Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-10 / 135. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. június 10., szombat r Erdélyi irodalom, erdélyi könyvek Beszélgetés Gyöngyösi Gáborral XXVIL borsodi műszaki hetek Van-e kiút a nagymarosi gödörből? • A VILLÁM, A GOMBVILLÁM ÉS AZ EMBER • A NAGYFESZÜLTSÉGŰ TÁVVEZETÉKEK ELEKTROMÁGNESES MEZŐINEK BIOLÓGIAI HATÁSA • NYILVÁNOS RENDEZVÉNYEK A TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA HÁZÁBAN • l Szatmárnémetiben született, J935-ben. A Bolyai Tudo­mányegyetem történelem— magyar szakán végzeit't, Ko­lozsváron. Helyi, majd orszá­gos lapoknál, folyóiratoknál dolgozott. Tagja volt az 1986- ban megszüntetett Művelő­dés című folyóirat szerkesz­tőbizottságának, s egyik szer­kesztője a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak. Húsz éven át dolgozott a szatmá­ri Északi Színháznál, mint irodalmi titkár, s rendező. 1986 júniusában települt á>t családjával Magyarországra, jelenleg a miskolci Déli Hír­lap kulturális rovatának munkatársa. * — Hogyan látod te, a szat­mári születésű újságíró a kortárs erdélyi magyar iro­dalmat? — Azzal szeretném kezde­ni, hogy ez a kifejezés: er­délyi magyar irodalom, na­gyon is újkeletű fogalom. Ha eszerint rendszerezünk, akkor Mikes, Kölcsey, Ka­zinczy, Ady, Arany János is erdélyi magyar írónak-költő- nek számít. Vagy Tamási és Nyíró nem a „magyar iroda­lomhoz” tartoznak? Az „er­délyi magyar irodalom” el­nevezés 70 évvel ezelőtt egy kényszerű aktus, a határvál­tozás miatt született. A ke­letkezett vákuumban szükség volt az egymásratalálásra — ezzel próbálkoztak annak­idején Kós Károlyék a Ki­áltó szó kiadásával. A több mint hétévtizedes korszakot két részre oszthat­nánk. A II. világháborúig tart az első, majd néhány évig, ameddig Magyarország­hoz tartozott a terület, ismét a magyar irodalom részét képezte. A világháborút kö­vetően hosszú évekig min­den szépen, lendületesen ha­ladt. Értékes művek jelentek meg, míg végül is 1971-ben elkezdődött a román kultúr­politikai irányváltás. Az ad­digi jó kapcsolatot igazolja, hogy közös kiadóink voltak, sőt, a román kiadóik megje­lentettek magyar nyelvű könyveket is. Később a ma­gyar könyvkiadás feladatát megpróbálták átvenni a la­pok, folyóiratok, s ma, az egyetlen, a Kritérium való­jában nem is a magyar, ha­nem az idegen nyelvű köny­vek kiadója. — Kiket említenél meg szívesen az ott élő szerzők közül? S mi lesz a kortárs alkotások sorsa? — Kányádi Sándor, Lász- lóffy Aladár, Szilágyi István, Szabó Gyula. Székely János nevét emelném ki a költők, szépírók közül, míg tanul­mányíróként Benkő Samut, Kántor Lajost és Jakó Zsig- mondot említeném. Ezek az emberek itöbbnyire szerkesz­tőségekben dolgoznak. Köny­veik ritkán jelennek meg, megpróbálnak egy-egy iro­dalmi lap köré csoportosul­ni. A magyar nyelvű folyóira­toknál is kialakult sajnos az a szükségszerű gyakorlat, ami a román nyelvű sajtót is jellemzi: a politika és Ceausescu dicsőítése. Ennek a kényszerhelyzetnek az el­fogadása a bizonytalan fenn­maradás alapja. A létezést szolgálja, s ezt mindenki tudja, aki att él. S ezek a lapok azért is nagyon fon­tosak, mert a magyarság lé­tét igazolják. Talán hihetet­len, de a Ceausescut éltető dicshimnuszok is hordozhat­nak bizonyos értéket — a nyelv jelenléte miatt. — Milyen lehetőségeket kínálnak számotokra a rna- gyarországi könyvkiadók? — Amíg egy szerző a ha­táron túl él, addig itt senki­nek sem jelent konkurenciát. Könnyebb megjelennie, mint annak, aki áttelepült. Ebben az esetben legtöbbször a kezdetek kezdetén kapnak „megsegítés címén” egy-egy szerződést, aztán sokszor évekig semmi sem történik. Visszatérve a határon túl élőkhöz: kevesen vannak, akik engedély nélkül merné­nek kéziratot eljuttatni ma­gyar kiadóhoz. Többnyire ré­gebbi írásaik jelennek meg, s a romániai magyar irodal­mi lapokból válogatott ösz- szeállítások. De a megjelent művek mellett számon kell tartani azokat a munkákat is, amelyeket még nem pub­likálhattak: az erdélyi ma­gyar szociográfiát, a népraj­zi anyagokat, amelyek még az íróasztalfiókokban van­nak. — Milyen a magyar a ma­gyarhoz az áttelepülés után? Hogyan látod ezt az „írástu­dó” szemével? — Aki felelősségeit hordoz magában, az a határt végle­gesen átlépve sem kiabál fe­lelőtlenül. Nem hiszem, hogy értelme lenne mindent kite­regetni arról, ami odaát tör­tént. Eddig is keveseket ér­dekelt, s most sem tudják sokan elképzelni azt, ami ott van — még a hivatalos szerveiket is nehéz meggyőz­ni. Mi ezrt az országot végle­gesen választottuk ottho­nunknak. .. Czoborczy Bence Kalász László: gpiiekvers 1. a rügy ha pattan levél zsendül szakadatlan melegedik a világ: gallyból fürtöz a virág zümmög a méh, dong a dongó darázs durran: lövedék mint akit puskából kilőttek hazaviszi bő terhét 2. a szellők orra: a hársfára lehulltak s bedugták virágporba szimatoló orrukat nektárt visznek a méhek mindnek drága a terhe: kaptárban majd a mézet szétosztják a sejtekbe 3. fenn a Nap fortyog a víz sír a gőz: náthás a sárgarigó ’ s hársvirágból teát főz A XXVII. borsodi műsza­ki hetek keretében rende­zendő előadások értelemsze­rűen elsősorban a szakem­berekhez szólnak. Számos olyan téma is szerepel azon­ban amely napi ítéma a szé­les közvéleményben. A me­gye lakosságát is erősen fog­lalkoztatja az ország nagybe­ruházásainak helyzete, költ­ségkihatása, az életszínvonal­ra való negatív hatásai. De ezekkel együtt az is: van-e arra lehetőség, hogy a villa- mosenergia-szolgáltatás rend­kívül súlyos helyzetét, amely például Romániában talál­ható, Magyarországon az él­következendő évtizedben el­kerüljük? A villamosener- gia-megrtakarításdk, az ener­giaracionalizálások, a tech­nológiák korszerűsítései bi­zonyos mértékig lehetőséget nyújtanak az éves felhasz­nálási növekmények csök­kentésére, így bizonyos erő­műberuházások áttekinté­sének szükségességéit vetik fel. Manapság — és már régóta — a vita a nagyma­rosi körzet körül zajlik. Az ezzel kapcsolatos közelmúlt­beli döntések ismertek. Ezek ugyanakkor újabb kérdése­Helyi társadalom és műve­lődés — címmel Szabadegye­temet rendeznek Leninváros- ban 1989. augusztus 24—26 közötti. Három fontosabb kérdéskör köré csoportosít­ják a megvitatandó problé­mákat. Mindenekelőtt meg­vizsgálják a nemzeti műve­lődés mai, a gazdasági és a politikai válság által előidé­zett tragikus helyzetét, illet­ve az egypárt-bürokrácia ál­ket szülnek, mindenekelőtt, hogy van-e kiút az úgyne­vezett nagymarosi gödörből, és az milyen következmé­nyekkel járhat, milyen fel­tételekhez van kötve. A mis­kolci Tudomány és Techni­ka Házában június 27-én, 15 órakor kezdődő nyilvá­nos rendezvényen, melyet a Magyar Elektrotechnikai Egyesület miskolci szerve­zete gondoz, Kerényi A. Ödön, Állami-díjas okleve­les gépészmérnök, az MVM T ny. vezérigazgató-helyettese •tart előadást és válaszol a fenti kérdésekre. A villám, a villámlás em­beremlékezet óta sok em­beri áldozatot, állatok pusz­tulását, kárt, tüzet okozott. A lakosság előtt sokszor meg nem magyarázható jelensé­gek eredménye ezek, a szak­ember előitt viszont tisztá­zott, hogy a villámok, a le­zajló jelenségek ezred, mil­liomod másodperc alatt oly átmeneti folyamatokat tük­röznek, amely klasszikus műszerekkel nem mérhető, nem fogható meg, de ezek­nek rendkívül jelentős a ki­hatásuk. A gömbvillám, an­nak lélektani és pusztító há­tai fenntartott központi mű­velődéspolitika megszűnését, egyáltalán a szocialista mű­velődéspolitikai gyakorlati életképtelenséget. Ugyanak­kor mindezek függvényében kísérletet tesznek arra, hogy a centralizált művelődéspo­litikai modell helyett egy, a helyi társadalomra, az auto­nómiákra, a mikroíársadal- mi problémákra közelítő mű­velődéspolitikai paradigmát tása többször a sajtó és a televízió orgánumain meg­világításra került, de nagyon sok a publikum előtt még tisztázatlan kérdés vetődik fel. Az égi jelenségeket lá­tók kérdéseket vetnek fel. Kételyeket fogalmaznak meg és szorongással élik meg ezen jelenségek lefolyását. Lehet hallani a mezőn dol­gozók, a kiránduláson részt vevők sajnálatos eseményei­ről, a fák alá menekülő, a kerékpáron elfutó, vagy a gyalogos ember tragédiájá­ról és így fel is merül az a kérdés,, hogy mit csináljon az ember, ha 'különböző he­lyen tartózkodik a nagy égi háborúk idején? A nagyfeszültségű távve­zetékek nagy áramot szállí­tó üzemi vezetékek a sza­badban és gyárakban ma már az iparosítás nélkülöz­hetetlen kellékei. Az ezek ál­tal létrehozott elektromág­neses mező révén kihatással vannak az ember környeze­tére, magára az emberre. Sokszor felmerül a kérdés, mitől kell félni, kell-e félni egyáltalán, mi a teendő, ho­gyan lehet védekezni, kell-e védekezni az élő szerveze­tek érdekében? Milyen óvó­rendszabályok szükségesek, melyeket mindenkinek be kell tartania, vagy tartatnia. Mi a tennivaló? E kérdé­sekre június 13-án, 15 órá­tól, illetve június 14-én ne­gyed háromtól dr. Horváth Tibor professzor előadásá­ban kapunk választ. Az elő­adások után kérdések tehe­tők fel. vélemények mond­hatók el, minthogy ez a ren­dezvény is nyilvános lesz. fogalmazzanak meg. Végül egy új, a kor, a itáj és a nép egymásra' vonatkoztatottságá- ban értelmezhető nemzeti művelődési politika körvona­lait rajzolják meg az ellen­zéki politikai szervezetek művelődéspolitikai koncep­cióinak megismertetésével. Részvételi díj: 3900 forint. Jelentkezni lehet: 1989. júli­us 20-ig, a leninvárosi Der- kovits Gyula Művelődési Központban, Széchenyi u. 2. sz. Telefon: (49) 11-378, vagy 11-558. Szabadegyetem Leninvárosban A kultúra esélyei Borsodban — jórészt fölülről jövő kezde­ményezésre — 12 általános művelődési köz­pont működik. Szervezeti és tartalmi integ­rációjuk, a működési feltételek alakulása, a transzmissziós folyamatoknak való meg­felelés még sok kívánnivalót hagy maga után. De elindult egy biztató folyamat: kezd rendszeressé válni a neves szakem­berekkel való találkozás, a szakirodalom­mal és más megyék eredményesen műkö­dő AMK-inak munkájával való ismerkedés, a tapasztalatok gyűjtése, egymás tevékeny­ségének segítése, s mindez érzékelhető szemléletváltozásihoz vezet, mi alapjául szolgálhat egy célszerűbb, hatékonyabb mű­ködésnek. Az általános művelődési központok igaz­gatói, közművelődési helyettesei és könyv­tárosai legutóbb Hejőkeresztúrban gyűltek össze, a kultúra, a közművelődés esélyeiről hallgatták Vitányi Ivánt, az Országos Köz- művelődési Központ főigazgatóját, aki töb­bek között az alábbiakat mondotta: Ma a változások annyira gyorsak, kiszá­míthatatlanok, hogy nehéz a jövőnket elő­re látni. Szép és érdekes megélni ezt a tör­ténelmi korszakát, de sokkal szebb lenne, ha nem. egy gazdasági összeomlás szélén, hanem fellendülés közepette következne be mindez. A helyzet ellentmondásosságát jelzi az is, hogy számos mozgalom keresi önálló útját, arcának megfogalmazását, ugyanakkor gaz­daságilag olyan feladatok állnak a nemzet előtt, amihez egységre és összefogásra len­ne szükség. Különösen nehéz megtalálni „az annyi egységét, ami mindenképpen szükséges, és annyi elkülönítést, ami szin­tén szükséges — a sok hamis látszategy- ség után.” Nem könnyű a kultúra esélyeiről beszél­ni — ezt sok kétséggel és ellentmondással tehetjük magunk is. A nagyobb távlatokat tekintve: azzal mindenki számol, hogy a kultúra nélkül nem megy. Az elmúlt rend­szernek az volt az egyik hibája, hogy a kultúrának ezt a jelentőségét nem ismerte fel, illetve csak szavakban ismerte fel, de nem tett érte annyit, amennyit kellett vol­na. Ezt a hibát minden új és régi társadal­mi szervezet elismeri, s azt mondja, ha ma Magyarország ki akar lábolni a bajokból, el akar indulni a gazdasági és társadalmi felemelkedés útján — ahhoz mindenképpen kultúra kéül. Jelenti ez azt, hogy egy vál­lalkozó jellegű, technikailag magasabbren- dű termelés, s demokrácia kell, ahol kul­turáltan elkülönülhet az ember, megmond­hatja a véleményét a másiknak, anélkül, hogy a 'torkának esne, de jelenti azt is, hogy értékeket táplálunk magunkba és hi­teket vallunk, amihez tartjuk magunkat. Ügy tűnik azonban, a kultúra ügye je­lenleg is csak szavakban van előtérben, va­lójában fontosabbnak látszanak a politikai és gazdasági kérdések. „Fegyverek iközt hallgatnak a múzsák” — ez nemcsak a tényleges háborúkra érvényes: ma az írók, költők, akik kiáltványokat fogalmaznak, részt vesznek a politikai küzdelmeikben — kevesebb verset, novellát, irodalmi művet- írnak. Az emberek sem olvassák ezekét. Aki kezébe vesz ma egy folyóiratot, azt nézi, hol mondanak oda a kormánynak, s nem azt, hogy hol egy szép vers, amin el- andalodhat. A társadalomban, az értelmi­ségben a politikának nagyobb a primátu­sa, mint az egészséges vólna. A vezetésnek olyan intézkedéseket is kell hoznia, amelyek restriktiv jellegűek költségvetésben, szociálpolitikában, s a kul­túrát bármennyire védeni akarja, mégis meglesznek a negatív hatásai. Egyesek szerint teljesen át kellene térni a piaci mechanizmusokra, mások szerint — s. nekik van igazuk — a kultúrában, kü­lönösen az iskola vagy a könyvkiadás te­rén nem lehet csak piaci mechanizmusok szerint élni, mert akkor pl. Vörösmartyt nem adhatjuk ki többet, mert az nem olyan jó üzlet, mint Cronin. Meg hell találni a módját, hogy a különböző értékeket és ér­dekeket összeegyeztessük. Az előadó szerint eddig mindig fölülről jött a modernizálás, hiszen nem volt meg az alulról épülő társadalom, amely a de­mokráciának bázisa létt volna. Ezért a meginduló demokratizáló folyamat túlságo­san is az értelmiség bizonyos köreire kor­látozódott, a társadalom nagyobbik része még nem mozdult meg. Ez a szituáció ve­szélyeiket is rejt magában, de benne van a lehetősége a kultúráinak is mindkét irány­ból. Gazdasági oldalról: a kormánynak óv­ni kell a kultúrát a restrikciótól, de nem biztos, hogy ezt meg tudja tenni: a költ­ségvetés eszközei ehhez kevesek, s ha az intézkedések nem tudják megállítani az inflációt, ha a gazdasági szervezeteknek valamit ki kell dobniuk a léghajóból, hama­rabb dobják ki a kultúrát, mint mást. A másik oldal: a meginduló politikai mozgás, a 'többpártrendszer, az alakuló különféle szerveződések, amiben meg kell találni a kultúra helyét. Az új pártok, egyesületek körül előbb-utóbb kulturális élet is szer­veződik, hiszen a fiatalokra is gondolniuk kell. Nincs recept arra, hogyan lehet szemé­lyes üggyé tenni a kultúrát. A vele foglal­kozóknak soha nem az a feladata, hogy fe­lülről erőszakoljanak ki valamit, mindig alulról kell jönnie a kezdeményezésnek. A saját környezetünkben észre kell venni a tehetséges, megszállott emberekét, iki kell használni a helyi lehetőségeket, s az irá­nyítóknak az a kötelessége, hogy megadja­nak minden segítséget. Ne tévesszük szem elől a perspektívát. A kultúrának igenis megvannak ma az esé­lyei, de ahhoz, hogy eat az esélyt meg 'tud­juk ragadni, magunknak is öntudatosan, méltósággal, a magunk ügyébe vetett biz­tonsággal kell föllépni, megragadni azokat a lehetőségeket amelyék a társadalom egé­szének átalakulásához kötik a kultúra ügyét és viszont. A vitában még sok mindenről szólt Vi­tányi Iván: az intézményhálózat, az irányí­tás megváltozó szerepéről, az értelmiség feladatairól és megbecsüléséről, a közokta­tás jelentőségéről és a változtatás szüksé­gességéről, az Űj Márciusi Front szellemi arculatáról, és sok másról. Ki-ki magában tovább folytathatta a gondolatokat, levon­hatta a tanulságokat... Délután a hejőkeresztúri ÁMK „erőssé­gével”, az ének-zenei oktatással, a bábszak­kör bemutatójával szerezitek a vendégek újabb élményeket. A tapasztalatcsere foly­tatásaként a leninvárosi és a tiszapalko- nyai ÁMK vezetői adtak tájékoztatót sa­ját intézményeikről, gondjaikról, eredmé­nyeikről. A jelenlévő ÁMK-vezetők, a Mű­velődési Minisztérium főelőadója, F. Tóth Mária és a megyei irányítás képviselőinek részvételével további élénk eszmecsere bon­takozott ki a változtatás, az előrelépés esé­lyeiről. Grassalkovich Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents