Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-06 / 31. szám

1990. február 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 — A Holdbéli csónalkosra már csaik márciusban és áp­rilisban tudumlk csoportokat fogadni — mondja Kortvé- iyesi Erzsébet, a Miskolci Nemzeti Színház propagan­da irodájának vezetője. A Körmagyar bemutatója csaK fébruár iközepén lesz, de már erre is van előjegyzé- sünlk. Persze ez nem jelenti o,zt, hogy báifklt is élikülde- némk, a bérleti előadásokra is lehet jegyet vásárolni. Végső esetben még a néző­téri felügyelő ás ad pótje- gyéfcet... A iközömsóg érdéklődése, a teltházas előadások sora is azt bizonyítja, hogy sikeres évadja van színházunknak. Ha csák a februári műsort nézzük, abból ás kiderül, hogy toádki — még a legké­nyesebb ízlésű néző is — ta­lálhat kedvére való darabot. A La Mancha lovagja című musical igazi Iközönségslifcer, már a bemutató előadáson látszott, hogy nehéz les,z rá jegyet szerezni. A „bús ké­pű lovag” meghódította a miskolci .közönséget. Sok-sok év után ebben a szezonban újra volt operab emuitató Miskolcon, és nem is akár­milyen. A Oanraen ősválto­zatát tűzték műsorra. A gye­rekdarab, Weöres Sándor fcöilrtői játéka, a Holdbéli csónakos sem egyszerűen látványosan színpadira állí­tott mese, bainem gazdag fi­lozófián .tartalmat hordozó adkoláis. És .minit minden re­tok számára is. Az előzetes érdeklődés azt bizonyítja, hogy a Körmiagyar műsorra tűzése iis jó választás volt. Az abszurd dráma todvelői pediig a Játékszínben Peter Handke Kiasparját láthatják. Az évad végéig bátra van még a nagyszínházi bemu­tatók iközül Shákesipeare Macbeth című drámája, és a telljes estét betöltő táncszín­házi produkció, A kéksza­kállú íherceg vára, és a Cso­dálatos mandarin. A Kama­raszínházban pedig már folynák Robert Thomas-bűn­ügyi ikomédiájiánia'k, A hölgy fecseg és nyomoz című da­rabnak -a -próbái. Vlis,zont a beígért Abralhám-operett, a Bál a Savoyfoam elmarad. Hogy -mi az Oka a műsor­változásnak, erről szól a színház igazgatója, Gyarmati Béla: — Az operett-bemutató nem -marad -el, csak az új szezon elejére halas-ztottuk. Ez lasz az -1990/91-es évad első bemutatója — kezdte az indoklást aiz ligazgató. — A változásnak elsősorban já- tákrendi Oka van. Nem tud- nánfk Igazán Jkijáltszani” a daraibat, belefutnánk -a nyár­ba. Ha valami a színházban -létrejön, -az hatalmas anyagi és szellemi áldozatokat je­lent, és borzasztó l-enne tíz előadás után eflifelej-tenii az egészet. Kevésbé ráfizetéses, ha -egy prod-ulkoiót tovább tud-unk műsoron tartani. Most nagy la-z -érdeklődés az edd-iig bemutatott -darabok-iránt, ésszerűtlen lenne eze­ket levenni a -műsorról. Emellett .-szakmai -oka ii-s van a -halasztásnak. A szezon vé­gére kilenc darab lesz -re­pertoáron, a zsúfoltság, a színészék leterheltsége imlatt nem tudnánk itoll-ő ig-ondot fordítani az utolsó bemuta­tóra. A „Savoy” revüope- retit, szeretnénk, ha a zene­kar és a tánckar megújulva kezdhetné a próbákat. — A nézőt tehát nem éri kár... — Természetesen erre na­gyon vigyáztunk. Minden biórlőmlket .levélben éntes-í-, tünk a változásról. Az év-ad programjában a La Manoha lovagja című musical csak ifjúsági .bérletként szerepelt, ezt felajánlottuk a fenőttek- ndk. De számítottunk arra az eshetőségre .is, hogy lesz, aki -nem fogadja el ajánla­tunkat. Ebben az esetben ki­fizetett bérleti díjának -egy bemutatóra ieső hányadát azonnal visszafizetjük. —i A következő szezon, el­ső bemutatója már biztos. Miit várhatunk még az új színházi évadtól ? — Lehet: ez az utolsó sze­zon, amikor ennyi bemuta­tót tartottunk. Ezek számát várhatóan a gazdasági kon­díciónk miatt esökíkenten.i kell. Nagyon nehezen terem­tettük meg az operajátszás fieütétéléit, de erről a jövő­ben sem szeretnénk lemon­dani. Továbbra is .bemuta­tunk .igényes .magyar és kül­földi prózai darabokat, ze­nés .műveket, és természete­sen nem mondunk .le a gyer.mék- és ifjúsági művek: színpadira állításáról sem. iDe hogy jövőre -is tíz .bemu­tatót tudnánk (tartani, azt nem hiszem. Természetesen az idei alkotásokból jó néhá­nyat megtartunk jövőre is. Filip Gabriella RÁDIÓ KOSSUTH: 8.20: Szonda. — 8.50: Külpolitikái’ figyelő. — 9.00: Napköziben. — 11.05: Népeik ■zenéje — magyar előadókkal. — 11..37: Kék öböl. Joh.ni Steinbeok regényre folytatás ókban. — 1.2.30: Pártok választási műsora. — 12.45: Initermi'krofon. — i3.00: Klasszikusok déládőben. — i4.05: PAF-műsor,. — 14.35: Dzsesszme- lódiiáik. — 14.55: Borisz Pasziter- nák versei. — 1.5.00: Ezredfor­duló. — 15.37: Fúvószenie. — 16.00: Tiizenihiat óra:. — 16.15: Mu­zsikáló természet. — 16.20: Vesszőparipáink.- — L7..00: Tér­idő. Tudomány figyelő. — 18.05: Láttuk, hallottuk, OLvaistuk — 18.30: Esti Magazin.. — 19.15: Sponfcvitág. — 19.45: Daróci Bár­dos Tamás: Lakodalmas koszo­rú. — 20.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Közben 22.00: Hír­világ. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — Régi graimofonSl'ágere'k.. — 9.05: Társalgó. — 1.0.05: Operetit- kedveldknek. — 11..05: Helylkere- ső. — 11.20: Apró-cseprő. — 11.41: Ki kopog? — L2.10: Asztali muzsika. — i>3.05: Popzene szte­reóban. — 14.00: Betűitenger az 50-es és 60-as évek kultúrájáról. — 15.05: Csúcsforgalom. — i7.05: Tárcsázz! — 17.30: Helykereső. — 18.30: Pop-regiszter. — 19.05: Táncházi muzsika. — 19.30: Da­ráló. — 20.00: Más-világ. — 21,05: Erdélyi beszélgetés. — 21.15: Ró­lunk van- szó! — 21.20: Ember­tan — iközépihafliad'ókriaik, — 22.00: Nóftakedivel-őikinék. — 23.10: Sporthiratíó. — 23.20: A dzsessz története. BARTÓK: 9.15: Haydn: G-dúr (Oxfordi) szimfónia. — 9.47: Rubbert István orgomahlamgver- seny-e. Közben 10.30: A százesz­tendős francia sziimJbol'iizmus. — 11.42: Janet Baker operafelvéte­leiből. — 12.05: Zenekari muzsi­ka. — 13.00: Rádllószíniház. — 13.56: Gregor József énekel1. — 14.35: Labirintus. — 14.50: Ének­lő Ifjúság. — 15.00: Zenekari muzsika. — 17.51: II. Budapesti náJlé — 1989. — 17.10: Zenekari muzsika. — 17.51.: II. budapesti nemzetközi kórusverseny,. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhor- vát ny'eivű nemzetiségi műsora. — 19.05: A Magyiar Rádió német nyeLvű nemzetiségi műsora. — 1.9.35: A Suáisse Ramande zene­kar hangversenye. — 21.09: Si- keriemezek CD-n„ — 21.56: Rá- diószíinház. A két Bolyai. MISkOLCI STÜDIÖ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Sszak-magyar­országi kmónnlká. fA Kaatoctoair- ciikai V,á'i:osgiaizd:á®cotiiási Váll'atait új lakossági szolgáltatásai. — Az MDF programi áréi. — Miért n'em mielkmű, mcgnyflálk a gyeire­Képernyő előtt Csengetés - a történelemtanítás(nak) Aki ismeri a múltat, annak nagyobb esélye van arra, hogy érti a jelent, értelmesen tervezi meg a jövőjét. Laza bölcses­ségnek tűnik ez, pedig nem az. Aki olvas, rádiót hallgat, té­vét néz, emberekkel beszélget, keserűen tapasztalhatja, hogy az ideológiai, erkölcsi válság legalább akkora, mint a gazda­sági. Sőt! Vannak nézetek, amelyek szerint a gazdasági krí­zis hamarabb leküzdhető, mint a politikai, a világnézeti. Nemzedékek sora nőtt föl hamis tudattal. Olyan célorien­tált történelemképet adtunk (e sorok írója sem ártatlan), amelyről éppen napjainkban derült ki, hogy használhatatlan. Csak egy példát. Azt tanítottuk, hogy a történelem az osz­tályharcok története, de azt már vitattuk, hogy a jelenben (tehát a „szocializmust építő társadalomban”) is vannak fel­oldhatatlan feszültségek, jogos az elnyomott rétegék; tömegek követelése, horribile diotu harca. Ennek a történelemszem­lél etnék és -tanításnak .az vélt a lényege, hogy a jelen gyö­nyörű, s az egész történelem csupán ennék a boldog kor­szaknak az előtörténete. A tudomány feladata ebben a hely­zetben nem lehetett más, miint legitimizální (igazolni, hite­lesíteni, magyarázni) az uralkodó politikai elitet. Ismerjük a sort Dózsa, Táncsics, Kossuth, Kun Béla, Rábai sfb. Ha kellett, egy hercegből (II. Rákóczi Ferenc) is plebejus for­radalmárt csináltak, hogy így elbagatellizálhassák a szabad­ság, a nemzeti függetlenség gondolatát, a „munkásmozgal­mak történetét” pedig 5 évenként durván átírták. Példaként akár Kun Bélát említhetjük, akinek a neve sokáig tabu volt, a róla írott könyv szamizdat. Nem hiszem, hogy a történelemtanítás azért került napi­rendre — a tévében is —, mert a mostani miniszterünk ép­pen történész. (Volt már történész-professzor miniszterünk, nem is olyan régen, mégse történt semmi.) Maga a törté­nelem provokálja ki a változást. A tegnapi módon nem foly­tatható semmi. Ha a célokat, programokat újrafogalmazzuk (most több tucat párt tesz erre kísérletet és ígéretet), akkor át kell értékelni a múltat is. Keserves munka lesz. Messze nem osztom a tévében megszólaltatott történészek és peda­gógusok derűs optimizmusát! Hogy mennyire nem vagyok egyedül véleményemmel, azt igazolják a bejátszott telefo­nok is. A jelenlegi tanárgárda egyszerűen fölkészületlen az új feladatra. Mentségére szolgál, hogy óriási felelőssége (lemaradása) van ebben magának a tudománynak is. Sza- mizdatokból nem lehet órára készülni... Csak érintőlege­sen esett szó róla, de tudjuk, hogy a pedagógus a legmegfé- lemlítettebb, legmegalázottabb értelmiségi réteg. Évtizede­ken keresztül egyszerűen nem lehetett saját véleménye. Né­meth László kifejezésével „fanterv-lebonyolító automata volt”. Most — hirtelen — azt várnánk tőle, hogy színes egyé­niségként, a saját markáns véleményével álljon a gyerekek elé. Az ember nem számítógép, amelybe azt táplálunk be, amit akarunk. Hallottam én a joviális Boldizsár Gábort (és más minisztériumi, tanácsi stb. urakat, — helyesbítek, akkor még elvtársakat) más hangon is beszélni. Csoda, ha a gyakorló tanár gyanakvó, fásult? Megszokta, hogy mindig megmond­ják neki, s most is ezt várja. Csupán, emlékeztetőül: néhány éve még e lap hasábjain se lehetett leírni Trianon nevét. Ha valaki a nemzeti múltról, esetleg értékekről beszélt, könnyen megkaphatta a nacionalista jelzőt (miközben a szomszédban a sovinizmus, rasszizmus tombolt). Ezzel csu­pán érzékeltetni akartam, hogy sok még a feloldandó tabu, megrögzött tévhit, s általánosnak mondható (az iskolában, a tanáriban is) a tájékozatlanság. Lépni kell, de ne várjon senki gyors, látványos sikert. A (sérült) tudat átalakításához türelem és idő kell, s végre markáns koncepció. — A pe­dagógus (úgy is, mint szakember) elismerése, hogy végre otthon érezze magát az iskolában, a társadalomban, a tör­ténelemben. h. s. Az egészen fiatal és akkor még kezdőnek számitó Marion Brando, a Férfisors című amerikai filmben. Vannak színészek, akiknek a nevét szinte azonnal meg­tanulja a világ. Ilyen volt Marlon Brando is, aki most töltötte be 65. életévét, s úgy tűnt el a képernyőkről, s filmvásznakról csaknem egy évtizede már, hogy ma­gyarázatot erre senki nem tudott adni. ö persze tudott volna, de több, mint másfél évtizede nem állt szóba sem újságírókkal, sem más kérdező természetű emberek­kel, riporterekkel. Egy idő­ben az terjedt el róla, hogy Brando indián származású és távol- maradása a filmtől, amolyan tiltakozás lenne a rassziz­mus, az apartheid ellen. Persze ez sem igaz. Brando igazi ír családból származik, s kilenc gyermeke van. S volt tahiti származású fele­sége is. Most 65 éves és megint fil­mezik. Tiszteletdíját egy apartheidellenes szervezet­nek adományozta. Az ilyes­mi persze táplálja a róla szállongó hamis híreket. Mi, az egész fiatal Brandót vasárnap este láttuk a Férfi­sors című négy évtizeddel ezelőtt készült amerikai filmben. Ebben is nagyot alakított. Remélni szeret­nénk, hogy ez a sok-sok Os- car-díjat elnyert igazán nagy színész gyakoribb vendégünk lesz a képernyőn. (Gy) Bélyegesek Országos kiállításra készülnek Sárospatakon Miskolcon tartatta soros ülését a Magyar Bélyeggyűjtők Orszá­gos Szövetsége Észak-magyar­országi Területi Bizottsága. A három megye. Borsod, Heves és Nógrád filatéliai életét átfogó irányító testület «több Aktuális kérdés mellett tájékozódott a 28. országos ifjúsági kiállítás előkészületeiről. Mint ismeretes, e rangos rendezvény házigazdája Sárospatak lesz. Az április 6—22. iközötti ren­dezvényre jelenik meg az ifjú­sági bélyeg, készül a postai le­velezőlap, az alkalmi bélyegző. Április 8—10. között itt (rendezik meg az ifjúsági bélyeggyűjtő körök szakkörvezetőinek orszá­gos tanácskozását is. Ilii MŰSOROK lehet otthoni sütésre atkalmias gabaniallálsz,tet kapni aiz üzlielteilo- ben? — Kiss László jegyzete. — A Vadlaspark,. Bekiám. Szer­kesztő: Zalkar János. 16.30—18.30: A miskolci rádiiió kereskedelmit, iinformáaiiós, ze­nés műsora a Rációm is Kft, menedzseléséiben. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 8.25: Az én kor­társaim. Tévéfilm Mikszáth Kál­mán írásaiból. II/l. — 9.45: Kép­újság. — 9.50: Telelottó. — 9.55: Az én kortársaim. II/2. — 10.55: Panoráma. — 11.40: Mozgató. — 11.50: Képújság. — 16.30: Kép­újság. — 16.40: Pannon króni­ka. — 16.50: Nachrichten. — 16.55: Ecranul nostru. — 17.25: RTV Közönségszolgálat. — 17.30: Szám-adás. — 17.45: Sherlock Holmes és doktor Watson ka­landjai. VII/6. rész. Az Ágra kincse. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. Frakk. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Válasz­tási műsor: Keresztény Nemzeti Unió, Politikai Foglyok Orszá­gos Szövetsége. — 20.15: A kli­nika. XI/7. Udo döntése. — 21.00: Választási műsor: Magyar Egész­ség Pánt, Magyar Löglítiirnáista1 Párt. — 21.10: Reklám. — 21.15: Stúdió ’90. — 22.00: Mesterdal­lamok. — 22.25: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Kudlik Júliá­val és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjá­rás, zene, teledoktor. — 17.45: Torpedó. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Atomhan­gya. — 18.46: Tv2. — 19.00: Esélytelen. Csehszlovák film. — 20.16: Tv2. — 20.30: Fejezetek az első világháborúból. XXVI/11. Az óceánon innen. — 20.53: Tv2. — 21.00: Híradó 2. -- 21.20: Tv2. — 21.30: Napzárta. — 22.15: Hun­gária Kávéház. Nők apróban. Magyar—NSZK film. — 22.40: Gondolkodó. — Kb. 23.25: Tv2. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI SKY: 6.00: Üzleti vdilághíratíó. — 6.30: Európai üzJleti hírek. — 7.00: DJ Kait Show, — 9.30: Enro- spont-étiiap. — íO.OO: Jégkáromig. — 12.00: Sí Viliág Kupia. — i3.00: ökölvívás. — 14.00: Eurosport- show. — 17,00: Kosáriliabdia. — 1'9.00: Terem superoross. — 20.00: Sí Világ Kupa. — 21.00: Motor, sport-vb. — 22.00: Parik- ráció. — 23.00: Kosárlabda. — 0.01: Body building. — 2.00: Mű­sorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Egyveleg. — 16.00: Forró djróit. — 17,00: Huill'ámih osszon. — 18.30 Kék éj. — 10.30: Idő­lánc. — 1-9.55: Időjárás. — 20.00: Ultra sport. — 22.00: Híreik, idő­járás. — 22.10: Ultra sport. — 0.10: Hírek, időjárás. — 0.20: Egyveleg. — 1,20: Időlánc. — 1150—7,00: Egyveleg, SATl: 6.00: Jó reggelit a SAT1- •gyel! — 8.30: Híreik, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Híreik. — 9.05: Közkómház. — 9.50: Tesz­telési ötletek. — 10,00: Hírek, időjárás.. — 10.05: Tévóboílt. — 10.30: A csóró nyomozó. Ameri­kai vígjáték. — 112.15: Sízeren- csekerék,. — i3.00: Tévéitőzsde. — 14.00: Műsor előzetes. — 14.05: A koalalbocsok kaliamdjiai. — 14.30: Pénzügyi kérdéseik. — 14.40: KöZkórház. — 15,30: Boldog ma1- pok. — 16.05: Bonanza. — 1.7,00: Hírek, időjárás. — 17.10; Szom­szédok. — 17.35 : Autósoknak. — 117,45: Mű sor előzetes. — 1.7.50: Gammon. Krímii. — j.8.45: Híradó. — 19.05: S zeremose ákenék. — 19.50: Időjárás, híreik. — 20.00: Vidáman tovább. Játék. — 20.30: Justitia kis haltai. NSZK fáim. — 20,55: Hírek. — 21.00: Az első halálos bűn. Amerikai krímii. — 22.40: A map hírei, sport, időjá­rás. — 22.50: A profi/k. Krimi. — 23.40: Műsor előzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.25: Tévéfilm. — 10.35: Sportvisszhangok. — 11.45—12.15: Tv-börze. — 15.40: Halászhajó. Ang. film. — 16.35: Az otthon dalai. — 17.05: A nap percei. — i7.20: Kék fény. — 18.00: A vejminki orvos. Tévé­játék. — 18.45: A nyilvánosság stúdiója. — 10.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: A fekete torony. Ang. tévésorozat. — 20.50: A párbeszéd stúdiója. — 21,30: Do'k.-fiJl/m a Jemeni Arab Köztársaságról. — 22.15: Kon­cert. 2. MŰSOR: 16.40: Művelődési műsor. — 16.55: Ausztrál dok.- film. — 17.15: Kalandos hajózás a tyúkkal. Befejező rész. — 17.45: Fiataloknak. — 18.10: Né­zetek és álláspontok. — 19.10: Torna. — 19.30: Fiatalok tv­klubja. — 21.30: Híradó. — 22.00: VáiLághíradó. — 22.15: A híradó sa j tókonf erenciá j a. MOZI BÉKE: Bűmvadá9zok. Mb. szí­nes olasz vígjáltök. Kiemelt 3 helyár! Kezdés: de. nlü, fl2, es­te f5 és f9 órakor. A sárkány éve. Színes amerikai film,. 16 év! Ki­emelt 3. hely ár! Kezdés: f3 és £7 órákor. — BÉKE KAMARA: Az én szép kis mosodám. Szí­nes amgodi film. 18 év! Felemelt hely ár! Kezdés: de. 9 és rl óra­kor,. Hármam a slamasztikában. Mb. színes amerikai bohóza.t. Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: A sárkány éve. Szí­nes amerikai film. 16 év! Ki­emelt 3, heityár! Kezdés: de. 9. 11, este 7 és 9 órakor. Imagine (John Lemmon).. Színes amerikai zenés fidm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: £3 és hnS órakor. — HEVESY IVAN: Cootatíil. Mb. színes amerikai1 zenés filtm. Ki­emelt 2. hely ár! Kezdés: £9, fii, f3 és £9 órakor. Sínek a sem­mibe. Mb. színes jugoszláv film. Kezdés: £5 órakor. A légy. Szí­nes amerikai soi-fi film. 16 év! Kiemelt 2. helyiár! Kezdés: £7 órákor. — TÁNCSICS: Indiana Jones és az utolsó keresztesi o- viag. Mb. színes amerikai ka- .landflilm. Kiemelt 3. heTyár! Kezdés: f4 és f6 órakor. A há­rom arrügó. Mb. színes ameri­kai vígjáték. Kiemelt 1,. heiy- ár! Kezdés: f8 órakor. — TÁN­CSICS KAMARA: Roger nyúl a pácban. Mb. színes amerikai film;. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 órákor, Elszabadult indultaitok. Színes amerikai- .film. 16 év! Felemelt hely ár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS KAM/v ^ > VIDEO: A sárkány visszakér. Színes hongkongi kaTandifill m, Kezdés: f3 órakor. Emmianuellle lánya. Mb. színes amerikai'— görög szexfllm. 18 év! Kiemelt vtdeoheftyár! Kezdés: £5 és f7 órakor. — FÁKLYA:. Támadók a Marsról, Mb. színes amerikai fantasztikus film. Kiemelt 2. hely ár! Kezdés: 5 és 7 órákor. — FÁKLYA KAMARA: Három férfi', egy mózeskosár. Mb. szí­nes amerikai vígjáték,. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA KAMARA VIDEO: A szakaiszvezető. Mb. színes ame­rikai háborús kaland film. Kez­dés: f7 órakor. — KAZINrEAP CIKA, BÉKE: Fekete eső. Mb. színes amerikai film. i4 év! Ki­emelt 3. heTyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: 9 és 1/2 hét. Színes ■amerikai! fiilim. 16 év! Kiemelt 3. hely ár! Kezdés: 5 és 7 óra­kor. — SÁROSPATAK. RÁKÓ­CZI : HegyflJákó. Színes angol ,tudományos-fanitla'sZbilkus fliOim. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kez­dés: £5 órakor. Dobjuk ki anyut a- vonaitiból! Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Felemelt hely­ár! Kezdés: £7 órakor. — SÁ­TORALJAÚJHELY. BÉKE: Call­girl ötszázért. Mb. színes ame­rikai film. 14 év! Klem eilt 1. hely ár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD. KOSSUTH: Gyilkos optika. Mb. színes gmerikai kri­mi, 14 év! Felemelt hely ár! Kezdés: f6 órakor. SZÍNHÁZ 6., Kedd Nincs előadás Nem kulisszatitkok Mi úisáa a színházban 7

Next

/
Thumbnails
Contents