Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-30 / 254. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. október 30., kedd Bush harcias beszéde Hawaiiban George Bush amerikai elnök ismét Hitlerhez hasonlította Szaddám Húszéin iraki elnököt, 'rámutatva: szó sem lehet arról, hogy engedményekkel elégítsék ki az agresszort, mert az végül háborúhoz vezet. Bush a Hawaii-szigeteken, a Pearl Harborban lévő katonai támaszpontot választotta vasárnapi 'beszéde helyszínéül — azt a kikötőt, amelyet 1941-hep orvul megtámadták iá japánok. A világ drágán fizetett azért, hogy engedményekkel próbálta megfékezni az agresszort, utalt Bush a harmincas évekre, hangsúlyozva, hogy még egyszer nem szabad elkövetni ezt a hibát. A kérdést, hogy háború, vagy béke lesz, nem Washingtonban, hanem Bagdadban döntik el, mondotta az amerikai elnök, utalva az ENSZ meghozott, illetve készülő határozataira, amelyek szerint Szaddám Húszéin elnököt, Irákot felelősségre fogják vonni a kuvaiti agresszióért, mint a háború után, Nürnbergben Németországot, s Irak kártérítéssel is tartozik majd. Az Országgyűlés hétfői munkanapja (Folytatás az 1. oldalról) képviselni. Ez pedig, a továbbiakban megkönnyítheti a parlament és a kormány együttműködését az érdek- képviseletekkel. Majd kijelentette: a kormány tudatában van annak, hogy jobb előkészítéssel, hathatósabb tájékoztatással csökkenthétté volna a konfliktus mélységét. A kormány levonja a tanulságokat — tette hozzá —, s az Országgyűlés pártjaival, az ön- kormányzatokkal és az Érdekegyeztető Tanáccsal együttműködve .kívánja az ország előtt álló súlyos feladatokat megoldani. Az Országgyűlés — még a hivatalos napirend megkezdése előtt — meghallgatta a pártok és a független képviselők csoportjának' véleményét az országos tiltakozó megmozdulásról. A kormánykoalíció pártjai egyetértettek abban, hogy a tiltakozás ilyen módja törvénytelen volt, s az ország lakosságát alapvető jogainak gyakorlásában akadályozták. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője ugyanakkor elismerte azt is, hogy nem megfelelően készítették elő az ország gazdasági helyzetéből szükségszerűen következő népszerűtlen intézkedést. Az ellenzéki pártok valamennyien a kormány felelősségére mutatták rá, s kifejtették, hogy nem benzinár-válság, hanem politikai válság zajlott le a hét végén. Az elfogadott napirendnek megfelelően a képviselőik folytatták a honvédelmi törvény módosításáról szóló j törvényjavaslat részletes vitáját. Az Országgyűlés hétfő délután 18.27 órakor 328 igen szavazattal, 1 ellenében, 3 tartózkodással módosította a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvényt. A képviselők hosszadalmas szavazási procedúra után — minthogy 4.1 módosító indítványról kellett állást foglalniuk — úgy döntöttek: a fegyveres, a fegyver nélküli és a polgári szolgálat összidőtartama egyaránt 22 hónap legyen. Ezen belül a fegyveres sorkatonai szolgálat idejét 12 hónapban. a tartalékos szolgálatot pedig 10 hónapban jelölték meg. A fegvver nélküli katonai szolgálatban döntésük szerint 15 hónap a sorkatonai és 7 hónap a tartalékos i szolgálatban eltöltendő idő. A Dnlgári szolgálat, illetve tartalékos polgári szolgálat időtartama szintén 22 hónap. O.gy határoztak továbbá: maradjon el a honvédelmi feladatok közül a nevelő tevékenység; az ifjúság nevelésében való részvétel helyett a tényleges állomány oktatása és képzése legyen a honvédelem feladata. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) foglalt, s a Magyar Közlönyben történő kihirdetés után hazánkban nem lesz halál- büntetés.) Miután ez a probléma a közvéleményt erősen foglalkoztatja, megkérdeztük a sajtó-beszélgetésen a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hivatkozhatunk-e tudósításunkban az összbírói értekezleten elmondott személyes reakciójára. íme: „Az eltörlés mellett foglaltam állást. De tudni kell, hogy itt hitvitáról van szó. Hiszen a kiindulópontdk minősítik’ az összes érvöket, ezt úgy értem, hogy logikus érvelési rendszert talál az, aki mellette van és aki ellenzi, ő is megtalálja logikai érvelésében a hiánytalan láncolatot.” Befejezésül megfogalmazható a tegnapi gondolatcsere után, hogy a bírói méltóság, a bíróság tekintélye alapvetően magukon a bírá- kon múlik. A demokratikus élet erői biztosítják; a szándékok és eltökélések arra irányulnak, hogy bírák és bíróságok saját méltóságukat, az új berendezkedésben világossá tudják tenni. (t. n. j.) Putnokon Tübb tízmilliós hiány az örökség-Míg több városban a mai napig sincs polgármester, addig Putnokon, már első érdemi ülését is megtartotta az új önkormányzat, Antal László polgármester vezetésével. Többek között Putnok és társult községeinek gazdálkodásáról hallgatott meg tájékoztatót a testület. Nincs rózsás helyzetben a város. Év végéig több tízmilliós hiánnyal kell számolniuk, a fedezetlen bér- fejlesztések, szociális segélyek következtében. Így most a fejlesztésekre, felújításokra szánt pénzeket arra kell használniuk, hogy a település intézményeit egyáltalán működtetni tudják. ! Egyelőre tehát csupán a szintentartásra törekedhetnek, s olyan — társadalmi összefogást igénylő, de mégis hangulatjavító — kisebb feladatok teljesítésére, mint a város takarítása, csinosítása. Egyszóval, ami nem kerül pénzbe, mégis jó érzéssel tölti el az itt élőket, akik azt szeretnék, hogy a korábban tudatosan leépített, „alvó” város visszaszerezze régi rangját, szépségét. (kovács) Miskolc polgármestere: Csoba Tamás (F'olytatás az 1. oldalról) lesz az alapellátások biztosítása, az oktatás-, az egészségügy, a közbiztonság kiemelt kezelése és a szociálpolitika. Arra a kérdésre, mely szerint a „rossz nyelvek” azt beszélik: a polgármesterjelölés a pártok közötti előzetes -megegyezésen alapult, s valamiféle ellentételezésért kötöttek meglehetősen példátlan koalíciót a pártok, a polgármester így válaszolt: — Semmiféle ellentételezésről szó nincs és nem is volt, hiszen most kértük, hogy a pártok frakcióvezetői az alakuló ülés után maradjanak itt, hisz’ még semmilyen bizottság nem alakult meg, tehát az osztály- vezetőkig való „leosztásról” sincs szó. Juga György, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője a következőket tette hozzá: — Semmiféle ellentételezés nem volt. A pártokkal való megállapodásunk személyre szólt és csak erre az egy alkalomra. Korábban tárgyaltunk az SZDSZ-szel is, de nem tudtunk " megegyezni, ezért kerestük meg a többi pártot. Az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte meg, ezért — bármennyire kézenfekvő lett volna a két liberális párt paktuma — állítottunk önálló polgármesterjelöltet. A politikai helyzetértékelés szerint is a Fidesz szerepelt legjobban a választásokon a pártok elfogadták ezt a tényt, így kerülhetett sor erre a közös jelöltállításra. (Emlékeztetőül a választások eredményei: SZDSZ 18 képviselő, Fidesz 13, MDF 13, KDNP 8, MSZP 3, MSZMP 2, Kisgazdapárt 1, Zöld Párt 1. a szerk.) A régi tanácsi apparátussal kapcsolatosan az új polgármester elmondta, hogy a, kezdeti időszakban nem kíván változtatni a jelenlegi szakapparátus összetételén hiszen nem lenne célszerű megtizedelni soraikat, mert a város ügyeit tovább kell intézni. Aki decemberig a képviselőtestület elvárásainak megfelel, a következő évben is végezheti, eddigi munkáját. A polgármesterválasztás után a testület döntött Miskolc megyei jogú várossá nyilvánításának kezdeményezéséről, megválasztotta a megyei közgyűlés küldötteit, kiírta a jegyzői pályázatot és egyéb kérdésekről tárgyalt. Aczél Éva Kövesden is választottak (Folytatás az 1. oldalról) A szavazás eredményének kihirdetése után az új pol- gárníester letette az esküt, majd megtartotta első beszédét. Ebben sok mindenről szólt, legfőképp a demokráciát elemezte. Egyebek között kihangsúlyozta, nem szereti a sunyiságot, álnokságot, a bolsevizmust. Ugyanakkor el kívánja oszlatni a róla terjesztett rémhíreket: nem bolsevikfaló, nem kommunistafaló. A kisebbségekkel szemben is toleráns kíván lenni. Türelemre van szükség a másik iránt — mondotta —, mert nem jó, ha az ember elveszti a fejét, s az indulatai vezetik. (Mezőkövesd önkormányzati testületének ülése lapzártunkkor még tartott.) (ha) n fuvarozók köszönik! A Borsod Volán Független Szakszervezetének vezetői és a taxisok képviselői, köszönetét mondunk minden gépkocsivezetőnek, a háromnapos blokád alatt tanúsított kitartó és önfeláldozó magatartásukért. További munkájukhoz jó egészséget és balesetmentes vezetést kíván a taxis társadalom képviselői és a Borsod Volán Független Szakszervezetének képviselője. Horváth János Tájékoztatjuk Tisztelt ügyfeleinket, hogy megjelent az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei telefonkönyv. Eladási ára: 285 Ft. A telefonkönyv megvásárolható: MISKOLC VÁROS TERÜLETÉN:- a Távközlési Igazgatóság ügyfélszolgálati Irodájában, Régiposta u. 9. sz. alatt,- a Városi Távközlési Üzem Kötvényirodájában, Jókai u. 12. sz. alatt,- valamint a postahivatalokban és a hírlapárusoknál. BORSOD MEGYE TERÜLETÉN:- Kazincbarcikán,- Leninvárosban,- Szerencsen,- Ózdon,- Mezőkövesden,- Sárospatakon,- Sátoraljaújhelyen,- Encsen, a Borsod Megyei Távközlési Üzem távbeszélő szolgáltatási osztályain és a postahivatalokban. HEVES MEGYE TERÜLETÉN:- Heves Megyei Távközlési üzem ügyfélszolgálati irodájában, Eger, Fellner J. u. 1. sz. alatt,- Egerben,- Hevesen,- Gyöngyösön,- Hatvanban,- Füzesabonyban, a Heves Megyei Távközlési Üzem távbeszélő szolgáltatási osztályain és a postahivatalokban. Miskolci Távközlési Igazgatóság Életünk ritmusa az utóbbi időben jelentősen felgyorsult, nehéz helyzetünk velejárói és következményei egyre nyilvánvalóbbakká válnak és a lakosság reagálása is differenciálódik. Erőteljesebben jelentkeznek az indulatok, a minimálisra csökkent az egyébként sem jellemző tolerancia. Nemcsak a benzináremelés miatt. Az ügyeletén sűrűbben csörög a telefon. Egy egyedülálló, nyugdíjas asszony amiatt panaszkodik, hogy 1987-ben még 37 ezer forintért vásárolhatta volna meg az ingatlankezelőtől, minden komfort nélküli lakását, most pedig 90 ezer forint feletti árért kínálják. Közben az épület állaga romlott, telefonálónk nyugdíja alig emelkedett, miért hát — kérdezi — a háromszoros áremelés? Másik olvasónk a halálbüntetés eltörlése ellen tiltakozik. Miért akarják ezt — kérdezi —, és miért éppen most, amikor a bűnözés nő? Egy nyugdíjas úr vízdíjszámláját reklamálta, emiatt kereste fel szerkesztőségünket. Nyugdíjas hölgy az iránt érdeklődik, ki jogosult az egyszeri nyugdíjkiegészítésre. Ugyancsak nyugdíjas olvasónk az, aki elégedetlen az egyik bölcsődéből számára otthonába szállított ebéd minőségével. Aztán a hét végére még koncentráltabban jelentkeztek a taxis-demonstráció következményei. Miért nincs a boltokban folyamatosan friss kenyér, miért van zárva egyik-másik OTP-fiók? A „helyzet” .megteremti a markáns véleményeket. Kegyetlen, ellentmondást nem tűrő, a másikra tekintettel nem levő véleményeket. A tolerancia teljes hiányában. Mondják: „Miért jogellenes, hogy a taxisok 72 órával korábban nem jelentették be az akciójukat? Miért mondja a kormány, hogy törvénytelen?” Közben az élet megy tovább. Egy mozgássérült gyermek édesanyja telefonál a Martintelepről. Nem kapott kenyeret és tejet. Hívom a taxisokat. ígérik, máris segítenek. Idős ember panaszolja: a Búza téri aluljáróban három fiatal megtámadta, rugós késsel megfenyegette és elvették a kabátját. A rendőrség tanúkat kér. Ki mer most tanúskodni? — kérdezi. Aztán a televíziós nyilatkozatok és beszélgetések hatásaira felforrósodik a drót. Egy 73 éves hölgy a taxisokat szidja, mert őt mindig becsapták. Van, aki személyesen jön be, és mondja elítélő véleményét, de kéri, címét ne közöljük, mert „ezek” kikészítik. Lelki békémet, lelki egyensúlyomat két telefonhívás javította. A Vászonfehérítő utcában — biztosan nem közreműködésem révén — egy toronyházban megjavították a televíziós antennát. Egy idősebb úr azt közölte, hogy a Miskolcon levő egyik blokádba belerohant motorkerékpárjával egy kisfiú. Kórházba szállították. Ö a motort hazavitte, őrzi és várja, hogy a család elmenjen érte. Szóval, nem volt szokványos az elmúlt hét. Azt is tudom viszont, hogy megvannak ennek a hétnek a tanulságai: fent és lent egyaránt. És jó, ha ezeket mindnyájan végiggondoljuk. A további nehézségek előtt. Azokra készülve. Faragó Lajos Miért halt meg Labancz Anna? Húszéves hajsza a tettes után Gyilkosság az ablakban 1970. április 19-én hajnalban valaki bekopog a gyönyörű Labancz Anna ablakán. A lány kihajol, a férfi a hajánál fogva megragadja és szúr. Legalább hatszor... Takács Mariann Gyilkosság az ablakban című dokumentumkönyvében megszólal — egyebek között - egy ma már nyugdíjas nyomozó, aki bizton állitja, hogy tudja, ki a tettes. A könyv a következő helyeken kapható a Déli Hírlapárusoknál: a Tiszai pályaudvar aluljárójában, a Búza téri aluljáróban, a Gömbös játékbolt előtt, a Ciao Ragazzo butik előtt és a Centrum Áruházban.