Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-21 / 93. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1990. április 21., szombat Fecske Csaba motar — Hogy ityeg — kérdezem Lurkót, mert látom rajta, hogy nagyon ... — Fitycget! — vágja rá gondolkodás nélkül. — Évés teve hovogy vavagy? — Vavagyovogavatovok — felelem. Megértjük egymást: egy nyelvet beszélünk. — Sto eto kutykurutty? — Ez már nehezebb kérdés, úgy is mondhatnám: fogas kérdés. Megérdemel egy kis tarkóvakarga- tást, hümmögetést. — Ez kérlek szépen egy hogyishívják, egy olyan izé, mint a nemjuteszembeni. — Ügy kezdődik, hogy bé? — Hát persze hogy úgy kezdődik. — És úgy végződik, hogy ka? — Ügy végződik. — Közepe van? — Nincsen közepe. Csak eleje meg vége van. — Akkor jó — mondja Lurkó. — Már azt hittem, valami komoly betegség. Az ördög sohasem alszik. — Ördögöt mondtál? — Ühüm! — vágja be előttem a beszélgetés ajtaját. A kisördög ott csóválja a fakát odakinn, a csikorgó hidegben. A hideg meg ott fűtözik benn a kisördögben.- — Tehát? — nézek Lurkóra kérdőleg. — Hm? — kérdezi ő bölcsen. — Megegyeztünk? — Naná! — Kezet rá! Kezet rázunk. Tehetjük, hiszen nem disznócsülök a mi kezünk. Most már csak azt kell kitalálni, miben egyeztünk meg. Törjük a fejünket. A saját fejünket. Lurkó az övét, én az enyémet... — Paripapapi! — világosodik meg az elmém. — Tévedsz! Pipipapa! — ellenkezik Lurkó. — Nem abban egyeztünk meg, hogy megegyeztünk?! Szégyellő magad! — Abban egyeztünk meg, hogy: naná! De a pipipapa akkor sem paripapi! Legföljebb papapapi. — Mipa papi? — Papi pipa. Legföljebb. Talán. De csak a te kedvedért, mert annyira odavagy. Űjra megegyeztünk. De most abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet. így könnyebb. így azt mondhatja az ember, amit akar. Nem érheti szó a ház elejét. — Akkor pótkompót! — mondom, csak hogy ellenkezzek Lurkóval. — Igen, a pótkompót az pótkompót — mondja ő egyetértőén akkor, amikor megegyeztünk abban, hogy nem értünk egyet. — Eh, nem lehet veled komolyan beszélni! — dühöngök. — Hát most nem vidámkodunk? — De vidámkodunk, ám én komolyan gondolom a vidámkodást! — Én pedig vidáman gondolom. így: hi- hihihi. Sőt: hahahahaha. — Hehehehehe. Nevetnem kell a hihi- jeiden, kuncognom a hahajaidon! — Papa, valami hahajod van? — Nihincs sehemmihi bahajohom! — Már megijedtem! — Te csak ne ijedezz! — Olyan bátor vagyok, mint három hímoroszlán és két krokodil együtt. — Hiszi a piszi! — mondom. Látom rajta, hogy bosszús. Valami jó csípős kifejezést keres emlékezete kamrájában, de nem talál. — Irgum-burgum — mondja letörten, meggyőződés nélkül. Rárontok. Érzem, most legyőzhetem. — Reszkessetek megvesztegethetetlen ellenségeitektől ! Maga elé mered. Legyőztem. Legyőztem? Fölcsillan a szeme, egyenesen a szívembe döfi hosszú dárdáját: — Megszentségteleníthetetlenségeiteknck örvendezzetek!!! Kész, vége. Sebesülten, legyőzötten hullok a porba. Wroclaw, Domonkos*t«mp- lom Dobos Klára felvétele Műhelysarok Késmárki László Késmárki László vagyok. Miskolcon születtem. Az általános és középiskolát Szentistvá- non, Szentesen és Mezőkövesden végeztem. Jelenleg a KLTE magyar-történelem szakán a III. évet végzem. Verseket 12 éves korom óta írok. Első komolyabb megmérettetésem - 13 évesen - a Magyar Rádió Kopogtató cimű műsorában volt. Azóta számtalan versem jelent meg az Észak-Magyarországban, a Népszavában, o Somogybán, a Matyóföldben, a Debrecenben. Az egyetemen alapító tagja vagyok egy alkotócsoportnak (IRÓNIA), egy irodalmi mini államnak. E mini állam 1989-ben megvalósította első mini álmát. Az egyetem támogatásával antológiát adhattunk ki. (Magándalok.) Az álmokat szeretnénk továbbálmodni. Verseket eszperantóul is írok. Eddig 12 alkotásom jelent meg eszperantó folyóiratokban (Debrecena Bulteno). A versek mellett tanulmányokat is készítek. 1989-ben egy szemináriumi dolgozatom (Balassi Katonaénekének modern értelmezése) tudományos diákköri dolgozattá nőtte ki magát, amellyel az OTDK régi magyar irodalmi szekciójának II. díjasa lettem. Az egyetem elvégzése után szeretnék tudományos munkával foglalkozni, de továbbra is elsősorban költőnek szeretném vallani magam, mert az egyetemen, vagy bárhol megszerzett tudás kevés a létmegértéshez. A létmegértés egyedüli útja a teremtés, az alkotás. Ha a művészet tényleg „mindent-tudás és semmihez-sem-értés”, ahogy korábban Írtam, akkor én „Szeretnék mindent tudni és semmin sem csodálkozni. Szeretnék semmit sem tudni és mindenen csodálkozni." (Paradox) és szeretném, ha mindannyiunk életét e paradoxon határozná meg. Eltévedés) Már csak magamban tévedek el néha, pedig labirintusok bolyongnak előttem ; lét-utak kínálják magukat szétterpesztett lábbal a lehetőségek. Már csak magamban tévedek el néha, végérvényesen. Bűn-fonalam nyakam köré tekerem Hiába két nehezék a szemed; nem tudom lepréselni a szíved; nyoma maradna ingemen és alvadó remény lenne minden. Nem tudom lepréselni a szíved hiába két nehezék a szemed, szerelmünk könnyböl-vérbői való örökkévaló. Zseni-szomorító Repedezett szájjal vagy szó-nyálkás szájjal énekelsz; köpködöd az Igét, mint a meggymagot, s mi eksztázisba esünk ha végigfut hátunkon a nyálad. Csak az fáj barátom, hogy a zenit már nem tud eltartani több zsenit. Lobogó A vesztes zászlaja mindig kapcarongy lesz, a győztesé sebkötöző pólya, míg a harc kezünkből a létet kicsavarja, míg a bűn lesz az, ki az embert — a tépedt lobogót — kibontja. Szentistván, 1990. II. 4. — az örökkévalóság nyakkendője talán tetszeni fog Ariadnénak. alatt Nemigen van olyan szó, amelyet gyakrabban használnánk, hallhatnánk, olvashatnánk rádióban, újságban, mint ez a klasszikus görög nyelvből átvett és nemzetközivé lett szó — demokrácia, a görög eredeti .szerint: démokratia. Népuralmat, néphat all mat jelent, amire a képviselőválasztás 'idején sűrűn hivatkoztak politikusaink. A rádióban az egyik fiatal riporter a sók-sok ígéretnek a választás utánii valóra váltását latolgatva, olyasmit mondott, hogy a gazdasági nehézségek még sokáig ,,De- moklész” kardjaként lógnak a fejünk fölött. Akár nyelv - botlás volt, akár a riporter ókori ismereteinek hiányosságával 'magyarázható, hogy Damoklész nevét 'Damoklészre „keresztelte át”, ebben bizonyára közrejátszott az előtagjában hasonló hangzású, napjainkban gyakran emlegetett — demokrácia szó is. Egyébként olyankor .szoktunk élni beszédünkben képletesen a Damoklész Heard ja szókapcsolattal, amikor az állandóan fenyegető, a fejünk fölött lebegő veszedelmet akarjuk érzékeltetni. De valójában ki is volt Damoklész? Az ókori klasz- szibusok közül többen is említik a róla .szóló mondát. Ciceró, a híres római író és kitűnő szónok szerint Damoklész a szicíliai Szűr alkuszában élt 1. e. 400 körül, s az idősebb Dionüszosz tü- rannosz kegyeltje és tanácsadója volt. Almikor egyszer azt találta .mondani, menynyire irigyli Dionüszosz hatalmát és gazdagságát, a zsarnok tüstént átadta néki trónját összes kincseivel együtt. Ettől kezdve Szüra- kusza urálkodój aJként ült a trónon Damoklész, és ő látta dúsan rakott asztalánál vendégül Dionüszoszt. Amint azonban .lakoma közben felnézett a mennyezetre, a feje fölött egy szál lószőrön csüngő éles kardot pillantott meg. Ettől annyilra megijedt, hogy megelégelve a 'dicsőséget és jólétet, sietve vlisz- iszadta a hatalmat urának. Ciceró úgy tudja, hogy Dionüszosz a nála lakomázó többi vendég feje fölé is kardot szokott függeszteni, arra figyelmeztetve irigyelt, hogy a hatalom és a gazdagság veszélyes eshetőségek- I nék van kitéve. Gazdaságról, jólétről nálunk manapság nemiigen beszélhetünk, s ilyesmi .miatt bennünket senki emberfia inem irigyelhet. De annak azért igazán tudnánk örül- Mi, ha történelmünk most 'kezdődő új szakaszában szorító gondjainkon, hajamkor I mennél hamarább túlién- i nérik, s még jelképesen se lógna a fejünk fölött — Damoklész kardja. Hegyi József
