Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 T 1990. január 13., szombat (Folytatás az 1. oldalról) az időszaknak, amikor vala­ki csak azért lehetett tiszt­ségviselő, mert a „civil” élet­ben magas gazdasági, vagy politikai—társadalmi funk­ciót töltött be, s aztán meg­választása után nem, vagy alig látták ÖL. Másfelől — hallottuk — véget kell vetni a főváros—ívidék több éles ellentétének is. Ilyen például a MTESZ-t anyagilag támo­gató .jogi vállalatok befizeté­sének sorsa. Megyénkből ta­valy e forrásból 160 000 fo­rint került az országos szer­vezethez, s ebből mindössze 20 ezer jutott vissza. A me­gyei MTESZ-tagság egyetért azzal, hogy ennek véget kell vetni, a pénz maradjon itt. afelől a megyei MTESZ rendelkezhessen. Számos további elképzelést is hallotunk 1990-et illetően. Ezek közül csak mutatóban hadd említsünk néhányat, így például a Szervezési- és Vezetési Tudományos Társa­ság megyei szervezetének azt a törekvését, hogy — mivel a kormány lemondott a vezetőképzés támogatásá­ról — közreműködnek a vál­lalati vezetői képzés és to­vábbképzés jövőbeni felada­tainak. megoldásában. Igen (Folytatás az 1. oldalról) konkrét kapcsolat az EUREG és a borsodi cégek között. Ezt itette egyébként az Inno­vációs OP Rt. is, valamint a MTESZ vállalkozási irodája. A mádi tanácselnök kézzel­fogható ajánlatot tett: az Az MDF miskolci szerve­zete megválasztotta ország- gyűlési képviselőjelöltjeit. Az egyéni választásokon Ba­lázsi Tibor, 32 éves polito­lógus, újságíró az d. számú, dr. Balázs István, 40 éves ügyvéd a II. számú, Mile Lajos, 32 éves irodalomtörté­nész a III. számú, dr. Kiss György, 40 éves jogász pe­dig a IV. számú választó- körzetben indul. A listás vá­lasztásokra a négy egyéni je­löltön kívül dr. Bogár Lász­ló, 39 éves közgazdászt, Bo­ros Miklós, 26 éves tanárt, Ruszkabányai András, 48 éves mérnököt, Kujbus At­tila, 30 éves mérnököit és Zambó Péter, 39 éves bánya­mérnököt állították. Az eredményt a sajtó kép­viselői a közgyűlés utáni tájékoztatón ismerhették meg. litt mondták el a jelöl­tek, s a szervezet vezetői, hogy elsöprő többséggel vá­lasztotta meg őket a körül­belül 150 fős gyűlés. 'Ez is alátámasztani látszik az ő álláspontjukat, miszerint a hosszú előkészítő munka a megfelelő eredményt hozta, sikerült kiválasztani a leg­rátermettebb embereket. Ezért is döntöttek úgy, hogy jóval a választási kampány kezdete előtt nyilvánosságra hozzák jelöltjeik nevét. Minden képviselőjelöltnek külön csapata lesz, mely a kampányfeladatokat végzi és koordinálja. Az ő munkáju­kat segíti majd a kiépíten­dő információs hálózat és a döntés-előkészítő és tanács­adó testület, hiszen minden párt munkája, különösen a választási kampány elképzel­hetetlen folyamatos informá­cióáramlás nélkül. A legna­gyobb felelősség természete­sen a jelölteké, akiknek sze­mélyiségük által kell elfo­gadtatni a párt programját, s önmagukat is. Az ország problémáinak megoldására ugyanis nincsen 52 megoldás, tehát nem lehet minden pártnak merőben más prog­ramja. Az MDF nem akar felelőtlenül ígérgetni, a re­alitások talaján állva dől­fontos javaslatként könyvel­hető el az is, hogy az SZVT és a megyei MTESZ vállal­jon