Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-08 / 212. szám
XLV. évfolyam, 212. szám 1989. szeptember 8. Péntek Ara: 4,30 F» Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lapja Egy jó és rossz hír a miskolciaknak Illést tartolt a Minisztertanács Nem nyomtatnak húsjegyeket — Csökken a borok fogyasztási adója Bükkszentlászló győzelme — Ismét drágul a közlekedés Az alábbiakban egy semleges, továbbá ,egy jó és sajnos rossz hírrel szolgálhatunk olvasóinknak. A három információra a miskolci tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén tettünk szert. A látvány sajnos mindennapos a megyeszékhelyen Mára várják Horn Gyulát Kondul a harang, csapolnak Újmassán A Minisztertanács ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón Bajnok Zsolt elmondta: az ülésen Medgyes- sy Péter elnököli, Németh Miklós ugyanis beteg, influenzás, de várhatóan néhány napon belül felépül. A kormány ülésén — mint a közlemény' is tartalmazza — Horn Gyula és Horváth István tájékoztatót adott i Magyarországon tartózkodó és az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK-állampol- gárok ügyéről. A tájékoztatókat tudomásul véve a kormány megerősítette az ügy megoldása érdekében korábban kialakított álláspontját Tudomásul vette azt is, hogy a humánus jellegű intézkedések végrehajtásához még néhány nap szükséges. A szóvivő ehhez hozzáfűzte: ezen kívül jelenleg semmi egyebet nem tud mondani. Mindezt többször is megismételte,' amikor nyugati újságírók újfent kérdésekkel ostromolták a szóvivőt, aki néhányszor a „no comment", válasszal reagált. Bajnok Zsolt a továbbiakban arról szólt, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztésében a kormány foglalkozott a vágósertés-termelésben és-feldolgozásban kialakult feszültségek feloldásáról. Áttekintve a helyzetet megállapította, hogy ha a sertéstermelésben tapasztalható negatív tendenciák folytatódnának A bét végén ismét megrendezik a diósgyőri munkás- napok programsorozatát. Az események zömét a Diósgyő. ri Vasas Művelődési és Oktatási Központban, tehát az egykori újgyőrben bonyolítják le, de szombaton Üjrnas- sán ismét megkondítják a harangot, s folyékony pyers- vasat csapolnak az őskohóból. A program sorából kiemelkedik agy mai rendezvény: a DVMOK-ba. 14 óra MO-ia várják Horn Gyula külügyminisztert, aki az előzetesen már feltett kérdésekre — közöttük nemcsak külpolitikaiakra — válaszol a nagyaktiva résztvevőinek. A külügyminiszter ezt követően Mezőkövesden, a városi sportcsarnokban 18 órakor tart előadást, külpolitikánk, ról. Hogy milyen hangulat jellemzi az 198í)-es munkásnapokat? Erre a programfüzet bevezetőjében kapunk választ, ahol többek között ezt olvashatjuk: „a diósgyőri mindennapokat meghatározó két nagy iparvállalat, az LKM és a Digáp az ágazatot évek óta sújtó gazdasági válság okozta nehézségekkel küzd, amely az itt élők helyzetéi az országosnál is súlvosabb gondokkal tetézi. A diósgyőri jelző évtizedeken keresztül összeforrott a vasasszakmák legne- hezebbikével és lsgszebbi- kével. az izzó acélt alakító kohász es az abból okos, az ember munkáját könnyebbé tevő gépet alkotó munkás képével. E néhány nap célja a szó nemes értelmében vett, alkotó embernek kíván ca a rendelkezésére álló eszközökkel kapaszkodókat, némi tájékoztatást nyújtani, mert most és a jövőben is A semleges értesülés persze, csak viszonylagosan az, hiszen néni másról, mint a városban keletkező kommunális hulladék elhelyezéséről van sző. Szakállas, ősöreg téma már ez, a szemétlerakás gondjával körülbelül egv évtizede vajúdnak Miskolcon. A városi szeméttel először megtöltötték a Lvu- kó-putak völgyét, majd a Nádasrét következett, aztán megállt a tudomány. Új szemétlerakóhely keresésébe fogott..!,iy. építési és közlekedési osztály (annyi más mellett ez is rájuk tartozik), s rövidesen kiderült, hogy ugyancsak nehéz fába vágták a fejszéjüket. A miskolci szemét elhelyezésére alkalmas területet a 'város határain belül nem találtak, azon kívül pedig, a helybéli ok akadályozták meg a tároló kiépítését — emlékezzünk csak a biikkaranyosi példára. Á végrehajtó bizottság ezért az idén januárban úgy határozott, hogy készüljön égy úgynevezett „döntéselő- készitő tanulmányterv”, amelyben hozzáértő szakemberek elemzik, milyen előnynyel és hátránnyal járhat az első nekifutásra alkalmasnak látszó terület szemétlerakóhellyé nyilvánítása. Nos, e tanulmánytervet az Észak- terv ü közelmúltban elkészítette, s ebben hal helyszín vizsgálatáról kapunk képet. A befogadóképesség és élettartam alapján, a már említett bükkaranyosi Endre- völgy a legutolsó, míg a favorit a sajóbábonvi Császár hegy (nyilván annak egyik völgye), ahol a miskolci szemetet nem kevesebb, mint 01 esztendeig el lehetne helyezni. A végrehajtó bizottsági ülésen viszont egykettőre kiderült, nem is olyan szép a menyasszony, mint első pillantásra látszik. Igaz, hogy a fajlagos költségeket tekintve a Császár hegyi terület lenne a legjobb, s egyáltalában nem mellékes, hogy ez a helyszín részben Miskolc közigazgatási határain belül fekszik, ugyanakkor megközelítésükre új utakat kell építeni, egyrészt a Feszty Árpád utcán, másrészt a Lvukóvölgyön keresztül. A Villamosok a miskolci Széchenyi úton. A síneket felújították, de •rajon mikor cserélik ki a járműparkot? végrehajtó bizottság mérlegelve az esélyeket, ezért úgy döntött, hogy a tanulmánynál részletesebb beruházási programterv he csak a Császár hegy esetében, hanem a nyékládházi, úgynevezett „kutyav.acok”, valamint a sajószentpéteri Pilta-tanya területére is készüljön el. A végleges döntést pedig ebben a kérdésben a tanácsülés kezébe helyezik. Saját hatáskörében határozott viszont a testület, amikor feloldotta azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket még 1988. december 31-én hozott a bükk- szentlászlói temetőre. E megszorítások szerint a temetőben új sírhelyet nem adhattak el, a már megvásárolt sírhelyekbe is csak egyszer, közvetlen családtag esetében koporsósan, illetve ur- násan lehetett temetkezni. A korlátozás elrendelését azért tartották szükségesnek, mert a temető a miskolciak ivó- vízellátásában fontos szerepet. játszó karsztvizek védőidomán fekszik. Bükkszentlászló nem nyugodott bele a döntésbe. Ellenérzéseiket egyrészt érzelmi okokkal támasztották alá, másrészt a rációra is apelláltak, mondván a temetkezés jóval kevésbé veszélyezteti az . ivóvizet, mint az, hogy a valamikori község szennyvíz- elvezetése megoldatlan, a nyílt vízfolyások fogadják be a mosásból származó, vagy a mosogatóból leengedett vizet. A kialakult helyzetre jellemző, hogy a szakemberek érveit a helybéliek meg sem hallgatták, mint az előterjesztés fogalmaz: (Folytatás a 2. oldalon) akkor a nem távoli jövőben már komoly belső ellátási nehézségekkel is számolnunk kellene. A hazai húsfogyasztásnak több mint a fele sertéshús, illetve sertéshús-készítmény. Jelenleg az összes sertéshús-termelés 25 százalékát szállítjuk exportra, és 75 százaléka szolgálja a belső ellátást. Már most előre jelezhető. hogy a jövő esztendőben ezt az arányt nem lehel tartani. A hazai piaci igények kielégítése ugyanis elsőrendű feladat, éppen ezért a jövő évi hústermelésből előreláthatólag csak 17 százalék kerül exportra. A kormány alapvető feladatának és kötelezettségének tekinti, hogy fenntartsa és zavartalanná tegye a színvonalas és jó belső húsellátást, javítsa a termelői érdekeltséget és erősítse a kistermelők termelési biztonságát. A Minisztertanács több intézkedést határozott el: az egyik az, hogy a támogatásokra rendelkezésre álló anyagi erőforrások átcsoportosításával javítani kívánják a hústermelés anyagi kondícióit, és nagyobb ösztönzést nyújtanak a kistermelőknek. A másik döntés szerint előreláthatólag január 1-jei hatállyal — a bejelentési kötelezettség fenntartása mellett — fel- felszabaditják a sertéshús A Minisztertanács csütörtöki ülésén a külügy- és a belügyminiszter tájékoztatása alapján áttekintette a Magyar- országon tartózkodó, és az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK-áliampolgárok ügyét. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács tárgyalt az állami vagyonalapról szóló jogszabályokról, és a privatizációval kapcsolatos feladatokról. Egyúttal megbízta az illetékes kormánybiztosokat a koncepciók és a szükséges jogszabályok gyorsított ütemű kidolgozásával. A kormány előterjesztést hallgatott meg a vágósertés-termelésben, -feldolgozásban kialakult feszültségek feloldásáról. A Minisztertanács csökkentette a borok fogyasztási adóját. Diósgyőri munkásnapok felvásárlási és fogyasztói árát. A harmadik határozat alapján — a termelés biztonságosabbá tétele érdekében — már most deklarálja a kormány, hogy 1990-ben nem emelik a kistermelők adóját. Egyébként az egész úgynevezett húsvertikum helyzetét, jövedelmi pozícióit és a húsipar szerkezetének kérdéseit rövidesen áttekinti a kormány. Napirenden szerepelt a borok fogyasztási adójáról szóló előterjesztés is, amit a korm.ány elfogadott. Ennek értelmében, a jelenleg érvényben lévő 15 százalékos borfogyasztási adókulcsot négy százalékkal mérsékelik Ezután Martonvi János kormánybiztos adott tájékoztatást a privatizálással kapcsolatos minisztertanácsi napirendről. Az állami vagyonalapról szóló törvény téziseiről szóló előterjesztést, valamint a privatizációs program kidolgozásával és beindításával kapcsolatos előterjesztést együttesen tárgyalták meg. tekintettel azok szoros össze- íüggésére. A kormány szerint mind az állami vagyonkezelői szervezet felállítása, mind pedig a privatizációs program kidolgozása és beindítása kiemelten fontos feladat, és végrehajtásukat meg kell gyorsítani. Október 31-ig ugyanis az állami vagyonkezelői szervezetre vonatkozó törvényjavaslatot ,a Parlament elé kell terjeszteni. és egyidejűleg minőségi előrelépésre kell törekedni a tulajdonváltási folyamat terén is — hangoztatta. A tulajdonváltás alapvető célja az állami tulajdon hatékonyabb működtetése, a fogyasztói igények jobb kielégítése, a piaci viszonyok erősítése, a foglalkoztatási gondok enyhítése és nem utolsósorban a külföldi tőke fokozott vonzása — tette hozzá. ő kényszerül elviselni, vállalni az átalakulás sokszor emberfeletti terheit.” Tallózva a programokból, mindenképpen említésre méltó a holnapi Barbay Ferenc tömegspo-rtdöntő, a Déli Hírlap. DVMOK, LKM mai közös tombolája, az ugyancsak ma kezdődő, de a holnap hajnalig tartó műszaki bál, amelynek a Szamovár bár ad otthont. Szombaton, azaz szeptember 9-én tartják meg a már hagyományos kohásznapot a garadnai emlékparkban, kő. zelebbről az őskohó közelében felállított sátrakban. A hagyományoktól viszont eltérő. hogy nem a gazdasági vezető, hanem az LKM szak. szervezeti titkára. Móri Lajos mond szombat délelőtt ünnepi beszédet, majd dr. Tolnay Lajos vezérigazgató adja át a kitüntetéseket és a jutalmakat. Szeptember 10-én. vasárnap újra gyár- látogatásra indulhatnak a DVMOK .elől azok, akik kíváncsiak a nagyüzemekre. Szintén vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a szabadtéri színpad nonstop prog- íamja- A szórakoztató műsorok este tízkor fejeződnek be.