Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-27 / 98. szám

1990. április 27., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Bizonyos jelekből ítélve viharosnak ígérkezik a Magyar Gazdasági Kamara soron következő, április 28-i közgyűlése. Egy héttel ezelőtt az ügyvezetőség rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, ahol olyan kardinális kérdés szerepelt napi­renden, legyen tisztújítás vagy sem most szombaton. Vol­tak, akik a mostani közgyűlésen akarják dűlőre vinni a dolgot, vagyis közvetlenül megválasztani a Kamara vezető tisztségviselőit. Nehéz lenne megjósolni, melyik „párt” győ­zedelmeskedik a tisztújítás kérdésében. Hajlok arra, hogy annak a javaslatnak, illetve követelésinek adjak esélyt, amely a szombati közvetlen választást tekinti egyedüli ész­szerű megoldásnak. Am ki tudja előre megjósolni a köz­gyűlés résztvevőinek állásfoglalását? Az viszont egészen biztos, hogy a Kamara vezetésének beszámolója értékeli majd a legutóbbi közgyűlés óta vég­zett munkát, az utóbbi négy év érdekközvetítő, érdekkép­viseleti, érdekegyeztető tevékenységét. Annál, is inkább szükség van erre, hiszen hazáinkban rendszerváltás követ­kezett be, ennélfogva elkerülhetetlen, hogy a különböző érdekképviseleti, társadalmi szervezetek is megmérettes­senek. Hogy milyen lesz ez a megmérettetés? Az talán már elöljáróban is egyértelmű, hogy a Magyar Gazdasági Kama­ra az utóbbi néhány esztendőben a radikális reform meg­valósítását követelők pártján állt. Ugyanakkor az is köz­tudott, hogy létezett egy nagyvállalati lobby, amely a maga érdekeit igyekezett érvényesíteni, többnyire sikerrel. Mind­ezek előrebocsátása mellett megjegyzendő, a Gazdasági Ka­mara — a tonik szélére jutott gazdaság, a nyomasztó adós­ságállomány láttán — a gazdálkodás folyamatosságának fenntartása, a drasztikus életszínvonal-csökkenés megaka­dályozása érdekében azonnali intézkedéseket tart szüksé­gesnek. így például elengedhetetlen a szocialista export- csökkenésből, az elszámolási rendszer 1991. évi változásából eredő veszteségek mérséklése, az átmenthető kapacitások megóvása, megtartása, a fizetési fegyelem javítása, a teljes pénzügyi összeomlás elkerülése, a termelési kapcsolatokat is erősen szétziláló infláció megfékezése, az ország fizető- képességének megőrzése. Minden bizonnyal szó esik majd a közgyűlésen arról, hogy a Magyar Gazdasági Kamara belső struktúrájában említésre méltó változások mentek végbe. Hogy mást ne mondjunk, a taglétszám megduplázódása mellett, a kis- és középüze­mek részaránya a tagság egynegyedéről ötvenhárom száza­lékra nőtt. A Vállalkozók Országos Szövetsége megszerve- ződéséig a kisvállalkozások érdekképviseleti tevékenységé­nek a Kamara adott otthont, és ennek a rétegnek a Ka­marán belül is növekvő súlyát jelenti a legnagyobb taglét­számú kamarai testületként megalakult kis- és közóptizemi tagozat mind erőteljesebb tevékenysége is. .Ez egyben azt is bizonyítja, hogy a Magyar Gazdasági Kamara ma már nem tekinthető az állami nagyvállalatok érdekképviseleti szer­vezetének. Az elmondottak korántsem azt jelzik, hogy a Kamarának minden tekintetben sikerült lépést tartania a változásokkal, a kamarai tagok megnövekedett igényeivel. A jövőben vég­zendő kamarai munka már nem építhet a területileg, illet­ve szakmailag centralizált, döntően az állami nagyvállala­tokkal fennálló kapcsolatokon nyugvó és nemzetközi kap­csolataiban is helyenként elavult orientációkat kifejező módszerekre, szervezeti megoldásokra. Szükséges tehát a Magyar Gazdasági Kamara tevékenységének olyan irányú, olyan típusú továbbfejlesztése, amely minőségileg is más feltételeket teremt a szervezet funkcióinak és feladatainak hatékony ellátására. L. L. (Folytatás az 1. oldalról) és szőcsénypusztai Erdészeti Szakmunkásképző Intézetek, és a házigazda miskolci Me­zőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Is­»...tTL­... . , A gép könnyedén markolja fel a terhet, „csak” irányítani kell a rakodást A tizenötezer forintos ember Az elmúlt év vége felé közeledve — már novem­ber elején-közepén — amiatt volt a riadalom, hogy átlagosan 20 százalék körüli a bérkiáramlás nö­vekedése, jóval meghalad­va az egész évre tervezet­tet. És persze: e 20 száza­lék mögött messze elmarad a kívánatos teljesítmény­növekedés, tehát e 20 szá­zalék egyszerűen indoko­latlan, és ezért megenged­hetetlen. Csakhogy: akinek mond­juk a tavaly 10 000 forintos bérét — s maradjunk a ria­dalmat keltő átlagnál — 20 százalékkal emelték, az végül 12 000 forintos alap­bérrel zárhatta az eszten­dő utolsó hónapját. Nem rossz összeg. Ámde e bruttó 12 ezerből rögvest levon­ják az x százaléknyi sze­mélyi jövedelemadót, aztán még levonnak 10 százalék­nyi nyugdíjjárulékot, ma­rad tehát mindösszesen alig több, mint volt — eme­lés előtt. Még mindig nem rossz pénz volt — tavaly. Tehát: a tényleges telje­sítménynövekedéshez (nö­vekedéshez?! ... képest lé­nyegesen nagyobb bértöbb­let java része adó formá­jában az államkasszát, 10 százaléka pedig minden­képpen a nyugdíjkasszát gyarapítja. (Csak melles­leg: olvasom, hogy egész­ségileg most már nem a korábban jelzett 40 és 50 év közötti korosztály a legveszélyeztetettebb, ha­nem — többek között a végzetes megrokkanás, il­letve a halálozás gyakori­ságát tekintve — a 35 és 39 év közötti korosztály. Magyarán és egyszerűen: nem is olyan lassan már nem a nyugdíjasok, hanem a jócskán idő előtti rok­kantságra ítéltek országa leszünk. Vissza az alaptémához, vagyis a már tavaly is vé­szesnek ítélt — mert úgy­mond inflációt gerjesztő — megengedhetetlen bérki­áramláshoz. Bármibe lefo­gadom, hogy az a tavalyi 20 százalék az idén mini­mum 30 százalék körüli lesz, de inkább magasabb. S még annyi teljesítmény­fedezet sem áll majd mö­götte, mint tavaly, mert egy összeomlás előtt álló gazdaság izmos teljesítőké­pességében reménykedni — merő illúzió. Tételezzük fel, hogy 12 ezer forintos emberünk 30 százalékos (3600 Ft-os) bér­emelést kap, összes ja­vadalmazása — alapbérben — tehát meghaladja a 15 ezer forintot. Mennyi ván­dorol ebből — adó és nyug­díjjárulék formájában — az állam, illetve más kasz- szába? Minimum 3000 fo­rint. Mennyi volt a — nyil­ván megint riadalmat kel­tő — béremelése? Annyi, amiből jó esetben pár száz forint körüli összeg ma­rad a borítékban. S mi marad még a 15 ezer forintos — még ma is kiemelkedően magas bérű — emberiinkek? Tovább és még tovább feszítenie, gyö­törnie kell magát, mindad­dig. amíg el nem éri a kri­tikus 40 évet. Ha túléli ezt a kort — s erre egyre ki­sebb az esélye —, akkor gyötörheti magát még to­vább, mert minél nagyobb a kényszerű béremelkedés, annál rosszabbul jár, mi­közben annál jobban jár a drasztikus adókat bezsebe­lő államháztartás. S a legcsodálatosabb az egészben, hogy az a most már 15 ezer forintos embe­rünk éppoly riadt, mint amennyire rémült a min­den bizonnyal bekövetkező nagyarányú bérkiáramlás miatt a nagy gazdasági ösz- szefüggések ismerőjeként számon tartott közgazda vagy gazdaságpolitikus. Ki jár ebben a mechanizmus­ban jól? A dolgozó nem, hiszen pénze az infláció miatt a valóságban nem több, hanem kevesebb lesz. Az adóhivatali dolgozók sem, mert több a munká­juk, és nem több a jöve­delmük. De az állam sem, mert a nagyobb adóbevé­tel a kiadások (például a bérek) növekedése miatt egyre kevésbé segíti a költ­ségvetési egyensúly meg­teremtését. Tehát akkor miért az ördögi körforgás? Senki sem érti (vagy talán valaki érti?), hogy valójá­ban mi is történik itt? Miért kerül pusztulásra az enure nagyobb pénzeket bezsebelő államháztartás, és miért rokkan meg — hovatovább — már har- mincvalahány évesen a 15 ezer forintos emberünk? Ki van ez találva, Mind­annyiunk kárára. Vértes Caba Munka közben kola versenyzői az előző na­pi elméleti erőpróba után a gyakorlatban is bebizonyít­hatták felkészültségüket. Nemcsak döntötték, gallyaz­ták a fákat, hanem darabol­ták is. Néhány centiméter vastagságú szeleteket vágtak le a rönkökből. Műszaki is­mereteiket a motorfűrész összeszerelése, és a rakodás során mutatták meg. S ami­hez már igazán jó erdőmű­velő szem kell, az előre ki­jelölt helyen tisztították, fiatalították az erdőt. Hogy ki lesz a szakma kiváló tanulója, a legjobb erdőművelő és fakitermelő szakmunkás, azt a mai eredményhirdetésen — az elméleti és a gyakorlati fel­adatok pontszámainak ösz- szegzése után — tudják meg a versenyzők. (filip — laczó) A miskolci csapat: Brugger Frigyes (40), Mayer Sándor (44), Kiss László (35) és Kovács József (46) A magyar drágakőpiac az elmúlt évtizedekben távolról sem követte a nyugati vilá­gét: a gyémánton — eset­leg a rubinon, zafíron és smaragdon — kívül más drágakőfóleségeknek nem volt nagy a becsülete. „Fél­drágakövek”, halljuk a tu­dománytalan és kereskedel­mileg sem helytálló (mind- azon áltel hivatalos doku­mentumokba, például a vám- kódexbe is betévedt) kife­jezési. Az idehaza gyártott „olcsóbb” aranyékiszerekbe ma is ,szánté kizárólag szin­tetikus köveket tesznek, amelyeknél az olcsóbb szí­nes drágakőfélék az ame­tiszt, citrin, vagy gránát alig kerülnek többe, ám sokkal szebbek és értékál­lóbbak. Arról már ne is be­széljünk, .hogy egyes, ideha­za semmibe vett drágakő jó minőségű példányának — egy-egy lapis lazulié, rózsa­színű, vagy világoskék to­pázé, akivaimiariné, tanzánité — fölöttébb borsos az ára. A türkiz. amely bonyolult összetételű réz-alumínium- foszfor-oxid, elsősorban réz­bányák tájékán fordul elő. Minthogy a rézkitermelés napjainkban meglehetősen lanyha, az igazán jó minő­ségű türkizkövek ára magas. Haisoniló a helyzet az ugyancsak átlátszatlan lapis lazulival, amelynek legszebb példányait az ókortól fogva Afganisztán, a nagyobb, de közepes vagy gyönge minő­ségűeket pedig Chile szál­lítja. A kitermelés a zava­ros afgán politikai hely­zetben alig folyik, így a jó kövek bizony, sokba kerül­nek. Hasonló a helyzet más, kevéssé értékes, de ugyan­csak szép, átlátszatlan drá­gakőféleségeknél (adhát. ma- liadbit, tigrisszem, rodokro- zit, opál). Az igazán jó mi­nőségű kövek beszerzése egyre nehezebb, következés­képp az áruk is emelke­dik. Az akvaimariniszállítók közül csak a brazilok adnak elegendő árut, ennek minő­sége azonban közepes, vagy gyöngébb. 1999 kedvenc kö­ve a sokféle színű tunmalin volt. A zöld változat — verdelit — fő szállítója Af­ganisztán, nincs is belőle elég a piacon. A piros és rózsaszínű változatok — ru- beliit — iránt is nagy a ke­reslet, a madagaszkári szál­lítások ezt nem képesek fe­dezni. A legszebb smaragdokat évszázadokon át Kolumbia szállította. Azóta a brazilok megelőzték, új szállítóként pedig Zambia lépett be. A rubin iránt mindig erős a kereslet. A régi szállítók 'Thaiföld, Burma — vissza­estek, az újak 'közül Tanzá­nia csak gömbölyűt, vagy golyóscsiszolásra alkalmas minőséget képes szállítani. A kenyai lelőhely pedig ter­mészetvédelmi területre esik. A mi megyénket, Borsod- Abaúj-Zemplént egyébként évtizedek óta sűrűn keresik fel a drágakövek, illetve a már korábban is említett hi­bás fogalmazásé „féldrága­köveik”, az értékes, különle­ges ásványok gyűjtői. Első­sorban nyugatról érkeznek a mi különleges lelőhelyeink­ről valami mód tudomással bíró ügyeskedők, akik föl­tehetően nem csupán saját, otthoni gyűjteményükbe vi­szik kincseinket, hanem el­adásra, üzletelésre is. Egy ötlet. Az Ostoromost, vagy másként Esztramost ugyancsak sókan látogatják ilyen-olyan célból turisták, kereskedő vénája emberek. Mi magunk is felébredhet­nénk lassan. Uegalább anv- nyira, hogy az ott. található különlegességekből gyűrűkö­vet, nvaikláncfüggőt.. miegy­mást lehetne formálni, áru­sítani. Valahol. Például Agg­teleken. Jósvafőn. Évekkel ezelőtt sokan felvetették ezt az ötletet, de sikertelenül. A „gyűjtők” másként jut­nak hozzá az ásványokhoz. Érdekes lenne elvitatkoz­gatni azon is, hogy egy-egy rangos ásványkiállításon lát­ható, megyénkből való, ás­ványok vajh’ mennyire áru- sithatóik és mennyire gyűjt­hetők. Ki gyűjthet!, ki áru­síthatja? Igaz, ha nem gyűj­ti be valaki, úgy nem is lát­hatjuk. De: joga van be­gyűjteni? Árulni? Talán egyszer majd ezek­nek taglalására is jüt idő.

Next

/
Thumbnails
Contents