Észak-Magyarország, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. november 11., szombat Eszak-Maayarorszáa líjsáiíró-stúi Fűtés, „Az ember életének értelmét egyetlen dolog adhatja: avagy Ints magadnak, ha tudsz! A Vándor Sándor úti ifjú­sági garzonházak hideg la­kásaiban egyre forróbb a hangulat! Egyre |nő a félel­münk is, azon egyszerű ok­nál fogva, hogy jön a \tél. És ez azt jelenti, hogy hi­deg van, de nemcsak kint, hanem bent a lakásban ,is. Tavaly különböző „fűtési’ módszerekhez folyamodtak az itt élők. Volt, aki íbedug- ta a hősugárzót, aztán ami­kor jött a villanyszámla, egyből elöntötte .a trópusi forróság. Volt, aki meleg vizet engedett a kádba, az­az meleg párával langyosí- totta a levegőt. Ök egyúttal a felvált, bepenészedett ta­pétájukat is cserélhették ta­vasszal. Egyszóval, ez sem egy olcsó fűtési forma. Közben pedig csak tovább fáztunk, bosszankodtunk, lát­ni sem tudtuk ,a díjbesze­dőt. Naponta többször ösz- szegyűltünk a bérház leg­melegebb részén, a folyo­sónkon (!), hogy megtárgyal­juk a szomorú tényt, tudni­illik, hogy fázunk. Végső el­keseredésünkben kollektive elhatároztuk, nem fogunk idegbajt és náthát kapni, kapjon idegbajt az illetékes. Aláírásokat gyűjtöttimk, azt kifogásolván, hogy fázunk. Az eredmény pedig (gondo­lom, már kitalálták!) to­vábbra is marad miénk .az idegbaj és a nátha. Talán az illetékesek úgy gondol­kodtak, hogy ezek a takások végül is az ifjú házasok garzonjai, bújjanak össze es(e)ténként az ifjú párok, és melegítsék fel egymást. Igen, kérem! Ha ez ilyen egyszerű lenne! Itt ugyanis az ifjú pároknak már 1, 2, sőt 3 gyermekük van, és ök is fáznak. 1Persze, megértjük mi az illetékeseket is, mert biztos nem könnyű feladat egy ilyen „gigászi” méretű (28 négyzetméter) lakás fű­tésének megoldása! Gondoltunk rá, talán pá­lyázatot kellene hirdetni, hogy kinek van valami jó és persze olcsó ötlete ilyetén Barbárok Szegény szirmobesenyöi emberek, okik boldogan utaz­tak haza minap az egyik hét végén, hogy kipihenjék a hét­köznapi munka fáradalmait. Mielőtt ez megtörtént volna, azonban kellemetlen tréfában volt részük, hiszen valakik valószínűleg önmaguk, illetve primitív elméjük szórakozta­tására bedobták kővel a busz ablakát. Az ott ülő emberek kisebb testi sérüléseket szenvedtek, de emellett még na­gyobb volt a lelki csalódásuk, hogy ilyen ködös elméjű amberekkeí élnek együtt. Akik abban telik örömüket, hogy embereket, ablakokat hajigáinak kővel. Hogy is tartja a közmondás: „aki másnak vermet ás, maga esik bele”. Talán egy szép ködös napon a buszon ülve meditációjuk­ból őket, az ismeretlen dobálökat is egy zuhanó kő fogja felriasztani, majd 10 Celsíus-fokos huzatbon utaznak ha­za. Megérdemelnék. Mégsem ez szivem vágya, szeretném, ha ők maguktól eltöprengenének a cselekedetükön, bár nrrc kevés az esély. Addig is mi mást tudnék mondani ró­luk. barbárok.- búk ­a másik ember szolgálata... gondjaink megoldására. De tavaly óta sokat öntudato­sodott az itt élő fiatalság, és merész gondolatunk támadt. Talán, ha nem f izetnénk ki a fűtési díjat. . . Mert, ha nem fizetünk, és azért van hideg a lakásban, az való­ban jogos, de, hogy fize­tünk és mégis hideg van, ez már abszurd. És az is abszurd, hogy a hőmérsék­letet mérő hölgy digitális (vagy ki tudja, milyen) mű­szere a folyosón 24 fokot mutat, a lakásokba lépve 22—23 fokot. .Na, ez utóbbi nem létezik, hogy ennyi (22 —23 fok), az abszurd pedig az, hogy az illetékeseknek nem tűnik fel, hogy itt, a folyosón melegebb van, mint a lakásokban. A lakók szobahöméröi pe­dig egyöntetűen azt lmutat­ják, hogy 19 fok sincs. A kedves mérőműszeres hölgy szerint ezek a hőmérők rosszak. Mind! Az összes! Kérem, én teljesen oda vol­tam iá boldogságtól! Hát, ez a mi magyar iparunk tud ilyen csodát, „selejtcsodát” gyártani! Rossz hőmérőket gyártanak, de nem ám akármilyet, hanem olyano­kat, amik egyöntetűen a 19 foknál állnak meg, s onnan se előre, se hátra, egy ti­zed fokkal sem! A „mű­szeres” hölgy javasolta, hogy akár rögtön ki is dobhatjuk a privát kis hőmérőnket. Érdekes, pedig mi mindig olyannak is éreztük )a hő­mérsékletet, mint amit le­olvastunk a saját hőmé­rőnkről! Ah! íéz érzéki csalódás! Baj van a hőérzékelésünk­kel is! Mi is selejtek len­nénk? Nincs mit tenni, ked­ves lakótársak, az idén be kell szereznünk egy ilyen „hivatalos” mérőberendezést, s csak ezután reklamálha­tunk. Addig is kívánok ma­gunknak nagyon enyhe te­let! Fekete Klára mindezt mondta Schirilla György a múlt pénteken, a miskolci Aidy Endre Művelődési Házban tartott előadásán. Sdh'iirilila nevét leginikáblb a jeges Du­na átúozásával 'kapcsolatban emlegetik. Azt viszont már kevesen tudják, hogy ter­mészetgyógyászként is je­lentős tevékenységet folytat, kiváló kezelési módszeré­nek eredményei önmagukért beszélnék. A miskolci Életreform Klub keretében. megrende­zett előadás telt házat von­zott. Az érdeklődők életko­ra a tízévestől a nyolcvan- évesig terjedt. A természet szavának elsődlegesnek kell lennie, ha az egészségünkről van szó — ez a gondolat tatán mindenki fejében meg­fordult, aki eljött az érde­kes előadásra. A három és fél óra alatt szó volt oktatáspolitikáról, a természetgyógyászaton belül az érszűkületről, melynek gyógyításában Sc'.hirilla György jelentős eredménye­ket mondhat magáénak. Ezenkívül részletesen tag­lalta a húsmentes étkezés (vegetári ánü zmus) j óté'kony hatását: „A szervezet egész­séges összrhűködésének sem­mihez nem hasonlítható öröme mindenkor kárpótol­ni fogja az álínyenckedési gyönyört, amelyet a húsevés élvezete okoz.” (Sdhirilla György: Vegetáriánus könyv) De — minit elmondta — a vegetáriánus ember életvite­lének elsődleges szempont­ja, hogy az embernek nincs joga az állat leöléséhez. Az általános érvényű igaz­ságok mellett a mindenna­pi életben könnyen megva­lósítható tanácsokat is hall­hattunk tőle. mint például a magas „B”-vitamintorital- mú élesztő áldásos hatásá­ról. mely kiválóan alkalmas — többek között — hajhul­lás megelőzésére. íme egy egyszerű recept: végy naponta egy csomag élesztőt, keverd össze jog­hurttal, esetleg mézzel is, és az eredmény biztosan nem marad el. Ndhéz dolog röviden ösz- szefoglalni egy olyan elő­adás témáját, melynek egy kiváló ember az életét szen­teli. így azok számára, akik .,hajlamot” éreznek magúik­ban erre az életvitelre, me­leg szívvel ajánlom Sohiril- la György könyveit: A leg­nagyobb hazugság-ot, A ve­getáriánus könyv-et, A hosz- szú, boldog élet-et. És ki ne lenne „hajlamos” a hosszú, boldog életre ... ? Dusza Erika Levelezni jó, de nehéz! Idén, 1989-ben, közel ötvenen jelentkeztek a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem levelező tagozatának ki­egészítő matematika tanári szakára. Valamennyien főisko­lát végzett pedagógusok, akik igen nehéz feladatra vállal­koztak, hiszen az elmúlt évek tapasztalata mutatja, hogy a kezdő embereknek mintegy 65—70 százaléka morzsolódik le, legtöbbször már az első év folyamán. A képzés külön­ben hároméves, s a sikeres államvizsga után középiskolai tanári képesítést kapnak a hallgatók. Annak, hogy ilyen kevesen jutnak el a diplomáig, több oka is van. Elsősorban az, hogy munka és család mellett kell tanulni, és ezt a három feladatot legtöbben nem tud­ják összeegyeztetni. Felmerülnek bizonyos anyagi problé­mák is, főleg azoknál, akiket munkahelyük nem támogat továbbtanulási törekvéseikben. Ez azzal jár, hogy a konzul­tációk idejére fizetés nélküli szabadságot kell kérniük, va­lamint az útiköltséget és a szállásdíjat sem térítik meg. Ugyanakkor az ilyen tanárok tanulmányi szabadságot sem kaphatnak,» ez a vizsgákra való felkészülésben is nagy hát­rányt jelent. A következő gond az, hogy a levelezős hallgatók egyete­mi jegyzetellátása sincsen megoldva: az egyetem könyves­boltjában — mire ezek a hallgatók odakerülnek — szinte egyetlen olyan jegyzetet, könyvet sem lehet megkapni, me-' lyekre alapvető szükség lenne a sikeres felkészüléshez. A köny vtárban léve* kötetek száma is minimális, így legtöbben csak a konzultációkon hallottakra támaszkodhatnak. Ez azért kevés, mert ilyen alkalmakkor nem lehet mindent olyan részletességgel elmondani, mint ahogyan az a könyv­ben le van írva. Mindezekkel a problémákkal az egyetemi oktatók is tisz­tában vannak. Kitűnik ez abból is, hogy a konzultációk inkább előadás-jellegűek, vagyis az oktató leadja az anya­got, de arra már nincs idő, hogy azt meg is beszéljék. Az ilyen konzultáció igen nagy szellemi megterhelést jelent a levelezősöknek, hiszen egész nap — kisebb szüneteket ki­véve — a legnagyobb figyelemmel kell hallgatni az elő­adást. Javítani lehetne ezen az állapoton, ha az egyetem mun­katársai a tanév kezdetekor a megfelelő jegyzeteket kikül- denők a hallgatóknak. (Ök. mármint a hallgatók, szívesen vállalnák az ezzel járó költségeket), megjelölve a tananya­got addig, ameddig az első konzultáción meg akarják be­szélni. így a konzultációk idejét is csökkenteni lehetne, hi­szen már csak megbeszélni kellene a tananyagban felme­rült problémákat. Ezzel a módszerrel hatékonyabbá lehetne tenni a levelezősök oktatását és a támogatást nem élvező pedagógusok anyagi nehézségein is enyhíteni lehetne. Változtatni kellene még az általános iskolák azon szem­léletén is, hogy az ott tanítóknak nincs szükségük egyete­mi diplomára, hiszen egy magasabban képzett pedagógus munkahelyén is jobb eredményt érhet el. Vámos Judit „Receptkönyv” a sikerhez? Sokan hajszoljuk, sokan vágyunk rá. Sokan ösztönösen tesszük, ele vannak, akiknek tanulniuk kell. Hogy tnit? IA sikert. S ki ne szeretne sikeres lenni? ... Ki ne szeretné tudni, hogyan lehet jó feleség, férj? Hogyan vál­hat jó baráttá? iMiként lehet boldog a magánéletben, hogyan ér­het pályája csúcsára? Lehet-e egy mosolynak hatása? Vagy hogyan lehet egyszerűen csak ember, aki nap mint nap itt él, és' megpróbálja életét úgy alakítani, hogy az környezete és ön­maga számára .is elviselhető, netán kellemes legyen? Mindezekre a kérdésekre ad tippeket a Sikerkalauz, Dale Carna- gie „tankönyve”, mely befutott, elégedett emberek példáján ke­resztül próbál tanácsot adni az olvasónak. igaz ugyan, hogy a példák a legtöbb esetben sántítanak, s az élet helyzetei sem egyformák. Ezért nem lehet igazán recept ez a könyv, nincs rá garancia, hogy elolvasása után varázsütésre meg­változik, más lesz. Mégis, ha csak kellemesen szórakozott, ha másaképpen néz csa­ládjára, másként ápolja kapcsolatait, más szemmel látja ^ munka­társait, imár megérte. A csendes reggeleket szeretem... KÉT ÓRA DR. LACKÓ JÓZSEFFEL. A VASGYÁRI KÓRHÁZ KÓRSZÖVETTANI ÉS KÓRBONCTANI OSZTÁLYÁNAK FŐORVOSÁVAL Gyönyörű, ősz végi dél­előtt van. Az idő kellemes, ragyogóan süt a nap, szinte melegem van. Egyre bizony­talanabbul baktatok a kór­ház területén, talán már meg is bántam, hogy erről akarok írni. Egy idős bácsi igazít útba, s megmutatja, merre van a 'kórbonctan. A szívem szinte a torkomban dobog, mikor benyitok az egyik ajtón, csak azon iz­gulok, nehogy meglássak valamit, valamit, ami nagyon felkavarna. De ‘ki az, aki n'e gondolkodott volna már el az élet múlandóságán? A főorvos kedvesen fo­gad. Nyugodt, mosolygós, rögtön hellyel kínál. Kicsit megnyugszom ebben a „lu- dományszagú” szobában, a könyvek és a mikroszkóp között. — El lehet fogadni a ha­lál tényét? Hozzá lehet szokni? — Biztosan sokan azt gondolják, hogy aki évtize­deken keresztül ezzel fog­lalkozik, az hozzászokik. Én nem tudom elfogadni a ha­lál tényét a mai napig sem, — Mi a fö munkaterülete az osztálynak? — Három részre tudnám felbontani. A kórszövettani munkára, ez a műtétek so­rán eltávolított szervrészek szövettani vizsgálata. A kórboncolásra és végül e citológiai szűrővizsgálatra — Hányán dolgosnak a:i osztályon? — Tizenöten. Két orvos, négy szövettani asszisztens, 3 citológus szakasszisztens, 2 boncmester, adminisztrá­tor és a takarítónők. — Hogyan telik egy nap­ja? — Én már hatra bent va­gyok. Később kéne jönnöm, de én nagyon szeretem a csendes reggeleket. Ma fél hétre értem be, a takarító­nő meg is jegyezte, hogy mi történt. A délelőtt szigo­rúan a szakmai munkáihoz kötődik, később van egy kis idő, hogy a személyi, vapv a tárgyi problémákkal fog­lalkozzam. Sajnos, az em­lékezőképességem is hatá­ros, olyan dolgokat, ame­lyekkel régen találkoztam, vagy kötődik az aznapi munkámhoz, átnézem még egyszer. Most reggel éppen egy 1980-ban kiadott, angol nyelvű cikket fordítottam, mert szükségem volt rá. — A boncolást ki végzi? — A nehezebb fizikai ré­szét a iboncmester. Ez ter­mészetesen csak olyan jelle­gű munka, amely a bonc­mesteri szintet nem haladja meg. A többit a két or­vos. Az elején 'kérdez­te, hogy meg lehet-e ezt a munkát szokni. Nézze, tu­dom, hogy amit mi csiná­lunk itt, az szinte minden emberben borzadályt kelt. De ennek a munkának is megvan a maga öröme, szépsége, akármilyen hihe­tetlen is. Természetes, hogy nem nagy derültségek kö­zepette boncolunk, de azt hiszem, az éppen olyan fur­csa lene, ha könnyeinket hu Hajtanánk. — Kiket boncolnak? — Rendelet írja elő, hogy a kórházban elhunytakat fel 'kell boncolni. Vagy olyan esetben, ha nagy ér­tékű műszert, vagy eszközt ültettek be. És akinél szenv- transzplantációt történt, de mivel nálunk nincsen uro­lógiai osztály, ilyen esettel életem során csak eggyel találkoztam. — Az ön munkája mit igényel? Türelmet, kutató­szenvedélyt? — Tudást és tájékozottsá­got. Ez a legfontosabb. Ál­talában az orvostudomány­ban vannak olyan objektív paraméterek, amelyek mérv­adóak. De vannak szubjek­tív oldalai is. Nem véletlen., hogy én az orvos és a pe­dagógus munkája között mindig találók 'párhuzamot. Ahogy a tanár bemegy az osztályba, egy embertöme- get lát, de ott minden fej egy személyiséget takar. így Vein itt is. Minden anyag rejt valami egyedit. Itt a 2X2 nem mindig négy. Egy szövettani diagnózis felállí­tásakor ezt és ezt látom. A leglényegesebb az, hogy a tarka képből ki tudjam emelni a legfontosabbat. Ehhez azonban állandó szakmai tréningben kell lenni. — Mit tart a munkafe­gyelemről? — Ez egy nagyon komoly team-munka. Lehet, hogy szigorú is vagyok, de csak fegyelmezetten lehet dolgoz­ni. Mindenki a legjobb tu­Szakács Katalin dását adja bele, ez kritéri­um. Én szeretem a munka­társaimat, a végeredmény csak az ő munkájukkal, se­gítségükkel lehet teljes.' — Mit tart. ön a legjobb emberi tulajdonságnak? Nevet. — Könnyebbet nem tud­na kérdezni? Hát, azt hi­szem, a tisztességes életvi­telt. De ezen többnyire csak akkor szoktam elgondolkod­ni. ha az ellenkezőjét .ta­pasztalom. — A család mit jelent az ön számára? — Most rátapintott a gyengémre. Nagyon sókat. Szinte mindent. A két leg­lényegesebb dolog szerintem ■az ember életében a család és a munka. — Hazaviszi a problémá­it? — Nem tudom mindig itthagyni. A feleségemmel mindent meg tudok beszél­ni. Tudja, olyan ez, mint a híve* ember számára a gyó­nás. Nem teszi meg nem történtté a dolgokat, de könnyít az ember lelkén. — Ha teljesülhetne 3 kí-l vánsága, mi lenne az? — Szeretném, ha a gye­rekeim kiegyensúlyozottan, boldogan élnének. Aztán egészség legyen. És végül a töretlen jókedv. Igen, ez nagyon fontos. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de haj­lamos vagyok a derűre. Az ember soha ne veszítse el az optimizmusát! Hazafelé menet eszembe jut a mikroszkóp, amelyik­be belenézhettem, a szövet­tani munka, és eszembe jut Sophokles egyik mondása is, hogy „Sok van, mi csodála­tos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!” Beke Kinga . -. Október 13-án hírül adtuk, Hogy 60, az újságírópálya iránt érdeklődést mutató, zömében diplomás fiatal részvételével újságíró stúdió indult szerkesztőségünkben. A hallgatók 2 hetenként 3 órás foglalkozá­sok keretében ismerkednek a szakma rejtelmeivel, legfontosabb, legalapvetőbb sajátosságaival, fogásai­val, elméleti és gyakorlati kérdéseivel. S e közben megszületnek az első szárnypróbálgatások, az első nyomdafestékre érdemesült írások, Most ezekből adunk közre egy csokorravalót.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents