Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-29 / 100. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. április 29., vasarnap Nyugtatóként természetet Király István képei „Mindig valamilyen öröm, jóleső belső érzés tölti meg lelkünket, ha környezetünk­ből, szőkébb pátriánkból mu­tatkozik be valaki alkotásai­val. Jó tudni azt, hogy e táj nemcsak a régmúltban, ha­nem most is ad olyan egyé­niségeket, akik munkájuk révén megörökítik e táj szépségeit” — mondta Nagy Károly iskolaigazgató, hely- történész Király István fes­tő-pedagógus ózdi kiállításá­nak megnyitóján. A Kohászati Gyártörténeti Múzeumban június 10-ig láthatjuk a Sajóvelezden élő, dolgozó Király István alko­tásait. E festmények a Sa- jó-parti táj szépségeit, az al­kotó táj- és természetszere­tetét örökítik meg. „Azért készültek ezek a képek — mondta Király István —, hogy a bennem levő feszült­ségeket valamilyen formá­ban levezessék. Más ember mást csinál, vagy másképp vezeti le feszültségeit. Az én természetem kissé zárkózott, és így adom ki magamból az élményeimet.” Király István 1974 óta megyei alsó tagozatos vezető szaktanácsadó. A képzőmű­vészettel gimnáziumi évei alatt kezdett el foglalkozni. Az érettségi után a sárospa­taki tanítóképzőben két ki­váló festőművész tanára, Debreezeni Zoltán és Nagy Dezső irányította munkáját. Később Hornyák Pál és Ma- jercsik János segítették pá­lyáján. Bár közben közép­iskolai tanári oklevelet szer­zett, huszonnyolc éve ugyan­ott, a sajóvelezdi iskolában tanít. S munkája mellett járja a vidéket, hogy ecset­jével megörökítse mindazt a szépséget, amit ez a táj rej­Munka közben Fotó: Dobosy László Vendégek a Miskolci Nemzeti Színházban Régi kedvencek, új sikerek A Macbeth .premierjével a Miskolci Nemzeti Színház­ban nem ért véget az idei bemutatóik sora. A hazai és külföldi színiházak vendégjá­tékának köszönhetően az év­ad végéig még számtalan meglepetésben lesz része a miskolci közönségnek. Az első vendég május 5-én a kassai Tlhália Színház tár­sulata lesz. Ezen a napon este 7 órától a Kamara­színházban Richard Nash Az esőcsináló című ■ darabját mutatják be. A nagyszín­háziban május 9-én, a szol­noki Szigligeti Színház mű­vészei előadásában Schwaj- da György Ballada a 391-es parcella bolondjáról című tragikomédiáját láthatjuk. Május 20-án a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatkozik be. Molnár Fe­renc Játék a kastélyban cí­mű darabjában Bárány Fri­gyes .mellett a miskolciak ré­gi kedvence, Simor Ottó is fellép. Két nappal később, május 22-én a párizsi „Bal- let du Fargistan” K.i viszi át a tüzet? című modern táncjátékát láthatjuk. A hó­nap utolsó napján a Kama­raszínházban a kassai Álla­mi Színház balettkara Vi­vat, Rossini! című műsorá­val vendégszerepei. Június hónap első színhá­zi meglepetése A csókos asszony bemutatója lesz. A ZerikoVitz-operettet az egri Gárdonyi Géza Színház mű­vészei mutatják be a nagy­színházban június 1-jén, es­te hét órától. Ugyancsak itt láthatják a kicsik a kassai Tlhália Színház előadásában Mátyás király juhászát, jú­nius 3-án, délután 3 óra­kor. Az évad végéig termé­szetesen még láthatjuk az „itthoni” darabokat is. Má­jus 16-án újra Bartók-est lesz, műsoron A csodálatos mandarin és a Kékszakállú herceg vára című táncpan- tomiimok. Sárospatakon A csaknem félezer eszten­dős Sárospataki Református Kollégium jeles tanárai és híressé lett diákjai között nemcsak .a teológiának, .filo­zófiának, históriának, iroda­lomnak, jogtudománynak, hanem a természettudomá­nyoknak is voltak nagy hí­rű művelői. Ezek közé tar­tozott a 17. században Pó- sáházi János, és a 18—19. század fordulóján az ábaúji Korlát községiben született Kováts Mihály. Fizikai, ter­mészetfilozófiái, kémiai munkásságukat ismertette a Sárospatakon rendezett har­madik diákvegyésznapok megnyitóján Sípos István gimnáziumi tanár abból az alkalomból, hogy az ősi is­kola a kiválóan szereplő di­ákvegyészek jutalmazására Pósaházi János- és Kováts Mihály-idíjat alapított. Harmadszor rendezték meg Sárospatakon megyénk „al­kimista” diákjainak nagysze­rű tudományos találkozóját, amelyen rajtuk kívül buda­pesti, paksi, tatabányai, va­lamint a rendező Rákóczi Gimnázium kassai, kinály- helmeci, nagykaposi testvér- iskoláinak tanulói is részt vettek. A diákokat, az őket előkészítő szaktanárokat, a megjelent vegyészprofesszo­rokat, köztük a pataki kol­légium egykori diákját, az új Széchenyi-díjas dr. Kő­rös Endre egyetemi tanárt és a Magyar Kémikusok Egyesülete Borsod megyei csoportjának vezetőit Bódi Géza igazgató köszöntötte szíves szavaikkal. Á diáik előad ások közben a kémiai tudományok neves szakemberei plenáris ülése­ken számoltak be legújabb kutatási eredményeikről: dr. Nagy József kandidátus a bioaktív anyagokról, dr. Gal- bács Zoltán, a szegedi egye­tem docense az ivóvíz ké­miájáról, de Kucsma János, a TVK kereskedelmi főosz­tályvezetője a magyar mű­anyaggyártás helyzetéről tar­tott előadást. Cserosiosné Iillyés Ágnes Videofilmen a Paksi Atomerőműben al­kalmazott anyagvizsgálati eljárásokat ismertette, Mi- haleczku József pedig kör­nyezetvédelmi műszer- és vi­deofilm-bemutatót tartott. iá két napon át „reggeltől estig” tartó programban a tehetséges diákok 39 elő­adásban számoltak be kivá­ló felkészültségükről, a mo­dern 'kémia különböző te­rületein végzett elméleti és gyakorlati munkájukról, kí­sérleteikről. Az előadásokat, a fiatal ,kémikusoknak a ku­tatásban elért eredményeit professzorokból, neves szak­emberekből álló bírálóbi­zottság értékelte, s a legki- válóbbaknak odaítélte a.z el­ső ízben kiosztásra kerülő Pósaházi János- és Kováts Mi b élv-díjat. amelyet a zá­ró ülésen dr. Berecz Endre, a Ma gyar Kémikusok Egye­sülete Borsod megyei cso­portjának elnöke adott át elismerő szavak kíséretében. Egyszersmind köszönetét mondott a diákivegyésznapok előkészítéséért, zökkenőmen­tes lebonyolításáért a ren­dező Rákóczi Gimnázium igazgatójának, Bódi Gézá­nak. dr Velkey László igaz­gatóhelyettesnek és Koncz Éva tanárnőnek. Pósaházi János-díjas di­ákvegyészek: Juhász Nó­ra (Herman Ottó Gimná­zium, Miskolc, tanára: Ko­vács Andor), Horkai László —Fülöp Sándor (Nagykaposi Gimnázium, tanára: Petrik Barna), Dagusztin Nóra (Kun Béla Gimn. és Ipari Szakközépiskola, Leninvá- ros, tanára: Kiss Lászlóné), •Juhász Györgyi (Tokaji Fe­renc Gimnázium, TOkaj, ta­nára: Hajdú Júlia), Kovács István (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, taná­ra: Koszta Katalin). Kováts Mihály-díjasok: Ambrus Katalin—Fekete Mónika—Pálfi Péter (Kun Béla Gimnázium. Leninvá- ros, tanáruk: Kiss László­nál, Hajdú Zsuzsa (Kassai Gimnázium, tanára: Kohut Éva). GlaiVinais Hristos (Rá­kóczi Gimnázium, Sárospa­tak, tanéira: Sípos István! Sály Mónika—Szúr doki Krisztina (Kossuth Gimná­zium;, Miskolc, tanára: dr. Tóth Ts4vánné). Kürti Lász­ló (Herman Ottó Gimnázi­um. Miskolc, tanára: Kovács Andor). > Konkrét •3» konkrétan! A legszívesebben nem tennék írásjelet a cím végére, ezzel utalva egyszerűen és tény­szerűen az írás tartalmára. Mégis felkiáltójelet tettem, hogy kifejezzem, nemcsak címről, de állításról van szó. Sajnos ezen túl is a kérdő­jelek sokasága tolul elém, amikor elgondolko­dom Miskolc szellemi életén. Az Észak-Magyarország március 31 -i szá­mában a „Művelt nép?" cikkben az az állítás szerepelt, hogy a Miskolci Akadémiai Bizott­ság Klubja és a Miskolci Egyetem nívótlan és utóbbi sose tagolódott be Miskolcba. Ezután nyílt levélben arra kértem a cikk szerzőjét, fejtse ki, és indokolja állítását a klubra és az egyetem mechanikai tanszékére vonatkozóan, ahol dolgozom. A válasz nyílt levelemmel együtt jelent meg az Észak-Magyarország április 18-i számában. Először ehhez kivánok megjegyzéseket fűzni, az érthetőség kedvéért idézve annak egy-egy részét. Azt írja a szerző: „Nagyon sajnálom, hogy az akadémiai klub vezetője érzékenyen reagált arra, amit írtam . . Kérdem, miért érzékeny reagálás az, ha egy súlyosan elma­rasztaló állítás szerzőjét minden jelző vagy észrevétel nélkül arra kérem, hogy indokolja állítását. Az olvasható tovább a válaszban, hogy a szerző kb. 10 éve a klub tagja (a klub 1984- ben alakult), ismeri rendezvényeit és sok ki­váló előadást hallgatott meg. örülök a kije­lentésének, mert ezzel a szerző lényegében visszavonja állítását a klub nívótlanságáról. Kitér a válasz arra is, hogy hiányolja a spon­tán klubéletet. Való igaz, a klub vezetősége tud szervezni előadásokat, rendezvényeket, de nem képes arra, hogy a mások munkája és gondolkodása iránt érdeklődőket — a spon­tán klubélet kedvéért — behozza a klubba (sajnos a magyarországi klubok többségére jellemző ez a helyzet). A klub vezetősége - bizonyos határokig — biztosítani tudja a kere­teket, de magukat a gondolkodó és érdeklődő embereket nem. A határokat az jelenti, hogy a klub önfenntartó, és a tagsági díjak nem teszik lehetővé a klub kiszolgáló személyzettel is ellátott rendszeres nyitva tartását. Az olvasó tájékoztatására felsorolom a klub folyó tanévi rendezvényeit: Gazdasági helyzet­kép — adósságmenedzselés; Milyen idő vár­ható? (Az időjárás-előrejelzés tudományának kialakulásáról); A gyermekek növekedésének százados trendje Magyarországon; Az európai integráció kihívása a magyar felsőoktatásra; A rákproblémáról; Magyarság a környező ál­lamokban és a Hassler énekegyüttes húsvéti koncertje. Legközelebb május 3-ón Grétsy Lászlótól hallunk bevezető előadást. Nyelvében él a nemzet? címmel, és szervezünk egy má­sikat a Trianonhoz vezető útról. Szeretném még kihangsúlyozni, hogy a klub nem tudo­mányos testület és vitafórum. Nem tévesztendő össze magával a Miskolci Akadémiai Bizott­sággal, annak 10 szakbizottságával, 45 albi­zottságával és az ezekben dolgozó kb. 800 szakember tudományos igényű munkájával. Elismeri április 18-i válaszában a szerző azt is, hogy a mechanikai tanszék szakmai mun­kájáról — hozzá nem értése miatt — nem tud nyilatkozni. De hát akkor miért nevezte az egész egyetemet, ezzel annak minden egysé­gét nívótlannak? A válasz még egy mondatára szeretnék rea­gálni, az általánosításra lehetőséget adó jel­lege miatt, kissé részletesebben is. „A tudo­mánynak azonban — véleményem szerint — nemcsak a kiadványokban, a szorosan vett tu­dományos produktumokban kell csillognia, ha­nem a szellemi közéletben is” — írja a szerző. Kérdem, ez azt jelenti, hogy a tudományos munka és a tudományos közéletben való rész­vétel nem része a szellemi életnek, a szellemi közéletnek? A továbbiakban ezzel a probléma­körrel foglalkoznék. A kultúra évezredes hagyománya, hogy — sok más mellett - lényeges emberi értékként, az emberiség közkincseként fogadja el a tu­dást és az ezzel együttjáró kötelezettséget, a tudás továbbadását. Jelentse ez szinte vég nélkül sorolhatóan a gabonatermelő, a keres­kedő, a mérnök, a történész, a nyelvtanár, az édesanya, a háziasszony, az építész, az újság­író, az orvos, a pilóta, a matematikus, vagy a csillagász, vagyis bárkinek a tudását. A tudás megszerzése — ha nem is azonos mértékben, de — mindig fáradságba, munkába, időbe ke­rül és tulajdonképpen nem zárul valamely életév vagy bizonyítvány elérésével. Aki tud valamit és azt értéknek tekinti, az sosem elég­szik meg annyival, amennyivel rendelkezik, hanem mindig többre, elmélyültebb, szélesebb körű, sokszínűbb tudásra és arra törekszik, hogy tudását másoknak átadja. Oly szépen fe­jezi ki ezt a magyar szólás: a jó pap holtig tanul. Selye János ugyanezt veretesebb mon­datokba foglalja magyarra is lefordított, vi­lágsikert elért népszerű munkájában (Életünk és a stressz, 1964): „Végül hadd tegyem hoz­zá, hogy a megismerés iránti szenvedély em­beri fajtánk egyik legjellemzőbb tulajdonsága; ezért is vagyunk méltók a Homo sapiens cí­mére. E szellemi szenvedély kielégítése emberi létünk rendeltetése is.” A tudomány a tudás egy magasabb szintű, több felkészültséget, előismeretet és adottsá­got igénylő, szigorú diszciplínákkal dolgozó része. John D. Bernal, a neves angol fizikus, egyetemi tanár 1954-ben megjelent Science in History című művében (magyarul megjelent 1963-ban Tudomány és történelem címmel, Gondolat Kiadó) bemutatja, hogyan hatott a tudomány, elsősorban a természettudomány és technológia a történelem és a társadalom ala­kulására, illetőleg, hogyan határozta meg a folytonosan változó társadalmi környezet az ős­kortól kezdve a tudomány fejlődését. „Célom az volt, hogy újból kiemeljem, milyen nagy mértékben befolyásolta a természettudomány haladása magát a társadalmi haladást: nem­csak a tudományos felfedezések alkalmazásá­val együttjáró gazdasági változások révén, ha­nem az új tudományos elméleteknek az álta­lános gondolkodásmódra kifejtett hatása által is." — írja könyve első kiadásának előszavában Bernal. Aligha kell ezek után még külön bizonyí­tani, hogy a tudás a szellemi életnek egyik alappillére és a természettudomány és a tech­nológia annak éppúgy része, mint a humán területek. Egyetértek az április 18-i válasz szer­zőjének állításával, miszerint: „A műszaki is­mereteknek az életben emberi háttere van . . ." de azt sem szabad elfeledni, hogy az egész mai emberi életnek, a humán szellemi életnek is műszaki és tudományos háttere van (pl. a telefon, villanyvilágítás, nyomda, autó, televí­zió, hűtőszekrény és sajnos a fegyverek is). Miskolc szellemi életének kereteit és lehe­tőségeit jól megvilágítja néhány adat. Sajnos nem frissek, de a kihangsúlyozni kivánt ará­nyokat így is jól tükrözik (az olvasás és a megjegyezhetőség könnyítése érdekében a szá­mok kerekítettek). 1970-ben 35 ezer szellemi dolgozó élt Mis­kolcon, számuk 1960 és 1970 között 14 ezerrel nőtt. Bizonyára nem igényel külön igazolást, hogy a két számadatnak a legjobb esetben is csak kis töredéke jutott az egyetemre. Az egész megyére vetítve: 1970-ben 81 ezer a szellemi dolgozó, és számuk az ezt megelőző 10 évben 33 ezerrel nőtt. Miskolcon 1980-ban — az akkori népszám­lálás adatai szerint — 13 ezren' rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, közülük 4400-an mér­nöki (ebből 640-en mezőgazdasági, 540-en építészi), 1100-an egészségügyi, 4300-an okta­tási, 170-en művészeti, 950-en jogtudományi és igazgatási, 910-en közgazdasági szakterület­ről. A 13 ezer felsőfokú végzettségű közül mindössze 480-an, 3,70 százaléknyian dolgoztak az egyetemen oktatói és kutatói munkakörben. Úgy gondolom, hogy Miskolc szellemi dol­gozói, közöttük a felsőfokú végzettségűek is (tudva, hogy a két kategóriának nem egybe eső szegmensei is vannak, pl. a nyugdíjban lévők miatt), teszik a dolgukat, ellátják a hi­vatásukkal kapcsolatos teendőket. így van ez az egyetemen is. A számok birtokában azon­ban nem értem és ezért kérdem, hogy miért a 3,7%-nyi egyetemi szakembereken kérik szá­mon sokan Miskolcon a város szellemi életét, különösen annak humán részét, mikor 1980- ban az egyetemiek többsége (kb. 80%) még természettudományi, matematikai és mérnöki oklevéllel rendelkezett. A város humán szelle­mi élete nézetem szerint sokkal kevésbé függ a felsőfokú végzettségűek 34%-át kitevő mér­nöktől, mint az összes többitől, közöttük a 33%-nyi oktatási végzettségű szakembertől. A számok birtokában nem értem azt sem, hogy kik jogosultak számon kérni a mérnökökön és az egyetemieken a város humán szellemi életét? Végezetül még egy kérdés. A miskolci egye­temen tanuló miskolci hallgatók és az ott dol­gozók révén — a becslések szerint — egyide­jűleg mintegy kétezer miskolci család áll köz­vetlen, mindennapi kapcsolatban az egyetem­mel. Ez az egy tény is elegendő annak erősí­tésére, hogy az egyetem a város szerves ré­szét képezi. A városokra bel- és külföldön egyaránt jel­lemző, hogy büszkék egyetemükre. Kérdem ezért, miért van az, hogy oly sokszor találko­zunk Miskolcon olyanok nézeteivel, akik gő­gösen lenézik és nívótlannak tekintik azt, amit nem ismernek, amihez nem értenek, és nem csak az egyetemet illetően. Régóta nyugtalanítanak a rövid kis írásban feltett kérdések, felvetett gondolatok. A választ nem találom és több mint 40 évnyi Miskolcon élés után talán már nem is várom. Azért ír­tam meg mégis cikkemet, mert remélem, az abban foglaltak másokat is, főleg a fiatalab­bakat és a több energiával bírókat, a széle­sebb látókörrel rendelkezőket is elgondolko­dásra és főleg a saját területükön cselekvésre késztetnek. Dr. Kozák Imre Vegyészdíjak — diákoknak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents