Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
1989. május 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Mozgóképe(se)k felelőssége T alán két hete egy rövid jegyzetben arról írtam, hogy az akkor másodfokon is halálra ítélt bestiális gyermekgyilkos tettében milyen sajnálatos szerepet játszott, mennyire befolyásolta, szinte irányította szörnyű cselekedetét a mozgókép nyújtotta példa: filmekről eltanult, maffiagyilkos módszerrel kötözte és fojtotta meg előzetesen meggyalázott kis áldozatát. Feljegyeztem akkor, hogy ez. a gyilkos már jogerős halálos ítélettel várja a kegyelmet, vagy az ítélet végrehajtását, de a mozgóképek százai és ezrei továbbra is osztogatják a „recepteket”, nap mint nap valóságos „szakmai oktatást” adnak a legijesztőbb kegyetlenségekről, rémségekről. Krimik, horrorok, a legrafináltabb embertelenségek, durvaságok, rettentő gyilkosságok sorjáznak a nehéz valutáért beszerzett mozi- és tévéfilmek kockáin, a döntő többségben illegális forgalomban pergő videoszalagok tízezrein. Az elmúlt héten újabb rettentő ’hír rázta meg a hírekre figyelő társadalmat: Nagykovácsiban két általános iskolás kisfiú öngyilkos lett a ki tudja, honnan beszerzett, horrorral jeleskedő videoszalag megtekintése hatására. Borzasztó eset! Az említett videofilm-készítmény olyan hatással volt a két serdületlen gyermekre, hogy bekövetkezett a tragédia. S vajon hány gyermek látta még ezt a filmet, akiben szintén maradandó nyomot hagyott az élmény, aki nem mer elaludni, aki ideiigeiben viseli magában a hatást, mely nem tudni, mikor és hogyan, milyen tragikus formában ad jelet magáról. A mozgókép hatása óriási, szinte felbecsülhetetlen. Nem véletlen, hogy amióta csak létezik, igyekeznek is a tömeghatás szolgálatába állítani, akár a direkt módszerekkel operáló dokumen.tumfilm eszközeivel, akár közvetve, játékfilm! keretek között kínálva a mondandót. Minden film hat valami módon. Film alatt itt és egész gondolatmenetemben a mozgókép minden megjelenési formáját értem, tehát a moziban és a tévében láthatókat, meg a videóra alkallmazot- takat egyaránt. Hatásuk egyforma. A látszólag leginkább politikamentes film is hat valami módon, mert bemutat és irigylésre érdemessé tesz, vagy-elítéltet egy életforma-jelen- séget, egy-egy apró, egy adott társadalomtól el nem választható mozzanatot. A kalandfilm nézője a filmhős sikereiben éli át a maga sikervágyát, s közben örül, hogy helyette valaki más verekszik és esetleg kapja is az ütlegeket, bár inkább azzal szeret azonosulni, aki csak üt, de őt nem éri érdemi ütleg. Persze, a kényelmes moziszékből ez veszélytelen. Ám a példák sokszor rosszabb hatást is gyakorolnak. A kung-fu filmek jelentkezésekor hamarosan a városi utcán is lehetett látni két lábbal mellen rúgott áldozatot, egyéb, a filmeken látott és eltanult fogások szenvedőit. Megjelent a filmek mintájára a megfélemlítő külső, az ijesztő öltözet, egy időben szerepet kapott még a fegyvernek minősülc*. cséphadarószerű nuncsaku is. Stallone után most Schwarzenegger a bálvány, az ő látványos kalandjaik a példamutatók. Azt persze kevesen gondolják végig milyen precízen begyakorolt műverekedéseket látnak, hogy a korszerű filmtechnikának mennyivel több szerepe van a látvány borzalmasságában, mint maguknak a szereplők többségének. Amikor pedig ezeket az életben utánozni próbálja a rajongó néző, ott hiányzik a film trükktechniká- ja, ott sérülés van. Testi és lelki sérülés egyaránt következhet bizonyos filmekből. Napjaink mozgókép-választékában a kegyetlenség, a ré- misztgetés, a durvaság dominál. A televízió filmprogramjaiban is a kelleténél nagyobb helyet foglal el, a mozik kínálatában már régen domináns szerepet játszik, a felmérhetetlen videoszalag-forgalomban pedig — becslések szerint — még rosszabb a helyzet, mint a mozikban. A művészi értékű gondolatokat is adó, intellektuális élményt kínáló film és a durvaságot, kegyetlenséget propagáló filmipari készítmények aránya a mozikban egyenesen ijesztő. (Aki netán kételkedik ebben, csak nézze meg a napilapokban a napi moziműsorokat.) Az amerikai filmipar tucattermékei, a horror krimi kaland, ál-western és egyéb, hasonló mozidara- bok nemcsak a magyar mozivásznakat llepik es szennyezik be, kiszorítva onnan nagyrészt a nagymultu es igen magas ' szintű európai filmhatalmak — olaszok, franciak, skandinávok stb. — értékes műveit is. Peregnek az értéktelen csak időtöltést szolgáló, ám veszedelmes hatású mozi- darabok számolatlanul, hintik a szellemi konkolyt, kínaljak a receptet minden elítélendő megnyilvánulásra. S ha nem is lesz minden néző .követője a rossz példának, lelkében ott marad, idegeiben őrzi tovább akár mindkét véglet irányában: akár úgy, hogy szeretne a hőshöz hasonlítani, hasonlóan cselekedni, akár úgy, hogy lassan félni fog a látottaktól, a művi ijesztő valamitől. A filmek hatásáról szólt a minap a. televízió Stúdió ’89 műsorában Szabó István, a mindeddig egyetlen magyar Oscar-díjas játékfilm alkotója, amikor számot adott Európa legkiemelkedőbb filmalkotóinak egy újabb akciójáról: Ingmar Bergman elnökletével megalakították az Európa Film- társaságot azzal a céllal, hogy felhívják nyomatékosan a figyelmet a filmalkotók, általában a mozgóképeket teremtő művészek felelősségére a társadalom iránt. A mozgókép és a mozgóképesek felelőssége szinte felmérhetetlen Európában: a maguk művészi eszközeivel kell az emberiséget szol- gálniok, küzdeniük azért, hogy a mozgókép ne legyen és ne lehessen a rossz, az embertelen, a kegyetlen propagálója és az értéktelen amerikai gyártmányok dominanciája szűnjön meg Európában. Érdekes példát említett Szabó István a filmek hatóerejére: Hitler uralma idején kedvelt — és igen tehetséges! — filmrendezőnője csinált egy mesterműnek tartható náci pröpagandafilmet, amelyet egyszerre igen sokfelé vetítettek Németországban, és hatására hatszázezer fiatal lépett be egyszerre a nemzeti szocialista pártba. Ha lehet a filmnek ilyen tömeghatása rossz irányba, miért ne hathatna hasonlóan a jó, az emberi felé is, ha igaz művészek magas szinten az értékeket akarják a tömegeknek a maguk nyelvén hirdetni? B ergman, Szabó. Fellini és a többiek a mozgókép felelősségét átérezve a társadalom szellemi védelmére szövetkeznek, a forgalomban lévő és tíz- és százezrekhez eljuttatott mozgóképek nagy hányada még terjeszti a szellemi mocskot, drága jegyárak ellenében végzi a szellemi környezetszennyezést. A primitív gyilkos filmről tanult módszerrel gyilkol, két kisfiú a horrorfilm okozta sokk hatására öngyilkos lesz, egy új filmforgalmazási vállalat képviselője meg a tévé nyilvánossága előtt közli, hogy az ő cégük gazdasági vállalkozás, s mint ilyet, csakis a gazdaságosság vezérelheti. A mozgókép felelősségét — úgy látszik — nem ismeri. Benedek Miklós Miről suttog a város? Encsi tanulságok Ez év március 18-án tartották meg Encsen a városi pártértekezletet. A függönnyel kettéválasztott nagy tornacsarnok nem valami barátságos hely, kopár, rideg dísztelensé- gét még az sem feledtette, hogy kora reggeltől évek óta nem hallott szovjet indulók és katonadalok fogadták az érkezőket. Megvallom, nem sokat vártam ettől az értekezlettől, mert már volt egy-két rossz tapasztalatom, amikor a küldöttek a gondok, bajok sorolását legfeljebb a folyosón, egymás között engedték meg maguknak, a hivatalos felszólalásokban csak tiszteletkörökre, semmitmondó frázisok pu- fogtatására futotta a bátorságukból. Annál inkább meglepő volt, hogy Encsen nem jött be a „papírforma”. Az első felszólaló. Pataki László, a helyi Zója tsz elnöke megadta az alaphangot. Olyan vehemenciával sorolta sérelmeit, elsősorban a té- eszben lezajlott párttitkár- választás körülményeit, hogy arra oda kellett figyelni, ö mondta ki azt is, hogy suttog a város Encsen is (utalva -ezzel egy hasonló című szegedi riportkönyvre), mégpedig telekügyről, bútorügyről, lakásügyről suttog. A következő felszólaló, majd a harmadik is „rátett egy lapáttal", beszéltek itt a nyolcvanötös választások, a tanácselnök-választás visz- szásságairól, a demokrácia hiányáról, a parancsolgató elitről és a szolgalelkű tagságról, s arról,, hogy vidéken tilos saját fejjel gondolkodni, aki mégis erre vetemedett, azt „fejbe verték”. Nem csoda hát, hogy a jelenlévő Dudla József, megyei első titkár arra szólított fel, hogy ha „suttog a város”, tisztázni kell nyíltan, mi igaz, mi nem ezekből, s erre a legjobb fórum a megyei lap, az Észak-Ma- gyarország lehet. Senki nem mondott nevet, mégis mindenki pontosán tudta, hogy a korábbi vezetésről, közte Siska Andrásról van szó, aki évekig a városi pártbizottság első titkára volt, jelenleg pedig az OTP Borsod Megyei Igazgatóságának vezetője. Érthető kíváncsisággal mentem vissza Encsre, hogy kibogozzam, miről is suttog a város, és hogy igazat sut- tog-e. Meghallgattam Pataki László . tsz-elnököt, Sebestyén Jánost, a téesz osztályvezetőjét és Gyurcsó Mi- hálynét, akik elsősorban a párttitkárvá'lasztás körülményeit ismertették. Beszéltem Borsos Istvánnal, az encsi gimnázium igazgatójával és Simaházi Györggyel, a városi pártbizottság jelenlegi első titkárával. Felkerestem dr. Deák András megyei főügyészt és végül természetesen beszéltem Siska Andrással, hogy teljes legyen a kör, hogy mindkét fél és a semlegesek is elmondhassák véleményüket. Javasolták még, keressek meg másokat is, ám úgy gondolom, a kép így is világos. Természetesen az is eszembe jutott, hogy szabad-e, il- lik-e ezért elhallgatni dolgokat, különösen ma, amikor tudjuk, mennyi baj éppen abból származott ebben az országban, hogy elhallgattunk ügyeket. Nem idézem szó szerint, ki mit mondott. Csak a lényeget igyekszem kihüvelyezni, hogy az is értse, aki most hallja először. A téesz dolgozói szerint a helyi titkár- választás azért okozott konfliktust, mert a tsz-tagok, illetve a párttagok maguk közül akartak titkárt választani, amíg a városi testület a pártbizottság egyik munkatársát szemelte ki erre a feladatra. Pártfegyelmivel fenyegetőztek — mondják —, ha nem fogadják el jelöltjüket. Három hétig úgy jártak a téeszbe, még a megyei pb-ről, mint a tée- szesítés idején. Az egész cirkusz nem lett volna, ha hagyják, hogy azt válasszák titkárnak, akit ők akarnak. A történet hosszú, végül egyik jelölt sem lett párttitkár. Választottak egy harmadikat, de az sem a tsz- tagok jelöltje volt, ráadásul ügyrendi, formai hibát is elkövettek a választáson. Ezért újabb forduló következett, ahol egy negyedik jelölt futott be, ő a tsz tagja, személyét mindenki elfogadta. Ez a néhány sor nem érzékelteti a drámát, azt, hogy ez a folyamat több mint egy évig tartott, hogy ebbe többen belebetegedtek, hogy az eredeti első jelöli azóta is betegállományban van, s hogy az ügy miatt (is) kilencen léptek ki a pártból. A pártértekezleten emlegetett lakásügy és bútorügy is Siska András nevével hozható összefüggésbe. Erről így beszéltek: Felsőzsolcán épített saját házat, az en- csi lakását leadta, ezért 300 ezer forintot kapott. Az építkezéshez Encsről jártak dolgozni emberek, innen, és a környékbeli téeszekböl látták el anyaggal, fuvarral is. A bútorügy pedig: a Bubiv encsi gyárában egy éjszakai vihar összetört, megrongált 50 garnitúra, a nyitott csarnokban tárolt bútort. A leértékelt áron eladott garnitúrák közül hetet a város vezetői vettek meg (s állítólag ezek alig sérültek meg, hogy a pórt hatalmát neki kell Encsen biztosítani, mindenáron. A képviselőválasztáson a pártvezetőségitag- jelöltet is lejáratta, majd mikor mégis jelölőlistára került, visszaléptették. Akinek ellenvéleménye volt, azt kikiáltotta maradinak, haladásellenesnek, sőt megkérdőjelezte, alkalmas-e feladata ellátására. — Ügy válogatták ki az embereket, hogy fejbólintó- jánosok legyenek. Aki véleményt nyilvánított, nem kellett. Ez a sok dilettáns döntés bizonyítja, hogy a vezetők többségét is bizonyos kontraszelekció alapján válogatták. Főleg a végrehajtó típusú emberek kerültek tisztségbe, a kreatív típustól féltek — mondja az igazgató. Ennyi kedvezőtlen vélemény után Siska Andrást illeti a szó. Ö így látja a történteket. — Nem én jelentkeztem Encsre pórttitkárnak, de örömmel vállalkoztam arra, hogy egy nehéz helyzetben lévő vjdéken, képességeim szerint segítsek. Gondolom és remélem, hogy azt is suttogják Encsen az emberek, hogy az ott töltött hét és fél év alatt milyen eredmények születtek. Valóban tekintélyes listát sorol — egyébként Pataki László is elismerte, hogy sokat tett a városért —, de hát most nem erről van szó. — A gazdasági munkához kerestünk jobb kádereket. A konfliktusok ezekben az ügyekben keletkeztek. Egyszerűbb lett volna a sorsom, ha ezeket lazán, liberálisan kezelem. Lehet ezt akarnok módszernek, akár sztálinistának mondani, de az én vezetési stílusom demokratikus és az is volt. Persze, aki dolgozik, követhet el hibát. Lehet a módszerekben kifogást találni, s ezért lehet engem bírálni. — A téesz-ügyről: a megyei párl-.vb vizsgálta, nem talált hibát a városi testület döntéseiben. Ügy látták, nem avatkoztunk be feleslegesen, nem sértettük meg a párt előírásait. Fegyelmivel senkit nem ijesztgettem, csak kerestem a funkcióra legalkalmasabb embert. Sajnáltam a tsz-párttagság jelöltjét, mert nem felelt meg az akkori követelményeknek. A pártértekezlet után sokan felhívtak Encsről, hogy nem értettek egyet Pataki felszólalásával és hogy másról, az elért eredményekről is „suttog” a város. — Lakásügy: négy évvel ezelőtt egy más konfliktushelyzet utón, névtelen levél alapján, a megyei pb és a rendőrség is tételesen megvizsgálta az építkezéssel kapcsolatos ügyet. A megyei párt-vb lezárta azzal, hogy semmiféle szabálytalanságot, törvénytelenséget nem követtünk el. Szerintem csak akkor nem ért volna támadás, ha egyáltalán nem is építkezünk. — Bútorügy: a vihart nem mi intéztük el, az értékesítés módját nem mi szerveztük. Egy félértékű (és nem két garnitúra) bútort vett a feleségem. Az encsi és a megyei pártbizottság, az ügyészség, a rendőrség vizsgálta, senki nem kapott büntetést, elmarasztalást, szabálytalanság nem történt. Az ügyet egyébként vizsgálta az encsi pártbizottság fegyelmi bizottsága is. Szintén megállapította, hogy nem történt szabálytalanság. Erről tájékoztatást kapott a pártbizottság. (Deák András megyei főügyész: az ügyészség nem is vizsgálta azokat, akik vásároltak a bútorból, csak az eladókat. a bútorgyár vezetőit, hogy nem csapták-e be a biztosítót...) — Végül az OTP-igazgató- ságfól. (Kérdezték ugyanis, hogy’ került oda, van-e pénzügyi végzettsége?) Ahogy ezt utólag tudom, pályázat nem volt kiírva, akkor ez még nem volt gyakorlat. A megyei és központi szervek öt-hat jelölt közül választottak engem. Ezt akkor is tudták, mikor kineveztek. (Mármint hogy nem pénzügyi szakember.) Hogy szakmailag képes leszek-e a feladat ellátására, a felügyeletet ellátó szervek majd eldöntik. Nagyszerű munkatársak segítenek, és ez idő alatt rengeteget tanultam és tanulok is. Lehetőségeim szerint innen ós ezután is támogatom majd Encset és vidékét. Hadd idézzem végül Si- mahází Györgyöt, az Encs Városi Pártbizottság első titkárát is. Vele beszéltem ugyan először és ő is részletesen elmondta a történteket, de azért hagyom á végére, mert ő fogalmazta meg az encsi ügy tanulságait. — Ezekben az ügyekben mindenki csak vesztes, mindenkit csak kór ért. Ezek személyi veszteségek; kiteregetett magánélet, betegség, harag jelzik az események útját. Ügy látom, hogy a régi politikai gyakorlat szembesült a mával. — Ami a konkrét ügyeket illeti: törvénysértés valóban nem történt. A tanulság az, hogy nyíltan kell beszélni arról, ami az emberek igazságérzetét sérti. Ezeket a dolgokat fel kell tárni, mert a „sáros”, vagy csupán a pletykák által kikezdett tisztség- viselők nem kapnak bizalmat. A vezetőnek pedig mindenkor tudnia kell megállni, ellenállni a kínálkozó alkalmaknak. Tudja felmérni a helyzetet, hogy kerülje el még a látszatát is annak, ami alapján tisztességtelenséggel vádolhatják. A vezető erkölcsi alap, erkölcsi tőke nélkül nem boldogulhat. Szatmári Lajos Napokig gondolkoztam azon, mit írjak le abból a több oldalt kitevő jegyzettömegből, amiből én levontam a tanulságot, s hitem szerint ennek a cikknek az értelme is csak egy lehet; hogy ezt mások is megte-i gyék. Gondolkoztam azon, szabad-e, illik-e egy embernek „nekimenni”, évekkel korábbi események miatt, főleg akkor, mikor a hivatalos vádat elejtették ellene, s ez a hivatalos közeg (részint az ügyészség, részint a megyei pártbizottság) úgy foglalt állást, hogy talán hibázott, de bűnt nem köteti el. mégis öt-hatezret fizettek csak a 80 ezret érő bútorokért — a többit a biztosító „állta”), rendőrtiszt, helyi üzemek vezetői, és Siska András is, sőt ő két garnitúrát is, ebből az egyiket — teljes áron — továbbadta. A gimnázium igazgatója másról beszél, mint mondja, ezek az ügyek ugyan tények, de pontosan, hivatalosan senki nem ismeri, mindenki csak pletykákat tud, még a párttagokat sem tájékoztatták, utólag sem. ö inkább arról szól, hogy milyen volt Siska András párt- titkárnak. Ügy gondolta, * A szerkesztőség megjegyzése: a tárgyalt témakörben két levelet kapott a napokban a szerkesztőség. Az egyik lényegében megegyezik a fent írottakkal. Egyetértünk ezzel a bírálatával, hogy ha az illetékes szervek megvizsgálták és lezárták az ügyet, miért nem tájékoztatták az encsi párttestületet. Igaz, az elszalasztott nyilvánosság később megbosszulja magát. A másik levél Siska András dinamikus vezetői erényét dicséri, kiemelve, hogy sokat tett Encsért. A pletykák forrásaként pedig az irigységet jelöli meg. Elgondolkodtató ez esetben is az ismert idézet: „Az ember erényeit tenger homokjába írják, hibáit gránitba vésik.” Egy hibája azonban mindkét levélnek van. Az történetesen, hogy feladói névtelenek. Hiába, gyakorolni kell még a demokráciát!
