Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-17 / 193. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1989. augusztus 17., csütörtök Cukorgyári centenárium Az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának állásfoglalása Télen nagyon hideg van.. Az MSZMP Politikai Intéző Bizottságá­nak véleménye szerint a csehszlovák társa­dalomban 1968-ban végbement folyamatok értékelése Csehszlovákia népeinek, Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának joga és feladata. Az MSZMP ebbe nem kíván be­avatkozni. Az MSZMP mai vezetése nem azonosul az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatko­zással. Történelmi tényként állapítja meg ugyanakkor, hogy az akkori vezetés a nem­zetközi kapcsolatok alapvető normáit és a szocializmus érdekeit tiszteletben tartva, eredetileg a politikai rendezés híve volt. A Politikai Intéző Bizottság kifejezi azt a határozott álláspontját, hogy minden szo­cialista ország szuverén módon válassza meg fejlődésének útját. Az egymás bel- iigyeibe való katonai és minden más esz­közzel történő beavatkozás módszerét el­utasítja. Az MSZMP elvi álláspontja, hogy az országok és a pártok nézeteltéréseit csak nyílt, tisztázó vitákkal lehet megoldani. A Politikai Intéző Bizottság hangsúlyoz­za. hogy az MSZMP eltökélt szándéka a magyar—csehszlovák jószomszédi viszony és a kölcsönösen előnyös együttműködés fej­lesztése, az MSZMP és a CSKP kapcsola­tainak bővítése a kölcsönös bizalom, az egymás iránti tisztelet és megértés jegyé­ben. (MTI) A Kongresszusi Mandátumvizsgáló Bizottság tájékoztatója Az MSZMP KB által megbízott Kongresszusi Man- dátumvizsgáló Bizottság leg­utóbbi ülésén megvitatta a párttagoktól és párt,szervek, tői érkezett észrevételeket, javaslatokat, kifogásokat, és kialakította az ezekkel kap­csolatos álláspontját. Ez a következő: — Több pártszervezet, pár talapszer­vezet kifogásolta, hogy a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizott­ság tagjai a KB állásfogla­lása alapján a kongresszus teljes jogú résztvevői, A Mandátumvizsgáló Bi­zottságnak az az álláspont­ja. hogy a küldöttnek meg nem választott központi bi_ zottsági és központi ellen­őrző bizottsági tagok man­dátumának terjedelméből a kongresszus foglaljon ál­lást. A Mandátumvizsgáló Bi­zottság foglalkozott a Kecs­keméti Reformkor közel­múltban nyilvánosságra ke­rült javaslatával. A Mandátumvizsgáló Bi­zottság maradéktalanul tá­mogatja azt a törekvést, hogy a reíormműhelyek ki­emelkedő képviselői kül­döttként vegyenek részt az MSZMP kongresszusán. Ez egybeesik a párt alapvető törekvéseivel és céljai vall. A javaslat ebben a for­májában azonban a jelen­legi választási gyakorlatban nem helyezhető el, A kong­resszusi küldött mandátumok elosztása a párttagság lét­számának megfelelően meg. történt. így a .jelöltállítás lehetősége elsősorban a te­rületi pártszerveződésnek megfelelően, és az azon. be­lül létrejövő, nyilvánosan működő platformok kereté­ben történhet. Lehetőség ar­ra kínálkozik, hogy a Kecs­kémé t.i Reformkor által ja­vasolt elvtáirsaik az általuk képviselt platform alapján, a területükön induljanak .jelöltként a választásokon, mint ahogyan ezt már töb­ben meg is tették közülük, így a jelöltállítás kialakult gyakorlatának megfelelően kaphatják meg választóiktól a már korábban elosztott mandátumok valamelyikét. (Folytatás az 1. oldalról) — A kabinban 53 fok van. Rettenetes ez a meleg — mondta Antal Ottó, a miskolci 31-es busz vezetője. — Az utastérben sok­kal kellemesebb — folytatja. A két járat közötti szünetben csak arra maradt ideje, hogy megtorol,je izzadtságtól gyöngyöző homlokát. Tíz óra negyventől dolgozik este fél hétig. Ebben a melegben az utasok is ingerültebbek, s már kiabál is valaki, hogy miért nem indul. Nem tehet mást az ember, mint törli a homlokát, és teszi a dolgát. Közben legfel­jebb egy hideg üdítőre gondol. A bocsi sör­gyárban éjszaka is dolgoztak, hogy legyen elég innivaló. A szalagról egyenesen a