Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

A múltunkat vállalni kell!

Beszélgetés Dudia Józseffel, az MSZMP megyei első titkárával

r *

— Töredelmesen bevallom, hogy az első kérdésnél zavarban vagyok. Ugyanis nem tudom, hogy milyen legyen a megszólítás. Képviselő úr, avagy első titkár elvtárs. Hogyan szólítsam?

— Aihogy szoktuk. Szerintem ez a természetes.

— Akkor maradjunk abban a stílusban,

ahogy szoktunk beszélgetni. Azt mondják,

hogy Bor sód-Abaúj -Zemplén megyében

azért lettél első titkár, mert Grósz Károly pártfőtitkárnak vagy a kiválasztottja.

—- Ez több szempontból sincs így. Először is én nem Grósz Károly után lettem első titkár. ÖL Fejti György követte. Én vagyok az első olyan megyei politikai vezető, akit nem a központból irányítottak ide. Én itt a helyi közösség, a megyei pártbizottság, a megyei pártaktíva kezdeményezésére lettem első titkár. Ami pedig Grósz Károlyt illeti, a nyolcvanas évek elején — amikor ide került első titkárnak —, akkor munkája frissességet hozott itt a megyében. Azt is mondhatnám, hogy közmegelégedésre számot tartó volt, ahogy akkor elkezdett a párt politizálni, a korábbi, elsősorban funkcióra alapozott és épített tekintélyelvű politizálással szemben.

Ez azt mutatja, hogy Grósz Károlynak vannak olyan politikusi, emberi értékei, amiért dicséretet érdemel. Bár meg kell, hogy mondjam: vitatkoztam és vitatkozom vele, sok kérdésben még fogok is vitatkozni, de ez viszont nem azt jelenti, amit egyesek tanácsolnak, hogy válj el Grósztól, mert ha nem fordulsz el, akkor vele együtt buksz. Tiszteletlen lenne részemről egy ilyen magatartás.

— Mi a véleményed arról, hogy az MSZMP tekintélye már nem a régi, az lemberek bizalmatlanok lettek a Magyar Szocialista‘ Munkáspárttal szemben?

— Azt kell mondanom, hogy ez nagyobb részt sajnos igaz. Eltérő mértékben — az országban és a megyében is —, de igaz. Az MSZMP politikájával szemben van bizonyosfajta bizalmatlanság, mivel ez a politika most kezd kialakulni. Korábban az MSZMP vonzó volt, egyrészt a politikája miatt, másrészt pedig — beszéljünk róla nyíltan — sokan voltak olyanok is, akik a karrierszempontjaikat az MSZMP-n belül látták érvényesíthetőnek. Ma az MSZMP politikájában is útkeresés van. A karrierszempontok ma másként és máshol érvényesülnek. Azt hiszem, hogy ez a kettő együtt hatott úgy. hogy bizonyos körökben tekintélycsökkenéshez is vezetett. Ami ettől még nagyobb gond — ahogy én látom —, ez a múltunk. Ma sokan az MSZMP nyakába varrják az elmúlt negyvenkét évet mindenestől. Sőt úgy látom, hogy a politikai ellenzék — nagyon tudatosan — nem akarja szakaszolni az elmúlt négy évtizedet. Pedig ezeknek az esztendőknek vannak olyan periódusai, amelyek egyértelműen pozitívak.

— Többen úgy fogalmaztak, hogy ebben a megyében és ebben a városban a politikai személyiségeknek, a politikai vezetőknek előítéleteik vannak az értelmiségiekkel szemben. Mi a véleményed erről?

— Én munkások között nőttem fel, közöttük tanultam meg tisztelni a tudást. Kezdettől fogva azt vallottam és vallom, hogy a magas színvonalú szellemi élet nélkül nem érvényesülhet a

munkások érdeke sem. Azokban a beosztásokban, amelyekben eddig dolgoztam, mindent elkövettem azért, hogy az értelmiségi munka intézményes és egyéb feltételei biztosítottak legyenek. Vagyis, hogy az értelmiséget a lehető legnagyobb teljesítményre ösztönözzük, és a gondolkodását ne korlátozzuk. Ettől függetlenül gondolom, hogy a magyar társadalomnak az értelmiségiekkel szemben még adóssága van. ösz- szekuszálódott értékzavar van a társadalomban. Sajnos az értelmiségi munka nem a társadalmi hasznossága szerint van anyagilag és erkölcsileg is elismerve.

— A munkások egy jelentős része úgy érzi, hogy ők a legnagyobb vesztesei a politikai jváltozásoknak. Milyenek p kapcsolataid a munkásokkal? Ugyanis, amikor velük beszélgettem, azt mondták, hogy Dudia Józsefet nagyon ritkán látják a nagyüzemekben.

— Azt hiszem, hogy ez igaz. Bár, ha van egy órám, vagy egy félórám — jelképesen szólva —. akkor is keresem az alkalmat a velük való találkozásra. De úgy tűnik, hogy ez nem

elég. Ezt a kritikát el kell fogadnom. Ügy vélem, hogy a reform megvalósítása egyformán érdeke az értelmiséginek és a munkásnak is. Azt viszont látni kell valameny- nyiünknek, hogy a reformok terhét nagyobbrészt a munkásságnak kell vállalni. Mert nekik kell munkahelyet változtatni, őket érinti legnagyobb mértékben a szerkezetátalakítás. Nekik kell átképzésben résztvenni, következésképpen nekik kell új szakmát is tanulni. Ezek az átmenetek szo—

.....—1989. augusztus 26., szombat

c

iálisan is őket érintik leginkább. Tehát ezeket is figyelembe vevő, megfelelő körültekintés és szociális értelemben vett gondoskodás — és természetesen a munkások véleményére való támaszkodás — indokolt ahhoz, hogy ez a reformfolyamat azon az úton haladjon, amit szeretnénk és elképzeltünk.

— Véleményem szerint ez la ipart taz elmúlt évtizedekben nem foglalkozott megfelelő módon az emberek nemzeti 'azonosulásával, történelmi tudatával.

— A korábbi politikai gyakorlatunkban a nemzetit elnyomta a nemzetközi. Teljesen világosan látni, hogy ez súlyos hiba volt. Nem volt helyes. Most azonban haladunk egy olyan időszak

felé, amikor egy új nemzettudat, egy új nemzeti karakter kiépítése nélkülözhetetlen. Ezek a tennivalók a mai viszonyokban rejlenek. Személyes véleményem, hogy a nemzeti érzés erősítése egy nagyon komoly kohéziós erő lehet hazánk határain belül és az azon kívül élő magyarság körében is. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy ez nemcsak összetartó, hanem olyan ösztönző és hajtóerő is, amely sokat jelenthet nemzetünk jövője szempontjából. Ezeket is figyelembe véve, szerintem a politikai gyakorlatunkat, a jelképeinket, a szimbólumainkat, az utcaneveinket, és sok minden mást fel kell használni arra, hogy a nemzeti érzés erősödjék bennünk. Beleértve a nemzeti ünnepeinket is.

— Ha összehasonlítod öt évvel ezelőtti önmagadat a maival, akkor gondolkodásodban, nézeteidben érzel-e valamilyen változást, módosulást? Ugyanis egyes ellenzéki személyiségek azt is mondják, |hogy Te rákosista, sztálinista és konzervatív rvagy. Mi a véleményed erről?

—- Ezekből a jelzőkből egy is sok lenne. Meggyőződésem viszont: ha ilyenek a rákosisták, mint én, akkor ebben a megyében a reformnak jó a hátszele. Én, amióta magamat ismerem, úgy érzem, hogy szerettem a konstruktív megközelítési módokat. Tiszteltem és kedveltem a kezdeményező embereket, a politikai és emberi értelemben toleráns embereket. Sohasem szerettem a dogmákat. Legyen az bárminő, jöjjön bármelyik irányból. A tolerancia, a sokszínűség, a sokféle megoldás keresésének a híve voltam és vagyok. Azt gondolom, hogy ezek a tulajdonságaim önmagukban sem hagynák azt, hogy konzervatív legyek. Azt vallottam mindig, hogy azt kell keresnünk — bárhol legyünk, bármilyen megbízatást kapjunk —, hogy ami van azt hogyan lehet megváltoztatni. Mert ami van, azt mindig meg kell haladni. Hogy ez nekem milyen mértékben sikerült? Szereném elmondani, hogy öt évvel ezelőtt én is úgy gondolkodtam; elegendő az, ha csak kicsit csináljuk jobban azt, amit eddig tettünk. Hogy nagyobb figyelemmel, szervezettséggel, odafigyeléssel a dolgokon változtatni lehet, hogy így majd feloldhatókká válnak az egyre szaporodó feszültségek. Aztán be kellett látnom — és tulajdonképpen ebben változtam —, hogy ez nem volt elegendő. Eljutottunk oda — lényegében éppen azért —, hogy ne legyen rendszerváltozás ebben az országban, modellváltásra van szükség a gazdaságban és a társadalomban egyaránt.

— Az 1956-os események egyszavas minősítésével februárban nem értettél egyet. E minősítések körül a megyei pártbizottságon is nagy viták voltak. Változott-e azóta a véleményed?

— Az egyszavas minősítéssel kapcsolatban nem változott a véleményem. Változatlanul azt vallom, hogy az ’56-os eseményeket egyszavas minősítéssel nem lehet jellemezni. Hogy ellenforradalom, vagy népfelkelés, így nem. Mert tulajdonképpen népfelkelésként kezdődött, és később ellenforradalmi elemek jelentek meg. Ezek szintén cáfolhatatlan tények. A Központi Bizottságnak ez volt a véleménye. Ez ma is. És ezt fejezi ki az az állásfoglalás- tervezet, ami a napokban jutott el véleménykérés céljából a pártszervezetekhez, ami az 56-os eseményeknek tulajdonképpen az értékelését is jelenti. Azon a nyomvonalom, ahogy ezt februárban a Központi

Bizottság elvégezte. Az MSZMP ki akarja alakítani viszonyát az október 23-tól november 4-ig történtekről. Tehát itt nem szükséges a véleménymódosítás. Amiben vitánk volt még az, hogy ennek a bejelentése történt mivel ez akkor sokkolta a párttagságot és a közvéleményt is.

— Nem örültetek a Pozsgay bejelentésnek. Személy szerint Pozsgayval összetűzésbe kerültél?

— Ö jelentette be. Nyilvánvaló, hogy vele került összefüggésbe az ügy. Azzal nem értettem egyet, hogy így sokkoljuk a párttagságot. Szerintem ki kellett volna kérni a párttagság véleményét. Ezt azóta is többször megfogalmaztam. De azt hiszem hogy ettől az időponttól kezdve a múltunkhoz való folyamatok tisztázásában a párton belül felgyorsultak az események. Tehát ilyen értelemben pozitív oldala is van ennek a dolognak, az akkori Pozsgay-féle bejelentésnek. Pozsgay Imrével való kapcsolatom és viszonyom normális. Régóta ismerem és tisztelem őt. Nagyon tehetséges embernek tartom. Talán nem túlzók, ha azt mondom; európai műveltségű politikus, akinek nagy tekintélye van, és nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős részében. Ahogy divatosan szoktuk most mondani: legitim politikus, olyan ember, akit szívesen hallgatnak, és azt gondolom, követnek is. Nagyon fontosnak tartom, miután a Központi Bizottság a közelmúltban úgy döntött, hogy ő lesz az MSZMP köztársasági elnöki jelöltje —, ha létrehozzák ezt az intézményt —. akkor őt mi, az MSZMP-tagjai megfelelő támogatásban részesítsük. Erre jó alkalom is lesz, mert a közeljövőben Pozsgay Imre ide látogat. A program keretében szeretnénk a munkások körébe elvinni. Olyan területre, ahol vele szemben is vannak előítéletek. Ezért úgy fogjuk a programot összeállítani, hogy ott is támogatókat szerezhessen. Mert nekünk végül is nem mindegy, hogy ki lesz a köztársasági elnök.

— Elődöd, Fejti György egy pillában lakott Tapolcán. Ügy tudom, hogy az a villa a mindenkori első titkároknak volt fenntartva. Most itt a lakásodban beszélgetünk, a Marx K. u. 55. sz. alatti bérház második emeletén. Miért nem költöztél a tapolcai villába?

— Megismertem és megszerettem az itt élő embereket, ezt a környezetet. Én itt jól érzem magam. Egyébként nem tartom helyesnek, ha az ember a tisztséghez méri az igényeit. És utálom is a státuszszimbólumokat. Én személy szerint mindenképpen azt vallom, hogy nekünk a szolgálatot lehet túlteljesíteni' a párttagság és az emberek érdekében, de az igényekben mindenkor a tömegek színvonalához kell mérni magunkat. Ezért nem költöztem el.

— Emlékszem arra, hogy kb. egy évvel ezelőtt azt mondtad — különböző testületi üléseken és fórumokon —, hogy a megyében a vezetők morális állapota jó, megfelelő, élvezik a választóik bizalmát. Mit szólsz a Ladányi-iigyhöz?

— A megyében nincsenek olyan nagy bombák, amik robbannának. Ez talán ösz- szefügg azzal, hogy sok kis bomba lett hatástalanítva korábban. Gondolok itt az elmúlt évekre. Elsősorban

Grósz Károly idejére, amikor itt nagyon határozott harc folyt a korrupció ellen. És még a későbbi időszakra is, amikor — szeretnék emlékeztetni a számítógépes ügyre, a gazdasági bűnperekre, aztán néhány korrupciós ügyre — személyre való tekintet nélkül a bűnüldöző és az igazságügyi szervek eljártak. Sőt — nekem az a véleményem — senkit nem akarok megbántani, de volt és van olyan érzésem, hogy talán még túl is teljesítettek. Valószínű, hogy ezért nincsenek itt most nagybomibák. Ami pedig a Ladányi József ügyét illeti. Ö igazolta magát a nyilvánosság előtt. Bizonyította az ellene beadott vádak igaztalanságát. Ettől függetlenül a pártbizottság kiküldött egy etikai bizottságot, és felkérte, hogy — többek között — ezzel az üggyel is foglalkozzon. Az etikai bizottság a jelentését nyilvánosságra fogja majd hozni, és akkor ebből a részletek is megismerhetők lesznek.

A Ladányi elvtárs dolgaihoz kapcsolódva magamat úgy szeretném ezzel összefüggésben megemlíteni, hogy nemcsak vele, hanem más vezetőkkel, így velem kapcsolatban is legkülönbözőbb hírek, rémhírek, ál- hírek, pletykák, ostobaságok terjengenek. Olyan, hogy 9 szobás villában lakom Tapolcán. Vagy: az Avas-keleten 8 szobás lakást, építek, és mert én ott építkezem, 100 millió forintért kell ott utat csinálni. Vagy: a gyerekeimnek és az unokáimnak is én szervezem az építkezést. Vagy: a mezőkövesdi Zsóri fürdőn vikendházam van, ahová soron kívül vezették a villanyt, és építették meg az utat. Ilyen és ehhez hasonló felvetések hol elhalkulnak, hol felerősödnek. A „9 szobás” lakást láthatjátok itt. Az operatőrök is alig férnek be. A gyerekeim, miután unokáim is vannak, ugyanilyen lakásban laknak. Egy kicsit még szoronganak is, mivel itt mi feleségemmel és édesanyámmal lakunk az 50 négyzetméteren, ők pedig a két gyerekkel. Ügy hogy nem építkeznek sem ők, sem mi. Egyébként ezt nem tartom dicsőségnek. Nekem senkivel szemben nincsenek előítéleteim, akik a munkájuk és a törvényesen szerzett jövedelmük alapján az igényeknek megfelelően, esetleg 9 szobás villát építenek. Irigy sem vagyok. Csak hát ebben a konkrét esetben ezek a dolgok nem igazak. Kövesden nincs is önálló vikendházam. Van egy telekrésze a családnak, ami 30 négyszögöl, és van egy épületrész, ami 20 négyzetméter. Virágágyás nagyságú az egész. Villany volt, és az utat sem építették meg soron kívül.

— Az MSZMP vezető politikai személyiségei kinyilatkozásaikban azt is mondják, hogy a leendő szabad választásokon .ez ,a párt akár el is veszítheti a hatalmát. Ha lesznek ilyen szabadválasztások, és nem választanak meg Téged országgyűlési képviselőnek, netán ,a pártválasztásokon megyei első titkárnak, ,mi lesz veled?

— Merem remélni, hogy a pártom pozíciói a választásokon erősödni fognak. Ami pedig a velem kapcsolatos kérdést illeti: ha megválasztanak, akkor a bizalmat munkával szeretném meghálálni. Ha nem választanak meg, akkor pedig remélem, hogy megtalálom majd azt a helyet, ahol a tapasztalataimat jól tudják hasznosítani.

— Milyen egy tipikus munkanapod? Mikor kezdődik és mikor végződik? Es közben mit csinál egy első titkár?

— Reggel hétre járok dolgozni.

— Tehát nem nyolcra.

— Nem. Nyolckor kezdődik a hivatalos idő, de én hétre járok. Ennek praktikus oka van — nem azért, mert olyan kötelességtudó vagyok —, hanem, mert a feleségem fél hét után tíz perccel kezd, s együtt megyünk el itthonról. Tőle a gyárnál elválok, és megyek a munkahelyemre. Ez hosszú évek alatt alakult ki így. Általában reggel héttől este kilencig, fél tízig tart a munkanapom. Akkor érzem, hogy kezdek fáradni. A másik munkahelyemen — Miskolcon — valamivel más volt a helyzet. Ott a kötelező norma a hazajövetelben a Tv Híradó első kiadása volt. Itt egy picit — talán azért, mert ez megye —, az idő kitolódott. A munkaidőm nagyobb részét elsősorban a döntéselőkészítés, az ehhez szükséges írásos és szóbeli tájékoztatás köti le. Az a műhelymunka, amely bizonyos állásfoglalások és pártbizottsági döntések kimunkálásához, kialakításához szükséges. Én meghirdettem, hogy aki velem akar beszélni, az tud is. Legfeljebb nem abban a pillanatban. És azt is meghirdettem, hogy párttitkárként és képviselőként is ahová meghívnak, oda elmegyek. Na most, ha ezt figyelembe veszem, meg azt is, hogy elég nagy ez a megye, amely minden napra kitermeli azt a néhány ügyet, ami az első titkárhoz eljut, akkor már könnyű összeadni, hogy miből tevődik ki a reggel kilenctől este kilencig tartó munkanap.

— A közéleti tevékenységed rendkívül időigényes. Hogyan viseli el ezt a család?

■

tggKS 's v v. .X ' ■

— Én nem készültem politikusi pályára, de észrevétlenül ott maradtam, és az lettem. A feleségem, a családom nem ismer ettől jobbat, másabbat. Talán ez a szerencsém. Ügy, hogy én csak a legnagyobb tisztelettel és szeretettel beszélhetek a feleségemről, a családomról, a környezetemről, akik komoly hátteret és támogatást biztosítanak a munkámhoz. Gyakorlatilag ugyanis nem vagyok itthon. Szabad időm nincs. A hét végén, ami van, az a néhány óra, azt nagy örömmel az unokáimmal töltöm és hódolok kedvenc hobbimnak a labdarúgásnak.

idén?

Voltál-e már nyaralni, pihenni az

— öt napot, de most azt hiszem dologidő van. Pihenni még ráérek később is.

— Köszönöm a beszélgetést.

(Bővebb változata elhangzott a Miskolc városi Televízió .műsorában.)

Kecskés Sándor