Talán, ha az ideológia szekerére felkapasz­kodtam volna... De erre nem voltam hajlandó. így a sorsfor­dulók esetén nem szorultam kö­pönyegcserére. — Talán Te sem tudod, mivel aligha tartod számon: 1 csupán e lap, az Eszak-Magyarország ha­sábjain }iány versed jelent meg? Hozzávetőlegesen mennyire te­szed számuloat? — Az Észak-Magyarországgal 1956 óta vagyok rendszeresen kapcsolatban. Ez a kapcsolat azonban a főszerkesztők váltásá­val hol gyengült, hol pedig erő­södött. A lap verseimből mint­egy 150—160-at közölt eddig. A sorsfordulók persze itt is közre­játszó t-tiak. — Ha jól tudom, négy verses­köteted jelent meg eddig■ CÁ hány éves korodban az $ Jh az utolsó? Miilyen colt,, , visszhangja? ;— gondolok 11 % olvasói érdeklődésre if' l(,( mint az irodalmi fogadta1 % tehát a kritikákra, ismert*'1 re. y — Első kötetem 1949-bf< éves .koromban jelent utolsó pedig 1989-ben. A*‘ S sói érdeklődés és az ir^ S azaz. ahogy én ezt nevezd $#, „hivatalos” kritika fogai11 jt vegyesnek mondható. A jl is jelentenek ebből valaif második kötetem, a MfS[l fjj tájak 2100 példányban i íj meg, és ez akkor, Í972-bóf Ai vésnek bizonyult. A ham# *1 Két part között 1500 péld^ \ készült, és elfogyott „erőlködés nélkül”, míg 5 gyediik kötet 1000 példán)'5 % nehezebben. , k — A verseken túl f* '<•, föllobbant társadalom, !t szenvedélyed is. Ilyen „fflijj fj ben” ,miket publikáltál? *' yl egyéb prózai munkát? P tj, verseket is fordítottál. : — A társadalomi!#’ ^ mindig fölöttébb érdékelt '%■ nulmányai.m és foglalt# is erre a területre vitt. Ne ^ hízelgésnek, de műkor Ijj Szentistvánról írt szociogiy í ] olvastam, 19(i5-ben, remek1 sód ráébresztett arra, hoí *j • lyen szép dolgokat lehet $ \ műfajban is teremteni. •' aztán közel húsz év múl'15 ü|| tófalumban töltöttem a n)^ '! származott az ötlet, hoü', összehasonlító tanulmányt \ sj Szentistván különös népé5' || matyóság egyik hating ^ gazdasági-társadalmi vi# y t ról. Igj- pattant ki a \ L amelyik társadalomkutató ' j»' vedélyem fellobbantot#y megszületett a Nyújtott 5^ című szociográfiám. ^' Írtam a fölsoroltakon 1# v1 beszéléseket, pubfieisz#5* \, kritikát. Szívesen foglak fordításokkal is. Kortárs ‘ l| ^ és német költők verseit * 1 tem át magyar nyelvre t ^ (éve mindig nagy ' csoiJJ (| néztem föl a megyei rtf; városunk szülötte, Szabó ^ is111 műfordítói nagyságára. L — Talán nem tévedek, f( jj, vélem, hogy a festő JiiW-' # zsefet Te magad is azonosf H re emeled a .költő .JtihP fc® z séf fel. Tőled tudom, n# tó ban többet festei, mint i,.1. Tréfálkozva ezért szokM$. r< kor „Kiskassák”-nak ^ Bizonyára érdekelné az 11 ' | ® ha ebbéli munkásságodról \ 1 tenél szót. ^ — A költészet, nekem 51| * erejénél fogva, és épr V' anyanyelv legközvetlenebb (® béri kapcsolata által, szí?0; t} lelősséget jelent. Ezért ! küzdelmet is a mindem# lt.v hiteles kifejezésére. A K ,Q' viszont, izgalmas gyönyör ^11 oázist nyújt a félelmes jjjj tr. napokból való menekö“ g;® ha belefáradtam a pofit#, ^ költészet párharcába. A ' ^ finoman észrevette e kfl W*. get, s kérdésként vetet1'’, 5 hogy miért komor és sötf: n i hász József költészete, é‘ ,9 derűs, optimista viszont 5 i,15 tészete. Válaszolok: azért’).®! ha megrettentem az által5; íj® ' mondottak esetleges kö'1 ^ menyeitől, akkor fölold0 j. n futottam a tenmészet isten1, galtnához, s vittem bátoir j| uz ecsetet magammal... , kc — Obiigát 'kérdés az ' i ^ interjúk végén: mindkét 51 ® vonalon mik a terveid fi ■ '■ A — A véletlen úgy hoztf1' # az utóbbi négy hónapban1 önálló kiállításom volt* I, « visszhangja felerősítette N !<#' u képalkotás vágyát, és ezt lévő életemben inkább 0 t, ® szetben. szeretném kiéin', r ez hálásabbnak tűnik, y 1 í költészet. Sajnálom, ho?' jt csak most ébredtem rá. ,, \ ®: — Köszönöm a beszélf >s f fl mivészetek szintézisében hiszek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents