Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-06 / 235. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1990. október 6., szombat <0 J t * Bárczi Pál: Esti táj Laboda Kálmán Anya-sirató Mintha csak oz eddig élt voUotók hosszá serege (inkvizítorok, csendőrök, óvások) verték volna el, a vérvételek iszonyú tortúrájától olyan kék volt a kézfeje. S a karja, egyre vékonyodva, a koncentrációs táborok lakóinak vézna végtagjait idézte bennem fel. Igen, az volt, a fájdalom koncentrációs táborának szenvedője. Oe a szíve, e piros forradalmár, („vadáé" Petőfi? szegény hazánk Európa mellében?) az nem adta fel! Négy hónapig emberfeletti erővel harcolt a betegséggel. (Nyolcvannégy év alatt az öt liter vért hányszor forgathatta meg erei mezőkövesdi utcákhoz hasonló reg-zugos köreiben? Ki számolja meg?) S végül mindenért fizetett, minden tartozását kiegyenlítette, (a hibáért, s ha voltok bűnei) a vércseppek forintjaival, az átvérzett tamponok ötezreseivel, s őszüléstől szöszi hajjal kislányként tisztán érkezett meg az Istenhez) Miskolc belvárosában, a Szabadság tér és a SötétJkapu közötti útszakaszon ismét lekerült két épületről is a védőháló, és láthatóvá vált a felújítás eredménye, a tetszetősen színezett homlokzat. Az Állami Biztosító és mellette levő, a Széchenyi utca 8. számú ház felújítása fejeződött be, illetve fejeződik be rövidesen. Az Állami Biztosító már „elfoglalta helyét”, míg a Széchenyi út 8. számú épületben a lakások kialakítása megtörtént, most a belső munkálatokat fejezik be. Hasonlóképpen befejeződik a hónap végéig az üzlethelyiségek kialakítása iis. Ezzel' a város sétálóutcájának újabb tömbje nyeri el megújított formáját. A belváros felújítása, rekonstrukciója során elsőként az úgynevezett Tulipán-tömb épületei újultak meg. Másodjára pedig, mintegy „ellenpólusaként” a Tanácsház tér szomszédságában, a főutat szegélyező épületek nyerték el új külsejüket. Valójában rehabilitációra került sor ebben a tömbben is, hiszen a Szinva felé eső udvari részt is szinte teljesen átalakították. Elbontották a régi, sufniszerű épületeket, s helyette tetszetős belsőudvariakat létesítettek, díszburkolattal, növényzettel. Ezek munkálatai rövidesen szintén befejeződnek. Több más épület is „munkában van” a sétálóutcán. Ezek rehabilitációját még a városi tanács határozta el és kezdte meg, a folytatás azonban már az önkormányzatokra hárul. Komoly kérdésekben kell döntenie ebben a pénzszűke világban. Ezek közé tartozik a már felújított épületek folytatásában levő, úgynevezett Rákóczi-ház. Felújításával leálltaik pillanatnyilag. Csak az állagmegóváshoz szükséges munkákat, tehát a „kidőlni” készülő falaknak vonórudakkal történő összefogását, valamint a homlokzati falak védő vakolását végezték el — amíg a végleges felújításról döntés nem születik. Dolgoznak a kivitelezők a Tanácsház tér 13. számú, egykori Almássy-kúriának helyreállításán is. Ennek befejezése 1991-ben várható. Fésületlen gondolatok iskolanyitásról, iskolazárásról Gárdonyi alkalmi verse tör fel emlékezetemben, amely a mindenkori kezdő tanítóhoz szól. Talán ma még időszerűbb a pályakezdőkhöz adresszált intelem, mert az emberpalánták több megértést, szeretetet igényelnek, mint hajdanán. Jóllehet, mezítlábas elődeikkel szemben a legdivatosabb Puma-, Adidas-, vagy Nike- cipőben járnak; mégis rászorulnak a lélek mérnökeire, akik ugyan éveket, évtizedeket töltöttek el a pályán, bizonyos értelemben mindannyian pályakezdőknek, minősülnek. A Mit? és Hogyan? megválasztása a tananyagban és a módszerekben alaposan próbára teszi pályaalkalmasságukat, képességeiket, hivatástudatukat, mert nem ugyanaz a csillag jár az égen, mint korábban. * Alig győzöm feldolgozni az új információkat, amikor történelmi múltú iskolák újra- nyitásáról tájékoztatnak. Sárospatakon újra egyházi kezelésbe került a gimnázium és a kollégium; 38 éves belső emigráció után a szét- szórattak és utódaik újra gyülekezhetnek, hálát adhatnak az Örökkévalónak az újrakezdés adományáért. Az emberöltő számunkra hosz- szú volt, de az Ö számára csak „egy éjnek rövid vi- gy ázása”. A sebek nyaldosása helyett a megfontolt és határozott cselekedetre van szükség. Bizonyos, hogy felismerik küldetésüket mindazok, akik a visszanyert önállóság, szabadság birtokában formálják a jövő Magyarországának honpolgárait. Szinte tágul a lelkem, amikor hallom, hogy a jezsuiták is visszakapják iskolájukat, és Szent Ignác ifjú növendékei állami kontroll nélkül gyakorolhatják, művelhetik elméjüket, lelkűket hívatott mestereik vezetése mellett. Protestánsok és katolikusok egyformán élhetnek jogaikkal. íme azt is megérjük, hogy a kétszáz éves „türelmi rendelet” korunkban funkcionál igazán. Mintha letisztulnának a történelem zavaros árjai, mintha összerendeződnének, illeszkednének a dolgok, engedelmeskedvén az örök törvényeknek. Sokat szenvedett ez a nép, együtt és egymástól; a világ a különböző eszmeáramlatoktól összekuszálódott, és még csoda, hogy él népünk, áll hazánk. * Nincs olyan öröm, amelybe az üröm cseppje bele ne csöppenne. Vagy talán a fejlődés a dialektikus feszültségben képzelhető el? Mondom mindezt azért, mert a türelem mellett jelen van a türelmetlenség is. Ahol iskolák nyílnak, elképzelhető, hogy iskolák bezárulnak. Márpedig a nép, a népek, nemzetiségek jobb sorsra volnának érdemesek. Megbűnhődte már nemcsak ez a nép, a múltat és jövendőt, hanem a szomszédaink is. Iskolanyitás, iskolazárás a nemzetiségi türelmetlenség harcmezején is izgató kérdés volt és ma is az. Amikor a szomszédos Szlovák Köztársaságban jogos igénye van a magyar etnikai kisebbségnek a Komáromi Magyar Egyetem megnyitására, türelmetlen csoportok szítják föl az indulatokat, hogy ráerőszakolják akaratukat a törvényhozó testületre, a magyar etnikai kisebbséggel szembeni diszkriminációra. Tiszteljük és őszintén elismerjük Himnuszuk igazát; „Zije, zije, duch Slovensky, búdé zit’ naveky ..„Éljen, éljen a szlovák lélek, éljen örökké..de ne tagadják meg a magyar honfitársaiktól sem azt, ami őket lelke- siti. A rövidlátó nemzetiségi politika mindig megbosz- szulta magát. Gondoljunk csak arra, hogy Kazinczy és Kollár idején a kormányt az erőszakos nemzetiségi politikában nem tudták mérsékletre bírni. 1874-ben három szlovák gimnáziumot (Nagymeze, Túrócszentmárton és Zniováralja) felületes vizsgálat és elégtelen bizonyítékok alapján bezárták. Pedig szlováknak, magyarnak egyformán- kijutott a nélkülözésből, miként a huszita eredetű szlovák népdal panaszolja: Boze máj, otce máj, jak je ten svet zmotany, Istenem, atyám, milyen összekuszált a világ, Co vystojí, co vystojí chudobny poddany! Mit kell kibírni, mit kell kiállni a szegény jobbágynak! * Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó! Petre Román államfő kora tavasz- szál megígérte, hogy a magyar anyanyelvű iskolások a középfokú intézetekben anyanyelvükön tehetnek felvételi vizsgát. Az RMDSZ vezetősége kénytelen tiltakozni az ellen, hogy a magyar tannyelvű iskolában tanult fiatalokat, a korábbi ígéret ellenére, ne kényszerítsék arra, hogy az államnyelven felvételizzenek. Igaz, nem zártak be iskolát, de nem is nyitottak újat, de az anyanyelv iránti igény, emberi jog bizonyos rétegek számára veszélybe került. Mégiscsak volt 1925-ben, és van részigazsága az agyonhallgatott költőnek, Remé- nyik Sándornak, amikor így verselt: „Gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot, s az iskolát!” * Még mielőtt bárki figyelmeztetne, hogy más szemében keresgéljük a szálkát, a mi dolgainkról is essék néhány szó! Dolgainkról, és felelősségünkről. Mert, ha nem is olyan durván, de mégis következetesen számolta fel rendszerünk kisiskoláinkat. A körzetesítés ürügyén csak az előnyöket hangoztattuk, de nem akartuk tudomásul venni, hogy iskola nélkül elsivárosodik a kistelepülés, értelmiség nélkül maradnak az aprófalvak. Pragmatikus szempontok szerint centralizáltunk, és akarva-akaratlanul részesei voltunk a lelketlen, rövid távra tervező bürokratizmusnak. Elvágtuk a hajszálgyökereket. döntésünket rákényszerítve a kommunális ellátottság tekintetében elhanyagolt régiókra. Kívánatos, hogy kistelepüléseink visszanyerjék sajátos arculatukat önálló iskolájuk visszaállifásával is. Hogy újra sarjadjon az élet ott is, ahol a gazdasági pangás a szellem végvárait is kikezdte. Maradt még bennünk any- nyi szellemi energia és tisztesség, hogy a tudás fáklyalángja mellett minden ifjú honpolgár számára a szó nemes értelmében vett „alma mater” kitáruló kapuin beléptünk; mesterek és tanítványok, s ezeket az iskolakapukat politikai rövidlátás, szűklátókörű művelődéspolitika többé ne veszélyeztesse. Nemesik Pál Akác István: Nélküled Kiszállsz belőlem, angyal) letépem glóriádat - mihez kezdjek magammal? sírva nézek utánad Közel kétszáz éve annak, hogy a Zemplén megyei Girincsen örök hűséget esküdött egymásnak egy ifjú és egy leány. Buttler János és ,Dőry Katalin — mert róluk van szó — szépnek induló házasságáról hamar kiderült, hogy nem lesz tartós. A gróf megpróbálta ezt a köteléket elszakítani, a házasságot felbontani, de a többszöri perújításokkal sem sikerült. Ez a valóban megtörtént eset lett az alapja Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének. „Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket sem tartom szükségesnek megváltoztatni, és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá. Az, aki a naplójában följegyezte e történetkét, sohase szokott hazudni másoknak se. Hát még saját magának minek hazudott volna? Igaz hát minden sor” — írja Mikszáth a regény elején. Ennek ellenére nincs még egy alkotása, amelyben ennyire eggyé fonódott volna a valóság és a romantikus mese. A századforduló egyházpolitikai harcaiban fogant regényben a magánjellegű konfliktus országos méretű küzdelemmé szélesedett. A műalkotás értékét nem kisebbíti ugyan, de számtalan „történeti tévedést” tartalmaz a regény. Irodalmárok és történészek többször bizonyították már, hogy Mikszáth meglehetősen átírta a „különös házasság” történetét. S most újra „perdöntő” dokumentumokat ad az olvasó kezébe a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltár évkönyve. Hőgye István tanulmányának segítségével megismerhetjük a Buttler-család levéltárát és a házasság lényeges dokumentumait. A forrásközlések között találjuk gróf Buttler János móringlevelét gróf Dőry Katalinnak, Buttlerné elismervénye- it a tartásdíjak átvételéről, a válóperben meghallgatott tanúk vallomásait, Buttler János végrendeletét... A „különös házasság” dokumentumai mellett az évkönyv még számtalan jól használható tanulmányt tartalmaz. Megismerhetjük a Sárospataki Irodalmi Kör történetét, olvashatunk az 1905-ös nemzeti ellenállás Zemplén megyei eseményeiről. Több hiteles dokumentum beszél a török elleni felszabadító harcokról. B. Balsai Jolán tanulmányának köszönhetően megismerhetjük a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár múltját, jelenét. S hogy jövője is legyen, érdemes odafigyelni a szakember szavaira; „Az irattárak kialakításánál történő »takarékoskodás« valójában a pazarlás egyik formája, hiszen a restaurálás sokkal többe kerül, mint az az összeg, amit az anyagvédelem szempontjait figyelembe vevő raktárak (irattárak) létesítésére kellene fordítani”. (fR) Szépül Miskolc belvárosa A levéltári évkönyvben olvastuk válóper-újrafelvetek
