Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-28 / 201. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1990. augusztus 28., kedd Tőkés László sajtótájékoztatója Folytatja munkáját az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) úgymond, válaszként készült. Ez a közlemény csak egy apropó volt arra nézve, hogy a román külügyminisztérium valamit elmondjon. És mit mondott el? Azt, hogy hivatalosan is érvényessé tette, ami eddig csak ,,vatrás” vádként, vagy sanda vádaskodásként hangzott el. Hogy itt területi követelésekről van szó, revan- sizmusról, revizionizmus- ról. Én eddig ennyire hivatalos formában még nem emlékszem, hogy hallottam volna ezt a vádat..., hogy a magyar külpolitika a román nép békéjét, nyugalmát sértené és területi kérdéseket vet fel. Még nagyobb volt a meglepetésem, mikor arról értesültem, hogy egyenesen a kontinentális békét, tehát Európa békéjét veszélyezteti, és az európai egységfolyamatokat keresztezi — egyfajta retrográd politikai irányzat támogatásaként — a magyar külpolitika. A legjobban mégis csak az döbbentett meg, hogy mintegy jeladás történt hivatalos részről a II. bécsi döntés 50. évfordulójának a megünneplésére. Amit eddig csak a szélsőséges Csoportosulások szorgalmaztak, amiről még Ceausescu idejében sem volt soha szó, sőt, merem állítani, hogy a magyarok és a románok hetven százalékának fogalma sincs arról, hogy mikor volt ez a II. bécsi döntés. Az elmúlt öt-tíz évben több könyv, kiadványsorozat jelent meg, melyek az észak-erdélyi románság szenvedéseivel foglalkoztak, amelyek kimondottan magyarellenes, tendenciózus kiadványok voltak. Ezeknek a hagyományát folytatja a mostani, készülő megemlékezés-sorozat. Magasabb szinten. Ez egyszerűen megdöbbentő. Különösképpen, ha figyelembe vesz- szük azt, miért is történtek bizonyos atrocitások ötven évvel ezelőtt. Minek a következménye volt? Figyelmen kívül hagyatik az, hogy milyen atrocitások történtek a megelőző időszakban a magyarság ellen, melyeknek reakciójaként robbantak fel az erőszakos cselekmények ötven évvel ezelőtt. Figyelmen kívül hagyják azokat az atrocitásokat, amelyek román részről történtek: Dél-Erdélyben, illetve a világháború idején, és az azt követő időszakban. Kiknek, milyen érdeke az, hogy felmelegítsenek egy ilyen rossz emlékezetű évfordulót? Ügy tűnik, hogy el akarják terelni a figyelmet a bukaresti demokratikus jellegű, az elnök lemondását követelő tüntetésekről, és el akarják terelni a figyelmet azokról a leleplező megnyilvánulásokról, amelyek kimondják, hogy nem csupán forradalom volt Romániában, hanem egy előkészített hatalomátvétel. Tehát megint a nemzeti kérdést játsz- szák ki, megint a demokrácia áldoztatik fel a nacionalizmus oltárán. Ezt nagyon szomorúnak tartom. Sajnos, a román külpolitika, úgy tűnik, egyenes folytatása a Ceausescu rezsim politikájának sok tekintetben, és nemcsak a magyar ügyben. — Mit üzen haza? Mii kell most ott Erdélyben tenniük az embereknek? — Vásárhelyen is olyan átfogó provokációt szerveztek, amelynek csupán az epicentruma lett volna Marosvásárhely, de kiterjedt volna egész Erdélyre. Hál’ Istennek, akkor sikerült lokalizálni ezt a próbálkozást, viszont mi biztosít bennünket afelől, hogy ez a 30-i ünnepély, ünnepségsorozat nem fog hasonló atrocitásokhoz és provokációsorozathoz vezetni? Félelmes szívvel csak azt üzenhetem a magyarjainknak, hogy minden áron őrizkedjenek a provokációtól, és önmagukat megtagadva, ha kell, összeszorított foggal, teljes önmegtagadással tartózkodjanak minden provokációtól. El egészen addig, hogy ha megütik a jobb orcádat, akkor tartsd oda a bal orcádat — ahogy tanítja az Evangélium ---, mert egyébként nemcsak az orcánk sérül meg. És a románságnak is üaennék — hogy ha egyáltalán eljutna ez az üzenet hozzájuk —, hogy ne tekintsék önmagában a román— magyar kérdést. Egy pillanatig se tévesszék szem elől a romániai változások kiinduló pontját, legfőképpen Temesvárt. És egy pillanatig se felejtsék, hogy itt nem magyar—román kérdésről, hanem a demokrácia egyetemes kérdéséről van szó, amelyet újból fel akarnak áldozni a nemzeti kérdés ürügyén. Kérném a nemzetközi nyilvánosságot, hogy legyenek jelen 30-án Romániában! Nemcsak a sajtóra gondolok. Nagyon hasznos volna, ha megfigyelők hada venne részt ebben az időpontban ezeken a rendezvényeken. Talán ez nagyobb fékezőerőt jelentene a provokációkkal szemben. — Vannak fájdalmai? — Napról napra csökkennek. Ügy tudom, két hónap múlva lábra állhatok, tanulhatok újra járni. A tehetetlenség nyomaszt. Ügy érzem, mintha nem tennék semmit ilyen kritikus időszakban. Bár tudom, nem kell ott lenni mindenütt a barikádokon. Faragó Lajos Fotó: Fojtán László A kormány nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) is követeli Kuvait Állam szuverenitásának azonnali, feltétel nélküli helyreállítását. A Külügyminisztérium felhívja az Iraki Köztársaság kormányát, hogy a nemzetközi jogi normáknak megfelelően szavatolja a diplomáciai képviseletek sérthetetlenségét, működési feltételei zavartalanságának helyre- állítását, a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi, Irak által is ratifikált bécsi egyezmény rendelkezései szerint. Ugyancsak elvárja az ENSZ BT 664. számú határozatának maradéktalan végrehajtását, beleértve a külföldi állampolgárok sza- ban kiutazását Kuvait Államból és Irakból. A Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmaFelsővadász község művelődési házának termében augusztus 26-án, 37 fővel megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt felső vadászi szervezete. A szervezet 7 főből álló vezetőséget választott meg. Tiszteletbeli elnök: Hoskó Ferenc, aki 1947-ben a volt Demokrata Néppártnak, az úgynevezett Baran- kovics pártnak is tagja volt. Ügyvezető titkár: Pólyák Miklós. Legfontosabb célként a közelgő önkormányzati választást jelölték meg. Az alakuló ülés levezető elnöke: dr. Pethő Tamás, ináncsi körzeti orvos volt. A KDNP megyei vezetése részéről jelen volt, és üdvözölte az alakuló ülésen résztvevőket: dr. Pethő Szilveszter, megyei elnök és Szappanos István megyei gazdaságvezető. zott nagykövetét változatlanul Kuvait Állam uralkodójához akkreditálja. (Folytatás az 1. oldalról) Tekintettel lapunk terjedelmi, előállítási körülményeire, ismételten kérjük a pártok megértését, ha a közléseket tömöríteni kényszerülünk.^ Szerkesztőségünk, amennyiben erre igény mutatkozik, szeptember 27-én nyolc hirdetési oldalt bocsát rendelkezésre a választási propaganda kifejtésére, a jelöltek névsorának közlésére. A technikai adottságok miatt a kéziratokat szeptember 10-ig kérjük szerkesztőségünkbe. Mint a parlamenA Magyar Szocialista Párt Miskolc városi szervezete 1990. augusztus 29-én (szerdán) 17 órai kezdettel a Korvin O. u. 9. sz. alatti helyiségében kibővített választmányi ülést tart. Várják valamennyi választmányi tag, titkárok részvételét.-*■ A Megyei Munkástanács szervezői nagygyűlést hirdetnek szeptember 1-jén, 10 órakor, az MSZP Korvin O. u. 9. sz. alatti helyiségének nagytermében. A Magyar Köztársaság kormánya kizárólag az iraki kormányt teszi felelőssé a kuvaiti magyar külképviselet épületeiben és vagyontárgyaiban keletkező károkért. (MTI) pány idején, most is rendszeresen várjuk és közöljük a jelentősebb eseményekről, a megtartott gyűléseikről érkező híréket. Lapunk leghatározottabb törékvése, hogy 'biztosítsa valamennyi érdeklődő számára a teljes esélyegyenlőséget. Ugyanakkor reméljük az érintettek megértését a behatárolt terjedelmi lehetőségeik miatt, ugyanis kedves olvasóink más irányú, jellegű információinkat A nagygyűlés célja a megyei és városi munkástanácsok megalakítása. Előadó: Rácz Sándor, az Országos Központi Munkás- tanács elnöke. Vendégünk: Földvári Rudolf, volt megyei munkástanács-tag. Szeretettel hívják és várják a volt és jelenlegi munkástanácsok tagjait, és a munkástanácsokat most szervező üzemek dolgozóit. Major Béla szervező Nagy gyakorlattal rendelkező, ügynöki tevékenységet ellátó megyei képviselőt keres jutalékos bérezéssel, budapesti központú szerszámgép-kereskedelmi kft. Telefon: 135-2116, 135-2122, 9 és 11 óra között. A teljes esélyegyenlőség jegyében ti választások - előtti karnis várják, igénylik. (Folytatás az 1. oldalról) a vízgazdálkodás központi irányítását. A vízügyi igazgatást a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium látja majd el, míg a környezetvédelem — kiegészülve az építésügy központi feladataival — a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozik a jövőben. Bőd Péter Ákos, ipari és kereskedelmi miniszter előterjesztésében végre „hivaA következőkben közöljük a miskolci vásáron kisorsolt nyereményeket, a nyertes belépőjegyek sorszámát. Konzerves üveg ajándék- csomag: 90232, ajándékcsomag: 17456, paszabi futó: 8711, úszó etető üveg ajándékcsomag: 91372, cigaretta ajándékcsomag: 110721, konzerves üveg ajándékcsomag: 16890, ajándékcsomag: 78872. szivacs fürdőszobakészlet: 33923, cigaretta ajándékcsomag: 96100, úszó etető csomag: 82072, hobby box: 43944, ajándékcsomag: 96610, cigaretta ajándékcsomag: 89405, szivacs fürdőszobakészlet: 34, 500 Ft-os vásárlási utalvány: 37723, úszó etető csomag: 45119, ajándékcsomag: 111760, konzerves üveg ajándékcsomag: 34210, szivacs fürdőszobakészlet: 27533, 500 Ft-os vásárlási utalvány: 107220, Pufi kávéskészlet: 32518, fagyasztó szett: 20875, Flair fóliatépő: 22601, hőálló üvegedény: 25351, szivacs ágybetét: 649, Bion 78 típusú gépkocsi ionizátor: 3057, fagyasztó szett: 100085, hőálló üvegedény: 81275, kínáló asztal: 10759, Bion 78 típusú gépkocsi ionizátor: 22862, szivacs ágybetét: 10385, Pufi kávéskészlet: 6307, fagyasztószett: 18852, Flair fürdőszobapolc: 32335, szivacs ágybetét: 2935, video átjátszó: 35882, halogén elemlámpa: 8598, ajándék- csomag (Papírgyár): 15267, kristály bonboniere: 35208, # A Szabad Demokraták Szövetsége szokásos csütörtöki összejövetelén Miskolcon, a Tanácsiház tér 2. sz. .allaiJti tanácsteremben, augusztus 30-án, 18 órakor, a képviselőjelölteket választják meg. Minden tag megjelenésére számítanak. talosan” is a Parlament plénuma elé került az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról szóló törvényjavaslat. Az előprivatizáció néven ismertté vált intézkedéscsomagot tartalmazó jogszabálytervezettel ugyanis a Ház megkezdte a gazdasági rendszerváltást közvetlenül szolgáló törvényhozói munkát. Élénk vitát váltott ki a kormánykoalíció és az elBion 78 típusú gépkocsi ionizátor: 88901, hollóházi porcelánváza: 49252, ajándék- csomag (Papírgyár): 760, svéd vászonroló: 92386, Lignum kisasztal: 105127, színes televízió: 100496. A Borsod Tourist és az OTP B.-A.-Z. Megyei Igazgatóság ajándékát, a Dacia típusú személygépkocsit: 21330, azaz huszonegyezer- háromszázharmincadik belépőjegy birtokosa nyerte. A nyereménytárgyak az azonosító szelvényrész egyidejű felmutatása mellett a sorolást követően átvehetők a Borsod Tourist Miskolc, Széchenyi u. 35. szám alatti irodájában, munkanapokon, munkaidőben. lenzék között a vagyonügynökség szerepe is a privatizáció lebonyolításában. A tervezet ugyanis szinte karmesteri szerepet szán a szervezetnek; begyűjti a privatizálásra szánt vállalati egységek értékére vonatkozó adatokat, ezek alapján megállapítja azok forgaimi értékét, s meghatározza az értékesítés, hasznosítás ütemezését. A vagyonügynökség az üzletet végül annak a vállalkozónak értékesíti, aki a nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján lefolytatott versenytárgyaláson a legkedvezőbb ajánlatot tette. (Egyenlő ajánlat esetén előnyben részesítik az üzlet vezetőjét, dolgozóját, a dolgozók gazdasági társaságait.) Ellenzéki politikusok ezzel szemben arra figyelmeztettek, hogy a vagyonügynökség viszonylag szűk apparátusával vagy nem lesz képes zökkenőmentesen lebonyolítani a nyakába szakadó privatizációs dömpinget, vagy a létszám felduzzasztásával valamiféle szuperhatósággá válik, menedéket nyújtva a szétesett pártállam egykori bürokratáinak. Várható, hogy a tervezet részletes vitája — az ellentervezeteknek is beillő módosító indítványok nyomán — további heves összecsapásokat hoz. GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK FIGYELMÉBE! Á B.-A.-Z. Hegyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda értesíti Tisztelt ügyfeleit, hogy új helyére, a Miskolc, Rákóczi u. 12. sz. alá (MHSZ-székház) elköltözött \ Az iroda FÉNYMÁSOLÁSI és SOKSZOROSÍTÁSI szolgáltatásával új helyén is készségesen áll ügyfelei rendelkezésére. A/4-es, A/3-as méretekben kicsinyítést, nagyítást, kétoldalas formátumban, rövid határidőre, kiváló minőségben vállalunk. A miskolci vásár nyereményei Ismét MAGÉV AKCIÓ! MAGÉV AKCIÓ! MAGÉV AKCIÓ! MAGÉV AKCIÓ! Nagy árengedménnyel kínáljuk alábbi termékeinket, a Miskolc, Harsányi út 4. sz. alatti raktárunkból, amíg a készlet tart. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton: 7—14 óráig. DT—42 kazán, vegyes tüzelésű, 42 000 cal. Termotéka gázkazán, fűthető légtér 500 m3 (25) OHRA—812 szilárd tüzelésű kályha Termotéka 20 gázkazán, fűthető légtér 300 m3 C 28.3 tip. centrifuga (bizt.-záras) Forróvíztároló Z 120 Z 150 Z 200 MINSZK 15 M 280/45 komb. hűtőszekrény Porszívó 750 W AKA HSS 14/1 RADI — LUX 606-os radiátor RADI — LUX 608-as radiátor RADI — LUX 610-es radiátor RADI — LUX 615-ös radiátor RADI —r LUX 620-as radiátor RADI — LUX 624-es radiátor Hőszigetelt padláslétra Rozsdamentes, kétrészes mosogató Bordázott PVC-locsolótömlők 1/2” 1” 3/4” egységesen Horganyzott tüskéshuzal 2,24 n VB—16—1 házi vízellátó, 16 1 SPHERO keringetőszivattyú 220 V CE—007 elektromos kézszárító Lapradiátorok különféle méretben, valamint kazánrostélyok, bojler-egységcsomagok és különféle víz- és központifűtés-szerelési idomok. EGYSÉGESEN 20%-OS ENGEDMÉNNYEL! Régi ár Űj ár 25 600 Ft 21900 Ft 26 200 Ft 21700 Ft 7 080 Ft 5 800 Ft 22 900 Ft 19 900 Ft 6 410 Ft 5 500 Ft 13 800 Ft 11500 Ft 15 200 Ft 12 700 Ft 19 300 Ft 16 300 Ft 23 600 Ft 20 600 Ft 4 390 Ft 3 600 Ft 1860 Ft 1500 Ft 2 980 Ft 2 500 Ft 3 700 Ft 3 100 Ft 5 560 Ft 4 620 Ft 7 410 Ft 5 600 Ft 8 900 Ft 6 800 Ft 7 020 Ft 6 000 Ft 3 940 Ft 3 400 Ft 142 Ft/kg 120 Ft/kg n 75 Ft/kg 64 Ft/kg 11 900 Ft 9 900 Ft 3 910 Ft 3 200 Ft 6 060 Ft 5 000 Ft Jöjjön, várjuk! Telefon: 60-864, 62-207, 61-268 MAGÉV Észak-magyarországi Alközpont, Miskolc.