Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. február 17., szombat Képünkön az együttes — A csapat megjelenése, fazonja nem mondható átla­gosnak. Mi ennek az oka? — Mindig is törekedtünk arra, hogy különbözzünk a többi magyar együttestől. A színpadi mozgásunk, a show, amit létrehozunk, az is elég egyedi. Olyan sok szürke, jellegtelen zenekar van az országban, hogy nem akar­tunk beállni a sorba. — Milyen közönségnek szól a Marilyn zenéje? — Mindenképpen a fiata­loknak, elsősorban a közép- iskolás korosztálynak. Bár, ezt így nem szeretném le­zárni. Érdekes dolog, hogy kaptunk leveleket, melyek­ből kiderült, nemcsak a le­vélírónak tetszett a muzsi­kánk, hanem a szüleinek is. A nagyratörő Marilyn Miskolc mindig híres volt arról, hogy képes kitermelni egy-egy könnyűzenei tehet­séget. Elég csak az elmúlt évek példáira gondolni — az Eddára és a Swetterre. Né­hány hónapja egyre többet hallani egy tehetséges fiatal miskolci zenekarról, a Ma- rilynről. Az együttes veze­tője, Maczonkai Géza vála­szolt kérdéseinkre. — A Marilyn mindössze egyéves, de máris felfelé ívelő karriert tudhat maga mögött. Elmondanád ennek a legfontosabb állomásait? — Valóban, tavaly janu­árban alakultunk. Májusban elkészítettük az el§ő de- mokazettánkat. Ennek alap­ján meghívtak bennünket a Petőfi-csarnok által szerve­zett velencei rocktáborba. Ott bekerültünk a legjobb négy zenekar közé. Ez rend­szeres fellépési lehetőséget biztosított számunkra Buda­pesten. A különböző zenei szaklapokban nagyon pozi­tív kritikák jelentek meg a kazettánkról. Többször szerepeltünk a Magyar Rá­dióban, melyről pedig köz­tudott, hogy elég nehezen bevehető bástyája a tömeg­kommunikációnak. Ez év januárjában a közönség sza­vazatai alapján hívtak meg miniket egy zenei műsorba. A napokban rögzítettük má­sodik demokazettánkat, mely a kívülállók szerint még jobb lett, mint az előző. — A Marilynnek kizárólag angol nyelvű dalai vannak. Hogyan fogadta ezt a kö­zönség? — Néhányan nagyképű­séggel vádoltak minket, de erről szó sincs. A glam­rocknalk, amit mi művelünk, Amerikában már kialakult egy jellegzetes szövegvllága. Ezt egyszerűen nem lehet jól átültetni a magyar nyelvbe. Itt főleg olyan ki­fejezéseikről, szókapcsolatok­ról van szó, amelyeknek nincs magyar megfelelője. Mi a magyart a világ leg­szebb nyelvének tartjuk, de énekelni angolul szeretnénk. A közönség elfogadta ezt, de ez nem is csoda, hiszen a külföldi sztárok lemezeit is megvásárolják. Pedig ők is angolul énekelnek. December közepén volt egy teltházas, önálló koncer­tünk az Ady Művelődési Házban, így nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy van igény a zenénkre. — Milyen tervek foglal­koztatják most a zenekart? — Az új dalokkal szeret­nénk megkeresni a lemez­kiadókat. Reméljük, 1990 nem múlik el Marilyn-nagy. lemez nélkül. Horváth Szabolcs Fotó: Mocsári László Bírósági ítélet a Tisza-gate ügyben Pénteken ítéletet hozott a Szolnoki Városi Bíróság a Magyar Szocialista Bárt szolnoki irodájába történt be­hatolás elkövetői — Gyar­mati Csaba és Patvaros Attila — ügyében. Mint is­meretes, a Tisza-gate néven ismertté vált és nagy belpo­litikai viharit kavart eset február 2-án, éjjel történt. Az MSZP Tófenék utcai párthelyiségéből a két férfi különböző iratokat, pénzügyi nyilvántartás óikat, válás Ztá s i röpcédulákat és magnókazet­tákat vitt .magával. A két SZDSZ-tag — akiket azóta kizárták a pártból — az el­tulajdonított anyagoikat a szabad demokraták orszá­gos központjába akarta el­juttatni, ám tervük végül is meghiúsult. A Szolnoki Városi Bíróság az ügyészség indítványát el­A . r a » ■» tr ■ r rr I tanácsok jovojerol a miskolci rádióban A tanácsi munka jövőjé­ről, a közigazgatás átszerve­zéséről, amelynek alapja a települési önkormányzat lesz, a körjegyzőségek visz- s zaál 1 í tá s á nak leh e tős égéi ről lesz szó a miskolci rádió február 19-1, hétfői adásá­ban. A műsor vendége: Sza­bó György, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács el­nöke válaszol a hallgatók kérdéseire, amelyet a 35- 510-es telefonon tehetnék fel 6 órától. E. Kovács Kálmán 1990 A költő isten hegedűse hegedül hogy istennek tessék isten az igazság a dal legyen ékes emberség a dal legyen ékes emberség a szépség zászlaját lobogtassa béke szabadság szeretet ez legyen felírva rajta ez legyen felírva rajta s ha ordas vicsorogna rája védelmezzék az emberek a dal isten nebáncsvirága. fogadva, tárgyalás mellőzé­sével hozta meg döntését. Eszerint Gyarmati Csabát, elsőrendű vádlottat egy- rendbeli társtettesi minő­ségben elkövetett lopás és magánokirattal való vissza­élés vétségéért hétezer fo­rint pénzbüntetéssel sújtot­ta. Patvaros Attila, másod­rendű vádlott ugyanezen vétségekért hatezer . három­száz forint pénzbüntetést kapott. (MTI) Naponta felvetődő kérdé­sek: mi lesz a gazdasággal, az iparszerkezettel, a falu­val. a földdel? Mi lesz a művészetek mecénálásával, a tudományos kutatásokkal? Mi lesz a határokkal? Mi lesz Európával? Engem egy kérdés izgat — persze nem függetlenül az előbbiektől —, mi lesz a gyerekekkel ? Mi lesz a gyerekekkel, azokkal, afoiik megszületnek; akikért mégiscsak felelőssé­get vállalnak a. családok. Akik eszmélésük első pilla­natától határtalan bizalom­mal csüggnek rajtunk, fel­nőtteken. Akik első ref­lexeikre hagyatkozva, meg­fogják a kezünket, - és az élő test melegét keresve, hoz­zánk simulnak. Mi lesz velük, ha — ko­runkban nagyon is korán — ki kell lépniük a családi vé­dettségből? Mert bizony ki­lép már a bölcsődós és az óvodás is, s egész életére meghatározók lesznek (le­hetnek) első benyomásai. Mindannyian hordozunk kisebb-nagyobb emléket; va­lamiféle nyomát egy régi gyerekkori traumának, ami­től soha nem tudunk meg­szabadulni. Nem is történet ez tán, csak amolyan rossz érzés, amire álmainkban egykor felriadtunk, s ami beépült idegrendszerünkbe. Az idegen számára nevet­ségesen kis dolgok ezek; el­mondani, tovább adni alig lehet, s nem is érdemes. Arról a pillanatról van szó — és mindenki életében Pályázat közművelődési ösztöndíjra A Művelődési Miniszté­rium pályázatot hirdet a hazai közművelődés ha­gyományainak feltárására és ápolására, új kezdeménye­zéseinek, helyi eredményei­nek terjesztésére, gyakor­lati alkalmazásának to­vábbfejlesztésére, a szak­mai önképzésre, az együtt­működési és innovációs tö­rekvésekre. Az ösztöndíjra pályázhatnak: a közműve­lődési és közgyűjteményi intézményekben, művelődé­si igazgatásban dolgozó szakemberek, és szakmai csoportok; továbbá mind­azok, akik az oktatási és egyéb kulturális területe­ken közvetlenül vagy köz­vetve segítik a közműve­lődóst. A pályázatok bekül­dési határideje: 1990. már­cius 31. A pályázatokat a Műve­lődési Minisztérium Köz- művelődési Koordinációs Főosztályára kell benyújta­ni. Címe: Budapest, V. ke­rület, Szalay utca 10—14. Pf.: 1. Pályázatot lehet benyúj­tani hazái tanulmányútra, saját gyakorlatot elemző tanulmány készítésére, in­novációs tevékenységre és önképzésre. A hazai tanulmányút célja, hogy a pályázók az ösztöndíj ideje alatt új te­vékenységeket, kísérleteket, fejlesztő programokat is­merjenek meg. Időtartama legfeljebb egy hónap lehet, melyre az ösztöndíjas 25 ezer forintig terjedő támo­gatásban részesül. A tanulmány tartalmá­ban a közművelődés szá­mára hasznosítható elmé­leti és gyakorlati tapaszta­latok összegezése legyen. A pályázók 15 ezer forintig terjedő támogatásban ré­szesülhetnek. Az innovációs tevékeny­ségre pályázók ösztöndíja 20 ezer forintig terjedhet. Az önképzésre pályázhat nyelvtudása alapján a fel­ső-, illetve középfokú nyelvvizsgát letenni szán­dékozó. Támogatása 10 ezer forintig terjedhet, sikerte­len nyelvvizsga esetén a támogatás meghatározott időn belül visszatérítendő; a speciális szakmai, képzé­si programokban részt ve­vő támogatása 10 ezer fo­rintig terjedhet; a külföldi tanulmányútra induló szak­ember —, amely tanul­mányutat a pályázó maga szervez meg — támogatá­sa 25 ezer forintig terjed­het. Az ösztöndíjra benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a választott téma rö­vid kifejtését és megvaló­sításának módját. Mellé­kélni kell a pályázó szak­mai önéletrajzát. A hazai tanulmányút esetében a munkáltató az Mt. 43. § (1) bekezdésében jelölt rendkívüli vagy fizetés nél­küli szabadság engedélyé­ről nyilatkozatát, illetve az intézmény, vállalat, egye­sület, illetve személy (kon­zulens) fogadókészségét, va­lamint a várható költsé­geket. Az ösztöndíj odaítélésé­ről a Közművelődési Ösz­töndíj Bizottság dönt a felkért szakértői javasla­tok figyelembevételével. Ajánlott témakörök: A kulturális érdekérvényesí­tés valósága és lehetőségei; Egyesületek, egyleték és mozgalmak, ifjúsági és gyermekszervezetek kultu­rális tevékenységének he­lye, szerepe és jelentősége az adott település társa­dalmában, a századforduló idején, a két világháború között, 1944 és 1948—49 kö­zött, napjainkban; Műve­lődés és nyilvánosság a társadalom (helyii) demok­ratizálódásában; A közös­ségi, a nemzeti identitás kérdései egy település, il­letve társadalmi csoport (réteg) életében; Technika és művelődés integrációs formái megjelenésük szín­terei és tartalma alapján; A művelődési intézmények korszerű működtetése; Esettanulmányok a kultúra finanszírozására és mecé- nálásáról; Társadalmi esélyegyenlőtlenség mér­séklését segítő művelődési formák kidolgozása és megvalósítása. felidézhető ez a pillanat —, amikor megszűnt működni a szeretet, s belépett vilá­gunkba az első hazugság. Azt hiszem, ez nagyon korán bekövetkezik, előbb, mintsem társadalmi lénnyé válik az ember. Keveset gondolunk arra, hogy ennek a megviselt idegrendszerű felnőtt társa­dalomnak — ennék a sok, hitét vesztett, keserű ember­nek — milyen volt a gyer­mekkora. Már az sem volna érdektelen, hogy mit et­tünk és mit nem ehettünk — hiszen a gyermekkori táplálkozás sem marad kö­vetkezmények nélkül —, de most másról van sző. Hogy