Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. május 6., szombat Szép lehetett ez valaha Hajdan szép vált kastélyt nézegettünk. Nem a legna­gyobbak közül valót, de azért tisztes méretüt. Bástyák­kal, ablakokkal, magas lalakkal, körötte pedig gondo­zatlan dzsumbujjal. Valaha ez a dzsumbuj szép park le­hetett. Mondja is az érkező postás, hogy ő negyvenki­lencben, amikor ment egy csoporttal Pestre, ifjúsági ta­lálkozóra, még itt, ebben a nagyon szép, mármint akkor nagyon szép parkban tette le a fogadalmat. Amerre mu­tat, oda nem lehetne bemenni. A kastély egyik lakója, mert lakó is van azért itt, azt mondja, hogy ezen a télen, ami ugye igazából nem is hasonlított enyhesége miatt a télre, szóval mégis 60 mázsa szenet fütött el, pedig csak egy szobában tüzeltek. Az épületnek mindenesetre ez a kicsinyke része lakható, a többi azonban... Kitört, tönkrement ablakok, málla­dozó falak, behorpadt, sőt, beszakadt tető. Ha meg egy épületnek már a teteje is be­szakad, hát ott nagy a kár, az enyészet, pár év múltán egyszerűen összeomlik min­den. Egyike hát ez is pusz­tuló értékeinknek, melyekből megyénkben szép számmal található, de pénz nincs rendbehozatalukra. Jajveszé- kelünk, sajnálkozunk pusz­tulásukon. de az állam szét­tárja kezét, üres zsebét mu­tatva, némely intézmény egyiket-másikat elfogadná, ha persze előtte valaki rend­behozná mindent kifizetve, de nemigen akad, erre ba­lek. Hebehurgya, vagy in­kább széplelkű, naív ember bele-belekap valamibe, hogy majd itt ezt, meg amazt csi­nál, de rendszerint feladja, észrevétlen távozik. Hát ami azt illeti... nézegetve, kör­be járva ezt a szétesőben lévő épületet, meg is lehet érteni a visszavonulást. — Én az egészet rendbe hoznám ... Nem is hosszú idő alatt, elég lenne egy bő év. Meg persze néhány társ. — És mi célból hozná rendbe? — Igazából azt szeretném, ha szociális otthon lenne. — Micsoda? — Jól hallotta. Szociális otthon, öregeknek. Sok mi­felénk az öregember... De ha ez nem menne, akkor valamiféle panziónak. Külor- szági vadászok is szívesen járnának erre. És persze rendbe hoznánk a jelenlegi dzsumbujt is, az egykori, szép parkot. Ehhez az épü­lethez egyébként is vagy húsz föld tartozik. Mezőcsáthoz nem egészen három kilométerre vagyunk. Tiszakeszi irányában, Csát- ról haladva balkézre bújik meg a nagy fák alatt a ro­mos épület, melyről beszé­lünk. Jelenleg a tiszakeszi téesz tulajdona. A téesz el­nökéhez szól a kérdés: — Mit szólna hozzá, ha egy bátor, vagy inkább könnyelmű? — ember meg­vásárolná ezt az épületet és rendbehozná? — örülnénk neki! Kár pusztulni hagyni, de mi nem tudunk mit kezdeni vele, ép­pen elég a magunk egyéb baja-gondja! A lakót is azért tartjuk a kastélyban, hogy mégis legyen ott va­laki, ne hurcolják széjjel az egészet. De ki az az ember, aki a kastélyt meg akarja venni — persze társakkal —, hogy el­sődleges, kissé meghökkentő terve szerint öregeknek hoz­za rendbe szociális otthon­ként? Szakmáját tekintve ács és kőműves (nem rossz párosítás ez bizony ilyen vállalkozáshoz) foglalkozását tekintve maszek „tüzépes”, (ez sem rossz!) természetét tekintve pedig az a típus, aki belebetegszik, ha félórát egy helyben kell ülnie, ellen­ben nagyszerűen érzi magát, ha szaladhat ide-oda, intéz­kedhet. megszervezhet, vala­mibe belevághat, megcsinál­hat, valamit felmutathat. És, mint sok ilyen típusú ember, kicsit idealista, kicsit érzel­mes is, bár ezt nem vallja be. Képes elmenni száz kilo­méterre kocsjával egy nyír­facsemetéért, hogy itthon el­ültesse, amit aztán titokban nézeget, milyen szépen nö­vekszik. milyen jó kedvvel él ez a fa! Ugyanígy a fe­nyőkkel, majd elkeseredetten veszi tudomásul januárban, hogy a fenyőkből vagy tízet most is kivágtak, elvitték A helyrehozatalával lesz munka ... karácsonyfának. De tavasszal ismét indul újabb fákért. Ja! Mindezt a mezőcsáti strand feldíszítésének kedvé­ért teszi, mert ennek is bér­lője. Ilymódon a megyében az első maszek strandos, mely strand ugyan a tanácsé, de ő a kezelője, rendberitar- tója. A kastély után most éppen itt, a meleg vizű stran­don bóklászunk, gyönyörköd­ve a szépen növekvő fákban, dicsérve a dús gyepet. Mond­ja, hogy ő a dús gyepnek nem örül, sokkal inkább annak, ha jól kivan taposva, mert ez azt jelzi, hogy sokan vol­tak itt. Apropó strand! Egy helyi járatú autóbuszt is in­dított volna már a’ község­ben, de nem sikeredett. Pe­dig jól jött volna a strand­hoz, — a községen kívül van — de jó szolgálatot te­hetne az iskolás gyerekeknek is a suliba járáskor, mikor ennék van az ideje. Egyelő­re ez — sokféle szabály mi­att — nem megy. Senkinek sem jó így, de nem megy ... Hadd álljon már az is itt, hogy Zarándi Jánosról, me­zőcsáti lakosról van szó. A kastélyra visszatérve. A téesz egymillió forintot kér érte. amit több év alatt kel­lene megfizetni. Az elnök mondja, hogy érdekes mó­don, hirtelenjében mások is fölfedezték ezt az épületet. Köztük — ezt nem ő mond 'a így — évtizedekkel korábbi disszidens is, ki most idegen­be szakadt hazánkfiaként megtért az anyaország kebe­lébe és székesfővárosi lakos létére is tudomást szerzett erről a kastélyról. Mindez nem baj, inkább örvendetes, hiszen az ilyen melóhoz ugye mindenekelőtt kell pénz, te­hát tőkés társ, és kell valaki, aki megfogja a fűrészt, a kalapácsot. A mezőcsáti vál­lalkozó természetesen az öre­gek,, szociális otthonát sem népjóléti intézményként kép­zeli el, hanem oly módon, hogy valamicske haszon ne­ki is származna belőle. Fel­adva ezzel állami hivatalno­kainknak az érdekes leckét: hogyan, mi módon, mennyi? A panzió nagyobb rizikóval, de föltehetően többet ígér, külön" ' -’-mtettell a külor- szági vadászokra, meg az őzeknek ama mániájukra, hogy mostanság inkább a síkvidékeket kedvelik, mint a hegyes erdőségeket. Mindenesetre a készség a tenni akaráshoz adott. Hiány ellenben a precedens a ma­gánkézben lévő szociális ott­honról. Van viszont műem­lékvédelem, sokféle jogsza­bály. Mit, hogyan, miért? Meg persze van irigység is, tunyaság is ... Nehéz ügynek tűnik ez még ma is. De: van egy málladozó kastély, meg egy vállalkozó. A töb­bit majd meglátjuk. Fotó: Priska Tibor Laczó József A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága — útiokmányá­nak — az úgynevezett vö- rösikeresztes útlevél — ügy­intézésével is foglalkozik mostantól a Magyar Vörös- kereszt romániai menekül­teket segítő irodája. A do­kumentumot csak a Romá­niát elhagyóik kérvényezhe­tik, s csupán akkor, ha bir­tokukban van annak* az_ or­szágnak a befogadó ny.ilat- kozatai ahol letelepedni szán­dékoznak. Hazánkba az elmúlt he­tekben újból több menekült érkezett, s közülük minden harmadik személy román anyanyelvű. Növekszik azok­nak a száma, akik új haza­ként nem Magyarországot választják. A tovább utazni szándékozók többnyire az idegen ajkúak, akik egy ré­szében valószínűtlenül szép kép él hazánkról, s ebben csalódva keresik boldogulá­sukat egy harmadik ország­ban. Mások eleve átutazó­helyként választják Magyar- országot, azonban amíg hely­zetük megoldódik, a magyar vendégszeretetet élvezik. El­látásuk ugyanolyan, mint. az erdélyieké. Az iroda tavaly 14 700, idén több mint 6000 mene­kültnek segített. Terveik között szerepel, hogy a be­fogadó állomásokon tisztasá­gi csomagot, ruhát osztanak, a határállomásokra pedig — igény szerint — ruhaneműt