Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-07 / 82. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1990. április 7., szombat Mátyás-emlék Bogaras M-ek * Megismerni ~ Megszeretni ­Megvédeni ­Ugye, szép gonaolat? Szép tartalmú M-betűs szavak. A rádió egyik ismeretterjesztő előadásával hívják fel a figyelmet a természet védelmére. Leteszem a kanalat, hűl­het o leves ... Hót nem tudtam!? Nem tudtam én gyerekként, hogy micsoda pusztítást, végzek? Hogy gyilkolok, életet teme­tek. Csak most eszmélek. Pedig sok éve tudom a Költővel, hogy ,,a bogarak, a gyerekek kípörögnek a napvilágra" ­Hát miért „pörögtem" megannyi iskolatársammal a napvilágra, bogarakat hojkurászni? Megkeresni ­Megfogni ­Megszűrni ­Ez volt a feladat! A gyerek dolga az volt, hogy tanul­jon. S a tanulás egyik, jegyekkel mért minősége a bo­gárgyűjtemény milyensége volt. Micsoda szorvasbogara- kat, lepkéket, szitakötőket vadásztunk össze az értesítőbe írt jegyek - és a rassz jegyek okán kapott szülői pofonok - szorításában I? Hittünk a felnőttek gombosíüző parancsának. Hittük tanulást előmenetelünk fontos mutatójának -, a bogár- gyűjtemények gazdagságát Megkövetek most minden szarvasbogarat, lepkét, szita­kötőt és másokat. Most hallom o felvilágosító szavakat: Megismerni - Megszeretni - Megvédeni. És nem kell gombostűre szúrtan gyűjteménybe gyilkolni a bogarakat! Ha már a Költőt szóba hoztam, befejezhetném azzal is, hogy a gyereknek káromkodni kél kedve ... ... de a felnőtté lett gyerek kérdez inkább: o minden­kori ismeretterjesztők és természetvédők miért nem a jóra és a helyesre okították tanítóját? Legalább bagó rügy ben. Só és gomolya A gomolya só nélkül olyan, mint az ibolyavirág illat nélkül, vagy a sajtalan asz- szony. Egyik sem az igazi. Gomolyám már volt, egy szelet, alig hét deka, — eny- nyii kértem az eladótól, meg sót. de az neki sem volt és fölöttébb el is csodálkozott ezen a kérésen. Mellette n hentespult, talán ott tudnak adni, ám a hentesnek is csak csodálkoznivalója volt, sója nem. Emlékszem, gyer­mekkoromban nagybátyám­mal lófrálva, nézelődtünk a piaci hentessoron, amikor is az egyik hentestől két fület kért a félsertésből (!), csí­kokra vágatta, megsózatta és csak úgy, papírból falatoz­tuk a szalmával perzselt ma­lac fülét a Bodzsák-kocsmá- ig. Ott egy pohár bor, neki, nekem málnaszörp, s ami­kor ez is megvolt, azt mond­ta; így kell ezt. Ebédig ki­bírjuk. Persze a hentes is. meg a kocsmáros is magán­kereskedő volt. Az ABC-bolt más, még ha áfész is. Tenyeremben a go­molya, mert se fül, se nyelv nem volt. a Sándor napi koccintás előtt, még ez is megtenné, de só nélkül? Ke­restem a sótároló gondolái. Biztos van szakadt zsák, vagy zsacskó és akkor van só is a gomolyámra, egy csipetnyi, nem több. Ám a zacskók és tasakok mind épek voltak, s egy szem el- pergett só sem látszott a le­lőhely körül. Kész csapda. Itt bolyongok már mióta, karomon az üres kosár, te­nyeremen a gomolya, de só egy szem sincs. Otthon persze van, finom­szemcsés, amit a Compack csomagol, bordázott falú fla­konba, kék zárófedéllel és az,, van ráírva: ,,TURISTA SÓ” (így külön) 50 g. Fogy. ár. 4.40 Ft. A kupak alatt hét lyuk ontja a sót, de ren­desen ám, s itt, egy ekkora boltban nem jutok hozzá egy csipetnyihez, Már-már visz- szaviszem az eladónak és felajánlomj egye meg itt, előttem, én meg kajánul fi­gyelem, hogyan küzdi le a sajtalan gomolyát. S ekkor jött az újabb szikra. Miért is ne lenne itt is „TURISTA SÓ”? Le, s föl járva a gon­dolák között megtaláltam. Legalább két tucat flakon. Na, ez az. Előbb szemlél- gettem nincs-e lazárva, nem volt. Minden ugyanaz, csu­pán némi a különbség; fogy. ár. 