Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. december 9., szombat Beszélgetés Káka Rozáliával A nagy mese m on dó A krasznokvajdai Általános Iskola egyik terméből vidám gycrmekzsiva.j hallatszik ki. Káka Rozalia előadóművész erdélyi tréfás- és varázsmeséit követi a gyerekek nevetése. Még a mesék hatása alatt ülünk le a művésznővel beszélgetni az iskola könyvtárában. — Ügy tudom, hogy 13 évig tanított. Pedagógusként is ilyen csodálatosan tudott bánni a gyerekekkel? — Nos, én már a tanítási éveim során is sokat meséltem a tanítványaimnak, akár órán is. Például a legtöbb matematika órámra úgy mentem be, hogy: Gyerekek! Nagyon sokat kell ma is tanulnunk, de ha rendesen dolgoztok és hamarabb be tudjuk fejezni az anyagot, akkor elmondok nektek egy új mesét. Ez hatott rájuk, szinte erejükön felül teljesítettek. Én pedig vigyáztam, hogy mindig maradjon idő a mesére. — Hogyan került az előadóművészi pályára? — Ennek hosszú a története! 1944-ben Bukovinából menekültünk át Magyarországra. Egy Tolna megyei kis faluban telepedtünk le, ahol svábok és székelyek éltek. Én magam is apai részről székely vagyok. Nos, az ilyen kis nemzetiségi falvakban jobban őrzik a hagyományokat, mint másutt. Itt kerültem először kapcsolatba a népmesékkel, mint hallgató. Később, tanítóképzős koromban már gyűjteni is kezdtem a meséket s ezen közben néhány néprajzi pályázatot is nyertem. 1971 decembere óta vezetem az érdi Bukovinai Népdalkört. 1973-ban pályáztam a Népművészet Mestere címre mesemondó és népdalénekes kategóriákban. Hivatásos előadóművész pedig 1978 óta vagyok. — Milyen művei jelentek meg eddig és jelenleg min dolgozik most? — Az „Egy asszony két vétkeeskéje” című meséskönyvem jelent meg eddig, mely általam gyűjtött népmeséket tartalmaz. Ezen kívül 4 lemezem is napvilágot látott, és most dolgozom az ötödiken. Mindezek mellett még önálló estéket is tartok. Tavaly a Nemzeti Színházban 12 előadásom volt. Idén pedig Ferenczy Csongorral együtt lépünk fel. — Jelenleg a „Kisdobos’’ című gyermeklap munkatársa. Hogyan lett újságíró? — 1985-ben — tavasszal — felhívtak a laptól, hogy: kellene a következő számba egy mese, ami rövid is, meg vidám is. Megírom-e? Megírtam. Aztán felajánlottak egy megüresedett állást. Én pedig rohantam, mondván, hogy nálam jobb újságírót úgysem találnak. Azóta szerkesztem a „Dagi Döme” és az „Egyszer volt, hol nem volt” rovatokat. Mindketten mosolygunk a történeten és a művésznő már áll is fel. Sietve búcsúzunk, hiszen még egy előadása lesz a mai napon Ináncson. Arra sincsen ideje, hogy átöltözzön, abban az erdélyi népviseletben marad, amit még a műsorához vett fel. A gyerekek a helyi gyermeklap egy példányával kedveskednek neki. Az autó elmegy a művésznővel, de a kicsik és nagyok, tanulók és tanárok még biztosan sokáig fognak mesélni egymásnak a „Kicsi Kígyókirályfi”-ról vagy a „Pletykás asszony”-ról. Vámos Juciit Karácsonyi turnéra Múl a Charity Choir „A Charity Choir olyan alkotó emberek közössége, akik elhivatottságot éreznek arra, hogy a szeretet jegyében élve és cselekedve, a kapott lelki ajándékokat egymás között megosszák. Ezek segítségével saját maguk és embertársaik lelki építésére törekszenek. Az együttes tagjai szeretnének embereket megérinteni, de mindezt nem öncélúan, hanem Isten és mások felé való irányultságban” — így fogalmazták meg ars poeticájukat a kórus tagjai a megalakulás után. Négy évvel ezelőtt Tor- nay András, akkori tanító- képzős hallgató fejében meg- szülétett az ötlet: kórust alakít. A gondolatot tettek követték, s 1985 végén megalakult a Charity Choir. Az a néhány fiatal, aki pusztán szórakozásból és zene- szeretetből énekelt spirituálékat, nem is sejtette, hogy lelkes csoportjuk egyszer majd „kistestvére” ilesz a külföldön már ,25 éve működő keresztény zenei mozgalomnak, a Continentálnak. Az alapítás óta több, mint száz fiatal énekelt a kórusban. Jelenleg közel negyvenen énekelnek együtt. A legtöbben tanítók, óvónők, de vannak tanítóképzősök, középiskolások és budapesti dolgozók is. 1986. május 21-én volt az első tavaszi koncertjük, s ekt még abban1 az évben követte a karácsonyi is. Azóta már hagyományossá vált a tavaszi és a karácsonyi koncertkörút. Műsorukban a spirituálék mellett megszólalnak modern amerikai gospel dalok, amerikai templomi énekek és magyar népi énekfeldolgozások is. Sokat fejlődött a kórus az eltelt négy év alatt úgy a zenében, mint lelki életükben. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Charity már számos helyen megfordult, az országban. Idei programjuk első részében amerikai templomi énekek, Continental dalok és az elmaradhatatlan spirituálék csendülnek fel. A koncertek második részében csak magyar karácsonyi énekeket szólaltatnak meg. S mint minden alkalommal, most is szolgálnak meglepetéssel. Új formaként jelenik meg idei műsorukban a pantomin. S akik kíváncsiak a Cha- rity-re, 9-én Békésen, 14-én Nyíregyházán, 16-án Bakta- kéken, 17-én Kisgyőrben, 18-án Sárospatakon, 19-én Debrecenben és 20-án I-Ie- jőcsabán láthatják, hallhatják őket. Lőrincz Edina Palmyra romváros Hadrianus római császár (i. sz. 76-138) diadalive és Palmyra romváros többi temploma és oszlopa több mint 1700 évvel ezelőtt épült. Az ókori kereskedővárost az i. e. 1. évezredben alapították Tadmor néven, az i. e. 1. századtól az i. e. 3. századig a mai Szíria keleti partvidékén virágzó, azonos nevű rabszolgatartó állam központja volt. Az i. sz. 3. század végén (272-ben) a rómaiak feldúlták, Aurelius császár pedig leromboltatta. Felhívás táncra Felnőtteket keringőre, gyerekeket táncra szokás hívni, ha valaki fejébe veszi, hogy néhány szép régi táncunkat a legfiatalabb generációnak is megtanítja. Ilyesmiben sántikál a Szin- vavölgyi Táncszínház és Táncegyüttes azzal, hogy a Bartók Béla Művelődési Házban táncházi programot állított össze a fiatalok számára. A .jövő évtől rendszeresített táncházi műsor tagtoborzó gyermek táncházát Mikulásra időzítették, ahol a gyerekek celofán zacskó helyett — vagy amellett — táncolni fognak a Marx Károly út 15. sz. alatt. Ma 9- én, délután 4 órakor belépőként 20 forintot kérnek, s nincs kizárva, hogy ezért az összegért már az első alkalommal megtanul néhány tánclépést a gyerek. MŰHELYSAROK Cseh Károly Fehéren ragyog az üres papír, mint nagy havazások után a gyerekkori mező. December van, szánkótalpak rónak sorokat a tisztaságra: írják öntudatlanul a boldogság költeményét. Sejtjeimben szunnyad ez az ősvers; ennek hangulatát próbálom felidézni, mikor papír fölé hajlok. Transzcendens sugallatra vetem lapra az első sorokat. A vers egésze azonban érzéki élményből születik. Mondhatnám azt is: az ütést és simoga- tást egyaránt megőrző test írja, mely szeretne az egészből valamit átmenteni. Kiváltképp jelentkezik ez az igény olyan korban, mikor a szent világszabadság helyett a szent világszakadtság trónol. Az eszménnyé emelt romlás. Most káosz van. Meg tömérdek önérdek. S vajmi kevés hitpótlék, hogy vannak még értő emberek, a lélekzugokban ott rejlik még a melegség; s gyönyörűek a nők, akik még őrizni tudják tovább a csodát. De kihunyófélben ez az ősi mágia is; lo- bogások helyett mindinkább csak lobba- nások vannak. Fényük és visszfényük szerelmes verseimben ragyog. Mégis hiszem, hogy győz a rend. S a rendteremtés az alkotás — és nem adminisztratív eszközök — által megy végbe. Talán eljön az az idő, mikor a verssorok mélyebb nyomokat hagynak az emberben, mint a hajdani, (és leendő?!) gumibotok. Mindenesetre írok és remélek. Ilyenkor — általában este fogok tollat — vendégségbe jön a külvilág a lélekhez, s az ihlet fényénél, tüzénél elbeszélgetnek: vers születik. Vagy fordítás. A távolabbról jövő vendég leveti — mint egy kopott kabátot — politikai és egyéb előítéleteit; s arról kezd beszélni, ami a lelkében muzsikál. Mert a fordítás: egy másik nép lelkének tolmácsolása (a költő itt csak médium). Harminchetedik születésnapomat hozza már e liőszagú december. Vissza-vissza- pillantok — még innen az összegzésen, de túl már a minden lehelen —; s az eddigi leltár: egy saját, két fordításkötet, antológiák — s ez évben a csuvas Vaszlcj Mitta- díj. Lehetőségeim elért magaslata ez, vagy lépcsőfok valami felé? — tűnődöm félúton, két lépés között. Asztalomon fehéren ragyog az üres papír, mint behavazott gyerekkori mező. Vallani hív. Versre vár. A fény § f ** 1 • hírnökei Gennadij Ajginak Égbe lőrédé fecskéink nem sebn'k meg a kéket: roptuk met ctmo Fény-Véres gótikus tornyot hőkölő sírkövekre látni; innen és túl körött pthenö temetőkre nn /I • / leli magia Márványük a behavazott kert fehérségén csúszkál a tekintet s megkapaszkodik felezüstlő meggyfámban Törzsét — emlékszel-e? — nyakaddá becézte júniusban kezem s most dermedt ujjhegyeimből alvórügyekbe csapódik ki a melegség Tombolt egész éjjel a fehér mágia csillaggá igézte ágait hajcsatodat és szemedet s együtt ragyognak az égi ereszről rám meredő jégcsapokkal F. Cs.-nak Panel-toronyból nézed; krizantémszirmokat tépdes az isten — szállingózik a hó. Átsuhan rajtad: talán kényszer-összeterelte népünkkel játszik szeret nem szeret-et Aztán csak a lenti betonon korcsolyázó neonfényeket követi tekinteted: nehezüljön el a szemhéj s hadd suhogjanak fel a perzselők láng-rózsái a szögligeti udvarokon hol a hajnali fagy tövisei nem szúrnak és párnaropogása van a lépteknek a frissen esett hóban Nem süvít odáig a nyolcvanas évek szárnyat mankóvá lefokozó parancsszava