küldenek. Munkájukhoz to­vábbra is nélkülözhetetlen a lakosság segítsége. A csekk­számlaszámuk változatlan: MNB 508-11468-0. (MTI) A Marseillaise-be csomagolt Sztálin-kantáta és társai A z ünnep kitüntetett időtartam, van kezdete és vége. Ha miénk az ün­nep, alig várjuk a kezdetét és ne­hezen tűrjük a befejezték De ha túl sok „az ünnepélyes külsőség”, az „ünnepélyes keretek között”, a merevség, ha formális, akkor úgy érezzük; elidegenedett tőlünk. Akkor a „résztvevő” elhalkul, felejti sza­vát; esetleg a Himnusz, a Szózat, vagy az Internacionálé szövegét. Ismerősöm röstelkedve mesélte, hogy mostanában, tanul, pontosabban ismétel mert a közelmúltban kínosan érezte magát, amikor egy ünnepi alkalommal énekelnie kellett. Sokadmagával csak zümmögött és az ünnepély levezető elnöke „zárszavában így szála: „Ezt még gyakorolnunk kell!” Megértem indulóban-dalban-társam, hi­szen az elmúlt egy-két évtizedben hozzá­szoktunk a gépzenéhez. Ismerjük a formát: „Elvtársak, stb. befejezésül hallgassuk meg az Internacionálét.” Hallgattuk, félvigyáz- ban, pihenjben, kicsit tátogva, motyogva, mormolva, dudorászva a szöveget. Egy május elsejei munkahelyi ünnepséget gépzenével. (magnó) kívántak tartalmasabbá, színesebbé (mozgalmibbá?) tenni. A ren­dezők figyelmesen számbavették egy ilyen alkalomra készített, szerkesztett magnó­kazetta választékát. A „Zúgjon a dalunk” (munkás és forra­dalmi dalok II. rész, ára 160 forint) című hangtár kínálatából végül, a „Munkásoké a jövő” című indulót választották. Miért? A kazetta „A” oldalának első szá­ma a Sztálin-kantáta, többek között a „Munkára fel”, a „Falujáró induló” és az „Aratódal” társaságában. A „B” oldalon a „Sződd a selymet elvtárs” és a „Szulikó” társaságában a KISZ-induló is megtalálha­tó. (Amit sokszor és sokan énekeltünk: „A párttal, a néppel egy az utunk ...”) A kazetta máskülönben nem régi. A Ref­lektor-kiadó jelentette meg 1986-ban. A tar­talmat is felsoroló borítójának idézet-mon­tázsa ismerős. A Marseillaise kezdő sorait ismétli: „Előre ország népe harcra, ma di­adal vár, hív hazánk .. ■Hát még ilyen iis van ... „Marseillais-be csomagolt Sztálin” — monta rosszmájúan ismerősöm, aki újra olvassa a régen tanult Szózatot és társait. Sokféle külső jelzés és belső hang figyelmezteti erre. Például a sa­ját, mélyről jövő, alig hallható motyogása —, amikor énekelnie kellene. Ismétel, de bízik a másképpen szerkesztett kazetták jö­vőjében is. K eveset mondhat arról, inkább csak töprenghet az ember; milyenek lesz­nek az ünnepeink a jövőben. Azt is sejthetjük: az idei ünnepeink jó hagyomá­nyokat felelevenítő gyakorlata nyomán, ta­lán gyengülni fog az ünnepek formális ün­nepélyessége. Kevesebb lesz a gépzene, job­ban fogunk énekelni. Erősödni fog nem­zeti, mozgalmi évfordulóink bensőségessége. mivel az emberek a hétköznapokban szer­zett szabadság rutinjukat magukkal viszik az ünnepekre. Petra József Érdekességek a kávétermesztésről Az afrikai kávé eredeti hazájának Etiópiát, annak is a délnyugati részén . fgk- vő Kafa tartományt tekin­tik. A kávé szó is a tarto­mányról kapta a nevét a világnak szinte minden nyelvében. Az ország összes exportbevételének 70 száza­lékát a kávé adja, amely a lakosság egynegyedének nyújt megélhetést. Etiópiában a megművelt kávéterület 450 ezer hektár­ra tehető, a vadon termő kávé további 50 ezer hek­tárt tesz ki. Egyéni terme­lők és szövetkezetek mellett az állami gazdaságok is termesztenek kávét, éspedig a teljes kávémennyiségnek körülbelül a 20 százalékát ezek a nagyüzemi gazdasá­gok adják. A jelenlegi tíz­éves tervidőszakban az Etiópiái Kávétermelő Tröszt 56- ezer hektárral kívánja növelni