6.90 Ft. No, de ez nem a minőségre vonatkozik. A só, az só. Kupak fel, szórás a gomolyára, óvatosan. Ku­pak vissza, hüvelykujjal, a szerkezei patentul működik, flakon a helyére és áll a lelki béke. Így kell ezt. mondaná Bandi bácsi. Majd az utcán, csak úgy sétálva, mint régen a piac-soron, el- harapdálnom. Már a pénztár előtt megtettem volna, na de mégis ... Eddig még nyo­ma sem volt bennem a lel- kiismeret-furdalásnak, csak akkor kezdődött, amikor egy alkalmazott, — végignézve attrakciómat, így szólt — I-Iogyan gondolja ezt kérem? — Így. Csak nem képes egy csipetnyi sóért leszólí­tani? — De hát ez így mégsincs rendjén, miért nem kért a pultnál? — Kértem, két helyen is, de nem adtak. — Nem létezik. — Jöjjön velem, kérdez­zük meg együtt, engem ne hazudtoljon meg. Summa, summarum, az árut megbontottam, meg­csonkítottam. egy másik ve­vőt megkárosítottam és a többi. . . Kiálltam a pénztársorból, indultam az ében felvigyá­zóval a pult felé, bizonyíta­ni igazam. Az járt az eszem­ben; intelligencia kérdése szólni, vagy nem szólni egy csipet sóért, amikor ezért már háborúk is voltak. Üjabb gondolat, elkerülendő a sóháborút, s meglepett, hogy ez eddig eszembe sem jutott a nagy sókeresésben. Megálltam, a hölgy is, el­vettem a polcról a megcson­kított flakont, kosaramba tettem, besoroltam a végére és megkérdeztem: — így jó? — Igen, volt a válasz, de az arcon ott maradt a szi­gor, bennem, az idegesség. Az utcán aprókat harap­tam a gomolyából, zse­bem kinyomta a turistasó. A gomolya ízetlen volt. Az új sószóróból hintettem még rá egy keveset. Hiába. A gomo­lya, mint fűrészpor, forgott a számban, majd lassan megkeseredett. A maradék a kukába. A sószóró hazake­rült a félig lévő párjához. Két napig nézegettem őket el-elgondolkodva, aztán ki­dobtam mind a kettőt. Pécsik István Ez nem akadály! Zombor Gyula képei Egy nyugati .magazinban, a Foto Creaiti.v.bam láttam először a színes képet. A hőlégballonok fotóját (.képek a képben) egy ruhaszárító kötélre csiptették, de az egyik kép elszabadult, s he­lyét. a igomolyfellhős kék ég foglalta éli. Az alkotó Gy. Zombor. A név nem .idegen­be szakadt hazánkfiát, profi művészt takar. ;Zom'bor Gyula miskolci fiatalember. Jelenleg a nyíregyházi Bes­senyei György Tanárképző Főiskola másodéves földrajz— rajz szakos hallgatója. A hö- légballon.os képek Miskolc •határában készültek. — Ezekkel a fotókkal ne­veztem be még ’88-,báni a Malév pályázatára — kezdi a történetet Gyula. — A té­ma a repülés, a födij pedig egy thaiföldi utazás volt. He­tekig jártam ki i.tt Miskol­con a repülőtérre, figyeltem a hőlégbal,Ionosokat. Ezekkel a plakátszerű színes felvé­telekkel nyertem m-eg a pályázatot. A Malév a ké­peket külföldi irodáiban propaganda célokra hasz­nálja. — Mikor vett először fényképezőgépet a kezébe? — Gimnazista koromban kaptam az első, Zenit gépet. Akkor nem is a fotózás volt az elsődleges. Nagyon szerettem — persze most is — a biológiát, kaktuszokat gyűjtöttem, 'madarásztábo­rokba jártam. A megfigye­lések .rögzítésére használtam először a gépet. Érettségi után. Pesten optikusnak ta­nultam. Ekkor már tudato­san készültem a fotós pályá­ra. Amikor befejeztem az optikus szakot, a miskolci 101. Számú Szakmuinkás­Thaiföldi anziksz képző- Intézetben tanuLtam fényképészetet. — Ekkor már számtalan pályázaton, kiállításon vett részt a képeivel. . . — A Foto Creativban nemcsak közölték, de érté­kelték is a fotóimat. Eljutot­tak a képeim makaói, ko­reai, hongkongi .kiállítások­ra. Eddig, tizennégy ország­ban' fogadták el és díjazták munkáimat. A .thaiföldi út­nak köszönhetően jártam Szingapúrban .is, így éppen láthattam egy ottani kiállí­táson, .gaját fotóimat. A thai­földi .képekből, szeretnék egy önálló kiállítást összeállíta­ni, ,és azt hiszem ez az anyag alkalmas egy album kiadá­sára is. — Ügy tűnik, külföldön nagyobb sikereket ért el, mint itthon ... — Fotós sors. Tóth István például, aki New Yorkban átvehette az Évszázad fotó­művésze .címet, korábban volt a Nemzetközi Fotómű­vész Szövetség tagja, mint a hazaié... (filip) Gergely Mihály: Napló Az a politikai hatalom, (hirdesse bár legcsodálatosabban hangzó elveit, jelsza­vait), amelyik megalázza, félelembe, rette­gésbe nyomorítja népét, börtönbe, halállá­gerekbe és bitóra küldi ártatlan polgárainak ezreit, millióit, az rezsim önmagát mocs­kolja be -lemoshatatlanul, teszi utálatossá, indorítóvá, visszataszítóvá, mellyel a meg­számlálhatatlan ocsmányságok és .rémtettek napfényre kerülése, bebizonyosodása után már lehetetlen közösséget vállalni. Az ilyen rezsimnek, s diktátorainak nincs többé jo­guk, hogy újból kérjék népük bizalmát ha­talmuk folytatásához, s ha tovább kísérle­teznének, előbb vagy utóbb elsöpri őket a porig alázott nép háborgása, amikor már testüket sem fogadja be az édes haza föld­je, az is kiveti magából őket, mert nem ta­lálhatnak rejtekhelyei haló poraiknak sem. * A színház világában az -epizodista í.s tud­ja. (jól megtanították erre elődök és kol­légák példái!), mikor kell (lehet) föllépni a nagyon vágyott pódiumra, s azt is, mikor kell lelépni róla, nem várva meg a szíve­sebben már másoknak tapsoló közönség gú­nyos nevetését, bekiabálásait. Különös, hogy a politika ezerszer nagyobb színpadán mi­lyen meglepően kevesen ismerik, s gyako­rolják ezt az elemi tudnivalót. S még ők tesznek szemrehányást a nép-publikumnak, ha egyre irritálóbb „föllépésüket” dühödten tiltakozó szavakkal fogadják, ha az évtize­dekig néma ajkak köpésre nyílnak, a vas­tapshoz idomított kezek arculverésre len­dülnek, a bénaságba dermesztett lábak fe­nékbe rúgásra mozdulnak. * Talán semmiről sem beszéltek, írtak any- nyiszor, mint az ember két nagy álmáról, a szabadságról és az igazságról. Mégis őket sértették meg legtöbbször, a világ minden táján naponta tettek tömegével hiteltelenít- ve, besározva legszebb szavainkat. * A társadalom számára mindig sokkal ve­szélyesebb, pusztítóbb volt ha csupán egyetlen eszme (vallási, ideológiai) kerítette hatalmába a közösség szellemi, érzelmi szféráját, mintha minden gondolat egyfor­ma eséllyel helyet kaphatott magának a je­lenlétre. Versenytársak nélkül ugyanis nincs megméretési lehetőség, akkor pedig mind­egy, hogy a 100 méteres távot tíz másod­perc vagy tíz perc alatt teszi-e meg az egyetlen rajthoz álló, mert teljesítményét minősíteni, helyette jobbat ajánlani senki sem merheti személyes szabadsága, gyakran élete kockáztatása nélkül. Az egyetlen esz­me kezdeti uralmát a történelem folyamán mindig diktatúra, minden más gondolat, te­hetséges törekvés elnyomorítása, véres ter­ror .követte, mély vakságában, gyűlölködé­sében ügyet sem vetett mások vágyá­ra, mert az ellenőrzés nélkül tomboló ha­talom sem egy ember, sem milliók halálá­val nem kényszerül népének elszámolni. Az ilyen embertelen rezsimet mindig vagy egy másik diktatúrára összefogó kis csapat váratlan puccsa seperte le a beszennyezett, vérmocskos színpadról, vagy az alattvalói sorba taszított milliók utálata, undora, vé­gül kirobbanó, akár az őrjöngő bosszúval visszafizető népharag takarítja el az útból az újabb történelem-szeméthordalékot. * Mihelyt egy törvény a nép gyötrőjévé, sa- nyargatójává válik a kisebb-nagyobb hatal­masságok kezén, késlekedés nélkül meg kell vizsgálni: lehet-e javítani rajta? Ha nem, el kell törölni, ha szükséges, jóval fölcse- rélnl Már megint azt olvasom a hatalmukat alig elvesztő kis csoport nyilatkozatában, hogy ők igenis vállalják a felelősséget a múl­tért. Itt vannak hát azok, akik maguk je­lentkeznek a majd fél évszázad alatt fel­gyülemlett tengernyi számla kiegyenlítésé­re, s noha a mostani politikai pártok több­ségének vezetői, tagjai már emlékezetük, megalázott, sajgó lelkűk mélyére rejtették a számonkérés szándékát, azért a bizonyít­hatóan elkövetett bűnök törvényeink sze­rinti megítélésének igényével: legalább az egyenkénti megnevezés gyakorlásával kel­lene mindenki előtt világossá tenni a törté­nelem főbb tanulságait. Amiből legalább azt megteremtené mindenki, alá vezéri poszto­kért ácsingózik a nagy szerepek elosztása­kor, hogy amibe az ország belebukott, amiért az általános válság, a teljes csőd szakadt ránk, amiért évek óta sötétülő ka­tasztrófa fenyeget bennünket, mindabban való részéért, azért minden egyes főszerep­lő felelni, elszámolni tartozik. Erinek a történelmi, jogi elszámolásnak az is íölbecsülhetetlen eredménye lenne, hogy aki ezután a politikában, hatalomban vétkezik, bűnözik, az többé ne kaphasson újból szerepet, bármennyire ösztökéli is a hiúság, nagyravágyás, az önismeret és lel­kiismeret hiánya. Ily módon az elvi, elmé­leti, jogi felelősségvállalás értékes történel­mi- tanulsággá magasodna nálunk is, me­lyet tanácsos lenne mindenkinek eszébe Vésnie: a számlákat pedig a politika po­rondján is ki kell egyenlíteni, hogy a tet­tekkel való elszámolás nélkül a hatalom köreiben se lehessen többé garázdálkodni, erkölcsi, büntetőjogi, anyagi következmé­nyek nélkül. * Mindenféle hatalom elviselhetősége, ki­váltképpen jótékony működésének legfőbb garanciája a hatalom folyamatos és szigorú ellenőrzése, s ahol, amikoi', amennyire szük­séges, korrigálása, megváltoztatása, levál­tása, a hirdetett elvekre, módszerekre, a hatalom embereire való tekintet nélkül. * Meghívás mesterek találkozójára. — A diósgyőri kohászatba és gépgyárba lí)3(i. augusztus 1-jén, 14—15 éves kamasz­ként belépett 96 inas, (tainonc), 1940. augusztus 1-jén szabadult, segédúrként lé­pett az akkoriban élesen tagolt gyári, gyár­telepi kasztrendszerbe. Ki-ki szakmája ön­álló gyakorlására képesített férfiként. Né­zem a gyári Vendégház bejárata előtt azon a fél évszázaddal korábbi napon készült fényképtablót. Zavart szégyenkezéssel próbá­lom sorban leírná a felvételre odaálló osztály­társaim nevét. A 96-ból közben néhányan két-három év után elmentek gépipari, ko­hóipari technikumba, mások általam is­meretlen okok miatt maradtak távol, így csupán 66 fiatal férfi néz rám a régi- ke­retben megőrzött, Maksy László által ké­szített, felvételről. Akik közül alig 28-nak a neve bukik föl fél évszázad tengermélyé­ből. Mert micsoda idő zúg e kis csapat mö­gött, hogy meggyötört, megtizedelt, szak­mánk és az élet mesterévé avatott minket ez az 50 év! — Találkoznunk kellene az ötvenedik évfordulón. Barátaim; akik .még élünk, alkik csak el tudnak .jönni a két gyárnak és Diósgyőr-vasgyárnak, a gyár­telepnek, s még Miskolc városnak is neveze­tes, nem tanulságok nélkül való eseményre 1990. július 28-án, szombaton délelőtt Í0 órára, a. Vendégház elé. Ott kezdenénk azt a napot, egy mai tablóval. Biztosan meg­találom azt” a .néhány társunkat, akik az előkészítés, szervezés teendőit szívesen vál­lalják. Addig Is küldjétek részvételi szán­dékotokról az értesítést, pontos címmel, te- léfonszámmail a .nevemre: Művészeti és Propagandairoda, 3501., Miskolc. Kossuth u. 11. Ff.: 324. A legrégibb mogyar könyvtermék: Mátyás-kódex

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents