Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-28 / 201. szám

1990. augusztus 28., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Hegyaljáért — felelősséggel

Tiszták és gonoszok

Már több, mint egy éve kísérem figyelemmel azt a — leginkább a sajtóban folyó, olykor meglehetősen éles hangú „viadalt”, amely a Tokajhegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát körül zajlik.

Korábban kérték is az Észak-Magyaror- szág hasábjain, hogy a téma iránt érdeklődő olvasók mondják el véleményüket, ám akkor még nem éreztem kifejezett indíttatást a szólásra, annál is inkább, mivel kezdetben a vita látszólag szakmai jellegű volt. A legutóbb közölt nyílt levélváltás mégiscsak véleményalkotásra ösztönöz, már csak azért is, mert úgy tűnik, hogy a borkombinát már régóta csak ürügyül szolgált a társadalmi átalakulás során felszínre került indulatok és feszültségek levezetésére. A bűnbakkeresés a borkombinát felső vezetésére, elsősorban annak első számú vezetőjére irányult. Az említett levélváltás hangneme azonban már valamelyest a feszültség enyhülésére enged következtetni, ilyen közegben talán már érdemes szólni.

Mindenekelőtt tisztázzuk: a borkombinátot nem Mitró László vezérigazgató hozta létre, s úgy gondolom, a jelen helyzetben talán éppen számára a legnagyobb tehertétel az, hogy ez a cég létezik, az hogy ilyen formában létezik, s éppen ebben az időszakiban neki kell azt vezetnie. Mit tegyen? Ha maradni óhajt, sokan ezt hatalomátmentésnek nyilvánítják. Álljon hát félre? Ez egyszerű megoldásnak látszana. Ám éppen azért nem teszi, mert felelősségteljesen gondolkozik. Felelősségteljesen a szőlőről, a borról, s elsősorban azokról az emberekről, akik ott élnek, s óhatatlanul érinti őket minden változás, mely a borkombináttal kapcsolatos, akár dolgozói a kombinátnak, akár nem. Ha valakiben ez kétséget keltene, felhívom figyelmét legutóbbi nyílt levelére. Mert néhány ellene történő kirohanás azt a benyomást kelti, mintha egyesek oda sem figyelnének arra, amit mond, mert az eleve csak rossz lehet.

Természetesen a másik fél (bár kissé heterogén ahhoz, hogy így nevezzük) szintén meg van győződve a maga igazáról, arról, hogy igazságos, szent háborút visel, csakhogy ...

Éppen a legszélsőségesebben támadók tartják a legautentikusabbnak magukat arra, hogy olyan kérdésekben nyilatkozzanak, amelyekről sokszor még hozzávetőleges tájékozottságuk sincs. Persze ez nem elsősorban az ő hibájuk, ám ez a tény csöppet sem zavarja őket abban, hogy megdönthetetlennek tűnő kinyilatkoztatásokat hangoztassanak. Többnyire érzelmektől és indulatoktól vezérelve. S mindezt teszik a nép nevében. Hát persze. Már megint a nép, az istenadta! Még szerencse, hogy a nép eközben is tudja, mi a dolga. Szőlőt metsz, kapál, permetezik, ha kell, s akkor is szüretel, ha a haszon a másoké. Kié is volt ez a haszon az elmúlt időszakban?

Az említett nyilatkozók többsége kígyót- békát összehord a borkombinátra, olyan kifejezésekkel élve, hogy az népnyúzó, a hasznot lefölöző, a kistermelők zsírján élősködő, st’b .... mellyel szemben az egyszerű ember védtelen, kiszolgáltatott, sőt kizsákmányolt, . . . nem biztos, hogy idézek minden fokozatot. A gyanútlan olvasónak az az érzése támad, mintha egy rákosista brosúrát olvasna nagytőkések és földbirtokosok, valamint szerencsétlen kizsákmányoltak viszonyáról. A kép így rajzolódik ki: a borkombinát a gonosz birodalma, s vezetői elvetemült gonosztevők. Vagy legalábbis a borkombinát a népnyúzó kizsákmányoló, a kistermelő az elnyomott áldozat. S a megoldás? Gázoljuk le a vezetőket, s verjük szét a kombinátot! (Óh, be ismerősen cseng!)

Ezek az emberek tényleg nem hallottak semmit az elmúlt időszak torzszüleményeiről, a korabeli zsargon szerinti „szocialista vívmányokról”? Mint pl. tervgazdálkodás, központi irányelvek és előírások, szocialista szabályozórendszer, központi elosztás és újraelosztás ... hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy a borkombinát volt az élősködő, a népnyúzó, a mindenért felelős? Nem veszik észre, hogy a kombinát csak egy képződménye volt egy képtelen eszmének? Ha úgy tetszik, maga is kizsákmányolt?

Hogy a valóban megtermelt profit a központi kasszából hogyan, merre folyt el, azt ma már többé-kevésbé tudjuk. Mint ahogyan azt is, hogy az így megtermelt (vagy visszajuttatott) pénzek sokszor az agyszerű újratermeléshez sem lettek volna elegendőek. Csoda-e, ha sokszor kellett emiatt „ügyeskedni” a vezetőknek, ha a cég egyáltalán életben akart maradni, netán még előre' is akart lépni? S vajon végiggondolták-e, hogy ebben a szisztémában hogyan folyt el a haszonból legálisan, féllegálisan, sőt illegálisan a kombinát tulajdonát képező oltvány, szőlőkaró, gyomirtó, permetlé, sorolhatnám, urambocsá’ még aszúbor is? Téved, aki azt hiszi, hogy mindezen javakból ilyenformán semmi nem jutott el a dolgozókig, sőt, a kistermelőikig is.

Mindezek mellett, vagy tán ellenére, az ott élő emberek számára másfajta forrás is volt a kombinát.

Ismerek családokat, ahol kocsit, lakást tudtak venni abból a pénzből, amit a kombináttal kötött szerződéses szőlőben termeltek ki, — igaz, túlmunkával —, de mégiscsak olyan lehetőséget kapva, ami a szerény polgári fizetésük alapján csak vágyálom maradhatott volna.

Ennyit a népnyúzásról, a kizsákmányolásról. Tehát amit az előző rendszer „játékszabályai” lehetővé tettek, azon belül tudott csak cselekedni a borkombinát is.

Természetesen maga a rendszer volt rossz, s mivel nem volt reformálható, újnak kell(ett) jönnie. Ám ezt nem a mostani hangadók mondták ki először.

Milyen legyen hát az új?

A külföldi töke szükségességét a talpra- állásunkhoz kevesen kérdőjelezik meg, mindaddig, amíg a kérdés elvi síkon merül fel. Ám ha ezt konkretizálni kellene, azonnal a nemzeti vágyán kiárusítása az ellenérv. Pedig itt az óhajokkal nem sokra jutunk. Azt hiszem, soha nem voltak aktuálisabbak József Attila sorai:

„Kis, búvó országokra rálehel

a tátott tőke sárga szája.

Párás büdösség-felhő lep bennünket el.”

Nincs alternatíva. A nemzetközi pénzvilág oly mértékben összefonódott, ha úgy tetszik olyannyira internacionalista, hogy nem dédelgethetünk illúziókat, nem dug- doshatunk előle nemzeti kincseket. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan történik a behatolás. Ma még lehet egy picit idomítani, lehet szalonképessé tenni a József Attilánál gusztustalan állatként ábrázolt mammont. S ma még mindig fennáll a segítőkészség irányunkban, ám félő, hogy nem sokáig. Félreértés ne essék! Ha lehetőségeinket elszalasztjuk, akkor is jön a tőke (majd valamikor). De akkor már ő diktál. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy segítünk neki a saját romjainkat eltakarítani.

S aki attól fél, hogy a tőke behatolásával nemzeti karakterünket, identitásunkat veszítjük el, bizonyos fokig megértem aggódását. Viszont másfelől éppen alkalmunk lehet arra, hogy a világ jobban megismerhessen bennünket. Vagy talán csak nem képzeli valaki, hogy a tokaji bort eztán nem „Tokaji” néven fogják forgalmazni?

S még az is lehet, hogy a haszon nagyabb hányada másoké lesz. De több fog a termelő zsebébe is jutni.

Így is, úgy is eljön az új világ. Igaz, nehéz szülés lesz. S nem mindegy, hogy a vajúdás meddig tart, s keil-e műtéti beavatkozás.

Viszont aki a vajúdás gyötrelmeit felvállalja, az előtt én kalapot emelek, akkor is, ha történetesen még a pártállam által kinevezett vezetőről van szó. Vagy ha ez bűn, akkor jöjjenek a tiszták! Csak látnám már, hogy kik azok. Attól ugyanis, hogy valaki szereti a tokaji bort, még nem biztos, hogy bűntelen, s tud jobbat kitalálni, mint amivel a borkombinát próbálkozik. Vagy ha igen, akkor ne csak kritizáljon, hanem adjon szilárd koncepciót, s vállalja érte a felelősséget. S mindenekelőtt adjon határozott választ a Mitró László által feltett kérdésekre.

Amíg azonban ezeket a kérdéseket érdemben nem tudja megválaszolni valaki, vagy nem tud — legalábbis az átmeneti időszakra — jobb és megvalósítható koncepcióval előállni, addig véleményem szerint nincs joga hangulatot kelteni, s további feszültségeket szítani. Tán nincs elég bajunk?

Hanem sokkal inkább szükség van értelmes párbeszédre, (gondolom ettől a kombinát sem zárkózik el), szükség van a gondolatok összeadására, vagy akár ütköztetésére, de mindenképpen a konstruktív, tisztességes együttgondolkozásra, mert előrelépés csak így lehetséges.

Biztos vagyok abban, hogy a borkombinát sem akarhatja a hagyományos szisztémát folytani. Mint ahogyan abban is biztos vagyok, hogy ebből a küzdelemből nem akarhat egyik fél sem abszolút győztesként kikerülni. Mert úgy érzem: csak emberek vannak. S nincsenek tiszták és gonoszok.

U. t. Ha valaki az elmondottakat nem csak a borkombinátra értelmezi, nem biztos, hogy téved.

Dr. Lakatos Zoltán

Vásár utáni mérleg

A Daciát megnyerték, a Mercedest megvették

(Folytatás az 1. oldalról)

árusító csoportot, hogy megtudjuk, mennyi bútor fogyott? Ök is meglepődtek saját sikerükön: több, mint 2,2 millió forint értékű Flair-bútort adtaik el a Széchenyi úti üveg- és porcelánbolt helyszínen árusító dolgozói! Annak dacára, hogy a vevőknek nem kis gondot jelentett a megvett bútorok elszállítása a helyszínről, lévén az árusítás helyszíne melletti kapu állandóan lelakatolva ...

*

Története van, hogyan nyerte meg az örömében sokáig síró miskolci Molnár- né az OTP és a Borsod Tourist fődíját, az 1310-es Daciát. Nos, hét közben már vett egy belépőt, de vasárnap még egyszer körbe akarta járni a vásárt. Természetesen, a már egyszer lekezelt jeggyel nem engedték be, s így kénytelen volt még egyszer megvenni a negyven forintos jegyet. Ezzel nyert! Gondolom, nemigen sajnálja a 80 forintot a Daciáért...

*

Az autórajongók legtöbbjének a 260 000 schilling (plusz vám, plusz áfa) árú, gyönyörű Mercedes tetszett. Nos, igaz, hogy elszegényedő ország vagyunk, ám záráskor tudtuik meg, hogy a Mercedes elkelt. Egy miskolci vállalkozó vette meg.

Autósügyben rendelkezünk ennél sokkal-sokikal jelentősebb információikkal is, ám ezeket külön cikkben szeretnénk rövid időn belül közreadni. S noha tegnapi, hétfői nyilatkozatában Varjas László vásárigazgató lapunkban a vásár kiállítás- jellegét hangsúlyozta, mi szenzációs üzletkötésekről is hírt kaptunk, de ezekről külön számolunk be, bővebb terjedelemben ...

*

Jött, látott és győzött a közönség soraiban a Pankl és Hofmann Kötőelemgyártó Kft. Csavarjaikból mindig a vásárnézők rendelkezésére állt egy tányérnyi kollekció. Nem győzték utántölteni a tányért, any- nyira vitték a különböző, rozsdamentes csavarokat, anyákat, alátéteket! A Di- gép kiállítási standjáról naponta megjelent egy ott szolgálatot teljesítő férfi, s újra és újra megtöltötte zsebeit (csakúgy, mint jómagam! — A szerző). Ez a csavarőrület adta az ötletet a kft.-nek, hogy rövid időn belül mintaboltot létesítenek Miskolcon, ahol összes termékük rendelkezésre áll majd az érdeklődőknék. Csak persze, már pénzért.., *

Hogy mik vannak! — csodálkozott egy vásárlátogató a vadnai Grafol Kft. kiállításán díjazott vitaminos Cservit szájvíz, a hidratáló

krémcsalád, s a különböző műanyagipari termékek lát- lán. Kiderült, noha miskolci, nem tudja, hol van Vad- na. Arról meg aztán végképpen fogalma sem volt, hogy a ma már 180 dolgozót foglalkoztató kft. a különböző borsodi településeken működő öt üzemükben évente 300 millió forint értékű terméket állít elő. Pusztay Béla marketing- vezetőtől még azt is megtudta, hogy rövidesen megkezdődik a termelés egy újabb üzemükben, ahol legalább 50 helybeli lakosnak, volt bányásznak biztosítanak munkát, egy munkahelyteremtő pályázat elnyerése révén.

*

Ugyanígy, sökan nem tudták, merre van a megyében a vásáron nagy sikerrel szereplő, valóban szép húskészítményeket bemutató Prügy. „Nem az a lényeg, hogy nem tudják, hol székelünk — mondta nevetve Fazekas József, a prügyi húsipari cég igazgatója —, hanem az, hogy termékeinket ismerjék és szeressék.” Ezzel pedig úgy tűnik, nincs gondjuk ...

*

Hétfőn már bontották a vásárt. Ismét azok dolgoztak, akikről annak idején legelőször írtunk: a grafikusak, a vásárépítők.

(nyikes)

Kellenek-e a nyilvánosházak?

Szabó Dénes professzor: — Ellene szólok

Képünk a tanácskozáson készült. A bajuszos úr Szabó Dénes professzor, mellette prof. Günther Kaiser.

Fotó: Farkas Moyo

A miskolci nemzetközi kriminológiai szemináriumon a neves szakemberek között mindenki Szabó Dénes professzorral, a Kanadában élő magyar társadalomtudóssal kereste a kapcsolatot. Lapunknak egy örök témáról, a prostitúcióról mondta el véleményét, ám előbb megkérdeztük:

— Anyanyelve magyar, mégsem Magyarországon él. Mikor, és miért hagyta el szülőföldjét?

— A szabadság és a biztonság között tétováztam 1949-ben. A szabadságot választottam, minden rizikójával együtt. Emberi profilomat Nyugat-Európában és Észak-Amerikában alakítottam ki, de soha nem tagadtam meg magyar létemet, ám az a Magyarország már nincsen. Tudományos munkásságomat elismerték, a Nemzetközi Kriminológiai Társaságnak voltam korábban az elnöke, jelenleg pedig a tiszteletbeli elnöke.

— Országunkban az utóbbi években a gyors változások időszakát éljük. Néhány éve már feszegetik a nyilvánosházak ismételt bevezetésének szükségességét.

— Ez Kanadában is időszerű probléma.

— ön hogyan látja ezt a kérdést?

— Valóban, a prostitúció a legrégibb mesterség, nem valószínű, hogy valaha is megszűnne, ám én az emberi méltóság szempontjából a bordélyok radikális ellenfele vagyak.

— Akkor ez önnek óriási dilemma.

— Így van. Azonban az az érv is figyelemre méltó, hogy közegészségügyi szempontból célszerű a prostituáltak egészségügyi ellenőrzése, ez az ő érdekük is, s ez a nyilvánosházak működtetése keretében megoldható. Ám ellenzem ezeket a házakat, mert létük csorbát üt a női méltóságon.

— Ha nyilvános nem is, de a titkos prostitúció mindig is létezett.

— A nők között is megoszlik erről a vélemény. Azt hiszem, az öntudatos nők ellene vannak, nem a prostitúciót, hanem a piros lámpás házakat kifogásolják.

— Akkor önnél e probléma megítélésében az a helyzet állott elő, mint ahogyan azt az egyik nagy filozófus, Kant megvilágította: az embernek a tudata kettős, van egy erkölcsi és van egy törvényes tudata, s a kettő olykor szembe kerülhet egymással.

— Pontosan. Erkölcsileg nem tartom helyesnek, hogy kiszolgáltatottá váljanak a nők, azonban ha az állam a prostitúciót intézményesítené, nem tartanám katasztrófának, bár ez ellen én érvelnék, de nem csinálnék keresztesháborút.

— Mivel Magyarországon a munkaerő viszonylag olcsó, felmerülhet a korábbi, külföldre irányuló leánykereskedelem. Lányaink híresek voltak, hungarikáknak hívták őket.

— Ez tényleg felmerülhet. A drogkereskedelemben is indok van arra, hogy legalizálják, mert sehogysem sikerül megszüntetni azt a piacot.

— Mi a prostitúció oka? Lehet, hogy ez a vérmérséklettől is függ. hiszen vannak erre jó magyar kifejezések, mint a „könnyűvérű menyecske”, vagy „könnyű táncba vinni..

— A könnyűvérűségnek kevés szerepe van ebben.

Sok oka lehet, ám két fő típusáról mindenképp beszélhetünk. Az egyik a szegénység, ami miatt elbuktak, hátrányos helyzetűvé váltak, a másik, aki cinikusan pénzt akar keresni. Tízezer forintot jó ha megkap az. aki titkárnőként, ápolónőként dolgozik, a prostitúcióval viszont összeszednek havi százezret is. Beállnak öt évre, s ennyi idő alatt meg tudnak maguknak venni akár egy butikot is. Tehát ez egy teljesen céltudatos, intelligens üzletember típusa is lehet.

— A prostitúció mennyire világjelenség, mennyire emelkedik?

— Kettő dolog van. A nyomorúságból eredő prostitúció a harmadik világban, Dél-Amerikában vagy a filippinókban növekszik. A mi fejlett világunkban az ilyen fajta prostitúció nem emelkedik, az megmaradt egy szinten. Ha elmegy Párizsba, ott a fele nem francia, hanem idegen. Sok tizennyolc és huszonöt év közötti lány csinálja, kiegészíti a jövedelmét azzal, hogy minden héten két-há- rom kliensnek, vagy ví- kendre, jachtkirándulásra rendelkezésre áll. Ezután megházasodik, sok gyereket szül, üzletet nyit, és el van felejtve az egész. Az emberi jogok szempontjából ezt nem lehet megtiltani, ez az ő választása.

Zelei Zoltán