Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1990. november 3., szombat

Szomszédolás

Mariazell

Mariazelli fotók akadtak a kezembe a minap. Gondoltam, érdemes lenne „szom- szédolni” most ide, Európa egyik legnépszerűbb búcsújáróhelyére. A legenda szerint 1157-ben egy Olker nevű szerzetes indult útnaik a hegyek közé, mert elhatározta magában, hogy új remetelakot épít. Vitt magával egy csodatévő M ária-szobrot. Híre ment a dolognak, jutott egyre messzebb, egészen I. Henriik morva őrgrófhoz, aki elhatározta, hogy ha súlyos betegségéből felépül, kápolnát állíttat a szobornak. Ez 1200 körül meg is történt. Ám a mai nagy, és gazdag templomot Nagy Lajos magyar király építette 1378-ban a törökök felett vívott győzelemért, hálából.

Ami viszont nem szerepel az útikönyvben: Mindszenty József bíboros szintén a Nagy Lajos király által építtetett mariazelli bazilikában talált ideiglenes nyughelyre. S éppen ma 34 éve hangzott el a bíboros sok vihart kavart beszéde. Egy gondolatsort idéznék osak belőle: „Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztálynélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni.”

Mindszenty József szerencsére ma már nem a „nép r ellensége”. Sőt. Folyamatban van boldoggá, és szentté avatása. De tálán még ennél is fontosabb, hogy 1991. május 4-én az elhunyt bíboros földi maradványai hazakerülnek Mariazellből az esztergomi bazilikában végre örök békét találnak.

(dobos)

Könyvek

A magyarországi görög katolikusok története

Nemcsak a szakemberek, hanem mindenki, aki tárgyilagosan szeretne megismerkedni hazánk múltjával. haszonnal forgathatja dr. Pirigyi István teológiai tanár, egyháztörténésznek A magyarországi görög katolikusok története című könyvét. A szerző egyik korábbi munkájában már feldolgozta a magyar görög katolikusság történetét, most. ebben az új könyvében a nemzetiségi görög katolikusok történetét is bemutatja. éspedig az egyes korok

politikai történetébe ágyazva. Ami talán a legmeglepőbb e könyvben, megtudhatjuk, hogy míg külföldön a magyarságot a nemzetiségek elnyomásával vádolták. a valóságban a nemzetiségi görög katolikusok, a románok. a ruszinok, a szlovákok, a délszlávok hazánkban szabadon fejlődhettek, gyakorolhatták hitüket. A magyar királyok és a római pápák hét egyházmegyét állítottak fel számukra, a magyar királyoktól hatalmas birtokokat kaptak, amiknek jövedelméből számos kulturális intézményt állíthattak és tarthattak fenn. Ugyanakkor a magyar görög katolikusok saját hazájukban — Európában egyedülálló módon — emberfeletti küzdelmet folytattak, hogy a nemzetiségi egyházi szervezetek keretei között is magyarok maradhassanak. Míg a bécsi udvar közbenjárására Róma a nemzetiségek számára hét egyházmegyét állított fel. addig a magyar görög katolikusoknak több. mint egy fél évszázadon át kellett küzdeniük azért, hogy saját hazájukban, saját egyházi szervezetük legyen.

Ez a hatalmas forrásanyagra támaszkodó könyv is bizonyítja: a történelem szálai mennyire összefonódnak, és hogy a múlt ismerete nélkül érthetetlen a jelen.

Dr. Szamosújvári Sándor

Holdárnyék suhant át a Földön

• EZER KILOMÉTEREK EGY NAPFOGYATKOZÁSÉRT

• SÖTÉTKÉK LETT AZ ÉG

• ÁMULTUNK A GYÉMÁNTGYŰRŰ LÁTTÁN

Az idei nyáron amatőr csillagászok százai, vagy talán ezrei indultak útnak — a szaksajtó és a finn lapok cikkei nyomán —, hogy egy finnországi hajnalon megfigyelhessenek egy teljes nap- fogyatkozást. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, a magyarországi expedíciók közül a miskolci volt a legszerencsésebb, ők láthatták a legtöbbet a szinte minden évben megismétlődő, nálunk azonban ritkán megcsodálható égi jelenségből. Az Uránia csillagvizsgáló Szigma Klubjának hat tagja (Soltész Andrea, Ferenci Zita, Veres Tibor, Papp István, Kereszty Zsolt és Igaz Antal) mintegy két évvel ezelőtt kezdte szövögetni az utazás terveit.

— Először 1988-ban olvastam a napfogyatkozásról, de egy évig csak dédelgettük az utazás gondolatát. Tavaly azonban már komolyan nekifogtunk a szervezésnek — kezdte Papp István a gondolat „atyja” a beszámolót a Dorottya utcai kupola alatt. — Kellett is ez az idő, hiszen akkor öten még diákok voltunk, tehát nem álltunk túl jól anyagilag, s mindent nekünk kellett fizetni.

—A Finnországban eltöltött tíz nap valószínűleg rengeteg élményt nyújtott, de mi maradjunk most a nap- fogyatkozásnál, hiszen mégiscsak ez volt utazásotok fő célja.

— A másfél órás jelenségből mindössze másfél perc volt maga a teljes napfogyatkozás — mondja Papp István —, de az egész különleges, eddig át nem élt hatással volt ránk. Előtte sokáig kutattunk megfelelő

figyelőhely után, míg megtaláltuk a ristiinait. Este még tiszta volt az ég, hajnalra viszont hatalmas felhők ie- lentek meg, s elég alacsonyan voltak ahhoz, hogy a közvetlenül napfelkelte után látható ’ napfogyatkozást teljesen élvezhetetlenné tegyék. Ez történt Joensonban, ahol húszezer ember gyűlt össze, mert ez ígérkezett a legjobb megfigyelőhelynek, s végül nem láttak semmit. Mi jóval szerencsésebbek voltunk. Az égbolt egyébként is különleges volt számunkra, hiszen a fehér éjszakák i; •, att egyetlen csillagot sem láttunk egész idő alatt. Azután jött ez a rendhagyó napfelkelte.

A napfogyatkozásnak is vannak fázisai, s főleg a vége felé szinte felfoghatatlanul gyorsan változik minden. Tudni kell, ilyenkor a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, így „tűnik el” az égitest. Az egész úgy indul, mint egy részleges napfogyatkozás, aztán egyszer csak nem marad semmi más a Napból, csak egy fénylő karima, ami apró pöttyökre bomlik, s végül ezek is eltűnnek, csak egyetlen pont marad, ami lézernyalábként villan elő a környező sötétből. Ezt nevezik gyémánt- gyűrűnek. A Nap körül sötétkék lesz az ég, s alig érzékelhetően — mi is inkább csak sejtettük, mint láttuk — a Holdámyék is átsuhan a földön. Az egész július 22-e hajnalán, ottani idő szerint 4 óra 52 perc 48 másodperc és 4 óra 54 perc 17 másodperc között, tehát 89 másodpercig tartott, a mi mérésünk szerint. Azután hamar kivilágosodott. Természetesen a jelenség kezdetének, s végének időpontját minden helyen másképp mérték, s ez ' az észlelések lényege, hiszen összevethetik a különböző eredményeket, s így pontos képet alakíthatnak ki a nap- fogyatkozásról.

— A ti méréseredményeitek hová kerülnek?

— Észleléseinket elküldjük majd az amatőr csillagászok lapjába, régi és'frissen szerzett ismerőseink is várják beszámolónkat, s a finnországi amatőr csillagászat központjába, az Ursába is eljuttathatnánk észleléseinket.

Velük egyébként is szorosabbra fűzhetnénk kapcsolatunkat, de ehhez még hiányzik az itthoni alap. Az Ursa ugyanis csodálatos felszereléssel rendelkezik, s az ott dolgozók nem hivatásosak, de profik. Ha végre itt Miskolcon is felépülhetne a planetárium, jó lenne működésük lényegéből legalább az elveket átvenni.

— Azon túl, hogy örök élmény, változtatott-e valamit ez a napfogyatkozás az, életetekben ? Természetesen a szakmai oldalra gondolok.

— Ö, igen, felkeltette az „étvágyunkat”! Csodálatos látvány volt, de csak ízelítő abból, amit egy olyan nap- fogyatkozáskor látnánk, mikor nem a horizont alján, hanem már magasan jár a Nap. így már nagyon várjuk az 1999-es napfogyatkozást, mert a 91-es mexikóira úgysem juthatunk el. Egy évvel az ezredforduló előtt viszont itthon is megfigyelhetjük majd, augusztus 11-e delén ezt a jelenséget. Ezen a területen egyébként még sohasem volt délben napfogyatkozás. Reméljük, akkorra már nem az egyre rosszabb állapotba kerülő mostani csillagvizsgáló, hanem a ma még csak álmainkban létező miskolci planetárium lesz az észlelések központja.

(csörnök)

Hiteles-e a kozmikus hazugság?

Nemere István legutóbbi könyvének — Gagarin = Kozmikus hazugság? első mondata: „1961. április 12-én állítólag fellőtték a világűrbe Gagarint.” Az „állítólag” dőlt betűs szedése mindenképpen jelzi, hogy a szerző nem ért egyet a történelem sajátos korszakolásával, nevezetesen azzal, hogy az űr meghódítása Gagarin repülésével kezdődött. Merthogy nem is járt ott.

Nemere több mint száz oldalon írta le érveit.

— Milyen volt a könyv fogadtatása?

— Vegyes. Azt hittük, hogy ez olyan szenzáció lesz, amire fölfigyel a sajtó. Eleinte ez is történt, aztán a fellángolás alábbhagyott. A könyv megjelenésének másnapján a Tv interjút készített velem, de osak egy hónap múlva adták le. A Rádió is fölrendelt vidékről, majd közölték, mégsem leszek adásban.

— Nem gondolja, hogy mindebben éppen a hitelesség kritikáját kell látni? Netán lenyomozták közben az ön állításait.

— Ha ezt le lehetne nyomozni, én sem írtam volna a könyvet.

— ön például milyen forrásokból merített? És ez azért is érdekel, mert nyilván másokban is fölmerült, hogy miért nem lepte meg a világot ezzel a témával egy amerikai, esetleg szovjet író?

— Én 18 éve foglalkozom a témával, de korábban nem lehetett publikálni. Mégis azt kell mondanom, hogy szó sincs valamiféle titkos forrásról. Hiszen még a Szovjetunióból is segítették könyvekkel. A lényeg, hogy éveken át gyűjtöttem a részanyagokat és ebből vezettem le a következtetést. 1971-ben már írtam róla, az anyag azonban elveszett, elkobozták. Az utóbbi években ismét módszeresen kutattam.

— Mit gondol, az amerikaiak miért nem vállalkoztak erre a feladatra; azok, akiknek politikai érdeke is lehetett volna az ön által hazugságnak tartott űrrepülés leleplezése?

— Az a gyanúm, — tehát nem állítom, hogy így is van —, hogy ez akkora hazugság, csalás volt, hogy egy nyugati ember fejében meg sem fordul ennek a lehetősége. Ezért aztán nem is gyűjtötték az erre vonatkozó anyagot. Aki keleten élt, az jobban odafigyelt az ideológia szolgálatában álló kis és nagy csalásokra.

— Űrkutatók szerint az amerikaiak rajta voltak Gagarin repülésén, tehát figyelték.

— Nem volt olyan technika, mint most és az is tény, hogy az adott nap előtt is hallgattak beszélgetéseket, melyek sikertelen kísérletekből is származhattak.

— Powers, a kémpilóta leírta, hogy milyen technikával dolgoztak, és hogy mindent tudták a szovjet rakéta-kísérletekről.

— De éppen Powers repülése bizonyítja, hogy oda kellett menniök a pontos információért.

— Tud-e a könyv amerikai visszhangjáról?

— Nem, de most fordítják angolra és akkor már vélemények is lesznek.

— És a szovjet fogadtatásról?

— Néma csend. A magyar lapokban bukkantam két hírre. Eszerint felhívtak szovjet űrhajósokat, akik úgy nyilatkoztak, hogy ők erről az ügyről nem hallottak semmit. Aztán az Ogonyokbam is megjelent egy cikk, amely közvetve engem igazol: olyan kísérletéket végezték, amelyekkel a résztvevők életét kockáztatták. Az egyik kutató elmondta például, hogy amikor az amerikaiak bejelentették a páros űrrepülés tervét, erre a szovjetek azomal három emberrel kísérleteztek. Belezsúfolták őket abba az űrhajóba, amelybe kettő is nehezen fért el.

— Tehát közvetlenül nem cáfolták az ön állítását?

— Nem. Kubászov azonban azt nyilatkozta, hogy kételkedik az értelmi képességemben. De érdekes módon az ő érve is az volt, hogy nem hallott ilyesmiről. Azt állította, hogy ő ott volt az irányítóteremben, amikor Gagarin repült. Utánanéztem az életrajzánák és ebből kitűnik, hogy 1958-tói egy tervezőintézetben dolgozott és osák 1965 körül lett űrhajós. Nem valószínű, hogy civilként ott ülhetett volna a teremben. Egyébként a könyv végén meg is jegyeztem, "hogy sokan tagadni fogják, amit mondók, de ebben a veszett tagadásban talán új adatok is felbukkannak. Nos, most már új dolgokról is beszámolhatok, azokról, melyéket ez a könyv hozott felszínre.

K. E.

Nemere István

r

...Es ami azóta történt

1990. augusztus 29-én történt az emlékezetes sajtótájékoztató, amelyen bemutattuk Gagarin=kozmikus hazugság? című kis dokumentumkötetemet. A könyv végén nem prófétai előrelátással, csupán a reális helyzet ismeretében a következőket írtam: „E könyv számos állítását fogják a Szovjetunióban és talán nem csak ott tagadni.../.../ Tagadni körömszakadtáig és remélhetőleg összezavarodva, akaratlanul is újabb adatokat szolgáltatva”. Remélhetem, hogy hetek és hónapok múltával megszólalnak azok is, akiknek vannak valamelyes bizonyítékaik tételem igazolására. Emlékeztetőül: azt állítottam, hogy Jurij Alekszeje- vics Gagarin soha nem járt az űrben, más szovjet űrhajósok, vagy űrhajós repült 1961. április 12. előtt, ám mivel az igazi első (?) kudarcot vallott, Gagarinnak kellett eljátszania a sikeres űrhajós, „a világűr meghódítója” szerepét.

Alig néhány héttel a könyv megjelenése után, olyan adatok birtokába jutottam, amelyek megerősítik feltételezésemet: Gagarin előtt mások is repültek, de sikertelenül. Értesültem például, hogy 1961-ben, pontosabban azon év március 25-én — több

mint két héttel Gagarin állítólagos repülése előtt — az ún. szocialista országok napilap-szerkesztőségeiben „éles” készültséget rendeltek el, az újságírók késő estig haptákban vártak, merthogy az előzetes értesítés szerint „Moszkvából űresemény híre várható”. Feltehetően, ekkor járt szerencsétlenül a könyvemben is említett Bondarenko űrhajós.

Különböző forrásokból legalább hat olyan űrhajós nevét tudtam meg, akik a hírek szerint Gagarin előtt jártak az űrben. Egyik sem szerepel a szovjet űrhajósok hivatalos jegyzékében. Mintha sohasem léteztek volna. Igen, mert a hivatalos álláspont még ma is az, hogy „Gagarin előtt nem járt

szovjet űrhajós a kozmoszban”.

Mint könyvemben írtam, a valós helyzet fordított: előtte és utána többen megfordultak ott, csak éppen Gagarin nem repült el soha a kozmoszba. A szovjet szervek néhány évvel a repülés után készítettek egy filmet Gagarin űrrepüléséről. Igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy ez igazi dokumentum, amely valóban a repülés előtt, alatt és közvetlenül utána készült. A filmen azonban még laikusok is felismerhetik a megrendezett- séget, és amint azt a magyar televízió nézőinek szeptemberben bemutattam: a készítők még e filmben is kardinális hibákat követtek el. (Már önmagában ez is bizonyíték lehet arra, hogy Gagarin nem repült — ha repült volna, nem kellene ilyen gyermeteg módon, görcsösen győzködni a világ közvéleményét állítólagos útátjárói.)

Számomra roppant érdekes és jellemző volt, amikor megtudtam, hogy 1961. április 13-án, vagyis a „repülést” követő napon Budapesten két Népszabadságot nyomtattak. Az egyiket a hajnali órákban el is kezdték árusítani, majd körülbelül 20 perccel később visszavonták az árusoktól és már megváltoztatott, más újságot terjesztettek tovább ugyanazzal a dátummal. A két lap 6. oldala viszont teljes mértékben különbözik. A második — a kormány akkor gyakorolt hazugságpolitikájának értelmében „jó”, vagy „helyes” — példányokban ezen az oldalon egy teljesen közömbös cikk van arról, hogyan szervezik az űrrepüléseket, hogyan készítik -fel a kozmonautákat, stb. De mi volt az a cikk, amely miatt visszavonták és zúzdába küldték az első változatot? Itt, a hatodik oldalon egy terjedelmes beszámoló olvasható arról, hogyan reagált a világ Gagarin repülésének hírére. Nem a szöveg, hanem a két mellékelt fénykép egyike okozta a botrányt. Ezen ugyanis a brit kommunista párt napilapja, a Daily Worker címoldala látható. Egy űrhajós fotója (az arc kivehetetlen, ilyen kicsiny méretekben, de aligha Gagarint ábrázolja), és tisztán olvasható az angol nyelvű főcím: „The First Man in Space” — „Az első ember a világűrben” — ám az alcímben így folytatódik: „Back alive — but suffering from effects of his flight." Ezt pedig így fordíthatjuk: „Visszajött élve — de megszenvedett a repülés hatásaitól”. Ez nyilván nem Gaga- rinról szólt. A budapesti illetékes propagandafőnökök .túl későn vették észre, hogy „rossz” fotót helyeztek el a párt akkoriban orákulumnak tartott lapjában. Az én számomra ez is bizonyítja, hogy

1. valami nem volt rendben „repülésével” kapcsolatban;

2. a Nyugat sem hitte el azonnal a kolosszális, mondhatni „kozmikus” Gagarin- csalást.

1990 szeptemberében maga a szovjet sajtó szolgáltatott újabb adatokat (pl. az Ogo- nyok egy cikke) arra vonatkozóan, hogy évtizedeken át az egész szovjet „űrkutatás" teljes mértékben a politikusoknak és az ideológiai propagandának volt alárendelve. Érje számtalan példát hok fel a végre megnyilatkozó egyik felelős űrkutatási vezető is...

Folytatom a bizonyítékok gyűjtését. Továbbra is az a meggyőződésem — és aZ újabb adatok csak megerősítenek ebben — hogy Gagarin sohasem repült, ő maga és „teljesítménye” csupán csak ideológiai célokat szolgált és nélkülözött minden valóságos alapot. Ezek az új adalékok nekem, mint a Gagarin** kozmikus hazugság? c. könyv szerzőjének bizonyos elégtételt szolgáltat. Ugyanakkor szomorú is vagyok, hiszen aZ emberiség nagy kalandja,^ a Kozmosz meghódítása, az űr- korszak egy gigantikus, politikai indíttatású hazugsággá1 kezdődött.