miről? A hitről — mondhatnám egy szóval. Ar­ról a fogódzóról (eszmény­ről, erkölcsi értékről, erény­ről). amiben megkapaszkod­hatunk. Valamiről, ami a változó társadalomban is ál­landó. Ilyen lehet a gyermeket és a szülőt összekötő szere­tet. Ha ez a természettől be­lénk plántált érzés nem rontatifk meg, akkor a gyer­mek soha nem lehet árulója — hóhérja — szülőjének. Márpedig a Gestapo irattá­raiban szép számmal fölta­lálhatók voltaik azok a val­lomások, följelentések, ame­lyeket gyerekek tettek szü­leik ellen, sokszor végérvé­nyesen megpecsételve azok sorsát. Az ilyenféle vallomások kicsikarásával bizonyára élt már a magát szentnek neve­ző inkvizíció is. Dehát sok­szor nem is kellett azokat a vallomásokat kicsikarni. A hamis hit megszállotja ön­ként vallott. Nem sziszegve szolgálták a nyomorító hatalmat azok az egyetemisták sem, akik az ötvenes években nyilvá­nosan és látványosan tagad­ták meg — osztályidegennek bélyegzett — szüleiket. (S a szülő még örült is, mert így legalább csemetéje benn­maradhatott az egyetemen.) Ehhez képest a Nyugaton élő rokon letagadása és meg­tagadása igazán semmiség. Nem is olyan nagyon ré­gen, alkalmam volt tíz na­pig tanulmányozni az NDK- ban folyó oktatást és neve­lést. Az egyik vidéki kisis­koláiba „véletlenül” akkor toppantunk be, amikor a gyerekek — szakköri keret­ben — levelet írtak a szov­jet pajtásoknak. Csak az erdélyi szász származású tolmácstól mer­tem megkérdezni: írhatnak-e a kis kölykök, mondjuk a nagyszüleilknek, vagy az unokatestvéreiknek Nyugat- Németországba? Ahhoz még idegen nyelv ismerete sem szükséges. Ez a kollektív levélírás afféle színjáték volt. Min­denki tudta, de játszották, játszottuk. Mint annyi más ilyen játékot Mint az ön­kritikát és a kritikát. Egy sajátos társadalmi meg­egyezés szerint mindenki azt mondta, amit kellett. És úgy tapsolt és tanított, ahogy elvárták. „Én azt hittem... én úgy gondoltam ... engem meg­tévesztettek” — mondják most. És a viccek? A vic­ceink kíméletlenül rávilágí­tottak a társadalmi való­ságra. „Tapsoljon! Csak nem csutoatja be magát a szemét kopasz miatt!”' — szólt oda az inkognitóban levő Rákosiinak a szomszéd­ja egy* nagygyűlésen. A vic­cet 13 évesen meséltük egy­másnak az iskolában, ahol a következő órán hibátlanul fújtuk a „salgótarjáni győ­ző” hőstetteit. A tanár pe­dig — aki diákkorában a Magyar Hiszekegyet énekel­te —, arról beszélt, hogy egy ország népe — az inter­nacionalizmus jegyében — kis területen is nagyon bol­dog lehet. Magyarán: a torzítások, a hazugságok szövevénye ron­totta meg, hálózta be éle­tünket a század első évtize­deitől napjainkig. Hány nemzedék ez? „ Hogy milyen felnőttek let­tek a hajdani gyerekekből, tudjuk. Hisz’ éppen ezért aggódom: mi lesz majd a gyerekekkel? Ha egyáltalán megszületnék, s ha nőni, ha eszmélni kezdenek közöt­tünk ... Egy világváros óvodájá­ban a hároméves magyar kisfiú a bútorok mögé akar .suvasztani egy darab ízetlen kenyeret. Az óvónő kemé­nyen ráripakodiik. A fiúcska szepegve, s nem az anya­nyelvén, de hibátlanul: a szüleimnek dugtam el a ke­nyeret, hogy majd hazavi­gyem, . mert éheznek. Az „éhező szülők” mind­ketten újságírók — hivata­los külszolgálatban. Tőlük hallottam a történetet. A kisfiú egyébként szépen nö­vekszik .. .

Next

/
Thumbnails
Contents