Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-29 / 100. szám

1990. április 29., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Egy évszázada annak, hogy a 11. Internacionálé ajánlá­sa alapján a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1890 évi I. Kongresszusán elhatá­rozta, hogy minden évben megünnepli május elsejét, a teremtő, alkotó munka és szolidaritás napját. A döntés nyomán Budapesten akkor 60 ezer ember vonult a Vá­rosligetbe, követelve az ele­mi munkásvédelmet, a nyolc­órás munkanapot, s a válasz­tójog kiszélesítését, demok­ratizálását. A budapesti pél­dát több vidéki nagyváros­ban is követték, s demonst­ráltak május elsején. A szá­zadforduló éveiben a ma­gyar aprárproletariátus is csatlakozott a munkásköve­telésekhez, maga is jogot for­mált az ünnepre. Az eltelt száz évben május elsejének megünneplésére viharos történelmünk válto­zásainak függvényében ke­rült sor. A különböző poli­tikai rezsimek megtűrték, korlátozták, vagy éppen be­tiltották a májusi demonst­rációkat, attól függően, hogy milyen volt a viszonyuk a baloldali szocialista mozgal­makhoz. Századunk forra­dalmai pedig nemegyszer a „szabad májusokból” erőt, hitet próbáltak meríteni egy szebb jövő ígéretéhez. A mö­göttünk lévő évtizedek nagy­szabású állami, össznépinek kikiáltott demonstrációkká változtatták május elsejét, melynek funkciója elsősor­ban abban állt, hogy a po­litikai hatalom szilárdságát, legitimáltságát fejezze ki. Milyen lesz 1990-ben má­jus elseje Magyarországon? Az ünnep előestéjén úgy gondolom, hogy sokkal sze­rényebb, visszafogottabb, csendesebb, mint a korábbi évek nagy felvonulásai. Visszafogottabb, csende­sebb lesz, mert ezek a klasz- szikus baloldali, szocialisti- kus elvek, eszmék, gondola­tok. melyek jegyében ez az ünnep született, a későbbi évtizedekben a velük össze­kapcsolódó eltorzult gazda­sági és politikai gyakorlat miatt közép-kelet-európai térségünkben talajt vesztet­lek, s most szenvedik el tör­ténelmi vereségüket. A munka ünnepén tele van a szívünk keserűséggel és csalódottsággal, mert a gaz­dasági összeomlás szélén, az adósságválság csapdájában vergődő ország népe nem sok dicsőséges jelzőt tud munká­ja minősítésére említeni és transzparensekre tűzni. A magyar munka folyamatos leértékelődése a világpiacon, a nemzeti vagyon vesztesé­gei az utóbbi években nem erősítették munkánk ered­ményeibe vetett önbizalmun­kat. Pedig mindig sokat és keményen dolgoztunk. A fő- munkaidőben szerezhető jö­vedelem kiegészítésére má­sod-, harmadállásokat haj­szoltunk, s ennek következ­tében — mint száz évvel ez­előtt élt elődeink — ismét harcoltunk a nyolcórás mun­kanapért. Reálisan kell azonban azt is látni, hogy az elkövetkező években egy teljesen új gaz­dasági szisztémában, egy piac diktálta versenyben még ke­ményebben kell dolgoznunk, de bízzunk benne, a koráb­biakhoz képest célszerűbb irányítással és ösztönzőbb feltételekkel. Csendesebb és befelé for­duló, gondolkodásra ösztön­zőbb az a mostani május el­seje azért is, mert a koráb­ban hitt, elfogadott értéke­ink, eszméink helyett a rend­szerváltás mást, újat hirdet meg, s aki boldogulni akar, ezek szerint kell élnie. Az egypártrendszerű politikai rendszerek torzult kollekti­vizmusa a mi térségünkben egy időre lejáratta a közös­ségi eszményeket, a szolida­ritást. Most abban bízunk, hogy a magántulajdon pri­mátusa, a magánember in­dividuális szabadságának le­hetősége lesz kibontakozá­sunk záloga. Látnunk kell, hogy a köl­csönös szolidaritás menedé­kében bízó, az állami gon­doskodást, paternalizmust el­fogadó engedelmes állampol­gár helyébe korunk hőse, a szabad vállalkozó, a kezde­ményező, a piaci versenyben helytálló ember lesz. A kia­lakuló kapitalista piacgazda­ság és polgári demokrácia gyökeresen más értékrendet, gondolkodásmódot, mentali­tást követel tőlünk, mint ed­dig. Kívánatos lenne, ha a válságból való kilábalásunk­nak nemcsak egyetlen útját, a reprivatizálást tartanánk, hanem a különböző tulaj­donformák esélyegyenlőségé­nek elve alapján a dolgozói, közösségi tulajdon demokra­tikus formáit is. Bármilyen nagyot is fordul körülöttünk a világ, ebben az országban az elkövetkezők­ben sem lesz mindenki ma­gánvállalkozó, tőketulajdo­nos, hanem döntő többségük továbbra is bérből és fizetés­ből próbálja majd magát és családját eltartani. S ezért az újrafogalmazott, a megválto­zott körülményekhez igazodó baloldaliságnak, szociális ér­zékenységnek, szolidaritás­nak mindig lesz létjogosult­sága és helye az új társada­lomban is. Szükségünk lesz hatékony, erős érdekvédelmi szervezetekre, ezek nélkül nem lehet igazi demokrácia Ezek megteremtése sürgető feladat most. Az immár két éve zajló nagy társadalmi átalakulás felszínre hozta a magyar szakszervezeti moz­galom mély válságát is. Ezt leginkább a tagság elfordu­lása, kiábrándultsága érzékel­tette az utóbbi időben. Sú­lyos árat kell fizetnünk azért, hogy az egypártrendszerű struktúrában a szakszerveze­tek fő funkciója a párt- és állami feladatok végrehajtá­sa volt, legkevésbé a haté­kony érdekvédelem. A régi politikai rendszer lényegéből következett, hogy a szakszer­vezetek nem lehettek igazi partnerek, önállóan, s főleg függetlenül nem működhet­tek. Ez eredményezte azt, hogy a szakszervezeti vezetés még az érvényben lévő jo­gosítványaival (melyek kelet­európai viszonylatban jelen­tősek voltak) sem tudott él­ni, és szakszervezeti „erény- nyé” vált a visszavonulás, az ajtók mögötti, nem nyilvános kiegyezések, alkuk, a beletö­rődés, s a fontosabb ügyek parttalan, hatékonytalan, utólagos véleményezése. A rendszerváltás meneté­ben a régi politikai rend­szer elemeivel együtt a szak- szervezeti mozgalom eróziója is felgyorsult. Ennek első je­leként megalakultak a füg­getlen szakszervezetek azzal a céllal, hogy lebontsák, meggyengítsék a tradicioná­lis ágazati szakszervezeteket és csúcsszervüket, a SZOT- ot. Követve a nyugat-európai polgári demokráciák partici- pációs modelljét, egy hatéko­nyabb, közmegegyezésen ala­puló érdekvédelmet szervez­zenek meg. Az első függet­len szakszervezetek az értel­miségi munkakörökben ala­kultak meg, erős kritikája­ként annak a gyakorlatnak, mely a korábbiakban nem becsülte kellően a szellemi munkát. A korábbi egységes szak- szervezeti érdekvédelmi struktúrát az utóbbi hóna­pokban szétzilálta az egyéb érdekvédelmi szervezetek lét­rejötte is. Kamarák, egye­sületek váltak le, és sorra alakultak a munkástanácsok is. részben helyettesítendő és pótlandó a sikertelen, talajt vesztett szakszervezeti ér­dekvédelmet. Törvényszerűen követke­zett a politikai átmenet so­rán, hogy a régi, 1948-ban az államosítás igényeinek meg­felelően kialakított iparági szakszervezeteket le kellett bontani. A korábbi bürokra­tikus centralizmus alapján működő mozgalomnak egy lazább szövetségi rendszer alapján kell megpróbálni mű­ködni, sokkal nagyobb te­ret biztosítani a szakmai ér­dekképviseletnek, a szerve­vezeti önállóságnak. A múlt keserves hibái, a szervezeti dezorgazináció, az új utak keresésének kínjai egvüttte- sen is igen megtépázták a szakszervezetek tekintélyét. A bérből és fizetésből élők nagyobb kárára még súlyos­bította a helyzetet, hogy igen éles szakszervezet-elilenes kampány is folyt az elmúlt hónapokban. Az átmenet kormánya a súlyos gazdasá­gi helyzetbe követve a libe­rális gazdasági elveket, sem­miképpen nem kívánt mér­kőzni erős szakszervezetek­kel, s versenyben az akkor még ellenzéki pártokkal szociális demagógiával, re­form- és haladásellenesség- gel vádolta a szakszervezete­ket, bennük látva a lehet­séges visszarendeződés egyik potenciális erejét. Még a magukat baloldalinak mondó pártok is differenciálatlanul mosták össze a múlt hibáiért felelős szakszervezeti veze­tés és az egész mozgalom történelmi szerepét. A nemrég lezajlott parla­menti választások kampá­nyában. a különböző pártok programjában háttérbe szo­rult a szakszervezeti érdek- védelem, a szakszervezetek további sorsa, státuszának, s általában a bérből és fize­tésből élők érdekeinek kér­dése. A várható gazdasági nehézségek, az életszínvonal további romlása miatt ezt a pártok nem szívesen emle­gették a választási küzdel­mekben, mely természetsze­rűleg nem a bajok regisztrá­lásának, hanem inkább az ígéreteknek volt a terepe. Az azonban később a választá­sok tanulságainak számát fogja gyarapítani bizonyára, hogy a baloldali pártok, amelyek szocialista, szociál­demokrata programmal in­dultak, szintén késve, bi­zonytalanul, határozatlanul, vagy éppen a legsúlyosabb taktikai hibát vétve foglal­koztak a szakszervezetek kérdéseivel. A politikai rendszerváltás megtörtént. A gazdaság szférájában még csak ezután kezdődik a teljes átalakulás, az új tulajdonviszonyok ki­alakításával, a szerkezetát­alakítással, a földkérdés megoldásával. Bárhogyan is történjen az ország szanálá­sa, felelősen nyilatkozó po­litikus, szakember nem tit­kolja azt, hogy ennek a fo­lyamatnak társadalmi réte­gek eshetnek áldozatul, mert a korábbi munkamegosztás­ban elfoglalt helyük megvál­tozik, munkahelyük megszű­nik. Mint mondják, ez az az ár, amit meg kell fizet­nünk későbbi lehetséges prosperitásunkért. Számol­nunk kell jelentős számú munkanélkülivel, az emberi kiszolgáltatottság növekedé­sével. A költő szavaival él­ve: „Éhe a Kenyérnek, éhe a Szónak, éhe a Szépnek” keserű igazsága korábbi il­lúzióinkkal ellentétben még évekig jellemezheti társadal­munkat. Ezért kívánatos, hogy a megújuló, sokszínű, önálló és független szakszer­vezetek mielőbb erősödjenek meg, találják meg az elemi együttműködéshez szükséges közös pontokat, teremtsék meg a korszerű szolidaritás alapjait, mert védelmükre nagy szükség lesz! Bozsik Sándorné egyetemi docens Szorgoskodnak a szőlőtele­pítők Tokaj-Hegyalja domb­oldalain. Bár változtak a gazdasági körülmények, a tá­mogatás mértéke, nehezebb előteremteni a saját erőt is, de nem szünetel a parlagok betelepítése. Lassan már be­fejezéshez közeledik a tava­szi telepítésű új ültetvények 'kialakítása. Űj szőlőterületet alakít ki a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát Sze- gilong határában, az úgyne­vezett 'Pécsi-dűlőben. Üj sző­lőt telepítenek Bodrogfceresz­A világ országaiban tanuló magyarok kóstolgatják a iprivatizáció lehetséges for­máit. Tóth György, a BVK Rt. miskolci műanyaggyárá­nak igazgatója egyike azok­nak, aki 18 napot töltött Japánban, hogy' ismerkedjen a gazdasági csodával. Mi­lyen benyomásokkal érke­zett haza? — Milyennek látja a mai Japánt? — Mindenekelőtt talán ér­demes utalni rá, hogy a há­ború után egy szétzilált gaz­daság volt a kiinduló alap. A mezőgazdaság, az ipa.r ál­lami kezelésbe, központi irá­nyítás aló került, egészen 1960 közepéig,. Ez az idő­szak teremtett alapot arra, hogy megkezdődjék egy erő­teljes váltás és felzárkózás a nyugati világ színvonalá­hoz. Fokozatosain került sor a privatizációra, a tulajdon- viszonyok megváltoztatására. Ma a japán' gazdaság, 96 százaléka magánkézben van És a siker annak köszönhe­tő. hogy szemléletváltást tudtak végrehajtani. Köztu­dott, hogy feliküzdötték ma­gukat a világ élvonalába. Számunkra egyébként telje­sen szokatlan, hogy' nincs személyi ösztönzési rendsze­rük, nincs holtiomigilan be­ígért beosztás, csak munka- lehetőség, — Netán: hiányzik náluk a tervszerűség? túr és Rátka határában is. Így' növekszik tovább a már most is hétezer hektárt meg­haladó szőlőterület a törté­nelmi borvidéken. A telepítők a Hegyalján bevált, hagyományos fajtá­kat ültetik. Megfelelő arány­ban a furmintot, a hársleve­lűt és kisebb mértékben a muskotályt. Ezek azok a faj­ták, amelyek a világszerte ismert, jellegzetes ízű, aro- májú tokaj-hegyaljai boro­kat adják és megfelelő év­járat esetén jól aszúsodnak. De ezen fajták telepítésére — Szó sincs róla! Ahhoz, hogy valaki vezetővé vál­jon, szűkebb és tágafob mun. katerületán szamérlépcsőket kell megjárnia, folyamatos önképzéssel. — Milyen tematika szerint tanították önöket? — Előadásokkal, gyakorla­ti bemutatókkal és .temér­dek konzultációval. Megis­mertettek 'bennünket a vi­lág egyik legnagyobb, szá­mítógépeket előállító vállala­tával, a japán postával, a Toyota Autógyárral, a tőzs­dével ... — Milyen nyomokat ha­gyott ez önben? — A N. E. C.-nek saját műholdas műsorszórója van oktatási célra. Az ország különböző részén lévő üze­meiben a továibbképzősök egy időben láthatják, hall­hatják az előadásokat. A nagyobb gyáraknak saját szakmunkás-, mérnöki kép­zésre van jogosítványuk. Je­lentős összegeket fordítanak az ismeretek elsajátítására. Vezetők és beosztották nagy bizalommal viseltetnek egy­más iránt. Erre két példa: a Toyota-gyár szerelőszalagján van egy' vészcsengő, s ha a szalagon dolgozó megnyomja a gombot, leáll a termelés. Rá van bízva a gomb be­nyomása ... Az intézmé­nyek a belső levelezéseknél használatos borítékot több­ször is (!) felhasználják. Ez ösztönzi a piac is a szőlő - tulajdonosokat. Ugyanis a vi­lágpiac megszokta a jellegze­tes tokaj-hegyaljai zamatoi, s a külföldi borkereskedők ezt keresik és vásárolják. Történtek ugyan kísérletek különböző meggondolásból egyéb fajták „honosítására” is, de ezek csak kísérleti cé­lokat szolgáltak. A telepítések mellett, most van ideje a pótlásoknak is. Ez is munkát ad mind a nagyüzemi táblákban mind pedig a kistermelőnek, ház­táji szőlőtulajdonosoknak. is egyfajta takarékosság. Hetente 60—70 órát töltenek a munkahelyeken, de van, aki naponta további .két órát •tölt el utazással. Jártunk egy hatalmas konszignációs rak­tárban, ahol a munkások számítógéppel dolgoznak. Az ide beérkező megrendelése­ket a kézhezvételtől számí­tott 4 órán (!) belül elindít­ják rendeltetési helyükre. A cégek részvénykibocsátása erőteljes, és szorosan össze­függ a privatizációval, ami öt fokozatban valósul meg. És még egy észrevétel': a japán munkás is szeret in­ni. de nem kocsmáziik. Is­meretlen fogalom az ittas­ság. Ezeken a szórakozóhe­lyeken. keményen .tudják szidni vezetőiket, de amikor munkahelyükre belépnek, .teljes odaadással segítik a főnököt. — Ezek lennének a gaz­dasági csoda pillérei? — A szigetország a mai napig behozatalra szorul, szinte valamennyi nyers­anyagból, élelmiszerből, s ezért rendkívül racionálisan takarékoskodnak. Nekik is vannak napi gazdasági, tár­sadalmi gondjaik, de sajáto­san kezelik és megoldják. Az általunk kialakított kép ja­pán gazdaságáról illuzórikus, mer.t csodák ott sincsenek. Fekete Béla Dolgoznak Tapasztalatok a felkelő naptól Új ültetvények Tokaj-Hegyalján A hagyományos a korszerű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents