Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-21 / 170. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1990. július 21., szombat Körkép a strandokról Tomboló nyárról nem be­szélhetünk — sajnos. Meg­kérdeztük a miskolci stran­dokon, hogyan alakult az idén a forgalom, milyen új szolgáltatásokkal várják a hűsölni vágyókat, milyen időközönként van vízcsere, s aki délután tud csak kijut­ni a strandra, kaphat-e csökkentett árú jegyet? Diósgyőri Várfürdő: Kiss Tamás felelős vezető: — Forgalmunk, mint min­den strandé, nagyon az idő­járástól függ, jó időben 1000—1200, rosszabb időben 50 vendég van. • Üjdonság a tavalyi évhez képest, hogy nem a vízmű­vek, hanem a Diákszövet­ségi Csoport (MEGGY) üze­melteti a strandot. A hét utolsó négy napján este 8- tól hajnali kettőig diszkó van, üzemel a koktél-bár, csütörtökön és vasárnap 4— 500 szórakozni vágyó, pén­teken és szombaton 800— 1000 vendége is van a gar- den-partynak. Két hete nyi­tottuk meg a volt gondno­ki ház helyén a Bigatton- fagyizót. A vízcserével nagy gond­jaink vannak, ugyanis 20 óra kell ahhoz, hogy lemen­jen a medencéből a víz. Szerdán csökkentett árú jeggyel lehet látogatni a strandot. Délután 3 órától minden­nap, mind a felnőtt, mind a kedvezményes jegyekre ér­vényes a csökkentett ár. A szauna-bár gazdaságos üzemeltetéséhez legalább 50 vendég kellene a szokásos 10—12 helyett — a hét vé­gén üzemel a megszokott időben, újdonság, hogy szer­dán is lehet szaunázni. Augusztus 20. strandfür­dő : Farkas Gyula úszómes­ter. — Forgalmunk rosszabb időben 1000—1500, jobb idő­ben 4000 vendég. Megnyitottuk a tekepá­lyát, a bajor sörözőt, s használhatják az új kabino­kat is a fürdőzők. Reggel 6-tól este 7 óráig tartunk nyitva. Vízcsere minden másnap, felváltva a két medencé­ben. * Városi Köjál: dr. Juhász Hajnalka, a településegész­ségügyi csoport vezetője: — A vizek vizsgálatát a Köjál általában vasárnapon­ként, csúcsidőben végzi, a legutolsó mintavétel július közepén volt. Tavalyhoz képest a vizek minősége lényegesen rosz- szabb (nincs lábmosósze­gély), ezért a külső szeny- nyeződések könnyebben be­kerülnek a vízbe, s van olyan strand is, ahol még a vízforgató sem üzemel. Ebben az évben fertőzés még nem volt, amennyiben előfordulna, azonnal bezá­ratják a strandot. Autóval iiziia A Sárga Csikó Hotel, ét­terem és szabadidőközpont a tenisz, lábtenisz, lovaglási lehetőségek mellett autósmo­zival is várja a látogatókat. Dobó Zoltántól érdeklőd­tünk: — Április végén nyitot­tunk, s az időjárástól füg­gően, szeptember végéig sze­retnénk fenntartani a mozit. Az előadások mindennap es­te 9 órakor kezdődnek. A z idegenforgalom több évtizede kísérletezik az előszezonnal: jöjjön csak a vendég, hiszen gyönyörű a tavasz és a kora nyár is itt, a mérsékelt égöv alatt meghúzódó hegyek, kellemes vizű tavak környé­kén. A vendég azonban már csak olyan, hogy akkor kerekedik fel, ha érkezni sejti a tikkasztó nyarat, amikor két kézzel törli le homlokáról az iz­zadságot. Ilyenkor legjobb a stran­dok, tavak, folyók hűsítő vizében, de igen kellemes időtöltés esik szellős parkok, árnyas fái alatt is. A nyár a diáknak a vakációt jelenti, a teljes szabadságot, a szülőknek gyakran sok-sok idegességet, mert kivéve azt a két-három hetet, amit pihenéssel együtt tölthet a család, a felügyeletről is gondoskodni kell. Munka alig akad az idei nyáron a diákoknak, hiszen sok helyütt az üzemi munkások foglal­koztatása is gondokat okoz. A kéthe­tes nyári szabadság sem mindenkinek üdülés. Ilyenkor ez a nyár... A tábori tízparancsolat legfőbb szabálya: érezd jól magad! Talán az utóbbi idők újra és újra fellángoló címer-vi­táinak is köszönhető, hogy az abaúji olvasótábor jelké­pe heraldikai szempontból majdnem tökéletes: — A címer alsó részén lát­ható három kék vonal az abaúji folyókat jelképezi: a legfelső a Hernádi, a középső a Bársonyos, az alsó pedig az összes többi folyóvíz. A Az idén tizenötödik alka­lommal rendezte meg az en- csi József Attila Városi Könyvtár a már hagyomá­nyos abaúji olvasótáborát. A korábbi években Telkibá­nyán, Tiszalökön, Hajdúbö­szörményben, az idén pedig Miskolcon a Csanyikban ta­láltak otthont a gyerekek. — Azzal a céllal jött lét­re annak idején ez a tábor — emlékezik vissza a kez­detekre Molnár János könyvtárigazgató, és egyben a tábor vezetője —, hogy az abaúji aprófalvak felsőtago­zatos tanulói számára lehe­tőséget teremtsünk az isko­lában szerzett ismeretek bő­vítésére, a haza, a szülő­föld kulturális értékeinek számbavételére, a lokálpat­riotizmus erősítésére. A Ha­zafias Népfront támogatásá­nak köszönhetően eddig mintegy nyolcszáz gyerek táborozott velünk. Ez a szép sorozat az idén a megyei tanács támogatása nélkül megszakadt volna. A novaj- idrányi, krasznokvajdai, homrogdi, selyebi, halmaji, felsődobszai, ináncsi, aszalói, baktakéki, szalaszendi, hi­dasnémeti és a két encsi ál­talános iskolából összesen hatvan tanuló érkezett a Csanyikba. Az idei jubileumi tábor számára a nagy évfordulók — Mátyás halálának 500 éves, a Vizsolyi Biblia meg­jelenésének 400 éves évfor­hátteret adó esőáztatta hul­dulója — szinte kínálták az A napokban az északkele­ti országrész egyik jónevű magánkempingjét látogattuk meg Bogácson. Kóta Csaba és családja öt évvel ezelőtt, családi vállalkozásként kezd­te idegenforgalmi beruházá­sait. Mint elmondta, nehéz volt a kezdés, hiszen minden nélkül, vagyontalanul indul­taik. A Fészek kemping ötéves fennállása óta, az idei nyár volt a leggyengébb forgalmú. Ennek ellenére most már es­tére foglalt minden sátor­hely. Nagyrészt külföldi ven­dégek vannak, hollandok, belgák, dánok, ritkán fran­ciák és olaszok. A turisták általában egy hétig, vagy csak néhány napig veszik igénybe a kemping szolgálta­tásait, bejárjáik az országot, s közben itt is, ott is megáll­nak rövid időre. A vendége­ket nem előzetes bejelentés alapján fogadják, érkezési sorrendben. A térítési díjak az igények szerint változóak, 140 és 180 forint egy sze­mélyre. A közművesítés ter­mészetesen megoldott, víz és villany használatára van le­hetőség. A külföldiek nagyon kedvelik a bogácsi kempin­get, a szép környezet, a ked­vező fogadtatás és a szíves vendéglátás miatt. A tulaj­donos a kempingen keresztül­folyó patakot tóvá szélesítet­te, ami a gyerekek kedvenc időtöltését szolgálja. Most egyetlen fehérre festett csó­nak himbálózik a vízen, a vízben pedig halak, így hor­gászni is lehet. — A környék iegyetlen ma­gánkempingjének vezetője hogyan jogadná, ha megje­lenne a konkurencia? — Örök vállalkozó vagyok, ettől sem fogok megijedni, tiszteletben tartom mások törekvéseit, terveit, de ne­kem is vannak életképes el­képzeléseim a jövőt illetően. Ám ezek üzleti titkok ... Kis magánió a magánkempingben lámvonalak pedig az abaúji dombokat szimbolizálják. A legmagasabb csúcson talál­ható regéci várrom csak táv­csővel látható — avat be a címertan rejtelmeibe Tóth Csilla —, s ami a legfonto­sabb: a középre helyezett könyv — hiszen olvasótá­borban vagyunk —, és az ebből kinövő fa, ami felfog­ható a tudós fájaként is, de azt is kifejezi, hogy erdőben táborozunk. alkalmat a reneszánsz és a reformáció jobb megismeré­sére. (E két gondolatkör mel­lé társult a haza, .a szülő­föld értékeinek megismerése. Persze a tábor tíz napja alatt maradt idő a szórako­zásra, kirándulásra, játékra. S ez. a tábor sem múlhatott el éjszakai riadó, tábortűz, pámacsata nélkül... (filip) Fotó: Fojtán L. — Mi a helyzet e nyáron megyénk vizein? — kérdeztük Varga Sándor rendőr őrnagytól, aki a megyei rendőr-főkapi­tányság vízi és légi rendészetének szakirányítója. — Munkánk célja a megelőzés és a felvilágosítás. Az idén a tavalyihoz képest csökkent a vízbefulladtak száma. Kiskorú nem halt meg vízben az év elmúlt hónapjaiban. A legveszélyesebbek az élővizek: a tavak, a folyók... — Kérjük, adjon tanácsot. — Nagyon veszélyes egyedül vízbe menni. Ha lehetséges, senki ne tegye! Ha valaki rosszul érzi magát, sokat evett, vagy alkoholt ivott, halassza el a fürdőzést! Mellőzzük a vízbeugrást, ez is nagyon veszélyes. Mindezeken túl hadd hívjam fel a vizek közelében pihenni szándékozók figyel­mét még valamire! Vigyázzunk jobban a környezetünkre! Ez az elsődleges feltétele annak, hogy kulturált környezet­ben pihenhessünk, és gyermekeinkkel, unokáinkkal is meg­ismertethessük majd a természet szépségeit.

Next

/
Thumbnails
Contents