Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A múltunkat vállalni kell! Beszélgetés Dudia Józseffel, az MSZMP megyei első titkárával r * — Töredelmesen bevallom, hogy az első kérdésnél zavarban vagyok. Ugyanis nem tudom, hogy milyen legyen a megszólítás. Képviselő úr, avagy első titkár elvtárs. Ho­gyan szólítsam? — Aihogy szoktuk. Szerintem ez a ter­mészetes. — Akkor maradjunk abban a stílusban, ahogy szoktunk beszélgetni. Azt mondják, hogy Bor sód-Abaúj -Zemplén megyében azért lettél első titkár, mert Grósz Károly pártfőtitkárnak vagy a kiválasztottja. —- Ez több szempontból sincs így. Először is én nem Grósz Károly után lettem első titkár. ÖL Fejti György követte. Én vagyok az első olyan megyei politikai veze­tő, akit nem a központból irányítottak ide. Én itt a helyi közösség, a megyei pártbizottság, a megyei pártaktíva kezdeményezésére lettem első titkár. Ami pedig Grósz Károlyt illeti, a nyolcvanas évek elején — amikor ide került első tit­kárnak —, akkor munkája frissességet ho­zott itt a megyében. Azt is mondhatnám, hogy közmegelégedésre számot tartó volt, ahogy akkor elkezdett a párt politizálni, a korábbi, elsősorban funkcióra alapozott és épített tekintélyelvű politizálással szemben. Ez azt mutatja, hogy Grósz Károlynak van­nak olyan politikusi, emberi értékei, amiért dicséretet érdemel. Bár meg kell, hogy mondjam: vitatkoztam és vitatkozom vele, sok kérdésben még fogok is vitatkozni, de ez viszont nem azt jelenti, amit egyesek tanácsolnak, hogy válj el Grósztól, mert ha nem fordulsz el, akkor vele együtt buksz. Tiszteletlen lenne részemről egy ilyen ma­gatartás. — Mi a véleményed arról, hogy az MSZMP tekintélye már nem a régi, az lemberek bi­zalmatlanok lettek a Magyar Szocialista‘ Munkáspárttal szemben? — Azt kell mondanom, hogy ez nagyobb részt saj­nos igaz. Eltérő mértékben — az országban és a me­gyében is —, de igaz. Az MSZMP politikájával szem­ben van bizonyosfajta bizal­matlanság, mivel ez a politika most kezd kialakulni. Korábban az MSZMP vonzó volt, egyrészt a politikája miatt, másrészt pedig — beszéljünk róla nyíltan — sokan voltak olyanok is, akik a karrierszem­pontjaikat az MSZMP-n belül látták ér­vényesíthetőnek. Ma az MSZMP politikájá­ban is útkeresés van. A karrierszempontok ma másként és máshol érvényesülnek. Azt hiszem, hogy ez a kettő együtt hatott úgy. hogy bizonyos körökben tekintélycsökke­néshez is vezetett. Ami ettől még na­gyobb gond — ahogy én látom —, ez a múltunk. Ma sokan az MSZMP nyakába varrják az elmúlt negyvenkét évet min­denestől. Sőt úgy látom, hogy a politikai ellenzék — nagyon tudatosan — nem akar­ja szakaszolni az elmúlt négy évtizedet. Pe­dig ezeknek az esztendőknek vannak olyan periódusai, amelyek egyértelműen pozití­vak. — Többen úgy fogalmaztak, hogy ebben a megyében és ebben a városban a poli­tikai személyiségeknek, a politikai vezetők­nek előítéleteik vannak az értelmiségiekkel szemben. Mi a véleményed erről? — Én munkások között nőttem fel, közöttük tanul­tam meg tisztelni a tudást. Kezdettől fogva azt vallot­tam és vallom, hogy a ma­gas színvonalú szellemi élet nélkül nem érvényesülhet a munkások érdeke sem. Azokban a beosz­tásokban, amelyekben eddig dolgoztam, mindent elkövettem azért, hogy az értel­miségi munka intézményes és egyéb felté­telei biztosítottak legyenek. Vagyis, hogy az értelmiséget a lehető legnagyobb teljesít­ményre ösztönözzük, és a gondolkodását ne korlátozzuk. Ettől függetlenül gondolom, hogy a magyar társadalomnak az értelmi­ségiekkel szemben még adóssága van. ösz- szekuszálódott értékzavar van a társada­lomban. Sajnos az értelmiségi munka nem a társadalmi hasznossága szerint van anya­gilag és erkölcsileg is elismerve. — A munkások egy jelentős része úgy érzi, hogy ők a legnagyobb vesztesei a po­litikai jváltozásoknak. Milyenek p kapcso­lataid a munkásokkal? Ugyanis, amikor ve­lük beszélgettem, azt mondták, hogy Dud­ia Józsefet nagyon ritkán látják a nagy­üzemekben. — Azt hiszem, hogy ez igaz. Bár, ha van egy órám, vagy egy félórám — jelké­pesen szólva —. akkor is keresem az alkalmat a ve­lük való találkozásra. De úgy tűnik, hogy ez nem elég. Ezt a kritikát el kell fogadnom. Ügy vélem, hogy a reform megvalósítása egy­formán érdeke az értelmiséginek és a mun­kásnak is. Azt viszont látni kell valameny- nyiünknek, hogy a reformok terhét na­gyobbrészt a munkásságnak kell vállalni. Mert nekik kell munkahelyet változtatni, őket érinti legnagyobb mértékben a szer­kezetátalakítás. Nekik kell átképzésben résztvenni, következésképpen nekik kell új szakmát is tanulni. Ezek az átmenetek szo­— .....—1989. augusztus 26., szombat c iálisan is őket érintik leginkább. Tehát ezeket is figyelembe vevő, megfelelő körül­tekintés és szociális értelemben vett gon­doskodás — és természetesen a munkások véleményére való támaszkodás — indokolt ahhoz, hogy ez a reformfolyamat azon az úton haladjon, amit szeretnénk és elképzel­tünk. — Véleményem szerint ez la ipart taz el­múlt évtizedekben nem foglalkozott meg­felelő módon az emberek nemzeti 'azonosu­lásával, történelmi tudatával. — A korábbi politikai gyakorlatunkban a nemzetit elnyomta a nemzetközi. Tel­jesen világosan látni, hogy ez súlyos hiba volt. Nem volt helyes. Most azonban haladunk egy olyan időszak felé, amikor egy új nemzettudat, egy új nemzeti karakter kiépítése nélkülözhetetlen. Ezek a tennivalók a mai viszonyokban rej­lenek. Személyes véleményem, hogy a nem­zeti érzés erősítése egy nagyon komoly ko­héziós erő lehet hazánk határain belül és az azon kívül élő magyarság körében is. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy ez nem­csak összetartó, hanem olyan ösztönző és hajtóerő is, amely sokat jelenthet nemze­tünk jövője szempontjából. Ezeket is figye­lembe véve, szerintem a politikai gyakorla­tunkat, a jelképeinket, a szimbólumainkat, az utcaneveinket, és sok minden mást fel kell használni arra, hogy a nemzeti érzés erősödjék bennünk. Beleértve a nemzeti ünnepeinket is. — Ha összehasonlítod öt évvel ezelőtti ön­magadat a maival, akkor gondolkodásod­ban, nézeteidben érzel-e valamilyen válto­zást, módosulást? Ugyanis egyes ellenzéki személyiségek azt is mondják, |hogy Te rá­kosista, sztálinista és konzervatív rvagy. Mi a véleményed erről? —- Ezekből a jelzőkből egy is sok lenne. Meggyőződé­sem viszont: ha ilyenek a rákosisták, mint én, akkor ebben a megyében a reform­nak jó a hátszele. Én, amió­ta magamat ismerem, úgy érzem, hogy szerettem a konstruktív meg­közelítési módokat. Tiszteltem és kedvel­tem a kezdeményező embereket, a politi­kai és emberi értelemben toleráns embere­ket. Sohasem szerettem a dogmákat. Le­gyen az bárminő, jöjjön bármelyik irány­ból. A tolerancia, a sokszínűség, a sokféle megoldás keresésének a híve voltam és va­gyok. Azt gondolom, hogy ezek a tulaj­donságaim önmagukban sem hagynák azt, hogy konzervatív legyek. Azt vallottam mindig, hogy azt kell keresnünk — bár­hol legyünk, bármilyen megbízatást kap­junk —, hogy ami van azt hogyan lehet megváltoztatni. Mert ami van, azt mindig meg kell haladni. Hogy ez nekem milyen mértékben sikerült? Szereném elmondani, hogy öt évvel ezelőtt én is úgy gondolkod­tam; elegendő az, ha csak kicsit csináljuk jobban azt, amit eddig tettünk. Hogy na­gyobb figyelemmel, szervezettséggel, odafi­gyeléssel a dolgokon változtatni lehet, hogy így majd feloldhatókká válnak az egyre szaporodó feszültségek. Aztán be kellett lát­nom — és tulajdonképpen ebben változ­tam —, hogy ez nem volt elegendő. Elju­tottunk oda — lényegében éppen azért —, hogy ne legyen rendszerváltozás ebben az országban, modellváltásra van szükség a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. — Az 1956-os események egyszavas mi­nősítésével februárban nem értettél egyet. E minősítések körül a megyei pártbizott­ságon is nagy viták voltak. Változott-e az­óta a véleményed? — Az egyszavas minősí­téssel kapcsolatban nem vál­tozott a véleményem. Válto­zatlanul azt vallom, hogy az ’56-os eseményeket egysza­vas minősítéssel nem lehet jellemezni. Hogy ellenforra­dalom, vagy népfelkelés, így nem. Mert tu­lajdonképpen népfelkelésként kezdődött, és később ellenforradalmi elemek jelentek meg. Ezek szintén cáfolhatatlan tények. A Köz­ponti Bizottságnak ez volt a véleménye. Ez ma is. És ezt fejezi ki az az állásfoglalás- tervezet, ami a napokban jutott el véle­ménykérés céljából a pártszervezetekhez, ami az 56-os eseményeknek tulajdonképpen az értékelését is jelenti. Azon a nyomvo­nalom, ahogy ezt februárban a Központi Bizottság elvégezte. Az MSZMP ki akarja alakítani viszonyát az október 23-tól no­vember 4-ig történtekről. Tehát itt nem szükséges a véleménymódosítás. Amiben vitánk volt még az, hogy ennek a bejelen­tése történt mivel ez akkor sokkolta a párt­tagságot és a közvéleményt is. — Nem örültetek a Pozsgay bejelentés­nek. Személy szerint Pozsgayval összetű­zésbe kerültél? — Ö jelentette be. Nyil­vánvaló, hogy vele került összefüggésbe az ügy. Azzal nem értettem egyet, hogy így sokkoljuk a párttagságot. Szerintem ki kellett volna kérni a párttagság vélemé­nyét. Ezt azóta is többször megfogalmaztam. De azt hiszem hogy ettől az időponttól kezdve a múltunkhoz való folyamatok tisz­tázásában a párton belül felgyorsultak az események. Tehát ilyen értelemben pozitív oldala is van ennek a dolognak, az akkori Pozsgay-féle bejelentésnek. Pozsgay Imré­vel való kapcsolatom és viszonyom normá­lis. Régóta ismerem és tisztelem őt. Na­gyon tehetséges embernek tartom. Talán nem túlzók, ha azt mondom; európai mű­veltségű politikus, akinek nagy tekintélye van, és nagy népszerűségnek örvend a tár­sadalom jelentős részében. Ahogy divatosan szoktuk most mondani: legitim politikus, olyan ember, akit szívesen hallgatnak, és azt gondolom, követnek is. Nagyon fontos­nak tartom, miután a Központi Bizottság a közelmúltban úgy döntött, hogy ő lesz az MSZMP köztársasági elnöki jelöltje —, ha létrehozzák ezt az intézményt —. akkor őt mi, az MSZMP-tagjai megfelelő támoga­tásban részesítsük. Erre jó alkalom is lesz, mert a közeljövőben Pozsgay Imre ide lá­togat. A program keretében szeretnénk a munkások körébe elvinni. Olyan területre, ahol vele szemben is vannak előítéletek. Ezért úgy fogjuk a programot összeállíta­ni, hogy ott is támogatókat szerezhessen. Mert nekünk végül is nem mindegy, hogy ki lesz a köztársasági elnök. — Elődöd, Fejti György egy pillában la­kott Tapolcán. Ügy tudom, hogy az a vil­la a mindenkori első titkároknak volt fenn­tartva. Most itt a lakásodban beszélgetünk, a Marx K. u. 55. sz. alatti bérház második emeletén. Miért nem költöztél a tapolcai villába? — Megismertem és meg­szerettem az itt élő embere­ket, ezt a környezetet. Én itt jól érzem magam. Egyéb­ként nem tartom helyesnek, ha az ember a tisztséghez méri az igényeit. És utá­lom is a státuszszimbólumokat. Én sze­mély szerint mindenképpen azt vallom, hogy nekünk a szolgálatot lehet túlteljesí­teni' a párttagság és az emberek érdekében, de az igényekben mindenkor a tömegek színvonalához kell mérni magunkat. Ezért nem költöztem el. — Emlékszem arra, hogy kb. egy évvel ezelőtt azt mondtad — különböző testületi üléseken és fórumokon —, hogy a megyé­ben a vezetők morális állapota jó, megfe­lelő, élvezik a választóik bizalmát. Mit szólsz a Ladányi-iigyhöz? — A megyében nincsenek olyan nagy bombák, amik robbannának. Ez talán ösz- szefügg azzal, hogy sok kis bomba lett hatástalanítva korábban. Gondolok itt az elmúlt évekre. Elsősorban Grósz Károly idejére, amikor itt nagyon határozott harc folyt a korrupció ellen. És még a későbbi időszakra is, amikor — sze­retnék emlékeztetni a számítógépes ügyre, a gazdasági bűnperekre, aztán néhány kor­rupciós ügyre — személyre való tekintet nélkül a bűnüldöző és az igazságügyi szer­vek eljártak. Sőt — nekem az a vélemé­nyem — senkit nem akarok megbántani, de volt és van olyan érzésem, hogy talán még túl is teljesítettek. Valószínű, hogy ezért nincsenek itt most nagybomibák. Ami pedig a Ladányi József ügyét illeti. Ö igazolta magát a nyilvánosság előtt. Bizonyította az ellene beadott vádak igaztalanságát. Ettől függetlenül a pártbizottság kiküldött egy etikai bizottságot, és felkérte, hogy — töb­bek között — ezzel az üggyel is foglal­kozzon. Az etikai bizottság a jelentését nyil­vánosságra fogja majd hozni, és akkor eb­ből a részletek is megismerhetők lesznek. A Ladányi elvtárs dolgaihoz kapcsolódva magamat úgy szeretném ezzel összefüggés­ben megemlíteni, hogy nemcsak vele, ha­nem más vezetőkkel, így velem kapcsolat­ban is legkülönbözőbb hírek, rémhírek, ál- hírek, pletykák, ostobaságok terjengenek. Olyan, hogy 9 szobás villában lakom Tapol­cán. Vagy: az Avas-keleten 8 szobás lakást, építek, és mert én ott építkezem, 100 millió forintért kell ott utat csinálni. Vagy: a gye­rekeimnek és az unokáimnak is én szerve­zem az építkezést. Vagy: a mezőkövesdi Zsóri fürdőn vikendházam van, ahová so­ron kívül vezették a villanyt, és építették meg az utat. Ilyen és ehhez hasonló fel­vetések hol elhalkulnak, hol felerősödnek. A „9 szobás” lakást láthatjátok itt. Az ope­ratőrök is alig férnek be. A gyerekeim, miután unokáim is vannak, ugyanilyen la­kásban laknak. Egy kicsit még szoronga­nak is, mivel itt mi feleségemmel és édes­anyámmal lakunk az 50 négyzetméteren, ők pedig a két gyerekkel. Ügy hogy nem épít­keznek sem ők, sem mi. Egyébként ezt nem tartom dicsőségnek. Nekem senkivel szem­ben nincsenek előítéleteim, akik a mun­kájuk és a törvényesen szerzett jövedelmük alapján az igényeknek megfelelően, esetleg 9 szobás villát építenek. Irigy sem vagyok. Csak hát ebben a konkrét esetben ezek a dolgok nem igazak. Kövesden nincs is ön­álló vikendházam. Van egy telekrésze a családnak, ami 30 négyszögöl, és van egy épületrész, ami 20 négyzetméter. Virág­ágyás nagyságú az egész. Villany volt, és az utat sem építették meg soron kívül. — Az MSZMP vezető politikai személyi­ségei kinyilatkozásaikban azt is mondják, hogy a leendő szabad választásokon .ez ,a párt akár el is veszítheti a hatalmát. Ha lesznek ilyen szabadválasztások, és nem választanak meg Téged országgyűlési kép­viselőnek, netán ,a pártválasztásokon me­gyei első titkárnak, ,mi lesz veled? — Merem remélni, hogy a pártom pozí­ciói a választásokon erősödni fognak. Ami pedig a velem kapcsolatos kérdést illeti: ha megválasztanak, akkor a bizalmat munká­val szeretném meghálálni. Ha nem válasz­tanak meg, akkor pedig remélem, hogy megtalálom majd azt a helyet, ahol a ta­pasztalataimat jól tudják hasznosítani. — Milyen egy tipikus munkanapod? Mi­kor kezdődik és mikor végződik? Es köz­ben mit csinál egy első titkár? — Reggel hétre járok dolgozni. — Tehát nem nyolcra. — Nem. Nyolckor kezdő­dik a hivatalos idő, de én hétre járok. Ennek prakti­kus oka van — nem azért, mert olyan kötelességtudó vagyok —, hanem, mert a feleségem fél hét után tíz perccel kezd, s együtt megyünk el itthon­ról. Tőle a gyárnál elválok, és megyek a munkahelyemre. Ez hosszú évek alatt ala­kult ki így. Általában reggel héttől este kilencig, fél tízig tart a munkanapom. Ak­kor érzem, hogy kezdek fáradni. A másik munkahelyemen — Miskolcon — valamivel más volt a helyzet. Ott a kötelező norma a hazajövetelben a Tv Híradó első kiadása volt. Itt egy picit — talán azért, mert ez megye —, az idő kitolódott. A munkaidőm nagyobb részét elsősorban a döntéselőké­szítés, az ehhez szükséges írásos és szóbeli tájékoztatás köti le. Az a műhelymunka, amely bizonyos állásfoglalások és pártbi­zottsági döntések kimunkálásához, kialakí­tásához szükséges. Én meghirdettem, hogy aki velem akar beszélni, az tud is. Legfel­jebb nem abban a pillanatban. És azt is meghirdettem, hogy párttitkárként és kép­viselőként is ahová meghívnak, oda elme­gyek. Na most, ha ezt figyelembe veszem, meg azt is, hogy elég nagy ez a megye, amely minden napra kitermeli azt a né­hány ügyet, ami az első titkárhoz eljut, ak­kor már könnyű összeadni, hogy miből te­vődik ki a reggel kilenctől este kilencig tartó munkanap. — A közéleti tevékenységed rendkívül időigényes. Hogyan viseli el ezt a család? ■ tggKS 's v v. .X ' ■ — Én nem készültem poli­tikusi pályára, de észrevét­lenül ott maradtam, és az lettem. A feleségem, a csa­ládom nem ismer ettől job­bat, másabbat. Talán ez a szerencsém. Ügy, hogy én csak a legnagyobb tisztelettel és szeretet­tel beszélhetek a feleségemről, a családom­ról, a környezetemről, akik komoly hátte­ret és támogatást biztosítanak a munkám­hoz. Gyakorlatilag ugyanis nem vagyok itthon. Szabad időm nincs. A hét végén, ami van, az a néhány óra, azt nagy öröm­mel az unokáimmal töltöm és hódolok ked­venc hobbimnak a labdarúgásnak. idén? Voltál-e már nyaralni, pihenni az — öt napot, de most azt hiszem dolog­idő van. Pihenni még ráérek később is. — Köszönöm a beszélgetést. (Bővebb változata elhangzott a Miskolc városi Televízió .műsorában.) Kecskés Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents