Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1990. március 10., szombat / Eszak-Magyarország interjúlánc Minden fájdalom minket szólít Dr. Boros Attila sebészorvos Válasxtástörténelem Rossz irányt vettünk! 15. A természetet különösen szerető ember lévén, az első,, ami a doktor úrék háza táján szemembe tűnt. az a kis kökörcsin virágzó bátorsága volt. Az erdőben még nemigen bontotta szirmait ez az egyébként védett növény. Aztán persze, észrevettem társait is. a crocu- sokat, a téltemetőt, s a többire, a ibergiiniána (bőrlevél), az erdeára. a kutyatejfélék- re pedig dr. Boros Attila hívta fél a figyelmemet. S mint már ékkor — a tulajdonképpeni beszélgetés előtt — kiderült, ez a kis sziklakért a különleges növényekkel fontos részét képezi a család hétköznapjainak. Ám erről majd később ... — önt Kovács Endre püspök úr ajánlotta, mondván, hogy mint az egyházközség világi vezetője kiegészíthetné az általa elmondottakat. Mi a teendője e funkciójában? — Immár 15 éve képviselőtestületi tag vagyok, s másfél éve választottak a Mindszenti Egyházközség világi elnökévé. A képviselőtestület feladata az egyház- községet vezető lelkipásztor támogatósa, illetve az egyházzal kapcsolatos ügyes-bajos dolgok megbeszélése. Választott elnöke vagyok a keresztény értelmiség csa- ládpasztorációs szekciójának is. Ma az a tragédia, hogy sok családból nemcsak az élő hit hiányzik, hanem az emberséges hitvesi, és szülőgyermek kapcsolat is. A keresztény lelkiség szellemében élő családok hatalmas erőtartalékokkal rendelkeznek, mert ez a lelkiség áthatja a munka és a hivatás értelmezésiét, s a mindennapi élet eseményeinek megítélését is. — Orvosként bizonyára igen elfoglalt, s nem hiszem, hogy sok idő jutna a hobbijára. Miért vállalta fel mégis ezt a feladatot az egyházban? — Keresztény szüleim megtapasztaltetták velem, hogy az Isten-kereső út a szürke hétköznapokon halad 'keresztül. Nincs az a mélység, melyben Isten észre ne venné összekulcsolt kezünket, és nincs az a városi lárma, zaj, .melyből ő ki ne hallaná kereső szavunkat. A család keresztény lelkülete segített megtanulnom, hogyan lehet • a szeretet nagyobb, az imádság mélyebb tartalmú. Ügy érzem, ezt az örökséget tovább kell vinnem, tennem kell mások hitéért is, illetve a hitnek otthont adó egyházért. Egyébként az ökumené híve vagyok. Vallom, hogy erősíteni kell a keresztény egységet. A szertartás, a liturgia lehet más, lehetnek eltérőek a szokások, mások az imaformók. könyörgések, de a különböző vallási felekeze- ték célja csak egy lehet: az örökkévaló 'mind tökéletesebb megismerése. Ebben a megismerési folyamatban önmagunkat is alakítjuk, formáljuk jellemünket. — Ismét a püspök úrra hivatkoznék. Azt kérdeztem tőle a legutóbbi interjúláncban. hogy mi lehet az egyház feladata a mai eléggé perspektívátlannak tűnő helyzetben, öntől azt kérdezem: mi a hívő emberé? —• A világ ismét rádöbbent a keresztényi szeretet égető szükségességére, újra kezdi felismerni a maradandóbb értékeket, azokat, melyek válságos világunkban is értékállók. A hívő ember kötelessége a szeretet. A hit ebben teljesedik kii. Mindent elveszíthetünk. mindentől megfoszthatnak az életben, de ami belül van, s amit másoknak adunk, az a miénk marad örökké. Ennek az érzésnek a megtapasztalását kell továbbadnunk embertársainknak, hogy a damaszkuszi útról visszatérők már azt hirdessék: „Ne oltsátok ki a Lelket!” Egy jókor jött kedves szó. egy bátorító mosoly két fél viszályát csillapíthatja. Ezáltal orvosai lehetünk egymásnak, és szébbé, értékesebbé tehetjük az életünket. Felelősek vagyunk magunkért, s másokiért. Tegyünk meg mindent a lelki értékek növekedéséért, -hogy Krisztus békéje hassa át a családokat, és a munkahelyeket. Röviden fogalmazhatnék úgy is, hogy a keresztény ember feladata figyelni a másikra! — Köszönöm szépen, hogy elmondta tulajdonképpeni hitvallását, hisz az eddigieket talán így is fel lehet fogni. Most azonban a másik énjének kell következnie, hisz e sorozat lényege az, hogy megpróbáljuk bemutatni az embert, már amennyire ez egy találkozás alapján lehetséges. Kérem, meséljen valamit múltjáról, jelenéről! — Miskolcon születtem munkás — is mint már említettem — keresztény családból. Testvérem nem volt. ám a környékről rengeteg baráttal múlattuk az időt. Középiskolai tanulmányaimat a Földes Ferenc Gimnáziumban .végeztem, ahol tanáraim életükkel, egyéniségükkel, tanúságtéte'lükkel (Pápay, Baczó, Koszorús, Barkó, Gyu/risné) egymás szolgálatára neveltek. Az orvosi egyetemet Debreceniben végeztem, 1966-'tói dolgozom sebészeten — az abaúji kis kórházban — Szikszón. A kórház családias jellegű, ezért nem vágytam el soha onnan. Feleségem zenetanár, s két lányom is ezt a pályát választotta élethivatásként. — Mondjon valami bővebbet sebészi munkájáról. Miért ezt választotta, s mi a szakterülete? — A miértre válaszként egy gyermekkori emlék jut eszembe. Egyszer a Szinvá- ból elpusztult madarat halásztunk ki, s azt felboncoltuk. Mindig orvos szerettem volna lenni, s .valahogy ez az eset indított a manuális igényű terület felé. A kórház mindennapjaira többnyire a rutinmunka a jellemző. Az osztályon hasi sebészettel, és konzervatív traumatológiával foglalkozunk, Azért jut .idő, 'van lehetőség ,a tudományos munkára is. Eddig 44 előadást tartottam, és nyolc tudományos dolgozatom is megjelenít. Kedvenc témám a hasfalplasztika, bőrbeültetéssel. — Itt az ideje, hogy rátérjünk a növényekre, a hobbira ... — Nagyon szeretek kirándulni, s szívesen foglalkozom botanikával. Ez széppé, és szebbé teszi környezetünket. Kezdetben 20 növényem volt, aztán Debrecenből egy növénybaráttól vettem néhányat, ezeket egy bőröndben hoztam haza. Aztán vásárolom a magokat, és persze csere útján is kerülnek hozzám virágok. Célom, hogy a sziklakerti munkálkodásom által másoknak is kedvet csináljak a parképítéshez, „előhozzam” a valahol mindenkiben meglévő esztétikai igényt. Ezért vállalkoztam több előadásra is a mezőgazdasági könyvhónap keretében. Másik hobbim — bár ezt kötelességemnek is érzem — a madarak etetése. Hisz ők a kert munkásai. Járnak ide cinkék, vörösbegyek, gerlék, ’feketerigónk is van, és évente háromszor megtisztel jelenlétével a mátyásmadár ... Tíz éve kertészszakköri tag vagyok a Rónai Sándor Művelődési Központban. Elvállaltam az avasi arborétum sziklakertjének építését is, ez folyamatban van ... — Nem tudom megállni, hogy erre vonatkozóan ne tegyek fel egy kérdést: bízik benne, hogy egyszer majd tényleg szép park lesz ez az avasi néhány hektár? Nem fél attól — mert én igen —, hogy a kis fenyőket, az ültetendő rózsafajtákat, fűszernövényeket, no meg az ön sziklakerti virágait miskolci „kultúremberek” hazaviszik karácsonyfának, vagy a gomblyukukba tűzik? — Ettől sajnos én is tartok. Annál is inkább, mert egyfajta tapasztalatom már van ezzel kapcsolatban. Ré^ gén itt a ház előtt is bókoló őszirózsák köszöntötték hazatértünk. Aztán a környékbeli (?) gyerekek jókat kerékpároztak benne... — Csak önt érdekli a botanika, vagy pedig a zenészcsaládot is? — Ha bemegy lányaim szobájába, ott megtalálja a választ. A faiakat ilyen jellegű poszterek díszítik. Hatunk egymásra családon belül a hobbi szempontjából is. Például én is nagyon szeretem a zenét, különösen pedig a népzenét. Épp a napokban voltunk egy népi hangszerkészítőnél, Szondi Sándornál, s csodáltuk hangszereit. Ott eszembe jutott, milyen jó is lenne tárogatózni. Kimenni a hegyekbe, és zenélni... — Soha nem gondolt arra, hogy az orvosi pálya helyett a botanikát választja? — Nem. Nagyon szeretem a növényeket, de mégis mindig emberekkel akartam foglalkozni. Teljes szívemmel vallom az orvosi jelmondatunkat, Ubi dolor nos vocat azaz: minden fájdalom minket szólít. A sziklakért csak a kikapcsolódást szolgálja. Az ember fáradtan hazamegy, hazaviszi munkahelyi gondjait. Ahogy halad előre a korban, egyre inkább töpreng, s éjjel is, ha felébred, betegei sorsa miatt aggódik, átgondolja a döntéseket. Ez egy orvosnak különösen nagy gond, hisz emberi életek múlhatnak ezeken a döntéseken ... A feszültség feloldásának eszköze lehet a kert, ezért kell kimenni a virágokhoz, látni az ő életüket, érezni illatukat, csodálni változatos valójukat... Egyébként a növényekért is ugyanúgy szoktam izgulni, ha valami gond van velük, mint a betegeimért. Mert nekik is csak az az egy életük van ... — Kit ajánlana következő interjúalanynak? — Egy olyan zenepedagógust javasolnék, akinek nem mindennapi eredményei vannak a hegedűtanításban. Pö- tyi néni számos növendéke közül sokan választják a zenei pályát. E sorban Kriszti lányom az ötvenedik, ki tavalyi sikeres felvételi vizsgája után boldogan írhatta be köszönő sorait tanárnője emlékkönyvébe. S hogy ki ez a nagyszerű pedagógus? Az Egressy Béni Zeneiskolából Dr. Dégi Lászlóné. Az 1947-as választással új politikai helyzet állt elő. Bár közvetlenül a választások után kisebb belpolitikai válság kirobbant, a szociáldemokrata miniszterek tiltakozó sztrájkja miatt —, s az ellenzék elsősorban a kisgazdák megnyerésével próbált egy egységes ellenzéki koalíciót összekovácsolni, tudjuk, sikertelenül —, egyre inkább elérkezett az az idő — részben, sőt döntő mód a nemzetközi események alakulása miatt —, hogy a kommunista párt, pontosabban annak szűk vezetése arra az álláspontra jusson, „hogy a szövetség korábbi formái, velük a többpártrendszer elvesztette létjogosultságát, s az új helyzetben a hatalom megosztása nem feltétele, hanem gátja az előrehaladásnak.” Mint azt Rákosi Mátyás megfogalmazta: „Szóval az elvtársaknak látni kell, hogy a mi stratégiánk komplikált. Szövetségben vagyunk, és ugyanakkor a szövetségesek likviditására is irányt kell venni. Ez persze nem könnyű. Az ember csinál ivalamit, és ugyanakkor annak ellenkezőjét is 'csinálja”. Persze, a magyar belpolitikában 1947 őszéig, amíg meg nem értek erre a nemzetközi politika feltételei, nem merte vállalni egyik párt sem —, hiszen egyik sem volt többségi párt — a koalíció végleges felbontását. Ám amikor létrejött ez a nemzetközi helyzet, mintegy megsokszorozva azMK'P erejét, választási eredményeit, a kommunista párt azonnal lépett. Szakács Sándor történész így fogalmaz: „ ... ami a magyar koalíció belpolitikai tekintetben meglehetősen csendes kimúlását illeti, ennek okait sem lehet egyetlen tényezőre visz- szavezetni. A fontosabbak közül azonban kettő kézzelfogható: a nemzetközi politikai erőké és a világpolitikai változások közvetlen előnyeit élvező hazai tényezőké. A döntő szerepet az előbbiek játszották. Az utóbbiak viszont a viszonylag váratlan, felkínált, lehetőséget megragadták, sőt az így adódott alkalmat ezúttal .már ... az ésszerűség határain túl is messze kihasználták.” Ugyanő állítja: „kialakult a »hidegháború-«, vele a korábbi együttműködést a konfrontáció váltotta fel, természetesen nemcsak nemzetközi, de nemzeti méretekben is, s a korábbi kölcsönösség helyett a két tábor mind nyilvánvalóbban kikristályosodó, jellegében ellentétes törekvései jutottak érvényre.” Csakhogy amíg nemzetközi méretben a két tábor erőviszonya a későbbi éveikben, évtizedekben fennállt, a magyar belpolitikában a1 ki kit győz le kérdése voltaképpen 1948-ra eldőli. Az a három megye (Borsod, Afoaúj, Zemplén), amely az 1947-es választásokon még a koalíció és ellenzék pártjainak különféle nézeteit, célkitűzéseit, az országos átlagtól is eltérőeb sajátságosán, sok színben tükrözte, nos az a bárom megye 1949- es változtatásokra ugyanúgy, mint az egész ország teljes mértékben „homogenizálódott”. S csupán néhány „sziget” Mezőkövesd (28 százalékos), Tárd (64 százalékos), Sajólád (48 százalékos) ekkortájt vakmerő, a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjei ellen leadott ellenszavazatai jelezték, próbálták jelezni: rossz irányt vettünk. S a történelem igazolta: a szövetségesek „likvidálásából” politikailag viszonylag hamar súlyos egyensúlyzavar keletkezett. Az a hatalmas népi lelkesedés, ami a háború utáni „új demokráciát” egykor magasra emelte, viszonylag hamar apadni kezdett, aszerint és abban a mértékben, ahogy az általános a különössel, a ,társadalmilag kívánatos cél a társadalmilag nem kívánatos móddal és módszerekkel, a törvényszerűség a joggal, ez pedig a törvénnyel ütközött”. Ám mindennek vizsgálata már egy másik sorozat témája lehet. Dobos Klára Ért a kifejezést a seregben is hősinél jók, bár égésién más értelemben. Amilyenben itt használjuk, nem jelent mást, mint egy kellemes - két falu öregjeit összetartó - estét, amelyet o bükkaranyost és kisgyőri öregek résiére, utóbbi község művelődési hálának nagytermében szerveitek azok, akik úgy gondolják, tartomok még ennyivel o 70 éven felült időskoráaknok. A két község Összetartás tonácsáráf, o* Unió ÁFÉSZ- ról és a Harsány! Pelöfi Isiről van szó mindenekelőtt, melyek vezetői március 2-án, 5 órai kezdettel a Kisgyőri Gondozási Központ közre mű- ködéséve! sikeres idősek estjét szerveztek Kisgyőrben. Az összetartó öregek kapcsolatukat o. múlt évben fűzték szorosabbra, egy bükkaranyost klubesten, most viszont már éjfélig tartó közös szórakozásra is futotta, erejükből. Sokan voltak. 160 idős korú ember vacsorázott, vigadott, táncolt együtt - akár egy nagy lakodalomban, s a szórakoztató műsort nekik, a helyi amatőrcsoportok, óvodás és iskoláskorú gyerekek, a népdolkör és o helyi zenekar szoigáltatto. Utóbbi adta a talpalóvalót is, otyon sikerrel. hogy ezen az estén néhány feledésbe merült régi helybeli tánc is feléledt. Hajdú Imre Nyílik már a magyar kikerics A baranyai Szársomlyó lejtőin bontogatja szirmait e virágkülön legesség . . .