minél nagyobb szerepet a világkiállításra készülődés helyi tennivalóiból, a szerve­zésből és lebonyolításból, ad­jon támogatást a megyei ta­nácsnak, Az agráregyesüle­tiek is nagy fába vágják fej­széjüket: megkísérlik kiter­jeszteni befolyásukat a me­zőgazdasági profilú kister­melőkre és vállalkozókra. Még e hónapban tanácsko­zást hívnak össze, ahol nem kevesebbről lesz szó, mint hogy ■ legújabb „védenceik” miképpen igényelhetnek, pénzt a világbanki hitelből, s hogyan törleszthetik azt? Készülnek az őszi Országos Mezőgazdasági Kiállításra is. Ismertették a sajtótájékoz­tatón az 1989. évi megyei MTESZ-díjasok névsorát is: Szabó Imréné (LKM), dr. Czabán János (NME, Szer­vezési- és Vezetési Tudomá­nyos Társaság), Csájd Csaba (Miskolci Közúti Építő Vál­lalat, Közlekedési Tudomá­nyos Egyesület), Szegedi La­jos (Gépipari Tudományos Egyesület) és Czingler Dá­vid (Megyei Tejipari Válla­lat, Élelmezésipari Tudomá­nyos Egyesület). Ny. I. A vagyon védelme az érdeklődés középpontjában Pénzt kínálnak, ötletet kérnek egyesület járuljon hozzá, hogy a megkopott patinájú község önálló bortermelővé és palackozóvá váljék, épül­jön szálloda, s Mád legyen a nemzetközi zsidóság köz­pontja. B. I. (Folytatás az 1. oldalról) vitát indukál majd a kép­viselők körében. Hiszen a közvélemény is eléggé jól tájékozott a spontán priva­tizációs folyamat lényegéről, arról, kisebb és nagyobb üzemek, vállalatok kerülnek magánkézbe, hogy gyárak kerülnek kalapács alá. A vállalkozási törvény keretei között zajló átala­kulás részben egybeesik a kormány szándékaival, ám tagadhatatlan, hogy ennek a folyamatnak vadhajtásai is vannak, olyanok, amelyek fölött a társadalom sem térhet szó nélkül napirend­re, illetve, amelyek felada­tokat rónak a kormányra, intézkedéseket sürgetnek. A tulajdonreform önmagában csak ígéret, ha azt nem kö­veti megfelelő, szükségszerű szabályozás. Jelentősen nőtt a külföldi tőke érdeklődése is hazánk gazdasága iránt, az utóbbi három évben évente kétszeresére nőtt, ám mutatkozik a nagyfokú bi­zonytalanság is, ami a sza­bályozatlanságnak köszön­hető. Néhány párt az eddi­gi gyáreladások miatt is a nemzeti vagyon kiárusításá­ról beszélt és a privatizációs folyamat visszafogását, az el­adások teljes leállítását kö­veteli. Mindezekből nyilvánvaló­an következik, hogy elenged­hetetlenül szükség van egy olyan vagyonvédelmi tör­vényre, amelynek segítségé­vel ellenőrizhető marad a tulajdonváltozások tisztasága. A nemzeti vagyonügynök­ség léte pedig azt célozza, hogy bizonyosságot nyerjen a társadalom; a külföldi tőke beáramlásával ne érje hátrány sem az adott gaz­Megválasztották az MDF miskolci képviselőjelöltjeit gozta ki tervét, s annak végrehajtására pedig megfe­lelő embereket tud biztosíta­ni, hiszen egy megyei fel­mérés szerint tagságuk egy- harmada diplomás. Az MDF a lázas választá­si munkában sem fog elsza­kadni az emberektől. To­vább működik majd az MDF-piac, a kapcsolattartás, és programjuk csiszolása ér­dekében pedig megyei szak­találkozókat rendeznek. Ezekre egy-egy szakma dol­gozóit hívják meg, tájékoz­tatják programjukról, s ké­rik a résztvevők tapasztala­tait, módosító javaslatait. Laptársaink