Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. április 14., szombat I — Gyorsabban, gyorsabban, úgy to- • tyogtok, mintha öregek lennétek. Még azt hiszik a vendégek, hogy az öregek otthonában vannak. Pedig mi csak idősebbek vagyunk. Ugye? ... A 75 éves Borbála nővér imigyen, mosolyogva, kedvesen buzdítja a többieket felfelé a lépcsőn, az ebédlőből a kápolna felé. Igyekszik is mindenki, ám azért csak öregesek a már rengeteg lépcsőt megjárt mozdulatok. A lélek azonban mindükben fiatal, és nagyon erős. Jut belőle másnak is. Jut mindenkinek, aki arra vetődik, aki keresni megy az igazi életet, keresni az embert, a szeretetet, egymásban, Istenben, s a szolgálatban meglelt örömet... Szokatlanul friss a lelkűk. Átélt, s megélt hittel énekelnek a kápolában, mosolyognak, vidámítanak az időt jelző ráncokkal kerített szemek. S szavaikban huncutság, játékosság is van bőven. Pedig van gondjuk éppen elég. Egyre messzebb kerülnek attól a bizonyos évszámtól, s érnek közelebb a földi lét befejezéséhez. — Mostanában egyre több a temetés — mondja Borbála nővér. Együtt virrasz- tunk a haldoklók mellett, és én végig ott vagyok. Imádkozom értük, segítem átlépésüket az örök életbe, elkísérem őket a mennyország kapujáig. Közben sétálunk a hatalmas hejcei parkban, s egy kismókust látunk futni a falon. Nem zavartatja magát, megy függőlegesen felfelé, majd usgyi be az egyik erkély alatti odúba. A nővér csendesen, kedvesen szólítja: — Te kis huncut. Hát pont az én erkélyem alá tudtál befészkelni? .. . Dobos Klára Shakespeare-bemutató Miskolcon Macbeth „Viszály, háború, véres csaták, hősi győzelmek, árulások, kitüntetések és halál- büntetések. Shakespeare színpada a történelem színpada, ez a színpad vériszapos. Aki legtöbbet öl a háborúban, hős. Macbeth hős. Hadvezér, győztesnek született. Tudja ezt a környezete, ezt hiszi és tudja önmagáról. Macbeth cselekvő hős. Király lesz, mert az is lehetne. Az emlékezet megőrzi a gaztettek hírét. Meg kell ölni az emlékezőket. Macbeth megöli az időt. És természetes körforgásából kizökkent idő számlapján megbolondulva forog Macbeth életének ideje: a jelen” — írja Shakespeare drámájáról Galgóczy Judit, a miskolci előadás rendezőEbben az évadban a MisA tévé műsorfolyamában — amit olvasás, beszélgetés, étkezés közben nézek — felvillan egy képsor: Teleki I Pál temetése. Csendre intem a családot, leteszem a könyvet; kisvártatva megszólalnak bennem egy haj- ' dán volt miniszterelnök búcsúlevelének súlyos monda- itai: „Szószegők lettünk gyávaságból ... A gazemberek oldalára álltunk — mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet...” Teleki személyisége fiatal éveimben sokat foglalkoztatott — ezért is emlékszem búcsúlevelére. Egyszer beleszerkesztettem valami dokumentumműsorba : is. Dehát miért szerkesztik most a tévések adásukba a temetési képsort? Évforduló? Nyilván évforduló. (Milyen érdekes, milyen szomorú, hogy mindig más évforduló volt a fontos. Teleki Pál halálának — tragikus elmúlásának — évfordulója mindezideig nem volt fontos.) Gyorsan fellapozom a Kislexikont. A Telekiek csaknem egy hasábot foglalnak el. Blanka grófnő a magyarországi nőnevelés úttörője; Domonkos — történész; József a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója, s elnöke; László — író, politikus, az 1848-49-i forradalom és szabadság- harc vezető diplomatája; Sándor honvéd ezredes, Petőfi barátja, Garibaldi harcostársa. És az alfabetikus sorrendnek megfelelően, Sándor fölött az én Télekim: „ ... Pál gróf (1879—1941): földrajztudós, reakciós politikus, a Tanácsköztársaság bukása utáni rendszer egyik vezetője s miniszterelnöke.” Blőrelapozok, ment nem hiszek a szememnek. Az Akadémiai Kiadó 1968-ban bocsátotta útjára a kézikönyvet. „Címszavaink megfogalmazásában tömörségre törekedtünk” — olvasom a szerkesztő előszavában. Mit mondhattok én tömören? Azt hiszem csak eny- nyif: Elmentek a jó édesanyátokba! Ez is van any- nyira tudományos, mint Teleki minősítése. Meg kell őt védenem? Magamat, magunkat, az új generációkat kell megvédenem a torzításoktól, a szim- plifikáfliásoktól, a manipulációktól. Persze, hogy születtek komoly tanulmányok — a Teleki kormány külpolitikájáról egy egész könyv — a tragikus sorsú magyar államférfi tevékenységét taglalva, de a nagyközönség legfeljebb csak kézikönyvekből tájékozódik, ha tájékozódik. Mit kezdhetett most a néző a tévé archív filmjének képsoraival? Aki netán figyelt — két vacsora falat között — megjegyezhette. valakit megint rehabilitáltak, vagy mi a fene. Én azonban — minden mással fölhagyva — keresni kezdtem egy régi-régi kis könyvet. Becses darab, féltve őrzöm. (Éppen az ilyesmit nem szokta az ember megtalálni.) Nekem afféle „pályabér”, merít egy friss szellemű öregember küldte, aki azonban — egyre gyengülő szemei miatt — már alig olvas, de rádiót azt hallgat, s jegyzeteimből úgy ítélte meg, hogy nekem hasznos lesz ez a könyvecsA dátum nem mellékes. Sőt! Hiszen 1943-ban- már megpecsételődött a Harmadik Birodalom sorsa. Paulus tábornok katlanba zárt mintegy 350 ezer főnyi német hadserege kapitulál .Az afrikai hadjárat véget ér; 250 ezer német és olasz katona esik fogságba. Az angolok és az amerikaiak part- raszáillnak Szicíliában. Az év végén Teheránban már a második front megnyitásáról tárgyal Sztálin, Roosevelt és Churchill, miközben a Szovjet Hadsereg a nácik által megszállt terület mintegy kétharmadát felszabadítja. Nos, ilyen körülmények között jelenik meg a „Merjünk magyarok lenni!” című füzet, mely Teleki beszédeiből és írásaiból ad közre szemelvényeket hazánk ifjúságának. Kétségtelenül bátor tett a fasizálódó — vagy inkább már fasizálódott — Magyar- országon. Mikor megtalálom, a puhafedelű zsebkönyv szinte magától tárja fel elsárgult lapjain a legfontosabbakat. Persze hiszen egyszer már végigpergettem, s a ceruzanyomok mutatják, hogy közben hol álltaim meg. Például itt: „A történelem távlatában az évtizedek másodpercekké és az évszázadok évekké válnak. Egy nemzet, mely fenn akar maradni, nem szabad, hogy hetekben, hanem századokban kell, hogy gondolkozzék.” Istenem micsoda korszerű gondolat most is. Pedig nem időtlen bölcsességről van szó! Teleki a háború küszöbén álló nemzetét félti, figyelmezteti. Mert neki ez az ország nem működési területe volt — mint előtte és utána annyiaknak — hanem a HAZÁJA! „A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni, amelyhez tartozást hangsúlyozni lehet, vagy ha kilépünk, azt lehet mondani, hogy most már nem ide tartozunk.” Talán nem annyira közismert, hogy miként — micsoda tudományos apparátust felvonultatva — küzdött Apponyi Albert oldalán, hogy elkerüljük a trianoni katasztrófát. Mint földrajztudós is bizonyította, hogy Magyarország geológiái, gazdasági egység, s olyan kultúrkör, melynek szétdarabolása egész Európának árt. S Trianon után — mikor a Tanácsköztársaság politikusai már régen más működési területet választottak — Teleki nem vonult el, hogy valamely nagy állam egyetemi katedrájáról figyelje a hazai eseményeket. Neki fontosabb volt a magyarság, s az erkölcsiség. „Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állnak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást, vagy rangot töltsön is be: bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon és bármelyik helyén lakjon is az országnak.” Hát ennyit a gróf osztály- szemléletéről. De lássuk végre mi történt 1941 tavaszán. A berlini magyar követ kolci Nemzeti Színház utolsó bemutatója a Macbeth lesz. Az előadás szereplői: Mikes László m. v., Kuna Károly. Juhász Árpád, Dó- czy Péter m. v., Kovács Lajos, Gesztesi Károly m. v., Somló István, Galkó Bence, Bozó Andrea, Sallós Gábor, Lady Macbeth: Csorna Judit és Donandi Ferenc, Máhr Ági, Kovásznai Gergely, Dézsy Szabó Gábor, Csapó János, Varga Gyula, Csorna Judit, Fehér Ildikó, Zborovszky Andrea, Márffy Vera, Szea címszerepben Dóczy Péter. Fotó: Jármay György mán Béla, Balogh Csilla, Lukin Márta, Szegedi Dezső, M. Szilágyi Lajos, Ba- ranyi Péter. Kakukk Ferenc, Mezei Lajos, Farkas Sándor, Kozma Attila. ke. Újságíró nem kaphat ennél nagyobb honoráriumot Most szeretném megköszönni, éppen olyan újságpapíron, mint amilyenre Teleki Pál gróf idézeteit nyomtatták 1943-ban. Hitler üzenetét hozza: „Jugoszláviát meg fogjuk semmisíteni, mert nyilvánosan megtagadta, hogy egyetértésre jusson a tengelyhatalmakkal. A német fegyveres erők legnagyobb részének Magyarországon kell átvonulnia. De a fő támadás kiindulópontija nem a magyar fronitiszakasz ,lesz. Itt a magyar hadseregnek kell közbelépnie, és . együttműködésének fejében Magyar- ország visszafoglalhatja mindazokat a korábbi terü- Qleteit, amelyekről annak idején Jugoszlávia javára le kellett mondania. Az ügy sürgős. Azonnali beleegyező választ kérünk.” Hányszor kértek tőlünk a nagyhatalmak, a diktatúrák beleegyező választ? Egyáltalán adhattunk-e más választ? Teleki mindeddig azon fáradozott, hogy az ország — amennyire egyáltalán lehetséges — megtarthassa cselékvési szabadságát. Nemet mondani a németeknek? Hisz’ akkor azonnal megszállják az országot. Ha viszont engedelmeskedünk ... Teleki nyilván fölidézte magában a trianoni béke- diktátum körülményeit; egy kis ország megaláztatását. Amit ott nem kaphattunk meg, azt most a Führer tálcán kínálja. De milyen áron! Jugoszláviai fellépésünk esetén Nagy-Britannia azonnal hadba lép hazánk ellen! S a háború kimenetellé egyébként isem kétséges. Egy nemzetnek századokban kell gondolkoznia. Ám vannak döntő percek. Történelmi pillanatok. Van stratégia és van taktika. De Teleki számára nemcsak ez van. Számára az erköllcsi törvény a meghatározó : A magyar kormány 1940. decemberében örökbarátsági egyezményt kötött Jugoszláviával. Nem lehetünk szószegők! Ám ami egy Teleki grófnak természetes magatartás — mert íráson kívül belső parancs is! — az a német származású vezérkari főnöknek nem számít. És Werth Henrik megegyezik a németekkel. 1941. április 3-án Teleki Pál főbelőtte magát. Winston Churchill emlékirataiban így vélekedik erről: „öngyilkosságával az volt a céilja, hogy magát és népét felmentse a Jugoszlávia elleni német támadásért viselt felelősség alól. Áldozata tisztára mosta nevét a történelem előtt. De,, a német seregeket nem tudta megállítani, és a történtek következményeit sem volt képes elhárítani.” A Horthynak címzett búcsúlevél utolsó sorai: „Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.” A szörnyű eseménynek nincs tanúja a Sándor-palotában. Így hát máig sem szűnt meg a szóbeszéd, hogy talán nem is öngyilkosság volt... Egy biztos: Teleki mert magyar lenni. Egy a ma-' gyár megváltók közül, akinek eszméi most egy új Húsvéton talán feltámadnak. Hogy mit hirdetett? Legfőképpen ezt: „Dolgozni kell azon, hogy anyagi és szellemi és ami a fő, erkölcsi téren, egyéni és nemzeti er- ! köles terén, egy formán tartsuk a színvonalat.” De ezt is mondta: „A haza olyan, mint az édesanya ... ha nem tud adni, akkor mi kell, hogy adjunk neki."
