Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-18 / 299. szám
1989. december 18., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 H áü ", m 0 szocialisták megyei pártértekezletiiket tartották Vita a pártvagyonról ... (Folytatás az 1. oldalról) kérdőjelezik még, s mind- azaklka.1, amelyék kellő felelősséget, cselekivőlkészséget mutatnak a ren dlkívü 1 sok válsággal működő ország talp ráállításáért. — Jelen pillanatban legkevésbé kell az MSZMP-vel való koalícióra törekedni — hangsúlyozta — hisz ez az egyetlen párt, amelyik a mi szocialista pártunk legitimitását megkérdőjelezi. XIV. kongresszusuknak hirdetik a vasárnapi értekezletüket, holott a XIV. pártkongresz- szus októberben volt, s azon született meg a Magyar Szocialista Párt. . . A szombati párfórteikezle- ten a küldötték e második napirendi pont tárgyalása során adtaik lehetőséget a miskolci bölcsészegyetem ifjúsági bizottsága tagjainak, aikik az önálló miskolci bölcsészegyetem létrehozásához kérték a pártórtékezlet támogatását. (A fiatalok nyílt levelét külön közöljük.) A harmadik napirendi pont keretében a párt megyei struktúrájáról döntött a pártértekezlet. A küldöttek egyhangúlag él fogadták a Koordinációs Tanács létrehozását, s a delegálás rendjére vonatkozóan a beterjesztett 3 változat közül az A-változatot fogadták el. Eszerint valamennyi városi szintű pártszerveződés (amelyek egyébként várhatóan a jövőben területi, politikai centrumként fognak funkcionálni) delegál egy-egy tagot a tanácsiba. Ennek tagjait ott a helyszínen delegálták a városi szintű pártszerveződésék. A 14 tagú testületnek a következők lettek a tagjai: dr. Bencsik János Tokaj, dr. Boholy György Szikszó, Boros István Sátoraljaújhely, Borsos István Encs, Elek Oszkár Mezőkövesd. Erdödi János Ózd, Galik László Le- ninváros. Geregur József Sa- jószentpéter, dr. Király Bálint Kazincbarcika, Németh A ndrás Edelény, Nyilrai Tibor Szerencs, Ráczi Győző Putnok, Rózsahegyi János Sárospatak, dr. Tompa Sándor Miskolc. A Koordinációs Tanács elnökéül dr. Király Bálintot, elnökhelyetteséül Rózsahegyi Jánost és dr. Tompa Sándort választották meg. A pártértekezlet nem miskolci küldöttei ezt követően a létszámarány függvényében megválasztották (minden 500 MSZP-taig után 1 fő) azt a 4 küldöttet, akik a megyét az MSZP Országos Választmányá'ban képviselik. Ők a következők: Kerényi István, dr. Király Bálint, Koscsó Lqjos és Zsuga József. (Miskolc város három küldöttét január 3-án delegálják a miskolci MSZP-ta- gok az országos választmányba.) Az MSZP megyei pártértekezlete — amely az éjszakába nyúlva a Himnusz el- éneklésével ért véget —még számos kérdésben döntött. Ezeket az a közlöny tartalmazza, amelyet a pártértekezlet szerkesztőbizottsága készített, s a küldöttek egyhangúlag elfogadtak. Hajdú Imre Fotó: Laczó József Közlemény az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártértekezletéről A megyei pártértekezlet 1989. december 16-án az alábbi kérdésekről döntött: Az MSZP megyei szerveződéseként 14 fős koordinációs tanácsot hozott létre, amelybe valamennyi városi szintű szerveződés egy-egy tagot delegált. A Koordinációs Tanács elnökévé dr. Király Bálint kazincbarcikai városi pártelnököt választotta. Megválasztotta az országos választmányba delegált tagjait, a megyei egyeztető bizottság vezetőjét, valamint a megyei pénzügyi egyeztető bizottságot. A Megyei Koordinációs Tanács és a megye pártmozgalmának segítésére megyei iroda működése mellett döntött, amely létszámát öt főben maximálta. Döntött az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyében levő ingó- és ingatlan vagyonának sorsáról. Döntése értelmében 350 ingatlanjából mintegy 50-et -kíván megtartani, mert ezek működéséhez feltétlenül szükségesek. A nyomda helyiségeinek megtartása mellett lemond az MSZP megyei székházának kezelői jogáról, felajánlva azt közcélra. A megyei pártértekezlet javasolja^ hogy a pártszékház majdani kezelője biztosítson a bölcsészegyetem számára egy szintet, és egy, létszámigényének megfelelő előadót. Az épület többi részét a helyi önkormányzat adja bérbe, a befolyt összeget fordítsák iaz egyetem támogatására. A működéséhez szükségtelen ingóságok értékesítéséből befolyt pénzről a tulajdonjoggal rendelkező helyi pártszervezetek döntsenek a helyi sajátosságok figyelembevételével. A megyei pártszerveződés a tulajdonában levő nyomdai gépek, berendezések és anyagok apportként való bevitelével a rendelkezésire álló likvid pénzeszközökkel a törvények -adta lehetőségeket figyelembe véve a pártmozgalom céljait szolgáló egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapítson. A megyei pártértekezlet megtárgyalta az MSZP megyei program- tervezetét és választási téziseit és úgy döntött, hogy a végleges megyei program kialakítására a helyi pártszervek, platformok, tagozatok programjainak kidolgozása után kerüljön sor. Miskolc, 1989. december 16. MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártértekezlete Helmut Kohl hazánkban Szombaton délután megkezdődött Helmut Kohl és a kíséretében Magyarországra érkezett politikusok, szakemberek eszmecseréje, találkozója magyar partnereikkel. Theo Weigel NSZK szövetségi pénzügyimimiszt.er Bariba Ferenccel, a Magyar Nemzeti Bank dinekével folytatott ímeigbeszéléseket, Bedk Tamás ‘kereskedelmi miniszter is tárgyialt az NSZK ga ad a s ági sz-aikemfo er e ive 1, valamint Hans Peter Stihl- lél. Szombaton a -kormányfők röviden érintették a kétoldalú ikapcsolatoikat is; ezek részletes elemzése azonban a -k is éré tűkben levő népes szakértői gárdára vár az el- k ö vetíkezend ő napo'kb an. Kohl kancellár és Németh Miklós egyetértett abban, hogy a -két ország kontaktusai kedvezően fejlődnék. Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos látogatáson Magyar- országon tartózkodó kancellárja és felesége vasárnap magánprogramot bonyolított le. A Kohl-házaspár délelőtt Esztergomba látogatott, s részt vett a Bazilikában megtartott misén, illetve cserkész:-,váláson. Megtekintették a Bazilika kincstárát, majd a prímási palotában Paskai László* bíboros, esztergomi érsek fogadta a látogatókat. Délután Budapest nevezetességeivel ismerkedett meg a kancellár és felesége. Megtekintették a Mátyás-templomot, sétáltak a Halászbástyán, majd a Belvárosban tettek rövid körsétát. Űtbaejtették a Váci utcát, s egy kávéra beültek a Gerbeaud cukrászdába. Végezetül a Nemzeti Múzeumban megtekintették a magyar koronázási jelvényeket. Míg Helmut Kohl Magyarország nevezetességeivel ismerkedett, Horn Gyula külügyminiszter Theo Waigel pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélést a Parlamentben. Ugyancsak különprogramot bonyolított le az NSZK kancellárjának kíséretében lévő Hans Klein miniszter. A sajtó- és tájékoztatási hivatal vezetője vasárnap rövid látogatást tett a magyarországi németség egyik központjában, Pécsett. Hans Klein ezt követően találkozott a magyar és német nyelvű sajtó munkatársaival és válaszolt kérdéseikre. (MTI) Az MSZMP kongresszusán A Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusa zárt üléssel kezdte meg munkáját vasárnap reggel az Építők Székhazában. A párt vidéki és budapesti tagságát képviselő mintegy 800 küldött döntött; az ügyrendről, majd Marosán György mondott megnyitót. A küldöttek ezt követően egyhangúan állást foglaltak abban, hogy az MSZMP erkölcsi és politikai elégtételt szolgáltat méltánytalanul megsértett tagjainak, közöltük Marosán Györgynek. Grósz Károly, a kongresz- szusi előkészítő bizottság elnöke lépett ezután a mikrofonhoz, az ország politikai és gazdasági helyzetéről, a párt szervezéséről tartva referátumot. Elöljáróban leszögezte: az MSZMP nem szűnt meg, él és dolgozik szerte az országban. Léte és újjászervezése mellett a tagság döntött, amely meggyőződéssel vallja, hogy a magyar politikai közéletből nem hiányozhat az a párt, amelyik a munkások, a dolgozó emberek szolgálatát tekinti munkája legfőbb értelmének. Az ország gazdasági helyzetét elemezve rámutatott: érthetetlen, hogy ilyen körülmények között a kormány vezetése nem a gazdasági teendőkre összpontosítja a figyelmét, hanem a politikai Népszavazás után - választások előtt Az SZÓSZ miskolci csoportja az alábbi helyeken és időben tartja gyűléseit: 1989. december 18. Edelény 18 óra, 1989. december 18. Leninvá- ros 18 óra, 1989. december 20. Szi.rmabesenyő 18 óra. Minden érdeklődőt tisztelettel vár a Szabad Demokraták Szövetsége. átalakulásra koncentrál. Ez is oka, hogy társadalmi támogatás nélkül maradt a kormány, amelynek gazdaságpolitikai programját erőtlennek ítélte. Hangsúlyozta: a fenyegető gazdasági összeomlás elkerülése érdekében gyökeresen új gazdaságpolitikára van szükség. Az előadó kijelentette: a szellemi alapjának a marxizmust tekintő MSZMP szakít elődje politikájának hibás, azóta idejétmúltnak bizonyult elemeivel. A folyamatosság megőrzése mellett a megújulásra teszi a hangsúlyt; a nemzeti érdekek védelmét nem rendeli alá elvont, internacionalista érdeknek; a demokrácia erősítését kívánja a oentralizmus- sal szemben. Nemzetközi kapcsolataiban a kommunista, a szociáldemokrata és más haladó pártokkal, a szocialista országokkal, a Szovjetunióval való együttműködést .elsőrendűnek tartja; a gazdasági válság elhárításában első helyen a saját erőt. a szocialista országokkal történő együttműködés korszerűsítését, majd a fejlett tőkés országokkal a 'kölcsönös érdékek alapján való együttműködést sorolta. (Lapzártakor a kongresszus még nem fejezte be munká- . ját.) A címzett: Fodor László országgyűlési képviselő Tisztelt parlaimenlti Képviselőnk! A .Magyarországon zajló politikai változásokkal megérett a helyzet a folyamat véglegesítésére: a szabad választások kiírására. ' Ezt nemcsak a szétesőnek láts,zó belpolitikai helyzet, a szélsőségek felerősödése, a zűrzavar veszélyei, a gazdaság mozdulatlansága, a kormányzat kapkodó és tehetetlen intézkedései, hanem a Kelet-Európábán látható gyors változások i.s indokolják, és nem llehat olyan szempont, ami ennek ellenére lenne. A parlament, ami az .,Októberi törvények” elfogadásával történelmi lépést tett az ország .politikai berendezkedésének megváltoztatására, fejezze be a munkát: a folyamat lezárásaként a decemberi ülésszakon mondja ki feloszlatását és tűzze ki a parlamenti választásokat 1990 márciusára. Az Országgyűlés a témát a Magyar Demokrata Fórum Elnökségének kezdeményezésére, Bánffy György MDF-ikép- viiselő novemberi előterjesztése alapján tárgyalja. Határozottan követeljük, hogy ön, mint területünk parlamenti képviselője, álljon e kezdeményezés melllé. Tesszük gzt azért, mert számos rossz páriáimén ti döntés meghozatalát erősítette voksával, vagy éppen a jó döntés ellen szavazott. így: sajtótörvény, a Grosz-kormány kibontakozási programja (újabb elsüllyesztett doltánmiiltiárdofe), a bős— nagymarosi vízlépcső, Maróthy László miniszter maradása mellett szavazott. Személyében is segítse elő, hogy ez a parlament a történelmi szerepét betölthesse, zárja le a békés átmenet első nagy szakaszát: a parlament feloszlatásával és ,a,z országgyűlési választások márciusra szóló kitűzés ével. MDF Zemplén—sátoraljaújhelyi Szervezete Nyílt levél Borsod-Abaúj-Zemplén megye tanácselnökéhez Tiszteit Tanácselnök Úri Mint megyénk tanácselnökéhez és mint az MSZP elnöksége tagjához fordulunk önhöz. Kérjük, támogassa a Miskolci Bölcsészegyetem hallgatóinak és hallgató jelöl tjeinek kérését. Amikor megtudtuk, hogy Miskolcon önálló bölcsészegyetemet létesítenek, úgy tekintettünk a városra és a megyére, mint a magyar ifjúság védőbástyájára, ahol fölismerték „az ifjúságé a jövő” elfelejtett igazságát. Kérjük Elnök Ür, tegye ala- pozottá bizalmunkat! Kérjük a most tanulni vágyó 2000 jelölt nevében, kérjük az utánunk következő generációk’ nevében, hogy csatlakozzon Glatz Ferenc kultuszminiszter állás- foglalásához, amely legalizálja afe egyetem létjogosultságát. Teremtse meg tanulmányainkhoz a feltételeket: — Az állami tulajdonba kerülő volt pártvagyonból jelöljön ki épületet a bölcsészegyetem számára. — Naprakész kérésünk, hogy a már beindult Ókortudomány szak hallgatói és a beindításra kerülő új szakok számára egy félév időtartamára adja bérbe a volt MSZMP-székház V. szintjét, azt a szintet, amelyet előzőleg felajánlottak és amelyre a szervezés alapozódott. — Végül azt kérjük öntől, tiszteljen meg bennünket bizalmával és szeretetével. Forduljon felénk olyan érzelmekkel, mini ahogy mi fordultunk a város és a megye felé, amikor megtagadva a rátapadt hiedelmeket, hiszünk a szellemi Miskolc megépítésében. Miskolci Bölcsészegyetem Ifjúsági Bizottsága: Majtényi Gabriella, Vincze Tibor, Vincze Zita, Bárdos Péter, Schuszter Anita, Marton Beáta MINDEN KEDVES VENDÉGÉNEK A BORSODI IPARCIKK KERESKEDELMI KFT. ÉS ÜGYFELÉNEK bolcloQ karácsonyt bérbe adja es sikerekben gazdag új esztendőt kíván Miskolc,, Baross Gábor u. 13—15. sz. alatti „B” épület, I. emeleti, 545 m- alapterületű, 25 helyiségből álló irodahelyiségeit, 1990. január 1-jétől ___ A Érdeklődni lehet: /( B) \ BÜKKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ RT. BIK Kft., Miskolc, Baross Gábor u. 13—15., üzemeltetési csoport A GASZTROKER KÉT. Telefon: 35-655, 1990-BEN IS LEGYEN A VENDÉGÜNK! 38-141 28-as mellék