az állami gazdasá­gok kávéterületét. A kávé termőre fordulá­sához általában öt év szük­séges. Többnyire 1000 mé­ter magas fennsíkon ter­mesztik, s az új telepítésű kávéparcellák 500 négyzet- méter nagyságúak. Hogy a termés kézzel könnyen szedhető legyen, a kávécser­jét két méter magasra visz- szametszik. Szüret után nedves eljá­rással tisztítják meg a ká­vészemeket a külső héjától, de a kistermelőknek és az egyszerűbb szövetkezetek­nek nincs még mosóüzemük. Ezeket — a számunkra, köztudottan nagy kávéivók számára — érdekes, szinte „egzotikus” adatokat abból a tanulmányból ismerhetjük meg, amelyet dr. Obzsut Jó­zsef, sárospataki agrárköz­gazdász tollából közöl leg­utóbbi számában a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Erdei Ferenc alapította Gazdálkodás c. folyóirata. <h. j.) Eltemetett városok Közismert, hogy a vul­kánkitörések alkalmával nagy mennyiségű kőzet szó­ródik szét a környezetbe: ezt a kőzetanyagot Ariszto­telész nyomán tefrának ne­vezzük. Tefra — a részecs­kék zömének mérete szerint — lehet hamu, lapilli- vagy kőzápor, de ezek általában vegyesen fordulnak elő. Elő­fordulhat azonban „csendes” kitörés is: ezt nem kísérik gázok, csak lávafolyás, amelynek összetétele szerint szintén sok fajtája ismere­tes. A legveszélyesebb az izzó köd, amely vagy a fel­szabadult, több száz fokos gázokból, vagy az izzó kő­zettörmelék által felhevített levegőből kialakuló, óriási sebességgel terjedő, izzó ré­szecskéket magával sodró gáztömeg. Ez letarol és el­éget útjában mindent, ami elmozdul, él, vagy éghető. Mivel mozgása bizonyos fo­kig a folyadékok törvényeit követi, terjedése során kü­lönösen nagy puszítást okoz a völgyekben. A legnevezetesebb — tör­ténelmi jelentőségű — tef- rahullás a Vezúv i. sz. 79- ben lezajlott kitörése volt. Ez idő tájt a Nápolyi-öböl városai virágzó pontjai vol­tak a római birodalomnak. A kúp alakú hegy lankáin terült el Herculaneum, dé­lebbre tőle, a hegy alapjá­nál Pompei, 5 kilométerrel távolabb, a Sorrento-félszi- get nyakán Stabiae. A he­gyet a rómaiak tűzhányó­nak tudták, de történelmük során nem mutatott aktivi­tást, s kialudtnak hitték. Már i. sz. 63 nyarától szá­mos földrengés volt a kör­zetben, ezeket ma az aktivi­tás jeleként értékelnénk; akkor nem hozták ezt ösz- szefüggésbe a vulkánnal. 79 tavaszától a földrengések itt is szüneteltek, mígnem augusztus 24-én a tűzhányó kitört. Az eseményeket át­élő ifjabb Plinius mindezt részletesen megírta a törté­nész Tacitusnak: beszámoló­ja — nagybátyja, id. Plini­us haláláról és a kitörésről — a vulkanológia első do­kumentuma. az első szak­szerű megfigyelés és leírás egy tűzhányó kitöréséről. A történetet már nagyon so­kan és sok helyen reprodu­kálták. A vulkánból déltáj­ban emelkedett fel a hamu­felhő, amely hamarosan „ró­mai felhő” alakját öltötte (ma „gombafelhőnek” ne­veznénk). Az ég elsötétült, forró hamu, por és égő szikladarabok hullottak. A tenger hirtelen hátrahúzó­dott az öbölben a fenék fel- emelkedése miatt. A sötét­ség éjszakai lett, csak az izzó kődarabok és a kénes gázok lángjai látszottak; a hamu egyre hullott. Három nap múlva szűnt meg a ki- tö.és, ekkora a három vá­rost és a környékét — 20 000 lakosával együtt — átlagosan 3 méter vastagon borította el a tefra. A hegy csúcsa eltűnt, helyén 3 kilo­méter átmérőjű kaldera (robbanásos kitöréskor ke­letkező, megrongálódott krá­ter) tátongott. A Vezúv mai alakját a későbbi kitörések során nyerte el. Képünkön: 1900 évig volt betemetve Herculaneum. A Pompei- jel egy időben elpusztult várost nemzetközi pénzsegélyekkel tár­ták fel Növekszik a Romániából menekültek száma

Next

/
Thumbnails
Contents