Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-07 / 237. szám
1989. október 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 éles szóváltásba keveredtem, nagyon régi és jó barátommal. Mint annyiszor és annyi helyen, ezúttal is adórendszerünkről volt szó. Bátorkodtam megjegyezni, hogy ez a rendszer nem ösztökél nagyobb, jobb teljesítményekre. Példaként — merthogy ezt a réteget ismerem leginkább — a művész értelmiségieket említettem, akik közül éppen a legjobbak visszautasítják a megbízásokat, mondván: „félpénzért” nem érdemes. Mert nézd — kezdeném magyarázni — ha például egy képzőművész . . . — Elmész a piktoraiddal, szobrászaiddal a jó büdös francba! — harsog a barátom, s úgy csapja le a kávéscsészét, hogy az asztalra fröccsen a fekete. — Hülye vagy! — mondanám diákkorunk stílusában és közvetlenségével, de valahogy meg sem tudok szólalni. Megbénít ez az elementáris dühkitörés. Ami ezután következik, az már ismerős szöveg. Hogy tudniillik minek ennek a kis országnak ez a sok művész (értsd: ingyenélő), akik elvárják, hogy a legnehezebb gazdasági körülmények közepette is eltartsa őket az állam. Aztán csinálnak ezt, azt — vannak alkotóházaik, utaztatják őket, megrendezik a kiállításaikat — majd könnyedén vásárolják a villákat, és a nyugati kocsikat. Egyszóval jobban élnek, mint a „normális dolgozók” s még méltánytalanságot is emlegetnek. Ott és akkor egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az indulattal. (Vitatkozni csak akkor érdemes, ha van a felekben valami közös szándék, ha azonos a vezérlő elv.) Nagyon keserű arcot vághatok, mert az — egyébként kedves — öreg fiú megölel, s azt mondja: hagyjuk a fenébe az egészet! S hozzáteszi: nem könnyű okosnak lenni most... Hát persze, hogy nem. Bizonyos jelek azonban mégis arra mutatnak, hogy okosodunk. Itt van például az MSZMP programnyilatkozat tervezetének (micsoda szép összetétel) 21. pontja, mely imigyen összegezi a szellemi élet fellendítésével kapcsolatos teendőket. „Az ország sajátosságai miatt elsősorban a tudás, a szellemi erők gyarapodása adhat esélyt a világ gazdaságilag fejlett régióihoz való felzárkózásra. Ezért a kultúra (oktatás, tudomány, művelődés) fejlesztése stratégiai feladat. A szellemi munka, az értelmiségi tevékenység reális anyagi és erkölcsi elismertetésében azonnali és radikális fordulatra van szükség. Növelni kell a kultúra részesedését a nemzeti jövedelemből. A közép- és felsőfokú szakemberképzés és átképzés költségeiből a termelői szférának is a jelenleginél jóval nagyobb részt kell vállalnia.” Nos az „azonnali és radikális fordulat” iszonyatosan nehéz lesz. Miért? A többi között azért is, mert a program- nyilatkozat fent idézett passzusára ezt válaszolta egy nagyüzemi közösség: a 21. pont az értelmiségnek tett gesztus. Elfogadjuk, de nem szabad elfeledkezni a munkásokról, parasztokról és más rétegekről sem. Hiába na! Hiába születik itt jó programnyilatkozat, a régi reflexek változatlanul működnek. Az éitelmiség még most is gyanús kicsit. Az illegális magyar kommunisták „tulkoknak" nevezték — nem mindennapi leleménnyel — az intellektueleket, akiknek nem bíztak forradalmi hitében, cselekvőkészségében. De főleg azért, mert kételkedni mertek a dogmákban. A mozgalmárok — a Szovjetuniótól Spanyolorsz.ágig — azt szerették volna, hogy uniformisban járjon az ész. A progresszív értelmiség viszont — Keresztury Dezső szavaival — szabadon szeret szolgálni. A szellem szabad szolgálatát — ami ugye együtt jár a kétkedéssel és a vitával, sőt a nyílt ellenvélemény deklarálásával — azonban nem vették jó néven már kezdetben sem, később pedig igényt sem tartottak rá. A „tulkok" egyszerűen megbízhatatlanokká váltak. Komisszárokat rendellek melléjük, s politikusok instruálták őket, megmagyarázva, hogy miként alkossanak remekműveket a szocialista realizmus szellemében. A következimény ismeretes. És nem is az a baj, hogy any- nyi féltehetség kapott babért, s vált — ideig-óráig — etalonná, hanem az, hogy