Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

1990. január 6., szombat

ÉSZAK-M AG YARORSZAG 5

Névtelen fefefonbejefenfés után

Megyénk új főügyésze

Kilakoltatták a bérlőt- LUJZA NÉNI ROMOS HÁZA- LEGFŐBB TANÚ AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓ- A RENDŐRÖK PORCELÁNT CSOMAGOLNAK

Első hallásra hihetetlen a történet, vélné az ember, hogy ilyen a demokratizálódó Magyarországon nem fordulhat ellő. Aztán kiderül, hogy ellenlkezőlleg, több ilyen esettel találkozunk.

A dolog 1976-ibam kezdődött, amikor megözvegyült Konti József né édesapjának a testvére, Lujza némi. Ettől kezdődően a Konti család gondozta a mind tehetetlenebb, ám roppant nigolyás idős hölgyet. Az utolsó évék már olyan elviselhetetlenek volltialk, hogy a család mindhárom tagja az idegössze- roippanás határán volt. Miskolci, Szinyei Merse Pál utcai bérlakásukból naponta többször kellett felkeresniük a matrónát, aki a Leiningen Károly utcában, erősen tönkrement, félig romos családi házában élt. Ételt vittek, mindig frisseit, fűtötték a SiZenes kályhát és főleg, mostak, mostak. Naponta kellett cserélniük az ágyneműt ... Munka mellett fárasztó volt megtenni mindezt: Honibi Józsiefné a gyógyszertári központban részlegvezetőként, Konti József mérnök-közgazdász a Lenin Kohászati Művelőben üzemvezetőként dolgozott, Valéria, a lányuk diák volt.

Lujza néni házát természetesen ők örökölték, amikor ő 1981 nyarán meghall. A ház akikor már szinte teljesen lakhatatlan voílt. Luj- . aa néni életében nem enged - te, hogy a legkisebb javításokat is elvégezzék rajta. Hontiéik ott álltak hát eg.y raroházörökséggel. Sokat töprengtek, mit kezdjenek vele, aztán úgy döntöttek, felújítják, hiszen Valii már 19 éves, gondolták, a rendbe hozott osaládi házban el- lafcnaik majd a szülők, a Szinyei utcai másfél szobás tanácsi lakás pedig marad a kislányé, aki most már bármiikor férjhez is mehet, új családot alapíthat...

A ház felújításával — amely a család minden pénzét felemésztette, és nem kevés adósságba is kergette — öt év múlva, 1986 augusztusában elkészültek végre. A szülők ' beköltöztek, lányuk, az akkor már 24 éves Vali maradt a 'bérlakásban. Ha itt fejeződne be a történet, az akikor bizony nem kívánkoznia az újság .hasábjaira.

— 1988 novemberében kórházba kerültem, ott töltöttem jó néhány hetet, amikor levél érkezett a címemre a városi tanácsi hivatal lalkás- és helyiiséggazdálkodási osztályáról. Mivel én nem tudtam megjelenni a kért időpontban, Valilka .ment be helyettem. Ott egy sor kérdést Intézték hoz;zá, ilyeneket, hogy a szülei, .mármint a feleségem és én törvényes házasságban élünik-e, hogyan élünk, mióta béreljük a Szinyei utcai lakást, van-e a tanácsi lakásban bútorzat, fizetjük-e a lakbért stb ... ö mindenre válaszolt, bár nem tudta mivégre faggatják. Végül aztán elmondták neki, hogy egy névtelen — ámbátor közérdekű — tele- fanbejelentés érkezett, miszerint a lakásunk üresen áll, nekünk már nincs rá szükségünk, utalják ki másnak — emlékszik kálváriája kezdetére Konti József.

A következő év januárjában már megszületett a határozat is, hogy bérleményüket, mivel azt „ténylegesen életvitelszerűen hosszabb ideje nem lakják” visszaveszik, kötelesek azt üres, tiszta, rendeltetésszerű állapotban a MIK III. sz.

házkezelőségének átadni. Ök ebbe nem nyugodtak bele, annál inkább sem, mivel éppen Hont! József kezdeményezte a bérlőtársaknál, hogy minél többen kérjék bérleményük megvásárlását. A lakók 51 százaléka kellett akkoriban ehhez. Ebből már számukra nem lett semmi.

Bíróság ügy igen. Az első fokon a család ügyvédje az ítélethozatal előtti szünetben könnyedén kijelentette: ezt a pert megnyertük. Vélhette is, mert a tanúk egyértelműen igazolták, hogy gyakran látják I-Iontiékat a Szinyei utcában. Ám a pert mégis az alperes, azaz a tanács nyerte meg. Hogy ne szaporítsuk a szót: Hontiék másodfokon is veszítettek.

— Mi lehet az oka?

— Egyszer egy sötét kombinált szekrényt elvittünk onnan, mert nekem nem tetszett a régi bútor. Ezt sokan látták. Ám a legfőbb tanú az ÉMÁSZ volt. Kiderült, hogy havi húsz forint értékű villanyt fogyasztok. Ez mindenkit meggyőzött arról, hogy nem használom a lakást — mondja Honti Valéria.

— Tényleg, hogyan tudta ennyire mérsékelni az áram- fogyasztást?

— Analitikus szakasszisztensként dolgozom egy gyógyszertárban, két műszakban. Ha délutános vagyok, este későn érek haza, olvasok egy kis lámpa alatt és elalszom. Mosógépem nincs, édesanyámmal együtt mosok, vagy kézzel a felsőruháimat. Hűtőszekrényem nincs, ha megveszek magamnak egy-egy kefirt vacsorára, ahhoz minek. A televízióm elromlott, a rádióm elemes. Néha-néha bekapcsoltam a magnetofonomat és kivasaltam magamnak egy-két blúzt. Ennyi volt az áramfogyasztásom.

— A gázfogyasztásról nem érdeklődött a hatóság?

— Tényleg! Arról nem. Pedig fűtöttem, vizet melegítettem ... Az több száz forint volt havonta. A lakbért, lakásbiztosítást is rendszeresen fizettem. Kifizettem a decemberi lakbért is, holott 19-én feltörték a lakásomat és kilakoltattak .. Tudni kell mindehhez még azt, hogy nagyon szeretem a szüléimét, szívesen töltöm velük a szabadidőmet. Nem szerettem hosszabb ideig, hétvégeken egyedül kuksolni a lakásomban. Eddig azt hittem, hogy ez természetes,

— Milyen volt a lakása?

— Kedves. Régi festmények díszítették, rengeteg saját könyvem van... és sok-sok növény, amelyeknek a fejlődését folyton figyeltem, naponta locsolgattam.

Ez a Leiningen utcai ház most a legjobb indulattal sem mondható másnak: bútorraktár.

— Egyelőre még nem találom meg a saját holmijaimat sem, székeken bukdácsolunk keresztül, a növényeimnek is alig jut hely.

Mert hát végül is megtörtént a kilakoltatás! Honti József még azon a reggelen, december 19-én bement a városi tanács titkárságára, ahol Koczka József né doktor jegyzőkönyvet vett fel. Ebben Honti József csak azt kéri: várják meg, míg reagál a Legfelsőbb Bíróság, ahol törvényességi óvás van folyamatban.

— Amikor hazaértem, itt találtam egy cédulát a Szinyei utcai lakótársak üzenetével: menjünk, mert hatóságilag feltörték a lakást. Amikor odaértünk Valikéval, már csomagoltak. Lepedőbe göngyölték a holmit, lent állt a teherautó. Megalázó volt. Találkoztunk ott ellenben két karakán, fiatal rendőrrel, akik hitetlenkedve nézték a jó meleg, ápolt lakást, a lányom fekhelyét, amiből egy órája, ha fölkelt .. . Mivel nem volt ideje, nem ágyazott be. A két rendőr újságpapírba csomagolta, mint a hímes tojást a porcelánokat, nehogy eltörjön valami. £)k ketten sokat segítettek abban, hogy elviseljük azt a procedúrát.

Vali nagy, csinos ifjú hölgy, most mar valóban eladósorban van.

— Hogyan tovább?

— Férjhez fogok menni, gyerekeket is szeretnék. Itt nem élhetünk akkor annyian. Azt mondták a tanácson, hogy most már elővételi jogom sincs a lakásomra, de besorakozhatok vevőként.. Nyolc-, kilencszázezer forintért megvásárolhatnám, ha tudnám a lakásomat. De csak akkor, ha nem találnak valakit, valakiket rá- szorultabbnak. Ha tehát férjhez megyek, benyújtom a ilakásigénylésemet és várok egypár évtizedet. De én azért bízom a városi tanács elnökének, dr. Kovács Lászlónak a válaszában és bízom a Legfelsőbb Bíróság döntésében is. Anya, apa és én i,s, nagyon jóbi szeműek vagyunk ...

Peiszerle Pálnét, a lakás- és helyiséggazdálkodási osztály helyettes vezetőjét kérdeztük meg Hontiék ügyében.

— Van egy 1974-es, azóta is érvényes jogszabály, amely kimondja, hogy ha valakinek tanácsi bérlakása és magántulajdonú háza is van, 6 hónap gondolkodási idő után választania kell: vagy ez, vagy az. Hontiék, ha kérik, megkaphatták volna a lakás használatbavételi díjának az ötszörösét. Vagy: Honti József lemond a lánya javára a lakásáról...

— Ez mivel jár? Mi kell hozzá? Hogyan történik?

— Ez elég egyszerű hivatali eljárás.

— Ezt nyilván nem tudták. Senki sem világosította fel őket erről.

— Bizonyára így volt.

— Nagyon sok lakás áll üresen Miskolcon.

— Akár tizenöt évig is fenntarthatja a lakását, aki például' Hatvaniban él a munkája miatt egy szolgálati lakásban. Azt másként bírálják el az érvényes jogszabályok.

— Nem lehetett volna mondjuk váratlanul ellenőrizni Honti Valériát, hogy használja-e a lakást?

— De igen, ez a gyakorlatunkhoz tartozik, az ő esetükben, ahogyan az iratokból látom, ez elmaradt.

— ön nem tudhatja, de a Legfelsőbb Bíróságnál törvényességi óvás van folyamatban. Mi lesz, ha a válasz kedvező ?

— Visszaállítjuk a bérlői jogviszonyt.

— És ha kedvezőtlen?

— Fel kell újítaniuk a lakást.

— Végül is, mi történt itt? Várható, hogy az ilyen esetek megismétlődnek Miskolcon?

— Hontiéké nem egyedüli eset, sajnos. Tízezrek várnak lakásra, állami lakások pedig nem épülnek. Mind többen veszik föl — névtelenül is — a telefont és jelzik, hogy itt-ott lakatlanul áll egy lakás. Mi minden esetben kénytelenek vagyunk intézkedni, ez a kötelességünk is. Hogy Hontiék ügye így alakult, az a két bírósági ítéletnek is „köszönhető”, azt mi nem bírálhatjuk felül. Sok minden játszott közre ellenük.

Lcvay Györgyi

dr. Boholy Zoltán

Egyszerűen berendezett, kis irodában fogad bennünket dr. Boholy Zoltán, Borsod-Abaúj- Zemplén megye napokban kinevezett új főügyésze. Az „eseményre" az asztalon elhelyezett vázából pár szál szegfű emlékeztet, meg azok, akik gratulálni szeretnének. Székesfehérvárról hívják és köszöntik, mások az ajtaján kopognak és sajnálattal veszik tudomásul, hogy csak később jöhetnek.

— Főügyész úr, szeretik az emberek az ügyészeket?

— Ügy itapaszitalom, hogy nem nagyon. A krimikből, a filmekből, a sajtóból úgy tudják, hogy az ügyész mindig osalk 'kellemetlenkedik: letartóztat, vádat emel... Én munkánk igazságosabb értékelését szeretném. Azt, hogy a bűnözőik ne szeressenek! De társadalmunk többsége, a tisztességes emberek, akik érdekében dolgozunk, akiket a bűnöző kisebbségtől védünk, kérem, értékeljék .reálisan munkánkat. Ehhez a sajtó segítségét is szívesen és gyakrabban igénybe vennénk.

— Kérem, beszéljen gyermek- és diákéveiről.

— Borsod-Abaúj-Zemplén megyeinék vallom magam. Megyeinek és nem egy konkrét településhez kötődőnek. Édesapám vasutas volt. Munkahely-változtatásait a család is követte. Ezért — sajnos — kevés barátom van általános és középiskolai osztálytársaim közül. Megismertem viszont több lakóhelyet, sokféle embert, gazdagabb tapasztalatot szereztem a megyéről, az életről.

Bánrévén születtem, 1939- ben. Általános iskolába Mádon, középiskolába Mezőkövesden jártam. Az I. László Gimnáziumhoz nagyon sok szép emlék fűz. Ma is tisztelettel emlékszem osztályfőnökünkre, D. Tóth Gyulára, Beníkóczy György tanár úrra, vagy például dr. Vinko- vi'ts Sándorra, aki kiválóan oktatta a földrajzot és a történelmet, de reám leginkább kiegyensúlyozottságával, nyugodtságával hatott.

Szegeden tanultam a jogot, harmadévtől kezdődően ügyészségi társadalmi ösztöndíjadként. Tanáraim közül legszívesebben Búza professzorra emlékszem, aki arra érdemesített hallgatóit teázni is meghívta lakására, hogy velük többet foglalkozhasson. Nagyon örültem, mert közéjük tartozhattam én is. Szívesen emlékszem Kemetnes Béla professzorra, aki az egyetemen akkor a legkiválóbban oktató előadó volt.

— Hogyan alakult pályája a tanulmányai befejezése után?

— Végigjártam az ügyészi munka valamennyi fokozatát, és megismerkedtem ennek minden oldalával. Először az encsi járási ügyészségen fogalmazó lettem, majd újább vizsgák után ügyész. Elsősorban bűnügyeket bíztak rám, de ott, egy kis apparátusban mindennel foglalkozni kellett. A megyei főügyészségre 1969-ben kerültem. Kezdetben polgári ügyekkel foglalkoztam, majd csoportvezető, 1981-ben pedig főügyész-helyettes lettem.

— Maradt-e idő a magánéletre?

— Féleségemet Szegeden ismertem meg, gyógyszerésznek tanult. Ma egy jogvégzett fiunk és egy harmadéves gyógyszerészhallga- tó leányunk van. Érettségi találkozónkon fogalmazta meg egyik volt osztálytársam, hogy bizonyára a szülőktől kapott példa határozhatta meg, hogy nálunk apáról fiúra, anyáról leányra szállt a hivatás. Nem tudom! Én a leányomból jogászt szerettem volna, hogy a közélünkben éljen, itt, Miskolcon tanuljon, ő döntött édesanyja hivatása mellett.

— Van-e szabad ideje? Ha igen, mivel foglalkozik?

— Diáikként szívesen sportoltam: úsztam, futballoztam, teniszeztem, síztem. Ezt sajnos, abba kellett hagynom: a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig rendszeresen hazavittem a munkát. A munkahelyi gondokat ma sem tudom az aktákkal együtt bezárni a páncélszekrénybe. ■Nem jó ez, tudom! Ennek következtében nem járunk nagy társaságba, nincs kiterjedt baráti körünk. Két szoba, étkezős lakásban élünk. Szomszédaink hasonló korúak. Együtt vagyunk itt humán és műszaki képzettségűék, különböző érdeklődésűek. összebaráitkoz- tunk. Ügyelünk egymás gyermekeire, segítünk a lakásban előforduló, kisebb hibák megjavításában .. .

— Napjaink új vezetőit vagyonelszámolásra kötelezik. Kérem, mondja el, Önök mire vitték ...

— Nem sokra. Tanácsi lakásunkat, lakótársainkkal együtt, mi is megvásároltuk. Van egy autónk. Hosszú vita után vettünk a Harsány felé vezető út mellett egy 200 négyszögöles telket. Megterem rajta a család számára szükséges zöldség és gyümölcs. Töredelmesen bevallom, hogy az ásás mellett a többi munka leginkább a feleségemre hárul. Nem az ő hibája, hogy a telkünk nem mindig mintákért.

— Tagja-e Ön valamelyik pártnak?

— Nem. Korábban, az egypártrendszer viszonyai között soha nem merült fel bennem, hogy párttagságom engem munkámban, döntéseimben befolyásolhat. Most, a pártök száma megszaporodott, többféle program van, választani kell. Hajlok arra, hogy helyeseljem: ügyész, bíró ne tartozzon egyetlen párthoz sem. Hozzáteszem: a szó igazi értelmében dolgozó ügyész mindig korrékt. Részrehajlással soha nem vádolható.

— Mik a tervei az új főügyésznek?

— A megye nemcsak társadalmilag, gazdaságilag, hanem az ügyészi munka szempontjából. bűnügyileg is nehéz terület. Az ügyészségen jó munka folyt az elmúlt időszakban. Ennek a színvonalas szakmai munkának a folyamatosságát kell biztosítani. Akkor is, ha tevékenységünk megbecsülésével elégedetlenék vagyunk. Jelenleg a megyében 65 ügyész dolgozik, tizenegy állás betöltetlen. Biztató, hogy munkatársaink között sok a fiatal. Pályakezdőként 16 fogalmazó dolgozik nálunk. Reméljük, hogy a miskolci jogi karról egvre többen jönnek majd hozzánk.

Az országban, a társadalomban. a politikában, a gazdaságban felgyorsultak a változások. A megújulási folyamatban az ügyészség sem maradhat, változatlan. Nyitottnak kell lennünk: az úi helyzet, az új feladatok felismerésében, a változások vállalásában, a változtatások véerehaitásában. Eeviitt .kell élnünk az államoolcárokkal, az országgal.

Faragó Lajos

Épül a sátoraljaújhelyi kórház új szárnya... Fotó: Laczó