írják NÉPSZABADSÁG Szabó György Prágában A hét elején rövid mun­kalátogatást tett Prágában Szabó György, megyei taná­csunk elnöke, az MSZP el­nökségének tagja. Elutazá­sa előtt a csehszlovák fővá­rosban interjút készített ve­le Kis Tibor, a Népszabad­ság tudósítója. Ebből köz­lünk részleteket: — Kikkel folytatott meg­beszéléseket? — Találkoztam például Krecek szocialista párti és Saling kommunista párti KB-titkárral. Tárgyaltam to­vábbá a CSKP reformáram­latának, a Kommunisták De­mokratikus Fórumának kép. viselőivel: Rudolf Prevzátil- la! és Pavel Suöhyval — nem utolsósorban az 1968- as prágai tavasz egyik ve­zető alakjával, Cestmir Ci- sárral. — E találkozók alapján, mi a benyomása: mennyire ismerik Csehszlovákiában a magyarországi helyzetet, s ezen belül az MSZP elkép­zeléseit? — Igen eltérő ismeretsé­gi szintekkel találkoztam. Úgy vettem észre például, hogy a Csehszlovák Szocia­lista Párt vezetése — felte­hetőleg ismerethiány miatt is — egyfajta tartózkodással fogadta a kapcsolatfelvételi kezdeményezést: de nem mu_ lasztottók el például azt sem megjegyezni: számukra a Francia Szocialista Párt se mutatkozna megfelelő partnernek. A keresztény irányzatú Néppárt képvise­lői komoly érdeklődést tanú­sítottak. Kiderült, hogy jó­formán semmit nem tudnak az MSZP-ről — pontosab­ban: még mindig azt hitték, hogy ez egy kommunisztikus jellegű párt. Roppant meg­lepődtek például, amikor kö­zöltem, hogy az MSZP-nek vallásos emberek is tagjai lehetnek. A legnagyobb talány szá­momra e pillanatban a CSKP helyzete. Tudniillik úgy tetszik: újabb politikai deklarációikban ugyan olyan törekvéseket hangoztatnak, amelyek beillenek a jelenleg Kelet- és Közép-Európában lejátszódó folyamatokba — ugyanakkor mégis olyan ér­zése van az embernek, hogy e párt talán még mindig nem számol igazán a valósá­gos helyzetével. Talán ab­ban a reményben él, hogy igen erőteljes, meghatározó szerepet fog játszani a kö­vetkezőkben. Szerintem vél­hetőleg az egész csehszlovák baloldal számára haszno­sabb lenne, ha a CSKP-n belüli törekevések markán­sabban rajzolódnának ki. daság közösségét, se az or­szágot. Neve pontosan kife­jezi funkcióját, tevékenysé­ge a vállalati privatizációs törekvésekhez kapcsolódik. Mindezeket Szabó Károly, az Országos Tervhivatal képviseletében mondta el tegnap Miskolcon az ország­gyűlési képviselők megyei csoportértekezletén. A tör­vényjavaslat ismertetése so­rán kitért arra is, hogy a tanácsi alapítású vállalatok kívül maradnak a nemzeti vagyonügynökség működési 'körén, amíg azt a készülő önkormányzati törvény nem szabályozza, addig az ilyen jogokat a tanácsok gyako­rolják. Dr. Fodor László szóvá tette, hogy valóban nehéz eligazodni a vagyonvédelmi törvényjavaslat céljai között és nem tartja túlzónak a külföldi üzemvásárlások ürügyén a közvélemény és a sajtó félelmeit, aggodal­mait. Az egésznek az árak miatt, van egy szezon végi kiárusítás jellege. Ezt 'követően dr. Majoros László, a megyei tanács el­nökhelyettese tájékoztatta a képviselőket a pártvagyon felajánlásáról, annak hasz­nosítására tett javaslatokról, hangsúlyozva, hogy az MSZP indokolatlanul sok ingatlant tartott vissza, amit az ellen­zékben lévő pártok nyilat­kozatukban is elfogadhatat­lannak tartottak. Ezért kéri a megyei tanács-vb a kor­mánybiztosi felülvizsgálatot, illetve az MSZP megyei el­nökségétől, hogy változtasson eddigi álláspontján. A borsodi képviselők ez­után Kincses Ildikónak, a Belügyminisztérium jelen­lévő képviselőjének előter­jesztését hallgatták meg ar­ról, hogy törvényjavaslat kerül az Országgyűlés elé az eddig rendeletben szabá­lyozott hatósági erkölcsi bi­zonyítvány beszerzéséről, il­letve a fontos és bizalmas munkakörök betöltéséhez korábban kötelező, ám nap­jainkra jelentőségét vesztett feddhetetlenség! bizonyítvány eltörléséről. Turnyánszki János, a me­gyei Mezőgazdasági Érdek- védelmi Szövetség vélemé­nyét tárta a képviselők elé arról, miként változtatna a termelő és a fogyasztó kap­csolatán, ha a mezőgazda- sági üzemek közös feldolgo­zók létesítésére vállalkoz­nának. Martosi György, a Kiosz megyei titkára a vállalko­zók nevében a jogegyenlő­ség hiányát vetette fel a mai vállalkozási gyakorlat­ban számtalan példa kap­csán. Kérte a képviselőket, ne támogassanak olyanféle „vállalkozási szabadságot”, amelyben semmilyen szerep­hez sem juthat a szakmai felkészültség, csak az anya­gi életképesség. Ha elszapo­rodnak a szakmai képzettsé­get nélkülöző, pénzes vál­lalkozások, megnövekszik majd a peres ügyek száma is, ami tovább terheli a la­kosság rossz közhangulatát. Nagy József Égnek a gyertyák Azt hiszem, hogy soha egy esztendőben annyiszor még nem gyújtottam gyer­tyát, mint tavaly. Apró mé­csest égettem március 15-én, június 16-án, halottaimért halottak napján, s minden értelmetlenül elpusztult éle­tért még korábban, október 23-án. Ablakunk között még ott a csonkja a temesvári vérengzések mártírjairól megemlékezésnek. S most itt az új év, január 12-én, Ro­mánia nemzeti gyásznapja, s én megint a gyufa után nyúlok ... S közben eszembe jutnak a karácsonyi ünnepek, s az, hogy korábban tanáraink az iskolában mennyit kínlódtak velünk, megértsük végre az internacionalizmus lényegét, most pedig elegendő volt egyetlen gonosz éjszaka, s megnyíltak a szívek, kinyíl­tak az államhatárok, fel­éledt a szolidaritás. S azok­ban a napokban életünk ré­szeivé váltatok. Láttunk Ben­neteket. Ott húzódtatok meg a töltés oldalán az utak mentén, házak falainál, vá­rosok főterén. Hasaltatok a fűben, vagy tankok oldalán, s napok óta alig ettetek va­lamit. Szomorú sóhajotok párája látszott a hidegben. Vártatok, miközben édes­anyátok, feleségetek, szerel­metek Rátok vártak. Arra, hogy végre hazamenjenek, arra, hogy végre vége le­gyen ennek a végeláthatat­lan öldöklésnek, arra hogy felszikkadjon a kiöntött vér, arra, hogy megnyugodván, ölre vonjanak Benneteket, fejeteket féltőn simogassák. A televízió képernyőjén keresztül is láttuk, szemete­ket visszafojtott könny éget­te, bennsőtöket meg az a megmagyarázhatatlan tűz, amely miatt feszülten fi­gyeltétek a házak sötét er­kélyeit, a zárt ablakokat, árok menti utakat, feketéllő erdőket. Mert ott bújkáltak ők, a Securitáte emberei, s tudtátok, sötétedéskor indul útjára a gonosz. Vártátok az estét, áz éj­szaka eljövetelét. Vártátok a támadást! S tudtátok, hogy nem fogtok habozni, ha lőni kell. És lőttetek, hogy véretekkel tisztára mossátok bemocskolt becsü­leteteket. Persze, hogy féltettétek Magatokat, embertelen őrü­let által megkínzott és meg­keserített fiatal életeteket. De még jobban féltettétek forradalmatokat. Óvtátok, hogy annak talaján végre kivirágozhasson egy szebb, tisztább emberi élet. Védté- tek hát a várost, ai falut, az országot. S védtétek meg­szenvedett becsületeteket. A férfiúi becsületet épp­úgy, mint a megnyomorított nemzetét. És miközben ltud­tátok: most Rátok figyel a világ. Ti magatokra sem igen figyeltetek, öreg szülé­itekre sem, feleségetekre sem. Nem járt eszetekben szerelem és részegítő ölelés. A Ti szíveteket a haza töltöt­te be, s hittétek, hogy élte­tekben, vagy holtotokban, de most már fényesedik felet­tetek a szabadság csillaga. Örökre. S miközben határon innen is gyertyát gyújtunk a ka­rácsonyi forradalom áldoza­tiért, reméljük, a holtak bé­kéje telepszik majd a szí­vükben békétlenséget hordo­zó élőkre. Balogh Andrea A Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete az MSZMP —MSZP vagyonával a megyen ta­nács végrehajtó bizottsága ülé­sén elhangzott nyilatkozatokká’ kapcsolatban a félreértések el­kerülése érdekében kijelenni: Az MDF nem kívánja saját Magának perelni az MSZMP— MSZP vagyonát, vagy annak egy részéi. A keddi tárgy alá fo­kon az MDF delegációja nem azént tiltakozott, mert kevesell­ték. ami’ a demokrata fórum­nak jut. vagy jutna a volt ül­Vita a pártvagyonról lampárt vagyonából. Mi a kő­vetkezők miatt tiltakoztunk: a vb-ülés elé bocsátott vitaanyag móg csak nem is tarialma.ztn az MSZP-vájl 1 alia tóik,alt. -ingóságok*» amelyeknek profiitjia csak egy pántot gazdagít (például a me­gyei lapkiadó vállalat haszna Az MSZDP közleménye A Magyarországi Szociáldemokrata Párt értesíti tagjait, hogy 1990. január 14-től a Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 4. sz„ II. emeleti, ideiglenes helyiségében folytatja tevékenysé­gét. Egyben kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten, valami­lyen formában járuljanak hozzá annak bebútorozásához. Taggyűlésünk kezdési időpontja január 14-én 17 óra. Szombat, vasárnap kivételével mindennap 16 órától 19 óráig hivatalos fogadóórát tartunk. Városi szervezet vezetősége egy évben kb. 20 millió forint!) Így sosem lesz esélyegyeiV'ö- Ség, Az MSZP-n:>k az ingailla- nalról nem jót kiválasztott rész­leteiben kellene lemondania, mintegy adományképpen', hanem teljes egészében. Ezután a vá­rosnak. a miskolci és megyei népképviseletitek kellene dönte­nie az ingatlanok sorsáról (mi ezt már tavaly augusztusban u mondtuk), Jav:is:a,tun,k: a pár­tok .1 választásodéiig Miskolcon egységesen topjanak egy köz­ponti helyen lévő irodái;. M - jegyzendő: az MSZP — javas­lata' szerint — a megyében egy­maga tovább birtokolná 53 in­gatlant. A választások u.lán az új erőviszonyok szerint történ ne az újraelosztás. Az MDF-nek a vb-ülés után nem a kie’é"- ■teilen igényei okoztak fájdal­ma t. hanem a helyi MSZP már- máir cinikus magatartása hábo­rította fel. A Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezete Tisztájítás—megújulással

Next

/
Thumbnails
Contents