számos mű meg sem foganhatott, meg sem születhetett. Ma már megszámlálni sem tudjuk, hány iskolateremtő mestert parancsoltak le a katedráról, kényszer!tettek külső, vagy belső emigrációba. De most itt van ez a programnyilatkozat, azaz csak tervezet. Már ez is valami. Kezdete lehet a „tulkok” — a szabadon szolgáló szellem — rehabilitálásának. Most már világos, hogy az ész nem járhat uniformisban. De nem vergődhet egy tökéletlen (van-e tökéletes?) adórendszer kalodájában sem. Éppen a dolgozó — a manuális munkát végző — tömegek jobbléte érdekében kell működtetni a szellemi erőket! Vagy ezt már elmondták valakik korábban is? Gyógyszergyártás / Eszak-Magyarország interjúlánc Riba Dezső Az hamar kiderült, hogy a hétfői napja mindig bizonytalan. Más napokon se lehetne mérget venni a program bizonyosságára. Végül is, péntek kora délutánjában egyeztünk meg. Ezen a napon reggel fél öt tájban kelt fel. Egy óra múlva elindította a gyereket. Mivel ő a házi anyagbeszerző, elindult a boltba, piacra. Aztán megözvegyült édesanyjához ment, együtt reggeliztek. 'Fél nyolckor érkezett a munkahelyére. A reggeli órákban tárgyalásra ment az üveggyárba. Következett — merthogy ő a vállalati .tanács elnöke is —, egy tanácsüléssel kapcsolatos megbeszélés az szb-titkárral. Ezt szakmai megbeszélés követte: a Ganz-Danubiussal egy török erőművi programban vesznek részt. Ezután indult volna találkozónkra, de újabb tárgyalócsoport érkezett, exportszerződés előkészítésére. Délután fél 4- kor végre kezet foghattunk Riba Dezsővel, a TÜKI főosztályvezetőjével. — Bevezetésként, ha úgy tetszik, „lazításként” mondana valamit erről a betűszóról? — Valójában ez a nevünk rövidítése: Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Vállalat. Ennek hallatán az emberek többsége azt hiszi, itt nagy tudós dolgok történnek, és a tudományok különlegesen magas régióiban járunk. Mit is csinálunk? A tüzelés és a tüzeléssel összefüggő technológiák és problémák rendszerszemléletű megoldásával foglalkozunk. A feladat az, hogy — kellő .tudományos megalapozottsággal — olyan berendezéseket alakítsunk ki, amelyek a magyar ipar számára lehetővé teszik a legkorszerűbb, leggazdaságosabb energetikai megoldásokat. A TÜKI nem szobatudósok gyülekező helye. Annak érdekében, hogy ott tudjon lenni a piacon, kénytelen volt gyártóbázist létrehozni. Jelenlegi 300 milliós évi forgalmunk nem kutatási jelentésekből és tervekből jön ösz- sze, hanem a saját magunk által tervezett és kivitelezett berendezések szállításából és üzembe helyezéséből. A hazai munkák mellett a cég és az általam vezetett részleg emberei külföldön, ma is jelenleg két török erőműben és három csehszlovák üzem kazánházaiban dolgoznak. Készülünk az NDK-ba, ahol a hallei erőmű 100 tonnás kazánjain az automatizálással összefüggő átalakításokat végezzük el. Korábban már dolgoztunk itt, azért hívtak vissza minket. De ott vannak kollégáim Jugoszláviában is. Szállítottunk berendezéseket Nigériába, a Szovjetunióba'. Mindenhová el kell menni, üzembe kell Helyezni, át kell adni, végig kell harcolni az összes problémát. És az így összeszedett tudást lehet kamatoztatni a következő tervezésnél. Mindezt egy nagy hazai tröszt vezetője így fordította le: „Öregem, nálatok egy szakmai éleslövészet folyik..." — ön tehát egy „részlegnek" a vezetője. Hallhatnánk erről bővebben? — A TÜKI a miskolci műszaki egyetem területén működött. Amikor kiderült, hogy itt nincs alkalmas hely lángok ipari méretű vizsgálatára, kemencék létesítésére, megállapodtunk a kohászattal, hogy ott létesítünk egy égővizsgáló állomást. Ez a hatvanas években épült ki, majd innen is költözni kellett. A Miskolci Üveggyár mellett kaptunk területet, hogy rajta legyünk a gyár energiarendszerén — olaj, villamos energia, gáz, víz — és beépüljünk az ipari integrációs struktúrába. Ügy döntött ekkor a vállalat vezetése, hogy kiépítünk egy komoly, két csarnokból álló tervező, fejlesztő, kivitelező bázist, idejönnek azok az emberek, akik az égőfejlesz- tő vonalhoz tartoznak, önálló részleg jött így létre, ami főosztályként működik, ennek a vezetésével bíztak meg a hetvenes—nyolcvanas évek fordulóján. Lángvizsgáló állomásként ismernek minket. — Aki az interjúláncba ajánlotta, azt mondta önről: „Tudós, müveit, szellemes ember” ... Mit szól hozzá? — Régi, kedves osztályfőnököm meghatározása ez, talán őt kellene megkérdezni, hogyan gondolta ... Nem akarom azért lerázni a kérdést. Magyarországon az számít tudósnak, akinek erről van valami papírja. Mint más területeken, ebben a hierarchiában is csak így van ez. Ha valaki egyetemet végez és diplomát kap, az belépő lehet arra, hogy valamilyen tudományos kutatással foglalkozzon. — Ebből nyilvánvaló, hogy műszál i egyetemet végzett... — A végeredményt tekintve, ilyen egyszerű a dolog, ám az emberi pályák váratlan eseményekkel vannak kikövezve. Néhány gimnáziumi .tanárom mindenáron bölcsészt akart faragni belőlem. Én más pályára vágytam: a kémia, a vegyészet tetszett nagyon. Jelentkeztem is 1955-ben a tudományegyetemre, de helyhiány miatt elutasítottak, illetve átirányítottak: ia Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. Miskolci gyerek vagyok, beiratkoztam, aztán láttam, hogy a kohászok rengeteg kémiát tanulnak, és az engem sokkal jobban érdekel. Engedélyezték az átiratkozásomat. A technológus területen kötöttem ki. Végzettségem szerint kohómérnök vagyok. Egyetemi éveim idejére esett, hogy dr. Diószeghy Dániel professzor addig járkált, és kilincselt a Kohó- és Gépipari Minisztériumban, míg Hőtechnikai Kutatóállomás címén, létrehoztak — a professzor úr igazgatása alatt — egy, néhány szakemberből álló szervezetet: olajégők és nehezen eltüzelhető olajok porlasztási meg lángképzési tulajdonságainak a vizsgálatára, Mi, hallgatók, is jártunk oda, mindig lehetett valami munkát kapni. Amikor végeztem, felfejlődőben volt az immár kutatóállomás, szakemberekre volt szükség. Mentem, és maradtam, de itt bizonyos beosztásokhoz tudományos fokozat kellett. Már három kiskorú gyermekem volt, amikor levelező aspiráns lettem. A műszaki hőtannak egy speciális ágában: a képlékeny melegalakításhoz való acélfelhevítés egyenletességével foglalkoztam. Végigcsináltam, megvédtem a disszertációmat és megkaptam a műszaki tudományok kandidátusa címet. Ha kéri, ezután az ember, az egyetem, ahol végzett, felajánlja az egyetemi doktori címet. Ezt is. megkaptam. Hát ez az egyik része a tu- dósságnak, a másikról korábban szóltam. És persze, a „nemesség kötelez”, a tudományos közéletben is jelen kell lenni. Így a Miskolci Akadémiai Bizottság egyik albizottságában tevékenykedem. óraadóként oktattam az egyetemen, és a tudományos publikálást sem lehet elhanyagolni. Sokat köszönhetek azoknak, akik biztattak és „rugdostak”, ha kellett, annak idején. Mint vezető, mindig azt vallottam: azok, akikkel közvetlenül együtt dolgozom, mind többet tanuljanak, magyarán, szárnyalják túl azt a szintet, amit én elértem, azt legalábbis érjék el! Minél hamarabb tudjanak önállóak, kreatívak lenni. Nem osztom itehát azoknak a főnököknek a gondolkodását, akik garantáltan olyan munkatársakkal veszik körül magukat, akik mellett kellően kidomborodik a nagyságuk . .. — Talán ehhez kell az a bizonyos műveltség .. . — A miskolci Földesben érettségiztem 1955-ben. Nagyon erős, jó társaság volt akkor az iskolában, s a legjobb tanulók közé számítottak. Abban az időben a tanulás, a továbbtanulás intellektuális indíttatású volt. Tanáraink a műveltséget a tanulmányi előmenetel, a beszámoltatások és elbeszélgetések alapján; a tanulók megmérettetésével szűrték le. Jó tanuló módjára most is készültem. Az egyetemen Pattantyús professzor tankönyvéből tanultuk a gépek üzemtanát és az általános géptant. Ebben a tankönyvben megfogott engem egy francia műegyetemi tanár — Guillet — érdekes mondása. Így szól: „Jó vezető mérnök csak az lehet, akinek lelki és szellemi 'képességei a következő arány szerint oszlanak meg: 50 százalék erkölcsi erő — 25 százalék általános műveltség — 25 százalék szaktudás” ... Gondoltam akkor, ha Pattantyús professzor ezt be meri tenni a tankönyvébe, akkor ehhez kell tartani magunkat! Olyan volt a baráti köröm is, hogy mindennel foglalkoztunk: irodalommal, zenével, színházzal, képzőművészettel ... Az egyetemi színházat egy ideig szerveztem és csináltam is. Jöttünk, mentünk, néztünk és beszélgettünk, vitatkoztunk. Nagyon szerencsés ember vagyak: engem még azok a régi jó tanárok tanítottak, akik a klasszikus gimnáziumi hagyományok szellemében neveltek és oktattak. Minket nem az egyetemi felvételire készítettek fel, nem tesztek kitöltésére és pontszámok megszerzésére. Tanáraink az életre, műveltségre neveltek; e kiváló emberek által emelt szintű képzést kaptunk. aminek a középpontjában egy általánosan művelt ember állt. Aki ezt befogadta, aki jól tanult, azt felvették .aztán az egyetemre ... — Őszintén szólva meglepett az az idézet, amit az előbb felolvasott a jó vezető mérnök ismérveiről ... Ezek szerint fele arányban az erkölcsi erő dominál. Ezt vajon honnan szerzi az ember? — Általában az élettől kapja. Ha visszavezetem, akkor én a szülői házban kaptam az indíttatást. Apám csodálatos ember volt. Árva gyerekként kezdte az életet. 12 éves korától megtanult nagyon keményen dolgozni. Iparos lett, szabó. Sokszor lesöpörték, sokszor kellett, lábra állnia. Kétkezi munkájával végül is felküzdötte Fotó: Fojtón László magát. Miskolcon a bőrruházati vonalon elismert név volt. A munka, a féladat, a család teljes körű ellátása — nála ennek volt minden alárendelve. Ebben nőttem fel: család van. gyerekek vannak, minden körülmények között gondoskodni kel! róluk! És a munkát, a feladatot, ami ránk van róva, azt el kell végezni! Én ezt láttam apámtól, aki 75 éves koráig bírta, csinálta óriási lendülettel. És ha szabad ezt mondani, ez adott az embernek erkölcsi tartást, erkölcsi erőt. Később illetve egy időben — az iskolában kapott az ember megtámo- gatást. Tanáraink életbölcsességet, egy vezérelvet adtak. mi szerint és hogyan éljünk; adtak praktikus szemléletet és ebben a kiállás. a tartás ugyancsak benne volt. Egy etilkai rendszel t próbáltak tűzzel-vassal belénk sulykolni. Ha kellett, pofonokkal is megtűzdelve, mert minket még nem a modern pedagógiai elvek szerint tanítottak... — Az a mai napjából is kitűnik, szabad ideje alig van. — Az időből van a legkevesebb. Apám tavasszal meghalt', anyámat a húgommal felváltva istápoljuk. Három lányom van. ők korábban kiváló úszók voltak, országos szinten is, ennek révén tíz évig a megyei úszószövetségnek a főtitkára is voltam. Ezt le kellett a munka miatt adni. Az úszást viszont „megtartottam”, mert az egészségre vigyázni kell. Van egy kis földdarabkánk, a mozgás miatt is jó, hogy van. És nekem igen fontos, hogy olvassak! Ahogy ma szokták mondani, mi még a Gutenberg-galaxisban nőttünk fel. A könyvek szere- tete. tisztelete; a könyvek olvasása, az így kapott élményanyag tovább-beszélése és az azon való elmélkedés hozzátartozott az ember éle- , téhez. Ez belém ivódott. Hoztam egy Krúdy-idézetet is. ha idefér: „Aki finoman, szépen és nemesen akar élni, még jobb időkben is könyvek apró betűi mögött kereste az elérhetetlent. Napjainkban pedig úgy tűnik fel néha, mintha már csak a régi évszámmal ellátott könyvek belsejében lelné fel az ember mindazt, amit az élettől, az életmódtól igényel.” — írta 1922- ben . .. — Köszönjük . .. Mint tudja, most ajánlani kellene valakit. Kinek adná át a szót legszívesebben? — Víg Józsi bácsinak. Miskolc legöregebb és jelenleg még szolgálatban llévő postása. 1936 óta van szolgálatban! Sportszerető ember lévén pedig az úszással foglalkozik. Szerintem tízezernél több gyereket tanított meg úszni, ma is csinálja. Azt hiszem, 1912-ben született. Illedelmes magatartásra. normális viselkedésre, rendes étkezésre oktatja, neveli, tanítja a gyerekeket. Szeretetből. Meg kellene szólaltatni, nehogy véletlenül magával vigye a titkát ... T. Nagy József