ko­csikra kerül a sör. Teljes kapacitással dol­goznak, ez napi 5400 hektoliter „folyékony kenyér” palackozását jelenti. A miskolci Augusztus 20. strandon fél há­romkor jártunk. A pénztár előtti sor az ut­cára ért. A belépőjegyek tanúsága szerint már ekkor kétezernyolcszáz ember hűsölt a medencékben, vagy éppen az árnyékban próbálta elviselni a meleget. Az utcák képe sem volt mindennapi, míg az egyik oldalon alig lézengett egykét em­ber, a többség az árnyékos oldalra húzó­dott. A mentőknek is megszaporodott a dol­ga, a fullasztó meleget nehezen viselték a szívbetegek, az érrendszeri és légúti beteg­ségben szenvedők. De az egészséges ember is nehezen tűri ezt a szokatlan meleget. Bár a hivatalos észlelések szerint mindössze 31,4 fok volt a tegnapi csúcshőmérséklet, mi mégis több­nek; éreztük. S az se nagyon vigasztalt, hogy egy-két hónap múlva visszasírnánk még ezt a meleget. (lilip) Fotó: Dobos Klára de jönnek vendégek a világ számos országából. A cukor­ipari kiállításra negyvenhá­rom ország nyolcvanegy vállalata küldte el termé­keit. A ma nyíló cukoripari kiállításon tekinthető meg a selypi, botfalui és a szeren­csi gyárból alakult rész­vénytársaság több hagyaté­ka. és a mai önálló cukor­gyár életének több évtize­des munkáját bemutató ereklyék sokasága, az egyetlen cukorrépa gomoly­tól a legújabb termékekig. Ma, augusztus 17-én ün­nepli fennállásának 100. év­fordulóját a Szerencsi Cu­korgyár. A nagyszabású ün­nepségen elsősorban a gyár aktív dolgozói vesznek részt, ípET TEflMEtáSZKOZKERtSKEOaMI 4$" Házépítők Boltja - termékismertető ÉPTEK-KATALÓGUS! ÉPTEK-KATALÓGUS! Kiadványainkkal segítséget kívánunk nyújtani az építkezőknek a megfelelő termék kiválasztásához Ismertetést adunk szolgáltatásainkról, forgalmazott termékeink köréről ÉPÍTKEZŐK! BERUHÁZOK! ANYAGBESZERZŐK! IPAROSOK! TERVEZŐK! A katalógusok megvásárolhatók: az ÉPTEK kereskedelmi osztályain, a Házépítők Boltja országos hálózatában Az ÉPTEK-katalógus ára: 980 Ft -j~ áfa Házépítők Boltja termékismertető: 49 Ft Utánvéttel megrendelhető: LAKÁSINFORM, 1051 Budapest, Arany János u. 34. 1366. Pf.: 94 .................................. Itt levágandó! .................................... K érem, küldjenek címemre: ÉPTEK termékismertető katalógust ............... pld. 9 80 Ft -f- áfa db Házépítők Boltja termékismertetőt ............... pld. 49 Ft/db Lettirszánban továbbra is inreÉzer Lettországban a jövőben csak fényképes igazolvány, nyal vásárolhlartnak a köz­társaság lakói tartós fo­gyasztási cikkeket és eigyes élelmiszerekét. Az intézke­déssel elejét akarják venni annak, hogy a Szovjetunió más térségeiből érkező vá­sárlóik a helyi lakosság elől felvásárolják az üzletek kí­nálatát. Az intézkedésről beszámo­ló Izvesztyija című napilap egyúttal jelezte: ezzel együtt Lettországban továbbra is érvényben, marad a jegy­rendszer a cukorra és szap­panra, továbbá néhány más árucikk korlátozott árusítá­sa. A MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT (Miskolc, Szabadság tér 2. sz.) PÉNZBELI TÉRÍTÉS ELLENÉBEN ti i r AZ ALÁBBI ÜZLETEINEK BÉRLETI JOGÁT: n 127. sz. Sport vendéglő Miskolc, (Népkert) Felszabadítók útja 23. Alapterülete: 229 m2 főrendeltetésű helyiség, 32 m2 pince B 232. sz. Tv-presszó Miskolc, Avasi kilátó Alapterülete: 221 m2 ■ 308. sz. Zöldfa bisztró Miskolc, (Lillafüred) Palota u. 70. Alapterülete: 138 m2 A fenti helyiségek ügyében érdeklődni lehet munkanapokon személyesen vagy telefonon, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat (Miskolc, Szabadság tér 2. sz.) műszaki-fejlesztési osztályán, Jakab Ferenc osztályvezetőnél. Telefon: 36-929 'MMxsMmtianm nféTj N YEFISÁN YAG HASZNOSÍTÓ Vi jnr.yVM EZÚTON TÁJÉKOZTATJA A LAKOSSÁGOT, hogy Bélapátfalva, Május 1. u. 20. szám alatt ÚJ MÉH-ATVEVÖHELYET nyitott Az egység nyitva tartása: hétfőtől péntekig: 7-töl 15 óráig szombaton: zárva ÚJ A TV E VÖH EL VÜNKKEL KÉSZSÉGGEL ÁLLUNK A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents