Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

1990. március 10., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Repülőgépmakett­kiállítás... Én már tudom. Tudom? Inkább csak sejtem, hogy egy ideje bányarémek ga­rázdálkodnak errefelé. Per­sze. ezek nem is garázdál­kodnak, csa'k teszik a dol­gukat. Mert. ha egy bánya-, rém garázdálkodni kezdene, abból ki tudja, mi .sülne ki, talán még valami jó is. Ezt a tudálékos sejtésemet ter­mészetesen nem osztom meg senkivel, még azzal az em­berrel sem, akit arra kér­tem meg, beszélgessünk jó sokat. Feltétlenül írni kell róla. már régen hallottunk felőle hírt. Mert Viktor Gyű la villanyszerelő - n épmű - velő-könyvtáros-muzeölógus- író nemcsak a munkájával, hanem az életével is tanít. Az Érc- és Ásványbányá- szatal Múzeum antik búto­rokkal berendezett irodájá­ban beszélgetünk. (Azóta már másutt találnánk csak meg.) Kikről is ejthetnénk szót mindenekelőtt, mint az ősökről. Az 'apaiakról, az anyaiakról. Az ércbányá­szokról. Levéltári adatok bi­zonyítják, hogy Viktor Gyu­la anyai ágú szépapái egy­kor, úgy 150 évvel ezelőtt vasércbányát fedezték fel, amit aztán családi alapon műveltek. — Hát nem gyönyörű? — kérdezi. — Én még most is itt vágyók. Alsótelekésen születtem, négyéves korom­tól élek Rudabányán. A pol­gári iskolát már Miskolcon végeztem, majd a Lévay Jó­zsef Gimnáziumba iratkoz­tam, de megbetegedtem és kimaradtam. Akkor villany­szerelő-tanulónak mentem, és egészen 1955-ig villany- szerelőként dolgoztam ,a bá­nyáinál. Egyszer telefont szereltünk a bányában, kint kánikula volt, bent kelle­mesen hűvös, .nagyon meg­fáztam. Szívizomgyulladást kaptam, majd ebiből olyan szívibillen'tyű-zavar alakult ki, hogy 23 éves koromban rokkantnyugdíjas lettem. Már nős emberként, sőt, megszületett a kislányunk, Katalin is. Alacsony nyug­díjjal, kénytelen voltam va­lami könnyű, nem fizikai munka után nézni. Elhelyez­ték tiszteletdíjasként a könyvtárban, ahol 32 évet töltöttem el. — Mivel a munkámhoz tanulni kellett, leérettségiz­tem levelező tagozaton a Földes Ferenc Gimnázium­ban. majd elvégeztem a fő­iskolát is. Időközben még három gyermekiünk szüle­tett, Gyula, ak:i ma agrár­mérnök Sarkadon és a két kicsi lány, a most 16 éves Anett, és a 15 éves Zita. A könyvtárnak és a gyerekek­nek köszönhetem, hogy tel­jesen magával ragadott az irodalom, a helytörténet, a néprajz. — Kezdetben verseket ír­tam, az első versem egy an­tológiáiban jelent meg, majd a hetvenes évék derekán több ‘ versemet közölte az Ezeknek a kívánt, és so­kak által elérhetetlen dol­goknak a jegyében szervező­dik a miskolci Vörösmarty Művelődési Ház tavaszi programja. Mindezek pedig összefüggnek az egészséges életmóddal, amiről ugyan­csak sok szó esik mostaná­ban. Az egész kérdéskör .persze, nem titok. Titka csak a kar­csúság elérésiének van, az eredményes fogyókúra mi­kéntjének és annak, hogy a mozgást hogyan lehet az előző kettő szolgálatába ál­lítani úgy, hogy ne menjen a mindennél fontosabb egészség kárára. Manók és bánvarémek. Észak-Magyarország. Aztán jöttek a mesék, a legkedve­sebbek. Kezdetben a gyere­keimnek találtam ki mesé­ket. olyanokat, amelyeknek ck, maguk a szereplői. Ahogy kinőttek a mesékor- ból. a rudabányal bányász­nép ajkán élő töredéklegen­dákból kezdtem meséket ír­ni. Sok-sok mesém jelent már meg, legnagyobb sike­remet a Ciberás bányászle- géninyel arattam, amelyet Pribojszky Mátyás eitera- művésznek ajánlottam. Ezt Svédországiban is megjelen­tették. — Mert Riudaibánya egy néprajzi kincsesbánya. A bányászat mondavilága min­denütt csodás, szerintem itt. kiváltképp az. Nem véletlen, hogy annyi híresség fordult ebhez a misztikus világhoz. Gondojunik Ipolyi Annoldra, Ráth-Vég Istvánra, de akár a Grimm testvérékre, az 'ő Hófehérkéjükre a hét törpé­vel. Nekem háromszáz adat­közlőm volt—van ... Sajnos, sokan nem élnek már. Bá­nyászasszonyok. Míg az apák, férjek, fiák a bányá­ban dolgoztaik, ők kedvese­ik munkahelyét manókkal és báinyaréméklkel népesítet­ték be. Féltésből és szeretet- ből. — A legszebb bányász- mondák Selimec. Köirmöc és Beszterce, környékéről szár­maznak, a mieink közül is jó néhány onnan .származ­tatható. Csak egy kicsit át­alakult, kiiszíneződött. a mi szokásaink szerint módosult. — Hogy .milyenék a ruda­bányai manók? Olyanok, mint a bányászok, .csak ép­pen kisebbék. Jellegzetessé­gük, hogy szakáll! viselnek és mécsest, valamint arany, ezüst, vagy réz fokost cipeli nek magukkal. A ruhájuk is olyan, mint a bányászé, a karnak megfelelően persze. Sok mindenre képesek. Egy rudabányal bányászlegény például egyszer egy gyönyö­rű nőalakot formázott meg kialoidkri'stályból. Megtet­szett a szóbor egy manónak, no. .meg a bányásziegényt is kedvelte, hát fogta a varázs­vesszejét és a kristálylányt a legény legnagyobb örömé­re életre keltette. Vagy néz­zük a .másik izgalmas hely­történeti mondát, a szomjas bányamanó történetét. Egy szegény, szomjas kis manó hiába kért Vizet a bányász­tól. Érre mérgesen az érc- faliba vágita a csákányát, és mit ad .az ég, a nagyon gaz­dáig ércbányát elöntötte a víz. A forrás most is meg­van. meg lehet nézni. Csur­gó a neve. No, a fukar bá­nyásznak .nem lett baja, idejében kimenekült a ,víz elől. Erre .mifelénk főként jó manók élnek. A manók általában jók. Vannak köz­tük persze, hiúak, telhetet­lenek is. Például az, ame­lyik délceg akart lenni, el­unta a törpék életét. Elment A Vörösmarty Művelődési Ház ezekben próbál segíteni mindazoknak, akik beirat­koznak tanfolyamaira. Már­cius 23-tól indítják be test­súly csökken tő tanfolyamu­kat, amelynek résztvevői 10—15 fős csoportokban sa­játíthatják el péntekemként, 15 és 17 óra között a fogyás tudományát. De a cél eléré­séhez nyitnak tánciskolát is. Dzsessztánctanfolyamot, 10— 14 éves gyermekek részére, valami nt. nőitórna-tanfólya- mot azoknak a hölgyeknek, akik ugyancsak az elhízástól rettegnek. A tanfolyamokra március 19-ig lehet jelent­kezni. A csini kis óvónő dicsek­szik. — Képzeljétek, amíg távol leszek, addig a fél csoport nem megy óvodáiba. A szülők ezt előre bejelen­tették; valahogy majdcsak kibírják azt a három napot. — Ágit nagyon szeretik a gyerekek! — ragyog fel a fiatal férj, és először csak a szemével, majd a kezével is végigsimogatja asszonyká­ját, miiklözíben kifejni, hogy ámbár Ági csak óvónő, azért nagyon fontos a munká­ja. (Erre mostanában jött rá; mindeddig azt hitte, hogy a lmtatómérnöknél — ez a fiú státusa — nincs fontosabb.) Jóindulatúan — -mondhat­nám, bölcsen — hallgatok, mert mindkét kölyköt isme­rem óvodás kara óta, s meglehetősen jó viszonyban vagyunk. Űgya-nnyira. hogy engem hívtak -esküvői tanú­nak, s most nékem mondják el először családtervezési programjukat is. Arról mór nem is beszélve, hogy a szigorú szülők mit sem tud­nak az erősen használt gép- csődéről (Kék Villám), amit gyerekeik fondorlatos módon vásároltak —, de engem megkocsi-káztatnak. Pedig a jó viszony érde­kében semmi mást nem tet­tem (nehéz lett volna a gazdag nagybácsit eljátsza­ni), csak figyeltem erre a két fiatalra, örültem jó ér­demjegyeiknek. élmentem a bal lógásukra, számontartot- tam kollokviumaikat, szigor- latáikát és vacsora után nem álmosodtam el, miikor örömeikről, gondjaikról be­szélték. S főleg nem igye­keztem — a felnőtt jogán — tanácsokkal ellátni, azaz ki­oktatni őket. tottak. A varázsvesszőknek nagyon sok valóságérték-ük van. No, nem a fűzfa-, vagy bármely vesszőcskének, ha­nem az embernek, aki fog­ja, annak van valamilyen különleges képessége. A vessző csak hók-usz-pókusz. olyan, mint a jósnők varázs- gömbje. Az 1960-as években egy különleges tulajdonság­gal megáldott, vagy meg­vert nő segítségével fedez­tek föl hatalmas ársványva- gyonoikat az Uráliban. A nő. ha repülővel Utazott, egy bizonyos helyen mindig el­ájult. Ezt felismerték, és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának „varázsvesz- szős részlege” hét év alatt több tucat bányát nyitta­tott. Viktor Gyula sok szép si­kert ért már el többek kö­zhitt az Istvámffy Gyula-pá- lyázatökon, és az olvasói körében. Gyerek-ölvasói gyakorta-kérdezik tőle levél­ben. mikor .találkozott utol­jára a bányamanóval. Az országszerte híres múzeum látogatói pedig igazán sze­rencsések. ho Viktor Gyula kalauzolja a régiségek, a kövek között, vagy ha 5 kí­sért el őket az egykori bá­nyák környékére... Most már nemigen lesz­nek ilyen szerencsés múze­umlátogatók. Viktor Gyulát 1987-ben idekönyörögték a könyvtárból, most pedig egyik napról a másikra föl­mondták néki. Hogy miért? Ki tudja. Az bizonyos, hogy egy magas .nyugdíjé köny­velőt hoznak a helyére. Igaz, a könyvelő is járt már korábban a múzeumban, kétszer-háromszor — látoga­tóként. Mondom, vannak még er­refelé bányarémék. Lévay Györgyi Talán ezért tudunk most is jól — vagyis őszintén — elbeszélgetni. Izgat ez az óvodai dolog, ezért hát megkérdezem az ifjú hölgyét: — Mondd csak, te a gyerekeknek és a szü­lőknek is bejelentetted, hogy távol leszel néhány napig? — Hát ez csak természe­tes. Vagy nem? Hisz’ ha reggel bejön az a hároméves kisgyerek, ,s nem engem ta­lál ott, akkor csalódik. Ak­kor rosszul kezdődik a nap­ja. Mert engem ismer, en­gem szokott meg, nekem akarja elmondani, hogy mi történt vele tegnap óta — vagyis, mióta nem találkoz­tunk. És ha nem lát engem, akkor azonnal eszébe jut, hogy ma más fogja elaltat­ni... — Bocsáss meg, ebben az országban sok-sok ezer óvo­dást altatnak ebéd után. — De vannak, akiket fa­kanállal altatnak — leg­alábbis nálunk —, én pedig nem akarom, hogy a gyere­keim félve aludjanak el. és rosszat álmodjanak. Na, ez a mondat elég volt ahhoz, hogy vég nélküli vi­tát kezdjünk a gyerek,neve­lésről, az agresszivitásról, mint társadalmi jelenségről, s mindenféle következtetése­ket vonjunk le a magunk számára és általában. Élménye mindenkinek van. Én sem tudom elhall­gatni, hogy mit éltem át a napokban. Az történt, hogy egy 8—10 évesekből álló gyerekcsoport leszállt az es­ti villamosról, s egyikük — búcsúzóul — hatalmas követ vágott az ablakba. Mintha ágyúgolyó robbant volna! A fáradt utasok felriadtak, összerezzentek, aztán csak ,.. nyílt március 8-án, csü­törtökön, a kazincbarcikai 105. Sz. Lékai János Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában. • A ta­valy szeptember óta műkö­dő szakkör ezzel szeretne megemlékezni az angliai lé­gicsata 50. évfordulójáról, néztek (néztünk) szomorú­an; a Villamos — megtört szemű ablakával — rokkan­tán és félve, ment tovább. Milyen borúsak és fárad­tak most a villamosok. És — ugye emlékeznek — mi­lyen frissek .és vidámak vol­tak régen. Akkor még be­szélgettek a járműveken egymással az emberek. S ott volt a kalauz, aki egész je­lenlétével — hogyan is mondjam — segített a kö­zönséget szocializálni. Az utas, nem egy félautomatá­val lépett kapcsolatba, hanem egy emberrel. Aki — könyö­kénél fogva — le- és fel­segítette a lépcsőn, aki el­látta információikkal. aki személyesen is ismerte. Aki nem indította el addig a szerelvényt, míg Kovács né­ni a .két cekkerével fel nem kapaszkodott. S mikor fel­kapaszkodott, nyomban meg is köszönte (Fizesse meg az Isten Józsikám!) a kalauz készségét, s elmond­ta, hogy milyen most a pi­ac. Vagyis, ha eladó volt, alacsonynak tartotta az ára­kat. ha pedig vevő, akkor magasaknak. De akármelyik minőségében adott egy szép álmát, vagy körtét, esetleg egy fürt szőlőt a kalauznak, hogy ne csak az Isten fizes­se meg a jóembert... Nosztalgia? Igen, én na­gyon szeretném — s remél­hetőleg. nemcsak én —. ha az óvodák kisdedóvó inté­zetek lennének, ahol nem ordítanának a gyerekekre, s nem fakanállal áltatnék őket. Mert akkor talán nem vetemednének arra a tíz­éves kisfiúk, hogy bezúzzák a villamos ablakát. Láttam egy pillanatra a kis anarchista arcát. Kicsit melyben először szenvedett Hitler vereséget. A kiállítás március 30-ig tekinthető meg, délután egy­től ötig, de külön kérésre le­hetőséget biztosítanak dél­előtti látogatásra is. A hely­színen repülőgépekkel foglal­kozó folyóiratokat, könyve­ket árusítanak. később szaladt el, mint a többiek. Élvezni akarta a hatást. Káröröm és elége­dettség sugárzott ábrázatá­ról. örült, hogy valamiért megfizethetett. Talán őt is fakanállal al­tatták? Vagy sehogy sem altatták. Talán aludni sem hagyták. S verték; biztos, hogy sokan megverték. — Kisfiam, mikor csókol­tak. simogattak meg téged utoljára? — ezt kérdeztem volna a gyerektől, ha el nem inai. Ezt kérdeztem volna? Ezt keltett volna kérdeznem, de valószínűbb, hogy az én kezem is ütésre lendül, ha testközelben ma­rad a gyerek. Biztos, hogy minden gyer­mekvédelmi szakember — pszichológus, pedagógus, rendőr — szeretetteljes ér­zésekkel kezdi munkáját. Aztán belefásuilna'k, mert nem válthatják meg a ren­geteg félreesúszott életet. Mert a törvény nem elég, mert az anyagi áldozat sem elégséges. Kinek-kinek a lel­kiismeretét csak szeretettel lehet felébreszteni. Szeretni pedig elfelejtettünk, vagy nem is akarunk. Régen a villamoson is tudtak beszél­getni. ma a választási gyű­léseken sem tudnak igazán. Hiteles történet, oktatási szakember meséli: Napiren­den az egyházi iskolák meg­nyitása, a vendég szerzetes tanárnőt (apácát) elkísértem az egyik iskolánkba. A nap­köziben kezdett beszélgetni a gyerekekkel. Egyszerre — szelíd mozdulattal — ki­nyújtotta a kezét, hogy egy kisfiút megsimogasson. A gyerek azonban félreértette — ütést várt —, elkapta a fejét. Kezdem érteni Ágit! A csini kis óvónő nem apáca, de éppúgy birtokában van \nalaTninek, mint a szerzete­sek. Fogyókúra - karcsúság - mozgás a tudós, bányapatkányhoz, az meg úgy megkuruzsolta, hogy óriássá nőtt szegény, el kellett vándorolnia innen messzire, az óriások orszá­gába. Egy dolgot azonban nem árt tudni, lett légyen szó bármilyen kedves manó­ról. ha valaki megsérti a bányák törvényeit, kárt tesz a bányában, azt szigorúén megbünteti. — Más kategóriába tar­toznak az .ártó lények, ame­lyeket tudvalévőén bányaré­meknek nevezünk. Ezek szokták az ártatlan bányász­ra rogyasztani a bányát, ezek öntik el úgy a föld alaitti birodalmat, hogy on­nan élve senki .sem mene­kül ki. ezek rabolják el úgy a föld alatti munkást, hogy senki sem talál rá többé. Hogy mi lesz aztán ezekkel a szegény eliraibattakkal? A bónyarém munkára fogja őket. kincset kerestet velük. Ilyen, szerencsére, kevés van Riudabányáin. — Félek, hogy manó is mind kevesebb. Mert ugye, ércet már nem bányásznak itt. csak gipszet, és - dolomi­tot. A régi bányákat rekul- tivál'tók. Viszont .kialakult egy csodálatos bányató. Többször is írtam már róla. Ez egyelőire versibe kívánko­zik. Ki tudja, mit hoz a jö­vő. találkozunk-e itt is egy­szer a régi ismerősökkel ? Most. míg a manók bujdo- kolnalk, a varázsvesszők fog­lalkoztatnak nagyon. Tanul­mányt írok róluk. Mást, mint Ráth-Vég. ö a törté­neteiket mesélte el, én le­írom őket: hogy miből van­nak, milyen a formájuk, hogyan használják őket... — Hogyne lehetne a va­rázsvesszőkről valóságos ta­nulmányt inni! A varázs­vesszők tudósai 1928-ban Párizsban kongresszust tar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents