Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-03 / 258. szám
1990. november 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Kohászati konjunktúra után jön a krach? Mit számítanak a kilométerek? Ha sovány és talpalatnyi a föld, lett légyen az bárhol, a rajta élő, belőle élő ember szegény itt és amott is. Egy borsodi népművelő néhány évvel ezelőtt tanulmányúton járt Hollandiában, hogy az aprófalvas területek közművelődéséről gyűjtsön Itthon is hasznosítható tapasztalatokat. Hazatérte után ,azt mesélte, hogy Drente megyében ú^v érezte magát mint a Csereháton. Csak egy kicsit jobban, mert akkor ott már valami elkezdődött, jó irányban látszott mozdulni az élet. Szaladozott fűhöz-fá- hoz, hogy delegáljon Borsod- Abaúj-Zemplén mezőgazdászokat, Idegenforgalmi szakembereket, építészeket As- senbe ('megyeszékhely), hiszen o'tt szívesen elmondanák mit. lehet tenni az elmaradott térségekért. Nemes igyekezete hiábavaló volt: mindenki az üres zsebére és a másikra mutogatott. Hogy Akaii j, a Cserehát pusztul? Legföljebb megis'iratju'k! Időközben — alulról építkezve, önszerveződéses alapon, kiváló menedzsereket ■találva — megalakult a Cserehá'ti Településszövetség. Azóta meg is izmosodott és tekintélyt szerzett, bizonyos tekintetben országos példaértékűvé vált. A népművelőnek, történetesen Szabolcs Andrásnak, a megyéi Köz- művelődési Módszertani Központ igazgatójának immár van kihez fordulnia. (A módszertani központ egyébként már régebben bekapcsolódott a csereháti mentésbe, ők képezték ki a falugondnokokat.) És októberben megjárta Drente megyét az a delegáció, amelyet Szabolcs András egykor nem 'tudott ösz- szeverbuválnii. Tagjai: a településszövetség ügyvezétő elnöke, építész, állattenyésztő, állatorvos, agrárszakember, magánvállalkozó... Tagja volt Kocsán Lajosné Marót Éva építészmérnök, településtervező is, a Bor- sodterv műteremvezetője. A Borsodtervről tudni kell, hogy a kezdetektől menedzseli a településszövetséget, Marót Éváról pedig azt kell tudni| hogy a szövetség egyik legaktívabb intézőbizottsági tagja, aki nemcsak a szakértelmét, hanem a kisfalvak iránti privát vonzalmát is latba veti a Csere- hátért. Tőle tudom, hogy a Dunántúl nagyságú, ám hazánk lakosságának másfélszeresét eltartó Hollandia ’legszegényebb megyéje Drente. A középkorban tőzegbányászok telepedtek le e vidéken, leszármazottaik élnek ott ma is. A földjük, bár síkon, .alföldön van, nagyon sovány, ritka termény kedveli azt a talajt. A lakosok roppant racionálisak. Lakóházaikat egybe építik az istállókkal, mert lovaikat, szarvasmarháikat igen szeretik, a legnagyobb gonddal óvják, ápolják. Pedánsak, a parányi házak ragyognak a tisztaságtól. Kerítés nem kell, hiszen anélkül nagyobb a tér. Adnak hálát az Istennek, hogy jó helyen születtek, vékonyka téglafalat kell csak húzniuk, házuk egyik-egyik fele szimpla üveg, látszik rajta a kert, a mező ... Így pedig .nem szükséges negyven négyzetméternél sokkal többet laknia a — többnyire kétgyermekes — családnak, hisz’ a lakótér kerttel bővül. Ajtózár, kulcs nincs, a mezőgazdasági gépek éppen ott parkolnak, ahol befejezték a munkát, mert nincs ellenség, nincs tolvaj, betörő és egyéb aljanép. Tudod, az .én magyar és építészeti szememmel csodákat láttam Hollandiában, mondja Mairót Éva. Képesek voltak megőrizni középkori építészetüket, a középkori életformájukat akként, hogy korszerűek legyenek, korszerűen éljenek. De: éppen ti mondjátok, hogy Drente tiszta Oserehát, érvelek. Cserehát, hát persze, hogy az, kísérteties a hasonlat, tizenöt-húsz évvel valóban a mi Cserehátunk volt. Elvándoroltak a lakók, mert nem volt munkájuk, dőltek össze azok a gyönyörű, középkori stílusú házaik, körzetesítet- ték az iskolákat, nem volt időnként kenyér a boltokban, inem jött pap a haldoklóhoz, egyszóval magukra voltak hagyva, ugyanúgy, mint a mieink. A drentei településszövetség megalakulásának időpontja nem egészen pontosítható, hiszen ott is vannak hercehurcák, de úgy 15—20 évre tehető. Mint Marót Éva elmondja, ez a csoportosulás amolyan lökhárító Hollandiában, ahol ligen sok a tej, de mégsem . fenékig tejföl az élet. Vallják, hogy igenis szükiség van a központi tervezésre, legyen az társadalmi, avagy gazdasági. Az Európai Gazdasági Közösség például szigorúan megszabja, hogy egy gazda hány tehenet tartson, mert ha esetleg többet tart, akkor túltermelési válság alakul ki és éz az állapot senkinek sem kell. A kormány hagyatkozik Drentében a hagyományokra. Mivel itt csak a krumpli terem jól, ne vessenek mást a gazdák, csak ezt a gumót, amely különben is, szalmatakaró alatt, a szántóföldön kiteleltethe- tő. A sárgarépát, a karfiolt, a tulipánt a parányi ország más szegletében nevelik, ott, ahol ideálisabb ehhez a környezet. Tejből, marhahúsból és burgonyából tehát importőr lett Drente megye — faggatom Marót 'Évát. Legalább annyit kap, mint amennyit ad, nem is itt van ,a helyzet kulcsa. Ilnlkább ott — magyarázza —, hogy vissza tudita csalogatni egyrészt az elvándorló fiatal óikat, másrészt idegeneket telepített le az elnéptelenedő falvakban. Voltam olyan faluban, mutattak .nekem olyan épületet, ahol egy elhagyott istállóból hát lakást alakítottak iki, és ezeket odaadták olyan ifjú házasoknak, akik másutt nem jutották lakáshoz. Jó, jó, .mi is tudnánk .lakásokat adni ia Csereháton fiatal pároknak, de hol vannak azok a fiatal párok, akik eljönnek ide, csupáncsak azért, hogy fedél legyen a fejük fölött — érvelek. Miiből élnék meg szegények? Abból, mondja az építész, hogy talán egy másik istállóból kialakítanak egy panziót. Mi egy öitszáz lelkes faluban, Elpben szálltunk meg, és rajtunk kívül még volt egy másik csoport is. Kiváló körülmények között lakhattunk. Senkit nem zavart, hogy szemben velünk éppen trágyát rakodott a portáján egy parasztember. Minden faluban van panzió és jönnek-jönnék a vendégek, hazaiak, külföldiek, hivatalosak és turistáik. Persze volt meleg vizünk, fűtésünk, főztek nekünk. Kérdelek, szép .az a németalföldi megye? A mi Cse- reháitunk sokkal szebb, válaszolja habozás nélkül, itt dombok vannak, hegyek, ott pedig csak most telepítenek» erdőségeket, most ültetnek olyan gyümölcsfákat, melyek meg tudnak élni. És mégis, megkeresi őket Európa, mert roman t ikusma k, falu s iasnak találja, szépnek. A telepítéseikre egyébként szép kölcsönöket kap a farmer, igen kedvező feltételek mellett. Mondd, mit tanultál Hollandiában és mit tanulhatnak tőlünk az asseniek, ha eljönnek a tavasszal? Minden delegátus tanult valamit a maga szakmájára nézve, globálisan sokat. Én az építészeti hagyományok őrzésébe kapaszkodom bele annyi más mellett. .De így van ezzel mindenki; megtöltötte a tarsolyát szakmailag, de maradt egy rekesz az egyéb információknak is. Azt hiszem, egyöntetű a delegáció véleménye : ilyennék szeretnénk látni a Cserehátot pár év múlva. Hogy a hollandok mit tanulhatnak tőlünk? Nos, nagy az érdeklődés a mi ön- kormányzataink iránt. Adja Isten, hogy tudjunk mutatni valamit. Valami jót. Lévay Györgyi (A Csereháti Településszövetség alapító tagja.) ' (Folytatás az 1. oldalról) És miindezék mellett ott a késhegyen való egyensúlyozás. Ami már maga művészet ... A likviditási gond. A Dimagnak tartoznak 3,5 milliárddal, a Dimag is tartozik legalább ugyanennyivel. A jószerivel fizetésképtelenné vált belföldi piac. Manapság aki élni, megélni, talpon maradni akar, az külföldön keresi boldogulását, az külföldön értékesíti termékeit. És a hazai piac előbb-utóbb összeomlik. Beláthatatlan következményeket hagyva maga mögött.... — Termékeinknek 50 százalékát már exportáljuk, és jövőre a kiviteli aránynak mindenféleképpen él kell érni a 60—70 százalékot, és még akkor is csak azt mondhatjuk, magunknál leszünk. Annyit kasszírozhatunk az exportért, amennyit kifizetünk az ércért, a kokszért, az energiáért — így az elnök-vezérigazgató, s még hozzáteszi: — Űj pia- cök után is kell néznünk, hiszen a Közös Piac országai kontingenseket határozták meg árúinknak. Skandinávia, a Közel- és Távol- Kelet. Észaik-Afriika országai felé kacsingatunk, és persze szóba jöhet a Szovjetunió is. mint egy hatalmas felvevőtérség. sokán, sokszor elmondták: míg mi igyekszünk kifelé a szovjet piacról, a Nyugat igyekszik befelé. Kiépített hadállásainkat adjuk fel. Egy rossz kormányzati felfogás miatt... * A világpiaci megmérettetésre tehát — így ad hoc módon — nincsenek felkészülve a kohászatnál (sem). Bár javult a minőség, a műszaki-gazdasági paraméterek, ezt azonban csak KGST-i riport, nyugati export szinten lehetne kiválónak minősíteni. De a KGST összeomlott, ami eddig rubelért jött, azt januártól csak dollárért kapjuk. Itt és most újólag bebizonyosodott: nem az a helyes, ha előbb kijelentünk valamit és utána gondolkodunk. Jelen esetben: január 1-től márpedig dollárelszámolásra térünk át, szembenézünk a világpiaci kihívásokkal, s utána jön a dilemma: hogyan valósítsuk ezt meg? Nemhogy a vállalatok, a .kormány se igen tudja ezt. Még két hónap az évből. És utána: kraoh ? ... Csak úgy mellesleg: a nálunk sokkal fejlettebb gazdasági potenciállal rendelkező finnek a Szovjetunióval való kereskedelemben hároméves átmeneti időszakban állapodtak meg, kidolgoztak minden részletet, s csak utána tértek át a dollárelszámolásra. Az viszont már egyáltalán nem mellékes — főleg nem az önkormányzatnak: —: mi lesz akkor, ha a Dimag a Digép sorsára jut. Igaz, az itt dolgozók majd felét már függetlenítették a kohászattól, a szigorúan vett metallurgiai fázisoktól, de akkor is több ezer ember sorsa forog kockán ... — Mi, egyelőre tesszük dolgunkat — magyarázza Tolnay Lajos. — Terveket dolgozunk ki, és terveket vetünk el, mindenféle helyzetre felkészülve számításokat végzünk, de minduntalan oda lukadunk ki: egyedül nem megy. Elsődleges feladatnak látszik: még több külföldi működő tökét bevonni gazdálkodásunkba. Vegyes vállalataink jól prosperálnak, és egy 60—70 százalékos export reményében külföldi partnereink hajlandónak mutatkoznak beszállni működésünkbe ... Végezetül azonban azt 'kell tisztázni: hová tart a magyar ipar ... ? Valamint azt: ha a magyar állam majdan ki akar vonulni a gazdaságból, akkor a jelenlegi kilátástalan helyzetben nem kellene segítő szerepet vállalnia ... ? * Lehet, az alagút végén látszó fény mégiscsak a szembejövő vonat... ? Illésy Sándor Nemcsak észrevételeket, javaslatokat, bíráló és segítő leveleket kap szerkesztőségünk, de panaszokat is. Olvasóink joggal várják el. hogy segítsük, tájékoztassuk az élet zegzugos útjain az elkeseredetteket, a rosszuljártakat, a rászedetteket, ha sokszor csak azért is, hogy legalább mások meg ne járják, okuljanak belőle. Most egy olyan panaszos levél nyomán indultunk el, ami bizonyára nemcsak idegeneknek, de az érintetteknek is okulásul szolgál. Sok aláírással kaptunk egy három gépelt oldalas levelet, amit Tárcáiról küldtek azok az elkeseredett hagymatermesztők, akik (az ötvenkilenc parcellatulajdonosból néhányan) úgy érezték, hogy rászedték, becsapták őket. „Ez évben a Tarcali Tokaj-hegyaljai Mgtsz-től hagymaföldet béreltünk. A bérleti szerződések május 18-án keltek, de nem tartalmazzák (mint általában a szerződések, melyek két fél között köttetnek) a bérbeadás anyagi vonzatút, az értékesítés kötelező vagy lehetséges módozatait, művelési költséget stb. 1990. június 26-án, az mgtsz és a SZETTA Kft. Tárcái, értesít a vöröshagyma átvételi áráról, mely szerint 5,50 Ft—7,50 Ft/kg átvételi árat ajánl, méretre válogatás, szártalanítás kritériumokkal. Művelési költségről nem tájékoztat, többszöri beadványunkra sem. Márpedig a művelési költség — amit az átadásra kerülő hagyma árából tart vissza a téesz —. ismerete nélkül nem tudhattuk, melyik árajánlat kifizetődő számunkra.” Az ember keserűségében hajlamos olyan vádakat is felhozni, amit bizony legtöbbször csakis érzelmei, indulatai mozgatnak: „Gyomirtás nem számítható le bevételünkből művelési költségként, mivel a hagymaföldön nyoma sem volt a gyomirtásnak. Amennyiben gyomirtózás történt volna, akkor nem igényel a hagymaföld háromszori kapálást, hiszen kb. 6—8 gazfajta nőtt versenyt a hagymával. A dughagyma vetőmagot Makóról hozták értesülésünk szerint.” Majd így folytatódik a levél: „Egy hektárra közel 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű dughagymát számoltak el. (Holott a vetőmagot 18 Ft kg-ért vették Makóról, időközben tudjuk.) Az 59 kiosztott parcellába kétfajta vetőgéppel vetették a dughagymát. Az egyik hiányosan vetett, a másik pocsékolva. Honnan tudjuk? Amikor felvetődött a bérelhetőség lehetősége, a helyszínen — vetés után — terepszemlét tartottunk. Elszomorító, felháborító volt látni azt a pazarlást, pocséklást, ami a bevetett hagymaföldön tapasztalható volt. A hagymaföld forgóiban kosárszámra, ömlesztve volt található és vihető a drága vetőmag.” Pedig a levélírók szerint is ennek ellenére : „jó hagymatermés volt, részünkre mégis ráfizetéses.” Az elkeseredett levél nyomán kérdeztük a tarcali Tokaj-hegyaljai Mgtsz vezetőit, hogy mondják el ők is véleményüket a hagymatermesztéssel kapcsolatban. Az elnök Néposz Péter és háztáji agronómusa, növénytermesztési ágazatvezetője, központi agronómusa egy véleményen voltak: segíteni szeretnének tagjaiknak, a falun élőknek, hogy a munkabéren felül valami jövedelemhez juttassák a falu lakosságát. Ezért is fogtak bele a hagymatermesztésbe, amire nem alaptalanul buzdították a lakosságot. — Rengeteg kellemetlenséget vállalt fel a téesz a hagymával — mondta az elnök. — Tudtuk, hogy abszolút eredményességet garantálni nem lehet. A szövetkezet szakemberei megmutatták az aláírt szerződéseket, mely a földhasználatról, bérbeadó növény- termesztési feladatairól (talajmunka, vegyszerezés) szól és 5. pontja kiköti, hogy termékértékesítési szerződést a bérbeadó a felvásárló vállalattal köt a bejelentett termékre. A terület bérleti díját (mezei leltár, dughagyma költsége stb.) a melléklet tartalmazza. Januári dátummal készült egy előkalkuláció a vöröshagyma termesztésére, s az ágazatvezető szerint ezt mindenkinek elmondták, hogy egy hektár költsége mintegy hatvanötezer forint lesz. Ez ténylegesen 68 ezer forintban realizálódott. Figyelembe véve a termést, ez nem magas ösz- szeg. Volt olyan bérlő, aki csak a téeszen keresztül 115 mázsa hagymát értékesített, igaz volt olyan is, aki csak ennek felét. Miután mindenki olyan csatornán keresztül értékesítette, amilyenen tudta, így bizonyítani szinte lehetetlen, ki, mennyit termelt. Megérthető a termelők keserűsége, hogy a hagymaterületet többször is kapálni kellett, de hogy a gyomirtásnak nyoma sem volt, azt a jegyzőkönyv cáfolja, mely szerint a megyei Növényvédő Állomás nagymennyiségű szermaradványt állapított meg a hagymaföldön, sőt a forgókban némi pusztulás is volt emiatt. A dughagyma ára a makói számla szerint 39 forint volt kilónként. A vetés minősége valóban rossz volt, mondja az ag- ronómus, hisz’ két régi kölcsöngéppel próbálták megoldani a vetést. Ezért kérték is a bérlőket, ki-ki jöijön vetés idején és segítsen mentem a sorvégeken kiömlő dughagymát. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Akinek 1 hektár hagymája volt. kb. 100 mázsa, felezte a művelési költséget. Sokaknak elmaradt ez a termés, mert ráadásul még egy veszedelmes kórokozó — a kivédhetetlen fuzárium — is megtámadta a hagymát, és érzékeny veszteséget okozott ez is. (Makó környékén a termelők válságstábot is alakítottak e veszteség központi csökkentésére — a szerk.) A művelési költségről a tájékoztatást valóban a betakarítás végére tudták megadni, de akkor már név szerint lebontva. Az értékesítésről annyit: bárhol értékesíthették a vállalkozók, csupán egy kérése volt a té- esznek, hogy a téesz neve a szállítójegyen legyen. A hagymával „küszködő” embereknek azért némi összeget visszatérített a téesz a felmagzás és a vegyszerkipusztulás miatt. Tény, hogy nem úgy „jött be” ez a hagyma, ahogyan a sok kézi és gépi munka, a vele dolgozók törődése megérdemelte volna. Az is igaz, hogy tandíjnak azért igen drága, hogy van olyan, aki negyvenöt mázsá- nyi leadott hagyma mellett még 4600 forintot köteles befizetni, és úgy néz ki, hogy örüljön, hogy dolgozhatott. Azonban nem ilyen egyszerű ez, sem a szövetkezetnek, sem a termelőnek. Mit érez az, aki 22 napszámot kapált, 30 napszámot fizetett a kiszedésre és pucolásra. Az elnök pedig megkért: írjam le, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy bárkitől is azért követeljék a művelési költséget, mert az aszálykárt ezzel akarják kiegyenlíteni. Hisz’ kifizettek 780 ezer forintot az értékesítésből, s aki nem a téeszen keresztül értékesítette a termést, az eddig nem fizetett művelési költséget. Tanulság mindkét oldalon lehet, de az még nem nyugtatja meg azokat sem, akik igyekeztek, hogy egy kis pénzhez jussanak kiegészítésként. Nem örömükben túrták a földet, égették a hátukat. Egy javaslat azonban ide kívánkozik, mi után más helyen is előfordult ilyen, az első év tapasztalatlansága miatt: ezek az emberek nagyrészt a faluban éltek és élnek ezután is. Talán megelőlegezhető számukra a művelési költség a jövő évi szerződések terhére — méltányossági alapon és egyénenként elbírálva. Azért is, hogy a bizalom és a termelői-vállalkozói kedv ne vesz- szen el a jövőben. (bekecsi)
