Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Mai malmosok árnyékában A míg június 20-e, Péter-Pál napja ha­gyományosain a/, aratás (kezdetének az ideje, addig augusztus 20-a egy­úttal a gaibonutoe takarítás végét, az új ke­nyér ünnepét is jelenti. Az idén Péter-'Pál- kor az aratók demonstráció (keretében tilta­koztak az eltorzult gabonaáraik ellen. Olyan transzparensek voltak olvashatóak az. út- szélés ácsorgó .kombájnokon, mint: Nem a gabona a drága, hanem a kenyér stb. A termesztők szerint, a kenyérnekvaló gabo­na értékét a gabon'áipar (fölözi le. A kom- bájnos tehát a tisztesmolnárra „baragsziik”. 'De lássuk, milyen ez utóbbi anyagi, társa­dalmi megbecsülése napjainkban. Erről be­szélgettünk dr. Szurka Gáborral, a megyei gabonaegyesülés titkárával. — Ma egy jól (megfizetett molnár havon­ta líz-tizenkét ezer forintot keres. Megíté­lés kérdése, ihogy ezt soknak, vagy kevés­nek lehet tekinteni. Tény viszont, hogy napjaink molnárjai lényegesen kisebb tár­sadalmi megbecsülésnek örvendenek, mint régen. Hajdanán ugyanis e mesterséget művelni szigorú (követelmények szerint le­hetett. így aztán nem lehetett molnár az, aki törvénytelen házasságból született, vagy Mikinek. — hajdani megfogalmazás szerint —, szülei halállal büntetve háltak meg. Nem lehetett molnár az sem, akinek fele­sége kicsapongó volt, vagy akinek feje fö­lött a házasságtörés gyanúja lebegett. Nem művelhette e mesterséget az, akit a ható­ság il’ejveszffcésre ítélt, de kegyelmet kapott, •aki macskát vagy kutyát ölt, aki másfajta döggel bánt, vagy azt csak megnyúzta, ,sőt azt ás a (kiközösítés veszélye fenyegette, aki hóhónra1], vagy nyúzóvail beszélt, utazott, ivott, vagy csak a temetésükön részt vett. E szigorúsággal szemben az állf, hogy a malom jelentős jövedelemforrást biztosított, ezért a malom, illetve a itna'lomjog adomá­nyozása királyi, vagy földesúri privilégium volt. Jelentős jövedelemforrásról beszéltem, s nem véletlen. Például a 'Hejő-Csaba püs­pöki malom 1667 körüli éves 'jövedelme 405 mérő búza és 096 mérő rozs (volt. Egy po­zsonyi mérő ez idő tájt egyenlő volt 'két vékával, azaz: 82*5 literrel. Szóval a malom jól fizetett, s ennek megfelelően, megbe­csülés vette körül a tisztességes molnárt is. A szapári uradalom tiszttartójának 1791 - ben kelt .számadásából 'kitűnik, hogy meny­nyi volt 'Betskó József nevezetű molnár éves fizetése. .Eszerint e 'molnár kapott az uradalomtól természetbeni lakást, valamint szabad tüzelésre engedélyt. 'Használhatta a malomkertet, ami kitett .négy holdat. Tart­hatott két tehenet, két 'szamarat, szabadon sertést. Továbbá kapott évente két pozso­nyi mérő — azaz 125 liter — lisztet, egy pár új csizmát, illetve egy pár régi feje­lését, kél öltözet ruhára '20 forint készpénzt, valamint további 24 forint készpénzt, s ezen kívül .jutott neki kenderföld, isőt, az első esztendőre vetőmag is. Azért, hogy megtudjuk!, .mit jelentett akkortájt a 20, illetve 124 forint készpénz, érdemes megvizs­gálni az akkori áraikat. Nos, a '18. század végén egy külvárosi silányabb .ház ára .is —120 forint volt, egy öltöny ruha i2 forint, 70 dénártól 6—.8 forintig