Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1990. január 27., szombat LATÓKOR Az Észak-magyarországi írócsoport rovata Szerkeszti: Serfőző Simon Csorba Piroska- S Magyarország?- Nem tetszik így nekem. Mint embrióé, aránytalan feje. A székesfőváros magához ránt mindenkit, akár a mágnes és mi itt vidéken elfogyunk. Ott megél a sok léhütő, úgy lubickol az áradásban mint a vízcsepp, és hozzánk már látogatóba se jönnek a gyermekeink, hisz elfogytak a rokkák. Ott ötpercenként jár a villamos, az autóbusz, hogy beutazd a várost- itt kilométereket gyalogolsz, s a lerobbant ócska buszon drága pénzért dideregsz. Ott minisztériumok és föhivatalok és ott mindenki, aki potens, ott épülnek szállodák és közhivatalok: tőlünk elvettek iskolát, tanácsot- élő donortól szerveket. A gyermekeink halnalban kelnek, mert a másik falu messze van, de még annál is messzebb kerültünk a kultúrától, emberi léttől. A vidék különadóját fizetjük mindenért, s nem elég az utazás költsége, még időnkből is lecsapnak. Minékünk színház, nyelvtanulás, élő forradalom a képernyőn él csupán. Tízszer is megrágjuk, mielőtt mennénk családdal látni a Dunát, erszényünk csörögve számlálja filléreit, csak a vonatjegy ötünknek kétezer és nyolc óra az út, mi marad a látnivalóra? A pályaudvaron nem alhatunk, azt már elfoglalták az ottani hontalanok. Maradunk. Mindig a maradás. Miféle magyar az, kinél sok külföldi jobban ismeri hazája fővárosát? Így élünk. Naponta ráfizetve, hogy ide születtünk, az egyenlőtlen esélyek számát szaporítva. Üzennénk, hogyha figyelnének ránk, azoknak, akik nevünkben felhatalmazás nélkül beszélnek - hogy vagyunk és nagyok szeretnénk lenni, arányosak, hogy elég volt a négy évtizednyi csalás mi Tiborcok üzenjük minden kiskirálynak: az ország nem a Főváros és Vidéke Társulás. „Ez itt unalmas, pókhálós csizmadiaváros (Kaffka Margit miskolci éveiről) Kaffka Margit Miskolcon eltöltött éveinek (1903— 1907) fontos dokumentumai az írónőnek Gellért Oszkárhoz címzett levelei. (Megjelentek Gellért Oszkár Kortársaim című kötetében.) A levelekben kirajzolódó pályakezdő író-szerkesztő kap- csólat lényegében szokványosnak tekinthető, jól megfigyelhető Kaffka Margitnak az a kettős törekvése, hogy egyrészt a szerkesztő segítségével legyőzze kételyeit, sikeresen elindítsa művészi pályafutását, másrészt viszont a szerkesztő ellenében megőrizze méltóságát, művészi autonómiáját. Ez a szokványos író— szerkesztő kapcsolat azonban többrétűvé válik, a szakmai viszonyon túlmutató barátsággá alakul át. Gellért, Kaffka számára nem pusztán egy a szerkesztők közül, ő az a szellemi kötelék, amely a fiatal, vidéki tanárnőt a művészi élet középpontjához, egy vágyott szellemi miliőhöz köti. („ ... ha Pestre utazom, úgyis kérni fogom a látogatását bármikor. Pedig talán ez eddig is megzavarta barátságunkat, amire számot tartok, bármennyire hangsúlyozza is a szerkesztőt.”) Kaffka számára tehát létérdekű ez a barátság — ez magyarázza a levelek feszültséggel teli, zaklatott jellegét, („...ha legalább valamelyes szellemi közösséget érezhetnék önökkel néha...” — írja.) A Miskolcon eltöltött évek közérzetét, életérzését két közonti jelkép, sorsmetafora köré felépített létmagyarázata fejezi ki a legérzék- letesebben. Az első: a Mis- kolc-szimbólum. Miskolc Kaffka vallomásaiban a „hétköznap minden lelki nyomorúságával”, a művészi ambíciókat, á poétái elhivatottságot elnyomó, gátló háztartás és iskola igájával válik egyenlővé. Mindezt elviselhetetlenné fokozza a város nyomorúságos szellemi légköre. (Miákolc „korlátolt', otromba, elmaradt és nyomorult Mucsa”, „Ez itt unalmas, pókhálós, osizma- diaváros, csupa rút, szeny- nyes patakvíz és csupa vaskezű forma. A kályhám mindig füstöl, az iskola csupa tintafolt. a tanítványaim képezhetetlen hülyék ... ”, „Most megint érzem, milyen rossz itt. A művészi életnek egy lüktetése se juthat el hozzám.”) Az otthontalanság, az ide- genség, az elvágyódás tehát ennék az időszaknak a kulcskategóriái. E létértelmezés ellenpólusa, másik központi jelképe: Budapest. Míg Miskolc a rabság szimbóluma, addig a főváros a szabadságé, a művésziét lehetőségéé. Budapest egyet jelent „a vers csodájával”, az alkotással. („Csak Pesten legyék — az én édes, bűnös isteni metropolisomban E két — egymással ellentétes — létszimbólummá emelt élménykomplexum határozza meg Kaffka pályakezdését, de az irodalmi modernség felé vezető útját is. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy e meghatározó élmények mellett a századvég -szecessziós pózai, egy konstruált művészszerep igézete is közrejátszik a Miskolc—Budapest sorsmetafora kialakulásában. („De milyen unalmas néha az úgynevezett „boldogság is. Most jobban szeretnék szenvedni, meg sírni. (...) Kell, hogy történjék j velem valami..,.”) Kaffka a miskolci lapokban alig publikál, a város irodalmi-művészeti életében alig vesz részt. „Életrajzom és működésem semmi tekintetben nem tartozik Mis- kolchoz, ahol átmenetileg, rövid ideig és mindennemű társadalmi, vagy nyilvános szereplés nélkül éltem.” — ez a későbbi, összegző értékélése azonban — irodalmi szempontból — nem állja meg a helyét. A miskolci évék és élmények mind világképi, mind poétikai szempontból döntő jelentőségűek az életmű egészét figyelembe véve. A lírikus mellett ekkor jelenik meg a prózaíró, s ezek az első prózai kísérletek, elbeszélések egyenesen vezetnék a regényekig. Erre az időszakra esik egy határozott ízlés és irodalmi-esztétikai irány manifesztálása, amely Kaffkát a Nyugat körébe viszi. A miskolci élménykor, életérzés és tematika az írónőt egész pályáján végigkíséri. A miskolci vontakozású kötetek mellett (Versek, Kaffka Margit könyve, Levelek a zárdából. Nyár, A gondolkodók és egyéb elbeszélések, Csendes válságok) számos műve kapcsolódik valamilyen formában a városhoz, a tájhoz, az itt eltöltött évekhez. . (pl.: Jó barát, Csonka regény, Mária évei). Gyüre Lajos Fekete varjak Fekete földön fekete varjak kárognak, elfödnek, ne lássak, ne halljak. Szívemből bánatfa, — már az eget veri, fekete hollókkal az is telis-teli. 3ánat-magot esznek, bánat-cseppet isznak, mire én elfogyok, — ők kövérre híznak. Jayv magadai leiiieil s az íiov tííiiI meg.. ” Interjú Mészáros Györggyel Cs. V. I.: Mészáros György, a Heves Megyei Vízmű Vállalat beruházási és műszaki-tervezési osztályának vezetője. Országosan ismert, külföldön is elismert eiganológus — Párizsban az UNESCO meghívására tartott előadást —, szociográfus, sokrétű érdeklődésű írástudó, munkáit komoly szakmai igényesség jellemzi. Tagja a Magyar NyeLvtudományi Társaságnak. a Magyar Írók Szövetségének, rendszeres résztvevője a tokaji tanácskozásoknak, alapító tagja, belső munkatársa az Egri Újságnak stb. Szülőfölded, Kerecsent! mit adott útravalőul a későbbi ciganológusnak, az embernek? Tisztességet, reményt a reménytelenségben, erős hitet. Paraszt családban születtem. Nagy,apai ágam színmagyar, ia nagyanyai ágam (Knoll) Ulm környékéről, a XVIII. században vándorolt ide. Kísebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évet töltöttem szülőfalumban. Gyermekkorom legszebb évei ma is nosztalgiával nehezednek rám, ha arra járok. Ott ma is minden a régi. A falu ma is úgy nyújtózkodik a Nyitra- és ia Vörös-part két (dombja 'között, a Las- kó^patak éppen olyan félénken tszeli ketté ia falut, mint régen. Ma .is 'gyakran járom be utcáit, határát, gyönyörű Berek erdejét, valami csodálatos múltba zuhant kábulattal. Hiszen az a föld, az a levegő, a hajnali kocsik zöreje ta tiszta paraszti világ formálták gyermek- életem, s kötöttek meg magukhoz örökre szelíd, keserves kötelékkel. Az élet elvitt messze, néha közelebb a nagy bölcsőtől, de a zsellérsorsok tisztasága, szüleim, nagyszüleiül melegfészkű tenyere mindig segített ösz- szefogni széthullani akaró életem. Ha fáradok, erőt gyűjteni ma is vissza-v.issza- járok, Ladányi Mihály szavaival köszönve: Holdat gurítsz a főtér fölé az én gyönyörűségemre, 1 ás arany tócsákká varázsolod, lám, / a szekértől felvert utakat, / felém tereled a kutyák elnyújtott énekét / és pusztáid szagát, f hogy majd a város dzsungelében / eltévedt ebként kóboroljak és / keserű szájjal rágjam / emlékeimet. / A cigányokkal való kapcsolatom ide nyúlik vissza. Szülőfalumban a Cigányszög kertünk végében kezdődött. Egész nyáron együtt játszottam velük, együtt futballoztunk a közeli pályán, Pihenőidőben, esténként együtt hegedültünk, énekeltünk. Mesterem, Molnár János prímás is közülük való volt. Némelyikükkel máig tartó barátság szövődött. Cs. V. I.: Eredményeidet autodidaktaként, szívós gyűjtő- és rendszerező munkával érted el. Humán érdeklődésed ellenére életutad ,a műszaki pálya felé vitt. Kenyérkereső foglalkozásod és érdeklődési köröd távol került egymástól. Mi ennek az oka, hogyan alakult ki életednek ez a kettőssége? Életem, pályám 1956-ban tört ketté. Nyelvésznek, irodalmárnak indultam. Diákként verseket, novellákat írtam, nyelveket tanultam. A líra területén Eörsi István segített, aki mint ismert költő, akkor már a Szabad Ifjúság szerkesztőségében dolgozott, prózai írásaimat Gáli István nyesegette, csSszolgatta. Az egyetemet azonban nem fejezhettem be. 1956-ban részt. vettem az októberi forradalomban. 1957. február 10-én, éjszaka egri lakásomon a pufaj- kások letartóztattak. Legfőbb bűnöm egy tizenkét /pontos felhívás aláírása, kiadása volt, amelyben a Kádár-kormány lemondását (ez már 1956. november 4. után volt) és több demokratikus és szabad párt részvételét, titkos választásokat követeltem, mint a helyi forradalmi tanács titkára. Mellesleg a felhívásban követelt pontok, egy kivételével, ez év elejére teljesültek. Négynapos tárgyalás után egy „utazgató” vérbíróság, a Miskolci Gyorsított Népbírósági Különtanács 1957. április 3-án 10 évre ítélt itt, Egerben, a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt. Két társamat .halálra. Ugyanez év május 27-én dr. Vida Ferenc (Nagy Imre vérbírája) másodfokon a halálos ítéleteket, megváltoztatta, engem jogerősen 8 évi börtönbüntetésre ítélt, amelyből 5 év 2 hónapot le is töltöttem: Markó, Gyűjtő, iMárianosztra, Vác. A váci börtönben 1960-ban — ügyeink felülvizsgálata érdekében — munka-megtagadással együtt, éhségsztrájkot kezdtünk, amelyet brutálisan levertek. Ezért másokkal együtt újabb büntetést kaptam. Végül 1962. április 2- án az ismert .országos amnesztiával szabadultam. Egerben évekig „leprás- ,ként” éltem. Kezdetben Füzesabonyban utcaseprőként dolgoztam, majd az egri szennyvíztisztító telepen segédmunkásként. Ezen a munkahelyen figyelt fel rám Horváth János főmérnök, akinek önzetlen segítségével, támogatásával tanulhattam. Azt tanácsolta, végezzem el a műszaki főiskolát, mert a műszaki pályán jobban megtűrik az „ellenforradalmárokat”, mint a humán pályán. Igaza lett, bár éveken keresztül sokat kellett tartania értem a hátát, nemegyszer saját karrierjének kockáztatásával. Vezető állásba csak priusz- törlésem után kerülhettem, amelyet egy Párizsba .szóló UNESCO-meghívásnak köszönhettem. Időközben ugyanis megírtam a Lovári cigány nyelvtant. INyári gyűjtéseimet rendszeresen publikáltam itthon és külföldön, így munkáimat az .európai cigánykutatók már ismerték. Cs. V. I.: Eddig négy könyved .jelent meg, több mint másfélszáz tanulmányt publikáltál magyar és idegen nyelven, cigány témában. Munkásságodhoz két cigány színpadi mii is hozzátartozik. Melyik a fő kutatási területed, miket tartasz legfontosabb eredményeidnek? Elsősorban a cigány.nyel- vek érdekeltek. Ezt bizonyítják az eddig megjelent tanulmányaim i;s. A lovári nyelvtan után angolul jelent .meg a Cerhári nyelv összefoglaló 'leírása, majd 1980-ban magyarul a Magyarországi szinti cigányok története és nyelve című ■munkám. A közelmúltig minden szabadidőmet közöttük töltöttem, így alig van terület, amelyről nem publikáltam volna. Módszerem a spontán megfigyelés volt — ellentétben néhány, főleg nyugati 'kutatóval —, akik kikérdezés alapján dolgoztak és dolgoznak. Szakmailag ezért vitathatók, hitelességük ezért kérdőjelezhe- itők meg. Ezt a módszert Magyarországon csak Erdős Kamill és Vekerdi József követte, ezért publikáltak filológiai pontosságú műveket. De visszatérve kérdésedhez: az utolsó (pillanatban sikerült a fúrókészítés műveleteit részletesen leírnom, -sajnos, csak németül jelent meg. .Eszközeit a kovancá- tól '(eredeti cigány üllő) a pisot-ig (fújtató) házi múzeumomban ima is őrzöm. De leírtam a seprű- és ko- sárkészítést, a cigány fazekasság technológiáját, az ember- és lógyógyítás — a hatvanas évek elején még 'fellelhető — cigány módszereit. Írtam a tenyér jóslásról, a kártyavetésről (ez is németül jelent meg), a cigány hagyományos építkezésről, a lakás- és öltözködéskultúráról, a cigány konyha érdekességeiről, a cigány vallásról, házaséle- tü'kről, a családról, a .szerelmi és a szexuális életükről. E témákban sorozatban írtam a Napjainkban és a .Forrásban, szóval kutatási területem igen széles .skálán mozgott. Népdalaikat nagy szeretettel gyűjtöttem és publikáltam. Ez utóbbiban együtt dolgoztam a kedves emlékű Víg Rudolffal és Csenki Imre Kossuth-díjas zeneszerzővel, aki Bartók és Kodály után a legtöbbet tett, a cigány népdalok megmentéséért. Ezekből színházi produkciók is születtek. A hetvenes évek elején a nagyszerű Simon Zsuzsa rendezésében — parádés szereposztásban —, 150 előadást élt meg az Irodalmi Színpadon a Hej, cigányok című ■műsor, amelyben kizárólag hiteles cigány népi balladák, népdalok és -mesék, hangzottak el. Szép idők! Az ország .minden jelentősebb cigánylakta vidékét bejártam, de legfontosabb területem, ahová évekig vissza-visszajártam, Sza- bolcs-Szatmár megye, főleg Tiszavasvári és Hodász, Heves .megyében Vécs, Mező- szemere. Legfontosabb eredményemnek azt tartom, hogy hosszú évtizedeken keresztül a cigány nyelvű cigányság belső zárt életét mindig .szeretettel ,és objektiven igyekeztem feltárni,- értékeit és súlyos ellentmondásait úgy bemutatni, hogy egyben megértésre és toleranciára hangoljam a magyar közvéleményt. Cs. V. I.: Szépen sorjázó publikációid azt mutatják, tevékenységedben, mintha visszavonulna ,a eiganológus, és mind jobban előtérbe kerülne a szociográfus. a publicista. Ez csak látszat, vagy valóság is egyben? Ha igen, akkor mi az oka ennek az éles fordulatnak, eltávolodásnak a ciganológiától, és mi a célod szaporodó szociográfiai, publicisztikai munkáiddal. amelyek rendre nagy érdeklődést keltenek a kéthetenként megjelenő Egri Ojság lapjain? Az ok igen kézenfekvő. A hetvenes évek elején az állami, államigazgatási struktúrában változások történtek, vele párhuzamosan új hierarchiák (alakultak ki, ahonnan azért „ejtettek”, mert (néhány kérdésben eltérő véleményem volt, mint néhány, cigánykérdésben ugyan nem szakértő, de hatalommal bíró embernek. Jobb ,is ez így. Hiányoltam, és hiányolom az alapvető demokráciát! Viták helyett csak a haragot, a gyűlölködést tapasztaltam és hazugságot. Felháborított egyes ci'gányér.telmiségiek summás ítélete, mely szerint a .cigányság helyzetéért kizárólag a magyar társadalom felelős. De a kedvem akkor ment el . igazán az ügytől, amikor a szélsőséges, szeparatista, romantikus gőzöktől duzzadó, ezzel a cigányságnak és az ügynek sokat ártó emberek hátam mögött, sunyin, cigányellenesnek tituláltak. Nem volt módom magam védeni, mert ezek a támadások mindig hátulról értek. De ettől jobban fáj, 'hogy a jobbra hivatott cigányértelmiség erősen megoszlott, pedig zseniális egyéniségek vannak köztük, akiknek mellőzésük sokkal nagyobb baj, mint az enyém. Mint minden területen, ebben sincs középút. Hadd idézzem Németh Lászlót: „Vagy magadat mented s az ügy romlik meg körülötted, vagy az ügyet mented, s magad pusztulsz bele.” Ezért döntöttem úgy, hogy az elkövetkezendő években teljes erőmmel szülőfalum m o n og r ál' i á j á na k m e g í r áis á n dolgozom. Tartozom ezzel annak a közösségnek, ahol emberséget és tisztességet tanultam. Ugyanakkor kötelességemnek érzem történelmünk fehér foltjainak feltárását; szűkebb és tágabb közösségemmel az együttgondolkodást azért a jövőért, amelyért fiatalságom legszebb éveit áldoztam. Cs. Varga István Porkoláb Tibor Tiborc új partosra
