Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
ÉSZAK-MAGYAROSSZAG 2 1990. február 27., kedd flz ünnep nagyságához hü méltósággal AZ MDF MISKOLCI SZERVEZETÉNEK FELHÍVÁSA MÁRCIUS 15-RE Végre elérkezettnek látszik az idő. amikor legnagyobb nemzeti ünnepünket saját rangjának megfelelően, kizárólag eszmeiségének, megtartó hagyományainak igézetében ünnepelhetjük. Talán soha többé nem zavarja meg ideológiai kényszer, hatalomféltő hisztéria, önkény és erőszak a visszaemlékezés, az örökséggel való szembesülés tiszta pillanatait. Az egypártrendszerre épülő diktatúra bomlásával idejétmúlttá vált az a kényszerhelyzet is, amikor el kellett utasítanunk a „nemzeti egység” jelszavát, nem azért, mert tagadtuk volna e fogálom nemzetet megtartó erejét, hanem azért, mert akkor, úgy nem volt hiteles. Azóta eltelt egy év, közéletünk eseményeinek sodró irama merőben más helyzetet teremtett. Továbbra is jelen van a diktatúra maradványaival való küzdelem, ám a hangHétfőn Battonyán. a művelődési házban a hazai népfőiskolái mozgalom történetében először román nemzetiségi népfőiskola nyílt. A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége és a helyi művelődési ház által közösen szervezett népfőiskolának 15 hallgatója van, akik e sajátos képzési formában öt napon át vesznek részt. Hétfőn a népfőiskola megnyitásaként a résztvevők magyar nyelvű előadást hallhattak a külföldi és a hazai népfőiskolák történetéről, majd megkezdődték a román nyelvű előadások. Az öt nap során a hallgatók egyebek közt néprajzról, nemzetiség-történetről, a roA Katowice étterem helyén kialakított üzlethelyiségben megnyílt a Wawel Wien és a Lénia—Wawel Buco Shop néven működő vállalkozása. Tegnap este a Hotel Júnó- ban az osztrák cég és annak magyarországi vegyes vállalata a Lénia—Wawel Kft. sajtótájékoztatót tartott az előzményekről, és az elképzelésekről. Megtudtuk, hogy a Wawel Wien Ausztria egy szerb származású úr tulajdona. Az elnök-tulajdonos Alexander Bustrovic úr üzleti érdekeltségei kiterjednek több európai országra, de magyarországi kapcsolataik is már legalább tízéves múltra tekintenek vissza. Egyebek között üzleti kapcsolatsúlyok áttevődtek a politikai vetélkedésre, a választási harcokra. Sokszor már az a látszat keletkezik, hogy csetepaté folyik kulturált versengés helyett. Legdrágább nemzeti ünnepünk nem válhat e látszat áldozatává, tehát nem lehet egyetlen politikai szervezet kampányának sem eleme. A mienknek sem! Ezért reméljük, hogy felhívásunk csak egy lesz a többi párt hasonló megnyilvánulásai között, hiszen azt kérjük minden szervezettől, aki érzi a helyzetből adódó felelősséget, hogy közös szervezéssel, közös ünnepléssel, együtt tartsuk meg március 15-ét aiktuálpolitilkiai érdekektől mentes, méltóság- teljes ünnepnek. Hogy nagy forradalmunkat végre saját rangjának megfelelően, kizárólag eszmeiségének, megtartó hagyományainak igézetében ünnepelhessük, hűen annak nagyságához, méltóan önmagunkhoz. mán művészettörténetről, s a magyarországi román nyelvről hallanak előadásokat, esténként pedig vitákban vehetnek részt. Pénteken romániai előadó is szerepel a battonyai népfőiskolán: az aradi vendég a román belpolitika időszerű kérdéseiről tájékoztatja a népfőiskolásokat. Az első hazai román népfőiskolát azzal a céllal szervezték. hogy a főiskolás, értelmiségi és földműves hallgatók kedvet kapjanak a nemzetiségi közélet és