terjedt. Egy pár ló 15 forintba került, egy nagy kenyér 3 dénárba, egy mérő búza pedig 30 dénárba. — Persze, a molnár jövedelme helyen­ként .változott. Az egyezségen kívüli jöve­delméhez tartozott ugyanakkor a malom- por, .amivel a mester a sertéseit etette, va­lamint az úgynevezett szitapénz. A kívána­lom szerint .ugyanis a többször őrölt liszte­ket, 'többször kellett szitálni, és az őrlemé­nyek újrafelöntése nehéz, fáradságos mun­ka volt. Ezért ezt a munkát az őröltetők ezzel a 'bizonyos szitapénzzpl díjazták. Az elmondottakból kitűnik, hogy a malom haj­danán jó jövedelmet biztosított a tulajdo­nosának, a malmos mester pedig munkájá­val! családjának. Ezért ahhoz, hogy valaki a mesterek sorába léphessen, hosszú utat kellett bejárnia. A céhes időben először inasnak kellett mennie az e mesterséget tanulónak, az inasévek letelte után így lett belőle legény. A legénynek három évig kel­lett vándorolnia, s ezen idő alatt legalább hat munkahelyen dolgoznia. Ezután követ­kezhetett csak a mestervizsgia, amihez fel­ügyelet alatt a mesterjelöltnek remeket kellett készítenie. Szarka Gábor miközben az elmúlt szá­zadok (molnárjait emlegeti, azt bizonygatja, milyen szép, nehéz de népszerű mesterség volt: akkortájt a molnárság. Nem véletlen — mint említi —, hogy például 'megyénk­ben olyan (kisközségekben, mint Súly vagy Tiiboilddaróc még 1948-ban is hét, illetve hat vízimalom üzemelt. Mostanára természete­sen megszűntek ezek a pici malmok, és megcsappant a molnárok társadalmi meg­becsülése. Péter-Pálkor az aratók e mal­mosokra nehezteltek. Véleményük szerint ugyanis öli fölözik le a gabonatermesztés hasznát. ‘Bárhogy is van, a molnár azt ha­za nem viszi. 'Miiként, arra 'beszélgetőpart­nerem rámutatott, e szakma művelői mos­tanság évente ili20—140 ezer forintot keres­nék. S hol tudna ebből a pénzből venni — mondjuk csak egy külvárosi házat is? V éleménye szerint, tehát egy cipőben jáír itt pék és gabonatermelő, így az­tán a megoldás nem ás lehel más. miint az iintegráció.Azaz: összefogás a kü­lönböző tevékenységet végzők: paraszt, ■molnár, pék között az „olcsóbb” 'kenyérért. Visszaszerezvén ekképpen e mesterségek elismerését, megbecsülését, tiszteletét. Balogh Andrea Á kenyér történetéről Mióta eszünk kenyeret? És vajon milyen lehetett őseink mindennapi kenye­re? — A múlt század hu­szas éveiben Nagyváthy János Magyar házigazda­asszony című könyvében így ír: ,,Jó kenyérnek azt tart­juk, amely domború, héja sem igen lágy, sem ke­mény, sárga vagy barna, de nem fekete égett; a béli szívás és nem elmor­zsolható. Ha a bélit bé- nyomják, ismét magától felduzzad, inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú, több napok múlva is a te­jet felissza, mint a spon- gya, ha a fenekét meg­ütik ököllel, az egész ke­nyér megrezdül." A mai kenyér eredete után kutatva egészen tá­voli időkhöz érkezünk. Kis-Ázsiában és Észak- Iránban időszámításunk előtt 10—8 ezerben, Közép-Európában 5 ezer körül már foglalkoznak búzatermesztéssel. Igaz, ezek az ősi búzafajok — az alakor és a tönkebúza — csak kása készítésére voltak alkalmasak. Vaseszközeikkel a kel­ták már magasabb szin­tű földművelést folytattak, javul a búza minősége, akkor (i. e. 4—1. század­ban) kezdődött a maihoz hasonló kenyér fogyasztá­sa. A kelták forgó kézi­malmokat és sütőkemen­céket is használtak. A/, első magyar kenyérsü- lűk nevét 1139-ből ismerjük. A dömösi apátság szolgái voltak: Meiri faluban Vra- bog. Kimis, Haladi, Muncas- ti, Scege, Gukus, Tenkudi, Edelényben Kimis és Gonoi- Hidegkút faluban Cosar, di, Esztergomban Mi lost, Enyingen Casmer és Dömö- sön Cigu. A malmokról az első írás­beli említést: a Nagyobb Gellert legenda 12. fejeze­te tesz: „Éjféltájban malom- zörgést hallott, olyan ma­lomét, aminőt egyebütt nem látott volt. Elcsodálkozott, hogy mi is lehet az. S nyom­ban utána a nő, aki a mal­mot hajtotta, énekelni kez­dett." A középkorban használt kézimalom alig változott, és még századunkban is hasz­nálták. Az első magyar vízi­malmokról az első említés 1061-ből való. Irodalmi em­lékeink szólnak a dunai ha­jómalmokról. A szélmalmok viszont csak a 18. század­ban jelennek meg hazánk­ban. Valamennyi malom kö­vei őrölte a gabonát. De a kő maghéját is összetörte, a korpa bennmaradt a liszt­ben. — ettől szitálással kel­lett megtisztítani. Mechwart András találmányával, a máig használatos henger­székkel sikerült a malom­követ helyettesíteni. A gőz­energia elterjedésével fel­épülnek az első gőzmalmok is. A mai, modern malomban már valamennyi folyamat — még az anyagmozgatás is — gépekkel, automatikus úton történik. És természetesen tudományos liszt- és tészta­vizsgálattal ellenőrzik már 100 éve — a kenyérhez fel­használt anyagokat. A kenyér történetének ne­vezetes korszaka, a 19. szá­zad második fele, amikor Magyarországon Mokry Sá­muel elkezdi a búza nemesí­tést. Később Baross László, Fleischmann Rudolf és Szé­kács Elemér minőségi búzái nevezetesek. 1950-től termel­nek intenzív búzákat. ínséges években a legkü­lönbözőbb növényekkel pó­tolták, helyettesítették a bú­zát fűrészporból, kukorica- csutkából, sás és nád gyöke­réből, tölgy és bükk makk­jából sütötték a nyomorúsá­gos ken.yeret. A kenyérsütés csak lassan vált iparrá, még lassabban nagyiparrá. A városokban ugyan pék sütötte a kenye­ret — kisipari módszerek­kel. De falun még nem is olyan régen házilag dagasz­tották a foszlós, fehér óriás kenyeret. A sütőipar korsze­rűsítése Magyarországon csak 1953. után indult meg. Meiey István Vállat Változnia kell a VIT-nek is „ .. . Szép volt, jó volt, de ennek ellenére meg vagyok győződve róla, hogy ilyen Világitjúsági Találkozót nem szabad rendezni töb­bet . .Egy nem mindennapi phenjant út után, ahol 170 ország csaknem 20 ezer fiataljával találkozhat valaki, különös ilyen szkeptikus .véleményt hallani. Szabó Dezső, a DEMISZ sajószentpé- teri tagszervezetének elnöke mégis így vélekedik, hiszen már az elején rendhagyóan indult minden .. . — Az indulás előtt né­hány nappal mondott le ve­zetőtök, Gyurcsány Ferenc alelnöki tisztéről, s egyben a VIT-es utazásról. Ezt kö­vetően úgy hallani, a 80 fős politikai delegáció már sem­miben nem tudott meg­egyezni. Te hogyan élted át ezt a helyzetet? — Az országgyűlés dönté­sét követően véleményem szerint már eleve irreális volt az az elképzelés, hogy egy ugyanolyan egységes magyar delegációnak kell mennie a VIT-re, mint ed­dig. Már eleve heterogén a csapat, ha három—hét fő juthat ki szervezetenként, ez mar önmagában garan­tálta a megosztottságot. En­nek ellenére Gyurcsány ve­zetésében mindenki bízott, lemondására nem számítot­tunk. Öriási űrt hagyott maga után, s szerintem ezt követően már nem is volt esély még az egység látsza­tára sem. Egyszerűen nem akadt, aki vállalja a veze­tést. Végül egy főiskolás srácra osztottuk ezt a „sze­repet”, de ez csupán forma­litás volt. — A magyar küldöttség egyetlen kérdésben mégis egységesen nyilatkozott... — Valóban, Antoniewicz Roland (magatartása annyi­ra felháborított mindenkit, hogy azonnal elhatároltuk magunkat a kijelentéseitől. Ö ugyanis több ízben lépett nyilvánosság elé a magyar ■kommunisták nevében, mi­szerint hazánkban a revi­zionisták vették át a hatal­mat, akik kiárusítják ,az or­szágot. Likvidátornak minő­sítette Nyers Rezsőt, Pozs- gay Imrét, Horn Gyulát, di­csérte a KNiDK és Románia politikáját, vezetését, stb. Egyébként viselkedése a sa­ját szervezetének — Len­gyel—Magyar Országjáró Diákszövetség — vezetőit is megdöbbentette. — Mindenesetre a KNDK veztöinek tetszett a beszéde, hiszen ha Kim ír Szén nem is fogadta, Phenjan pártbi­zottságának vezetője vendé­gül látta. Ezzel szemben hogyan fogadták a magyar delegáció egy részét? Köz­tudott ugyanis, hogy akko­riban romlott meg a két or­szág közötti diplomáciai kap­csolat. — Korea egyértelműen a szocializmus elárulójának tartja Magyarországot, így utunk során végig érezhető volt a hátrányos (megkülön­böztetés. Igaz, arra diplo­matikusan vigyáztak, hogy ez ne legyen szembetűnő ki­vételezés. A városközpont­tól „véletlenül” a magyar klub volt a legtávolabb, ami az érdeklődést igen­csak befolyásolta. A szerve­zés jóvoltából többször le­késtünk a programokról, s míg a baráti országokat meghívták egy kis társadal­mi munkára, addig minket nem. — Hogyan fogadta Phen­jan a 20 ezres külföldi se­reget? — Óriási lelkesedéssel és felkészültséggel. A legkor­szerűbb technika, világszín­vonal várt .minket, nehéz elképzelni, hogy miből vol­tak képeseik ezt biztosítani. Hatalmas tömegeket utaz­tattak nemcsak a nyitó- és a záróünnepségre, hanem a közte lévő Ikisebb-nagyobb demonstrációkra is. Több ki­lométeres tapsoló, .művirág­gal integető sorfalak között mentünk ilyenkor, a karne- válszerű nagygyűlések le- nyűgözőek voltak. Kim ír Szén arcképe, szobra, neve szinte minden középületen megtalálható volt, a Kim ír Szén téren pedig minden ál­dott este több tízezres tömeg táncolt. A személyi kultusz virágzásába csöppentünk be­le ... — Milyen alkalmatok nyílt megismerni a phenjani em­bereket, életet? — Ha sikerült kikerül­nünk az állandó figyelem alól — csaknem ugyanannyi egyenruhás keringett köz­tünk, mint ahányan vendé­gek voltunk! —, igyekez­tünk megismerni a színfa­lak mögötti, hétköznapi Ko­rea életét is. Egy ilyen „ak­ció” során bejutottunk né­hány házba. Tizenketten él­tek maximum 60 négyzet- méteren, hálóhelyként a gyékény szolgált a padlón, szekrényt pedig egyáltalán nem láttunk. Szembetűnő volt rendkívüli tisztaságuk, meglepő olvasottságuk. A színház, a mozi, az étel, a ruházkodás — mindenki egy­forma. uniformis-szerű ru­hát viselt, csak a színük volt változó —, minden jegyre ment. — Milyen rendezvényeken vettetek részt? — Non-stop, éjjel-nappal folytak a programok. A po­litikai jellegű összejövetelek több szekcióban, más-más témában zajlottak. így pél­dául a leszerelésről, a vi­lágbékéről, az atommentes világról, a gyer.mekmozgal- makról mondhatta el bárki a véleményét a négy világ­nyelv valamelyikén. Közvet­len viták, beszélgetések vol­tak ezek, de igen gyenge színvonalon, semmiféle konkrétumról nem eshetett szó, illetve az ilyen próbál­kozásokat visszaszorították. Megdöbbentő általánosítások tömkelegé hangzott el: az USA, mint a kapitalizmus rákfenéje, még mindig a legfőbb ellenségként szere­pelt, s az „imperializmus támadása” is állandó kifeje­zése volt ezeknek az össze­jöveteleknek. Ezek alapján azt tudom mondani, hogy a VIT nem a világ ifjúsági és diákszervezeteinek találko­zója jelenleg, hanem csu­pán egy bizonyos beállított­ságú szervezeteké. — A magyar küldöttség milyen szekciókban szólalt fel? — Egy jelentősebb meg­nyilvánulásunk volt, amikor Forrai István (ÁISH) az em­beri jogok szekciójában a határainkon túl élők sorsá­ról beszélt. Világosan és higgadtan mondta el — vé­gül is a magyar kormány — álláspontját, miszerint a ha­tárainkon túl élő magyaro­kat is a nemsiet részének kell, hogy tekintsük. Bár konkrétan nem említette Ro­mánia nevét, delegációjuk mégis azonnal visszautasított mindenféle célozgatást. — Milyennek tűnt számod­ra a találkozó politikai han­gulata? — Forrongónak! Köztu­dott, hogy akkoriban fojtot­ták el Pekingben a diák- tüntetéseket. Finn kezdemé­nyezésre a magyar delegá­ció is aláírt egy tiltakozó felhívást, s még egy kisebb nagygyűlést is kénytelenek voltak engedélyezni a szer­vezőik ez ügyben. Ám ami­kor a dán küldöttség az egyik monstrum ünnepségre becsempészett egy transzpa­renst — akkor bizony ke­mény pofonok csattantak el a rendezők részéről. — Végül hogyan összegez­néd a VIT-es tapasztalta­kat? — Bár egyedüli jelentke­zőiként Algéria vállalta a következő VIT rendezését, mégis lehetségesnek tartom, hogy ez volt az utolsó. Ne­kem, másokkal együtt az a véleményem, hogy olyan or­szág vállalja és vállalta ed­dig is ezt a feladatot — iszonytos pénzek és energia árán is —, amelyik önma­gát akarja ünnepeltetni. (Tudomásom szerint, példá­ul a phenjani találkozó 4 milliárd dolláros ráfizetéssel zárult!) Mivel a nyugati or­szágokat, vagy éppen az Egyesült Államokat nem fo­gadják el rendezőként a szervezőik, ezért csak fejlő­dő, vagy szocialista országok jöhetnek szóba, melyek jó­részt hasonló, demonstratív célra használnák fel a talál­kozót, mint Korea. Igaz, kár lenne a hagyományt meg­szakítani, de előnyösebb lenne kisebb méretű össze­jöveteleket szervezni, ahol ideológiai és vallási hova­tartozás szempontjai nélkül ismerkedhetnének az ifjúsá­gi szervezetek egymással. S akkor valóban a világ fiatal­jainak találkozója lenne a VIT. Nagy Zsuzsanna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents