Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1990. április 14., szombat f ■ r r w . f I» f újság iro-studio Egy falu jövője?... (2) Autóbuszon Egy összedőlt ház Szanticska. Ez a név már magában is valami kicsi, féltendő dolgot juttat eszembe. És valóban! E csöppnyi falut — mely fénykorában sem lehetett valami nagy — ma már a kipusztulás kegyetlen veszélye fenyegeti. A fiatalok — akik már maguk is szülők, nagyszülők — régen elvándoroltak innen, magukkal víve az időseket. Ottjártunkkor már csak egyetlen „őslakossal” találkoztunk — egy idős nénivel-, de már ő is azon gondolkodott hogy elköltözik. Sokan valószínűleg még azt sem tudják, hol található Szanticska. Nos, aki már végigjárta az országos kéktúra útvonalát — vagy legalább is annak északkeleti részét —, az biztosan emlékszik arra a kis településre, amely Gagy- vendégi és Abaújlak között, egy kis völgy mélyén húzódik meg. Fentről csak néhány házat lehet látni, de ez a látvány igen megkapó. Nagy kár lenne, ha ezt a szép tájat összedőlt házak képe csúfítaná el! Mostanában — szerencsére — felcsillant egy kis remény a falu fennmaradását illetően. Egyre több házat vesznek meg olyanok — leginkább városiak —, akiknek megtetszett a környék. Vannak, akik csak pihenni, kikapcsolódni járnak ide, de akadnak olyanok is, akik véglegesen is itt akarnak letelepedni. Ez utóbbiak közé tartozik az igen fiatal Illyés házaspár is velük beszélgettem arról, hogy ők hogyan látják a falu és a saját jövőjüket. Illyés István fogadott a kis ház előtt és invitált be a konyhába. Felesége, Ily- lyésné Diószegi Erzsébet egy pohár üdítővel kínált meg, miközben a fiatal férj mentegetőzött: — Elnézést, hogy csak a konyhába tudom behívni, de a házból csak ezt a helyiséget és még egy szobát használunk. Itt van a műhelyem is és szinte egész nap itt vagyunk, ezért egy kis felfordulás van. A nyáron építkezni A turistahál belseje szeretnénk, aztán a központi fűtést is be kell még vezetni, a konyhát csem- pézmi kelletne, víz sincs még a házban. Szóval van mit csinálni. — Mikor és hogyan kerültek ebbe az eldugott kis faluba? — Egyszer erre jártam s nagyon megtetszett a hely. Akkor gondoltam rá először, hogy jó lenne itt élni. Aztán úgy egy. éve megvettük ezt a kis házat 100 ezer forintért. Nem mondom, egy kicsit soknak tűnhet ez az összeg, de ha megnézi mekkora a kert és hogyan emelkednek manapság a telekárak, azt mondom megérte. Hozzászámíthatjuk még a jó levegőt és a nyugalmat is, ami mostanában megfizethetetlen. Azt hiszem, jól dötöttünk. Különben mind a ketten kazincbarcikaiak vagyunk. — Ezek szerint városból jöttek. Nem volt nehéz otthagyni a jól megszokott kényelmet? Hiszen Szan- ticskán még vegyesbolt sincsen, nem beszélve az orvosi rendelőről vagy a postai szolgáltatásról. — Eleinte egy kicsit nehéz volt, különösen, hogy a feleségem csak' fél év után jött, addig egyedül voltam, de mindent meg lehet szokni. ' Valamit áldozni is kell azért, hogy az embernek legyen saját lakása. Hiszen városon a fiatalok egyik legnagyobb problémája éppen a lakás megszerzése. Ami a boltot illeti, Aba- újlakon ami pár kilométer ide, az alapvető élelmiszer- cikkeket mindennap megkapjuk, a többiért pedig elmegyünk Bncsre vagy Szikszóra. Na persze nem mindennap, hanem körülbelül havonta kétszer és akkor vesszük meg a hiányzó dolgokat. — Időnként persze Miskolcra is bemegyünk — teszi hozzá Erzsébet. — Láttam kinn a kocsijukat. Gondolom, azzal utaznak mindenhová. Nem kerül túl sok pénzbe a fenntartása? — Sajnos, itt létszükséglet a személygépkocsi, anélkül mozdulni sem lehetne. Kiszámoltam azonban, hogy 50 kilométer után mar egyedül is jobban megéri, mint busszal járni, olyan magasak már a viteldíjak. Na és persze a kényelmet is hozzá kell venni. — Mivel foglalkozik, mi a szakmája? — Műszerész vagyok. Jelenleg a felsővadászi téesz- nél dolgozom autóvillamossági műszerészként most 1990. január 1-től. Emellett még itthon nyállal is foglalkozom. Tavaly rókáztam, de az sajnos nem jött be. Az ember azonban mindig próbálkozik. — Tehát nem bánták meg, hogy Szanticskára költöztek? — Egyáltalán nem. Azt hiszem, minden nehézsége ellenére a falusi életnek van jövője. Mi legalábbis megpróbáljuk ezt igazolni. Vámos Judit Fotó: Zimányi József Mondd, miért állsz mindig az autóbusz ajtajában? Akkor is ha „száz” megálló múlva kívánsz teszállni? Mondd, miért jó Neked, ha a leszállók — akaratukon kívül — Téged is megtiporva kívánják ezt megtenni ? Miért akadályozod meg, hogy Ö leszálljon? És egyébként is azt aki fel akar jutni, megint csak gátolod. Gondolod, hogy tiéd az a hely? Igazad van, megvetted a bérletet, vagy a jegyed is érvényes, de attól még más is igényt tarthat rá. Könnyű neked, Te már fenn vagy, de mi lesz a lennmaradókkal ? Bátran mondod, hogy majd jön a következő autóbusz, és arra biztos feljut. De mi van akkor, ha nem jön, és neki pont ez kellett, ez volt időben, csak ezzel jutott volna el oda, ahová igyekezett. De hát itt is vannak fenn és lenn, vanak elöl és hátul utazók. S nagyon sokszor megesik, hogy van aki mindig elöl, és van, aki mindig hátul áll. Előbb vagy utóbb megszokod, hogy te melyik helyen utazol, és már nem akarsz harcolni, nem akarsz előre jutni. Beletörődsz, hogy neked jön mindig másik busz, mert azok akik fenn vannak nem akarták, hogy te is feljuss, pedig csak egy kicsit kellett volna összehúzódni. És azok, akik lefelé törekszenek nem akarnak mást, csak „kiszállni”, valahova máshova eljutni, ahová nem az autóbusz visz, hanem a saját lábuk. Hát kérlek téged, aki mindig útban állsz, hagyj helyet a le- és felszállóknak! Meglátod neked is jobb lesz. Szakács Katalin A forradalmak tisztító szele mindig élsöpri a régit, a rosszat, létrehozva az újat, a szándékoltan jót. A december végi romániai forradalom is magában hordta (hordja?) a tisztító újat, azt a szitát, szűrőt, amellyel a történelem kiszűri a múltból mindazt, ami a jövő, az új jövő számára szükségtelen, rossz, sőt, káros. A szita lyukán csak az férhet át, aminek a „méretre szabott” apró lyukakon át kell férnie. Ha a szita szűrőjén átfér az elefánt, akkor a szűrő olyan alacsony hatásfokú, hogy egyszerűen nincs értelme. E sorok írója aligha volt egyedül, amikor december végén szüntelenül a tévé előtt ülve, lélegzetvisszafojtva figyelte, izgulta, aggódta végig a Romániából érkező híreket. A még sokáig mozdulatlannak hitt önlkíónyuralmi rendszer szinte percek alatt összeomlott. Példátlan méretű segítőkészség mozdult meg, nem titkolva azt a reményünket, hogy a győztes forradalomtól a több. mint 2 milliós magyarság megkapja mindlazt, amit erőszakkal. elnöki rendelettel vettek el tőlük, ami minden (szabad) embert megillet. E sorok írója most, 3—4 hónappal később, ismét aligha volt, van egyedül, dermedten, a lévé előtt ülve. Emberek százai esnek egymásnak, fegyverré fajult botokkal, szuronnyá züllesztett kaszákkal, ölve, bántalmazva egymást, féltve a másiktól önnön (emberi) jogát. Ügy tűnik, az elefánt átfért a szita lyukán. Soltész Zoltán „Növelni a szellemi potenciált!” A felsőokttatás reformja időszerű kérdés. Énről kérdeztem dr. ~i Rubovszky Kálmánt, a Kossuth Lajos Tudományegyetem felnőtt- nevelési és közművelődési tanszékének docensét. — Tanár úr! A felsőoktatás reformja érinti-e a népművelőképzést? — Feltétlenül változásra van szükség. Ezt ismerte fel igen hamar tanszékünk vezetése. Közelebb kell hozni a képzést a társadalom valódi szükségleteihez. Ezeket a szükségleteket fel kell térképezni, problémacentrikus képzésre kéül Itö- rekedni. A közművelődés gyakorlata a vállalkozói szemlélet irányába indult el. ehhez kéül igazodni. Ez egy dilemmát is magában hordoz, éspedig azt, hogyan valósítsuk meg az egyensúlyt a kulturális értékeket megőrző és .vállalkozó ember között. A nagy probléma az, hogy a kormányzat elvette a pénzt a közművelődési kutatásoktól, így nincs egy olyan tudományos háttérintézmény-hálózat. mint más egyetemi stúdiumoknál. — Levelező oktatás is folyik az egyetemen. Ennek a léte nem kérdőjele- ződik-e meg a reform során? — Véleményem szerint nem. Általában egy megújult. nagyon komoly szakképzésre van szükség. Fontos lenne, hogy a régió: Tiszántúl, Észak-Magyarország kölcsönösen segítse az elképzeléseket. A szellemi potenciált növelni kell. ezt nyilatkozta Glatz Ferenc, művelődési miniszter. s ezt ismerték fel a fejlett országok is, pl.: Hollandia, Anglia, Svédország. Finnország stb. Virányi Zsuzsa Riport Zborovszky Andreával és Kuna Károllyal A játékszín homokkal teleszórt padlója mellett ülök Zborovszfcy Andreával és Kuna Károllyal. A darabban (Handke Kas párjában) látottak, átéltek után nincs rózsás kedvében egyikünk sem. Fiatal, tehetséges színészék. Mégsem ismer ük őket csak színpadról. Milyen az ő szemükkel a színház, a környezet, a munka, és a közönség? — erről kérdezem őket. — Sokszor volt már alkalmatok ilyen szívfacsaró, rémítő darabot megjeleníteni? — Az igazság az. hogy ilyen darabban még nem nagyon játszottunk. — Szerintetek a közönség mennyire fogja fel, mennyire érti. amit lát? — Az emberék többsége elég könnyen dolgozza fel a látottakat. Az elmúlt előadások egyiként volt itt 12 ember, és fantasztikus volt 'érezni, ahogy együtt éltek a darabbal. Ebben talán az is segít, hogy itt, a játékszínben emberközelben van a színész és a közönség. — Szóval, véleményetek szerint nem helytálló az a kulturális visszaesés, melyről manapság oly sokat beszélnek? — Itt, a színházban ez nem szembetűnő. Ha igen, talán akkor sem a nézőkben van a hiba. — Beszéljünk egy kicsit az idébenti Világról. Milyen a viszony a többiekkel? — Nézd, van úgy, hogy nem éppen rokonszenvezel a kollégáddal, de a színpadon csókolóznod kell vele. A munka mindenekelőtt, a személyes problémák a színpadon nem mutatkozhatnak. — Néhány szót a népszerűségről ! — Nos, ennek vannak jó és rossz oldalai. Engem például a múltkor lékur- váztak a buszon a Körmagyarban játszott szerepem miatt — válaszol Zborovszky Andrea. — Kedves emlékem — mondja Kuna Károly — a Felelet című tévéfilm. amelyben Köpe Bálintot alakítottam. Ugyanis a vetítés után' egy egész zsákra való levelet hozott a postás. — Hogyan hat az ember a színészre, vagyis menynyire befolyásol titeket a hétköznapi polgárként átélt események sorozata, mikor játszotok? — A szubjektum mindig benne van a darabban, azt nem lehet, és nem is szabad kiiktatni. hiszen nem .gépék vagyunk, hanem emberek. Arra viszont, hogy egy ballábas nap bosszúságai ne lát- szódjanak ia színpadon, vigyáznunk kell. Ez a színészet lényege, megjeleníteni valakit, aki nem én vagyok, de egy kicsit én is vagyok. Egy borotvaélen való tánc ez az egész, s nem szál bad leesni. Aki ezt :nem tudja megcsinálni, az nem igazi színész. — A színész-interjúk immár hagyományos kérdését én is felteszem: ha egy jótündér teljesítené három kívánságotokat, mi lenne az? — Pénz, pénz, pénz — hangzik az egyértelmű válasz. — Ennyire keveset kerestek? — A fizetésünk hatezer forint, éhhez nem kell kommentár. S ennék ellenére. mégis örülünk, hogy egyáltalán dolgozunk, dolgozhatunk. — S ennyiből meg tudtok élni? — Nehezen. Különösen, akinek családja is van, mint például nekem — feleli Kuna Károly. — Mindketten itt éltet? Miskolcon. Egy színész szemével milyen ez a város? — Mint minden más ember szemével: koszos. lehangoló és kiábrándító, összehasonlíthatatlan egy Sopronnal, vagy egy Egerrel, hogy tovább ne soroljuk. Pedig bem volt ez mindig ilyen. — Aktuális téma .a politika. mennyire politikus a színház és az itt dolgozó emberek? — Természetesen odafigyelünk az eseményekre, mivel számunkra sem közömbös. mit hoz a jövő. Mái politika, a kor mai arculata ott feszül a darabokban is, hiszen, mini Shakespeare mondta: a színjáték feladata, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek. — Azt hiszem, ennél a pontnál kell, hogy abbahagyjuk a beszélgetést, amit egyúttal nagyon köszönök. Mosolyogva .búcsúzunk el egymástól. Az utca hidegében Kaspar (Kovács Lajos) első és önálló mondata ötlött emlékezetembe: — Olyan szeretnék lenni, amilyen volt már valaki más! — S hogy ez a más milyen ne legyen? A darab ezt ,is megmutatta. Aki megnézte, nemcsak egy új oldaláról ismerte meg a világot, a társadalmat, önmagát. hanem három színész nagyszerű játékát is élvezhette. Kondor Tamás 4 Ha az elefánt átfér a szita lyukán