művelődés fellendítéséhez, hazatérve szerepet vállaljanak akár további helyi népfőiskolák megszervezésében is. (MTI) ban állnak a Dimag Rt-vei. vagy például a borsodszirá- ki Bartók Béla Termelőszövetkezettel. Ami magát a BucoShop-ot illeti,, azt az osztrák cég magyarországi leányvállalata a fentebb már említett Lénia—Wawel Kft. üzemelteti. Ennek ügyvezető igazgatója Nikházi Gábor elmondotta, hogy a kft-t, tavaly decemberben jegyezték be. Fő céljuk az, hogy a Katowice étteremben kialakított áruházukban forintért árusítsanak olyan nyugati árucikkeket (műszaki, sport-, ruházati, divatcikkek), amelyeket eddig a miskolciak csak Nyugaton tudtak megvásárolni valutáért. Pozsgay Imre a Fehérteremben Pozsgay Imre álla mm inis z_ tér, aki az MSZP országos” választási listáját vezeti, választási fórumokon találkozik az érdeklődőkkel 1990. február 28-án, szerdán, 16 órától Miskolcon, az Avas Szálló Fehértermében. Este 6 órakor Encsen, a Kazinczy Ferenc Általános iskolában az abaúji választási nagygyűlés szónoka lesz. Mindkét eseményre várja az érdeklődőket a Szocialista Párt. Ma este sorsolják az országos listákat (Folytatás az 1. oldalról) Miivel a> választási rendszer elemei egymásra épülnek, az országos listára is érvényes: egy párt mind az egyéni választókerületben, mind a területi listán, mind pedig az országos listán indíthatja ugyanazt a jelöltet. Ám, ha jelöltje „befut” az egyéni választókerületben, akkor a területi listáról is, és az országos listáról is törölni kell a nevét. Ugyancsak törölni kell az országos listáról a nevét, ha a területi listán szerzett mandátumot. Az Országos Választási Bizottság február 28-án közzéteszi az országos listák jelöltjeinek nevét. Miiután 12 párt állított országos listát, a választójogi törvény értelmében ezek a pártok delegálják egy-egy képviselőjüket az Országos • Választási Bizottságba. így a parlament által megválasztott öt taggal együtt az OVB 17 tagú lesz. A pártok delegáltjai — ugyancsak a törvény előírása szerint — esküt tesznek az Országgyűlés elnöke — jelen esetben megbízott elnöke — előtt. (MTI) Közlemények A DIMAG Rt. területén, a Keleti Erőműben beüzemelési munkálatok lesznek, ezért 1990. február 27-től március 2-ig, 6— 14 óra között erős hanghatással járó kifúvatások történnek, napjában többször. A fentiek miatt Miskolc város lakosságának megértését kérjük. Energoindustria K. V. Tisztelt Vásárlónk! A TS 6355 típusú, 029001-032999 és 016904- 016906 sorozatszámmal ellátott tv-készülékeink néhány darabjánál szállítás és tartösabb üzemeltetés után érintésvédelmi szempontból balesetveszélyes hiba fordulhat elő. Ezért kérjük, a fent említett készülékek tulajdonosait. hogy a készüléket haladéktalanul áramtalanítsák, és címüket a legközelebbi VIDEOTON-szerviznek jelentsék be a tv-k díjmentes ellenőrzése érdekében. Az említett hiba csak a felsorolt készülékeknél fordulhat elő. Köszönjük együttműködésüket! VIDEOTON Minőségellenőrzési Főosztály Az Autóközlekedési Tanintézet folyamatosan indít árufuvarozói, személytaxi és nemzetközi gépkocsivezetői tanfolyamokat. Jelentkezés: Miskolc. József A. u. 20. Telefon: 16-047. oktatási csoport. Az első román népfőiskola Megnyílt a Buco Shop a Katowicében EUREG-szakemberek régiónk fejlődéséért A megyei tanács tavaly novemberében lépett kapcsolatba az Interregionális Együttműködés Európai Egyesületével (EUREG). Ez a politikai szervezet többek között felvállalta az elmaradott régiók segítését, felkarolását a fejlődésük érdekében. Az egyesület nem pénzbeni támogatást nyújt, hanem támogatásalapítványokat hoz létre, s azok elosztásában van nagy szerepe. Vezetői az NSZK nagy tekintélyű tartományvezetőiből, politikusaiból tevődik össze, akik többek között az Európa Tanácsnak, az Európai Gazdasági Közösségnek tanácsadói is. Nos, ez a szervezet most — ahogyan ők nevezik — a miskolci régiónak (ami tulajdonképpen B.-A.-Z. megyét, foglalja magába) ajánlották fel segítségüket szinte valamennyi területen, lévén hogy az elmaradott régiók „rangsorában” igen előkelő helyen állunk. Elsőként a kisvállalkozások támogatását karolták fel pályázatok kiírásával, melyek beküldése a napokban esedékes. Sajnos a vártnál kevesebb pályázat érkezett eddig, ami bizonyítja, nehéz az elmozdulás az új irányba. De magyarázható azzal is, hogy kevés információ áll az érdekeltek rendelkezésére a lehetőségek kiaknázására. A napokban tanácsi szakembereknek tartott előadást Miskolcon az EUREG két elnökégi tagja: dr. Gerd Vigener, jogász és Hans- Jürgén Zahorka, ügyvéd. A meghívott előadók az NSZK- beli önkormányzatok működéséről, valamint az önkormányzatok és az egészségügy, továbbá az oktatásirányítás kapcsolatrendszerérői szóltak. 1 Az Agrárszövetség képviselőjelöltje, dr. Megav Oktáv március 1-jén, csütörtökön, 18 órai kezdettel a cigándi művelődési házban találkozik választóival. Oláh István, az Agrárszövetség képviselőjelöltje február 28-án, szerdán, a szakáldi községi kul tárházban délután 6 órakor találkozik választóival. * Az Agrárszövetség képviselőjelöltje, Szilágyi Adolf, szombaton délután élénk érdeklődéssel kísért választási gyűlésen, az edelényi ifjúsági házban találkozott a 8-as számú választókerület választópolgáraival. M á roi u s 4-én, vasárnap délelőtt, fél 11 órakor Tornászén tjaka- bon, délután 2 órakor pedig Hídvégardón találkozik választóival. * A Szabad Demokraták Szövetsége 1990. február 27- én, 17 órakor a selyemréti BÁÉV-munkósszálló mozitermében taggyűlést rendez Kampány közben címmel. A téma fontosságára való tekintettel kérjük minden, helyi és környékbeli szervezetünkhöz tartozó tágunk megjelenését. * A Kilián-délen, a 34. Sz. Általános Iskola (Könyves Kálmán u.) ebédlőjében választási gyűlést rendez a Szabad Demokraták Szövetsége. A gyűlés vendége dr. Bodó Pál képviselőjelölt, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A gyűlés ideje: 1990. február 27., 17 óra. * Gesztelyben, a művelődési házban, február 28-án, 18 órakor választási gyűlést tart a Szabad Demokraták Szövetsége. A gyűlés vendége Latrán Béla képviselőjelölt, az SZDSZ alapító tagja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. * Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Házban dr. Párthirek Matyi László, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjelöltje választási gyűlést tart február 28-án, 16 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Dr. Balás István, a. Magyar Demokrata Fórum belvárosi képviselőjelöltje a hét folyamán, szerdán, a Na-gyváthy utcai iskolában, míg pénteken a Központi Leány k ol 1 égi u mba n tál álk o- zik választóival, 18 órai kezdettel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. * Balázsi Tibor, az MDF 1- es számú választókörzetben induló képviselőjelöltje ma délután hat órakor találkozik a választópolgárokkal. A találkozót Felsőzsolcán, a művelődési házban rendezik. * A Magyarországi Szociáldemokrata Párt B.-A.-Z. megyei szervezete értesíti a lakosságot, hogy a 007. számú választókörzet egyéni képviselőjelöltje, valamint listavezetőnk. Gaskó István, február 27-én, 17 órától Vad- nán, a művelődési házban választási gyűlést tart, melyre minden érdeklődőt és szimpatizánst várnák a szoc- demek. * A Kereszténydemokrata Néppárt abaúji szervezete választási gyűlést tart: február .27-én. 18 órakor Abaú.j- devecser.ben, és február 28- án, 18 órakor Felsővadászon, a helyi művelődési házban. Szeretettel hívjuk és várjuk a keresztény demokrácia iránt érdeklődő szimpatizáló állampolgárokat. * A 012-es számú választó- kerületben az MSZP újabb választási gyűléseket szervez képviselőjelöltjük, Bali István bemutatására. A párt tagjait, szimpatizánsokat és érdeklődőket szeretettel hívják és várják Nagycsécsen február 27-én (kedden) 18 órára a művelődési otthonba, Sajóöfsön február 28-án (szerdán) 18 órára az általános iskolába, Gelejen március 1-jén (csütörtökön) 18 órára a tanács házasságkötőtermébe, Igricibe március 2-án (pénteken) 18 órára a művelődési házba. * Dr. Lupkovics Zoltán állatorvos, Miskolc 4. sz. választókerület független képviselőjelöltje március 2-án (pénteken) 18 órakor Bükk- szentkereszt Szabadság-telep 19. szám alatti művelődési házban (volt KISZ-épület) választási gyűlést tart. A gyűlésre a választópolgárokat és érdeklődőket tisztelettel meghívja. * A Független Kisgazdapárt értesíti a tisztelt választókat, hogy 1990. február 27- én 18 órakor Selyeben a művelődési házban gyűlést tart. A programot dr. Kiss Gyula országgyűlési képviselőjelölt ismerteti. Március 4-én,szombaton Girincsen 17.30 órakor a kultúrteremben, március 5- én Sajópetriben 15.30 órakor a kultúrteremben, március 5-én Sajópetriben 15.30 órakor a kultúrteremben, Sajó- ládon 17.30 órakor az iskolában, március 7-én Lenin- városban 17.30 órakor a városi tanács tanácstermében gyűlést tart. A fenti helyeken a programokat Fedor Gyula országgyűlési képviselőjelölt ismerteti. * A Független Kisgazdapárt Megyei Szervezete értesíti a megye lakosságát, hogy a szokásos klubnapot szerdán 17.00 órakor a KIOSZ székház 4. emeleti nagytermében tartja. Március 1-én Al- sózsolcán 18.00 órakor a könyvtárban taggyűlés lesz. Március 3-án Hernádnéme- tiben 18.00 órakor a kul- túrházban választási és programismertető nagygyűlésre hívja a falu lakosságát Rajkai Zsolt országgyűlési képviselőjelölt. Borsod megye takarékszövetkezetei hirdetménye Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a megyénk takarékszövetkezeteinél elhelyezett betétek kamatát 1990. február 1-jétől megemeltük Betétfajta Kamatláb mértéke KAMATOZÓ TAKARÉKBETÉTEK — látra szóló betét évi 14,0% — 1 évre lekötött betét évi 19,0" „ — 2 évre lekötött betét évi 19,5% — 3 évre lekötött betét évi 20,0" „ TAKARÉKLEVÉL-BETÉTEK — 1 év után évi 19,0% — 2 év után évi 19,5% — 3 és 4 év után évi ro o o — 5 év után évi 20,4% — 6 év után évi 20,8" „ OTTHONTEREMTŐ IFJÚSÁGI — 5 éven belül évi 18,0" „ — 5 éven túl évi 22,0% GÉPKOCSI-ELÖTAKARÉKOSSÁGI — 1 éven túl évi 20,5" „ — 1 éven belül évi 14,0% L e t é t i j e g y évi bruttó 25,0" Pénztárjegy évi bruttó 22,0% TAKARÉKOSKODJON! NÁLUNK ÉRDEMES! Borsod megye takarékszövetkezeti dolgozói 150 egységben készséggel állnak az Ön rendelkezésére!